Castlevania (Démonkastély) 1.-4. évad összegzés

Olyan rég néztem már vámpíros történeteket, hogy nemrég kedvet kaptam hozzá, így keresni kezdtem a interneten, hogy milyen jó vámpíros sorozatok vagy filmek vannak, amiket esetleg valamilyen csoda folytán még nem láttam. Így találtam rá a Castlevania-ra (aminek a magyar címe Démonkastély, de ettől tekintsük el, és én a továbbiakban Castlevania címen fogom említeni), amitől csak egyetlen dolog miatt féltem. Méghozzá azért, mert egy animációs fantasy sorozatról van szó, olyat pedig nem gyakran szoktam nézni. De mivel rövidek a részek, és nem akadt jobb ötletem, így gondoltam adok neki egy esélyt. Aztán pedig pár rész után annyira magával ragadott a sztori, hogy egy hétvége alatt ledaráltam az összes részt.

A történet onnan indul, hogy Dracula feleségét koholt vádak alapján boszorkányság miatt kivégzik, amit nem csoda, hogy Dracula nem fogad éppen jól, így a démonokból és vámpírokból álló seregét az emberekre szabadítja, hogy így álljon bosszút a felesége halála miatt. Az emberiségre szabadított sötét lények ellen pedig csak három ember veheti fel a harcot egy ősi prófécia szerint.

Legyen ennyi a történetről röviden, nem akarok mindent lelőni rögtön az elején. A Netflixen jött ki a sorozat négy évada, az évadok nem sok részből állnak és a részek nagyon maximum fél órásak, így már érthetitek, hogy miért lehet az egészet gyakorlatilag egy hétvége alatt kivégezni. Főleg akkor ha az ember ráfügg a sztorira és sodorja magával a történet. Lehet eredeti japán nyelven nézni, de angolul is, ám mindenképp csak felirattal, magyar szinkront én nem láttam hozzá. Innentől fogva SPOILERESEN folytatom!

Sypha, Alucard és Trevor

Mint említettem nem egy „normális” élőszereplős sorozatról van szó, hanem egy animált fantasy sorozatról erőteljes manga és anime hatásokkal és képi világgal. A sorozat pedig az azonos nevű videójátékon alapul, így aki arról már halott, az sok ismerős dologgal találhatja szembe magát. Négy évadot kaptunk, de ha szerkezetileg szét kellene bontanom a történetet, akkor mondjuk azt, hogy az első két évad egy kerek lezárt történet, majd pedig a harmadik és a negyedik évad pedig szintén együtt alkot egy egészet.

Ne várjatok valami bonyolult történetet, mert hozza a szokásos vámpíros kliséket, ha mondhatom így, és nem is maga a történet volt az, amiért annyira magával ragadott. Persze ne értsetek félre, izgalmas volt a sztori, vitt magával a lendület, de mindent láttunk már valahol korábban. Nekem a sötét gótikus hangulat és a véres stílus, valamint az a sok remek karakter tetszett igazán, és leginkább a karakterek voltak azok, akik miatt annyira szerettem nézni ezt a sorozatot.

Dracula és Lisa

Ha nagyon röviden le szeretném zárni a témát, akkor annyit írnék, hogy minden karakter remek és mindenki olyan tökéletes karakterfejlődésen és karakter életúton megy át, hogy öröm azt nézni. Ha kicsit kritikusabb szeretnék lenni, akkor kiemelném közülük a kedvenceimet és ezt fogom most tenni. A három vitathatatlan főszereplőnk kétséget kizáróan Trevor, Sypha és Alucard, ők a „hősök” a történetben, bár inkább antihősöknek mondanám őket, mint igazi hősöknek. Trevor és Sypha együtt remek páros, akik mindenben kiegészítik egymást. Melléjük pedig harmadiknak csapódik Alucard, aki vitathatatlanul a kedvenc karakterem lett az egész sorozatban és szerintem ezzel nem vagyok egyedül.

Alucard olyan komplexen összerakott karakter, hogy órákig tudnék róla áradozni, de nem fogok, legyen elég csak annyi, hogy imádtam őt, és szerintem mindenki imádni fogja, aki csak találkozik vele. Ellentmondásos és összetett karakter, aki egyszerre erős és szívós, de mégis naiv és törékeny, aki sok mindent tud, de mégis szinte semennyire nem ismeri a világot és az embereket. Meg van benne az apja kegyetlen és sötét oldala,  de az anyja kedves és segítőkész oldala is. Aki nehezen bízik meg bárkiben, és amikor mégis akkor általában nagyot szokott koppanni. Épp ezért indult olyan nehezen a barátságuk Trevorral és Sypha-val és épp ezért voltak annyira bizalmatlanok egymással az elején.

Alucard minden problémája és bizonytalansága abból fakad, hogy félvámpír révén egyik világhoz sem tartozik igazán. Mivel vámpír ezért erős, sérthetetlen és örökké él, de félig mégis ember és ez az emberi oldala az, amitől sokszor törékennyé és gyengévé válik. A viszonylag nyugodt és boldog élete akkor áll teljesen a feje tetejére, mikor az anyját megölik és az apja totál bekattan és bosszúból minden emberrel végezni akar. Alucard pedig ott ragad az apjával szemben az embereket védve és gyakorlatilag ő az egyetlen aki képes lehet majd végezni Draculával. Ha nem is teljesen egyedül, hanem egy kis segítséggel, de lássuk be Trevor és Sypha ketten sosem tudták volna megölni Draculát, mert ebben azért mégis csak Alucard játszotta a döntő szerepet.

fent: Morana és Striga, lent: Carmilla és Lenore

Szerettem a hármasukat és ahogy igazán jó barátokká váltak, aztán mikor elég sok időre elszakadtak egymástól, és Trevor és Sypha elment kalandokat keresni és Alucardot egyedül hátrahagyták, akkor nem tudtam elképzelni, hogy mit fognak a készítők kezdeni szegény Alucard-dal. De szerencsére nem kellett nélkülöznünk, és kapott jó kis mellék történetszálakat, amiknek végig az volt a célja, hogy a karakterét építsék és fejlesszék. Szegény élete szinte csak tragédiák és árulások sorozatából állt, sok mindenkit elvesztett maga körül, talán csak Trevor és Sypha voltak az egyetlenek, akikben sosem kellett csalódnia és akik végig mellette maradtak és visszatértek, mikor szüksége volt rájuk.

Draculát szintén nagyon szerettem annak ellenére, hogy ő volt kvázi a „fő gonoszunk”, mert tökéletesen érthető, hogy kiborult és el akarta pusztítani a világot. Sosem szívlelte az embereket és mindig magányosan élt. Erre mikor találkozik egy normális és értelmes emberrel, akibe ráadásul bele is szeret és akiben megtalálja élete szerelmét, azt kegyetlenül elszakítják tőle, így nem csoda, ha bekattant és örült hadjáratba kezdett minden és mindenki ellen. Az vesse rá a követ, aki nem hasonlóan cselekedett volna a helyében. A kegyetlen és véres szándék mögött pedig ott lapult a saját önpusztítás iránti vágya, mert Alucard fogalmazta meg jól a lényeget. Hogy minden amit Dracula művelt inkább csak egy öngyilkos küldetés volt a világ leghosszabb búcsúlevelébe ágyazva.

Carmilla az, akit mindenképp meg akarok említeni, mert a női karakterek közül őt imádtam a legjobban minden gonoszsága vagy kegyetlensége ellenére. Bár jobban belegondolva nem mintha nem lehetett volna megérteni az indokait és hogy miért csinálta azt, amit csinált. Ő csak a maga ura akart lenni az ostoba férfiak elnyomása nélkül, hogy a saját szavaival éljek, és azért szervezkedett a háttérben, ezért csinált mindent. Talán számító, rideg és kegyetlen volt mindenkivel, de meg tudtam érteni a céljait és a vágyait. Carmilla történetszálán később jobban megismerhetjük az eredetét és a nővéreit, akikkel együtt uralják Stájerországot és akikkel együtt akarják uralni aztán a világot. Megmondom őszintén nem értem mi szükség volt a nővéreire a történetben, főleg Striga és Morana tűnt szerintem teljesen feleslegesnek, és ha kihagytuk volna őket a sztoriból se változott volna semmi. Lenore persze kellett ide, és az ő karakterének volt létjogosultsága, legalábbis szerintem.

Hector és Lenore

Végül itt szeretnék átkanyarodni az utolsó két karakterre, akiket imádtam, ők pedig nem mást mint Hector és Lenore. Hectort már a felbukkanásakor egyre jobban szerettem, és ahogy haladt előre a történet és elkezdte „maga alatt vágni a fát” és egyre nagyobb árulásokba keveredni, láttam előre hogy ő lesz itt a bukott karakter, aki mélyre zuhan és onnan kell majd újra összekaparnia magát. Hector egymás után hozta a rossznál rosszabb döntéseket, hagyta, hogy befolyásolják és megvezessék, hogy aztán gyakorlatilag rabszolgaként süllyedjen a lehető legmélyebbre.

Aztán itt jön a képbe Lenore, aki szintén csak kihasználja és megvezeti őt, a szemünk előtt pedig kibontakozik az egyik talán legtoxikusabb romantikus kapcsolat, amit valaha láttam. És akármennyire átverte Lenore Hectort, akármennyire visszaadta neki később Hector ezt az árulást, de én mégis imádtam őket együtt. Szerintem nagyon jó kis pluszt adtak a nagy történethez és imádtam azt a mellék történetszálat, amit kettejükről és a kapcsolatukról szólt. Az ahogy végezték persze szomorú, mert jobban örültem volna egy boldog befejezésnek, de ahogy történt az sokkal reálisabb és így van ez jól.

Annak ellenére hogy animációs sorozatról van szó, mindenképp felnőtteknek ajánlom a Castlevania-t, mert van benne gyilkolás bőven, folyik a vér mintha nem lenne holnap, vannak erotikus jelenetek is, bár igaz, hogy az utóbbiból nem sok. És úgy alapjáraton az egész vámpíros téma inkább felnőtteknek való, mint gyerekeknek. Sötét és gótikus a hangulat, de vannak bőven humoros és érzelmes részek is benne. Vannak jó és rossz dolgok, egyes karakterek sorsa tragikusan ér véget, még mások megkapják végül a boldog befejezésüket, és ez így van jól. A sorozat epilógusában pedig az a páros kapja meg a boldog befejezést, akikre nem is számítottam, így az igazán nagy meglepetés volt számomra, de nagyon örültem neki. Tényleg egy remek kis sorozatról van szó, aki szereti a vámpíros történeteket vagy az ilyen stílusú sorozatokat, annak szívből ajánlom.

Értékelés: 10/9

Előzetes:

Rome (Róma) 1.-2. évad összegzés

Jelenleg egy kis olvasási szünetet tartok, vagy ha pontosabb akarok lenni, akkor új könyvet nem olvasok, hanem néhány régi kedvencet olvastam újra az utóbbi hetekben, ezért sem érkezett új kritika az oldalra. Közben pedig végre sort kerítettem néhány olyan sorozat ledarálására, amik olyan hosszú idő óta vártak a sorukra, hogy nem is emlékszem már, mikor döntöttem el, hogy ezeket valamikor meg kell néznem. Az egyik ilyen sorozat a Róma, amit évek óta kerülgetek. Néha eszembe jut, valahogy szembekerül velem és kedvet kapok hozzá, hogy adjak neki egy esélyt, aztán megint elfelejtem és bele se kezdek. De úgy hozta az élet, hogy most jött el ennek az ideje és végül sikerült megnéznem. A Róma csak két évadot élt meg, vagyis összesen 22 részből áll, ami nem sok valljuk be, így igen hamar ki lehet végezni. Az HBO kínálatában érhető el, én felirattal néztem.

Na, de miről szól maga a történet? A címből egyértelműen következik és aki szerette a történelem órákat az talán sejti is, de a sorozat az ókori Római Birodalom egy olyan jelentőségteljes és izgalmas időszakát mutatja be, amit sokan sokszor és sokféleképpen feldolgoztak már, de akkor sem ilyen minőségben vagy ilyen nagyszabású történetben. Időszámításunk előtt járunk és azt látjuk ahogy a Római Köztársaság Római Császársággá alakul ezekben a viharos történelmi időkben. A két főszereplőnk kitalált személyek, két római katona, Lucius Vorenus és Titus Pullo, akiknek az élete mindig a fontos történelmi események kereszttüzébe kerül és valahogy mindig sikerül belekeveredniük az események sűrűjébe.

Pullo és Vorenus

Az eredetileg öt évadosra tervezett sorozat végül csak két évadot ért meg (elvileg a magas költségek miatt kaszálták el), de legalább kapott egy értelmes lezárást, még ha elég összecsapottat is. Hogy jobban körülhatároljam az évadok felépítését tudni kell, hogy az első évad Caesar köré összpontosul. Azt láthatjuk, hogy miként válik belőle diktátor és miként próbál abszolút hatalmat kiépíteni magának ezzel szöget ütve a Római Köztársaság koporsójába. Az évad vége pedig nem nagy meglepetés, de Caesar meggyilkolásával zárul. A második évad a Caesar halála miatti bosszúra, majd az Octavianus és Marcus Antonius közötti hatalmi harcra koncentrál, melynek ugyebár mindenki tudja mi lesz a vége. (Nem hiszem, hogy bárkinek be kellene mutatni ezeket a fontos történelmi eseményeket.)

Ha engem kérdeztek az első évad úgy ahogy van tökéletes, bele kötni se tudok. A második szintén jó, de azért látszik rajta, hogy az előre nem tervezett gyors befejezés miatt olyan sok mindent zsúfoltak bele a második évadba, hogy szinte sehol nem tudunk elidőzni, hanem egyik eseményről ugrunk a másikra és szinte lóhalálában történik minden. Főként a második évaddal kapcsolatban vannak kritikáim, de erről inkább később. Elsőnek szeretnék inkább arról írni, hogy miért tetszett annyira a sorozat.

Caesar

Alapvetően az egyik kedvenc zsánerem maga a történelmi sorozat, így engem már ezzel meg lehet venni és az csak a hab volt a tortán, hogy a történelem ilyen érdekes korszakáról szól a történet. A sorozat készítői szemmel láthatóan nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy amennyire csak lehetséges korhű legyen minden, de tényleg minden. A korabeli ruhák, ételek, szokások, hagyományok, ezek minden jó és rossz oldala képviselteti magát a történetben. A korabeli mindennapi élet ábrázolása mind a tehetősek, mind a szegényebb rétegek szemszögéből mind megjelenik és a lehető leghitelesebben bemutatva.

Történelmi sorozat ahogy említettem, de azért ne egy száraz dokumentumfilmet várjatok, mert a valós történelmi események itt-ott kiszínezve jelennek meg, elég sok fikciós elemmel, ami főként a két főszereplő felbukkanásából adódik. Vorenus és Pullo karaktere és a saját élettörténetük abszolút kitalált és igazán örömmel néztem, ahogy az írók igen kreatív módokon szőtték bele a két karakter útját a valós történelmi események és a való történelmi karakterek életébe. Ott vannak Caesar seregében mikor meghódítja Galliát, majd mikor Róma ellen vonul és elfoglalja a várost, ott vannak mellette mikor Caesar diktátorrá válik és ott vannak a bukásnál. És így tovább, de nem szeretném előre lelőni az egész sorozatot. A történet tehát nem teljesen ismeretlen, hiszen mindenki tudhatja mi fog történni, mégis elég sok kitalált történetszál van ahhoz, hogy azért lehessen izgulni a karakterekért és a sorsukért.

Marcus Antonius

Nem csak a történet izgalmas, hanem remek karakterekkel találkozhatunk szinte az elejétől a végéig. Vorenus és Pullo a főszereplőink és ők ketten mindenképp a legjobban kidolgozott karakterek, és azt szerettem bennük a legjobban, hogy ha belegondolunk egyikük se egy jó ember. Mármint alapvetően nemesek, elkötelezettek és végül is jó emberek, de csakis akkor ha abban a korban nézzük őket amiben éltek. Hisz mindketten római katonák, római polgárok, és akkoriban nagyon más értékrend szerint éltek az emberek. Mást jelentett akkor az, hogy ki a jó római állampolgár, ki a jó katona, ki a jó ember. Vorenus és Pullo mindketten igen komplex karakterek, de mégis annyira mások, hogy tökéletesen ki tudták egymást egészíteni és segíteni a másikon, amikor kellett. Vorenus a keményebb, elkötelezettebb, a ridegebb, Pullo pedig a könnyebb, lazább és kalandosabb személyiség.

A valós történelmi személyek közül kis túlzással nagyjából mindenkit szerettem, mert olyan remekül felépített karaktereket kaptunk, hogy a többségüket csak szeretni lehetett. Imádtam Caesart, Marcus Antoniust és Octavianust, és kövezettek meg de én Atia-t szintén bírtam, ahogy folyton kavart valamit a háttérben és mindig ármánykodott valaki ellen, majd utána játszotta az ártatlan bárányt. Ha egyetlen kedvenc karaktert kellene választanom, akkor Octavianus lenne az, mert jó volt végignézni ahogy a karakter a szemünk előtt „nőtt fel” és ahogy a végére megszerezte magának a hatalmat, amit senki nem hitt volna, hogy valaha meg tud szerezni. Félúton történt egy színészcsere, ami végül is érthető az évek múlásával, és habár nehezen szoktam meg elsőnek az idősebb Octavianust, de végül csak sikerült megkedvelnem. Bár a fiatalabb verziója valahogy mégis csak közelebb került a szívemhez.

Octavianus

Most pedig térjünk át a néhány negatívumra, amit nem szeretnék kihagyni. Utaltam rá, de szerintem a legnagyobb negatívum, hogy a második évad tömör és túl sűrű lett, nagyon sok eseményt gyúrtak egybe. A nagy sietség miatt szinte semmire nem volt elég idő, hanem ugráltunk össze – vissza és néha teljesen logikátlanul történtek az események vagy csak szimplán nem volt eléggé megágyazva a változásoknak. Csak hogy a legszembetűnőbb dolgot megemlítsem.

Marcus Antonius a sorozat nagy részében Atia-ért van oda és vele van együtt, majd mikor száműzik, akkor egy rész múlva már Cleopatra-ba szerelmes két gyerekkel, én meg csak pislogtam, hogy mi van? Oké, igen, eltelt közben pár év, de abból semmit nem láttunk, hogy ők ketten hogy szerettek egymásba és minden ezzel kapcsolatos dolgot, így teljesen hiteltelené vált számomra a nagy szerelmük és a végén a közös öngyilkosságot se tudtam komolyan venni. A nagy sietség és hogy két évad után elkaszálták a sorozatot nagyon látszott a végén és épp emiatt a végére a minőségromlás szinte elkerülhetetlenné vált. Nem azt mondom, hogy nem értékelem, hogy legalább kaptunk egy értelmes lezárást, hanem azt, hogy valahogy jobban meg lehetett volna ezt oldani.

Aztán volt két karakter, akiket ki nem állhattam és ha csak megláttam őket, akkor mentem a falra másztam. Sajnálom, de engem kifejezetten idegesített Octavia, és egyszerűen nem tudtam vele mit kezdeni, de nem csak én, hanem az írók se, mert semmi mást nem csináltak szegény lánnyal, hanem csak annyit, hogy nagyjából mindenkinek aláfeküdt, akinek csak lehetett. Mintha a karakterének csak annyi lett volna az értelme, hogy mindenkivel lefeküdjön és mikor a nem tudom hányadik főszereplőnél járt, akkor egyszerűen nem tudtam komolyan venni szegényt.

A másik, akinél mindig kinyílt a zsebemben a bicska az Servilia, egész egyszerűen azért, mert őt pedig azért nem tudtam komolyan venni, mert mégis ki a fene kezd azért egy véres bosszúhadjáratba az állítólagos nagy szerelme ellen, csak mert amaz elhagyta őt? Teljesen logikus nem, hogy elhagy a szerelmed, erre neked az a válaszod, hogy akkor dögöljön meg. (De nem képletesen, hanem ő tényleg holtan akarta látni a másikat.) Ostobaság volt az összes indoka az ármánykodásra és nem tehetek róla, de mindig Atia-nak szurkoltam, hogy tanítsa már móresre véglegesen.

Számítottam rá, hogy tetszeni fog, mert szeretem a történelmi sorozatokat, szeretem a történelemnek ezt a korszakát, így nem lepett meg, hogy mennyire bejött nekem ez a sorozat. Annak ellenére, hogy tudni lehetett mi fog történni, én egyáltalán nem unatkoztam rajta, kaptunk csavarokat bőven, tetszett a történelmi hitelesség és kaptunk egy csomó remek karakter, akik közül mindenki találhat magának kedvencet. Az egyetlen nagy negatívum, hogy hamar elkaszálták, így kapkodva lett a vége, de ennek ellenére a történelmi sorozatok rajongóinak tényleg szívből ajánlom.

Értékelés: 10/8

Előzetes: