2024. okt. 13.

Jay Kristoff: Vámpírbirodalom (Vámpírbirodalom 1.)

Fülszöveg:
Huszonhét éve kelt utoljára a nap, így az éj lényei három évtizede prédálnak a halódó nap derengésében.
Saját örök birodalmuk építésével a miénk egyre satnyul. Immár csupán néhány kihunyó fénypetty küszködik a sötétség növekvő tengerében. Gabriel de León a birodalom és az egyház védelmére felesküdött rend, az ezüstszentek utolsó tagja. De a nap eltűnésével már az Ezüst Rend sem bír az áradattal.
Ősellenségei fogságában az utolsó ezüstszent kénytelen elmesélni a történetét. Legendás csaták és tiltott szerelem, elveszett hit és újjáéledő barátságok, a Vérháborúk és az Örök Király történetét, aminek végcélja az emberiség utolsó reménye:
A Szent Grál.
A Vámpírbirodalom illusztrált, epikus, dark fantasy; az Interjú a vámpírral, Az út és A szél neve törvénytelen gyereke. Az utóbbi évek legegyedibb vámpírregénye.
Fedezd fel a mélységeit!

Jay Kristoff Vámpírbirodalom című könyvével régóta szemezgettem már, mert hát ahogy a nevéből is sejteni lehet, vámpíros könyvről van szó. A vámpíros történetek pedig még mindig nagy kedvenceim, jöhetnek bármilyen mennyiségben, de persze csak ha azok jól vannak megírva. Eddig valahogy mindig hátrébb került az olvasmány listámon, általában volt valami más, ami jobban érdekelt, ezért se kezdtem bele hamarabb. A nem olyan régen olvasott Vér és hamu után teljesen vámpíros hangulatba kerültem és vágytam valami hasonlóra, csak remélhetőleg jobb kiadásban, ezért esett most a választásom a Vámpírbirodalom könyvre. Ha csak egy szóval kellene jellemeznem ezt a könyvet, akkor IMÁDTAM. És igen, csupa nagy betűvel.

Most épp egy ilyen sötét fantasy történetre volt szükségem, egy igazi kalandos sztorira, ami rögtön az elején magával ragadott és a végéig el sem eresztett. Olyan remekül lett megírva, hogy olvasás közben végig el tudtam képzelni az egészet, mintha filmként elevenedne meg a lelki szemeim előtt. Olyan az egész mint egy klasszikus kaland fantasy történet, amiből ma már nem sokat lehet olvasni. (Vagy csak én nem találkozok ilyenekkel.) Külön tetszett a szerkezeti felépítés, mert három idősíkon fut a történet és az egész egy „interjú” keretébe van ágyazva. Na jó, az interjú talán nem a legmegfelelőbb szó rá, mert főhősünk Gabriel de León, az utolsó ezüstszent, fogságban szenved az egyik nagy hatalmú vámpírklánnál, mikor is megjelenik a vámpírkirálynő krónikása, aki arra kéri Gabrielt, hogy a halála előtt mesélje el nekik a teljes élettörténetét. Egy kis győzködés és némi vérporral történő kecsegtetés után és mivel Gabrielnek úgysincs semmi dolga a fogságban, végül belemegy a dologba és mesélni kezd. Múltjának két fontos időszakát meséli el.

A fiatal és a felnőtt Gabriel

Elsőnek a gyerekkorát és hogy lett belőle ezüstszent, egyike a vámpírvadászok szent rendjének, majd a másik idősíkon azt osztja meg velünk, hogy immár kiábrándult és megkeseredett harmincas felnőttként, hogy keveredett bele a Szent Grál utáni hajszába. A harmadik idősík pedig ugyebár a jelen, maga a fogság és a mesélés. Ezek az idősíkok végig váltakoznak, ami folyamatosan fenn tartja az érdeklődést és egy percig se lehet unatkozni rajta. Külön öröm volt számomra, hogy a rengeteg fantasy hősnő után végre egy férfi főhőst kapunk, kell néha a változatosság és Gabriel olyan remek karakter, hogy egyszerűen csak imádni lehet.

Életének mindhárom szakaszában egy teljesen másmilyen Gabrielt látunk. Fiatalkorában, mint minden ifjú ő is a dicsőségre, a harcokra, elfogadásra, erőre és persze barátokra vágyott. Nem a legjobb körülmények között kerül a Szent Ezüst Rendbe, hisz családját hátrahagyva gyakorlatilag nincs más választása, minthogy beálljon a rendbe. Utána viszont belátja, hogy ez az ő útja és semmi sem lesz fontosabb, minthogy végigmenjen a kiképzésen és a rend tagjává válhasson. Fiatal korában kissé még naiv, de lelkes és bizakodó, mint minden fiatal, akit még nem tört meg az élet. Aztán persze jön a váratlan szerelem, Astrid teljesen megbabonázza a fiút, és innen nincs megállás, a szerelem lesz az, ami végül az élete talán legnagyobb csalódásához vezet.

Astrid

A másik idősíkon már egy harmincas évei elején járó Gabrielt látunk, akit megtört az élet, aki megkeseredett, kissé megtébolyult és mint holmi roncs egyedül járja a világot. Persze ő a híres Fekete Oroszlán, az ezüstszent, aki temérdek vámpírt megölt és akinek mindenki rettegi a nevét. Mégis egyedül van, iszik, mint a gödény, vérport szív, mint egy igazi függő és semmi és senki nem érdekli. Ebben az állapotban keresztezik egymást útjai egy régi ismerőssel és néhány új baráttal, akik próbálják a segítségét kérni, hogy védje meg őket, mert az Örök Király egy fiatal, Dior után kajtat és el akarja kapni őt. Gabriel cseppet sem önzetlen módon, inkább csak főleg saját önző érdekek által vezérelve segít nekik, de csak hogy az Örök Királlyal való régóta tartó viszályát folytassa és bosszút állhasson az ősöreg vámpírkirályon. Aztán persze egy olyan titokba keveredik bele, ami által a saját sekélyes bosszúja már nem is tűnik fontosnak, hanem visszatér belé az élet és célt kap végre, hogy Diort és a társaságát védelmezve valami hasznosat tegyen újra az életben.

Ezt a két idősíkot, amik szinte művi pontossággal váltogatják egymást, közben a jelen töri meg, mert Gabriel gyakran kommentálja a múltját, és a krónikás is folyamatosan belekérdez a dolgokba. Rengeteg minden történik Gabriel életében, ilyen mozgalmas kalandot régen olvasta már, és ha mindez nem lenne elég, kapunk remek karaktereket is mellé. Gabriel egy igazán összetett főszereplő, akit látunk élete gyakorlatilag minden pillanatában, a legboldogabb és a legrosszabb éveit is. Látjuk őt fent és lent. Egy igazi férfi minden jó és rossz tulajdonságával, mert hát cseppet sem tökéletes, de ettől valós és igazi. És épp ettől lehet őt nagyon kedvelni.

Nagy szerettem még Astrid-ot, egy igazi kajakán egyéniség volt Gabriel mellé, tökéletesen kiegészítették egymást. Láthatjuk a fiatal éveiket, hogy ismerkednek meg, hogy bonyolódnak titkos viszonyba az Ezüst Rendnél, ami nem lenne szabad, hisz a rend tagjaként Gabriel nőtlenségi esküt tesz, Astrid pedig elvileg nővérnek készült ugyebár. De hát a szerelem az szerelem. Ezzel kapcsolatban egyik negatívumként azt kell megemlítenem, hogy a boldog éveikről nem sokat olvastunk, el tudtam volna viselni több információt arról, hogy milyen életük volt mikor boldogan éltek egy családként, és mielőtt újra elromlott volna minden. Persze, értem, hogy Gabriel nem szívesen gondol vissza a szörnyűségre, ami a családjával történt, de akkor is, szerintem sokat adott volna hozzá a történethez, ha erről többet mesél.

Dior

Két mellékszereplőt még mindenképp ki kell emelnem. Az első Aaron de Coste, akinek a saját történetszálát nagyon szerettem. Ugyebár Aaron és Gabriel riválisokként kezdenek és mindent utálnak egymásban, amit csak lehet, de aztán az élet úgy hozza, hogy jobban megismerik egymást és igaz barátokká válnak. A másik Dior, a rejtélyes fiatal, akit az Örök Király hajszol és mindenáron el akar kapni, és aki igazán üde foltként toppant be a felnőtt megkeseredett Gabriel életébe. Dior az, aki folyamatosan szembesíti Gabrielt azzal, hogy milyen lecsúszott szerencsétlen nótás vált belőle, és aki az elején nem is igazán kér a férfi segítségéből, de a közös kalandok úgy hozzá, hogy aztán jobban megismerik egymást és egyfajta apa-gyermek viszony alakul ki köztük. Gabriel kap egy mondhatni második esélyt az élettől, mert míg a saját családját nem tudta megmenteni, talán Diort igenis megmentheti és a fiatal védelmezésében találja meg az új életcélját.

Amit még mindenképp ki szeretnék emelni az maga az Ezüst Rend és annak kétszínű és álszent ábrázolása. A szent rend, ami félvámpír (kesevér) férfiakból áll, akik önön sötétségük leküzdése révén harcolnak a gonosz vámpírok (dérvérek), főleg az Örök király és csatlósai ellen. Akik próbálják a tetteiket magasztos mázba csomagolni, akik mindent a felsőbb jó érdekében tesznek, akik szinte már szentnek képzelik magukat és akik sosem tévedhetnek. Szent katonák ők, vagyis ennek tűnnek az elején, így nem csoda, hogy Gabriel mindenáron közéjük akar tartozni. Aztán persze kiderül, hogy nem olyan tökéletesek és szentek ők és szinte mindenkire rá lehetne húzni a vizes lepedőt. Gabrielt és Aaront száműzik a rendből a vétkeik miatt, holott az összes többi harcos ugyanolyan vétkes mint ők. Aki pedig valami véletlen folytán nem vétkes, az pedig olyan elvakult vallási fanatikus, hogy semmilyen észérv nem segít rajta, és sosem értené meg, hogy a világ nem olyan fehér és fekete, mint amilyennek ők azt hiszik. Az Ezüst Rend és tagjai ábrázolása a vallások metafóriájaként jelenik meg a könyvben, pontosabban szólva a szélsőséges bigott vallásokról lett mintázva.

Az Örök Király két kedvenc gyermekével: (balról jobbra: Dante, Az Örök Király, Laure)

A háttérvilág felépítését nagyjából jónak mondanám, itt sokkal érthetőbben el van magyarázva, hogy mi a fő konfliktus, ki-kicsoda és mi a célja, hogy kik a dérvérek, kesevérek, milyen vámpír vérvonalak vannak és kit milyen képességekkel áldott meg a sors. Egyetlen amit nem tudtam hova tenni, hogy a félvámpírok, vagyis a kesevérek miért csak férfiak lehetnek. A félvámpírok ugyebár azok akiknek az apjuk vámpír, az anyjuk halandó nő, és ha fiú születik az kesevér lesz, mint Gabriel, de ha lány, akkor az sima halandó lesz, nem örökli a „sötét géneket”. Így van és kész, nincs megmagyarázva, hogy miért. Nem értem miért lett ez így, főleg hogy semmilyen értelmes magyarázatot nem kaptunk rá. Ha úgy vesszük a női félvámpírokból ugyanúgy lehetett volna harcost faragni. Ez lehet csak engem zavart, de engem nagyon.

Tényleg nagyon levett a lábamról ez a könyv, imádtam az elejétől a végéig. Egy igazi kalandos, fordulatos és izgalmas vámpíros fantasy, egy komplex főhőssel Gabriel személyében, és remek mellékkarakterekkel. Több idősíkon fut a történet, amitől még izgalmasabbá vált a könyv, tetszett ez a megoldás, és hogy a főhősünk mindig más életszakaszát látjuk miközben a jelenben kommentálja a múltját és mindent ami vele történt. Hihetetlenül várom a folytatást, nagyon kíváncsi vagyok mi fog még itt történni. Várom a csattanót még a jelenben, mert van egy olyan sejtésem, hogy Gabriel önként került fogságba és ez csak valami csel, vagy valami célja van azzal, hogy oda került. Bízom benne, hogy így lesz, mert az mennyire Gabrielre vallana. Remélem mihamarabb érkezik a folytatás.

További információk a könyvről:
Értékelés: 5/5*

2024. okt. 6.

Elise Kova: Alku a tündekirállyal (Mágiával egyesülve 1.)

Fülszöveg:
Ez ​a letehetetlenül izgalmas romantikus fantasy egy emberlány és a tündekirály házasságáról szól. A tündék csupán két okból jönnek közénk: háborúzni, vagy házasodni. Mindkét esetben a halál motiválja őket.
Háromezer évvel ezelőtt az emberekre vad mágiát használó, nagy hatalmú fajok vadásztak, amíg meg nem született közöttük egy paktum. Az azóta eltelt évszázadok során a tündék mindig Luella falujából vittek el egy fiatal nőt, hogy ő legyen az emberkirálynéjuk. Akit kiválasztanak, arra a falu úgy tekint, mintha megjelölte volna a halál. A 19 éves Luella hálás, hogy megmenekült ettől kislánykorában, és lehetősége nyílt arra, hogy a gyógynövények tanulmányozásának szentelhesse az életét, és a város egyetlen javasasszonyává válhasson.
Egészen addig, amíg váratlanul meg nem jelenik a faluban a tündekirály, aki érte jött. Minden, amit Luella a saját életéről és önmagáról tudott, hazugságnak bizonyul. Miután elviszik egy vad mágiával teli vidékre, Luella kénytelen királynévá válni a hideg, de perzselően jóképű tündekirály oldalán. A legnagyobb fájdalmat egy olyan szenvedély okozza neki, amire nem is számított.
Ez a regény, amit Hadész és Perszephoné, illetve a Szépség és a Szörnyeteg története ihletett, önmagában is teljes értékű olvasmány. Tökéletes választás a romantikus fantasy rajongóinak, akik épp megfelelő mennyiségű fülledtségre vágynak, és a következő lassan izzó, magával ragadó, legendás szerelmet keresik.

Viszonylag friss megjelenés a könyv, és mielőtt belekezdtem volna, semmit nem tudtam arról, hogy miről fog szólni. Még a fülszöveget sem olvastam el, egyszerűen csak a csoda szép borító fogott meg. Aztán mikor megtudtam, hogy önálló történet, tehát nem egy hosszú sorozat első darabja, akkor gondoltam adjunk neki egy esélyt, két könyvsorozat között jó kis kikapcsolódás lesz, egy próbát megér. Ha pontosabb akarok lenni, akkor valójában egy könyvsorozat része ez a könyv, de minden rész önálló történet más-más karakterekkel, tehát nem függnek össze a részek, külön lehet őket olvasni.

Nem sokat teketóriázunk a könyv elején, viszonylag hamar beindul a sztori és ahogy elkezdtem megismerni a főszereplőt, a világot, a fő konfliktust, akkor egyre több hasonlóságot véltem felfedezni a Szépség és a Szörnyeteg története és e könyvé között. (És ahogy jobban utánanéztem és elolvastam a fülszöveget, rájöttem, hogy tényleg főként az adta az ihletet hozzá.) Így már nem is kell szinte semmit mondanom, aki ismeri a Disney mesét az rögtön tudni fogja miről szól ez a könyv, annyi különbséggel, hogy most itt egy fantasy világban járunk tündék és egyéb természetfeletti lények között és hogy itt a főszereplőnknek varázsereje van. Minden más ugyanaz szinte művi pontossággal.

Luella

A karakterek története szinte ugyanaz csak „felnőtt” kiadásban némileg komolyabb fordulatokkal és némi erotikával, amit azonban az írónő nem vitt túlzásba. Tehát aki valami a Tüskék és rózsák udvarához hasonló „spicy” könyvet vár, az nagyot fog csalódni. Itt inkább a romantikán, az érzelmeken van a hangsúly, mint a Disney mesében, kissé egyszerűbb és talán gyerekek számára is fogyaszthatóbb köntösben tálalva a történetet. Ezt a könyvet szerintem bárki olvashatja, egy igazi hamisítatlan tündérmese minden ízében.

Luella egy sokkal érettebb és makacsabb Belle, aki varázserővel rendelkezik, aki nem könyvmoly, hanem gyógyító, és aki számára az a legfontosabb az életben, hogy segítsen az embereken és mindenki betegségére megtalálhassa a megfelelő gyógyírt. Tulajdonképpen a fő történetszálban is a gyógyító szerepét tölti be, mert ő lesz az aki végül megtöri az átkot, aki „meggyógyítja” a tündék világát. Valamint a szerelmével meggyógyítja Eldas üres és jéghideg lelkét is. Nekem szimpatikus volt Luella, tetszett az akaratos, makacs és önzetlen karaktere, és hogy végig azt csinálta, amit a legjobbnak tartott és nem hagyta, hogy bárki befolyásolja a döntésében. Csak ezt a nevet nem tudom hova tenni, nekem teljesen fura ez a Luella név, olyan idétlenül hangzik. Bár ez csak biztosan engem zavart. (Ez tipikusan az a helyzet, mikor annyira különleges nevet akarsz adni a főhősnek, hogy az már nem különleges lesz a végére, hanem inkább nevetséges.)

Eldas

Eldas a Szörny egy sokkal fenségesebb és jóképűbb változata, és annyiba más itt a felállás, hogy nem Eldas maga van elátkozva hanem az egész tündék földje. Tehát kapunk egy iszonyatosan jóképű, ám kissé mogorva, rideg, komoly és távolságtartó tündekirályt, aki a háta közepére se kívánja egy ismeretlen emberrel kötött kényszer házasságot, és csak azért megy bele, mert tisztában van vele, hogy csak így tud segíteni a királyságán. Luella cseppet sem olyan, mint amire mindenki számított, és Eldas és a lány nem valami jól jönnek ki az elején, de ahogy annak lennie kell, végül megismerik egymást jobban és rájönnek, hogy őket igenis egymásnak teremtették. A kényszer házasságból aztán igazi szerelem válik és minden jól alakul a végére. Ahogy annak egy igazi tündérmesében lennie kell. Kicsit sajnálom, hogy nem váltott nézőpontban íródott a történet, szívesen olvastam volna Eldas nézőpontját is, és akkor talán jobban megismerhettük volna a karakterét és őt saját magát.

Ez a könyv valóban egy Szépség és Szörnyeteg újrafeldolgozás egy mágikus világban átültetve, kissé felnőttebb karakterekkel és egy nagyon aranyos és szerethető szerelmi szállal. Egy klasszikus tündérmese, amit már ezerszer láttunk és olvastunk, és amit ennek ellenére mégsem lehet megunni vagy nem szeretni. Luella és Eldas remek kis páros voltak, nagyon szerettem őket. Az egyszerű és olvasmányos írásmód miatt pedig gyorsan lehet haladni a könyvvel. Kedves kis történet volt ez, és habár semmi újat vagy egyedit nem mutatott, engem mégis elvarázsolt.

További információk a könyvről:
Értékelés: 5/4
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...