2014. febr. 8.

Rachel Vincent: Lélektolvajok (Sikoltók 1.)

Fülszöveg:
Valami nincs rendben Kaylee Cavanaugh-val; megérzi, ha valaki a közelében meg fog halni. És amikor ez bekövetkezik, egy ellenállhatatlan erő arra kényszeríti, hogy sikítson, mint egy lidérc. Szó szerint. Kaylee szívesebben foglalkozna azzal, hogy végre sikerült felkeltenie az iskola legjobb pasijának a figyelmét. De nehéz végigcsinálni egy romantikus randevút olyasvalakivel, aki láthatóan többet tud az ember kényszeres sikítozásáról, mint ő maga. Amikor pedig az iskolatársaik látszólag ok nélkül sorra holtan esnek össze, csak Kaylee tudja, ki lesz a következő…

Rachel Vincent neve nálam (jelenleg) egyet jelent a Vérmacskák sorozattal, amit nagyon szeretek. Így gondoltam megpróbálkozom a másik könyvsorozatával, csak nem lehet olyan rossz, ha már a Vérmacskák ennyire elnyerte a tetszésem. Nem csalódtam, ezzel szeretném kezdeni. Mindkét könyvsorozat jó a maga nevében és szerintem vétek lenne összehasonlítani a kettőt. A Vérmacskák felnőtt urban fantasy (annak ellenére, hogy a Könyvmolyképző a Vöröspöttyös sorozatba sorolta be, amit máig nem értek miért), a Sikoltók pedig ifjúsági könyv. Így minden összehasonlítástól mentesen próbálom most a könyvet értékelni.

Kaylee éli a tinédzserek megszokott és átlagos életét, de persze ő korántsem átlagos. Hiszen pár éve felfedezte magán, hogy megérzi, ha valaki meghal a közelében. Hogyan tudja ezt megmondani előre? Ha az a bizonyos ember a közelében van, akkor valamilyen sötét árnyékot lát körülötte, és persze mindig leküzdhetetlen késztetést érez, hogy sikítson egy hatalmasat. Igen. Sikítson. Mint később kiderül Kaylee ugyanis egy lúdvérc, aki a halottak lelkéért énekel és kíséri őket a túlvilágra haláluk után. Megtudjuk, hogy létezik a túlvilág, a benne élő démonok és a kaszások. Váratlanul olyan emberek esnek össze minden előjel nélkül holtan, akiknek még élniük kellene. Így Kaylee elhatározza, hogy utána kell járnia annak, mi folyik a háttérben.

A könyv eleje borzalmasan sablonos a tini élet bemutatásával, de hát ezen már fenn sem akadok, hiszen szinte mindegyik ifjúsági könyv így kezdi. És akármennyire taszító lehet a fülszöveg ezzel a "Kaylee szívesebben foglalkozna azzal, hogy végre sikerült felkeltenie az iskola legjobb pasijának a figyelmét" mondatával, ne rémisszen meg senkit. A könyv nem megy át értelmetlen szerelmi nyáladzásba, még éppen az elviselhetőség határán mozog romantikus szál. Habár kicsit túl könnyen jöttek össze, amibe akár bele is köthetnék, de most még sem teszem, mert a végén se idegesítettek fel az értelmetlen nyáladzással. Kaylee szimpatikus főhős, bár nem valami bonyolult karakter. Nincsen túlírva, egyszerű átlagos lány, aki tudja mikor mit kell tennie. Nem omlik össze, mikor kiderül az igazság, nem rendez jelenetet, hanem reálisan reagálja le a dolgokat. Igazából a többi karakter még nem fogott meg annyira, hogy egyáltalán érdemes legyen róluk beszélni. Talán a Nash és Tod lehet még érdekes, de ha nekem ilyen "két testvér ugyanazt a lányt szereti meg" csavart csinálnak belőle, mint a Vámpírnaplókban, akkor esküszöm nem folytatom tovább. (Mert a Vámpírnaplókban az híresen "jól sült el". Remélem érezni lehetett az iróniát.)


Úgy éreztem kicsit rövid a könyv, de egy hosszú könyvsorozat (Ha jól tudom 6 részes!) első részének tökéletesen megfelel a karakterek, a világ, a mitológia és a cselekmény felvázolásával. Nagyon olvastatja magát a könyv az egyszerű nyelvezetével, így könnyen haladtam vele. Egyetlen egy dolog van, amit nem tudok megemészteni: MIÉRT KELLETT A BANSHEET LÚDVÉRCNEK MAGYARUL LEFORDÍTANI? Ha ezt valaki meg tudja nekem magyarázni, azt szívesen hallanám. Elég lett volna, ha marad a banshee, mert szerintem így mindenki jobban ismeri ezt a mitológiai lényt, mint lúdvérc néven. Én végül már csak lúdként gondoltam Kaylee-re és Nash-re, amin jót mosolyogtam magamban. :)
Mindenesetre jó tudni, hogy Rachel Vincent nem fogyott ki az eredeti és még nem lerágott csont ötletekből. Vérmacskák után bansheek, mindkét fajról eddig nem sok könyvet lehetett olvasni. Csak így tovább Rachel, várom a következő eredeti és érdekes ötleted.

További információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/rachel-vincent-lelektolvajok
Értékelés: 5/4

3 megjegyzés:

  1. Én is elolvastam.:) Nekem nagyon tetszett..mondjuk egy könyvre se mondtam eddig, h nem jó.Most ez a kedvencem!:D Ha jól tudom, már nyolc részes, a másodiknál járok, de haladok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is tervben van a második, bár nem tudom mikor jutok el odáig. :) Ha elolvastad, akkor nyugodtan megoszthatod velem, hogy szerinted jobb-e vagy nem, mint az első. :)

      Törlés
  2. Lúdvérc?:Dd Lydia Martin szerintem sír szégyenében... El kell olvasnom ezt a könyvet, örülök hogy megtaláltam a kritikád.

    Ölel, Rei x

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...