2013. ápr. 9.

2013 legjobban várt filmjei 2.


Ez az év ismét bővelkedni fog jobbnál jobb filmekben, amiket nagy lelkesedéssel várok. Négyről már írtam korábban, azóta két újabbnak is kijött a normális előzetese, így gondoltam folytatom a listát.

1. Szemfényvesztők (Now you see me)
Az előzetest elsőnek már nem is tudom melyik film előtt láttam a moziban, akkor rögtön megtetszett, hisz két kedvenc filmemre emlékeztet, olyan mintha az Ocean's Eleven-t és A tökéletes trükköt összemosták volna egy filmbe, és szerintem ebből csakis valami jó sülhet ki.
Tehát nagyon bejövős az előzetes, rejtélyeket, titkokat, trükköket, és egy kis nyomozást ígér, ezek érdekes egyveleget alkothatnak. Aztán ott van a tehetséges szereplőgárda, Jesse Eisenberg, Woody Harrelson, Morgan Freeman, Micheal Caine és a (nem annyira ismert) többiek, egy szó, mint száz, nekem ezt a filmet moziban kell látnom, hisz elég látványos lesz majd az előzetes alapján.
A magyar bemutatót nyár elejére ígérik, Amerikában június 7.-én lesz a premier, pontos magyar bemutató dátum még nincs ha jól tudom. NAGYON REMÉLEM, HOGY FELIRATTAL LESZ A MOZIBAN, mert már van egy szinkronos előzetes, és abban a magyar hangok valami borzalmasak (Morgan Freeman-t és Micheal Caine-t kivéve).


Előzetes:
2. előzetes:

2. A végzet ereklyéi: Csontváros (The Mortal Instruments: City of Bones)
Nagy "A végzet ereklyéi" fan vagyok, végig nyomom követtem a forgatást, és mióta elolvastam a könyveket és megtudtam, hogy filmet készítenek belőle, azóta izgatottan várom, hogy végre megjelenjen a film. Már csak alig van 5 hónap hátra, bárcsak gyorsabban telne az idő és augusztus lenne végre valahára. Nagy elvárásaim vannak a filmmel kapcsolatban és már előre félek, hogy a szokásos könyves adaptációk csapdájába fog beleesni, vagyis hogy a film még a közelébe se fog érni a könyvnek, rengeteg mindent megváltoztatnak benne és a végén nagyot fogok csalódni. Remélem valami jó kis filmet hoznak össze nekünk, az eddig megjelent két előzetes alapján bizakodhatunk, hogy nem a romantikus nyáltenger irányába mennek, hanem lesz akció, kaland és valami normális történet is, és persze rengeteg humor, ami Clare a könyveinek az egyik alappillére. Nekem bejön a cast (nagy része, a többieket meg próbálom elfogadni, jaj, Valentine mit tettek veled???!), Jace és Magnus a kedvenceim, ők eddig biztatónak tűnnek. Amerikai premier augusztus 23.-án, a magyar bemutató állítólag szintén ezen időpont körül valamikor. ÉS AJÁNLOM, HOGY FELIRATTAL LEGYEN A MOZIBAN, MERT HA LE MERIK SZINKRONIZÁLNI, AKKOR MINIMUM 2 PONTTAL KEVESEBBRŐL INDUL MAJD A KRITIKÁMBAN A PONTOZÁS!!!!!

Előzetesek: (A 2.-nál a videó jobb alsó sarkában be kell kapcsolni a feliratot.)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...