Képzelj el egy világot, amelyben nemcsak megállították, de vissza is forgatták az idő kerekét. Beköszöntött az örökké tartó 17. század, ahol csak a gazdagok élvezhetik a technika vívmányait.
Képzelj el egy börtönt, hatalmasat, amelyben a cellák és a folyosók mellett egész erdők, városok és tengerek is elférnek. Most képzelj el egy rabot, akinek nincsenek emlékei! Csak annyit tud, hogy Odakintről jött – pedig a börtönt évszázadokkal ezelőtt lezárták, és azóta csak egyetlen embernek sikerült kijutnia.
Aztán képzelj el egy lányt, aki egy nemesi birtokon lakik! A sorsa – úgy tűnik – megpecsételődött: megrendezett, szerelem nélküli érdekházasság vár rá. Ő azonban még nem adta fel, kiutat keres, és összeesküvések kusza hálójába gabalyodik.
Az egyikük Bent van, a másik Odakint, ám mindketten rabok. Hát ez az Incarceron!
Először is azzal kezdem, hogy: EZ A KÖNYV VALAMI ZSENIÁLIS! Rég fogott meg egy történet ennyire, régen éreztem azt első olvasásra, hogy ez igen! Pedig ismét csak véletlenül akadt a könyv a kezembe, tulajdonképpen semmit nem tudtam róla, hogy mire számítsak benne. Persze a fülszöveget elolvastam, de azért az csak halvány körvonala a teljes történetnek. Csakis a borítója miatt figyeltem fel rá, sötét és misztikus, így valahogy hozzám került és elkezdtem olvasni. El sem tudom mondani, milyen jól tettem, és így az elején rögtön kijelenthetem, hogy bárkinek bármikor ajánlom ezt a könyvet, aki szereti az igazi borzongató, rejtélyes és izgalmas fantasy történeteket. Műfaját tekintve fantasy és disztópia keveréke, legalábbis én annak sorolnám be.
Egy olyan világban játszódik a történet, ahol megállt az idő. Az emberiség a technikai vívmányokat, a fejlődést rossznak minősítette, mindezt feladva bevezették az örök 17. századot. Mindenkinek a Protokoll előírásait kell követnie és úgy élnie, mint a 17. században. A királyi család uralkodik, akik szigorúan veszik a szabályok betartatását. Az új rend megalakulásakor hozták létre az Incarceront, ez a zárt börtönt, ahova a rendszer ellenségei kerültek, és mindenki más aki gondot okozott. Az Incarceron nem egy szokványos értelemben vett börtön, nem csak egy épületet jelent, hanem egy nagy város kiterjedésű és aki egyszer ide bekerült, többé nem szabadulhat. Gyilkosokat, tolvajokat és a rendszert fenyegetőket zárták be ide, azzal a céllal, hogy új célt adva az életüknek egy Édent hozzanak létre, ahol tökéletesen rend uralkodik. Persze a kísérlet félrement és az Incarceron pokollá változott, ami megkeményíti bármely ember lelkét. Mi több az Incarceron öntudatra kelt, egy igazi élőlénnyé vált, ami nem ereszti foglyait.
Ebben a zavaros világban él a két főszereplőnk Finn és Claudia. Az E/3. személyes történetmesélés lehetővé teszi, hogy mind a két főszereplő életébe beleláthassunk és hogy több oldalról tudjuk szemlélni az eseményeket. Minden fejezet elején rövid kis idézetek találhatóak, amelyek segítségével még részletesebb képet kaphatunk a világról és magáról a történetről, számos utalás van a később eseményekre, de legfőképp egy fontos szereplőre, Sapphique-ra. Sapphique volt az egyetlen ismert fogoly, akinek sikerült megszöknie az Incarceronból, és rengetegen álmodnak arról, hogy követik a példáját. Folyamatosan változik a nézőpont, így egymás mellett halad Finn és Claudia sorsa, amelyek persze később szorosan összekapcsolódnak.
Finn három éve került az Incarceronba emlékek nélkül. Nem tudja hogy és miért került ide, de a néhány homályos emlékképe miatt biztos abban, hogy a külvilágból származik. Alkalmazkodott a benti kemény élethez, nem restellt megtenni semmit a túlélése érdekében. Vértestvérével Keiro-val, és az őt védelmező Gildas Sapienttel indul útnak, hogy megtalálja a kiutat a börtönből. Claudia a kinti világban él gazdag édesapjával, aki történesen az Incarceron igazgatója. Claudiát apja királynőnek nevelte és sorsa, hogy a trónörökös felesége legyen. Korábban a jogos trónörökös menyasszonya volt, de Giles rejtélyes körülmények között meghalt, így annak féltestvéréhez kell hozzámennie. Claudia és apja között nem felhőtlen a viszony, és a lány sokkal inkább apjaként tekint a tanítójára és jó barátjára, Jaredre. Claudia rájön, hogy Giles mégis életben van és az Incarceronba zárták, így elhatározza, hogy bármi áron megmenti a fiút.
Igazából nem nagyon szeretnék spoilerezni, csak azt jegyezném meg, hogy rengeteg fordulat van a könyvben. Ezek egy részét előre sejtettem (Pl. hogy ki Giles, szerintem nem nehéz kitalálni), más részén viszont csak néztem nagyokat. Főleg az utolsó 50 oldalon derültek ki olyan dolgok, amiken csak pislogtam. Igazából azért tetszett nagyon a könyv, mert a fantasy, a disztópia és a történelmi könyvek hangulatát gyúrta egybe az írónő és mindhárom műfajból a legjobb dolgokat tette egymás mellé. Elnyomó uralkodói rendszer és egy tökéletesnek látszó világ, ami egyáltalán nem az. Egy élő börtön, ami mindenáron magába tartja foglyait. Cselszövés és merényletek a hatalom megdöntése ellen, udvari intrikák. Titkok, titkok hátán egy kalandos és fordulatos történetbe építve.
A történetre nem panaszkodom, sodort magával végéig, képtelen voltam letenni. Kérdezhetnétek: milyenek a karakterek? Igazából mindegyikük érdekes, de mégse érzem őket olyan alaposan kidolgozottnak, hogy megszeressem őket. Nekem Keiro, Claudia és az Igazgató lett szimpatikus és közülük talán az Igazgató a legjobban. Kemény és kérlelhetetlen erős férfi, akinek a végén kiderül mégis van szíve. Ravasz, konspirátor, akinek mindig helyén van az esze. Tudja mit akar és ezért bármit képes megtenni. Bármit. Imádtam a könyvet, egy szó, mint száz. Mindenkinek ajánlom. És remélem, hogy igenis elkészül belőle valamikor a film, amit már évek óta halogatnak, és hogy hamarosan megjelenik magyarul a második rész, mert én irtó kíváncsi vagyok rá.
Egy idézettel zárnám soraimat. Nem nagyon szoktam idézgetni a könyvekből, csak kivételes esetben. Ebben a könyvben rengeteg érdekes és elgondolkodtató kérdés merül fel, rengeteg kedvenc idézetem lett. De a legjobban ez fogott meg:
Egy olyan világban játszódik a történet, ahol megállt az idő. Az emberiség a technikai vívmányokat, a fejlődést rossznak minősítette, mindezt feladva bevezették az örök 17. századot. Mindenkinek a Protokoll előírásait kell követnie és úgy élnie, mint a 17. században. A királyi család uralkodik, akik szigorúan veszik a szabályok betartatását. Az új rend megalakulásakor hozták létre az Incarceront, ez a zárt börtönt, ahova a rendszer ellenségei kerültek, és mindenki más aki gondot okozott. Az Incarceron nem egy szokványos értelemben vett börtön, nem csak egy épületet jelent, hanem egy nagy város kiterjedésű és aki egyszer ide bekerült, többé nem szabadulhat. Gyilkosokat, tolvajokat és a rendszert fenyegetőket zárták be ide, azzal a céllal, hogy új célt adva az életüknek egy Édent hozzanak létre, ahol tökéletesen rend uralkodik. Persze a kísérlet félrement és az Incarceron pokollá változott, ami megkeményíti bármely ember lelkét. Mi több az Incarceron öntudatra kelt, egy igazi élőlénnyé vált, ami nem ereszti foglyait.
Ebben a zavaros világban él a két főszereplőnk Finn és Claudia. Az E/3. személyes történetmesélés lehetővé teszi, hogy mind a két főszereplő életébe beleláthassunk és hogy több oldalról tudjuk szemlélni az eseményeket. Minden fejezet elején rövid kis idézetek találhatóak, amelyek segítségével még részletesebb képet kaphatunk a világról és magáról a történetről, számos utalás van a később eseményekre, de legfőképp egy fontos szereplőre, Sapphique-ra. Sapphique volt az egyetlen ismert fogoly, akinek sikerült megszöknie az Incarceronból, és rengetegen álmodnak arról, hogy követik a példáját. Folyamatosan változik a nézőpont, így egymás mellett halad Finn és Claudia sorsa, amelyek persze később szorosan összekapcsolódnak.
Finn három éve került az Incarceronba emlékek nélkül. Nem tudja hogy és miért került ide, de a néhány homályos emlékképe miatt biztos abban, hogy a külvilágból származik. Alkalmazkodott a benti kemény élethez, nem restellt megtenni semmit a túlélése érdekében. Vértestvérével Keiro-val, és az őt védelmező Gildas Sapienttel indul útnak, hogy megtalálja a kiutat a börtönből. Claudia a kinti világban él gazdag édesapjával, aki történesen az Incarceron igazgatója. Claudiát apja királynőnek nevelte és sorsa, hogy a trónörökös felesége legyen. Korábban a jogos trónörökös menyasszonya volt, de Giles rejtélyes körülmények között meghalt, így annak féltestvéréhez kell hozzámennie. Claudia és apja között nem felhőtlen a viszony, és a lány sokkal inkább apjaként tekint a tanítójára és jó barátjára, Jaredre. Claudia rájön, hogy Giles mégis életben van és az Incarceronba zárták, így elhatározza, hogy bármi áron megmenti a fiút.
Igazából nem nagyon szeretnék spoilerezni, csak azt jegyezném meg, hogy rengeteg fordulat van a könyvben. Ezek egy részét előre sejtettem (Pl. hogy ki Giles, szerintem nem nehéz kitalálni), más részén viszont csak néztem nagyokat. Főleg az utolsó 50 oldalon derültek ki olyan dolgok, amiken csak pislogtam. Igazából azért tetszett nagyon a könyv, mert a fantasy, a disztópia és a történelmi könyvek hangulatát gyúrta egybe az írónő és mindhárom műfajból a legjobb dolgokat tette egymás mellé. Elnyomó uralkodói rendszer és egy tökéletesnek látszó világ, ami egyáltalán nem az. Egy élő börtön, ami mindenáron magába tartja foglyait. Cselszövés és merényletek a hatalom megdöntése ellen, udvari intrikák. Titkok, titkok hátán egy kalandos és fordulatos történetbe építve.
A történetre nem panaszkodom, sodort magával végéig, képtelen voltam letenni. Kérdezhetnétek: milyenek a karakterek? Igazából mindegyikük érdekes, de mégse érzem őket olyan alaposan kidolgozottnak, hogy megszeressem őket. Nekem Keiro, Claudia és az Igazgató lett szimpatikus és közülük talán az Igazgató a legjobban. Kemény és kérlelhetetlen erős férfi, akinek a végén kiderül mégis van szíve. Ravasz, konspirátor, akinek mindig helyén van az esze. Tudja mit akar és ezért bármit képes megtenni. Bármit. Imádtam a könyvet, egy szó, mint száz. Mindenkinek ajánlom. És remélem, hogy igenis elkészül belőle valamikor a film, amit már évek óta halogatnak, és hogy hamarosan megjelenik magyarul a második rész, mert én irtó kíváncsi vagyok rá.
Egy idézettel zárnám soraimat. Nem nagyon szoktam idézgetni a könyvekből, csak kivételes esetben. Ebben a könyvben rengeteg érdekes és elgondolkodtató kérdés merül fel, rengeteg kedvenc idézetem lett. De a legjobban ez fogott meg:
"...vagy az az igazság, hogy az ember magában hordja a gonoszság magvait? Hogy még akkor is, ha a számára létrehozott édenkertbe kerül, irigységével és vágyaival ő lassan még azt is megmérgezi? Attól félek, hogy saját romlottságunk helyett okoljuk a Börtönt."
További információk a könyvről:
Értékelés: 5*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése