A becsvágy hajtja.
A küzdelem élteti.
De a hatalomnak megvan az ára.
Annak az aratásnapnak a reggelén járunk, amely a tizedik Éhezők Viadalát előzi meg. A Kapitóliumban a tizennyolc éves Coriolanus Snow élete nagy dobására készülődik, a mentori posztjára a Viadalban. Az egykor nagy hatalmú Snow-házra nehéz idők járnak: a jövőjük azon múlik, hogy Coriolanus képes lesz-e elbűvölőbbnek, ravaszabbnak és taktikusabbnak bizonyulni diáktársainál, és győztest tud-e faragni a saját kiválasztottjából.
Az esélyek azonban ellene szólnak. Azt a megalázó megbízatást kapja ugyanis, hogy a 12. körzet lány kiválasztottját mentorálja, a legaljának a legalját. Sorsuk ezzel végleg összefonódik – Coriolanus minden döntése kedvezményekhez vagy kudarchoz, csillogáshoz vagy csődhöz vezethet. Az arénán belül életre-halálra szóló harc következik, az arénán kívül pedig Coriolanus elkezd együtt érezni megpecsételt sorsú kiválasztottjával… és mérlegelnie kell, hogy a szabályok követése-e a fontosabb, vagy a túlélés. Kerül, amibe kerül.
Máig nagy kedvencem Suzanne Collins Az Éhezők Viadala trilógiája, és a könyvekből készült filmeket is imádom, így sosem volt kérdés, hogy olvasni fogom az írónő új könyvét mely ugyanebben az univerzumban játszódik. A megszokott gyakorlatnak megfelelően most egy előzmény könyvet kaptunk, és mikor meghallottam a híreket, hogy Snow elnök fiatal éveiről fog szólni a történet, akkor először kicsit szkeptikus lettem. Mi érdekeset lehetne kihozni Snow elnök fiatalkorából, tettem fel magamnak a nagy kérdést, mert el nem tudtam képzelni, hogy mi lesz a történet. Aztán a fülszöveget elolvasva persze kiderült, hogy kapunk egy újabb Éhezők Viadalát, és máris visszatért az érdeklődésem.
Azzal kezdeném, hogy Collins ismét egy remek könyvet hozott össze, pedig azért volt bennem némi félsz, hogy nekem ez mégsem fog bejönni. Collins írói stílusa egyértelműen visszaköszönt ebben a könyvben, mert megalkotott és felépített nekünk egy olyan történetet, ami izgalmas és fordulatos a maga nemében, mégis tökéletesen illeszkedik a trilógia stílusához, mintegy kiegészítve azt. Persze éppen ez lenne egy előzménykönyv feladata. A történet felépítése és ütemezése sodorja előre az olvasót, a fejezetek izgalmas lezárása miatt pedig elég nehéz lerakni a könyvet, hisz érdekel a folytatás, hogy mi minden fog még itt történni. Én egy percig se unatkoztam rajta, és nagyon hamar kivégeztem a könyvet.
Ahogy a fülszövegből kiderül, most Snow elnököt kapjuk meg főszereplőnek, vagyis pontosabban az alig 18 éves Coriolanus Snow-t, akit inkább nem hívok eztán Snow elnöknek, mert itt még messze van az elnökségtől. 10 évvel járunk a felkelés leverése után és a Kapitóliumban most készülnek a 10. Éhezők Viadalára. Láthatjuk, hogy ekkor még nem egészen ugyanúgy néz ki és olyan "népszerű" az Éhezők Viadala, mint 65 évvel később Katnissék idejében. Itt még nincs akkora jelentősége az Éhezők Viadalának, itt még nincs annyira jól megszervezve és kitalálva, nagyon máshogy mennek a dolgok.
Ebben az évben találják ki a készítők, hogy úgy kellene feldobni a viadalt, hogy minden egyes kiválasztott mellé kijelölnek egy mentort, csak hogy ekkor még ezt egy kapitóliumi mentor képében képzelték el. Így kerül Coriolanus a képbe, aki becsvágytól és önző céloktól hajtva próbálja megragadni a kínálkozó lehetőséget, hogy visszaszerezze családja rég elvesztett dicsőségét és biztosítsa magának azt az utat, ami az elképzelt jövője felé vezethet. Persze arra nem számít, hogy a már akkor is lenézett 12. körzet egyik kiválasztottja jut neki, így a feladata szinte lehetetlennek tűnik, de persze rájön, hogy talán mégse olyan rossz a helyzet, mint amire számított. Mert Lucy Gray nem olyan elesett és szánalmas, mint ahogy számított rá. A lányban igenis van potenciál, és rájön, hogy ennél jobban nem is alakulhattak volna a dolgok. Coriolanus és Lucy Gray összefognak, hisz mindkettejük érdeke, hogy Lucy Gray győztesként jöjjön ki az arénából.
Kicsit fura volt látni, hogy szinte egy teljesen másmilyen viadalt kapunk, mint a későbbiekben, inkább mintha csak egy kezdetleges próbaverzió lett volna Katnissék idejéhez képest. Sok későbbi elem ebben az évben vetődött fel ötletként és ekkor próbálták ki először és szerintem nyugodtan kijelenthetjük hogy ez a 10. év az, ami aztán nagy hatással volt a későbbi viadalokra. Mint ahogy már említettem, itt vetődött fel elsőnek a mentorok ötlete, bár nem tudom miért hitték, hogy a kapitóliumi mentorok jó ötlet lesznek, hisz egy körzetből származó gyerek miért bízna meg egy kapitóliumiban? Persze aztán rájönnek, hogy hosszú távon ez így nem fog működni, mert a viadal még el sem kezdődött, de több kapitóliumi mentor meghalt, mint ahány kiválasztott.
Ekkor még nincsenek specifikus arénák, ekkor még nincsenek jól megkoreografált viadalok, nincsenek még mutánsok, és nincsenek még szponzorok sem. A szponzorok ötletét szintén ekkor találják ki és ebben az évben tesztelik elsőnek. És ami talán a legnagyobb különbség, hogy ekkor még nincs rákényszerítve az emberekre, hogy nézzék az Éhezők Viadalát. Sokan nem is nézik, és épp ezért történhetett meg, hogy a 10. Éhezők Viadalát és Lucy Gray-t kitörölték az emlékezetből, mintha egyik sem létezett volna soha. 65 év mondjuk ki sok idő és így elfogadható magyarázat, hogy a trilógiában gyakorlatilag semmi utalás nincs Lucy Gray-re, pedig azért még akkor is nagy dolog volt, ha egy 12. körzeti kiválasztott nyeri meg a viadalt. Nekem tetszett az, hogy láthatjuk, hogy ebben az évben, nagy részben Coriolanus és társai hatására hogy alakult át az Éhezők Viadala a később megismert formája felé.
Lucy Gray, Coriolanus és Sejanus
Katniss egy bonyolult és érdekes főszereplő volt, narrátorként remekül működött. Coriolanus sem kevésbé izgalmas, sőt szerintem eléri Katniss szintjét. Kicsit fura, mert elég sok párhuzamot véltem felfedezni kettejük között. Mindketten maguknak valók, mindketten céltudatosak és önzőek, mindketten nehezen kötnek igaz barátságokat, és mindketten nehezen bíznak meg másban. De míg Katniss a lelke mélyén jó ember, addig Coriolanus nem az, akármennyire is próbál az lenni. A fiú számára semmi sem fontosabb önmagánál és a becsvágyánál, az elképzelt jövője felé vezető úton bárkin keresztülgázol, aki az útjába áll, bárkit kihasznál, akit csak lehet és utána egy csepp megbánást sem mutat a történtek miatt.
Persze egy ideig próbálkozik azzal, hogy "normális" életet" éljen és egy ideig elhiszi, hogy szerelmes, és jó lesz neki Lucy Gray mellett, de aztán rájön, hogy ez az élet nem neki való. Szerintem Coriolanus sosem szerette igazán sem Sejanust barátként, sem Lucy Gray-t szerelemmel, inkább csak elfogadta akkor a sorsát és mivel úgy tűnt nincs más lehetősége, beléjük kapaszkodott utolsó mentsvárként. Amint felcsillant újra a fényes és hatalommal teli jövő képe előtte, gyakorlatilag szemernyi kétség és bűntudat nélkül fordított hátat mindkettőnek. Coriolanus tehát sok mindenben hasonlít Katnissre, de nála sokkal sötétebb és negatívabb karakter.
Coriolanus a narrátorunk és az ő szemén keresztül látjuk a történteket, de rajta kívül van még két másik főszereplőnk. Az első, Lucy Gray a 12. körzet női kiválasztottja, a fiú mentoráltja, akiben tökéletes partnerre lelt ahhoz, hogy megnyerjék a viadalt és hogy emlékezetessé tegyék magukat. Lucy Gray szerintem nagyon érdekes karakter a maga módján, csak az a legnagyobb bajom, hogy egyszerűen nem tudok vele dűlőre jutni. Kicsit olyan mint Katniss, tehát van benne spiritusz, de nála sokkal lágyabb és kedvesebb. Igazi művész lélek, aki szeret szerepelni és a középpontban lenni, imád énekelni és táncolni, van benne élet és éppen ez a feltűnősége és közvetlensége az, ami nagy hasznára válik a viadal során.
A második Sejanus, akinek a családja a körzetekből származott, de a háború során meggazdagodtak a fegyverkereskedelem révén, így végül felköltöztek a kapitóliumba, így ő már annak számít elvileg. Azért mondom, hogy elvileg, mert Sejanus nagy tragédiája, hogy a kapitóliumban sosem érezte magát jól és oda valónak, a körzetekben pedig azért nézték ki, mert meggazdagodtak és felkerültek a fővárosba. Nincs igazi otthona és hazája, és szerencsétlenségére épp a régi körzetéből az egyik gyerekkori ismerősét kapja mentoráltnak. Sejanus amúgy se néz jó szemmel a viadalra, így nem csoda, hogy aztán belekeveredik egy kisebb lázadásba és olyan sorsa lesz, amilyen.
Mindhárom fő karakter érdekes és összetett a maga módján, csak azt sajnálom, hogy Lucy Gray-t és Sejanust csak Coriolanus szemén keresztül láthattuk. Nem bántam volna ha mondjuk mindhárman saját nézőpontot kapnak. Szerintem úgy még jobban működött volna a történet. Sejanus borzalmas véget ér, épp a barátjának hitt Coriolanus árulja el, Lucy Gray-re pedig ugyanez a sors vár, bár itt függő véget kaptunk, mert nem tudjuk meg, hogy végül pontosan mi lett a lány sorsa. Eltűnik és Coriolanus nem találja meg többé. Ha engem kérdeztek, akkor szerintem nem halt meg, mert akkor biztos rátaláltak volna a hullájára előbb utóbb. Szerintem elmenekült Panemből, vagy pedig meghúzta magát valahol és csendes életet élt, hogy soha többé nem kerüljön Coriolanus szeme elé.
Suzanne Collins alkotott nekünk egy remek és az elejétől a végéig izgalmas előzménykönyvet, ami kitágította Az Éhezők Viadala univerzumot. Coriolanus tökéletesen működött narrátorként, láthattuk milyen út vezetett számára a későbbi hatalomhoz, hogy honnan indult és mi mindent kellett tennie és feláldoznia azért, hogy kikövezze magának az utat a jövője felé. Ő pedig bármit megtett és bárkit feláldozott, nem sajnálva senkit és semmit, hogy aztán ne legyen megállás és belőle váljon a később megismert Snow elnökünk.
Elvileg ebből a könyvből szintén készül majd filmadaptáció, amit én nagyon várok. Sőt, szerintem két részre kellene szedni a filmet és akkor tökéletes adaptációt lehetne belőle készíteni és mindenre és mindenkire jutna bőven idő.
További információk a könyvről:
Értékelés: 5/5*
