Élite (Elit) 1. évad összegzés

Nem hiszem, hogy sokan hallottak volna erről a sorozatról idehaza, ami nagy szégyen, mert egy igazán remek sorozatról van szó. Én is csak az egyik vlogger sorozatajánlójában hallottam róla először, és érdekesnek tűnt a története, így rákerestem, és tudtam nekem ezt látnom kell. Kíváncsiságból belenéztem az első részbe, azután pedig ott ragadtam és két nap alatt megnéztem az első évadot. A Netflix számára készült ez az eredetileg spanyol nyelvű sorozat, de engem a gyér, vagyis inkább a nullához konvergáló spanyol tudásom se tántorított el, mert szerencsére feliratosan nézhető online. Az első évad mindössze 8 részből áll, a részek olyan egy órásak, így látjátok, hogy nem olyan hosszú, hamar lehet végezni vele. Spoileres véleményt fogok most írni, így aki nem szeretne magának lelőni semmilyen csavart, az inkább ne olvasson tovább!

Csak néhány szóban vázolnám fel a történetet kezdésnek. A történet egy spanyol elit iskolában játszódik, ahova a gazdag családok küldik gyerekeiket tanulni. Egy speciális ösztöndíjnak köszönhetően felvételt nyer három normális családból származó diák ebbe az iskolába, kárpótlásul azért, ami a saját iskolájukkal történt. A három új diák érkezése alaposan felforgatja az elit iskola mindennapjait és elkezdődnek a kavarások. Majd az év végén az egyik diákot megölik, és a rendőrség nyomozni kezd, hogy ki lehetett a tettes.

Nagyon tetszett az első évad formátuma. A gyilkossággal kezdünk és látjuk, ahogy az egyik nyomozó sorban hallgatja ki a diákokat, ők pedig mesélnek, hogy mi történt az előző hónapokban, miközben folyamatosan látjuk a múltat. Fokozatosan bonyolódnak a szálak, mint kiderül, szinte mindenki dühős volt Marinára valamiért, így nem is annyira meglepő, hogy az indulatok elszabadulása aztán tragédiához vezetett. Marina aztán jól megkavarta maga körül a dolgokat, minden barátját és a családját is magára haragította, így nem csoda, hogy aztán az történt vele ami. Tulajdonképpen bárkinek lett volna oka megölni őt, de azért sejteni lehet, hogy nem hidegvérű gyilkosságról van szó, hanem inkább valamiféle balesetről, ami aztán tragédiába torkollik.

Nagyon jól építették fel az első évadot, tetszett, hogy oda-vissza ugráltunk az időben. Fokozatosan derültek ki az információk mindenkiről, szinte szabályos pontossággal kaptuk a titkokat és a leleplezéseket, így mikor vége lett egy résznek, azonnal látnom kellett a következőt. Feszültségépítésből remekül vizsgáztak a készítők, a történet izgalmas és végig fent tartja az érdeklődést.  Őszintén megmondom, nem tudtam megmondani, hogy ki lehet a gyilkos és Polo lett volna az utolsó, akire tippeltem volna. Ha nagyon kellett volna valakire tippelni, akkor vagy Clara apját vagy Marina apját mondom, de senkit se a fiatalok közül.

A sorozat szépen ábrázolja a nehézségeket, amivel a három szegényebb diáknak kellett szembesülnie, mikor bekerültek az elit közegbe. Az elején mindenki elutasító velük, de aztán kialakulnak a barátságok, és végül egybeolvad a két világ, ahogy annak lennie kell. Nem akarok hazudni, megkapunk néhány szokásos "tini sorozatos" klisét is, ezek nem maradhatnak ki, de most nem zavartak, mert mellette olyan izgalmas és feszültséggel teli volt a történet, olyan komplexek és imádnivalóak voltak a karakterek, hogy a kliséket maximálisan el tudtam nézni apró hibának.

Az is tetszett, hogy nem féltek komolyabb témákat bedobni és így elgondolkodtatni minket rajta. Ezek a fiatalok nem szentek, ez nem kétség, a karaktereink nagy része problémás és összetett. Talán a két tisztán jó karakter Samuel és Nadia, és nekik éppen az a szerepük, hogy a jó oldalt képviseljék és némi egyensúlyt teremtsenek a többiek mellett. Marina alapvetően hozzájuk áll a legközelebb, jó karakternek indult, de aztán amit az évad során leművelt, azzal elnyerte a legidegesítőbb karakter díját és a végére nem bántam, hogy Polo fejbe verte és meghalt. Igazából magának köszönheti a történteket, maga vonzotta be a balszerencséjét.

Az iszlám vallás kérdésköre és helye a más vallásúak életében, a homoszexualitás felvállalásának nehézségei, az elnyomó család okozta frusztráció, a viszonzatlan szerelem, a hazugságok, a társadalmi egyenlőtlenségek miatti szakadék áthidalása, a hármas kapcsolat megvalósíthatósága vagy lehetetlensége és maga a HIV betegség mind-mind komoly témaként vonulnak végig az első évadon. Minden karakternek meg van a saját gondja, mindenki kapott saját történetszálat, és ettől lettek izgalmasak egytől-egyig.

Egyetlen amit kifogásolni tudok az a HIV betegség behozása. Nem mintha nem lehetett volna valamit kihozni belőle, de úgy érzem a sorozatban nem kezelték a helyén a betegséget. Persze már eltelt némi idő, Marina rég kezeli a betegségét, de azért mégsem vette azt elég komolyan, mert ugyanúgy összefeküdt bárkivel védekezés nélkül. Nem tudom ki hogy van vele, és értem én, hogy manapság már lehet kezelni és szinte tünetmentesen lehet vele élni, de azért ha valaki elkapja ezt a szörnyű betegséget, az nem fogja ilyen lazán kezelni, mint ahogy Marina tette, hanem igenis komolyan veszi. Például soha többé nem fekszik össze senkivel gumi nélkül. Még maguk a karakterek is kimondják, azt hiszem Nano, hogy ez ma már nem olyan nagy szám, mert lehet vele élni, de akkor meg miért kellett bedobni ezt a történetszálat, ha nem vesszük komolyan?

Na de térjünk át a karakterek kivesézésére, mert nekem majdnem mindenki a kedvencem lett, ami nagy szó. Samuel az egyetlen, akit nem tudtam megkedvelni, lapos és unalmas karakter, szürke, ez a legjobb szó rá és sajnálom, hogy őt tették a középpontba. Marina a másik, akit nem kedveltem, és habár ő nem lapos és nem szürke, de olyan irritálóan idegesítő lett a nyafogása és a kavarása, ahogy haladtunk előre a történetben, hogy komolyan vártam, hogy valaki nyírja ki végre. Egy elkényeztetett királylány, aki unalmában nem tud magával mit kezdeni és fokozatosan elmar mindenkit maga mellől, miközben folyamatosan nyavalyog és magát állítja be áldozatnak.

Nagyon kedveltem a Guzman, Polo és Ander hármast, mindegyik remek karakter volt a maga módján és örültem annak, hogy később árnyalták a barátságukat és nem csak olyan felszínes barátok maradtak. Guzman a kőbunkó, vagyis csak kezdetben, mert mind kiderül, nem olyan egoista és nagyképű önimádó, mint amilyennek mutatja magát. Szereti a családját, és a húgát, mindent megtenne a barátaiért és tud igaziból szeretni. Nadia hatására ledobja magáról ezt a lenéző stílust és normális emberré válik, megmutatja a gyengédebb és kedvesebb oldalát.

Ander a másik, akit imádtam és akit egyértelmű hogy az Omarral való kapcsolata miatt szerettem meg. A fiú aki próbál megfelelni az apja elvárásainak, az iskola tenisz csillaga, aki igazából utálja a teniszt és titkolja mindenki elől, hogy meleg. Ander és Omar kapcsolata az egyetlen "tiszta" kapcsolat a sorozatban és ők az a két karakter, akik nagyon sokáig kimaradnak a kavarásokból és a balhékból. Ők külön élik a kis világukat és kerülnek közelebb egymáshoz, fokozatosan felvállalva érzéseiket egymás iránt. Kicsit ezért kilógnak, mert sokáig távol maradnak a gondoktól.

A többi kapcsolatra csak a mérgező és a diszfunkcionális jelzőket tudnám mondani, és ezzel nagyjából leírtam miért működtek mégis remekül. Marina ugyebár elsőnek Samuellel kezd el haverkodni, mire Samuel egyből belezúg és habár Marina megpróbálja viszonozni a fiú érzéseit, de végül mégis annak bátyja, a frissen börtönből szabadult és sokkal vadabb és szókimondóbb Nano mellett köt ki. Nano csak ki akarta használni az önző céljaira a lányt, de aztán mégis közelebb kerültek egymáshoz.

Aztán ott van Lucrezia és Guzman, akiket megmondom őszintén én sokkal jobban szerettem együtt, mint Guzmant és Nadia-t. Kezdjük azzal, hogy Guzman és Nadia egyáltalán nem illenek össze és nem tehetek róla, de én nem tudom őket elképzelni egy párként. Szerintem nekik barátoknak kell maradniuk, és Nadia karakteréhez se illene, ha hirtelen feladná a vallását és az elveit, a családja hagyományait és összejönne Guzmannal. Kövezzetek meg, de szerintem Guzman és Lucrezia iszonyat remekül működnek együtt, hiszen tisztára egyformák.

Mindkettő önzőnek és nagyképűnek tűnik, akit semmi nem érdekel önmagán kívül, de egyik se az. Lucrezia valóban szereti a fiút, és épp azért viselkedett vele ahogy, mert nem bírta nézni, hogy Guzman hirtelen otthagyta Nadia felbukkanása miatt. Remélem ők maradnak együtt és folytatják a fura kapcsolatukat. Lucrezia karakterének árnyalása remek döntés volt, ám kissé váratlan, de tetszett, hogy őt is emberibbé tették, és rájöttünk, hogy nem Lucrezia itt a kőszívű ribi, hanem inkább Carla, aki pedig épp aranyosnak és kedvesnek tűnt az elején.

Nem felejtettem el a személyes kedvenceimet, a "hármasomat", vagyis Carla-t, Polo-t és Cristiant. Szerintem az ő saját történetszáluk volt a legjobb az első évadban a fő történetszálon kívül. Mikor Carla és Polo elkezdtek kavarni az elején akkor nem nagyon értettem, hogy mit akarnak szegény Cristiannal, de ahogy tisztázódtak a dolgok és kialakult a hármas, onnantól imádtam őket nézni. Alapvetően nem hiszek abban, hogy valóban működhet ilyen hármas kapcsolat, mint amiben ők éltek, mert hosszútávon úgyse működne (és később látjuk is, hogy előjönnek a gondok), de itt olyan szórakoztatóak voltak, hogy nem tudtam nem imádni őket. Cristian tényleg feldobta az életüket és a már kissé lapos és unalmas kapcsolatukat, Carla és Polo aztán nem panaszkodhattak. Ahogy machináltak egymással, ahogy változtak az erőviszonyok hármójuk között, ahogy végül Carla kezébe vette a gyeplőt és mindkét fiút a saját kénye-kedve szerint ugráltatta, az mesterien lett megcsinálva. Ha Cristian nem velük lett volna, akkor hihetetlenül irritált volna a karakter, de így Carla-val és Polo-val igazán jól működött.

A végén mi nézők megtudjuk a gyilkos kilétét és minden korábbi titok és kavarás kiderül, de maguk a karakterek sok mindennel nem kerülnek tisztába. Tulajdonképpen a történet felénél vágták félbe a sorozatot. Rossz embert tartóztattak le, mindenki gyászolja Marinát, aki pedig nem, az a nyomait próbálja eltüntetni és mindenkinél kavarognak az indulatok. Nagyon várom a folytatást, kíváncsi vagyok mit fognak ebből kihozni és hogy meddig akarják nyújtani. Én úgy látom még egy évadot ki lehet ebből hozni, de aztán nem tudom hova lehetne tovább folytatni és remélem nem is fogják. Idén érkezik a folytatás, valószínűleg ősszel. El sem tudom mondani mennyire várom.

Értékelés: 10/10

Előzetes:

Jennie Melamed: Lányok csöndje

Fülszöveg:

Van valami, amit minden lány tud ezen a szigeten, 

de senki nem beszél róla: SZÜLJ FIÚT!
Ahol a totális hazugság a legkisebb bűn, amit elkövetnek a gyereklányok ellen, ahol az ortodox rend a szabadság és az emberi méltóság teljes hiányát jelenti a lányok számára, ahol a világtól elzárt sziget idillje maga a kilátástalanság – ott az elnyomott gyerekek álmodnak maguknak egy szebb, szabadabb, élhetőbb világot. Aztán a serdülő Janey Solomon kilép a sorból, és azt mondja: NEM!
A gyermekek ellen elkövetett abúzus antropológiai aspektusaiból és pszichiátriai kezeléséből doktorált Jennie Melamed nem tanmesét írt a rendszerszintűvé tett molesztálásról, hanem a nővé érő lányok lelkének végtelen gazdagságát, a méltóságra vágyó fiatalok szabadságtörekvéseit ábrázolja ebben a felkavaró disztópiában.

Ez az a könyv, amiről sok kritikát olvastam, mielőtt a kezembe vettem volna és csakis a pozitív kritikák miatt gondolkodtam el rajta, hogy elolvasom. Igazából nem is tudom, hogy mire számítottam, hogy mit szerettem volna kapni ebben a történetben, de az biztos, hogy nem azt, amit végül kaptam. Nehéz témák sokasága, nehéz és nyomasztó hangulat és tragikus sorsok, így lehetne röviden és velősen összefoglalni miről szól a Lányok csöndje.

Nem egy eseménydús történetről van szó, holott valamiféle fura disztópiáról beszélhetünk. Itt nincs nagy hangos lázongás a rendszer ellen, nem a diktatúra megdöntéséről van szó és nem arról, hogy hipp-hopp minden megváltozik. Nem kapunk normális háttérvilág kidolgozást, nem kapunk mindenre magyarázatot, hanem egyszerűen négy fiatal lány, mondjuk ki nyugodtan kislány végtelenül groteszk és tragikus életébe nyerhetünk bepillantást. A hangulat végig lemondó és negatív és mivel majdnem mindenki tragikus véget ér, így a történetet az elejétől a végéig a tragédia lengi körbe.

Kapunk négy különböző narrátort, mindegyikük sorsa ugyanaz, vagy ugyanaz lesz, de azért mégis más-más családból jönnek, más háttérrel rendelkeznek. Amanda, a már házas és éppen gyermeket váró fiatal lány, aki közülük elsőnek ismeri fel a rendszerük hibáit és elsőnek próbál elszökni. Caitlin a csendes és félénk lány, aki abuzív apja miatt szenved. Vanessa, aki talán a "legjobb" (már ha lehet ilyet mondani ezen a szigeten) helyzetben van közülük, hiszen a szüleivel jó a viszonya, és ahhoz képest elég nagy szabadságot is hagynak neki. Na és Janey, aki némán, a saját módján próbál megszökni az elől a sors elől, amit ebben a közösségben szántak neki. Éhezteti magát, hogy késleltesse a nővé válását, még akkor is, ha pontosan tudja, hogy annak súlyos következményei lehetnek.

Négy főszereplő életét és saját személyes tragédiáját követhetjük nyomon, történetük egymásba fonódik ebben a fura és durva világban, amiben élniük kell. Hatással vannak egymás életére, még akkor is, ha nem mindig értenek egyet és tulajdonképpen semmi mások, csak ismerősei egymásnak. Már az elejétől fogva ez a letargikus és vontatott hangulat uralkodik a könyvön, ennek ellenére cseppet sem mondanám unalmasnak. Nem pörög az esemény, lassan haladunk előre, mégis olvastatja magát és nem lehet unatkozni rajta. Négy főszereplő karaktere mind-mind érdekes a maga módján és mindegyikükért izgulni lehet. Nekem Janey lett közülük a kedvencem, mert lássuk be nélküle nem sokra mentek volna és habár ő is hibázott, de mégis csak a kiállása és a bátorsága miatt változhatott meg még ha csak egy kis időre is az életük.

Nagyon komoly és egyben hihetetlenül undorító témák köré épül a történet fő konfliktusa, ami nem más, mint a pedofília és a vérfertőzés kérdésköre. Belegondolni is rossz a két témába, de itt sajnos elkerülhetetlen. Ebben az elzárt közösségben úgy élnek az emberek, hogy az apák a lányaikat használják arra, amire éppen nem kellene. Szerintem így mindenki érti, hogy mire gondolok. Hogy miért? Mert ebben a közösségben így élnek az emberek, legalábbis ez a könyv magyarázata. Az Őseik ezeket a szabályokat hozták a letelepedéskor, ezért eszerint kell élniük. És mindez tökéletesen természetesen mindenki számára, ám nyilvánosan sosem beszélnek róla.

Kezdjük azzal, hogy ez a két téma olyan undorító, hogy nem szívesen beszélek róluk, de most kénytelen vagyok megtenni. Nem értem, miért ezt kellett állítani a középpontba és sajnos nem tudok mást mondani, mint azt, hogy csak a hatásvadászat kedvéért lett ez így megcsinálva. Gondoljunk csak bele. Mi célja vagy oka van annak, hogy az apák megbecstelenítik a lányaikat? Akárhogy próbálom felidézni, a könyvben erre nem kaptunk értelmes magyarázatot, csak annyit, hogy az Ősök ezeket a szabályokat hozták. Meg hogy ezzel "nevelik meg" a gyereket, hogy aztán tudja hol a helye? Mi van? Csak számomra idióta magyarázat mindez?

Tulajdonképpen semmi létjogosultsága nincs annak, ami könyvben a lányokkal történik. Ha már fegyelmezni akarod a gyereked, arra van más ezer módszer. Ha már van feleséged, akkor miért nem vele henteregsz? De ha már így akarjuk nevelni és fegyelmezni a gyereket, akkor miért csak a lányokkal történik mindez? A fiúkkal miért nem? Ezek a kérdések zakatoltak a fejemben a könyv olvasása közben és a nehéz és borzongató téma ellenére, ezek miatt nem tudtam teljesen komolyan venni a történetet.

Azt pedig ne mondja nekem senki, hogy oké, hogy itt mindenki úgy szocializálódik, hogy ez egy természetes dolog, de a valóságban az emberi természet számára épp hogy nem természetes, hogy a szülők a gyermekeikkel hálnak. Ne mondja nekem senki, hogy mindenkinek oké volt ez az elejétől fogva. Ne mondja nekem senki, hogy senki se gondolta természetellenesnek, amit tesznek. És az anyák szerepe? Hol voltak ők? Miért nem álltak ki a gyerekeik mellett? A normális szülők azt tették volna.

Kérdések és kérdések, amikre nem kapunk semmilyen választ vagy magyarázatot és épp ezért nem tudtam annyira komolyan venni a történetet, mint ahogy lehetett volna. Nem azt mondom, hogy nem érintett meg és nem borzasztott el, mert igenis tudom, hogy milyen rossz dolgok ezek, mert hát lássuk be azért a valóságban is létezik ilyesmi. Rengeteg ilyen esetről hallani, és még ma is nagyon sok szektában működnek hasonlóan a dolgok. De itt valahogy olyan sután és hiányosan lett kiépítve a háttérsztori, hogy nem lehetett észrevétlenül elmenni mellette. Azt sem tudtuk meg kik voltak az Ősök és hogy miért hozták ezeket a szabályokat? Mi céljuk volt vele? Mi értelme volt? (És az nem elég magyarázat, hogy a világ nagy része elpusztult és ez az új rendszer kell ahhoz, hogy életben maradhassanak.)

Ha nem foglalkozok a háttérvilág és a rendszer felépítésének hiányosságaival, ha nem veszem figyelembe, hogy a komoly témákat csak úgy bedobja minden magyarázat és ok nélkül, ha eltekintek attól, hogy a történet folyása lassú és néha kissé vontatott, akkor azt mondanám, hogy ez egy elég jó, de mindenképp egyedi regény. Nem a karakterekkel és a tragikusan szomorú sorsukkal van a gond, ez nagyon tetszett és jól lett megírva, hanem a sok-sok hiányosság és logikus magyarázat nélkül, nem tudtam igazán értékelni a történetet. A vége lezáratlan, igazi függővég, aminek örültem, mert ezt máshogy nem is igazán lehetett volna befejezni.

További információk a könyvről:

https://moly.hu/konyvek/jennie-melamed-lanyok-csondje

5/3

Titans (Titánok) 1. évad összegzés

Mikor elsőnek hallottam a sorozatról és láttam az előzetesét, akkor rögtön tudtam, hogy nekem ez kell. Imádom a Batman univerzumot és úgy alapjáraton a DC univerzumot is, és mivel ez a sorozat éppen abban játszódik, így nem volt kérdés, hogy nézni fogom. Sajnos a Gotham, a másik nagy kedvenc idén az utolsó, ötödik évaddal befejeződik, így a Titans jó lehet annak helyettesítésére.

A sorozat a Teen Titans képregényeken és azok történetein alapul olyan karakterekkel a főszerepben, akiket bevallom nem nagyon ismerek. Jó, persze Dick Grayson ismerős, róla kb. mindent tudok, de a többiek totál ismeretlenek voltak számomra. Így majdnem a nullához konvergáló háttértudással kezdtem el a sorozatot, nem tudva, hogy mire számítsak. Jó-e? Elmegy. Kedvenc lett? Még nem igazán. Őszintén szólva van potenciál a sorozatban, de valahogy mégse lett az igazi. Túl sokat akartak és túl gyorsan és valamiféle fura katyvasz lett a vége. Az első évad 11 részből áll, szinkron még nincs hozzá, így csak felirattal lehet megtekinteni.

Na de miről szól a sorozat? Dick Graysonnak, Batman első Robinjaként élt korábbi életéből teljesen elege van, így otthagyva Batmant új életet kezd nyomozóként távol Gothamtől. Próbál normális és nyugodt életet élni hátrahagyva a sok erőszakot, amitől úgy érzi, hogy más ember lett belőle, olyan ember, akivé nem szeretne válni. A normális élete nem tart sokáig (ki hitte volna?), hisz hamarosan belekeveredik egy olyan ügybe, amihez elő kell szednie régi Robin ruháját és a képességeket, amiket maga mögött akart hagyni. Egy titkos társaság egy furcsa tinédzser lányra, Rachelre vadászik, mert segítségével akarják annak démon apját visszahozni a Földre. Hozzájuk csapódik a fura képességekkel megáldott Kory, aki semmire se emlékszik a múltjából és egy kísérlet folytán állattá változni képes tinédzser fiú, Garfield.

Manapság egyre több képregényadaptáció készül sorozat formában is, és a Titans éppen a megszokott papírformát követi az első évadában. Nem mintha többet lehetett volna várni, mert kellett ez az első évad a karakterek bemutatására és a csapat összekovácsolására, csak míg máshol mindezt a folyamatot érdekesen és izgalmasan meg tudták oldani, addig itt végig azt éreztem, hogy valami hiányzik. Nem a karakterekkel van a gond, mert mindegyik érdekes a maga módján és mindegyik megkapta a saját háttér történetét, a saját kis sztoriját.

Sokkal inkább abban látom a probléma gyökerét, hogy túl hirtelen akartak mindent, túl hirtelen hoztak be olyan mellékszereplőket, akiket nyugodtan ki lehetett volna hagyni. Egyik rész után csapódtunk a másikba, jöttek az újabb és újabb karakterek, akiket behoztak, kaptak egy-két sort és aztán eltűntek vagy totál feleslegesen maradtak. Kövezzetek meg, de például miért kellett ide Hank és Dove? Mi értelme volt a Dick és Dove kacsintgatásoknak és ennek a kialakuló szerelmi háromszögnek? Mi értelme volt Donna Troy-t egy részre behozni? Már azt hittem, hogy Dick vele is összekavar, hisz majdnem az összes női karakteren végigment Rachelen kívül.

A Doom Patrol létjogosultságát értem, hisz Gar háttérsztorijához tartoznak, és azzal az epizóddal ágyaztak meg a spin-off sorozatnak, ami róluk volt szólni. Bár nem hiszem, hogy olyan nagy karakterek lennének, akikre önálló sorozatot lehetne építeni és igazából engem nem nagyon hoztak lázba, így biztosan ki fogom hagyni a történetüket. Aztán megkaptuk a valaha volt legelső élőszereplős Jason Todd-ot, ami a legeslegjobb dolog, ami történhetett a sorozatban. Nem erőltették bele túl sokat, aminek örültem, mert nagyobb mennyiségben szintén furán vette volna ki magát, de amikor megjelent és Dick tükörképeként funkcionált, mind személyiségben, mind Robinként, akkor ellopta az összes jelenetet. Jason Todd egy rendkívül komplex karakter, mint azt láthattuk a Batman: A vörös sisak alatt című remek animációs filmben, ami nagy kedvencem, és igazán megérdemelte már, hogy élőszereplős produkcióban felbukkanjon.

A Titans első évada tulajdonképpen a karakterek bemutatásáról és a csapatuk összeállásáról szól,  mint azt említettem korábban. Mindenki kap egy háttérsztorit és fokozatosan kerülnek közelebb egymáshoz, hogy aztán együtt dolgozzanak tovább Rachel védelme érdekében. Most Rachel van épp ezért a középpontban, ami szerencsére nem gond, mert Rachel izgalmas a maga módján. Ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor négyük közül eddig inkább csak Rachelt és Dicket lehetett igazán megismerni, az ő karakterük építésébe fektették az írók a legtöbb energiát. Kory és Gar persze kaptak saját történetet, de akkor is úgy tűnik, mintha csak mellékszereplők lennének a másik kettő mellett.

Ennek tudatában nem meglepő tehát, hogy nekem Dick és Rachel lettek a kedvenceim. Rachel a naiv tinédzser, aki véletlen csöppen az események sűrűjébe és fogalma sincs, hogy mi történik vele és hogy milyen erők próbálnak kitörni belőle. Mindenki rá vadászik, magára marad egészen addig, amíg Dick és a többiek be nem toppannak az életében. Gar és ő nagyon kis aranyos páros lesznek, ha több időt kapnak majd a kapcsolatuk kibontakoztatására. Elég nagy függővéget kapott az évad és kíváncsi vagyok, mit hoznak ki Rachel történetéből és hogy mi lesz vele és a családjával ezek után.

Dick Grayson a sorozat főszereplője, ezzel nem mondok semmi újat. Egy olyan kiábrándult, magába fordult és cinikus Dick Graysont kapunk, aki számomra teljesen újdonság volt, mert ezzel a verziójával még sosem találkoztam. Nekem mindig az életteli, szószátyár és laza fiúként élt a fejemben. Szerencsére megkaptuk a magyarázatot arra, mért olyan, amilyen és miért hagyta ott Batmant, de azt vártam volna, hogy az évad végére sikerül túllépnie ezeken a dolgokon és végül visszatér igazi önmagához és láthatjuk hogy hagyja maga mögött Robint, hogy alkotja meg Nightwing perszónáját.

Ez sajnos nem valósult meg, ami az évad rövidségének tudható be, de bízom benne, hogy a folytatásban azért mindez be fog következni. Az első évad tehát éppen a történet közepén ér véget és majd a folytatásban kapjuk meg a lezárást mindenre. Színészek terén nem tudok se jót, se rosszat mondani. Viszonylag ismeretlen arcok kapták a szerepeket, én például csak a főszereplőt játszó Brendon Thwaitesról hallottam korábban, de akkor még csak ilyen "tinédzser" szerepekben láttam, így fura volt felnőtt karakterként, de hozta amit lehetett. Egyik sem egy egetrengető, kiemelkedő alakítás, de nem voltak olyan rosszak se, hogy az már zavaró lenne.

Szintén fura volt számomra a sorozat hangulata és stílusa. Megpróbáltak olyan komor és sötét DC, Nolan féle Batman filmek hangulatot megidézni, amivel nem lett volna gond, ha aztán maradnak annál, de a későbbi poénkodások, valahogy nem illettek mindehhez. A vérrel és a káromkodással sem fukarkodtak, az utóbbi sokat folyt mindenfelé, így próbáltak egy felnőttesebb és komolyabb stílust megütni, de ez mégis furán vette ki magát. Nem teljesen illett ide, a Titans karaktereihez és történetéhez ez a "sötétség" nem igazán illik, így szerintem nem ebben az irányban kellett volna kezdeni, mert aztán a váltás eléggé hirtelen történt, és nem is volt teljesen indokolt. Mintha a készítők se tudták volna, hogy milyen irányba menjenek.

A végén egy dolgot mindenképp meg kell említenem, és tudom, hogy ez csak engem zavart, de akkor is leírom. Enyhén szólva nevetséges volt látni, ahogy az egész évad folyamán kínosan ügyeltek arra, hogy ne kelljen Batmant/ Bruce-t mutatni. Vagy csak a háttérben állt, vagy csak az árnyéka látszódott, vagy csak egy jelmezben lévő statiszta képében jelent meg, ami annyira vicces volt számomra, hogy az csak na. Ugyanazt tudom mondani, mint előbb. Döntsük már el, hogy akkor most kihagyjuk Batmant/ Bruce-t a történetből vagy sem. Ha ez a sorozat Dickékről szól, akkor minek ide Batman? Ha már őt is be akarjuk hozni, akkor pedig ne ilyen bénán tegyük, hanem igenis castingoljanak be egy normális színészt a szerepre és kapjon rendes mellékszerepet, mint Jason Todd.

Összességében annyit tudok mondani, hogy hozott egy szintet, amiért néztem tovább a folytatást és voltak igazán jó pillanatai, de valami hiányzott belőle, amitől rögtön kedvenccé válhatott volna. Szerettem Dick és Rachel karaktereit és a köztük kialakult testvéri vagy nevezhetjük akár mentori viszonyt, de a legnagyobb hatást rám Jason Todd tette, minden egyes jelenetében ellopta a showt, ha mondhatok ilyet. Róla is lehetne egy spin-off sorozatot csinálni, én biztos nézném. Érkezik a második évad, nézni fogom és remélem, hogy kicsit összeszedettebb és nem ilyen kapkodós folytatást kapunk, amiből kihagyják a felesleges mellékszereplőket és az oda nem illó szálakat.

Értékelés: 10/7

Előzetes: