Nagy reményeim voltak a Titánok sorozat indulásakor, és habár némileg csalódtam az első évadban, azért összességében tetszett. Vártam akkoriban a folytatást és reméltem, hogy a második évadra kiküszöbölik a hibákat és lezárják azokat a felesleges történetszálakat, amiket szerintem nyugodtan el lehetett volna hagyni. Már tavaly a megjelenésekor néztem hetente a második évad részeit, de akkor valahogy elmaradt a kritikám, amit most szeretnék bepótolni egy friss újranézés után.
Sajnálom, hogy ezt kell írnom, de a második évad ha lehetséges, még rosszabb lett, mint az első és ez nekem fájt a legjobban, pedig olyan sok potenciál volt benne. Kaptunk egy 13 részes második szezont, amiben már felállt a csapat és kezdődhetett (volna) az első igazi közös kaland, erre nem kaptunk mást mint szenvedést, összeveszést, szétválást, felesleges műbalhét és picsogást. Olyan nagy katyvasz lett a második évad, amit el se akartam hinni és az a legszomorúbb az egészben, hogy ha néhány alapötletet jobban kidolgoznak, akkor egy zseniális szezont ki lehetett volna hozni belőle.
Miután lezárták az első etap függővégét és Trigon elpusztult, a Titánok Dick vezetésével visszaköltöznek a toronyba, hogy elkezdjék közös életüket immár egy csapatként. A „régi Titánok” visszavonulnának, de nem sokáig maradhatnak a háttérben, az újak pedig edzenek és tanulnak. De nem sokáig tart a nagy nyugalom, mert felbukkan egy régi ellenség, hogy szétzilálja a csapatot és ezért nem is kell sok mindent tennie. Röviden ennyit a történetről.
Személy szerint az a legnagyobb problémám a második évaddal, hogy egy nagy katyvasz. Ott van a fő történetszál Deathstroke-al és a bosszú hadjáratával, aminél nagyobb baromságot ki se lehetett volna találni. Könyörgöm... hisz ő volt az, aki megölte a fiát. Miért a Titánok a felelősek azért, mert nem látja, hogy kit szúr le a kardjával? És ha már itt tartunk, Deathstroke hogy tudta öt évig „elnyomni” magában a fiát? Jericho miért nem lázadt fel hamarabb ellene és próbálta megállítani őt mielőtt komolyan ártana a barátainak? Deathstroke egy remek és félelmetes ellenfél lehetett volna, de itt egyszerűen nem tudtam komolyan venni.
Aztán megkaptuk másik fő történetszálnak Connor, vagyis Superboy és a Cadmus labor történetét, ami szintén érdekes volt alapötlet szintjén, de amit utána kihoztak belőle, az lapos és felejthető lett. Ha már behozzuk a Cadmust és Superboy-t, akkor minimum egy Superman vagy Lex Luthor felbukkanást vártam volna mellé, mert nélkülük Superboy nem sokat ér, legalábbis szerintem. Ha jobban kifejtették volna ezt a szálat, ha mondjuk egy teljes évad erről szólt volna, akkor sokkal többet ki lehetett volna hozni belőle.
És ha mindez nem lenne elég, Kory újra saját történetszálat kapott. Már minden eszébe jutott az elfeledett múltjáról, így most azzal kell megküzdenie, mert a múltja szálai elérnek hozzá. A nővére és küldöncei haza akarják rángatni, de Kory persze nem akar velük tartani annak ellenére sem, hogy a nővére miatt a hazájában éppen fejetlenség és anarchia uralkodik. Őszintén szólva ezt sem értem miért kell ide behozni, mikor a harmadik évad majd erről fog szólni részben, és akkor bőven elég lett volna Kory múltját felgöngyölíteni.
Láthatjátok tehát, hogy teljesen szét van töredezve a második szezon és ide-oda ugrálunk a történetszálak között, persze mindig úgy, hogy aki kell valahova az éppen ott legyen, ahol szükség van rá. Ez teljesen hiteltelenné és kapkodóvá teszi az évadot, annyi mindent akartak belezsúfolni, hogy aztán nem tudok mást mondani, csak ismételni önmagam, hogy ez nagy katyvaszt kaptunk eredményül.
A régi Titánok indokolatlanul sok játékidőt kapnak és a múltidézéssel rengeteg rész megy el az évadból, amivel nem lenne baj, ha valami értelmes sztori lett volna a múlt, és ha a régi Titánok érdekes karakterek lennének. De sajnos nem azok. Donna az egyetlen, akit én bírok, Hank és Dawn engem valamiért kifejezetten irritálnak. És mivel ők az előtérbe vannak tolva, így az elvileg főszereplőink Rachel és Gar teljesen háttérbe szorulnak, a hiányuk senkinek fel nem tűnne, mert az utolsó részben történteken kívül, gyakorlatilag semmi érdemleges szerepük nincs az évad folyamán.
Mostanra kapunk egy hús-vér Bruce Wayne-t is, akinek ideje volt valóban megjelennie, de Iain Glen annyira hozza Bruce karakterét, mint én, vagyis semennyire és ennél nagyobb félrecastingolást életemben nem láttam. Értem, hogy ő egy idősebb Bruce-t jelenít meg a képernyőn, de akkor sincs meg benne az, ami Bruce karakterének megformálásához szükséges.
De hogy némi pozitívumot is említsek, jó volt látni, hogy Dick karakterének átalakulása, fejlődése és felnövése végre elérte a célt, és sikerült megtalálnia azt, hogy ki lehet ő Bruce és Batman nélkül. Elég sokat marcangolta magát, elég sokat depressziózott az első két évadban és most, hogy rálelt az útjára, remélem megkapjuk azt a Dick Graysont, akit a képregényekből többnyire ismerhetünk. Remélem most már a humorosabb, szószátyárabb és lazább énje kerül előtérbe.
Jason még mindig nagy kedvencem és ki merem jelenteni, hogy a legjobb karakter a sorozatban. Örültem, hogy az első évados vendégszereplés után főszereplői státuszt kapott és sokkal többet szerepelt, mert minden egyes jelenetben kitett magáért. Rose karaktere magában engem nem nagyon mozgatott meg, de Jasonnal nagyon aranyosak voltak együtt. Kár, hogy aztán semmi komoly nem lett a kapcsolatukból.
Nem hittem volna, hogy ezt fogom mondani, de nekem a második évad nagy csalódás volt, mert ennél sokkal többet vártam. Ennél az első évad is koherensebb és összeszedettebb volt, pedig annak szintén voltak hibái, és nem csak néhány. Remélem a harmadik évad ennél jobban fog sikerülni, mert nem akarok abban is csalódni, főleg mert java részben az egyik nagy kedvencem történetemet, a Red Hood sztorit dolgozza fel. Ha kijött az összes rész, akkor egyben letolom a harmadik évadot, és bízom benne, hogy arról csakis pozitív kritikát tudok majd írni.
Értékelés:
10/3
Előzetes:
