Pittacus Lore: Egyek a végsőkig (Lorieni Krónikák 7.)

Fülszöveg:

A ​mogadoriak megszállták a Földet. Hadihajóik ott lebegnek a jelentősebb városok fölött, és nem akad olyan ország, amelyik nyíltan szembe merne szállni velük. Már csupán a Védők állnak az útjukban, ám nekik társakra, katonákra lenne szükségük ahhoz, hogy felvegyék a harcot a megszállókkal.

Összefognak az USA hadseregével, ám talán még ez is kevés, további erősítésre van szükség. A segítség váratlan helyről érkezik: kiderül, hogy szerte a világon sok más tininél is ugyanúgy kifejlődtek tálentumok, ahogy John, a Negyedik legjobb barátjánál, Samnél. Johnéknak mindenképp a mogoknál hamarabb el kell érniük ezeket a fiatalokat, különben az ellenség a maga sötét céljaira használja fel őket és képességeiket.

Ám a mogadoriak már annyi mindentől megfosztották Johnt – az otthonától, családjától, barátaitól, és még azt is elvesztette, akit mindennél jobban szeretett –, ezért nem érzi késznek magát arra, hogy veszélybe sodorja mások életét. Pedig már nincs mit veszítenie, ráadásul egyszer csak kifejlődik egy elképesztő új tálentuma. Ennek révén ő maga válhat a mindent eldöntő fegyverré.

Kockáztatja-e vajon az életét, hogy megmentse az emberek világát, vagy belátja, hogy az egységben mutatkozó erőre hagyatkozva még ennél is többet remélhet?

Elsővel Malajziában végeztek.

Másodikkal Angliában.

Harmadikat Kenyában ölték meg.

Nyolcadik Floridában halt meg.

Sorra legyilkolták őket.

Aztán az egész emberiség ellen fordultak.

Nem hagyjuk, hogy a Föld is a Lorien sorsára jusson. Elérkezett a végső leszámolás ideje.

Egy újabb könyvsorozathoz értem, aminek az utolsó része épp most került sorra, így sikerült azt befejeznem. Mint már korábban említettem az idei év egyik nagy célja olvasás terén, hogy a korábban megkezdett sorozatokat befejezzem vagy haladjak velük amennyire csak lehet és persze attól függően, hogy mennyi részük jelent meg idáig magyarul. Persze ez a célkitűzés csak azokat a sorozatokat érinti, amik érdekelnek annyira, hogy folytassam őket. Sajnos sok olyan van, amelyiknél egy vagy két rész után rájöttem, hogy ez a történet engem nem érdekel vagy szimplán csak nem tetszik, azokat pedig nem fogom folytatni. Túl kevés az idő és olyan könyveket akarok olvasni, amik érdekelnek és/vagy amiket szeretek.

A Lorieni Krónikák sosem lett a hatalmas kedvencem, egy erősen átlagos de még a jobb kategóriából való YA könyvsorozatként viszont mindig lekötött annyira, hogy olvassam tovább, és hát most értem el az utolsó részhez, mely az Egyek a végsőkig nevet viseli. Utolsó rész, a nagy összecsapás, a végső leszámolás, és a lezárás, amire mindenki várt és ami felé végig haladtunk. Itt már nincsen több titok, mindenki arra az oldalra került, ahol lennie kellett és mindenki tudja, hogy nincs tovább, hanem meg kell küzdeni a nagy harcot. A lorieniek, az emberek és emberi védők összefognak a mogadori megszállás ellen és itt csak az egyik fél győzhet.

Nem nagyon tudok mást mondani erről a részről, tényleg csak ennyi történik benne. Hőseink összejönnek a nagy harcra, felkészülnek a nagy harcra, majd megvívják a nagy harcot. Ennyi. És ha bárki azt képzeli, hogy nem az lesz a történet vége, mint ami minden YA könyvnek a vége szokott lenni, az nagyot fog csalódni. Egy ideig olyan jelek voltak, hogy kicsit tragikusabb lesz a lezárás, de aztán csak nem halt meg senki fontos és nem mondok semmi újdonságot, a gonoszok le lettek győzve, a jók meg lettek mentve, a hősök tették, amit tenniük kellett és ennyi. Mert ilyen véget szoktak kapni az ehhez hasonló könyvek.

Ismét két narrátort kapunk, továbbra is felváltva John és Hatodik szemén keresztül látjuk az eseményeket, így éppen emiatt többnyire két szálon fut a sztori. Mivel a nagy harc, a nagy leszámolás, a nagy csata a lényeg (és nem véletlen hangsúlyozom ki annyira, hogy minden „nagy” és „epikus”), de tényleg csak ez, így elég mozgalmas és látványos akciót kaptunk, szinte sosem ült le a történet, mindig pörögtek az események, mindig történt valami, nem lehetett rajta unatkozni. Ha filmben néztem volna akkor egy nagyon akció dús fantasy/sci-fi pörgött volna le a szemem előtt. És most nem azt mondom, hogy ez rossz dolog, mert értem hogy ez volt itt a lényeg, de mellé lehetett volna nagyobb hangsúlyt fektetni a lélektani dolgokra is.

Persze megkapjuk John esetében a gyászát és azt, ahogy magában próbálja feldolgozni Sarah halálát, és erre fektet némi hangsúlyt az író, ezt elismerem, de ezen kívül a többiek karakterével semmi nem történik, de tényleg semmi. Csak ott vannak és harcolnak, amikor kell és kész. Annak ellenére, hogy Hatodik az egyik narrátorunk az ő lelki világával se nagyon foglalkozik az író, holott neki szintén lenne oka némi önmarcangolásra vagy lelki drámára. Hisz miatta halt meg Sarah és még Setrakis Rát se sikerült valójában megölnie. Ezért érezhetne némi bűntudatot, szégyent vagy önmarcangolást. De nem, Hatodik csak harcol tovább és kész. Értem én, hogy Hatodik nem egy érzelgős karakter, hanem rideg és racionális, de azért ilyen történések után éppen az lenne a reális ha ő is összezuhanna egy kicsit.

Az egyetlen akinél próbált az író valamiféle összetettebb történetszálat kreálni, az Ötödik karaktere, aki próbálja a maga módján jóvá tenni korábbi árulását és bűneit és segíteni a csapatnak, de még erre se fektetett olyan nagy hangsúlyt, hogy nagyobb jelentőséget kapjon ez a történetszál. A többiekről pedig már inkább nem is beszélek, és nem azért mert nem akarok, hanem mert nem tudok. Velük gyakorlatilag semmi nem történt ebben a részben, csak ott voltak, harcoltak és kész. Marina, Kilencedik és Ella annyira háttérbe szorult, annyira jelentéktelenné váltak ebben a részben, hogy mintha ott sem lettek volna a könyvben, de tényleg. Amikor kellettek a képességeik, akkor persze az író előszedte őket a harchoz, de azon kívül mintha benne se lettek volna ebben a könyvben, mintha jelentéktelen mellékszereplők lennének a többiek mellett. Nagyon sajnálom, mert Marina és Kilencedik amúgy korábban remek karakterek voltak és hiányoltam, hogy velük is történjen valami érdemleges és érdekes.

Kissé felemás érzéseim vannak a könyvsorozat utolsó részével kapcsolatban. Mint egy hosszú sorozat, hisz mégis csak hét részről beszélünk, lezárása egészen korrekt lett, a nagy harcokkal, csatákkal és leszámolással. Grandiózus lezárás ami illik egy tini fantasy-hez. De mint önálló könyv, azért hagyott maga után némi kívánnivalót, mert a harcokon és az összetűzéseken kívül nem sok más történt benne. Néhány fontos karakter pedig gyakorlatilag annyira a háttérbe lett szorítva, hogy néha azt is elfelejtettem, hogy ők is léteznek. Számomra így kissé csalódás ez a lezárás.

További információk a könyvről:

https://moly.hu/konyvek/pittacus-lore-egyek-a-vegsokig

Értékelés: 5/4

Pittacus Lore: Tizedik küldetése (Lorieni Krónikák 6.)

Fülszöveg:

A Védők évekig titokban harcoltak a mogadoriakkal. Most mindez egyik napról a másikra megváltozott: elkezdődött az invázió. John, a Negyedik beleveti magát a New Yorkban dúló csatába. Váratlan segítség számára, hogy legjobb barátja, Sam meghökkentő módon felfedezi, hogy kifejlődött egy tálentuma. Miközben a két fiú próbál Ötödik és Kilencedik nyomára bukkanni a megszállás zűrzavarában, kiderül, hogy nem Sam az egyetlen ember, aki immár olyan képességgel bír, amilyennel korábban csak a Védők. De vajon a többiek barátok vagy ellenségek?

Mindeközben Hatodik, Marina és Adam igen szorult helyzetbe kerül Mexikóban. Kemény küzdelem árán elérték a Szentélyt, felébresztették az ott rejlő ősi erőt, ám most nem tudnak kapcsolatba lépni a többiekkel. A mogok pedig seregestül közelednek…

A Védők szétszóródtak, több fronton harcolnak. Egyetlen esélyük az lehet, ha végleg leszámolnak a mogadoriak vezérével – ám az ő sorsa egybefonódik Elláéval. Ha végeznek Setrákus Rával, a lánynak is vége. Ha viszont nem állítják meg a mogokat, akkor az emberiségre ugyanaz a sors vár, ami a Lorienre: a megsemmisülés.

Még mindig azon az elven választom ki az éppen aktuális olvasmányaimat, hogy be kellene fejezni a régen félbehagyott könyvsorozatokat. Természetesen csak azokra gondolok itt, amik korábban tetszettek és amelyeknek érdekel a folytatása. (Nagyon sok olyan van, amit nem fogok tovább olvasni, de azt jeleztem is az oldalon.) Így került sorra a Lorieni Krónikák immár hatodik része, ami tulajdonképpen az utolsó előtti a sorozatban. Nem tudom, hogy ez most jó vagy rossz, de szerintem iszonyat rövid lett ez a hatodik rész és igen hamar kivégeztem, viszont a kritikát valahogy csak majdnem két héttel később sikerült megírnom róla.

Ennek nem az volt az oka, hogy ne tetszett volna, vagy hogy ne akarnék írni róla, hanem inkább az, hogy nem sok időm és valahogy kedvem se volt kritikát írni idáig. Viszont nem szerettem volna tovább húzni a dolgot, így összeszedtem a gondolataimat, hogy azokat most leírhassam nektek. A történetet röviden és velősen összefoglalja a könyv fülszövege, erről nem szeretnék többet írni. Két szálon fut a cselekmény, a lorieni védők két csapatra osztva veszik fel a harcot a mogadori megszállás ellen. Az egyik oldalon John, a második oldalon Hatodik vezetésével tesznek meg minden tőlük telhetőt, hogy megállítsák a mogadori megszállást és valahogy végezzenek Setrakus Rá-val.

Nagyjából minden egyes résznél leírom, hogy a Lorieni Krónikák nem valami egyedi és nem valami kiemelkedő könyvsorozat, és ezt most ne úgy értsétek, hogy nem lehet szeretni. Hisz én is itt járok már a hatodik résznél, és ha nem tetszett volna, akkor nem folytatom. Inkább arra gondolok, hogy tipikusan olyan ifjúsági tucatkönyv, amiből vagy ezret olvastam, és ami a szokásos klisék és történetszálak mentén halad előre. Valamiért mégis olvastatják magukat a könyvek, és most már úgy vagyok vele, hogy ha idáig eljutottam, akkor valamikor az utolsó részt is el fogom olvasni, az sem nem maradhat ki.

Setrákus Rá és Ella

A hatodik könyvben alig egy-két nap történéseit látjuk, de ebben az egy-két napban igenis sok minden történik. Nagyon rövid a könyv és kicsit úgy érzem, mintha éppen a lényegnél vágták volna el a sztorit. Nem tudom most hirtelen hogy az utolsó rész hány oldalas, de ha az is ilyen rövid lesz, akkor szerintem célszerűbb lett volna ezt a kettőt egyben megjelentetni. De ez csak az én saját véleményem. A még életben maradt Védők tovább küzdenek, és még mindig érdekes karakterekről van szó. Nekem speciel nagy kedvencem továbbra is Hatodik vagy épp Kilencedik, de Marina és John szintén szerethetőek a maguk "jófiús" módján. Ötödik pedig épp azért került közel hozzám, mert szeretem az ilyen "áruló végre megbánja bűneit és igyekszik jó útra térni" karaktereket.

Annak nagyon örültem, hogy megismerhettük (végre) jobban a múltat és itt különösképpen Setrakus Rá múltjára és Ella szerepére, valamint nekik a Lorienhez való kapcsolódására gondolok. Megtudtuk kicsoda tulajdonképpen Setrakus Rá és hogy miért pusztította el anno Lorient és miért üldözi a még megmaradt Védőket. A könyv másik fontos momentuma, hogy egyszerű emberek hirtelen képességeket kapnak, amit nem tudok hova tenni és egyszerűen nem értem mi szükség volt erre a fordulatra. Szerintem a megmaradt Védők bőven elegek lennének a mogadoriak ellen és így a végén nem látom értelmét miért kellett új karaktereket behozni. De lehet ez csak nekem volt fura, talán valami jó fog kisülni belőle, nem tudom.

Kicsit kiszámítható, de azért kellemes olvasmány volt a könyvsorozat hatodik része, de iszonyatosan rövid. Mindkét történetszálon folytatódtak a kalandok és hőseink tovább harcoltak a mogadori megszállás ellen minden erejükkel. Innen már nincs más csak az utolsó rész, kíváncsi vagyok hogy sikerül lezárni a Lorieni Krónikákat és hőseink sorsát. Valamikor igyekszem sort keríteni rá, lehetőleg nem a túl távoli jövőben.

UI: A magyar borító borzalmas, csak úgy mint az előzőek. Ha már annyira Negyediket akarták rá rakni, akkor maradhatott volna Alex Pettyfer, mert ő legalább az első részből készült filmben jól nézett ki.

További információk a könyvről:

https://moly.hu/konyvek/pittacus-lore-tizedik-kuldetese

Értékelés: 5/5

Pittacus Lore: Hetedik bosszúja (Lorieni Krónikák 5.)

Fülszöveg:

ÁRULÓ ​FÉRKŐZÖTT KÖZÉNK. TETTÉÉRT BŰNHŐDNIE KELL…
Azt hitték, a legrosszabbon már túl vannak. Egy bő évtized elteltével végre megtalálták egymást. Sorra tárultak fel a múlt titkai. Gyakoroltak, napról napra erősebbek lettek. Már-már boldogok voltak együtt. Legszörnyűbb rémálmukban sem képzelték volna, hogy ellenségeik egyiküket ellenük fordíthatják. A Védőket súlyos veszteség érte, amikor Ötödik elárulta őket. Elveszítették Nyolcadikat, Ella pedig a mogadoriak fogságába esett. A csapat bármit megtenne, hogy Nyolcadik ismét velük legyen, de hiába. Így aztán minden erejüket arra fordítják, hogy leszámoljanak a mogokkal, akik elől egész életükben bujkálniuk kellett. Ennek most vége.
John Chicagóban meglepő szövetségesre tett szert, akinek révén feltárulhatnak az ellenség gyengéi. Ám hamarosan félelmetes titokra derítenek fényt. Mindeközben a többiek bosszúra szomjazva üldözik az árulót, Ella pedig különös rejtély nyomára bukkan a mogadori hajón.
A Védők csapata szétszóródott, de legyőzni nem sikerült őket. Amíg akár csak egy is él közülük, a Földért folytatott küzdelem még nem vesztett csata!

Úgy vagyok ezzel a könyvsorozattal, hogy sosem lett igazán a nagy kedvencem, de néha-néha eszembe jut és akkor mindig kedvet kapok a folytatáshoz. Tudjátok mire gondolok ezalatt. Tipikusan olyan könyvről beszélek, amit egyszer elolvasol és akkor tetszik, de annyira azért sosem fog meg, hogy újraolvasd, vagy hogy izgatottan várt a következő részt.

Épp ezért telt el olyan sok idő az előző rész óta, mert valahogy csak most jutott eszembe, hogy ideje lenne tovább haladni a sztorival. Vissza kellett olvasnom a korábbi értékeléseimet, mert kicsit elvesztettem a fonalat. Aztán ahogy belekezdtem, szerencsére könnyen visszarázódtam a lorieni világba és újra magával sodort a történet. A Védők Nyolcadik halála után sem adják fel, hanem tovább küzdenek a céljukért. Ismét két részre szakad a csapat és új tervet eszelnek ki a mogadoriak megállítására. Nincs túl sok idejük, mert a mogoknak eszük ágában sincs tovább rejtőzködni, hamarosan elérkezik a nyílt támadás ideje és John-éknak ezt mindenképp meg kell akadályozniuk.

Egy újabb izgalmas és pörgős kalandot kaptunk, sodort magával a történet, egy percet se unatkoztam rajta. Közben maradt idő a gyászra is, mert Nyolcadik halálát és Ötödik árulását mindenkinek fel kellett dolgoznia, és persze mindenki a maga módján tette azt. John továbbra is kénytelen mondhatni vezetőként irányítani a csapatot, Hatodik ebben igazi segítségét nyújt számára. Kilencedik adja a lazát, de közben belül forrong, Marina pedig megtörten gyászol, hisz ő volt az, aki elvesztette a szerelmét. Ötödik a saját bűntudatával küzd árulása miatt, Ella pedig azért, hogy rájöjjön miért rabolta el és mit akar tőle Setrakus Ra.

Említettem, hogy több szálon futnak az események. John, Kilencedik, Sam és a váratlan segítségként felbukkant szövetségiek a mogadori inváziót próbálják megállítani. Eközben Hatodik, Marina és Adam egy titkos szentélyt kutatnak fel, hogy ott helyezzék végső nyugalomra Nyolcadikat és megtalálják a rejtélyes fegyvert, amit a mogadoriak ellen használhatnak fel. Ella pedig az ellenség táborában ragadt. Minden erejével azon van, hogy megszökjön, de ez nehezebb, mint hinné, sőt olyan titokra derül fény a származásával kapcsolatban, amire sosem számított volna.

Hetedik és Nyolcadik

Jótt tett a történetnek, hogy három szálon futott egymás mellett. Az a rossz a sok karakteres könyvekben, hogy ha mindenki egy helyen van, akkor nehéz megtalálni az egyensúlyt, hogy mindenki kapjon elég játékidőt és mindenki megőrizze jelentőségét. Így, hogy szét lettek választva, mindenki fontos feladatot kapott, senki se szorult háttérbe és mindhárom történetszálon lehetett izgulni. Tovább pörgött tehát a sztori, szinte nem volt benne egy üresjárat sem, szerettem a humort, mert az is az egyik nagy erőssége a sorozatnak.

Az egyetlen, amit nem értek, az a rész címe. Megnéztem, és most nem csak a magyar fordítás ment félre, (mint az előzőnél), hanem tényleg ugyanez az eredeti cím. A cím alapján azt vártam, hogy Marina valami őrült bosszú hadjáratba kezd a szerelme halála miatt, és nagyon nem azt kaptam. Így kissé furcsállom a címet, mert teljesen mást vártam volna az alapján és olyan, mintha félre lettem volna vezetve egy kicsit.

Kellett nekem ez az olvasmány éppen most, pont egy ilyen kis könnyed, olvasmányos, humoros és izgalmas kalandra vágytam. Tovább küzdenek védőink és egyre közelebb a várt összecsapás a mogadirak ellen a Föld megóvása érdekében. A tini szerelmi szálak kimaradhattak volna, de nem volt olyan sok belőlük, hogy nagyon idegesítettek volna. Csak így tovább. Most nem szeretnék olyan sokat várni a folytatással, remélem hamarabb sort tudok majd rá keríteni.

További információk a könyvről:

https://moly.hu/konyvek/pittacus-lore-hetedik-bosszuja

Értékelés: 5/5

Pittacus Lore: Ötödik csapdája (Lorieni Krónikák 4.)

Fülszöveg:

John, a Negyedik azt remélte, hogy miután a lorieni Védők megtalálták egymást, nem kell többé menekülniük. Megküzdhetnek végre ősi ellenségeikkel a mogadoriakkal, és legyőzhetik őket. Ám tévedett. Örülhettek, hogy ép bőrrel megúszták az összecsapást. A csapat tagjai Kilencedik chicagói búvóhelyén meghúzódva igyekeznek kigondolni, mi legyen a következő lépésük. Megerősödtek ugyan, az erejük mégis kevésnek bizonyult egy egész hadsereggel szemben. Hogy felülkerekedhessenek a mogokon, teljes mértékben el kell sajátítaniuk különleges képességeiket, a tálentumokat, és meg kell tanulniuk csapatban harcolni. És ami még ennél is fontosabb: meg kell tudniuk, pontosan milyen szerepet szántak nekik a Lorien Bölcsei. Felcsillan a remény, amikor egyszer csak titkos jelet kapnak Ötödiktől – de vajon nem ismét a mogadoriak csapdája vár rájuk? Sürgeti őket az idő: ha a jelet valóban Ötödik küldte, mindenképp meg kell találniuk, mielőtt a mogok csapnának le rá.

Ahogy haladok előre a könyvsorozattal, egyre jobban kezd a szívemhez nőni a történet és maguk a karakterek. Habár az elején nem tűnt többnek mint egy szimpla fantasy ifjúsági könyvnek, csak kezd alakulni a dolog és egyre érdekesebbé válik minden. Épp ezért is választottam ezt a könyvet az előző csalódások után. Haladok szépen a sorozattal és jelenleg éppen a negyedik részt, vagyis az Ötödik csapdáját olvastam.

Rögtön az elején mégis egy kisebb kritikával kezdenék, ami igazából csak a magyar fordítás hibája. Direkt meg is néztem, és szerencsére nem az író adott ilyen címet, hanem csak a fordítás lett ennyire nyilvánvaló. Nem értem miért kellett a címben lelőni a könyv egyik legnagyobb csattanóját, hisz ezzel gyakorlatilag kiveszett belőle az élvezet. A cím: Ötödik csapdája. Nos, ebből még a hülye is rájön, hogy Ötödik tervez valamit és nem olyan elveszett és gyenge fiú, mint amilyennek mutatja magát. A könyv eredeti címe: The Fall of Five, és nem értem miért nem lehetett mondjuk úgy fordítani, hogy "Ötödik bukása", vagy valami ehhez hasonló. Ebből máris nem sejtene senki semmit és legalább nem lett volna lelőve a könyv legnagyobb csattanója.

Kicsit sajnálom a dolgot, mert ahogy belekezdtem a könyvbe, végig az zakatolt a fejemben, hogy mikor jön már Ötödik, és mikor megérkezett, akkor meg csakis arra tudtam gondolni, hogy vajon mi a fenét tervezhet a kölyök. Vártam, hogy árulja el őket vagy hogy mit fog kavarni, és ez így nem volt jó, mert meg sem kaptam az esélyt arra, hogy ne egyből egy nagy árulóként tekintsek rá. Tényleg sajnálom, és nem értem a kiadó, hogy nem vette észre, hogy ez elég spoileres cím lett.

Ha túllépünk a magyar címmel kapcsolatos kritikán, akkor azt kell mondjam, hogy imádtam a negyedik részt, és ahogy az elején már írtam is, egyre jobban szeretem a történetet és a karaktereket. A történet ott folytatódik, ahol abbamaradt és most is három narrátor mesél nekünk. Elsőnek itt van a főszereplő, John, vagyis Negyedik, aki habár narrátor szerepet kapott, mégse ad hozzá valami sokat a történethez. Próbál ő az a vezető lenni, akire a csapatnak szüksége van, de közben leginkább Sarahval foglalkozik, és pont amikor a legnagyobb szükség lenne rá, akkor dől ki a sorból. Mondjuk értem én miért kellett őt kicsit "eltávolítani", mert most teret kellett hagyni a többieknek.

A másik két narrátor Marina és Sam. Marina még mindig az a kedves, de ha kell erős és bátor lány, akinek korábban megismerhettük. Ő és Nyolcadik szintén közel kerülnek egymáshoz, de mind azt még elviselhető módon, és nem túl sziruposan. Sam pedig egy rejtélyes jótevő segítségének hála megtalálja az apját és mindketten sikeresen menekülnek meg a mogok elől. Visszatérnek Johnékhoz, hogy segítsenek a mogok elleni harcban. Sam, az apja és Sarah, ők hárman az emberek a csapatban, és ahelyett, hogy gyáván megfutamodtak volna, nagy örömömre rájöttek, hogy nem szabad várniuk, hogy valami bajuk essen, hanem meg kell tanulniuk megvédeni magukat. Legalább eztán kisebb lesz annak az esélye, hogy bajuk esik és nem elesett gyenge módjára várják majd, hogy valamelyik lorieni mentse meg őket.

Ötödik

Külön tetszett a könyvben az is, hogy végre mindenki megkerült és összeállt a nagy csapat. Mind a nyolc lorieni egymásra talált, így most már nagyobb esélyük lehet a mogok elleni harcra. Próbálnak igazi csapattá kovácsolódni, megismerni és megkedvelni egymást, hogy ne csak egy harcos csapat legyen belőlük, hanem igazi barátokká is válhassanak. Mindenkit lehet szeretni valamiért, mind a nyolcan mások, van aki erősebb karakter, van aki gyengébb, mégis meg van a szerepük, ezért lehet bárkit szeretni közülük. Ha nagyon kellene választanom, akkor azt mondanám, hogy nekem Kilencedik és Hatodik a kedvencem, de valószínűleg azért, mert mindig is jobban bírtam a hozzájuk hasonló karaktereket.

Kaptunk két új szereplőt is. Az első, akire a cím is utal, maga Ötödik. Már csak a fiú hiányzott a csapatból, így a többiek nagy lelkesedéssel és szeretettel fogadják be, nem sejtve, hogy nem egészen az, akinek mutatja magát. Ötödik tényleg nem egyszerű eset, és biztos nagyobbat ütött volna az árulása, ha a cím nem lövi le számomra, de azért még így is érdekel, hogy miért lett az, aki, miért át állt az ellenség oldalára és hogy mi az igazi háttértörténete. Adamről se szeretnék megfeledkezni, mert ő is érdekes lehet a jövőre nézve. A mogadori, aki segített Samnak és az apjának megszökni és aki a saját fajtája ellen fordult ezzel. Miért tehette? Miért segített két embernek? Ki ő valójában? Remélem mindkettejükről megtudunk többet a folytatásban.

Nagyon izgalmas része volt ez a könyvsorozatnak, és tényleg részről részre egyre jobb és izgalmasabb a történet. Három narrátor segítségével elevenedik meg előttünk a történet, és két fontos új karakter kavarja fel az állóvizet. Kalandos, fordulatos volt a könyv, gyorsan lehetett vele haladni és külön tetszett, hogy végre mindannyian egymásra találtak és hogy kezdenek egy igazi csapatot alkotni. A magyar címet még mindig bánom, és ha nem árulta volna el a könyv egyik nagy csattanóját, akkor biztos még nagyobbat ütött volna a dolog. Mindenesetre így tovább és akkor eztán se lesz gond.

További információk a könyvről:

https://moly.hu/konyvek/pittacus-lore-otodik-csapdaja

Értékelés: 5/5

Pittacus Lore: Kilencedik titka (Lorieni Krónikák 3.)

Fülszöveg:

Kilencen érkeztünk a Földre. El kellett menekülnünk a Lorienről, mert bolygónkat megtámadták a gyilkos mogadoriak. Érkezéskor elváltunk, és egymástól távol húztuk meg magunkat. Köztetek élünk. Hétköznapi tiniknek nézünk ki. Ugyanazt a nyelvet beszéljük, mint ti. De másmilyenek vagyunk. Olyan hatalommal rendelkezünk, amiről nem is álmodhattok. Elképzelni sem tudjátok, milyen erősek és gyorsak vagyunk.
Míg rá nem bukkantam Negyedikre, egyedül menekültem és bujkáltam, egyedül küzdöttem az életben maradásért. Együtt még erősebbek vagyunk, mint külön. Ám hamarosan el kellett válnunk. Spanyolországba utaztam, hogy megkeressen Hetediket. Most pedig vele együtt indulnunk Negyedik után. Meg kell találnunk, mielőtt a mogadoriak kezébe kerül.
Elsővel Malajziában végeztek. Másodikkal Angliában. Harmadikat Kenyában ölték meg. Engem New Yorkban kaptak el – de sikerült megszöknöm. Hatodik vagyok. Be akarják fejezni, amit elkezdtek. De ahhoz le kellene győzniük minket.

Míg az első rész egy átlagos ifjúsági könyvként kezdte, a második rész már sokkal izgalmasabbra és érdekesebbre sikerült. Mégis láttam a történetben a potenciált és érdekelt is valamennyire, ezért adtam esélyt a folytatásnak. Nem bántam meg a döntésemet, és azt sem, hogy folytattam a harmadik résszel, mert ahogy az eddigi ábra mutatja, a Lorieni krónikák részről-részre egyre jobb és jobb. Nem olyan régen fejeztem be a Kilencedik titkát, és igazán kellemes olvasmány volt.

A könyvsorozat harmadik részében tovább folytatódik a történet közvetlen azután, ahol a második rész abbamaradt. Két szálon fut az esemény. Az egyik történetszál John és Kilencedik útjáról szól, akik sikeresen megmenekültek a mogok barlangjából, habár Samet hátra kellett hagyniuk. A másik szálon Marina, Ella és Hatodik találtak egymásra, és együtt folytatják útjukat tovább. Egy véletlennek köszönhetően Nyolcadik nyomára bukkannak, így eldöntik, mielőtt visszatérnének Amerikába Johnhoz, megkeresik Nyolcadikat is

Tetszik, ahogy bonyolódik a történet és öröm látni, ahogy egyre izgalmasabb és összetettebb lesz a történet. Tényleg nő a tét, és egyre több szereplőt ismerhetünk meg. Sorban egymás után kerülnek elő a lorieni fiatalok, és most már csak Ötödik hiányzik a sorból és vele együtt végre teljes lesz a banda. A régi karakterek közül Johnt, Hatodikat és Marinát még mindig kedvelem, de egyértelműen Hatodik a legérdekesebb karakter hármójuk közül. Okos, erős és talpraesett, igazi "badass" csaj, én meg imádom az erős női karaktereket, így nem csoda, hogy ő az, aki igazán közel került a szívemhez.

Két új szereplőt ismerhettünk meg. Ha pontos akarok lenni, akkor Kilencedik már az előző részben megjelent, de akkor a történet végén, így csak most volt igazán alkalmunk arra, hogy közelebbről megismerhessük őt. És milyen egy nagy arc ez a csávó! Nem hittem volna, hogy ilyet fogok mondani, de egészen megkedveltem ilyen rövid idő alatt is. Bírtam, ahogy Johnnal közösen útnak indultak és ahogy folyamatosan szívatták egymást. (Na jó, inkább Kilencedik szívatta Johnt, aki meg próbált a másikba némi józan észt verni.) Kilencedik laza srác, de ravasz és hűséges. Persze neki is vannak érzései, amiket titkolni próbál a múltban történt tragédiák miatt. A cím miatt azt hittem itt valami nagy titok lappang, így kissé csalódtam mikor megtudtam a "dolgot", de ez csak a magyar cím hibája, mert utána direkt megnéztem, és az angol cím nem éppen ugyanazt jelenti.

Kilencedik

A másik szálon lévő új karakter, Nyolcadik. Elég nagy felvezetőt kapott ahhoz képest, hogy nem egy nagy karakter. Mármint... nagyon úgy tűnik ő lesz a csapat "humoros csávója", de azon kívül nem sok mindent sikerült róla megjegyeznem. Persze ott van a kis szerelmi szál, ami közte és Marina közt alakult, de remélem eztán azok ketten nem csak annyiból fognak állni, hogy ők lesznek a "cuki szerelmespár", és azon kívül mást se csinálnak. Valamiért Nyolcadik kissé súlytalan volt számomra... Kilencedik karaktere sokkal megkapóbb és szimpatikusabb lett, de ez természetesen csak az én véleményem.

A történet tehát két fő történetszálon fut, három narrátor által mesélve. John, Hatodik és Marina meséli el nekünk a történteket, és nem nagyon értettem minek kellett a Marina nézőpont, amikor ő és Hatodik együtt voltak, de aztán elváltak útjaik, így már teljesen indokolt volt a dolog. Szerencsére a mogokról is kiderül néhány infó, a vezetőjük, Setrakus Ra is megérkezik, bár eddig nem valami egyediek ezzel a "pusztítsunk el minden világot, csak mert rombolni akarunk és kész, de nincs is rá semmilyen normális okunk" indokukkal, de hátha később lesz erre valamilyen értelmesebb magyarázat. Aztán ahogy ez lenni szokott, a normális emberek mindig a rossz oldalra állnak és csak kavarják a... tudjátok mit... de hát erre is valamilyen szinten számítani lehetett.

Egyszerű, olvasmányos stílusa miatt könnyen olvasható a könyv, és mivel roppant mozgalmas és izgalmas volt a harmadik könyv története, nagyon gyorsan haladtam vele. Tetszett a két történetszál egymás mellett, az, ahogy fokozatosan haladtunk a végkifejlet felé, és ahogy a végén kaptunk egy kisebb összecsapást is. Persze még semmi se dőlt el, de a lorieni csapat nagy része már összeállt, és egy kivétellel egymásra találtak a csapat tagjai. Már csak Ötödik hiányzik, bár ahogy utánanéztem a következő könyv róla fog szólni, így nem kell sokáig nélkülöznünk. Szépen fejlődik a könyvsorozat, bővül a világ, jönnek az újabb és újabb karakterek, és egyre jobb a történet. Csak így tovább és akkor nem lesz gond.

További információk a könyvről:

http://moly.hu/konyvek/pittacus-lore-kilencedik-titka

Értékelés: 5/4

Pittacus Lore: A Hatok hatalma (Lorieni Krónikák 2.)

Fülszöveg:

A „Hatok hatalma” egy pillanatra sem engedi lankadni az olvasó figyelmét. Egymást követik az izgalmasabbnál izgalmasabb fejezetek: a mogadoriak főhadiszállásának megrohamozása, a Sarah házánál lejátszódó események vagy Kilencedik felbukkanása egyértelműen filmvászonra kívánkozik. Csupa kiválóan megkomponált, gondosan kidolgozott jelenet, amely csak arra vár, hogy Hollywood lecsapjon rá.

Nem olyan régen olvastam az első részt, A negyedik-et, és mivel nem volt olyan rossz, így a folytatás mellett döntöttem. Talán eddig ez az egyetlen olyan űrlényes ifjúsági könyv, ami valamennyire felkeltette a kíváncsiságomat, így nem meglepő a dolog. Az első rész nem volt valami egyedi, mármint rengeteg olyan tini klisével találkoztam benne, amit már vagy ezerszer olvastam, de mivel többen bizonygatták, hogy lesz ennél sokkal jobb a történet, így gondoltam miért ne?

A második rész tovább szövi a történetet. John, Sam és Hatodik elmenekülnek Paradise-ból Henri halála után és egyedül próbálnak boldogulni. Meg szeretnék találni Sam apját és a többi lorienit. hogy együtt vehessék fel a harcot a mogadoriak ellen, akik még mindig rájuk vadásznak. Egyedül azonban sokkal nehezebb boldogulni, mint azt hitték volna. A másik szálon megismerjük Marina-t, vagyis Hetediket. Spanyolországban él a Cépanjával, Adelina-val egy kolostorban évek óta. Lassan elkezdenek megmutatkozni a talentumai, így egyre fontosabbnak érzi, hogy elhagyja a biztonságos menedéket és a többiek keresésére induljon. Adelina azonban elvesztette a hitét, és Marina egyre nehezebben érteti meg vele, hogy nem maradhatnak itt örökre, hanem tenniük kell a dolgukat, amiért a Földre jöttek.

Jól látjátok, a második könyvben két szálon haladnak az események párhuzamosan egymás mellett. Tetszett ez a megoldás, főleg azért, mert nem húzzuk tovább az időt, hanem végre megismerhetjük a többieket is. Újabb három lorieni védő tűnik fel a színen. Egyrészt, mint már említettem itt van Marina, vagyis Hetedik, ő lesz az egyik narrátor John mellett, aztán a könyv végén John összetalálkozik Kilencedikkel is, aki hozzájuk csapódik. És itt van a rejtélyes Tizedik is, Ella, akinek a létezéséről eddig nem is tudtak semmit. Már csak ketten maradtak ismeretlenek, Ötödik és Nyolcadik. Kíváncsi vagyok, hogy ők milyenek lesznek és alig várom, hogy Ellát és Kilencediket is jobban megismerhessem a következő részben.

Örültem annak, hogy két szálon futott a történet, mert külön-külön mindkettő elég gyenge lett volna, de így egymást tökéletesen kiegészítették. John, Sam és Hatodik menekülnek az FBI és a mogadoriak elől, miközben John próbálja túltenni magát Henri halálán, és azon, hogy Saraht hátra kellett hagynia. Aztán rá kell jönniük, hogy amit keresnek, az éppen Paradise-ban maradt, így kénytelenek visszatérni a városba, ahol újra elszabadulnak az indulatok. John kissé naivan belesétál a csapdába, ami olyan nyilvánvaló mindenki számára csak neki nem, és ennek meg is lesz az eredménye. Nem hittem volna, hogy Sarah képes lesz elárulni, én ezek után biztos nem sírnék utána többet. Amúgy is csak egy sablonos karakter volt, Hatodik például sokkal érdekesebb nála.

Marina (Hetedik)

A másik, amit meg kell említenem a tini szerelmi dráma. Persze itt is felütötte a fejét az általam annyira gyűlölt szerelmi háromszög, de legalább nem nyavalyogtak rajta olyan sokat, és legalább nem ezen volt a fő hangsúly. Bár azt nem értem, hogy ha John tudja, hogy Samnek tetszik Hatodik, akkor minek kezd el vele flörtölgetni, amikor neki mellesleg ott van még Sarah is, de ezt inkább hagyjuk. Valahogy most nem idegesített annyira, mert a sok akció a végén és a másik történetszál elvonta erről a figyelmemet.

John története mellett ott futott párhuzamosan Marina története is, aki egy teljesen más karakter és teljesen más háttérsztorival rendelkezik. Marina egy visszafogott, csendes és rendes lány, aki magányos és aki nem számíthat senkire. Adelina nem foglalkozik vele, miután a vallásban menedékre lelt és azt sem akarja, hogy Marina kövesse az örökségét és hogy megkeresse a többieket. Egészen jó kontrasztot alkotott Marina és Adelina távolságtartó és bizalom vesztett kapcsolata John és Henri szoros, szinte már apa és fia kapcsolata mellett. Marina akkor lel igazi barátra, mikor megérkezik a rejtélyes Ella, akiről a végén kiderül, hogy sokkal több, mint aminek látszik.

Igazán megkedveltem az új karaktereket, és tetszett a két szálon futó szerkezeti felépítés. Sokkal izgalmasabb és sokkal tömörebb lett tőle a könyv, ami jót tett neki, mert egyik történetszál se lett volna elég önmagában. A végére megint összekuszálódtak a szálak, a két "csapat" még nem talált egymásra, így továbbra is külön kell folytatniuk az útjukat. Kíváncsi vagyok, hogyan találják meg majd egymást, és hogy kivel mi fog történni. Mivel szerencsére egyre jobb és jobb a könyvsorozat, így nem is kérdés, hogy jöhet hamarosan a folytatás.

További információk a könyvről:

http://moly.hu/konyvek/pittacus-lore-a-hatok-hatalma

Értékelés: 5/4

Pittacus Lore: A negyedik (Lorieni Krónikák 1.)

Fülszöveg:

Pittacus Lore a Lorieni Bölcsek bölcse. Tizenkét éve él a Földön, készül a bolygó sorsát meghatározó, mindent eldöntő háborúra. Tartózkodási helye ismeretlen.

A Lorienről érkeztünk a Földre. Tizenkét évvel ezelőtt. Úgy nézünk ki, mint ti. Ugyanazt a nyelvet beszéljük. Köztetek élünk. De másmilyenek vagyunk. Olyan hatalommal rendelkezünk, amiről nem is álmodhattok. Elképzelni sem tudjátok, milyen erősek és gyorsak vagyunk. Hozzánk hasonló szuperhősökkel eddig csak filmekben vagy képregényekben találkozhattatok, de mi valóban létezünk.

Ez is egy ifjúsági könyvsorozat, ami olyan alapnak számít, mint mondjuk a Harry Potter, a Percy Jackson vagy épp az Alkonyat. Igazából már régóta el akartam kezdeni olvasni, de valahogy mindig jött valami sokkal érdekesebb nála, így folyton a háttérbe szorult. Most viszont keresgélés közben megakadt a szemem az első részen, és tudtam, hogy az isteni sugallat mutatja számomra az utat, hogy mit kell most olvasnom. Így belekezdtem egy újabb hosszú könyvsorozat első részébe, A negyedikbe.

Olvastam én már űrlényes ifjúsági könyvet, mert hát a vámpírok lecsengése után nagyon úgy tűnik, hogy az űrlények az új kedvencek a piacon. de tényleg! Nézzetek csak szét a YA könyvek között és manapság már legalább olyan sok űrlényes témájút találtok, mint vámpírosat. Igazából eddig egyik űrlényes könyv se győzött meg annyira, és sajnos A negyedik se tett rám olyan mély benyomást. Nem olyan rossz ez, és ahogy néztem a folytatások értékeléseit, azokat sokkal jobban kedvelték az olvasók, így bízom benne, hogy később jobban beindulnak az események.

Ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor A negyedik egy tipikus ifjúsági könyv annak minden kliséjével és minden főbb jellemvonásával. Adott nekünk egy főszereplő, aki különleges, és akinek különleges képességei vannak. Ő és a védője a Földön élnek az emberek között rejtőzve, és várják, hogy a fiú képességeinek kiteljesedése után megtalálhassák társaikat és felvehessék a harcot a lorienek ősellenségeivel, a mogadoriakkal. John persze átlagos fiú akar lenni, és amikor új iskolába kerül, akkor szerez magának egy barátot, egy barátnőt, egy fiút, aki folyton cseszteti őt, és higgyetek nekem, tudjátok mi minden következik. Szeretne normális életet élni, és mikor azt hinné, hogy ez lehetséges, akkor kell rájönnie, hogy mégsem az. A mogadoriak rátalálnak és menekülnie kell. Nem valami nagy újdonság a könyv története, olvashattuk már ezerszer csak kicsit más formában, így emiatt sajnos csalódott voltam. Valami egyedibbre számítottam.

John (Negyedik)

Ha már a történet nem nyújtott semmi újat számomra, akkor gondoltam maguk a karakterek fogják a hátukon elvinni a történetet. Persze végül ez se jött be. Sablon karakterek egymás hátán, velük is már találkozhattunk ezer meg ezer könyvben. John az a tipikus főhős, aki különleges, de mégis átlagos szeretne lenni. Aztán ott van a védője, Henri, aki amolyan apafigura és mentor az életében. Majd jön a legjobb barát, Sam, aki kocka és aki persze, hogy hisz a földönkívüliekben. Majd a barátnő, Sarah, aki szép és kedves, és ezen kívül nem sok mást tudunk meg róla, mégis ennyi elég Johnnak ahhoz, hogy menthetetlenül beleszeressen. Aztán Mark sem hiányozhat, Sarah expasija, aki mindent megtesz, hogy megkeserítse John életét. Szóval, hát igen... a karakterek is elég papírmasék, nem nőttek a szívemhez. Talán később, ha jobban megismerjük őket, akkor szerethetőbbek lesznek. Talán Hatodik az egyetlen, aki felkeltette valamennyire a kíváncsiságomat, az ő története például érdekel. Azt hiszem a következő könyv róla is fog szólni.

A háttérvilág bemutatása éppen annyit közöl, hogy azzal az első könyvben tökéletesen megelégedhetünk. Megtudjuk, hogy miért kellett az utolsó megmaradt lorieneknek a bolygójukról a Földre menekülni, és hogy kik ők és mi a feladatuk. Ellenségeik a mogadoriak, akik űrlényként feltüntetett vámpírok egyébként, és akiket csakis a pusztítás éltet. A mogadoriak most Johnékhoz hasonlóan a Földön élnek az emberek között, és ezt a bolygót is szeretnék maguknak megszerezni. Tetszett az ötlet, miszerint a 9 kimentett lorieni gyereket csak sorban lehet megölni, és épp emiatt lett nehéz dolguk a mogadoriaknak. Közülük hárman már meghaltak, de a többi hétre kíváncsi vagyok. Hogy kinek mi a története, milyen képességekkel rendelkeznek és hogy miként fognak majd összekovácsolódni, ha egymásra találnak.

Ez az első rész nem nyűgözött le annyira, mint szerettem volna, inkább csak egy átlagos sorozatkezdő kötetnek mondanám. Arra éppen elég volt, hogy felvezesse az alap helyzetet, hogy megismertesse a fő karaktereket és hogy elindítsa a történetet, de bízom benne, hogy a folytatás ennél sokkal egyedibb és izgalmasabb lesz. A többi könyvről készült értékelés mind ezt bizonyítja, és mivel összességében végül is nem volt ez olyan rossz, hisz a sok klisé ellenére olvastatta magát, így adok még neki esélyt, és valamikor biztos folytatni fogom. Hogy mikor jutok el oda és mikor lesz kedvem hozzá, azt nem tudom, de érdekel annyira a folytatás, hogy egyszer időt szakítsak rá.

Ui: A filmet szintén meg szeretném nézni, habár nem valami pozitívak róla a vélemények, de a hétvégén legkésőbb biztos beiktatom valamikor.

További információk a könyvről:

http://moly.hu/konyvek/pittacus-lore-a-negyedik

Értékelés: 5/4