Lev Grossman: A varázslók (A varázslók 1.)

Fülszöveg:

A többi fiatalhoz hasonlóan Quentin Coldwater sem hisz a varázslatokban egészen addig, míg egy zártkörű és titkos egyetem hallgatója nem lesz New York egy eldugott részében. S noha a tanulás évei úgy telnek, mint bárhol máshol – barátokra tesz szert, rendszeresen lerészegedik, majd idővel lefekszik valakivel, akibe beleszeret –, a titkos tudás örökre megváltoztatja őt. Kitűnően sajátítja el a modern varázstudományt, ám a szíve mélyén mindig is vágyott nagy kalandot és boldogságot nem kapja meg hozzá. Egy nap a barátaival azonban felfedeznek valami hatalmasat, ami mindent megváltoztathat.

Hallottam én erről a könyvről régebben, de eddig valahogy nem nagy késztetést éreztem arra, hogy elolvassam. Hogy miért változott meg a véleményem? Nemrég tudtam meg, hogy sorozatot készítenek a trilógiából, és mikor belenéztem az előzetesbe, akkor hirtelen máris nagyobb kedvet kaptam hozzá. Így mikor válogattam a következő olvasmányaimat, akkor gondoltam miért ne? Adjunk neki egy esélyt, hisz ha a sorozatba is bele akarok nézni, akkor illene előbb a könyvet elolvasni.

A sorozat előzetese miatt már nagyjából tudtam, hogy mire kell számítanom, így a könyv első fele nem okozott nagy meglepetést. Ismertem az alap helyzetet, a karaktereket, arra viszont életemben nem számítottam volna, hogy az író minden szégyenérzet nélkül összelopkodja más sikeres könyvek ötleteit, azt egy kicsit átalakítja, hogy aztán eladja a saját könyveként. Mert lássuk be itt ez történt. Ha a könyvet röviden össze kellene foglalnom, akkor úgy írnám le, hogy a Harry Potter világa találkozik a Narnia Krónikái világával, csak itt nem gyerekek, hanem egyetemisták a főszereplők. De komolyan. A Harry Potter és Narnia Krónikái számos elemét vette át Grossman, és még csak meg sem próbálta elrejteni ezt a tényt az olvasó elől. Persze tudom én, hogy ma már nincs új a nap alatt, és sokszor ugyanazokat az ötleteket használják fel az írók, de azért nem kellene ennyire nyilvánvalónak lennie a hasonlóságnak.

Ha figyelmen kívül hagyjuk a lopás tényét, mert hát mint mondtam, nincs új a nap alatt, akkor azzal szembesülünk, hogy oké... "ihletet merített" az említett két könyvből. Fogadjuk el. Talán nem is a lopás a gond, hanem az, hogy ha már lopunk, akkor csináljuk azt jól. Formáljuk úgy a sztorit és a karaktereket, hogy vonják el a figyelmet a sok hasonlóságról, tegyünk bele valami pluszt és egyedit, amitől ez a könyv jobb lesz, mint az elődei. Csináljuk valamit, ami elhatárolja azoktól, és akkor fel se tűnik a sok hasonlóság. Az a gond, hogy Grossmannak ezt nem sikerült kiviteleznie, mert irtó unalmas a stílus, laposak a karakterek, nincsen humor, és ezek hiánya miatt sokkal élesebben láttam a könyv hibáit. Az egyetlen karakter, akit megkedveltem az Eliot, talán ő az egyetlen, akire érdemes némi szót pazarolni.

A sorozat fő karakterei: (balról) Julia, Margo, Eliot, Quentin, Alice és Penny

Ahogy haladtam előre a történettel újra és újra felsóhajtottam magamban és a végére már közömbösen konstatáltam, hogy igen, itt megint egy lopott történetszál, amit valahol olvastam korábban. Ne higgyétek, hogy túlzok, mert nem, és hogy adjak némi bizonyítékot is erre, íme néhány egyszerű példa. A karakterek varázslók, mint a Harry Potterben. Itt is levelet kapnak arról, hogy felvették őket, majd egy szuper titkos Varázsiskolában kezdenek el tanulni varázsolni. Amíg a Harry Potterben normálisan kidolgozott háttérvilágot kaptunk, minden logikus, értelmes és összefüggő volt, addig itt erre semmilyen energiát nem áldozott az író. Tanulnak valamit az iskolában, de hogy minek, az a nagy kérdés. Mi a tanrend? Milyen órák vannak? Mi a varázsvilág felépítése? És még sorolhatnám az alapvető kérdéseket, amire itt nem kapunk választ.

A könyv első fele egy Harry Potter utánzat, majd a második felében hopsz, minden előzmény és logikai magyarázat nélkül a karakterek egy idegen varázsföldre, Fillory-ba kerülnek. És itt jön képbe a sok Narnia Krónikái hasonlat. Átlépnek egy másik világba, ahol egy gonosz ellenséget kell legyőzniük, hogy aztán őket válasszák meg a varázsvilág királyává és királynőjévé. A Chatwin gyerekek története egy az egyben koppintása a Narnia Krónikái testvérek történetének, és itt is mindenféle beszélő állattal és furcsa lényekkel találkoznak. És még sorolhatnám tovább a hasonlóságokat, de annak semmi értelme nem lenne. Ismétlem, ha lett volna valami, ami elvonja a figyelmem erről, akkor talán nem zavart volna ennyire, de sajnos a könyv nem elég jó, hogy ezt megtehesse.

Egyetlen pozitívumot azért mondanék a végén, mert ez az egyetlen momentum a könyvben, ami elnyerte a tetszésemet. Tetszett Quentin kiábrándult, céltalan és unott világképének ábrázolása, mely gyakorlatilag tökéletes reprezentálása a mai fiatalság viselkedésének. Tetszik vagy sem, manapság ez a helyzet. Mikor a fiatalok kikerülnek a gimnáziumból vagy az egyetemről, nagy részük nem tudja mihez kezdjen az életével, nincsenek céljaik, vágyaik, reális jövőképük. Félnek felnőni és elkezdeni a nagybetűs életet, ahol felelősséget kell vállalniuk a tetteikért és egyedül kell boldogulniuk. Szinte kényszeresen elégedetlenek mindennel és mindenkivel, legfőképp magukkal, és boldogtalanul tengődnek éveken át, amíg végre rájönnek mihez kezdjenek magukkal. Quentin karaktere és viselkedése tökéletesen átadta ezt az érzést, tökéletesen megragadta ennek a jelenségnek a lényegét.

A Harry Potter és a Narnia Krónikái összegyúrva... így tudnám a könyvet jellemezni, így még aki nem olvasta, az is egyből tudni fogja, hogy miről szól a történet. Rengeteg a koppintás az előbb említett két könyvből, és mivel ez a könyv önmaga nem elég jó vagy egyedi ahhoz, hogy ezt a tényt elfeledtesse velem, így olvasás közben végig csak arra tudtam gondolni, hogy "Hé, én ezt már olvastam valahol! Ezt is! Ezt is!" , és így tovább. A folytatás biztos nem érdekel, de talán a sorozatnak adok majd egy esélyt. Meglátjuk.
Ui: Közben eljutottam odáig, hogy sikerült megnézem a sorozat pilot epizódját, és eddig nem rossz. Valahogy jobb és sokkal inkább megfogott magának, mint a könyv, talán a látvány vagy a színészek miatt, nem tudom. Aztán majd idő függvényében kiderül, hogy folytatom-e vagy sem.

További információk a könyvről:

http://moly.hu/konyvek/lev-grossman-a-varazslok

Értékelés: 5/2

A végére gondoltam érdekességként berakom ide a sorozat előzetesét is, hátha valaki kedvet kap hozzá. :)

Első Book Tagem: "Népszerűtlen vélemények Book Tag"

Hiszitek vagy sem, eddig engem valahogy elkerültek a Book Tagek, de most Annie továbbküldte nekem a 9 kérdésből álló "Népszerűtlen vélemények Book Taget", és kedvet kaptam hozzá, hogy kitöltsem. Nézzük, mire jutottam. :)

1. Egy népszerű könyv vagy sorozat, ami neked nem tetszett.

E. L. James A szürke 50 árnyalata trilógiája, ez nem kérdés. Nem is értem mit lehet ezen szeretni. És máig nem értem, hogy lett ez ekkora siker.

2. Egy népszerű könyv vagy sorozat, amit mások nem bírnak, neked viszont bejött.

Sokat gondolkoztam, hogy ide mit mondjak, és végül találtam egyet. Maggie Stiefvater Hollófiúk könyvsorozatára gondoltam, ami nem teljesen illik ide, mégis azért ezt mondom, mert akárhány véleményt hallottam róla, mindenki csak egy átlagos, vontatott történetként értékelte. Én viszont oda és vissza vagyok érte, és nem értem mások miért nem rajonganak érte annyira, mint én.

3. Egy szerelmi háromszög, ahol a főszereplő nem azzal a karakterrel jött össze, akinek te szurkoltál; vagy egy OTP (one true pairing), ami szerinted pocsék.

Cassandra Clare Pokoli szerkezetek trilógiája jutott egyből az eszembe, ahol én már az elejétől fogva is mindig Jemnek szurkoltam, habár tudtam, hogy végül nem vele jön össze Tessa. De én mégis sokkal jobban kedvelem Jemet. Will egyszerűen rohadtul idegesít az erőltetett humorával és nyavalygásával.

4. Egy népszerű műfaj, amit te nagyon ritkán olvasol.

A ma már olyan népszerű New Adult műfaj. Nem értem mi a jó abban, ha két fiatal 300 oldalon át kerülgeti egymást, miközben a múltjuk "tragikus" eseményei miatt szenvednek önmagukban, aztán meg együtt. Hát nem erről szól az összes? És miért nem unják ezt mások is rajtam kívül?

5. Egy népszerű vagy közkedvelt karakter, akitől te a falra mászol.

Will Herondale. Tudom, hogy mindenki oda és vissza van érte, de engem rohadtul idegesít a stílusa. Nem értem mit eszik rajta mindenki. Jem sokkal szerethetőbb és érdekesebb karakter.

6. Egy népszerű író, akit nem tudsz megszeretni.

Sokat gondolkoztam ezen, de fogalmam sincs kit mondhatnék. Az írókkal sosincs semmi bajom. Nem az író személye érdekel, hanem a könyve.

7. Egy népszerű könyves toposz, ami már a könyöködön jön ki. (pl. elveszett hercegnő, korrupt szerető, szerelmi háromszögek, stb.)

Aki gyakran olvassa a blogomat, az már biztos tudja, hogy erre mit fogok felelni. KIFEJEZETTEN RÜHELLEM A SZERELMI HÁROMSZÖGEKET, ÉS NEM ÉRTEM MIÉRT KELL MINDEN YA KÖNYVBE KÖTELEZŐEN BELERAKNI. Igazi lerágott csont, és rohadtul unom már az összes ilyen nyavalygást.

8. Egy népszerű könyvsorozat, ami téged egyáltalán nem érdekel.

J.L. Armentrout Obszidián könyvsorozata. Az első részt is csak azért olvastam el, hogy lássam mire a nagy felhajtás, de mivel csak egy Alkonyat koppintás volt az egész, ezért azóta nem kifejezetten érdekel a folytatás. Sokan noszogatnak, hogy folytassam, mert később jobb lesz, de engem valahogy egyáltalán nem érdekel.

9. A mondás úgy tartja "a könyv mindig jobb, mint a film", de melyik filmet vagy tévésorozatot kedveled jobban, mint a könyvváltozatát?

Erre hirtelen három mű jutott az eszembe, két film, az Interjú a vámpírral és az Egy különc srác feljegyzései, meg egy sorozat, a Vámpírnaplók. Mind a három kifejezetten jobb, mint a könyv, amiből készültek.

Dorothy Blog Award: új díjat kaptam :)

Nagy meglepetésemre ismét blogos díjat kaptam, amit szeretnék ezúttal is megköszönni a Könyvek erdeje blog szerkesztőjének, Shanarának. Kellett egy kis idő a vizsgák és egyéb elfoglaltságaim miatt mire rendesen tudtam válaszolni minden kérdésre, de végre sikerült és így szeretném megosztani veletek a válaszaimat.

Ha nem gond azonban, akkor senkinek se adnám tovább a díjat, remélem ebből nem lesz baj. Így sajnos nálam az utolsó két pont kimarad, de a kérdésekre szívesen válaszolok, hisz tudjátok, hogy szeretem, ha így jobban megismerhettek engem és a blogot. Ezért is veszem szívesen mindig az ilyen díjakat. :)

Mik is a szabályok?

1. Köszönd meg a díjat és tedd ki kitől kaptad!
2. Írj egy rövid kis szöszt az illető blogjáról!
3. Írj 12 dolgot a saját blogodról!
4. Válaszolj 12 kérdésre!
5. Tegyél fel 12 kérdést!
6. Küldd tovább a díjat azoknak, akiknek szeretnéd!

Mi is a Könyvek erdeje blog és honnan ismerem Shanara-t?

A Könyvek erdeje könyves blog az egyik olyan blog, amit gyakran olvasni szoktam és amit mindig figyelemmel követek. Shanara-val még régebben vettük észre, hogy mennyire egyezik az ízlésünk legtöbb esetben, és azóta sokszor veszek tőle ötleteket, amikor nem tudom, hogy érdemes-e kezembe vennem egy könyvet vagy sem. Személyesen még nem találkoztunk, de a blogon vagy a moly-hu oldalon gyakran kommunikálunk, és mindig meglepetten vesszük észre, hogy mennyire egy rugóra jár az agyunk könyvek terén. Köszi Shanara még egyszer ezt a díjat, nagyon kedves vagy, hogy gondoltál rám. :)

Egy kis bennfentes infó a saját blogomról

1. 2010-ben kezdtem el vezetni a blogot, de aztán néhány bejegyzés után abbahagytam. Nem éreztem még elég érettnek vagy motiváltnak magam ahhoz, hogy hosszútávon vezetni tudjam az oldalt. Két év után, 2012 elején újra nekikezdtem hirtelen indíttatásból, és azóta nincs megállás.
2. Sosem szerettem volna szimplán csak könyves blogot, sem olyat, ami csak filmekkel vagy csak sorozatokkal foglalkozik, így egy "mindenes" blog mellett döntöttem, ami a kedvenceimet fogja bemutatni. Aztán persze formálódott a dolog, és látni lehet, hogy végül csak a könyvek lettek a többségben. A könyvek mellett írok könyvadaptációkról, és a kedvenc sorozataimról is. Tehát a blog fő profilja a könyves értékelések, de mellettük plusz csemegeként megmaradtak a könyvadaptációk és a kedvenc sorozataim véleményezése is.
3. Egyetlen vendégbloggert engedtem be az oldalamra, ő pedig a húgom, Rami, akinek néhány sorozatos írása már kikerült az oldalra. Hogy őt miért engedtem, annak egyetlen egy oka van. Van néhány sorozat, amit ő nagyon szeret, én viszont nem, így ő írt róluk kritikát helyettem.
4. Kevés recenziót írok, mert nem nagyon szeretem az ilyet. Csak akkor szoktam kérni recenziót, és csakis olyat kérek, amiről majdnem 100% biztosan tudom, hogy tetszeni fog, hisz tudom, hogy a kiadóknak is a pozitív reklám a jó reklám. Annak meg semmi értelme, hogy egy csomó olyan könyvet halmozzak fel, amit nem is szeretek igazán, csak hogy porosodjanak otthon a polcon.
5. Mikor olyan időszakom van, hogy nincs időm vagy épp kedvem olvasni, akkor másfajta posztokkal töltöm ki azt az időszakot az oldalon. Ilyenkor hozom általában a filmes, sorozatos vagy éppen az egyéb bejegyzéseimet. Ezért is jó, hogy a blog több lábon áll, mert így ki tudom tölteni a holtidőszakokat. Remélem ti ebből nem sokat vesztek észre, és nektek eddig fel sem tűntek ezek a kis szünetek.
6. Hetente általában 2-3 könyvet olvasok. Ha nagyon ráérek, akkor a 3 könyv is összejön, de a legtöbbször azért inkább 2 darabot szoktam.
7. A bejegyzések megírásához van egy megszokott rutinom. Régebben mindig a könyv befejezése után egyből leültem és megírtam az első véleményemet a könyvről, filmről vagy épp sorozatról. Aztán ez megváltozott, és ma már hagyok mindig pár napot az adott mű befejezése és a véleményem megírása között. Kell az a pár nap, hogy alaposabban át tudjam gondolni a dolgokat és ülepedjen bennem az élmény.
8. Az előbb említett dolog miatt így késleltetve jelennek meg a bejegyzések. Előre szoktam tervezni, hogy mit mikor teszek ki, és általában mindig van minimum 2 bejegyzésem talonban, mielőtt megjelentetem az oldalon.
9. Mindig írok vázlatot a bejegyzéseimhez, hogy semmilyen fontos dolgot ne felejtsek ki.
10. A legnehezebb véleményt írni az olyan könyvekről és filmekről, amik csak átlagosak. Tudjátok az olyan művekről, amik se nem rosszak, se nem kifejezetten jók, hanem olyan tipikusan átlagosak. A rossz könyvekről és a legjobbakról órákig tudnék áradozni, de az átlagosakkal mindig megszenvedek.
11. A bejegyzéseim hosszát tekintve is van egy határom, amit nem szeretek túllépni. Vannak olyan művek amikről hosszú oldalakon át tudnék értekezni, de azokat a hosszú írásokat senki sem olvasná végig, így próbálom ilyenkor tömöríteni a gondolataimat. Nincs olyan határ, hogy 2000 szó és vége, ne erre gondoljatok, hanem átlagban ahogy észrevettem 5-7 nagyobb bejegyzésből szoktak állni a posztjaim.
12. Kezdetben a bejegyzéseim csak szövegből álltak, és a külcsínre se adtam valami sokat. Nem is szeretem visszaolvasni vagy visszanézni a régi bejegyzéseimet. De azért nem törlöm ki vagy javítom ki őket, hogy lássam, honnan indultam és mennyit sikerült fejlődnöm. Ma már képekkel tarkítom a bejegyzéseimet, főleg fanartokat szoktam keresni a könyvekhez, és figyelek a bejegyzés külcsínére is.

Shanara 12 kérdése hozzám és az oldalhoz

1. Miért azon a néven írod a blogod, amilyenen?
A kedvenc női nevem az Anna, és mikor "blogos nevet" kellett választanom magamnak, akkor sosem volt kérdés, hogy mi lesz az.

2. Miért döntöttél úgy, hogy blogot vezetsz?
Mielőtt elindítottam a saját blogomat, évek óta olvasgattam más könyves blogokat, mikor könyveket kerestem magamnak. Aztán ahogy egyre több könyvet kezdtem el olvasni, egyre nagyobb késztetést éreztem arra, hogy kiadjam magamból a véleményemet ezekről a könyvekről. Mindig is írogattam otthon saját történeteket magamnak csak úgy szórakozásból, és gondoltam jót tesz majd az íráskészségem fejlesztésének is. Így belevágtam. Persze még mindig van hova fejődnöm, de úgy érzem egyre jobban haladok.

3. Heti szinten mennyi időt fordítasz az oldalra?
Ez nagyon jó kérdés, mert sosem mértem le. Szerintem éppen eleget. Nem szeretem változtatni a dizájnt vagy épp az elrendezést, így ezeken nem szoktam sosem szöszmötölni. Így csak annyit foglalkozok vele, amíg megírom a bejegyzéseket. Hetente nagyjából két bejegyzést írok, az olyan 1-1 óra, utána még ennyi a javítás és az átírás, ha az szükséges, tehát akkor olyan heti 4-5 óráról beszélünk.

4. Melyik a leglátogatottabb bejegyzésed mióta az oldalt vezeted?
Megnéztem, és Cassandra Clare Elveszett lelkek városa könyvről írt értékelésem a leglátogatottabb bejegyzésem, 17 903 oldalmegjelenítéssel. Ez számomra is meglepetés volt.

5. Milyen a viszonyod az elektronikus és a hangoskönyvekkel?
Hangoskönyvet nem szoktam hallgatni, de az elektronikus könyvekkel semmi bajom. Szerintem nagyon jó dolog az utóbbi a mai modern korban és mégis csak egyszerűbb magaddal vinni, mint mondjuk 10 könyvet. Az e-könyv olvasóra akár 100 könyv is ráfér, így jóval praktikusabb. Nekem is van egy e-könyv olvasóm, imádom a kicsikét. Csaknem 3 éves, remélem még sokáig fogja bírni.

6. Terv szerint választod ki a következő olvasmányod vagy inkább ösztönből?
Előre szoktam tervezni a következő 2-3 olvasmányomat, de ha hirtelen jön valami újdonság, vagy épp máshoz támad kedvem, akkor rugalmasan állok a dolgokhoz és változtatok a sorrenden. Semmi sincs kőbe vésve.

7. Milyen viszonyban vagy a recenziós könyvekkel?
Erről már írtam a blogot bemutató 12 pontban, ott megtalálható a véleményem.

8. Hogyan viszonyulsz az újraolvasáshoz?
Szoktam újraolvasni, ha több időm van, vagy épp nincs kedvem és hangulatom az új könyvekhez, hanem kell egy kis pihenő. Ilyenkor mindig valami régi kedvencet olvasok újra, csak ti ezt nem érzékelitek, mert a moly-hu oldalon se szoktam bejelölni az újraolvasásokat.

9. Hogy tudnád magadat jellemezni öt mondatban? (külső, belső tulajdonságok stb.)
Átlagos kinézetű lány vagyok, sötét hajjal, fehér bőrrel, szürkés-kék szemekkel és imádom a fekete és sötét színű ruhákat. Többen meg is jegyezték, hogy miért viselek gyakran feketét. De nyugi nem vagyok emo, se rocker, csak egyszerűen nekem a sötét színek állnak jól.
Nem barátkozom könnyen, és csak nehezen nyílok meg idegeneknek, így nincs is sok igazi barátom, a felületes haverságokat és felszínes kapcsolatokat pedig ki nem állhatom. Gyűlölöm a képmutatást és a kétszínű embereket. Komoly, tárgyilagos és gyakorlatias vagyok a hétköznapi életben.
Szinte mindig rossz az első benyomása rólam az embereknek, nagyképűnek és távolságtartónak tűnök a szemükben, aki nem sokat beszél és nem adja ki magát egykönnyen. Ez talán igaz is, de a barátaimnak mindig megnyílok végül, vagy az olyan embereknek, akiket érdemesnek találok rá.

10. Az olvasás és a blog egy időigényes hobbi. Jut még másra is időd mindezek mellett?
Szerencsés vagyok, hisz még tanulok az egyetemen, így a munka nem vesz el olyan sok időt az életemből, a suli pedig mégse annyira nehéz, mint mondjuk egy normális felnőtt napi 8 órás munka. Így szerencsére jut időm az oldalra, meg egyéb más hobbira is. (Nem csak ez az egy oldalam van.) De már nem sokáig tart az aranyélet. Fél év és végzek a mesterképzésen, és én is kilépek a "nagybetűs életbe".

11. Az írás egyfajta belülről fakadó késztetés. Mennyire illeszkedik a végzettséged, a napi munkád ehhez a hobbihoz?
Semennyire. :) Gazdasági szakon tanultam az alapképzésen, és most a mesteren is.

12. Mennyit változott a stílusod, az ízlésed mióta blogolsz? Másokat olvasol, mint korábban? Új kedvenc műfajod lett?
Remélem, és bízom abban, hogy a stílusom sokat fejlődött és javult. Én legalábbis így érzem, mikor néha visszaolvasgatom a régebbi, évekkel ezelőtt első posztjaimat. A stílusom nem sokat változott, és szerintem az soha nem is fog. A kedvenc műfajaim, és épp ezért a fő profilom, a fantasy, legyen az ifjúsági vagy épp felnőtt, a disztópia, és a komoly témás realista könyvek. Nem állnak közel hozzám a szimpla romantikus könyvek, a NA műfaj, a klasszikus sem az erotikus irodalom. Persze vannak néha kivételek, de az ritka.

Köszönöm még egyszer a díjat!

Tiffany Reisz: A herceg (Eredendő bűnösök 3.)

Fülszöveg:

Nora Sutherlint két, vagyonnal és szenvedéllyel csábító világ hívogatja… és bármelyiket is választja, ez lesz élete legnehezebb döntése. Hacsak valaki nem dönt helyette…
Wes Railey Nora vágyainak legszelídebb, mégis legőrjítőbb tárgya, akit nem tud elfelejteni. Fiatal. Jóképű. Nemesi vér csörgedezik az ereiben. Amikor Kentucky-ban hosszú idő után újra összetalálkoznak, most Nora van Wes világában. Azonban a hírhedt New York-i domina nem kifejezetten az a szenvelgő déli szépség, és Nora hiába vágyik arra, hogy beilleszkedjen új környezetébe. De vajon Søren – Nora gazdája, szeretője – elengedi-e valaha is a nőt?
De mi történik, ha a domina elhagyja birodalmát? Milyen kibogozhatatlan kötelék fűzi össze Kingsley-t és Sørent? Képes lesz-e Kingsley ésszerűen dönteni, ha megfenyegetik? Szembe tud nézni a múlt árnyaival?

Most értem el arra a pontra, ahol nyugodtan kijelenthetem, hogy lássatok csodát.... én, aki ki nem állhatja egyébként a ma olyan divatos erotikus irodalmat, nos, megtaláltam a kedvenc erotikus könyvsorozatomat. Nem viccelek, ez tényleg nem vicc. Imádom az Eredendő bűnösök könyvsorozatot. Az első rész felkeltette a kíváncsiságomat, és elérte azt, hogy olvasni akarjam a folytatást. A második rész beszippantott, és akkor éreztem, hogy nekem ez tényleg tetszik. És itt a harmadik rész, ami egyszerűen.... FENOMENÁLIS! (Igen, csupa nagy betűkkel.) Imádtam a könyvet, egyértelműen ez lett a kedvencem eddig és épp ezért most egy dicsőítő és végig pozitív kritikát fogtok olvasni.

Bevallom kicsit félve kezdtem bele a harmadik könyvbe, mert a címe alapján arra számítottam, hogy Wesley lesz a főszereplő és köré szerveződnek az események. Semmi bajom nincs szegény fiúval, csak annyi, hogy nála kb. mindenki más ezerszer érdekesebb. De legyűrtem az ellenérzésem, és mivel épp bent volt a könyv a könyvtárban, így gondoltam lecsapok rá. Képzelhetitek mennyire meglepődtem, mikor rájöttem, hogy a fenét lesz itt Wesley a főszereplő! Ha valaki mondta volna korábban, hogy Kingsley és Soren kerülnek a középpontba, akkor biztos hamarabb nekikezdtem volna. Na, de lássuk szép sorban.

Három szálon fut az esemény. Először is itt van az egyik jelenbeli történetszál, ahol Nora és Wesley történetét követhetjük nyomon. Azért ezzel kezdem, mert ha sorrendet kellene felállítanom, ez érdekelt a legkevésbé. Wesley még mindig unalmas karakter számomra, és a világért nem tudom megérteni Nora mit eszik rajta. Ha valaki el tudja ezt nekem magyarázni, annak nagyon hálás lennék. Wesley végül csak beengedi Nora-t az igazi életébe, és próbálnak normális kapcsolatban együtt élni és mindezt elfogadtatni Wes szüleivel is. Igazából nem sokat tudnék erről mondani, annyira nem hozott lázba, ami velük történt, és inkább a másik két történetszálat vártam. Gyorsan olvastam a Nora-s részeket, hogy minél hamarabb Kingsley-hez és Sorenhez érjek.

A másik két történetszál főszereplői Kingsey és Soren voltak, vagyis pontosabban Kingsley, de én egy kalap alá veszem őket. Egyrészt láthattuk a közös múltjuk eseményeit, és utána pedig a jelen is haladt tovább. A múlt nem véletlen kapott ekkora szerepet a könyvben, ugyanis szoros szálon kapcsolódott a jelenhez. Már az előző rész végén kaptunk egy kis utalást, hogy valaki mesterkedik a háttérben, és itt is folytatódnak az események. Valaki fenyegeti Sorent, és valaki tönkre akarja őt és Kingsley-t tenni, így elindulnak ketten nyomozni, hogy kiderítsék ki lehet ez a titkos személy és hogy mit akarhat tőlük. Imádtam a múltat és a jelent, és az írónő kifejezetten jól oldotta meg, ahogy egybekapcsolta a szálakat. Szinte művi pontossággal vezette a két történetszálat egymás mellett, éppen akkor ért össze a múlt és a jelen, mikor kellett, tökéletesen reflektáltak egymásra. A múlt értette meg velünk azt, ami a jelenben történt velük.

Nem is hittem volna, hogy Kingsley és Soren ilyen régóta ismerik egymást, és hogy közös múltjuk van. Lehet, hogy volt rá utalás korábban, csak én siklottam felette, így engem ez meglepett. Persze nem negatív irányba, hanem csakis pozitívan. Csak faltam az oldalakat Kingsley múltja miatt, és annyira jól volt felépítve az egész kapcsolatuk Sorennel, annyira tökéletesen szenvedélyes és egyben érzelmes, hogy arra szavakat se találok. Hivatalosan is ők lettek a kedvenc párosom a könyvsorozatban, és nem érdekel Nora, se senki más, de én ezentúl végig Kingsley-nek fogok szurkolni, hogy ő és Soren újra összejöhessenek.

A jelenben sem unatkoznak, ahogy említettem korábban. Érdekes lehetett volna a nyomozási szál, de én már akkor tudtam, hogy Marie-Laure van a háttérben, ahogy elsőnek elmondták, hogy ki ő, hogyan kapcsolódik hozzájuk és hogy miként halt meg. Éppen összetört az arca és nem lehetett azonosítani... most komolyan? Innen ki ne gondolta volna rögtön, hogy nem is halt meg igazából? Nem tudom mit akar éppen most, és hogy miért pont Nora-t pécézte ki magának, mikor ha őszinték akarunk lenni, akkor inkább az öccsére haragudhatna, hogy az "vette el" tőle Sorent akkoriban. Na mindegy, majd gondolom megtudom a folytatásban, hogy mik a tervei és mit miért csinál.

Még mindig tartom a véleményemet, hogy ennek a könyvsorozatnak maguk a karakterek az erősségei. Iszonyat remek karaktereket alkotott meg az írónő Nora, Soren, Kingsley, Micheal vagy épp Griffin személyében, hogy a legfontosabbakat említsem. Egyedül Wesley nem lett a kedvencem, és szerintem ő sosem lesz már az. Kingsley és Soren... őket pedig egyszerűen imádom együtt és ezentúl nekik fogok szurkolni. Nora maradjon csak Wesley-vel és akkor mindenki boldog lesz. Soren és Kingsley a két kedvenc karakterem, egyszerűen imádom őket külön-külön is... de mikor együtt vannak, akkor a legjobbak. Amilyen hamar csak lehet, jöhet a negyedik rész.

UI: El sem hiszem, hogy találtam egy erotikus könyvsorozatot, amit ennyire megszerettem, és ami ilyen remek is egyben. Ki hitte volna? :)

További információk a könyvről:

http://moly.hu/konyvek/tiffany-reisz-a-herceg

Értékelés: 5/5*

The Royals (Uralkodók) 2. évad összegzés

A tavalyi év egyik kellemes meglepetése volt számomra ez az új sorozat, és írtam is róla nektek, hogy mennyire szerettem az első évadot. Nem kellett sokat várni a folytatásra és alig pár hónap múlva érkezett a második évad ismét 10 epizóddal. Nagyon örültem neki, mert kíváncsi voltam mi lesz a királyi családdal, hogy mi minden történik velük eztán, és hogy milyen őrültségeket csinál majd a két kedvenc karakterem. Nagy reményeim voltak a második évaddal kapcsolatban és ez sajnos csak részben jött be.

A második évad néhány hónappal az első után folytatódik. Simon király halála után lassan visszatérnek a dolgok a normális kerékvágásba. Liam és Eleanor még mindig az apjuk gyilkosát szeretnék megtalálni, miközben Helena és Cyrus élvezik újdonsült hatalmukat, amit együtt szereztek meg maguknak. Cyrust új királyként nehezen fogadják el az emberek, miközben próbál megszabadulni a bátyja árnyékától, és próbálja megszerettetni magát a néppel. Tovább folytatódnak a hatalmi harcok és a magánéleti drámák, miközben a királyi család, hol összefog, hogy segítsék egymást, hol pedig egymás torkának ugranak.

Több szálon futott a második évad, de a központi kérdés természetesen az volt, hogy vajon kiderül-e, hogy ki ölte meg Robert herceget és Simon királyt. Az első és a második évad együtt egy kerek történet, és a második végeztével zárult le egy korszak, hogy aztán a harmadik évadban megint új irányt vegyen a történet. És igazán jó hír, hogy jön a harmadik évad még idén ősszel. Én nagyon várom, főleg az évad végi csavar miatt, amire már egy ideje számítottam. Most komolyan? Csak én vettem egyedül biztosra, hogy Robert nem halt meg valójában és vissza fog valamikor térni?

Na, de most ne erről beszéljünk, hanem szeretném röviden összefoglalni a véleményemet a második évadról. Összességében tetszett, és a számításaim nagy része be is jött, mikor még az elején elképzeltem, hogy szerintem mi fog történni az évad során. Sajnos a rossz dolgokban is igazam lett. Például sejtettem, hogy egy egész évadon keresztül fog Lenny és Jasper szenvedni azon, hogy Lenny még mindig nem tud neki megbocsátani, Japser pedig minden tőle telhetőt megtesz, hogy visszanyerje a lány bizalmát. Nem örültem annak, hogy irtó kevés jelenetük volt együtt, és az évad nagy részében külön voltak, főleg, hogy Lenny közben két másik kapcsolatba is belebonyolódott.

Az elsőt még értettem is, és ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor Beck még szimpatikus is volt. Ő Lenny első szerelme és viszont, így ezt még valahogy le tudtam nyelni. Sőt... néha elmorfondíroztam azon, hogy ha Beckkel maradna, az ellen se lenne kifogásom. De aztán Lenny otthagyta, és összejött egy nővel. Igen. Egy nővel. Ezzel se lett volna baj, ha lett volna arra korábban bármi utalás, hogy Lenny biszex, de engem ez totál váratlanul ért, és nem nagyon tudtam hova tenni ezt a Mandy történetszálat. Mellesleg Mandy az elejétől fogva gyanús volt nekem, és be is jött a számításom, bár arra még én se gondoltam, hogy köze lehet Jasperhez. Mindenesetre legalább megtudtuk, hogy Jasper hogy került a királyi családhoz, és hogy ki ő és honnan származik. Nem az a magyarázat, amit én kigondoltam magamban, de legalább lehullt a lepel a "nagy titokról".

A másik dolog, ami nem tetszett, Cyrus hirtelen előtörő romantikusan rózsaszín énje, ami számomra teljesen hiteltelen volt. Épp azt szerettem az első évadban Cyrusban, hogy nem egy nyálas szépfiú fajta, hanem van egy kemény, önfejű és hihetetlenül egoista személyisége, amit senki és semmi nem tud meglágyítani. Erre jön egy kis nőcske, aki két szép szót szól hozzá, és máris belehabarodik egy nap alatt, ami teljesen hiteltelen volt az én szememben. Nem is valami nagy karakter Violet, nem is értem ezt az egészet. Ha jobban be lett volna mutatva, ha jobban kidolgozták volna a kapcsolatot, akkor talán végül bevette volna a gyomrom, de így nem tudtam. Habár a szerelmi szál nem tetszett, de a többi igen, ami Cyrussal történt. Örültem, hogy kicsit lágyítottak a karakterén a betegsége miatt, jó volt látni, ahogy Helena-val szívatták egymást, és ahogy próbált egyensúlyozni aközött, hogy megszerettesse magát a néppel, és hogy kilépjen a bátyja árnyékából.

Az évad végére lehullt a lepel és megtudtuk ki ölte meg Simont, és ki akarta megöletni Robertet. Engem totál ledöbbentett a gyilkos személye, mert életemben nem gondoltam volna rá, mégis hihető volt számomra a magyarázat és ahogy lezárták ezt az egészet. Liamet még mindig nem sikerült megszeretnem, egyszerűen súlytalannak érzem a karaktert. Nem tudnak vele mit kezdeni. Számomra csak egy szépfiú, nem több, és soha nem csinál semmi igazán fontosat vagy lényegeset. De legalább már nem kell őket tovább néznem, ahogy enyelegnek Ophelia-val.

Kevés ez a tíz rész, de ha ennyit kapunk, akkor ennyit kapunk. Nagyjából azt kaptam, amire számítottam, és azt a néhány dolgot kivéve, ami nem tetszett, összességében meg voltam elégedve ezzel az évaddal. Ismét kaptunk egy csomó partit, szép fiatalokat, ruhákat és bulit. Fülbemászó zenék voltak minden egyes részben, és a brit humor se hiányzott, abból is volt elég. Volt itt dráma, öröm, veszekedések, szerelmek, csalódások és összetűzések. Minden ami egy ilyen típusú sorozatba kell. Még mindig Eleanor és Cyrus a két kedvenc karakterem, és jó látni, ahogy mind a ketten változnak, fejlődnek... jó látni, ahogy lassan, de valamelyest jobb ember lesz belőlük. Kicsit hasonlítanak is, hisz mindketten azért ilyen kemények, hogy senki se használhassa ki őket és hogy ne sérüljenek meg. Természetesen várós a harmadik évad, és bízom benne, hogy abban rengeteg Lenny és Jasper lesz és hogy végül csak egymásra találnak újra. Ősszel meglátjuk.

Értékelés: 10/7

Előzetes:

American Horror Story: Hotel (Amerikai Horror Történet: A hotel)

Az AHS készítői még nem fogytak ki az ötletekből. Évről évre ontják magukból az újabb témákat, és habár nagyon sok történetszál és karaktertípus visszaköszön az újabb történetekben is, azért még nem kell őket félteni, hisz van bőven ötletük. A héten fejeződött be az ötödik évad, ami  Cortez Hotel és az ott élők történetét mutatta be 12 részen keresztül. Persze most se szenvedtünk hiányt jó sok vérből, mészárlásból és rengeteg fura és rémisztő dologból. Az AHS bevett színészeit láthatjuk viszont ebben az évadban is új karakterrel, akikhez néhány új színész is társult. A korábbi szokásokhoz híven van egy-két kisebb összekötő elem, ami összefűzi ezt az évadot a korábbiakkal. Több kis kapcsolat van az első évadhoz, és van egy a harmadikhoz is.

Az ötödik évad történetének központi helyszíne a Cortez Hotel. Elég hamar kiderül, hogy a hotel nem egy egyszerű hotel, hisz szellemek és vámpírok lakják főként, akik a véletlen idetévedt embereket gyilkolásszák. A vámpírok közül a Grófnő köré szerveződnek az események, a szellemek közül pedig James March a központi figura. Emellett egy ismeretlen sorozatgyilkos szedi áldozatait a városban, akit John Lowe nyomozó mindenáron el szeretne kapni. A nyomozó életére igen nagy hatással volt és lesz a Hotel és a benne élők, és habár az elején úgy tűnik, hogy ez a két történetszál nem nagyon kötődik egymáshoz, a végére csak összeérnek a szálak.

Nem akarom tovább ragozni a történetet, legyen elég annyi, hogy két fő történetszálon haladnak az események. Az elején rögtön beledobnak minket a történet sűrűjébe, és csak kapkodjuk a fejünket. Egymás után mutatkoznak be a karakterek, és a nézőnek hirtelen fogalma sincs, hogy kik ezek itt, mi közük egymáshoz és hogy valaha össze fog-e állni ez az egész egy kerek történetté vagy sem. Higgyetek nekem, az elején minden irtó zavaros, de aztán összefolynak a történetszálak, kiderül, ki kihez, miért és hogyan kapcsolódik, kinek mi a szerepe és akkor már érteni lehet a dolgokat. Kell az az első néhány rész felvezetőnek.

Megint iszonyat sok karaktert kaptunk, és ennek az egyetlen negatív hátránya, hogy így nem maradt idő arra, hogy legalább a fontosabbak igazi mélységet és rendes karakterábrázolást kapjanak. Kapásból tudnék mondani vagy öt karaktert, akik totál feleslegesek a történetbe, és akiket nyugodtan ki lehetett volna hagyni, és akkor sokkal több idő maradt volna a fontosabb és érdekesebb szereplőknek, ezáltal az ő történetüknek nagyobb mélységet lehetett volna hagyni. A végén ismét azt éreztem, hogy kapkodva varrták el a szálakat, és mivel nem tudtak sokukkal mit kezdeni, így az AHS szokásához méltón sorra gyilkolták le a fél szereplőgárdát.

Szerintem nyugodtan ki lehetett volna hagyni a következő karaktereket: Sally, Ramona, Donovan anyja, Will, Liz, és a számtalan mellékszereplők nagy részét is, akiket különféle módon öltek meg. Én egyiket se kedveltem meg igazán, de ezek közül is Sally volt a legidegesítőbb és a legfeleslegesebb. Nem is értem minek kellett ide ez a karakter. Csak picsogott azon, hogy őt senki nem szereti és John után olvadozott, de semmi lényegeset nem tett hozzá a történethez. Nem értem miért kell ennyi karaktert belepasszírozni 12 részbe, és nem értem miért kell erőltetni azt, ami totál felesleges.

Nekem nagyon tetszett, hogy a Hotel ugyanolyan hely, mint az első évadban a Gyilkos Ház volt. Ha valaki az épületben hal meg, akkor szellemként örökre ott ragad. Sorban halnak meg az emberek, így az évad végére gyűlik a szellemek száma is. Evan Peters volt az egyik fő karakter, James March személyében a szellemek között. Egy volt sorozatgyilkos, a hotel építője és eredeti tulajdonosa, aki még halála után is szeretné befejezni korábban megkezdett munkáját, vagyis a 10 parancsolatos gyilkosságsorozatot. Egy ismeretlen gyilkos folytatja most, amit ő évtizedekkel ezelőtt elkezdődött.

Nem olvastam el előre semmi infót az ötödik évadról, így arról se tudtam, hogy ismét szellemek lesznek benne. Képzelhetitek mekkorát néztem, mikor rájöttem, hogy nem csak szellemeket kapok, hanem vámpírokat is. Persze egyszer se mondták ki, hogy vámpírokról van szó, de lássuk be azok, hisz vért isznak, csak épp szemfoguk nincs hozzá. Lady Gaga játszotta a vámpírok központi karakterét, a Grófnőt, vagyis főszerepet kapott. Mikor hallottam a hírt, hogy Lady Gaga szerepelni fog az ötödik évadban, én csak egy mellékszerepre gondoltam, így azon is meglepődtem eléggé, hogy végül főszerepet kapott. Féltem is rendesen, hogy borzalmas lesz, vagy hogy irritálni fog, de lássatok csodát, a végére eléggé megkedveltem a karakterét. Nem volt olyan rossz, mint amire számítottam, sőt... sokkal jobb volt, mint amit kinéztem volna belőle.

Nagyon tetszett a vámpíros történetszál és tudom, hogy sokan már a hátuk közepére se kívánják a vámpírokat, de én mindig is szerettem őket, és továbbra is szeretem ezt a témát. Itt legalább kellően vérengzőek voltak, és öltek is rendesen. Külön tetszett ezen belül a Grófnő, és az ő tragikus szerelmi története. Néha egy nagy ribanc volt, és szívesen felpofoztam volna párszor, de a végére csak megértettem miért lett olyan, amilyen. Evan Peters az abszolút kedvenc színészem az AHS színészgárdájából, de a mostani évad után Finn Wittrock is csatlakozott szorosan mögé. Persze az előző évadban is jó volt Dandy szerepében, de engem most győzött meg igazán Tristan és Valentino teljesen eltérő karaktereinek hiteles megformálása után. Tristant valahogy sosem kedveltem meg, és nem is értettem, hogy miért kavart össze Lizzel, amikor állítólag nem is meleg (vagy legalábbis folyton ezt hangoztatta), de Valentino-t rögtön megszerettem, még ha csak elég keveset szerepelt, akkor is. Nekem talán az a kedvenc részem az évadból, amiben a Grófnő múltja elevenedik meg.

Aztán ott van a másik történetszál a sorozatgyilkossal, amihez kapunk egy nagy csavart, amit nem árulok el nektek, azért mert... nem. Nem akarom elrontani az élményt. Számomra nagyot ütött, mert nem gondoltam volna, hogy az lesz a gyilkos, aki végül lett, és engem sikeresen félrevezettek, ami nem gyakran fordul elő. John karakterét is kedveltem, ő is nagy utat tett meg az elejétől a végére, és végül kiengedte az igazi énjét. Megtalálta önmagát és vissza az utat a családjához, akiket szeretett volna visszakapni az őket ért tragédia után.

Nagy meglepetésemre bejött az ötödik évad, de annyira, hogy nyugodtan kijelenthetem, hogy ez az abszolút második kedvenc az első évad után. Gyanítom azt semmi se tudja majd felülmúlni, de akárki akármit mond, a Hotel igenis sokkal jobb lett, mint az előző három évad. Persze nem volt félelmetes igazán, kevésbé lett ijesztő, és valahogy nagyobb szerepet kaptak az érzelmek és a kapcsolatok, de tudjátok mit, engem éppen emiatt fogott meg. Nem olyan undorító, mint a második évad, nem olyan hétköznapi és helyenként unalmas, mint a harmadik és a negyedik, hanem ez az amelyik leginkább emlékeztetett engem az első évadra. Nem tudom mit terveznek a hatodik évadra, de kíváncsian várom. Csak így tovább AHS.

Ui: És nekem egyáltalán nem hiányzott Jessica Lange. Nagyszerűen megoldották nélküle is ezt az évadot.

Értékelés: 10/9

Előzetes:

(Mivel nem találtam egy normális előzetest, így az összevágott promó videókat hozom.)

SHERLOCK: 4x00 - The Abonimable Bride (A förtelmes menyasszony)

Mivel két évvel ezelőtt a Sherlock 3. évadának megjelenésekor mind a három részről írtam külön véleményt az oldalon, így gondoltam folytatom ezt a megkezdett hagyományt, és írok néhány szót a speciális meta-epizódról is. Hirtelen nem tudtam hova soroljam be ezt a köztes részt, így én a negyedik évad 0. részének vettem, de igazából átmenetet képez a 3. és a talán két év múlva várható 4. évad között. Tényleg csak egy átvezető részről van szó, ami két okból is különleges.

Egyrészt ugyebár régóta tudtuk, hogy ez a rész a viktoriánus korban fog játszódni, vagyis a Sherlock könyvek eredeti közegében. Ez nem is okozott meglepetést számomra, hisz láttam a forgatási fotókat, így tudtam mire számítsak. Ami viszont meglepett, hogy nem csak a múltbéli eseményeket kaptuk meg, hanem a jelen eseményei ugyanúgy haladtak tovább, éppen ott ahol két éve a 3. évad utolsó része befejeződött. Képzelhetitek mennyire meglepődtem, mikor megláttam, hogy két idősíkon fut a történet, mert valahogy a hírfolyamból nekem ez kimaradt. Nem mintha gond lett volna, egy cseppet sem, csak nagyon meglepődtem rajta.

Egyik kedvenc sorozatom a Sherlock, így nem volt kérdés, hogy az új részt mihamarabb látnom kell, és nem is halogattam sokáig. Amint elkészült hozzá a magyar felirat, egyből rávetettem magam. Fura volt ez az epizód a más díszlet és hangulat miatt, és azért is mert két szálon futott az esemény. Higgyetek nekem, igazán elfogult vagyok a sorozat iránt, de sajnos be kell ismernem, hogy ez a rész nem lett a kedvencem, és sajnos nem nyújtott olyan maradandó élményt, mint amilyet tőle vártam. Sokakkal ellentétben nekem tetszett a harmadik évad, - bár eddig a második a kedvencem - de ez a meta-epizód nem került közel a szívemhez.

Nem azt mondom, hogy rossz volt, mert nem! Korántsem volt az. Csak azt próbálom érzékeltetni, hogy nem ez a kedvenc részem az eddigi részek közül, és nem is érzem annyira a késztetést, hogy nekem ezt mihamarabb újra kell látnom. A nyomozási szál nem volt valami emlékezetes, és teljesen hidegen hagyott. Mellesleg elég egyértelmű volt a megoldás, szerintem erre mindenki hamar rájött, így ez az élvezeti faktor szintén kiveszett a történetből. A másik, aminek nem örültem, hogy elég kevés volt a humor, amiért annyira szeretem egyébként a sorozatot. Hirtelen egy kis poént se tudnék megemlíteni, ami megragadt volna bennem. Persze értem én, hogy a más történelmi korszak miatt nem lehetett a modern kori humort használni, meg hogy éppen ezért lett teljesen más a sorozat hangulata, de kérem szépen... éppen az ami most hiányzott, az az, ami különlegessé és szerethetővé teszi egyébként a sorozatot.

Ennek ellenére érdekes volt látni Sherlockot, Johnt és a többieket a 18. századi díszletben és kosztümökben, még ha az egész csak egy álom volt, semmi más. A rész tulajdonképpen Sherlock képzelgése, amivel a saját fura módján próbál rájönni arra, hogy mégis hogy lehet életben Moriarty. A jelenben nem sok minden történik, de azért kapunk egy kis utalást a negyedik évadra. Sajnálom, hogy Moriarty nem tér vissza, habár tudni lehetett, hogy képtelenség, hogy túlélje, ami vele történt. Épp ezért érdekel még jobban, hogy mit hoznak majd ki a negyedik évadban ebből a Moriarty-s üzenetből.

Nem volt ez rossz rész a sok nyafogásom ellenére sem, csak épp nem érte el nálam azt a hatást, amit vártam. Lehetett volna ez jobb is, sokkal többet ki lehetett volna hozni a viktoriánus korszakból, és úgy érzem nem teljesen éltek a lehetőségekkel, amit a korszak váltás adhatott volna. Hiányzott a humor, hiányzott Sherlock modern különc személyisége, vagyis éppen az hiányzott, amiért szeretem a sorozatot. Talán ez a fő ok, amiért nem tett rám olyan mély benyomást a speciális epizód. Mindenesetre bízok a negyedik évadban, remélem az hozza majd, amit elvárok tőle. Kár, hogy még vagy két évet kell várni rá.

Értékelés: 10/7

Előzetes:

Neal Shusterman: Bontásra ítélve (Bontásra ítélve 1.)

Fülszöveg:

Mi lesz, ha a szüleid téged is szétbontatnak? Szép új világ?
Egy olyan társadalomban, ahol a nem kívánatos kamaszok testrészeit újrahasznosítják, három szökevény száll szembe a rendszerrel, amely „szétbontaná” őket.
Connortól meg akarnak szabadulni a szülei, mert túl sok a baj vele. Risa árva, és azért jelölték ki bontásra, hogy spóroljanak a költségeken. Lev szétbontását szigorúan vallásos szülei már születése pillanatában eldöntötték. A véletlen sodorja őket egymás mellé, és a kétségbeesés tartja össze őket, ahogy árkon-bokron át menekülnek, miközben tudják, hogy az életük a tét. Ha sikerül megérniük a tizennyolcadik születésnapjukat, már nem bánthatják őket – de amikor egy egész világ vadászik rájuk, a tizennyolc nagyon-nagyon távolinak tűnik.
Te vajon túlélnéd?

A tavalyi év friss YA könyv megjelenései között talán ez volt az egyetlen könyv, amire igazán felfigyeltem. Szinte mindenki csakis pozitív kritikákat írt róla és olyan jelzőkkel illette, mint az "év legjobb ifjúsági disztópia könyve", vagy hogy "milyen remek disztópia" és hogy milyen "érdekes és egyben szörnyű" a világ, amit ábrázol. Tudtam akkor, hogy nekem ezt olvasnom kell, de valahogy csak most jutottam el odáig a vizsgaidőszak közepette.

Tényleg remek és elgondolkodtató könyv a Bontásra ítélve, amit egyáltalán nem bánok, hogy elolvastam, hisz egy újabb csodás olvasási élménnyel gazdagodtam általa. Szörnyű és ijesztő világot tár elénk a történet, szerethető főszereplőkkel, izgalmas történettel és néhány nehéz morális kérdéssel, amire keresi a választ és amivel elgondolkoztatja magát az olvasót is. Éppen ezek miatt a dolgok miatt tetszett annyira a könyv, és kellett néhány nap az olvasás után, hogy magamban át tudjam gondolni az egészet és össze tudjam szedni a gondolataimat a véleményem leírásához.

Mi is kell egy jó disztópiához? Három fő összetevője van, legalábbis szerintem: egy borzalmas és sötét világfelépítés; olyan karakterek, akiknek izgulhatunk a sorsáért és egy izgalmas és mozgalmas történet, amin egy cseppet sem lehet unatkozni. Itt mind a három feltétel adott volt. Tetszett a világ, amit az író megalkotott és a fő téma is, ami köré a történetet felépítette. Egy olyan jövőbeli világban járunk, ahol a nagy háború után törvényessé tették, hogy minden 16 és 18 év közötti fiatalt a szülei jóváhagyásával legálisan szétbonthatnak. Így az egészséges testrészeik egy másik emberben élhetnek tovább, olyasvalakiben, akinek arra nagyobb szüksége van.

Engem teljesen elborzasztott ez a világkép, és hogy az ilyet a szülők megtehetik a gyerekeikkel, és minderre törvényi felhatalmazásuk van. A könyv is felveti a kérdést, hogy mennyire etikus ez az "utólagos abortusz", amit akár így is nevezhetünk, hiszen a bontás elrendelésével a szülők könnyedén megszabadulhatnak a gyerekeiktől. Számos oka lehet annak, ha egy szülő a gyermeke szétbontása mellett dönt, de bármi is legyen az ok, szerintem teljesen felháborító és etikátlan az egész. Itt jön el a kérdés etikai része. Mégis miért döntene a szülő egy tizenéves gyerek élete fölött? Mi jogon dönti el éppen a szülő, hogy élhet-e tovább a gyereke vagy sem? Hisz egy tizenéves gyerek már értelmes, gondolkodó és önálló emberi lény, ennek ellenére mégsem ő dönt a saját sorsa felett. Továbbgondolva jelenik meg a könyvben az abortusz örök vitája is, hogy vajon mikortól számít egy magzat embernek. Mikortól van lelke, és ha van, akkor el lehet-e csak úgy venni az életét. (Nem akarok tovább belemenni az abortusz kérdésbe, mert nem akarok vitát gerjeszteni.)

Adott tehát a morális kérdéseket feszegető, borzalmas és elrettentő háttérvilág, ami ezernyi kérdést vet fel, és ami elgondolkodtat olvasás közben. A másik, ami nagyon tetszett a mozgalmas történet. Rögtön az elején belecsapunk a dolgok sűrűjébe és máris elkezdődik a menekülés, és a futás az idővel. Három főszereplőnk van. Az elején keresztezik egymást az útjaik, hogy aztán együtt meneküljenek tovább a sorsuk és a végzetük elől. Útjuk során találkoznak mindenféle emberrel, barátokkal, akik segítenek rajtuk, ellenségekkel, akikkel fel kell venni a harcot, miközben felnőnek és megtanulják milyen egyedül boldogulni az életben, miközben igazi barátokká válnak. Nem lehet panaszom a történetre sem, nem untam egyik részét sem, mindig történt valami izgalmas és váratlan.

Nem szabad elfeledkezni azonban a karakterekről sem, hisz három remek, ám mégis roppant különböző főszereplőt kapunk. Mindenki megtalálhatja köztük azt, akit igazán közel érez a szívéhez, én azonban nem választanék kedvencet, mert mind a hármójukat megszerettem a végére, csak épp más ok miatt. Connor a legidősebb közülük, akit a szülei a problémás viselkedése miatt ítéltek bontásra. Azonban tudomást szerez a szülei döntéséről, így mielőtt eljönnének érte és elvinnék az Átalakító Tárborba, megszökik és elindítja az események olyan láncolatát, amivel nem csak a saját életének alakulására lesz nagy hatással, hanem a másik két főszereplőjére is. Connor hosszú utat jár be, megismeri önmagát és megkomolyodik, felnő, és úrrá lesz a problémáin.

Risa az egyetlen lány, és Connor után a második legidősebb. Az ő helyzete teljesen más, mint a fiúké, hiszen őt nem a szülei nevelték, hanem egy nevelőotthonban nőtt fel. Igazi zongoraművész tehetség, de mivel a nevelőotthonban nem tudják tovább eltartani őt, és a zongoratudásán kívül nincs más hasznosabb tehetsége és haszna a társadalomban, így a bontásra ítéltek között találja magát a rendszer áldozataként. Egy véletlen folytán összetalálkozik Connorral, és együtt menekülnek tovább,miközben lassan szerelmi szál szövődik köztük. Az tetszett a kapcsolatukban, hogy mennyire mások, mégis remek párt alkottak, és hogy nem a szerelmi nyűglődésükön volt a fő hangsúly, hanem az csak egy kiegészítő mellékszál volt a történetben. Risa okos, tehetséges, talpraesett és két lábbal áll a földön.

És végül itt van Levi is, aki biztosan a legvitatottabb karakter hármójuk közül. Ő a legfiatalabb és legnaivabb, akit a szülei tizednek neveltek születése óta. Ez azt jelenti, hogy őt direkt arra nevelték, hogy amikor betölti a 13. évét, akkor önként vállalja a szétbontást, hogy ezzel egy magasztosabb célt szolgáljon, és hogy a testrészei más emberek életét menthessék meg. Levi egy tipikus áldozat a történetben, az igazi "balek", akit szinte mindenki kihasznál, akivel csak összefut. Elsőnek a szülei agymosó szövegének és a vallása tanításainak esik áldozatul, hisz abban a hiszemben nő fel, hogy az áldozata nemes és hogy ennél önzetlenebb dolgot nem is tehetne az életben. Nem érti a többiek miért nem úgy gondolkodnak, mint ő. Aztán mikor magára marad, és egyedül kell boldogulnia, akkor ismét olyan dolgokba keveredik, amit a naivsága és tapasztalatlansága miatt csakis jó dolognak hisz és az egyetlen útnak, ami számára ki van jelölve az életben.

Levi mindenképp kívülálló hármójuk közül, hisz egyrészt önként vállalta a szétbontást, másrészt nem olyan önálló, okos és talpraesett, mint Connor vagy Risa. Ő is kényszerből keveredik hozzájuk, és miután elárulja őket, magára hagyják. Elveszti a hitét mindabban, amiben korábban hitt, és lelki válságba kerül. Ezt használják ki azok, akiket később megismer, és akik ismét csak használni akarják ostoba ideológiájuk terjesztéséhez. Levi története hol elválik Connorétól és Risa-étől, hol pedig ismét egybefonódik velük. Levi szintén nagy utat tesz meg a végére, és igazából ő megy keresztül a leglátványosabb karakterfejlődésen, hisz a végén csak rá jön, hogy mi a helyes út és hogy mi nem az.

De hogy ne csak a három főszereplőt méltassam, mindenképp ki kell emelném még két mellékszereplőt is, akiket megkedveltem. Tudom, hogy sokan valószínűleg utálták Rolandot, de én bírtam őt, és igenis érthető volt, hogy mit miért tett. Ő így akart életben maradni, és úgy hitte csak így tudja kezelni a legnagyobb veszélyt, akit magára nézve annak látott... vagyis Connort. Aztán bírtam még Haydent is, aki igaz, hogy keveset szerepelt, de valamiért mégis szimpatikus lett számomra a fura viccelődős és megnyerő karaktere miatt. Tetszett a történet vége, ami szerencsére elég sokkoló és veszteségekkel teli volt ahhoz, hogy kellően tragikus legyen. Mindenki vesztett valamit, és ez így volt jó, de azért valamilyen szinten kaptak is valamit, amitől jobb lett az életük.

Nagyon tetszett a könyv és beférkőzött a bőröm alá, napokig ki sem tudtam verni a fejemből, és kellett egy kis idő, hogy átgondoljam igazán, amit olvastam. Imádtam a világfelépítést, nagyon megszerettem a három főszereplőt, akik mind a hárman remek és összetett karakterek, és az elejétől a végéig izgalommal olvastam a történetet, egy percre se unatkoztam rajta. Ilyen egy jó kis disztópia, ilyennek kell lennie. Iszonyúan várom a folytatást, ami remélem nem okoz majd csalódást ezek után, és ami remélem mihamarabb érkezik magyarul. Jó választás volt ez a könyv az év első olvasmányának, remélem az évben végig ilyen jól fogok magamnak könyvet választani.

További információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/neal-shusterman-unwind-bontasra-itelve
Értékelés: 5/5*

The Stanford Prison Experiment (A stanfordi börtönkísérlet)

A történet:

Philip Zimbardo a Stanford Egyetem pszichológia tanára egy börtönkísérletet tervez 24 önkéntes egyetemi hallgató bevonásával. A cél, hogy a kutató csoportjával karöltve felmérjék mennyire változtatja meg egy ember személyiségét az, ha két hétig egy szimulált börtönben egy rab vagy egy őr szerepét kell eljátszania. A két hétre tervezett kísérlet azonban már néhány nap után elszabadul és egyre inkább kezd kicsúszni Zimbardo kezéből az irányítás és olyan dolgok történnek, amire senki se számított volna.

Nézzétek el nekem ezt a gyér történetleírást, de nem szeretek szinopszisokat írni, és nem is nagyon tudom néhány mondatban összefoglalni a lényeget úgy, hogy mindaz figyelemfelkeltő legyen. De mivel a filmnek még nincs sehol magyar filmes adatlapja, így kénytelen voltam. Nyáron mutatták be a filmet a Sundace Filmfesztiválon, és azóta epekedve vártam, hogy végre megjelenjen DVD-n, és meg tudjam nézni. Sajnos még nincs hozzá magyar felirat, de engem ez se tántorított el, mert már annyira szerettem volna látni, hogy nem bírtam tovább várni.

Szeretem az olyan filmeket, melyek az emberi lélek legsötétebb bugyraiba pillanatnak be, ahol az emberi gonoszságot és gyarlóságot mutatják be. Ha ez így nem lenne elég izgalmas, akkor azt se feledjük el, hogy a film igaz történeten alapul, és az igaz történetes sztorikat pedig még jobban imádom. Nem ez az első film, ami a híres stanfordi börtönkísérletről szól, hisz ott van a remek német film, A kísérlet, vagy épp annak az amerikai remake-je (amit láttam, de a német film nyomába se ér, higgyetek nekem!), de azokhoz csak alapul szolgált maga a valós történet és a filmet eléggé felturbózták, sőt a végére igen sokkoló dolgokat raktak, hogy még nagyobbat üssön. Így hát ez a legújabb film az első, ami tényleg szóról-szóra az igazi börtönkísérletet mutatja be.

Mivel a film igaz történeten alapul, ami 1971 nyarán zajlott le a Stanford Egyetemen, így vannak róla írásos beszámolók, videók, kutatási eredmények és jelentések, így gyakorlatilag pontosan életre lehetett kelteni a több mint negyven évvel ezelőtt történteket. Az első, ami tetszett a pontosság, és hogy mennyire ügyeltek a részletekre, amit mi sem bizonyít jobban, mint a korszaknak megfelelő haj és öltözék. A film ruhatervezője remek munkát végzett, a 70-es évekbeli miliő és hangulat tökéletes korszakidézőként működött. És persze mindenki szívta a cigit, mint az állat, ami akkoriban ugye még nyilvánosan is megengedett volt Amerikában.

Nagyon ügyeltek a részletekre és arra, hogy remek színészeket válasszanak a szerepekre és azt kell mondjam ezen a téren sem lőttek mellé. A fiatal szereplőgárda valami fenomenális, főként azok, akik kiemelt szerepet játszanak, bár ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor szinte mindenki egytől-egyik hozta azt, amit kellett. Mindenféle embertípust reprezentáltak a fiatalok között. Volt lázadó, engedékeny, befolyásolható, okos, nyavalygó, félős és még sorolhatnám. De nem csak a rabok mutatták a személyiségtípusok széles skáláját, hanem az őrök is. Bár az őrök közül talán csak egyikük volt a legemlékezetesebb, az aki John Wayne imitátorként adta elő magát és már a kezdetektől fogva magához ragadta az irányítást és így a teljes kontrollt.

Sok tehetséges fiatal színészt láthattunk a filmben, az élen Ezra Millerrel (akit nagyon imádok!), Micheal Angaro-val, Tye Sheridannal vagy Nicholas Braunnal. De nem csak a fiatalok voltak remekek, hanem a Philip Zimbardo-t játsszó Billy Crudup is. Zimbardo, habár kutatóként akarta vizsgálni a kísérlet eredményeit, a végén azt vette észre magán, hogy nem tudott tárgyilagos maradni, hanem maga is a kísérlet részesévé vált. Ő volt a "börtön igazgatója", és a történtek nem csak a kísérlet résztvevőire, hanem rá és a kutató csapatra is igen nagy hatással voltak. Beleélték magukat a szerepbe, és hagyták, hogy egyre jobban elfajuljanak a dolgok.Nem tudtak pártatlanok és kívülállók maradni, és épp ezért nem vetettek a kísérletnek véget csak már akkor, mikor kezdtek igazán nagy bajok lenni.

Mivel itt a valós események elevenednek meg, így nem lesz annyira durva a vége, mint a német filmnek. Mégis, most is tökéletesen bemutatta a történet, hogy minden emberben ott van a gonoszság és kegyetlenség, és csak a megfelelő körülmények kellenek és bárkiből bántalmazó, rideg, önző, felsőbbrendűen viselkedő veszélyes ember válhat. Néha kicsit talán lassúnak tűnhet a történet, és van egy kis művészfilmes jellege is, de szerintem abszolút nézhető és kár, hogy nem vetítették a magyar mozik, mert ennek tényleg van mondandója és tartalma, nem úgy, mint a számos popcorn mozinak vagy tucatfilmnek. A lényeg, hogy én mindenkinek nagyon ajánlom, nekem nagyon tetszett.

Értékelés: 10/8

Itt olvashattok az igazi stanfordi börtönkísérletről:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Stanfordi_b%C3%B6rt%C3%B6nk%C3%ADs%C3%A9rlet

Előzetes:

2016 legjobban várt filmjei 1.

El sem hiszem, hogy már megint elkezdődött egy új év, de hát mégis így van. Nagyon mozgalmas és fontos év lesz ez számomra, amit alig várok, de ez gondolom nem annyira érdekel titeket, így nem csacsogok tovább, hanem térjünk rá eme poszt témájára.

Előzetes számításaim szerint idén olyan sok remek film lesz a moziban, hogy rengeteg pénzt fogok mozijegyre költeni, de ami megérdemli, az megérdemli. Nem vagyok nagy moziba járó, de úgy vagyok vele, hogy legalább az általam kedvelt és rajongott filmeket szeretném anyagilag is támogatni. Meg hát ilyen esetekben nem bírok sokat várni a filmre, és a premier után minél hamarabb látnom kell. Na, de már megint kezdek elkalandozni, így akkor nézzük is mi az a három film, ami az év első negyedében érdekel engem. :)

Az ötödik hullám

Noha a könyv annyira nem tetszett, mint ahogy reméltem, a film előzetese van annyira jó és figyelemfelkeltő, hogy érdekeljen maga a film. Nem biztos, hogy elmegyek érte a moziba, majd meglátom, de amint kijön DVD-n, utólag biztos meg fogom nézni.

Izgalmasnak, akció dúsnak tűnik a film, s ha szerencsém lesz, akkor a rengeteg romantikus nyálat, amit a könyvben annyira nem csíptem, ki fogják belőle hagyni és inkább az akción lesz a hangsúly. Akkor pedig csakis jó lehet a végeredmény.

Persze óvatosan jelentem ki ezt, hisz a könyvadaptációk nagy része pocsék és nagyot bukik a pénztáraknál. Van egy olyan érzésem, hogy ez a film vagy nagyot fog ütni, vagy pedig irtó rossz lesz. Majd meglátjuk.

Magyar premier: 2016. január 14.

Előzetes:

Deadpool

Nem vagyok valami nagy Ryan Reynolds rajongó, és a Deadpool képregényekről se tudok sokat, de az előzetes megtekintése után rögtön tudtam, hogy ezt a filmet látnom kell. És hogy ez a film nagyot fog ütni.

Reméljük így is lesz, bár nem hiszem, hogy ezen el lehetne rontani valamit. Lesz benne rengeteg poén, akciójelenet, látványvilág, szex és káromkodás. Ott a képregényrajongók széles tábora, és mindenki más, aki szereti az ilyen könnyed , laza és szórakoztató filmeket.

Nagy siker lesz ez. Alig várom, hogy jót nevessek rajta. Biztos moziban fogom nézni.

Magyar premier: 2016. február 11.

Előzetes:


Batman Superman ellen: Az igazság hajnala

Nagy Batman rajongó lévén nem is lehetnék boldogabb, hogy nem ért véget a Batman univerzum filmes pályafutása a Nolan filmek után. Ismét előszedték a kedvenc karaktereket és a Batman univerzumot, és más kontextusba helyezve újabb Batman kalandok elevenednek meg a képernyőn.

A Bosszúállók sikere után, csak idő kérdése volt mikor érkezik meg a mozikba az Igazság Ligája. Ennek az első felvonását jelenti ez a film, Batmannel, Supermannal és a Csodanővel a főszerepben. Kíváncsi vagyok Batman idősebb verziójára és erre az újfajta értelmezésre, na meg persze Ben Affleckre a szerepben, akit én is nehezen fogadtam el.

Superman sosem volt a kedvencem, az ő oldaláról legjobban az új Lexet várom. Reméljük Jesse Eisenberg jól hozza majd a figurát. A lényeg a lényeg, reméljük nem lesz valami irtó béna és gagyi a film, hanem olyan izgalmas és remek, mint amilyenek az előzetes alapján tűnik. Nagyon várós!

Magyar premier: 2016. március 24.

Előzetes:

(Folyt. köv.)