Anne Rice: Armand a vámpír (Vámpírkrónikák 6.)

Anne Rice Vámpírkrónikák sorozatának 6. könyve az „Armand, a vámpír” címet viseli, így ebből még talán a hülye is rájöhet, hogy ez a kötet az eddig mellékszereplőként megjelenő Armand történetét meséli el, miközben a jelen eseményeit is továbbviszi.

Elsőnek be kell vallanom, hogy nem olvastam a 4. és az 5. könyvet, mert nem nagyon érdekeltek a történeteik, talán majd valamikor később rászánom magam, csak az első hármat olvastam el és azok nagyon tetszettek, azokban ugyebár Louis majd pedig Lestat volt a narrátor, most viszont előlép a színre Armand. És hogy miért olvastam el ezt a könyvet kihagyva a 4.-et és az 5.-et? Mert Lestat után – vagy ha nagyon őszinte akarok lenni, lehet, hogy előtte is – Armand a kedvenc szereplőm. Valamiért magával ragadott a tragikus sorsú, örökifjú, angyali szépségű, de ugyanakkor néha ördögi természetű Armand, ezért hoztam előre az ő könyvét és ezért bontottam meg a sorozat fonalát.

Persze Armand már korábban elmesélte az élete történetét Lestat-nak, meg Louis-nak, de most egy sokkal bővebb, részletesebb történetet tár elénk, és mindezt a saját szemszögéből. Mert igen, ebben a könyvben már Armand lesz a narrátor. A jelen történései ott folytatódnak ahol az 5. könyv abbamaradt, Lestat mély álomba zuhant a Memnoch-al való menny és pokolbéli utazása után, ott fekszik az egyik templomban vagy hol és minden barátja, korábbi ismerőse összegyűlik, hogy meglátogassák. Armand közöttük van, és mikor meglátja Veronika kendőjét – amibe állítólag beleégett Jézus Krisztus arca, mind tudjuk, hogy Armand mennyire mélyen hívő, így ez nagyon megrengeti a lelkét – akkor úgy érzi már nincs oka tovább élni így kilép a napra. De mivel ő az egyik legöregebb és Marius vére miatt legerősebb vámpír, természetesen nem hal meg. Két kisgyerek menti meg az életét, Sybelle és Benji, akik személyében eztán új társakra talál a hosszú évszázados magány és szenvedések után.

Közben David Talbot-nak elkezdi mesélni az élete történetét, hogy milyenek voltak halandó évei és honnan származik, hogyan lett Marius tanítványa, aztán hogyan került a Sötétség gyermekei közé, majd pedig röviden áttekinti a végén a Louis-val és Lestat-tal való történteket, hogy aztán visszatérve a jelenbe, megmagyarázza miért lépett ki a napra aztán, hogy megpillantotta Veronica kendőjét és hogyan talált rá új szerelmeire, akikkel végre talán boldog élete lehet. Imádom ezt a könyvet, és nem csak azért, mert végre Armand került a középpontba, akit már mondtam nagyon imádok, hanem mert méltó folytatása Anne Rice sorozatának.

Az alapkoncepció ugyanaz, haladnak tovább a jelen eseményei, miközben megelevenedik előttünk a múlt, most éppen Armand múltja. Sokkal részletesebb képet kapunk Armand korábbi életéről, megtudjuk például, hogy Kijev-ből származik, már akkor mélyen vallásos volt, remeteként akarta élni az életét – ez ugyebár a Sötétség Gyermekeivel való évei alatti életét, teljesen megmagyarázza. Armand mindig is csak úgy tudott élni, ha szolgált valakit, szüksége volt egy emberre, egy eszmére vagy valamire, amit imádhat, akit szolgálhat. Ilyen volt halandó korában Isten, aztán később Marius, mikor elsőnek a tanítványa, majd pedig a vámpírgyermeke lett, később a Sötétség Gyermekeinek eszméi, aztán mikor kétségbeesetten Lestat és Gabrielle társa, majd pedig Louis-é akart lenni. Mondhatjuk úgy szerintem, hogy ez bizonyítja Armand örök ifjúságát, hogy soha nem volt képes egyedül élni, valami olyan felsőbb dolog vagy személy nélkül, akire nem nézhet fel, és akit nem imádhat. Hisz Armand alig volt 16 éves mikor Marius vámpírt csinált belőle.

Ez a könyv feltárja számunkra Armand igazi személyiségét, jellemét, korábbi cselekedeteinek okait és mindenre magyarázatot szolgáltat vele kapcsolatban. Aki szerette a korábbi könyvekben a karakterét az mindenképpen olvassa el ezt is. Lehet, hogy a jelen eseményei annyira nem haladnak előre, de nekem ez nem okozott gondot. Hisz végre igazán megismerhettem milyen Armand valójában, és ha lehet, akkor még jobban megszerettem őt.
További információ könyvről:
http://moly.hu/konyvek/anne-rice-armand-a-vampir
5/5*

V mint vérbosszú

Ez mindenidők egyik legjobb képregény adaptációja, csak a Batman - Sötét Lovag előzi meg a kedvenc filmjeim listáján. És hogy miért ennyire nagyszerű ez a film? Mert nem egy átlagos képregény adaptáció melyben a főszereplőnek szuperképességei lesznek, és végül hőssé válik, megmenti szíve hölgyét és legyőzi a gonosz mutáns ellenségét. Nem, ez nem erről szól… hanem valami sokkal komolyabb dologról. Arról, hogyan lehet fellázadni az elnyomás alól, hogyan kell megdönteni egy olyan rosszul működő rendszert, ami mindenkinek csak tönkreteszi az életét.

Röviden a történetről: egy olyan világban játszódik – nevezhetjük akár disztópiának is szerintem – ahol a 2. világháború után a nácizmus maradt hatalmon, vagy legalábbis valami ahhoz hasonló rendszer. A fő helyszín London, ahol évek óta elnyomás uralkodik Sattler kancellár vezetése alatt. A kormány mindent az irányítása alá vont, ők befolyásolják a médiát, a híreket, a nép életét, az embereknek nem maradt szabad akaratuk, a szabadságot itt már régen nem ismerik. És akkor jelenik meg váratlanul V, aki Guy Fawkes maszkot visel és meg akarja törni ezt a rendszert és annak elnyomását. Senki nem tudja ki ő és honnan jött, de egy biztos. Addig nem nyugszik, míg meg nem töri a kormány hatalmát. (Hogy ki is Guy Fawkes és V miért pont az ő arcáról mintázott maszkot viseli, az majd a film elejéről kiderül)

A másik főszereplőnk Eve, a lány, akinek a múltjában szintén sötét titkok húzódnak, gyenge és fél mindentől, egyik este a kijárási tilalom ellenére kilép az utcára, ahol Begyűjtőkbe fut, V akkor menti meg az életét és vele osztja meg tervének első lépését. És aztán beindulnak az események, a nagy titkok és összeesküvések kiderülnek a végére… de többet nem akarok mondani, mindenkinek meg kellene néznie, hiszen ez egy sok mondanivalóval és tanulsággal szolgáló film. Egyrészt megmutatja, hogy a kormány mekkora hatással lehet az életünkre, és ha ez már túllépi az ésszerűség kereteit, akkor nem ülhetünk tovább tétlenül, hanem tennünk kell valamit ellene. Megmutatja, hogy egyes emberek hatalom iránti mániája és rögeszméje olyan tetteket és szörnyűségeket vonhat maga után, ami rengeteg ember életét tönkreteheti, nagyrészt ártatlanokét, akik igazából semmiről sem tehetnek. Megmutatja, hogy egy gyenge és minden reményt elvesztett lány végül hogyan válik újra erőssé és magabiztossá, és hogy egy ember mi mindent képes megtenni a szabadságért és igazságért.

Különösen az tetszett a filmben, hogy amint már korábban említettem a főszereplő nem az a tipikus hős, nehéz lenne megmondani, hogy valójában hős-e vagy inkább terrorista, aki minden eszközt bevetve küzd az igazért – robbantgat erőteljesen és a végső célja az angol parlament felrobbantása, hogy ezzel próbálja meg az embereket észhez téríteni, hogy álljanak ki magukért és a kormány ellen. Szerintem nincs olyan sok akció a filmben, inkább az érzelmeken, a nagy monológokon, a megható beszédeken van a hangsúly. Az egész történet csavarja végül egy nagy összeesküvés a háttérben és a végére tisztán lehet látni, hogy minden összefügg mindennel. Egy logikusan felépített és szívszorító történet ez, ami bárkiben mély nyomot hagy.

A két főszereplőt alakító színész Hugo Weaving, aki csodálatosan alakítja V-t, Eve-t pedig Natalie Portman személyesíti meg, aki ebben a filmben adja a pályafutásának egyik legjobb alakítását, legalábbis szerintem. Röviden ennyi lenne és még egy jó tanács. Aki még netán elkerülte volna ezt a filmet az sürgősen pótolja be, csak a megnézése után lehet megérteni, hogy miért ennyire csodás film ez.
Trailer:
http://www.youtube.com/watch?v=6rRn8kM4-ds
10/10

Bosszúállók

Mióta csak megláttam a Bosszúállók első trailer-ét alig vártam, hogy adják végre a mozik, mert pont egy olyan filmet ígért, amit kifejezetten szeretek. Imádom a képregény adaptációkat és most, hogy már láttam ez is a kedvenceim közé került.
A Marvel nagy vállalkozásba kezdett és olyat alkotott, amit még senki sem előtte. Több hőst hozott össze egy ugyanazon alkotásba, van itt Vasember, Hulk, Thor, Amerika Kapitány, Fekete Özvegy és Sólyomszem. Ők alkotják a Bosszúállók csapatát. Be kell vallanom az egyéni filmjeik közül, én csak a Thor-t láttam, az nagyon tetszett, a Vasembert és az Amerika kapitányt többször próbáltam megnézni, de szerintem borzasztó unalmasak voltak, így inkább feladtam.

Ezzel szemben a Bosszúállók mindent vesz! Nekem nagyon bejött! Elsőnek lássuk, miről szól a történet.
Loki – Thor testvére, akiről azt hitték, hogy meghalt – életben van és egy újabb gonosz tervet szövöget egy távoli földön kívüli fajjal, minek következtében le akarja igázni az emberiséget, hogy aztán ő uralkodhasson felettük. A Shield ügynökség vezetője pedig kitalálja, hogy össze kell hozniuk egy csakis szuperhősökből álló csapatot, akik képesek lesznek Loki fölött győzedelmeskedni. Így elkezdik a toborzást.

Felkeresik Bruce Banner-t (Hulk-ot), Tony Stark-ot (Vasembert) és Steve Rogers-t (Amerika Kapitányt), hogy segítsenek a föld megvédésében. Ott van még a Fekete Özvegy és Sólyomszem, vagyis a „gyilkos duó”. És később Thor is megjelenik, hogy kézre kerítse testvérét és hazavigye. Így összeáll a nagy csapat. De ahogy ez ilyenkor lenni szokott semmi nem megy könnyen, mivel ennyi önálló és határozott hősnek nehéz egyetértésben és csapatban dolgoznia, azonnal kiütköznek a köztük lévő jellem és viselkedési különbségek és mindannyiuknak meg kell azért küzdeniük, hogy megértsék és elfogadják egymást. Mert csakis ekkor válhatnak igazi és erős csapattá. Főként Amerika Kapitány és Vasember feszül egymásnak az elején, de utána megkedvelik egymást a végére.

A történetről nem akarok többet írni, mindenki nézze meg a moziban, inkább csak azokat a momentumokat vagy jeleneteket szeretném kiemelni, amelyek nekem nagyon tetszettek, vagy mély nyomott hagytak az emlékezetben. Imádtam a kis poénokat, amiket jól odaszurkáltak egymásnak, ebben főleg Vasember járt az élen, és megállapítottam, hogy Robert Downey Jr. ugyanolyan jól és szórakoztatóan alakítja Tony Stark-ot, mint Sherlock Holmest (legalábbis itt). A kis viccek vagy beszólások, mindig jókor jöttek, amikor már kezdett komorrá vagy éppen unalmassá válni a történet. Ahogy már korábban említettem szintén jól és hitelesen volt ábrázolva a jellemek közötti különbségek és az, hogy milyen nehéz ennyi különféle embernek megtanulni egymáshoz alkalmazkodni.

Az akciójelenetek pörgősre és izgalmasra sikeredtek, ebben sem szenvedhetett senki se hiányt. Nem is tudom, mit kellene még írnom róla. Nagyon jó film, amit szerintem senkinek sem kellene kihagynia, nem tudok belekötni, nincs hiányérzetem vele kapcsolatban, minden a helyén volt. Felkerült a kedvenc filmjeim listájára.
Trailer:
http://www.youtube.com/watch?v=3WzjqqMpnfE
10/10