Elsőnek be kell vallanom, hogy nem olvastam a 4. és az 5. könyvet, mert nem nagyon érdekeltek a történeteik, talán majd valamikor később rászánom magam, csak az első hármat olvastam el és azok nagyon tetszettek, azokban ugyebár Louis majd pedig Lestat volt a narrátor, most viszont előlép a színre Armand. És hogy miért olvastam el ezt a könyvet kihagyva a 4.-et és az 5.-et? Mert Lestat után – vagy ha nagyon őszinte akarok lenni, lehet, hogy előtte is – Armand a kedvenc szereplőm. Valamiért magával ragadott a tragikus sorsú, örökifjú, angyali szépségű, de ugyanakkor néha ördögi természetű Armand, ezért hoztam előre az ő könyvét és ezért bontottam meg a sorozat fonalát.
Persze Armand már korábban elmesélte az élete történetét Lestat-nak, meg Louis-nak, de most egy sokkal bővebb, részletesebb történetet tár elénk, és mindezt a saját szemszögéből. Mert igen, ebben a könyvben már Armand lesz a narrátor. A jelen történései ott folytatódnak ahol az 5. könyv abbamaradt, Lestat mély álomba zuhant a Memnoch-al való menny és pokolbéli utazása után, ott fekszik az egyik templomban vagy hol és minden barátja, korábbi ismerőse összegyűlik, hogy meglátogassák. Armand közöttük van, és mikor meglátja Veronika kendőjét – amibe állítólag beleégett Jézus Krisztus arca, mind tudjuk, hogy Armand mennyire mélyen hívő, így ez nagyon megrengeti a lelkét – akkor úgy érzi már nincs oka tovább élni így kilép a napra. De mivel ő az egyik legöregebb és Marius vére miatt legerősebb vámpír, természetesen nem hal meg. Két kisgyerek menti meg az életét, Sybelle és Benji, akik személyében eztán új társakra talál a hosszú évszázados magány és szenvedések után.
Közben David Talbot-nak elkezdi mesélni az élete történetét, hogy milyenek voltak halandó évei és honnan származik, hogyan lett Marius tanítványa, aztán hogyan került a Sötétség gyermekei közé, majd pedig röviden áttekinti a végén a Louis-val és Lestat-tal való történteket, hogy aztán visszatérve a jelenbe, megmagyarázza miért lépett ki a napra aztán, hogy megpillantotta Veronica kendőjét és hogyan talált rá új szerelmeire, akikkel végre talán boldog élete lehet. Imádom ezt a könyvet, és nem csak azért, mert végre Armand került a középpontba, akit már mondtam nagyon imádok, hanem mert méltó folytatása Anne Rice sorozatának.
Az alapkoncepció ugyanaz, haladnak tovább a jelen eseményei, miközben megelevenedik előttünk a múlt, most éppen Armand múltja. Sokkal részletesebb képet kapunk Armand korábbi életéről, megtudjuk például, hogy Kijev-ből származik, már akkor mélyen vallásos volt, remeteként akarta élni az életét – ez ugyebár a Sötétség Gyermekeivel való évei alatti életét, teljesen megmagyarázza. Armand mindig is csak úgy tudott élni, ha szolgált valakit, szüksége volt egy emberre, egy eszmére vagy valamire, amit imádhat, akit szolgálhat. Ilyen volt halandó korában Isten, aztán később Marius, mikor elsőnek a tanítványa, majd pedig a vámpírgyermeke lett, később a Sötétség Gyermekeinek eszméi, aztán mikor kétségbeesetten Lestat és Gabrielle társa, majd pedig Louis-é akart lenni. Mondhatjuk úgy szerintem, hogy ez bizonyítja Armand örök ifjúságát, hogy soha nem volt képes egyedül élni, valami olyan felsőbb dolog vagy személy nélkül, akire nem nézhet fel, és akit nem imádhat. Hisz Armand alig volt 16 éves mikor Marius vámpírt csinált belőle.
Ez a könyv feltárja számunkra Armand igazi személyiségét, jellemét, korábbi cselekedeteinek okait és mindenre magyarázatot szolgáltat vele kapcsolatban. Aki szerette a korábbi könyvekben a karakterét az mindenképpen olvassa el ezt is. Lehet, hogy a jelen eseményei annyira nem haladnak előre, de nekem ez nem okozott gondot. Hisz végre igazán megismerhettem milyen Armand valójában, és ha lehet, akkor még jobban megszerettem őt.
További információ könyvről:
http://moly.hu/konyvek/anne-rice-armand-a-vampir
5/5*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése