Ker Dukey - K. Webster: Ellopott babácskák (Csinos játékbabák 1.)

Fülszöveg:

Szép kis babácskáit Benny nagyon szereti,
Mindaddig, míg azok szót fogadnak neki.
Hajukat fésüli, őket szép ruhába bújtatja,
Hogy tökéletességük semmi ne sújthassa.
Ha eljön az éj, velük játszadozni szeret,
Egyikük félénk, de a másik harcol és fenyeget.
Mikor aztán kedvence futásnak ered,
Hiába ígér a másik baba szépeket,
Benny szíve megtört, szeméből könny csorog,
hasztalan küzd, hisz nem férfias dolog.
Kedvence az övé, vissza kell kapnia
vagy a másiknak meg kell lakolnia.

Igazából egész egyszerű módon figyeltem fel a könyvre. A moly.hu oldalon adta ki friss megjelenésként pár héttel ezelőtt. Mivel láttam, hogy a KMK Rázós könyvek sorozatának tagja, így rákerestem, hogy miről szólhat. Aztán ahogy szembe találtam magam a fenti kis versikével, rögtön meggyőzött, hogy nekem ez kell. Örülök annak, hogy a KMK komolyabb és sötétebb könyvek kiadásával szintén próbálkozik, és bevallom, hogy én mindig érdeklődve várom az újabb és újabb megjelenéseiket. Nem mindegyik Rázós könyv jött be, amit olvastam, de ami igen, az nagyon is.

Mi a helyzet ezzel a könyvvel? Imádtam, mert annyira sötét, torz és borzongató, amivel régóta nem találkoztam, és ami rögtön levett a lábamról. Persze nem vagyok vak és látom a hibáit, amikre ki fogok térni, de összességében nekem nagyon bejött ez az elcseszett sötét sztori, amiben kb. mindenki egy pszichopata szintjét súrolja. Nem túlzok, tényleg így van. Lássuk mit szerettem benne és mi az, amit nem.

Mivel a fülszövegként funkcionáló versike nem teljesen világos, így kezdetnek essen néhány szó a történetről. Jade-t és húgát, Macy-t gyerekkorukban elrabolja egy fiatal férfi, aki Benny-nek hívja magát. 4 évig tartja fogva őket, mikor Jade egy váratlan pillanatban képes megszökni, de a húgát nem tudja megmenteni. Évekkel később Jade immár felnőtt nőként nyomozóként dolgozik és élete célja, hogy megtalálja elrablóját és húgát, akit hátrahagyott... ha még nem késő.

Ez a történet elmenne egy krimi sorozat egyik epizódjának is, annyira beteg és undorító, ha jobban belegondolunk. Benny egy őrült pszichopata, aki játékbabákat készít és azok megszállottja. Jade-t és Macy-t élő babának tartja, öltözteti, szépítgeti őket, játszik velük, bármit megtesz velük, amihez épp kedve szottyan. Fogva tartja a két fiatal lányt és mindkettejüket kínozza különféle módokon. Jade az aki ellenáll, aki nem hagyja könnyen magát, míg Macy hamarabb megtörik. Fizikai és lelki terrort kell mindkettejüknek elszenvednie, ami nem marad nyom nélkül.

Kicsit fura volt számomra a szerkezeti felépítés, mert azt hittem, hogy a "jelenben" haladnak majd az események és az elrablás éveiről fog szólni. Aztán meglepetten látom, hogy nem így van, hiszen a jövőbeli, immár nyomozó Jade emlékszik vissza a múltra, miközben láthatjuk, ahogy nyomoz még mindig Benny és a húga után. Tehát visszaemlékezésben látjuk a múltban történteket. Rögtön itt jön az első negatívum. Jobban örültem volna, ha sokkal több visszaemlékezést kapunk, vagy ha alapjáraton csak az elrablás éveiről szól az első rész és maximum utána ugrottunk volna csak az időben.

Azért mondom mindezt, mert nekem ez a néhány visszaemlékezés nem volt elég arra, hogy kellően megértsem és átéljem mindazt a sok borzalmat, amin Jade-nek keresztül kellett mennie. Jade a narrátorunk, az ő szemszögéből látjuk az eseményeket, így csak egy egyoldalú nézőpontot kapunk. Persze sok szörnyűséget, kínzást és megalázást élt át, ezt nem vitatom, de mivel kevés volt a visszaemlékezés, így nem tudták kellően átadni a lány lelki fejlődését és a személyiségbeli átalakulását. A jövőbeli Jade teljesen más ember lett, mint az a naiv és ártatlan kislány, akit anno Benny elrabolt, épp ezért kellett volna sokkal nagyobb hangsúlyt fektetni a személyiség változásának a fokozatos és reális bemutatására. Ahhoz pedig sokkal több sztori kellett volna a múltból. Én legalábbis így látom.

A másik, ami nem egészen nyerte el a tetszésemet, az a felnőtt Jade felfokozott szexualitása. Tudom, engem még sosem raboltak el, kínoztak és erőszakoltak meg különféle módokon, de valahogy nehezen hiszem el, hogy ha olyasmi történik egy tinédzser lánnyal, ami Jade-el, akkor ilyen irányba alakul a szexhez való viszonya. Épp az ellenkezője a valószínűbb és nem az, hogy kb. mindenre felizgul és a tragédiákat úgy reagálja le, hogy márpedig neki azonnal d*gnia kell valakivel. Ilyen trauma hatására szerintem épp hogy inkább frigiddé válik az ember lánya és soha az életben férfihoz nem akar érni többé.

Szerintem nyugodtan ki lehetett volna hagyni ezt a sok szexet, legtöbbször nem igazán illett a történetbe, mikor random módon egymásnak estek Dillonnal. Én meg csak pislogtam, hogy mi a fene, ez most hogy jön ide? Bőven akkor is 18 karikás maradt volna, ha nem erőltetik bele az írók azt a sok szexjelenetet Jade és Bo/Dillon között. A múltbéli borzalmak éppen elegek lettek volna mindenkinek. Ez persze csak az én véleményem, de szerintem még nagyobbat ütött volna a történet, ha így lett volna és inkább Jade lelki válságára, karakterének és személyiségének lélekbeli torzulására helyezték volna a hangsúlyt.

Tulajdonképpen négy főszereplője van ennek a könyvnek. Mint már említtetem Jade a narrátor az első részben, így róla tudunk meg a legtöbbet. A szexuális részt kivéve éppen úgy reagált a vele történtekre, ahogy az reálisan elvárható, nem csoda, ha minden erejével azon van, hogy megtalálja és bosszút álljon Benny-n. Közben ő sem százas már, érzéketlen, rideg, otromba nő lett belőle, de hát ezért nem lehet hibáztatni. Bírtam a privát kis kommentjeit és ahogy lereagálta a körülötte lévőket és történteket.

Benny a fő pszichopata, ez nem kétség és valójában csak annyit látunk belőle, amit Jade látott. Ezek alapján nem túlzás azt állítani, hogy bárki pokolra vetné Benny-t (bocsánat, Benjamint!!!:), de gondolom később kapunk majd némi magyarázatot arra, hogy lett olyan, amilyen. Mert biztosan nem így született, hanem történt vele valami, amitől ilyenné vált. Remélem valami értelmes és normális magyarázat lesz, és nem valami baromság, mert akkor nagyot csalódnék.

Aztán ott van Macy, aki sokáig mellékszereplőnek tűnik, de aztán kapunk a végén egy csavart és leesik az állunk. Macy sem az már évekkel később, mint akire Jade emlékezett és ez a csavar roppant érdekes folytatást ígér. Remélem kapunk több Macy nézőpontot és megtudjuk mi történt vele azokban az években, amíg Jade nélkül maradt Benny kezei között. Ott van persze Dillon is, de nekem ő valahogy végig olyan semleges maradt. Nem értem minek kellett ide, ha nem jöttek volna össze Jade-el, akkor abszolút semmi létjogosultsága nem lenne a karakternek. Én nyugodtan meglettem volna nélküle, Jade egyedül is nyomozhatott volna.

Néhány hiba/logikátlanság ellenére, amiket ha nem veszek véresen komolyan, egész korrekt és élvezetes sorozatkezdő könyvet kaptam. Szeretem az ilyen sötét és elborult sztorikat, ez pedig kellően az volt a javából. A végén kapunk egy csavart, ami izgalmas folytatást ígér, és emiatt nagyon szeretném már olvasni azt. Remélem érkezik mihamarabb magyarul, mert az tuti biztos, hogy amint megjelenik, én azonnal lecsapok rá.

További információk a könyvről:

https://moly.hu/konyvek/ker-dukey-k-webster-pretty-stolen-dolls-ellopott-babacskak

Értékelés: 5/4

The 100 (A Visszatérők) 5. évad összegzés

Olyan gyorsan telik az idő, hogy el se hiszem, de mégis véget ért pár napja a legújabb ötödik évad. Tudjátok, hogy mennyire nagy kedvencem a sorozat, és habár voltak mélyrepülései (khm... 3. évad), de még mindig szeretem és amint elkezdődött az új szezon, nyomban rávetettem magam. Ismét 13 részt kaptunk, ami mint bebizonyosodott éppen elég volt, nem kellett ezt tovább nyújtani. Még így is akadtak üresjáratok, lássuk be, egy hosszabb évadnál még több lett volna.

Történetünk hat évvel Primfaya után folytatódik. A csapat három részre szakadt. Az első két-három rész felveszi a három különféle fonalat. Meglátjuk, mi történt az űrbe menekült Bellamy-ékkal, a felperzselt földön ragadt Clarke-al és a kislánnyal, akire rátalált, valamint, hogy miként élték túl az éveket odalent a bunkerben a többiek Octavia vezetésével. A felvezetés és az új erőviszonyok tisztázása után nem sokáig ülhetünk a babérjainkon, mert újabb fenyegetés érkezik. Egy ismeretlen űrhajó jelenik meg a Földön, ami tele van rabokkal, akiket nem éppen jó szándékok vezérelnek.

Ahogy azt a The 100-nál megszokhattuk, nem tökölünk sokáig, igen hamar belecsöppenünk a dolgok sűrűjébe. Ismét a túlélés a tét, hisz mindenki az egyetlen épen maradt területet szeretné megszerezni magának, így hőseink és a rabok hamar egymással szemben találják magukat. A diplomácia mit sem ér, Octavia nem akarja megadni magát, így ennek csakis háború lehet a vége. Kapunk rengeteg izgalmat, fordulatot, árulást és szövetséget, pont ahogy azt korábban megszokhattuk, és sokféle tervet próbálnak megvalósítani a béke érdekében, de ezek mind sorra kudarcot vallanak.

Hol kellene kezdenem? Annyi, de annyi lehetőség volt ebben az évadban és iszonyatosan fájt látni, hogy a nagy részét kiaknázatlanul hagyták, vagy ami még rosszabb, valami baromságot vagy irritálót hoztak ki belőle. Tehát kezdem azzal, ami nem tetszett. Clarke és Octavia mindketten az agyamra mentek, csak épp más okból. Nem tetszett, ahogy ez a két korábban remek karakter kifordult önmagából. Clarke álszentsége nem ismert határokat és nagyjából senki se érdekelte magán és Madin kívül. Korábbi barátait elárulta, otthagyta őket, nem törődve azzal, hogy meghalnak, közben meg Octavia-t ekézte, holott ő sem jobb a másiknál egy cseppet sem. Clarke megérdemelt volna egy-két atyai pofont valakitől, hogy ne játssza itt a szentet.

Aztán ott van Octavia.... te jó ég, mit műveltek ezzel a karakterrel! És ezt nem jó értelemben mondom. Annyira vártam, hogy milyen lesz Octavia vezetőként, és olyan jó dolgokat képzeltem el, de arra álmaimban sem gondoltam volna, hogy egy rideg és csökönyös diktátort csinálnak belőle. Nem lett volna ezzel gond, ha fokozatosan látjuk az átalakulását, ha reálisan mutatják be, hogy lett olyan, amilyen, de itt sajnos nem ez történt. Persze volt néhány visszaemlékezés, de ennyitől senki se vesz ilyen 180 fokos pálfordulást, mint amilyet Octavia tett. Vagy ha mégis.... akkor legalább hallgat a jó szóra. Indra látta jól a dolgokat a végén... Octavia-nak szimplán agyára ment a hatalom.

Nem tudtam hova tenni a "fő ellenségeket" sem, a rabokat. Az meg sem lep, hogy a nagy részük totál érdektelen és csak a háttérben lebegett a három főbb karakteren kívül. De az a három karakter se sikeredett olyan érdekesre, hogy megkedveljem őket. Dioyza és McCreary voltak azok, akikben lehetett volna potenciál, főleg azt bírtam, ahogy egymás ellen feszültek néha, de mikor kiderült a kis légyottjuk és annak következménye, akkor csak sóhajtoztam nagyokat, hogy ez most komoly? Minek kellett a gyerek ide?
Shaw pedig olyan lapos karakter, hogy mintha ott se lett volna. Raven és ő hogy jöttek össze, azt máig nem értem, de legyen ez csak az én gondom. Biztos sokan szerették őket. Egyik percben még ellenségek voltak, aztán már szerelmesek? Mi van? Sokkal jobban lehetett volna ez az egészet felépíteni és akkor talán még jók is lettek volna együtt.

Voltak persze olyan dolgok is, amik tetszettek. Egyrészt Clarke és Madi anya-lánya kapcsolata, és Madi-t még magában szintén bírtam. Azt hittem idegesítő lesz a kis csaj, de a végére megemberelte magát és egészen ígéretes karakter vált belőle, kíváncsi vagyok mihez kezdenek vele a folytatásban. Bellamy még mindig nagy kedvenc, ő legalább most nem kattant meg, mint Clarke és Octavia, hanem hozta, amiért szeretjük. A "jolly joker" még mindig Murphy, őt nem lehet nem szeretni, hozta is a formáját. Tetszett, ahogy változott Bellamy és Octavia korábbi feltétlen szereteten alapuló testvéri kapcsolata, és ahogy Bellamy mélységesen csalódott a húgában. Valamint tetszett, ahogy Clarke és Bellamy barátságát (sőt talán többet is?) tovább mélyítették. Ha Clarke nem fordult ki volna önmagából, és nem árulta volna el többször Bellamy-t és a többieket az még jobb lett volna, de hát ez van. Úgy tűnik minden évadban meghülyül egy-két főszereplő, ezt el kell fogadnunk.

Az ötödik évad nagy része és főbb történetszálai valahogy nem igazán jöttek be, ezt ennyiből már le tudtátok szűrni és az utolsó összecsapott és kissé össze-vissza részt már meg sem említem. Valami drámaibb összecsapást vártam, Octavia-nak meg kellett volna halnia, az lett volna a remek lezárása a bukott karakterének. A megoldás érdekesre sikeredett és a vége megint izgalmas folytatást ígér, csakis ezért várom a jövőre érkező hatodik évadot. Remélem az nem fog csalódást okozni, mint a mostani.

Értékelés: 10/6

Előzetes:

The Originals (A sötétség kora) 5. évad összegzés

A The Originals idén befejeződött az ötödik, egyben utolsó évaddal, aminél jobb nem is történhetett volna. Nem azért mondom mindezt, mert nem szerettem a sorozatot, (habár a gyenge negyedik évad azért némi intőjelként szolgált) hanem azért, mert ez valóban csak ennyi volt. Ha akarták volna sem lehetett volna tovább húzni, így remek döntésnek tartom, hogy véget ért. Még viszonylag a csúcson. Persze mindezt képletesen mondom, mert sajnos nem a csúcson ért véget. Az a harmadik évad végét jelentette volna. Az utolsó felvonásban kaptunk 13 részt, ami bőven elég volt, még sok is, ezért se bánom.

Jól sejtitek, sajnos az ötödik évad sem nyerte el a tetszésemet. Az utolsó szezonban csúcsosodott ki minden probléma, amitől féltem, és amit korábban se láttam szívesen. Ez egy eléggé negatív kritika lesz, ezt már most látom előre, így aki nem akarja olvasni, az inkább ne is folytassa. Nem jókedvemben fikázom a sorozatot, mert volt ebben potenciál bőven, és a legtöbbet kihasználták, de már kifulladt a dolog és nem nagyon tudtak semmi újjal előrukkolni. Ezért se bánom a kaszát. Ennek most kellett vége lennie. Hogy sikerült a lezárás? Szarul.

Az egész ötödik évad fő történetszála egy nagy nulla. Egyrészt még mindig azon rágódnak, hogy mi legyen a Sivár gonosz erejével. De mivel a Mikaelson tesók nem tudnak sokáig egymástól távol maradni, így persze, hogy újraéled a fenyegetés, aztán az erő ismét Hope-ba kerül és ott vagyunk, ahonnan elindultunk. Ha mindez a szenvedés nem lenne elég, kapunk még egy náci vámpír csoportot is, akik vissza akarják szerezni a vámpírok hajdan elvesztett dicsőségét. Mindezt úgy, hogy megölik Hope-t, mert hogy Hope egy förtelmes hibrid, vagy tribrid vagy mi a fene (boszorkány, vérfarkas és hibrid) és az milyen már!

Kissé nevetségesnek gondolom, hogy szerintük Hope tehet minderről, és hogy ő minden probléma forrása és azt is, hogy Klausék miért nem intézték el egy csettintéssel az egész vámpír csoportot. Persze ott volt Elijah és az új nője a másik oldalon, ami megint csak egy felesleges és irritáló kavarás, és olyan erőltetett, hogy csak fogtam a fejem. Hogy Elijah pont a gonosz nő lányába botlik bele véletlenül és pont egymásba szeretnek? Mert hogy ennek igen nagy a valószínűsége, nem? Ha Elijah nem lett volna ott velük, akkor nem lett volna semmi nehézség, mert Klaus lazán végez az összessel.

Sosem lett Haley a kedvencem, és nem azért mondom, mert annyira hiányolnám, de a karakter halála túl hirtelen és váratlanul lett. Nem értettem a dolgot és nem számítottam rá, így nagyon meglepett, mikor valóban meghalt és rájöttem, hogy sehogy se fog visszatérni. Utólag persze láttam az okot, hisz Haley halálával Hope teljes mértékben Klausra lett utalva, így tudták építeni az apa-lánya kapcsolatot közöttük, de szerintem ezt Haley mellett ugyanígy meg lehetett volna tenni. Aztán ahogy elbántak Elijah és Haley kapcsolatával! Könnyen elvágták őket és mindenki könnyen túllépett rajta, mintha sosem történt volna közöttük semmi. Én meg csak pislogtam, hogy mi van?!

Vincent és Marcel abszolút gyalogok maradtak ebben az évadban, senki észre se vette volna, ha nem szerepelnek. Az írók egyikükkel se tudtak mit kezdeni, csak akkor szedték elő érdemben őket, ha kellett a segítségük. Egyébként a háttérben maradtak, semmi jelentőséget nem kaptak. Freya annyira remek karakter lehetne, olyan sok mindent lehetne vele kezdeni, erre ebben az évadban neki se adtak valami nagy szerepet. Inkább csak a szerelmi életén nyavalygott, ami még mindig fura számomra és egyszerűen nem tudom hova tenni, hogy végül egy nővel jött össze. (Nem a leszbikus szál zavar, hanem az, hogy ez is hirtelen történt, minden korábbi utalás nélkül.)

Az évad-, és egyben sorozatzáró epizód nem hagyott bennem mély nyomokat, egyedül csak azon háborodtam fel, hogy Klaus és Elijah meghaltak. Jó, máshogy nem igazán lehetett volna megoldani a dolgot, de akkor is. Ők voltak a sorozat lelke és szíve, csak miattuk néztem, és ebben az évadban is imádtam a testvéri kapcsolatukat és annak hullámvölgyeit. Rebekah mellékszereplővé történő lefokozása után ő és Kol nem sok vizet zavartak, így rájuk mindig csak mellékszereplőként tudtam gondolni. Valami grandiózusabb és felejthetetlenebb lezárásra vágytam volna, erre kaptam egy középszerű részt két sokkoló halállal, aminek nem örültem, így elég keserű szájízzel fejeztem be.

De hogy ne csak panaszkodjak, azért a végén említenék két dolgot, ami tetszett. Örültem az időugrásnak, nagyon kellett az ide, mert a csecsemő vagy gyerek Hope kezdett az idegeimre menni. Nem azt mondom, hogy a tinédzser Hope egy nagy karakter, teljesen átlagos és nem lett a kedvencem, de legalább már meg tudja magát védeni és aktívan részt vesz a dolgokban, nem csak mindenki őt védelmezi, ami korábban rohadtul idegesített. Persze még mindig ő volt a középpontban, megint őt kellett megmenteni, de  legalább már ő is aktív részese lett az eseményeknek.

A másik ami tetszett, Klaus és Hope apa-lánya kapcsolatának építése. Ahogy az elején még félve, távolságtartóan közelítenek egymáshoz, hogy aztán a problémák összehozzák őket és kénytelenek legyenek együtt dolgozni. Klaus nem egy követendő példa, és Hope pontosan tudja, hogy kicsoda-micsoda az apja, de mégis szereti és igenis felnéz rá a maga módján. Klaus pedig most ért el arra a pontra, mikor valóban változott, és éppen az előnyére. Nagy önzetlenségről tesz tanúbizonyságot a végén, és bebizonyosodik, hogy Klaus igenis képes megváltozni és valakit önzetlenül szeretni.

Összességében egy összecsapott és kidolgozatlan utolsó évadot kaptunk, ami minden eredeti ötlettől híján volt, amit csak el lehet képzelni. A fő történetszál ugyanaz, ami már volt korábban, a karakterek vagy értelmetlen halált haltak, vagy csak lógtak a levegőben, amitől az évad egy katyvasz lett számomra. Nagyjából a negyedik évaddal van egy szinten. Sajnálom, mert ennél egy ütősebb és jobb utolsó évadot vártam volna.

UI: Készül egy újab spin-off sorozat Hope főszereplésével, olyan "tinik mágikus képességekkel" stílusban. Na én arra már nem leszek kíváncsi, az holt biztos.

Értékelés: 10/3

Előzetes:

Black Mirror (Fekete tükör) 4. évad összegzés

Szorgalmasan folytattam a sorozatot a legfrissebb negyedik évaddal, de be kell vallanom, ezzel kicsit lassabban haladtam. Nem az volt az oka, hogy már nem szeretem a sorozatot, csak valahogy nem keltették fel annyira az érdeklődésemet a részek leírásai, hogy nekem azt minél hamarabb meg kell néznem.

A negyedik évadra ismét hat részt kapunk a Netflix jóvoltából, a részek kb. 1 órásak, és ez is csak felirattal érhető el. Most értünk el arra a pontra (vagy legalábbis én mindenképp), hogy tényleg feltűnik, hogy az írók kezdenek kifogyni az eredeti ötletekből. Rögtön három rész az évadban kísértetiesen emlékeztet három korábbi részre, és végig az volt az érzésem, mintha ugyanazokat látnám csak épp pepitában. Lássuk akkor mi tetszett és mi nem a negyedik évadban.

4x01: USS Callister ("USS Callister")

Robert, egy nagy számítástechnikai cég csendes résztulajdonosa eléggé el van nyomva munkahelyen és élete sincs igazán. Otthon éli ki kissé beteges vágyait, hisz tudásának köszönhetően létrehozott egy programot, ahova a munkatársai DNS-t megszerezve klónozza őket különböző okok folytán. A Star Trek stílusú programban ő maga lesz a kapitány és ott vezeti le a klónokon azokat a sérelmeket, amiket a való életben nem tud megtenni.

Hát... rögtön az első rész nekem nem nagyon tetszett. Ez az egyik leggyengébb az évadban és ha őszinte akarok lenni, akkor nem nagyon sikerült megértenem a mondandóját. Talán arra próbáltak rávilágítani, hogy manapság sokan beleőrülnek a videójátékokba, és ott élik az életüket, ahelyett, hogy a való világban tennék ugyanezt? Nekem csak ennyi jött le belőle. Persze nem elég a mondandó és a rejtett üzenet, magának a résznek izgalmasnak kell lennie és az se árt, ha kedvelhetőek a karakterek. Vagy legalább legyen benne valami érdekesség. Ez utóbbiak hiányoztak számomra, talán ezért se tetszett.

4x02: Arkangel ("Arkangyal")

Marie életének értelme kislánya, Sara, akit egyedül nevel az apja segítségével. Egy napon majdnem eltűnik Sara, és mikor épségben  megtalálják, akkor Marie eldönti, hogy soha többé nem akar aggódni a kislány miatt, így az Arkangyal még kísérleti fázisban lévő szolgáltatását veszi igénybe. A  kislány agyába egy chipet ültetnek, aminek segítségével Marie mindig nyomon tudja követni, hogy mit csinál és érez Sara. Ha mindez nem lenne elég, akkor szabályozhatja, hogy mit lásson vagy érezzen a kislány. Akkor kezdődnek a gondok, mikor Sara tinédzser lesz.

Engem nem könnyen lehet felhúzni, de ez a rész elérte és teljesen felháborodtam mire a végére értem. Nem a modern technológia oldaláról vizsgálnám, mert ez csak metaforaként szolgált a sajnos igen gyakori elnyomó szülők, tetteik és azok következményeinek reprezentálására. Marie-t persze nem rossz szándék vezérelte, mindig csak meg akarta védeni Sara-t, de annyira túlzásba esett, hogy végül teljesen átvette a lánya élete fölött az irányítást.
Mindig követte őt, tudni akarta, hogy mit csinál és mit lát. Mindezt a háta mögött, mert nem tudott benne megbízni, mert nem akarta meghagyni Sarának, hogy önmaga kövesse el a hibáit, amikből aztán tanulhat. Elvette tőle a szabad döntés jogát. Nem csoda, hogy Sara a végére agresszívan reagált.

(Ez a rész amúgy emlékeztet az 1x03 részre.)

4x03: Crocodile ("Krokodil")

Mia és Rob véletlen elütnek egy biciklist, aztán eltussolják az ügyet és tovább lépnek. Évekkel később, mikor Mia élete szinte tökéletes, hisz jó munkája és boldog családja van, Rob előkerül és mivel bántja a bűntudat, így fel akarja adni magát. Mia persze nem szeretné, hogy a tökéletes élete összeomoljon, így mindent megtesz, hogy megállítsa Robot. Aztán elindul a láncreakció és onnan nincs megállás.

Ez a másik rész, amit nem igazán szerettem meg. Számomra unalmas volt, mert ezt már korábban láttuk majdnem ebben a formában. A 3x03 rész ugyanerről szól, ugyanazzal az üzenettel és tanulsággal. Bármit megtehetsz azért, hogy elkerüld a titkaid fényre derülését, hogy megtartsd magadnak őket, de egyszer úgyis minden kiderül. Ugyanaz a rész, csak egy kis átalakítással.

4x04: Hang the DJ ("Hangold össze")

Frank és Amy egy párkereső rendszer szolgáltatásait veszik igénybe, melynek feladata, hogy megtalálja a tökéletesen összeillő párokat. Különböző párosokat hoz össze egy előre megadott időre, akiknek addig együtt kell maradniuk, ez lehet pár óra, pár hét, de akár pár év. A sokféle kombináció után kiértékeli az eredményeket és úgy hozza meg a végső döntést ki kinek lehet a megfelelő párja.

A Black Mirror a sötét, komor és általában negatív befejezéseiről híres, egyetlen pozitívan végződő epizód a 3x04-es. És most megkaptuk ezt a részt, ami stílusában és témájában eléggé hasonlít a San Junipero-hoz. Itt szintén egy párkapcsolat van a középpontban, mely a mai modern világ által kreált internetes társkeresést és annak jellemzőit mutatja be, egy kis körítéssel melyben a megszokott párkapcsolati problémák szintén felvázolásra kerülnek. Aztán a végén a csavar és végül boldogan alakult főszereplőink sorsa. Az pedig külön bónusz pont, hogy Joe Cole a férfi főszereplő, akit évekkel ezelőtt a Skins Luke-jaként szerettem meg és azóta várom, hogy más filmekben/sorozatokban láthassam.

4x05: Metalhead ("Metálfej")

Egy olyan világban járunk, ahol minden lepusztult, kihalt és sivár, egy maroknyi emberi túlélő maradt. Egy kis csoport próbál megszerezni valamit, de nem járnak sikerrel, mert robotkutyák támadnak rájuk. Kettejüket megölik, és a nő egyedül menekül tovább a robotkutyák elől. Találékonyságának és szerencséjének köszönhetően elég sokáig sikerrel jár, majdnem le tudja rázni a robotkutyákat, de végül eléri a sorsa.

Ez volt a harmadik rész az évadban, ami nem igazán tetszett. Számomra unalmas volt az elejétől a végéig, és itt sem jött át az üzenet. Az lett volna a lényeg, hogy küzdhet bármeddig az ember, a végén úgyis megtörik és legyőzik? Vagy az, hogy a robotok kontra ember harcában úgyis mindig mi fogunk alul maradni, így kezdhetünk félni a jövőtől? Vagy mindkettő egyszerre? Ezek is jó témák, csak ehelyett egy sokkal izgalmasabb részben kellett volna bemutatni.

4x06: Black Museum ("Sötét múzeum")

Nish autója lerobban és kénytelen megállni, hogy feltöltse. Közben van egy kis szabadideje, így betér a közelben található múzeumba, ahol annak tulajdonosa korábbi, nem éppen legális és korántsem etikus kutató munkájáról és azok félresikerült következményeiről mesél neki. Kapunk három történetet, mindegyik creepy a maga módján, aztán érkezik a csavar és leesik az állunk, mert Nish sem az, akinek idáig látszott.

Lehet csak velem volt így, de számomra ez volt az eddigi legijesztőbb és legborzongatóbb epizód az egész sorozat történetében. Mindhárom kis történet creepy volt, és rávilágított arra, hogy az illegális kísérleteknek sosincs semmilyen pozitív  következménye. Szerintem egy könnyebb horrorfilmnek szintén elmenne, vagy nem tudom... rám mindenképp ilyen hatást tett. A kísérletek etikai oldala már csak hab a tortán, amin szintén sokat lehet gondolkodni.

Összességében azt tudom elmondani erről az évadról, hogy elég megosztó lett számomra. A hat részből három nem igazán nyerte el a tetszésemet, három viszont azért még mindig eléggé odatette magát. Ami fura mert korábban azért mindig tetszett a legtöbb rész és kevésben találtam csak valami kivetnivalót. Ezek után érdeklődve, de egy kis félelemmel várom az ötödik évadot, és bízom benne, hogy eredeti ötletekkel rukkolnak elő a készítők és nem a korábbiakat mutatják be újra kicsit átalakítva.

Értékelés: 10/7

Előzetes: