Laurell K. Hamilton: Fekete vér (Anita Blake, vámpírvadász 16.)

Fülszöveg:

Anita Blake, nekromanta és vámpírhóhér a világ előtt, szukkubus és vérpán a barátai és szeretői körében, most jó barátként kerül nehéz helyzetbe. Egyik legjobb barátja és egyben szeretője, Jason apja haldoklik. Anita elkíséri hát szülővárosába, hogy örökre elköszönhessen a goromba szülőjétől, aki mintha soha nem olyan fiúra vágyott volna, mint Jason. És ha a családi béke felélesztése nem lenne elég nehéz feladat, kiderül, hogy Asheville nagy szülötte, az elnökjelölt-várományos kormányzó is éppen most utazott haza családjával, hogy itt ülje meg fia lakodalmát, aki a megtévesztésig hasonlít Jasonre. Sajnos, Keith Summerland nem éppen minta-vőlegény, és nemcsak a sajtó érdeklődik minden lépése iránt. Lehet, hogy az élet ismétli önmagát, és Jason megint hasonmás/unokatestvére és volt iskolatársa miatt kerül bajba? És vajon ki vagy mi ébresztette fel Anitában a vértigriseket? Csak annyi biztos, hogy néha még a legnagyobb ellenségünknek is hasznát vehetjük.

A könyvsorozat igencsak hullámzó minősége egy újabb gyengébb részt produkált eme könyv személyében, aminek nagyon nem örültem, mert most egy igazán jó és szórakoztató könyvre vágytam volna. Sajnos nem kaptam meg azt az élményt, amit szerettem volna, sőt... annyira nem hagyott bennem semmilyen pozitív élményt ez a rész, hogy nehezen vettem rá magam, hogy írjak egyáltalán róla valamilyen kritikát.

Több napba tellett mire összeszedtem magam és eldöntöttem, azért mégiscsak kanyarítok hozzá néhány sort, mert valahogy csak nem akartam kritika nélkül hagyni Anita újabb "kalandját". Az idézőjel igencsak erős jelzés arra, hogy Anita "kalandja" nem volt kaland egyáltalán, ha csak azt nem vesszük annak, hogy egy újabb pasit gyűjtött a háremébe. Mert igen... neki még mindig nem elég Jean-Claude, Richard, Nathaniel és Micah, (a legfontosabbak ők, de persze rajtuk kívül is vannak még páran), már kell Jason is. Persze korábban már lefeküdtek párszor, de most hirtelen rájön, hogy Jasonbe is szerelmes. Mert hát totál egyértelmű, hogy a másik négybe is szerelmes, ezért kell neki mindig egy újabb és újabb pasi. Nem tudom mit nem lehet ezen érteni. (Remélem azért ti értitek az iróniát.)

Szóval igen, megint csak a szex körül forgott minden és azon, hogy Anita annyira de csodás és szuper nő, hogy minden pasi őt akarja, és hogy neki senki se elég, még négy pasi sem, hanem kellett egy ötödik is. Hamilton persze próbált némi izgalmat csöpögtetni a történetbe, de az egész Jason körüli félreértések sorozata annyira ostoba műbalhé volt, hogy csak fogni tudtam a fejem. Jasont összetévesztik az unokatestvérével Keithel, akivel szinte ikrek lehetnének, annyira hasonlítanak egymásra, és ebből adódnak a bonyodalmak. Keithre vámpírok vadásznak, mindegy miért, nem lényeges. Most komolyan... azt még megértem, hogy az emberek összetévesztik a két férfit, na de egy vámpír csak meg tud különböztetni egy szimpla embert és egy vérfarkast?! Vagy én gondolom rosszul? 

Ostoba és értelmetlen félreértések és kavarások, nulla történet és nyomozási szál, rengeteg szex... és még a kedvenc karaktereim is hiányoznak. Semmi többet nem lehet erről a könyvről írni. Olyan mintha csak félig lenne kész, vagy mintha csak egy átvezető "valami" lenne két igazi Anita Blake könyv között. Nem értem a dolgot... nem igaz, hogy ezt így kiadták valamikor. Hatalmas csalódás, remélem a következő jobb lesz. Bár igaz, hogy ezt nem lesz nehéz túlszárnyalni.

További információk a könyvről:

https://moly.hu/konyvek/laurell-k-hamilton-fekete-ver

Értékelés: 5/1

Kass Morgan: Kiválasztottak (100 1.)

Fülszöveg:

Évszázadok ​óta senki sem lépett a Földre, egészen mostanáig. 
Pár száz éve egy háború lakhatatlanná tette a bolygót. Azok, akik túlélték a pusztítást, az űrbe menekültek, és egy hatalmas űrhajón kezdtek új életet. Az eltűnt civilizáció emlékei lassan a feledés homályába merülnek, de az emberek nem mondtak le a Földről. A hazatérést tervezgetik, bár nem tudják, mi vár rájuk odalenn.
A kockázat óriási. Ezért 100 fiatalt – akiket a társadalom feláldozhatónak vél – indítanak el egy veszélyes küldetésre: újra kell gyarmatosítaniuk a bolygót.
Clarke-ot árulás miatt ítélték el, Wells a szerelméért sodorta magát bajba. A vakmerő Bellamy önként tartott a kiválasztottakkal, Glass pedig egy merész akciót tervezve lép a Földre tartó űrkompra. Különböző sorsok, egy közös cél. Egy út, amely mindenki életét meg fogja változtatni. Földet éréskor egy hihetetlen világ tárul eléjük, melynek szépsége elragadó, ugyanakkor baljós is. A fiatalok még cipelik a múlt terhét, és félelem tépázza a szívüket, de harcolniuk kell a túlélésért. Ebben a kiélezett helyzetben az érzelmek is felfokozódnak: barátságok alakulnak, szerelmek szövődnek, és riválisok kerülnek szembe, miközben lassan kezdik kialakítani saját szabályaikat. Sosem akartak hősök lenni, mégis valószínűleg ők az emberiség utolsó reményei.

Elég sokat hangoztattam már, hogy egyik kedvenc sorozatom manapság a The 100 (nálunk magyarul A Visszatérők címen fut), épp ezért mindig kíváncsi voltam a könyvre, ami a sorozat mellé íródott. Őszintén szólva nem tudom melyik volt előbb, a sorozat vagy a könyv, de mondjuk ez teljesen lényegtelen, hisz ahogy adaptációk esetében lenni szokott ég és föld a kettő. Sok negatív kritikát olvastam a könyvről, így bedőlve ezeknek némi ellenérzéssel viseltettem iránta annak ellenére, hogy mindig is érdekelt. Most jutottam el odáig, hogy el tudtam olvasni.

Nem értem a rengeteg negatív kritikát, mert nem olyan rossz könyv ez. Persze nem fog irodalmi Novel díjat kapni és persze ezer és ezer jobb könyvet tudnék elé sorolni, de igenis elmegy egy egyszeri kellemes olvasmánynak. Se több, se kevesebb, tudjátok csak egy olyan könyv, amin egyszer jól szórakozol, de aztán rögtön elfelejted és valahogy sosem érzed a késztetést arra, hogy újra elolvasd. Az a tipikus "egyszer olvasós" könyv, ha értitek mire gondolok.

A sok negatív kritika oka csakis az lehetett, hogy mindenki azt várta, hogy ugyanazt fogja visszakapni benne, mint amit a sorozatban látott. Ezért csalódhattak nagyokat. Velem meg éppen fordítva történt. A legrosszabbra felkészülve ültem neki, és igazából egész kellemeset csalódtam benne. Ha teljesen elvonatkoztatjuk a sorozattól, akkor más szemmel tudjuk nézni és sokkal objektívebben megítélni.

Az alap történet maradt, a kiindulópont ugyanaz, a főbb karakterek ugyanazok. Nekem az külön bejött, hogy azok a karakterek, akiket a sorozatban valahogy sosem szívleltem (értem itt pl. Finn, Jasper, Lincoln) a könyvben nem léteznek, legalábbis az első részben nem, a folytatásról még nem tudok nyilatkozni. Több nézőpontos történetmeséléssel épül fel a könyv, ez alapján négy főszereplőről beszélhetünk akik Clarke, Bellamy, Wells és Glass lennének. (Remélem nem hagytam ki senkit.) A könyvek szerkezeti felépítése teljesen más, mint egy sorozatoké, hisz míg az utóbbi kellenek a pörgős események, addig a könyvben lassabban haladhat a sztori, több lehetőség van a karakterek gondolatainak kifejtésére, elmélkedésére. Az első könyv nagyjából a sorozat első részét fedi le. Igen, az első részét. Nem az első évadot, hanem csak az első részét.

Néhány sorozatbeli karakter hiányán túl a másik nagy különbség, hogy a könyvben a felnőttek nem kapnak fontos szerepet. Ám itt is meg marad a másik történetszál, vagyis a Százak Földre való visszatérésre után, ugyanúgy látjuk mi történik a Kolónián, csak itt nem a felnőtteken keresztül, hanem Glass szemén át. Glass tehát egy teljesen új karakter a könyvben, vagy ha a másik oldalról nézzük, akkor a sorozatból hagyták ki. Glass nézőpontja azért tetszett, mert általa és a vele történtek miatt ismerhettük meg jobban a Kolónia életét.

A könyvben több részletet megtudunk a fenti társadalomról, hogy itt is ugyanúgy megjelennek a társadalmi különbség, hiába majdnem a kihalás szélén van az emberiség. Három fő osztály van, így az űrhajó is három részre oszlik. A Főnixen élnek a gazdagok, az elit, a Waldenen és az Árkádián pedig a szegényebbek és a munkásosztály. Glass és Luke kapcsolata kicsit egy elátkozott Rómeó és Júlia viszonyra emlékeztet, főleg ha ugyanolyan tragikus véget ér.

A harmadik nagy különbség, amin szintén meglepődtem és kellemesen csalódtam, az Wells karaktere. A sorozatban ugyebár nem kap nagy szerepet és elég hamar bevégzi a sorsát (és még finoman fogalmaztam!), a könyvben viszont főszereplő és sokkal kidolgozottabb és érdekesebb karaktert kapott. Persze a szerelmi háromszögnek nem örülök, ami biztosan kialakul közte, Clarke és Bellamy közt, de hát erre számítottam, így felkészítettem a lelkemet rá, hogy el kell viselnem. Wells, habár csak jó szándék vezérelte, mégis tönkretette szerelme, Clarke életét és miatta történt mindaz a szörnyűség, ami a lányt sújtotta. Sőt.. aztán kiderül, hogy sokkal, de sokkal szörnyűbb dolgokat is képes volt tenni azért, hogy megmentse a lányt és hogy ne veszítse le. Az persze más kérdés, hogy visszafelé sült el a dolog.

Itt egészen megszerettem Wells karakterét, míg a többiek valahogy nem hagytak bennem maradandó nyomokat. Clarke és Bellamy még csak nyomokban sem emlékeztetnek sorozatbeli énjükre, Bellamy talán csak annyiban, hogy itt is mindig a húgát védelmezi és mindenben mellette áll és támogatja a lányt. Octavia itt még idegesítőbb, mint a sorozat elején volt, Clarke pedig eddig csak egy jószívű kis gyógyítónak tűnik, semmi egyébnek, jelenleg elég távol áll a bátor és mindenre elszánt vezető egyéniségtől, akinek a sorozatban ismerhetjük.

Ha elvonatkoztatunk attól, amit a sorozatban megismerhettünk és próbáljuk teljesen különálló történetként kezelni, akkor nem olyan rossz ez a könyv, mint amilyenre számítottam. Ugyanaz az alapötlet, ugyanazok a karakterek, csak kicsit más megközelítésben és más-más hangsúllyal, ami mellé persze jó néhány eltérés társul, mert ez már csak így szokott lenni. Arra mindenképp jó volt, hogy felelevenítse bennem, milyen rég láttam már a sorozatot az elejétől, így eldöntöttem, hogy ideje egy újranézésnek még az ötödik évad előtt. Könyvben szintén érdekel a folytatás, mindenképp olvasni fogom a többi részt.

További információk a könyvről:

https://moly.hu/konyvek/kass-morgan-100-kivalasztottak

Értékelés: 5/4