2014 év végi értékelés: LEGJOBBAK

Az év utolsó napján pedig érkezzenek a legjobbak. :)

1. LEGJOBB FILM

AZ ÚTVESZTŐ

Nekem ez volt a kedvenc filmem idén, szerintem nem kell senkinek se magyaráznom, hogy miért. Nagy rajongója vagyok a könyvnek, és épp ezért mindennél jobban vártam a filmet. Nagyok voltak az elvárásaim, amit azért nem tudott a film teljes mértékben teljesíteni, de számomra akkor is nagy élmény volt, akárhányszor csak megnéztem.

2. LEGJOBB SOROZAT

THE 100 (A 100-ak)

Az idei év vitathatatlanul egyik legjobb sorozata, amit szintén nagyon vártam és szerencsére eddig még nem kellett benne csalódnom. Az első évadot imádtam, amint az értékelésben láthatjátok, és eddig még a második évad is bejön, holott kissé lassabban haladnak az események, mint az elsőben. 2015 januárban érkezik a második évad második fele, amit nagyon várok.

3. LEGJOBB KÖNYV(SOROZAT)

LAURELL K. HAMILTON: ANITA BLAKE, VÁMPÍRVADÁSZ

Ezt se kell nagyon magyaráznom. Ha még nem kezdtetek volna bele ebbe a remek könyvsorozatba, akkor minél hamarabb pótoljátok be, mert megéri. Ilyen egy izgalmas felnőtt urban fantasy.

+ AZ ÉV MEGLEPETÉSE

BATMAN: ASSAULT ON ARKHAM (TÁMADÁS ARKHAM ELLEN)

Véletlen találtam rá erre a rajzfilmre, de annyira tetszett, hogy tudtam ez az idei év meglepetése számomra. Nem hittem volna, hogy az Under the Red Hood után érkezik még egy ilyen érdekes és megkapó Batman rajzfilm, de sikerült megcáfolniuk. Az Assault on Arkham hangulata teljesen más, mint az előbbié, de van annyira jó. Batman rajongóknak kötelező.

Ez volt az idei utolsó évértékelő bejegyzés. Jövőre találkozunk ugyanitt. Addig is...

BOLDOG ÚJÉVET KÍVÁNOK MINDENKINEK! :)

2014 év végi értékelés: LEGJOBB KARAKTEREK

A mai napon a legjobb könyves karaktereket vettem górcső alá. :)

1. LEGJOBB NŐI FŐSZEREPLŐ

ANITA BLAKE

(Laurell K. Hamilton: Anita Blake, vámpírvadász könyvsorozat)

Ebben az évben kezdtem el olvasni az Anita Blake könyvsorozatot, és rögtön a kedvencemmé vált. Jelenleg a 8. résznél tartok és eddig egyik részben sem kellett csalódnom. Anita az egyik legtökösebb és legviccesebb női főszereplő, akivel könyvben találkozni lehet. Ha nem hisztek nekem, és még nem ismeritek a könyveket, akkor rögtön kezdjetek bele.

2. LEGJOBB FÉRFI FŐSZEREPLŐ

JOHN CLEAVER

(Dan Wells: Nem vagyok sorozatgyilkos trilógia)

A férfi kategóriában nem volt nehéz dolgom, mert rögtön John-ra gondoltam, nem nagyon akadt idén versenytársa. Igaz, hogy ő még nem férfi a szó szoros értelmében, hanem csak egy tinédzser fiú, de mégis annyira komplex és érdekes karakter, hogy a YA könyvek nagy részében található "húú de szexi, közben semmitmondó nyálficsúrokat" egyértelműen kenterbe veri. Dan Wells remek karaktert alkotott meg John személyében.

3. LEGJOBB PÁROS

ANITA BLAKE ÉS JEAN-CLAUDE

(Laurell K. Hamilton: Anita Blake, vámpírvadász könyvsorozat)

A párosok terén se volt nehéz választanom, és ha már Anita-t imádom önmagában, akkor szerintem nem nehéz kitalálnotok, hogy Jean-Claude-al együtt még jobban szeretem őket. Az egyik legjobb páros, akikkel felnőtt urban fantasy könyvben találkoztam. Mindketten erősek, érdekesek, karizmatikusak és bármit megtesznek azért, amit szeretnének. Jean-Claude így érte el, hogy Anita beleszeressen, és habár néha lehet kételkedni abban, hogy Jean-Claude tényleg szereti-e Anitát, szerintem ez nem kérdés. Igenis szeretik egymást. Remélem még sokáig együtt maradnak, mert nagyon szórakoztatók együtt.

* Holnap érkezik az utolsó értékelés, melyben a legjobbakat mutatom be nektek. :)

2014 év végi értékelés: LEGNAGYOBB CSALÓDÁS

El sem hiszem, hogy megint ilyen gyorsan elröppent egy év, olyan hihetetlen az egész. Már csak három nap van hátra a decemberből, így ismét elérkezett a szokásos év végi értékelés ideje. Mikor elkezdtem írni a listákat, nem volt nehéz dolgom, nem kellett sokat gondolkoznom a válaszokon. Minden valahogy olyan evidens volt idén. Ismét három posztban gyűjtöttem össze az idei legrosszabbakat és legjobbakat, és ezeket az utolsó három nap teszem majd közzé. Elsőnek kezdjünk a nagy csalódásokkal. :)

1. Legnagyobb csalódás: FILMEK

VÁMPÍRAKADÉMIA

Vitathatatlanul az ide év legrosszabb könyvadaptációja és egyik legrosszabb filmje. Nagy csalódás volt számomra, mert a könyveket annyira szeretem, és annyira remek filmet lehetett volna belőlük készíteni. Volt egy remek alapanyag, amit a készítők teljesen tönkrevágtak. Nem is csoda, hogy nagyot bukott a film, így szerintem semmi esély a folytatásra.

2. Legnagyobb csalódás: SOROZATOK

REVENGE (BOSSZÚ) 3. és 4. évad

Ne tévesszen meg a sorozatról korábban írt értékelés, ami ugyan a húgomtól származik, de én is maximálisan egyetértettem vele. A régi értékelést csak kontrasztnak linkeltem be ide, hogy lássátok mennyire imádtam a sorozatot. Tavaly nagy kedvencem lett, amit csak véletlen fedeztem fel a tévében, és az akkor még csak 2 évadot egyben ledaráltam. Imádtam a részeket. Aztán elkezdődött a 3. évad, ami már nem volt ugyanaz, de azért még mindig végignéztem valahogy. Érdekelt annyira, hogy ne adjam fel. A 3. évadban kezdett el esni a színvonal, és nagyon sok unalmas rész volt.

Aztán a 4. évadban romlott el minden, és ezt már én se bírom nézni. Pár rész után abbahagytam. Egyszerűen nem tud érdekelni a sok szereplő nyomora. Nolan és Emily még mindig remek karakterek, de rajtuk kívül a többiek mintha nem lennének régi önmaguk. Victoria Conrad nélkül semmit se ér. Nagyon hiányolom Conradot, ők ketten remek páros voltak, imádtam nézni, ahogy cseszegetik egymást. Jack még mindig halálra untat, Margaux totál semleges számomra, Daniel és Charlotte pedig annyira feleslegesek, hogy már a készítők se tudják mihez kezdjenek velük. Ja és majdnem elfelejtettem a "legjobbat", David "csodás" visszatérését. Na itt vágta el nálam magát a sorozat. David mégis él, és ezért Emily egész eddigi életcélja mondhatni teljesen felesleges volt. Itt köptek arcon az írók, és ezt sosem tudom nekik megbocsájtani. Sajnálom, mert imádtam az első két évadot. :(

*Holnap érkezik a következő értékelés, melyben az év legjobb könyves karaktereit gyűjtöttem össze. :)

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket! :)

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánok minden kedves olvasómnak!

Pihenjetek, élvezzétek az ünnepeket, és szóljon arról az elkövetkező két nap, amiről szólnia kell. A békéről, a szeretetről és a nyugalomról! :)

Dan Wells: Szörnyeteg úr (Nem vagyok sorozatgyilkos 2.)

Fülszöveg:
A Nem vagyok sorozatgyilkosban John Wayne Cleaver megmentette a városát egy olyan hidegvérű mészárostól, aki még az általa bálványozott sorozatgyilkosoknál is rettenetesebb tetteket vitt végbe.
De úgy tűnik, a démon nem volt egyedül, és az eltűnése egy új fenevadat hozott Clayton megyébe. Lassan újra gyűlni kezdenek az áldozatok a hullaházban, és John egy új rejtéllyel találja szemben magát, amely megoldásra vár.
John azonban már megízlelte a gyilkolás ízét, és lehet, hogy a sötétebbik oldala, amit eddig fegyverként használt a harcban – az a rémisztő alteregó, akit csak Szörnyeteg úrként emleget – most átveszi az uralmat. Claytonban senki nincs biztonságban, amíg John le nem győzi két legádázabb ellenfelét: az ismeretlen démont, akit meg kell ölnie, és a belső démonját, aki elől nem menekülhet.

Imádtam az első részt, mert Dan Wells bebizonyította, hogy igenis lehet olyan remek ifjúsági könyvet írni manapság, amiben nem az a lényeg, hogy a főszereplő lány melyik fiút választja. Amiben híre sincs az unalmas tini romantikának, amiben szerencsére nem egy nyivákoló és esetlen fiatal lány a főszereplő, amiben nem a szexi pasiért olvadozik minden női olvasó. Olyan trilógiát teremtett, ami különleges és egyedi, és amit tudom hogyan sokan nem értékelnek, de én iszonyatosan szeretem. Bátran mert más lenni, amibe könnyedén belebukhatott volna, de szerencsére nem így történt.

Hogy mit szerettem ennyire az első részben? Miért ilyen remek ez a trilógia? Elsőnek is itt van nekünk a 15 éves szociopata főszereplő, aki az egyik legérdekesebb és legösszetettebb narrátor, akivel idáig csak találkoztam. John remek karakter, komplex, küzd a saját belső démonaival, kissé szkizofrén, mégis a rossz tulajdonságai ellenére igazán szerethetővé válik. Rossz embernek gondolja magát, gyilkolni szeretne, és egyre inkább elmerül a saját beteges vágyaiban, és tényleg tesz rossz dolgokat, ennek ellenére én szentül hiszem, hogy nem rossz ember. Csak rossz vágyai vannak. De egy embert nem arról kell megítélni, hogy mit gondol magában, vagy, hogy mit mond, hanem hogy mit tesz. Egy embert a tettei határoznak meg.

John karaktere ebben a részben még árnyaltabb képet kap, hisz az első végén már megszegte néhány szabályát, így nem tehet róla, hogy a másik énje, Szörnyeteg úr lassan kezdi átvenni felette az uralmat. Ez a Szörnyeteg úr John rosszabbik fele, az amelyik ölni akar, amelyik rossz dolgokat sugdos a fülébe, az a része, amit próbál elnyomni. Szörnyeteg úr is John, és mindenáron próbálja legyőzni magában, de ez egyáltalán nem könnyű feladat, főleg, hogy ismét egy gyilkos jelent meg a városban, és valamiért nagyon úgy tűnik, hogy Johnt nézte ki magának. Így John ismét nyomozni kezd, hogy megtalálja a gyilkost, és hogy megint kiélhesse valakin a gyilkolási vágyait. A trilógia egyik legnagyobb érdeme tehát a főszereplő remek karaktere, imádom olvasni a gondolatait és habár sötét humora van legtöbb esetben, mégis rengetegszer megmosolyogtatott.

Írtam az első rész értékelésében, hogy nem számítottam rá, hogy a történetben természetfeletti szál is megjelenik, akkor ezen nagyon meglepődtem, itt viszont már számítottam rá, így igazam is lett. Kiderül, hogy nem az a démon volt az egyedüli, akit John megölt, hanem többen vannak, így annak egyik "társa" jelenik meg a városban, hogy kiderítse mi történt a másikkal. Így ismét egy démon kezdi szedni áldozatait, de ő más módszerekkel teszi, mint az előző. Ezek a démonok nem egyformák, és a mostaninak másak a motivációi, így Johnnak most máshogy kell őt megközelítenie és elkapnia.

Tetszett az, hogy most fordult a kocka, hisz az első részben John jött rá hamar arra, hogy ki a gyilkos, ő játszott vele, ő csalta csapdába, ő vezette meg. Itt viszont épp az ellenkezője történik. John még csak észre sem veszi, hogy most őt vezetik meg, hogy a gyilkos pontosan tudja, hogy kicsoda ő és mit tett, és szinte a végéig észre sem veszi, hogy ki vezeti az orránál fogva. Épp ezért nagy bajba kerül, a gyilkos elkapja és eztán kell tőle valahogy kiszabadulnia. Azért azt mindenképp el kell mondanom, hogy az új gyilkos kiléte nem volt valami cseles, hisz én már az elejétől sejtettem, hogy ő a hunyó, szerintem teljesen nyilvánvaló volt.

Ami szintén nagy kedvencem a trilógiában, hogy nincs benne szerelmi háromszög... sőt mi több, nincs benne semmilyen szerelmi szál. Persze ott van Brooke és az, hogy John érdeklődik iránta, de én erre sosem tekintettem igazi szerelmi szálként, hisz ahogy John is elmondta többször... egy szociopata nem tud senkit se szeretni. Tetszik neki a lány, de nem úgy, ahogy egy tinédzser fiútól azt elvárnánk. Inkább csak azért tetszik neki, mert olthatatlan vágyat érez aziránt, hogy megölhesse őt. Nem igazi szerelem ez, inkább csak beteges vágyakozás. Valahogy sejtettem, hogy lesz egy kis randizós szál, hisz érthető, hogy John próbál normális lenni, vagy legalábbis annak tűnni, így megértem a próbálkozását.

Mielőtt azonban elkezdtem volna attól félni, hogy komolyabb lesz ez a "tiniszerelem", szerencsére Wells megnyugtatott és rögvest véget vetett a dolognak. Ismét nem csalódtam benne, ennek így kellett lennie. Nem illett volna az ide. Félreértés ne essék, nem tiltakozom az ellen, hogy Johnnak valamikor behozzon egy szerelmi szálat (bár meglennék nélküle), hanem csakis az ellen tiltakozok, hogy egy ilyen Brooke-féle semmilyen és jelentéktelen lánnyal hozzák össze. Teljesen elütnek egymástól, és nem illettek volna össze. Ha már Johnnak valami nőt akar, akkor valami a fiúhoz hasonló komplex, érdekes és negatív karaktert találjon ki neki. Talán egy másik szocipatát. :)

Nem csalódtam a trilógia második részében, annak ellenére, hogy ha jobban belegondolok semmi újat nem mutatott. Ugyanazt ismételte meg, mint az első részben történt, Johnnak ismét egy démonnal kellett szembenéznie. Mégis a remek főszereplő és belső monológjai, a saját privát belső küzdelme önmaga rosszabbik felével, ez a sötét és gyilkos hangulat, ami belengi az egész könyvet annyira érdekes és egyedi, hogy ismét levett a lábamról. Igazán értékeltem, hogy annak a kicsi "szerelmi szálnak" ami eddig volt a történetben, az író véget vetett, mert szerintem nagyon nem illett ide, és remélem a 3. részben sem hozza majd vissza. Mivel sikerült megszereznem az egész trilógiát, mind a három könyv a polcomon csücsül, így már csak rajtam múlik, mikor olvasom a harmadik részt. Szerintem nem kell sokat várni rá.

További információk a könyvről:

http://moly.hu/konyvek/dan-wells-szornyeteg-ur

Értékelés: 5/5*

Debora Geary: Modern boszorkány (Modern boszorkány 1.)

Fülszöveg:
Mi jut eszébe mindenkinek a boszorkányokról? Seprűnyél, nagy üst és varázsfőzetek. Ám a modern boszorkányok nem ilyenek. Otthonosan mozognak a modern technológia világában, és előszeretettel használják azt.
Jamie és Nell testvérek, mindketten boszorkányok. Egy programot készítenek, amelynek segítségével boszorkánytársadalmat építhetnek ki a világhálón. A program egy varázslat hatására érzékeli az átlagemberekre nem jellemző energiákat, és a weboldalra irányítja a talált boszorkányt. Egy nap Lauren, a 28 esztendős ingatlanügynök böngészés közben a chatszobában találja magát, ahol három nő megpróbálja meggyőzni, hogy ő boszorkány. A nő teljesen átlagos életet él Chicagóban, így elég cinikusan áll a beszélgetéshez, nem hisz a többieknek. A programban van a hiba, vagy ő egy edzetlen boszorkány, ami veszélyes lehet önmagára és a környezetére nézve is? A többi boszorkány dolga, hogy kiderítse az igazságot.

A borító egészen megtetszett, van benne valami egyediség, valami különleges báj, amiért vonzott magához. Aztán elolvastam a fülszöveget és úgy gondoltam, hogy üsse kavics, úgyis rég olvastam már igazi vérbeli boszorkányos történetet, így adtam neki egy esélyt annak ellenére, hogy a fülszöveg valamiért mégsem ragadott annyira magával. Nem azt mondom, hogy nem érdekelt, mert az nem lenne igaz, hisz ha nem érdekel valami, akkor a kezembe se veszem, inkább úgy fogalmaznék, hogy annyira azért nem hozott lázba. Inkább csak olyan "ha most nincs jobb ötletem, akkor ez is jó lesz" elven vettem a kezembe.

Éreztem én, hogy ez nem az én könyvem lesz, ha már a fülszöveg se kelti fel az érdeklődésemet, akkor ott tényleg nagy baj van. A szép borító nem elég ahhoz, hogy eladjon egy egyébként unalmas, valótlan vagy épp irritálóan idegesítő történetet. Hogy e három jelző közül a Modern boszorkányra melyik az igaz? Az első. Ez a könyv valami hihetetlenül unalmas. Nem tudok rá jobbat mondani, egyszerűen untam magam olvasás közben, így nem haladtam vele olyan gyorsan, mint szerettem volna. Nem volt nagyon kedvem végig olvasni, de mégis megembereltem magam, és végigküzdöttem magam rajta.

Nem ajánlom a könyvet, lagymatag az egész, ez talán a megfelelő szó rá. Unalmas a történet, szinte semmi sem történik a 300 oldalon keresztül. Sehova sem halad egyik történetszál sem, a szereplők folyton csak chatelnek vagy esznek, nekem legalábbis ennyi maradt meg. Meg persze néha varázsolgatnak egy kicsit, lévén ha már boszikról van szó, akkor ki ne maradjon a varázslás, de ezt az egészet is olyan unalmasan és vontatottan csinálják végig, hogy esküszöm egyik este majdnem bealudtam a könyvön. Nekem a fantasy könyvekbe kell az izgalom, kell az adrenalin, valami rejtély, valami küldetés, vagy cél, ahova a szereplők tartanak, tehát legyen már valami íve a történetnek és ne csak úgy lógjon minden és mindenki a levegőben. Itt ezek közül semmi se valósult meg,

Ha ez nem lenne elég, az unalmas történetvezetést az írónő egy olyan émelyítően nyálas és rózsaszín romantikus köddel spékelte meg, hogy ha véletlen nem aludna be az olvasó az unalom miatt, akkor biztosan belefulladjon a rózsaszín nyálba. És itt most nem feltétlen a romantikára gondolok, mert az nem sok volt a könyvben (szerencsére), hanem inkább a családi szeretet nagyságának és tökéletességének a képembe nyomásáról. Mert itt azt történt. Nem vagyok én fából, és átérzem én a családi szeretet fontosságát, de itt annyira folyt a sok nyál és a sok szeretet, hogy már a könyv felénél becsömörlöttem tőle.

És ha már a romantikát szóba hoztam, az a kevéske szerelmi szál, ami belekerült a könyvbe, nos az se lett épp élethű és valóságos. Jamie és Nat gyakorlatilag egy hét alatt szerettek egymásba, és egy hónap alatt döntötték el, hogy ők már pedig örökké együtt fognak élni, mert annyira szeretik egymást. EGY HÓNAP ALATT!!! Tudom, tudom... lehet, hogy néhány embernek gyorsan mennek az ilyen dolgok, de számomra ez sosem volt így, vagyis soha nem vagyok képes átérezni/megérteni az ilyen instant és számomra irreális szerelmi szálakat.

Valahogy az írói stílus se nyerte el a tetszésemet. Kifejezetten fura volt, végig azt éreztem rajta, hogy annyira erőltetetten próbál az írónő humoros és "aranyos" lenni, hogy mégsem sikerült vele elérnie azt a hatást, amit szeretett volna. Nem tetszett a sok chates beszélgetés, mert számomra úgy tűnt, hogy az írónő ezzel akarta kikerülni a sok leírást, mintha így akart volna spórolni a munkáján, mintha így akarta volna megkönnyíteni a saját dolgát. Igazából, ha nagyon őszinte akarok lenni szinte az elejétől a végéig untatott a könyv, és amikor épp nem ásítoztam az unalomtól, akkor pedig azt próbáltam elkerülni, hogy bele ne fulladjak a sok rózsaszín nyálba. Nem is értem, hogy lehetett ezt a könyvet ilyen formában megjelentetni. Sem a történet, sem a karakterek, sem a stílus nem jött be és abban holt biztos vagyok, hogy a folytatást messziről el fogom kerülni. Nem ajánlom senkinek, de ha valaki egy könnyed, egyszerű, családi, semmitmondó történetre vágyik, nos, akkor talán neki tetszeni fog.

További információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/debora-geary-modern-boszorkany
Értékelés: 5/2

Rachel Vincent: Változás (Vérmacskák 5.)

Fülszöveg:
Nem könnyű az első női vérmacska-végrehajtó élete. Gyűlnek a hegek, gyűlnek a tapasztalatok. A magánéletem? Bonyolult. A testvérem halála és az apám elleni eljárás óta legfeljebb a további vérontást akadályozhatom meg. A falkánkat azonban egy seregnyi dühös mennydörgőmadár támadja meg – és talán csak úgy kerekedhetünk régi ellenségünk fölé, ha ki tudjuk csikarni a békét az új ellenféltől. Egyre több halál, egyre több árulás. Az ösztöneim óvatosságra intenek. De néha nincs más út, mint elrugaszkodni a szakadék széléről…

Most, hogy újra egyetemre járok, nyugodtan elmondhatom, hogy ez az időszak korántsem olyan kellemes számomra, hisz kezdődik a sok félév végi Zh és kezdődnek a vizsgák is. Sajnos, épp ezért az utóbbi néhány napban nem sok időm (és bevallom) kedvem volt olvasni és értékelést írni, de azért gondoltam összeszedem magam, mert hát már csaknem egy hét eltelt új bejegyzés nélkül és nem bírom nézni a pangást. Néhány napja fejeztem be Rachel Vincent Vérmacskák könyvsorozatának ötödik részét, és nem kell félni, nem azért tartott ilyen sokáig megírni róla az értékelést, mert annyira rossz lett volna... sőt épp ellenkezőleg. Imádtam az elejétől a végéig, annak ellenére, hogy azért van benne egy olyan dolog, amivel képtelen vagyok kibékülni. Na, de erről később.

Aki rendszeresen olvassa a blogomat, az pontosan tisztában van vele, hogy egyik nagy kedvencem ez a könyvsorozat, és máig nagyon hálás vagyok, hogy valami véletlen csoda folytán a kezembe került. Komolyan... aki még véletlenül nem ismerné, vagy még azon vacillál, hogy elkezdje-e vagy sem, annak csak azt tudom mondani, hogy ne habozzon tovább, hanem vegye kézbe, mert nem fogja megbánni. És hogy miért imádom ennyire a vérmacskák történetét? Mert egy korrekt módon összerakott történetről van szó, amit tévesen mindenki YA könyvnek aposztrofál, de én sosem felejtem el kihangsúlyozni, hogy ez igenis egy felnőtt urban fantasy. Nem is értem miért a VP könyvek közé sorolták be, egyáltalán nem olyan, mint a többi VP könyv, azok nagy részét simán kenterbe veri. Tehát ne tévesszen meg senkit a jelzés, ami tudom sokakat elrettenthet a könyvtől. Higgyetek nekem, nem fogtok benne csalódni.

Hat kötetes sorozatról van szó, és a részek vetekszenek egymással, mindegyik izgalmas, kalandos és humoros. Rachel Vincent profi módon és logikusan szövi a történetet, szépen ível a történet, a részek kapcsolódnak egymáshoz, de mindegyik könyvnek meg van a saját történetszála is. Ahogy a címben látni lehet most a könyvsorozat 5. részénél járok, tehát közel a vég, és csak a befejező kötet van hátra, amit már sikerült megszereznem, a kérdés már csak az, hogy mikor jutok el odáig, hogy olvasni is tudjam. Biztos nem halogatom sokáig, mert ez az 5. könyv olyan izgalmas és letehetetlen volt, hogy mindenképp tudnom kell mi lesz a vége.

A történetre tehát nem lehet panasz, csak faltam a sorokat, izgultam végig Faythe és a falkája sorsáért. Nagy bajba keverednek, mikor fő riválisuk egy gyilkossággal vádolja meg a falkát, így egy újabb ellenféllel kell szembenézniük, aki elég félelmetes és erős ellenség lehet, ha nem sikerül mihamarabb tisztázni magukat a vád alól. Ismét Faythe-re hárul a feladat, hogy bebizonyítsa falkájának semmi köze a gyilkossághoz, és erre mindössze 2 napja van, és nem is ő róla lenne szó, ha közben nem keveredne még nagyobb bajba. De Faythe már csak ilyen, így szeretjük őt. Én mindig is kedveltem, igazán erős karakter, akit vagy kedvelni vagy utálni lehet. Én az első verziónál maradok annak ellenére, hogy a pasi ügyeivel már egyáltalán nem értek egyet.

És sajnos itt kell megemlítenem a könyvsorozat és egyben az 5. rész legnagyobb gyenge pontját. Vagyis igen... Faythe szerelmi élete az. Pontosabban az a szerelmi élete, ami a 4. résztől kialakult. Igen, igen... jól sejtitek. Az általam olyannyira utált szerelmi háromszögről beszélek. Tudom, hogy mindig ezt szajkózom, de egyszerűen képtelen vagyok elviselni a szerelmi háromszögeket, sosem voltam rá képes, és ez a jövőben se fog változni. Itt pedig még azért is mérges vagyok az írónőre, mert az elején annyira imádtam Faythe és Marc kapcsolatát, az egyik legérdekesebb pár voltak számomra, de mióta Faythe elkezdett Jace-el kavarni és holmi mondvacsinált, ostoba indok miatt összefeküdt vele, azóta nem bírom őket hármukat együtt elviselni. Akkor csalódtam igazán Faythe-ben, és amit azóta a két fiúval művel, arra szavakat sem találok.

Igazán kár ezért a szerelmi háromszöges maszlagért, mert ha ezt nem lépte volna meg az írónő, akkor talán a Vérmacskák könyvsorozat lenne az egyik legjobb a műfajában. Nem mintha ezen kívül nem lenne minden a helyén, hiszen még mindig izgalmas a történet, még mindig remek a humor és a olvasmányos a narráció Faythe mesélésében, és maga Faythe is remek karakter a pasis ügyein kívül... csak hát akármennyire figyelmen kívül akarom hagyni, nem tehetem meg, mert sajnos elég nagy hangsúlyt kap a történetben, amit nagyon sajnálok. Ráadásul emiatt Jace-t is megutáltam, pedig őt annyira csíptem az elején. Most meg elkezdte játszani a birtokló őrültet, és ettől teljesen unszimpatikus lett. Részben ezért örülök annak, hogy már csak egy könyv van hátra, mert tovább biztos nem bírnám olvasni Faythe és a fiúk nyűglődését.

Csak hogy essen néhány szó a többiekről is, Kaci egyre szimpatikusabb számomra, nagyon szeretem a közte és Faythe közt kialakult testvéri viszonyt, nagyon aranyosak együtt. Jó volt megismerni egy teljesen, eddig még nem ismert fajt, a mennydörgőmadarakat, akik szintén elég érdekesek a maguk módján. Maradjunk ennyiben. Malone pedig ismét alulmúlta önmagát, remélem a következő részben valaki elintézi azt a férfit, mert már nagyon megérdemelne egy-két pofánverést azért, amit művel szegény Faythe-el és a családjával.

Még mindig imádom a könyvsorozatot, az egyik kedvencem, és nem tudok mást mondani, most is imádtam az elejétől a végéig. A szerelmi háromszög még mindig irritál, és sajnálom, hogy ezzel sikerült ennyit rontani a könyvsorozat értékén, mit nem adnék azért, ha ezt a történetszálat az elejétől a végéig kihagyta volna az írónő. Nagyon érdekel a befejező rész, és biztosan hamarosan azt is fogom olvasni, csak az a kár, hogy aztán már nincs tovább.

További információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/rachel-vincent-shift-valtozas
Értékelés: 5/5

Ann Aguirre: Menedék (Razorland 1.)

Fülszöveg:
Pikk amióta csak az eszét tudja, vadásznő szeretett volna lenni. A vadászok feladata élelmet szerezni a közösségnek a föld alatti menedéket körülölelő, életveszélyes alagútrendszerből, amelyben örök sötétség honol, miközben igyekeznek elkerülni a Korcsokat, ezeket a zombiszerű, vérszomjas szörnyetegeket. Amikor az örök kívülálló, Fakó nevű vadászt osztják be mellé társul, aki titokzatos körülmények között került az enklávéba, a lányt tiltott érzelmek kerítik hatalmukba.
Fakóval hamarosan rádöbbennek, hogy a Korcsok egyre szervezettebben lépnek fel ellenük, ám az idősek nem hallgatnak figyelmeztetésükre. Megszokott kis világuk szertefoszlik, így rákényszerülnek, hogy szembenézzenek az ismeretlennel. Köszöntünk az apokalipszisben!

Őszintén bevallom ez tipikusan az a könyv, amit igazából valamiért sosem akaródzott annyira elolvasnom. Nem fogott meg a borító, hisz számomra egyszerű és semmit mondó, nem fogott meg a fülszöveg, hisz semmi egyedit nem kínál... csak egyet a ma már tengernyi (talán már egy kicsit unott) poszt-apokaliptikus történetek közül. Régóta a várólistámon van, és végül azért esett rá a választásom, mert az egyik általam olvasott blogger a trilógia nemrég megjelent utolsó részéről olyan dicsérő kritikát írt, hogy kedvem támadt a könyvhöz, holott előtte sosem érdekelt igazán.

Nem kellett csalódnom, hiszen már én is értem miért szeretik sokan ezt a trilógiát annak ellenére, hogy azért nálunk annyira nem ismert. Nagy kár, hogy sokan még csak a létezéséről sem tudnak, pedig igazán kiemelkedő alkotás a műfajában. Legalábbis az első rész bizakodásra ad okot, és már rögtön az elején kijelenthetem, hogy nekem is nagyon tetszett, és amint lehetőségem adódik rá, rögtön rávetem magam a folytatásra, mert nagyon kíváncsi vagyok, hogy folytatódik Pikk és a csapat kalandja.

A poszt-apokaliptikus műfajban megkövetelt elvárásokat maximálisan teljesített a regény, minden téren hozta azt az elvárt szintet, amiért bárkinek a kedvencévé válhat. Mik tehát a sikeres "világvége" történetek legalapvetőbb kellékei, a siker forrásai? Egy kidolgozott és rettenetes háttérvilág; rengeteg akció és izgalom, erős és bátor, ugyanakkor kedvelhető karakterek élükön egy szerethető főszereplővel, és ha mindezt egy kis humor és egy olvasmányos írói stílus egészíti ki, akkor kapjuk meg a letehetetlen könyvet. És ha trilógiáról van szó, akkor pedig még jobban örülhetünk, hiszen tovább tart majd a történet. A Razorland trilógiában ezek a feltételek teljesülnek, nem lehet okom a panaszra. Már rögtön az elején magába szippantott a történet, és olyan gyorsan kivégeztem a könyvet, hogy még én is meglepődtem.

Háttérvilág: Kicsiben kezdi a történet, és elsőnek csak egy kisebb csoport életébe nyerhetünk betekintést. Miután Pikk-et és Fakót száműzik az Enklávéból, velük együtt fedezzük fel a megmaradt világot annak minden titkával és rejtélyével együtt. Nagy utat tesznek meg, és fokozatosan tágul ki előttük a világ, elsőnek a lepusztult New York és ami belőle maradt, majd pedig végül sikerül eljutniuk az egyik túlélők által alapított menedékhelyre. Erről még nem sok mindent tudunk meg, de gondolom erre majd a második részben kerül sor. Imádtam, ahogy Pikk rácsodálkozott a dolgokra, amiket még nem látott azelőtt, ahogy kezelte a számára új és ismeretlen helyeket és helyzeteket.

Pikk (Pikk neve az eredeti angolban Deuce)

Karakterek: Pikk mindenképp a kedvelhető és szerethető főhősnők közé tartozik. Még nagyon fiatal, ennek ellenére komoly pozíciót töltött be az Enklávéban, ahol felnőtt. Úgy hitte, hogy erős, okos, ravasz és mindent tud, amire az életben szüksége lehet... egészen addig amíg nem száműzik és az ismeretlenbe kénytelen menekülni. Ekkor rá kell döbbennie, hogy korántsem tud olyan sok mindent a világról, mint azt korábban hitte, és hogy igenis van még mit tanulnia. Nem rettent meg ettől, hanem bátran vette az akadályokat. De nem csak őt zártam a szívembe, hanem a csapat két fiú tagját is. Fakó és Kósza ugyancsak érdekes karakterek, más-más módon, de nagyon nem szeretném, ha ebből később egy irritáló szerelmi háromszög válna, mert akkor mérges leszek. (Pedig az lesz, érzem.)

Izgalom és kaland: Ezen a téren sem szenvedtem hiányt. Pikk és a két fiú remek harcosok, volt itt rengeteg harc, verekedés, és sérülés. Tucatnyi alkalommal támadtak a Korcsok, akik olyanok mint a zombik, mert emberhúst esznek. Mondjuk róluk szívesen megtudtam volna többet is, hogy miért lettek ilyenek, hogy mi okozta, hogy egyes emberek Korcsokká váltak. Biztos ez is a folytatásra marad.

Humor és írói stílus: Humor terén se hagyott maga után kívánnivalót a könyv, és habár Pikk alapvetően komoly lány, azért akadtak olyan gondolatai vagy megszólalásai, amikor mosolyra fakasztott. Vagy amikor ilyen helyzetbe került. Az írói stílusra se lehet panasz, csak faltam a sorokat, egyszerű és olvasmányos a stílus, könnyen lehet vele haladni. Mégis csak egy ifjúsági könyvről beszélünk, így ez gyakorlatilag várható volt.

Összegezve... egyáltalán nem bántam meg, hogy végül mégis belekezdtem ebbe a trilógiába, mert ha nem tettem volna meg, akkor egy remek könyvélménnyel lettem volna szegényebb. Sajnálom, hogy nem annyira ismert náluk ez a trilógia, pedig igazán megérdemelné, mert néhány másik hasonló műfajú könyvet egyértelműen kenterbe ver. Minden feltétel adott, hogy az első részben található világfelépítés és bemutatás, valamint a főszereplők egymásra találása után, a következő két részben még nagyobb lendületet kapjon a történet, és hogy még jobban bepörögjenek az események. Remek kezdés, biztos olvasni fogom a folytatást. Hogy mikor? Amilyen hamar csak lehet.

További információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/ann-aguirre-menedek
Értékelés: 5/5

Jay Asher, Carolyn Mackler: Kezünkben a jövőnk

Fülszöveg:
1996-ban járunk. Josh és Emma világéletükben szomszédok és a legjobb barátok is voltak egyszerre. Azonban tavaly novemberben minden megváltozott közöttük… Ezért is olyan kínos most ez a találkozás, amikor Josh – édesanyja kérésére – átviszi Emmának az Amerikai Online (AOL) cégtől postán kapott CD-ROM-ot. Később a kapott anyag feltöltése után Emma automatikusan a Facebook oldalán találja magát – csakhogy a Facebookot még fel sem találták! Felfedezését nyomban megosztja Joshsal is. Legnagyobb megdöbbenésükre tizenöt évvel későbbi önmaguk és életük tárul fel előttük, ám valahányszor újra ránéznek a profiljukra, azt látják, hogy a jövőjük megváltozott. Kénytelenek szembenézni azzal, hogy mit csinálnak jól és rosszul az életük során, ugyanakkor szembesülniük kell azzal a ténnyel is, hogy a jelenben meghozott döntéseik hatással vannak nemcsak a jövőjükre, hanem a jelenükre is.

Megint egy olyan könyvet vettem a kezembe, amit már régóta olvasni szerettem volna. Jay Asher nevét akkor jegyeztem meg magamnak, mikor elolvastam a 13 okom volt... című debütáló könyvét, amit máig imádok. Az egyik legkedvencebb könyvem, és az egyik legmegrázóbb, legelgondolkodtatóbb történet, amit valaha olvastam. Nem volt kérdés utána, hogy Jay Asherre figyelni fogok és azóta megjelent még egy könyve, amit közösen írt a fent megnevezett írónővel.

Soha nem értettem, hogy lehet ketten írni egy könyvet, hisz két ember nem írhat ugyanolyan stílusban, hogy a páros szerző léte ne tűnjön fel, de itt valahogy mégis sikerült ezt a váltást tökéletesen megoldani. Szerintem narrátoronként bontották fel egymás közt a könyvet, és talán ezért nem érződik az éles váltás az írói stílusok között. Vagyis a könyv vette az első és talán legnagyobb akadályt, amibe belebukhatott volna. A két író ellenére nem éreztem az éles elütést, a fura kettős stílust vagy bármit ami arra utalna, hogy nem egy ember keze munkája a könyv.

A váltott nézőpontos történetmesélés segítségével Emma és Josh szemén keresztül is láthatjuk a történet alakulását. Ezt a könyvszerkezeti megoldást mindig is nagyon szerettem, már ha indokolt a használata. Ezzel kapcsolatban kissé kettős érzéseim vannak. Egyrészt örültem neki, hisz mind a két főszereplő fejébe beleláthattam, másrészt viszont nem tartom teljesen indokoltnak a használatát. Nekem bőven elég lett volna, ha csak Emma a narrátor, vagy csak épp Josh, de persze értem miért volt szükség mindkettejükre. Őszintén szólva egyik se valami nagyon érdekes és szerethető karakter, egyik se vitte volna el a hátán ezt a történetet, így kellett a kontraszt, kellett az, hogy kettejüket párhuzamosan egymás mellé lehessen állítani.

Értem én a váltott nézőpont használatát, hisz ezzel láthattuk tisztán, hogy mennyire eltérően gondolkoznak ők ketten arról, ami velük történik. Ugyebár mindketten máshogy reagálják le azt, amit a jövőben látnak, másképp állnak hozzá a dolgokhoz. Emma elégedetlen azzal, ami rá vár, felelőtlenül és önző módon, csakis magával törődve gondolkodás nélkül változtat azon, ami rá vár, és persze nem érdekli, hogy ez milyen hatással lehet mindenki más életére. Közben meg csak azt nem veszi észre, hogy a boldogsága forrása éppen a mellette lévő házban lakik, és hogy minden negatív jövő kimenetele csakis miatta alakult ilyen rosszul. Nem a külső körülmények vagy a körülötte lévő emberek miatt lett mindig boldogtalan a jövőképe, hanem csakis önmaga miatt.

Emmával ellentétben Josh jövője tökéletesnek tűnik, így a fiú bármit megtenne, hogy ezt semmivel se változtathassa meg a jelenben. Nagyon óvatosan áll a dolgokhoz, és természetes, hogy összevesznek Emmával, mikor a lány felelőtlenül belekavar a történésekbe. Persze ahogy telik az idő, Josh elbizonytalanodik, hogy tényleg szeretné-e ezt a tökéletes jövőt, amit meglátott, hogy tényleg neki való-e az az élet. Josh történetszálán felvetődik a kérdés, hogy a jövőnk kőbe van-e vésve, hogy tényleg egy mondhatni tökéletes életet kell-e választanunk, amit előírtak nekünk, vagy pedig csakis rajtunk múlik, hogy mi lesz eztán. Hogy tényleg akarjuk-e azt, amitől állítólag a jövőben majd minden tökéletes lesz.

Érdekes alapötletet vetett fel a két író, és azt sikerült viszonylag izgalmasan tálalniuk számunkra. Igazából tetszett a könyv, de nem lett akkora kedvenc, mint a 13 okom volt..., ezt inkább csak olyan "egyszer elolvasom" kategóriába sorolnám. Ha jobban belegondolok ennél azért többet is ki lehetett volna hozni belőle, hisz remek lehetőségek lettek volna abban, hogy a szereplők előre látják a jövőjüket, és emellett mintha egy kicsit összecsapottnak érezném a történetet. Vet fel elgondolkodtató kérdéseket, és végül is egészen jól összerakott könyv ez átlagos karakterekkel, de mintha hiányozna belőle AZ A VALAMI. Az, ami megvolt a 13 okom volt... című könyvben, az az egyediség, amire Jay Ashertől számítottam. Talán majd a következő könyvében megkapom mindezt. Mindenesetre az is nagy pozitívum, hogy legalább önálló könyvről van szó.

További információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/jay-asher-carolyn-mackler-kezunkben-a-jovonk
Értékelés: 5/4