Dan Wells: Csak a holttesteden át (Nem vagyok sorozatgyilkos 5.)

Fülszöveg:

Miután John és Brooke magára maradt, városról városra stoppolva vadásznak Amerika közép-nyugati részén a még megmaradt utolsó Sorvadtakra. Csakhogy a Sorvadtak is vadásznak rájuk, ráadásul az FBI is a nyomukban van. Minden újabb várossal, minden újabb kamionos pihenővel, minden újabb autópályával egyre közelebb kerülnek egy olyan kegyetlen gyilkoshoz, akire John semmilyen jól bejáratott analitikus és előrejelző módszere nem alkalmazható. Közben Brooke meghasadt pszichéje az elméjén osztozó több százezer halott személyiségtől túlterhelve tántorog az összeomlás peremén. Hol birtokában van szellemi képességeinek, hol nem, és minden nap új nevek, gondolatok és emlékek törnek felszínre benne, mígnem felbukkan az a személyiség, akire John végképp nem számított: Senki utolsó áldozata, csapdába esve John egyetlen megmaradt barátjának testében.

Korábban már írtam nektek arról, hogy Dan Wells nemrég Magyarországon járt és a Fumax kiadó éppen a látogatás idejére időzítette a Nem vagyok sorozatgyilkos könyvsorozat következő részének magyar megjelenését. Igazán ideje volt már, mert csaknem egy éve jelent meg az előző rész és Amerikában is már régóta kijött, de szerencsére nem kell tovább várnunk rá. Így lecsaptam az új részre, mert hát tudjátok mennyire IMÁDOM ezt a könyvsorozatot. Nem volt kérdés, olyan hamar kezdtem neki a könyvnek, amilyen hamar csak lehetett, és a hétvégén alig két nap alatt el is fogyasztottam.

Magam sem tudtam, hogy mennyire ki voltam már éhezve egy újabb John kalandra, amíg neki nem kezdtem a könyvnek. Nagy kedvencem a könyvsorozat, az összes részét imádom és mindegyiket többször újraolvastam már. Semmit sem tudtam a folytatásról, csak annyit, amennyit Dan Wells a panelen elárult, így mondhatni teljesen ismeretlenül kezdtem neki. Az első, amit rögtön ki kell emelnem, ez a könyv tényleg egy "road-book". (Szabadon elnevezve a a "road-movie" után.) Épp ezért a hangulatát és a dinamikáját tekintve alapból teljesen más, mint az eddigi részek. Az első három rész Claytonban játszódott, a negyedik pedig egy újabb városban, most viszont John és Brooke végig úton vannak. Menekülnek a negyedik részben történtek óta és közben újabb Sorvadtakra vadásznak Brooke halovány emlékei nyomán.

Igazán ötletes volt a váltás, mert így egy új megközelítést kapott maga a történet és láthattuk, hogy John és Brooke miként boldogulnak úgy, hogy mindig újabb és újabb idegen környezetben találják magukat. Mivel végig úton vannak, így ebből következik a dolog, hogy a szereplők létszáma drasztikusan lecsökkent és mondhatni kétszereplőssé vált a történet. John és Brooke most a lényeg, a két karakter fejlődése, kapcsolatuk alakulása és hogy láthatjuk, miként szoknak össze. John felelősnek érzi magát a lányért, hisz miatta lett belőle ilyen megtört, nem éppen épelméjű egyéniség, (és látjátok milyen finoman fogalmaztam!), és ezért viszi magával. Próbál vigyázni rá, próbálja elfogadni, hogy mi lett a lányból és próbálja őt megvédeni önmagától.

Elsőnek kicsit fura volt számomra, hogy ennyire erősen csak Johnra és Brooke-ra koncentrálunk most, mert a korábbi részekben azért voltak erősebb mellékkarakterek is John mellett, de aztán rájöttem, hogy most erre volt szükség. Így nem csak a fiú karakterét lehetett tovább mélyíteni, (és milyen szépen tette az író!), hanem a lányét is. Sőt! A kapcsolatukat is tovább lehet fejleszteni. John kezd felnőni, ez nem kétséges. Már nem az a 15 éves fiú, aki a kezdetekkor volt, hanem 3 évnyi "horror" van a háta mögött, Már nem az a zöldfülü, aki volt, már tudja, hogy kik azok a a Sorvadtak, és mivel senki más nem teszi meg, így magára vállalja a felelősséget, hogy egyenként pusztítsa el őket. Elvesztette a két legfontosabb embert, akit valaha szeretett, mert mint kiderült, igenis képes a szeretetre és nem olyan veszett ügy, mint ahogy gondolta magáról.

Már nem tud, és talán nem is akar egyedül maradni, ezért viszi magával Brooke-t. Vigyáz a lányra, mint egyetlen megmaradt utolsó barátjára. Tetszett a fordulat, mikor Brooke testében előbukkantak Senki különböző személyiségei és vicces volt látni, hogy John hogyan birkózik meg ennyi különféle lánnyal. Aztán várható volt, hogy egyszer Mary is vissza fog térni, és így is lett, így Johnnak a lány elvesztése és viszontlátása miatti érzéseivel szintén meg kellett küzdenie. Bonyolult volt a helyzet, mert hát Mary meghalt, de mégis itt volt valahogyan, így Johnnak meg kellett emésztenie ezt a szokatlan helyzetet. Tetszett, ahogy alakult John és Brooke kapcsolata a könyv folyamán, jó volt látni őket együtt dolgozni és azt is, hogy John miként kezelte a lány hangulat- és személyiségingadozásait.

Sajnos azonban két negatívumot mindenképp meg kell említenem, amiért nagy kár, mert az eddigi részek mind tökéletesek voltak úgy, ahogy voltak. Az egyik, ami nem tetszett, hogy a fő nyomozási szál, mert hogy abból itt is volt, szerintem a korábbiakhoz képest jóval gyengébbre sikeredett. Persze nem jöttem rá, ki a hunyó, nem a rejtély részével volt a gond, hanem inkább az egész tálalásával, aztán pedig a végső lerendezéssel. Ez a Sorvadt maga se volt olyan érdekes vagy izgalmas, mint az eddigiek, nem nagyon ismerhettük meg, valahogy nem tudta őt közel hozni az író hozzánk, Most gondoljatok bele! Hát nem ezerszer érdekesebb volt Crowley, Forman vagy épp Senki története? Na ugye, hogy igazam van.

A másik, ami nem nyerte el a tetszésemet, az a könyv magyar borítója. Az első trilógia mindegyik magyar borítóját imádtam, a negyedikkel meg úgy elvoltam, de már az se jött be igazán. Ez a mostani pedig egyszerűen ocsmány. Erre nem tudok jobb szót mondani. Nekem nagyon nem tetszik, nem illik a korábbiakhoz, semmit nem fejez ki, a színvilága fura, tehát valahogy nem áll össze az egész. Nem tetszik. Sajnálom, de nem.

Hangulatában és dinamikájában más ez a rész, mint az előzőek. John és Brooke kerülnek egyértelműen a középpontba, így a két karakter fejlődése, kapcsolatuk mélyítése kiemelt hangsúlyt kap a történet folyamán. Ezzel nincs is baj, mert épp ezt imádtam a könyvben. A probléma ott kezdődik, hogy a nyomozási szál így jóval gyengébbre sikerült és a rezidens Sorvadt se lett olyan emlékezetes, mint a korábbiak. Nem lett olyan elsöprő kedvencem ez a rész, mint az előző négy, de egyszeri tökéletesen szórakoztató és izgalmas olvasmányként értékelném.

További információk a könyvről:

https://moly.hu/konyvek/dan-wells-csak-a-holttesteden-at

Értékelés: 5/4

Dan Wells Magyarországon járt!

Mindenképp szerettem volna erről az eseményről egy rövid kis bejegyzést írni, már csak azért is, mert nem minden nap találkozik az ember az egyik kedvenc könyvsorozatának az írójával személyesen. Mikor megtudtam nyár végén valamikor, hogy Dan Wells októberben Magyarországra látogat, elsőnek el se akartam hinni, de mivel a szemének csak hisz az ember, így ujjongva meséltem el húgomnak az örömhírt és már akkor megegyeztünk, hogy nekünk ott a helyünk. Nem érdekes, hogy hol és pontosan mikor lesz, mi megyünk és kész.

Persze a helyszín épp Budapest másik fele és az időpont se a legjobb, mert munkából kellett loholnom odáig, hogy időben odaérjek, de ez csak részletkérdés. A lényeg, hogy mindkét nap odaértem időben, dacára a budapesti lomha tömegközlekedésnek. Az első nap, okt. 18.-án a Bem moziban egy csaknem egy órás panel beszélgetéssel kezdtünk, amit aztán dedikálás követett. Hangulatos kis helyszín volt, és éppen befértünk, igaz, mi hátul ültünk és a sötét világítás miatt nem is mindig láttam egészen Dan Wells és a fordító srác arcát, de ez már csak az én egyéni szociális problémán volt.

Nagyon örültem, hogy ott lehettem a panelen, mert nagyon érdekes élmény volt, hisz ilyenben korábban még sosem volt részem. Dan Wells szimpatikus volt, és szerintem jól is érezte magát, ahogy kezdett feloldódni a hangulat. A kérdések érdekesek voltak, némelyiken még ő is meglepődött. Viccelődött, mesélt és komolyabb témákról szintén szó esett, vagyis mindenféle dolog szóba került, aminek nagyon örültem. Az egyetlen, amit negatívumként tudnék megemlíteni, hogy nagyon sötét volt odabent. Nem tudom, hogy szándékos koncepció volt-e ez a "rejtelmes" hangulat, vagy csak lusták voltak felkapcsolni a világítást, mindenesetre engem zavart. Nem tudtam saját képeket készíteni éppen-e miatt, de szerencsére volt ott egy fotós, aki végig kattintgatott, így ha felkerülnek a képek a Fumax honlapjára, akkor majd hozok nektek onnan párat.

A panel beszélgetést követően lehetett a könyveket dedikáltatni, és mi húgommal vártunk egy kicsit, hogy fogyjon a tömeg, és majdnem a végére álltunk be. Aztán utánunk jöttek még páran, tehát mégse mi voltunk az utolsók. Mivel az első négy könyv otthon maradtam (mármint vidéken), így csak a frissen megvásárolt új könyvet és az ajándék novellát tudtunk dedikáltatni, de nem baj, mert én ennek is örülök. Mikor odaértünk Dan Wellshez, nem is nagyon tudtunk mit mondani, mert én személy szerint irtóra zavarban voltam, de megkértük, hogy csinálhassunk hármunkról egy közös képet és aztán megköszöntük neki. Fogadjunk, hogy szar lett rólunk a kép, mármint én biztos tök hülye fejet vágok rajta, de ha mégis vállalható lesz, akkor esküszöm kirakom ide az oldalra. Ennyiből persze nem lehet leszűrni semmit, de szerintem nagyon szimpatikus ember lehet, én legalábbis annak találtam. Nem éreztem volna, hogy megjátssza magát, nem is unta a dolgot, hanem normális emberként fogadta a sok rajongót és tette  dolgát. (Na ez jó hülyén hangzott, de értitek a lényeget.:))

Aztán szerdán, vagyis okt. 19-én ismét lehetett vele találkozni immár az Allee Libriben, ahova mi természetesen ismét elmentünk húgommal. Azt hittem, hogy itt is lesz valami beszélgetés vagy nem is tudom, de sajnos csak a dedikálás folytatódott, amit mi már tegnap lerendeztünk, így nem álltunk be újra a sorba, hanem inkább csak lézengtünk ott egy kicsit. Mivel itt már normálisak voltak a fényviszonyok, így tudtam pár képet kattintani az eseményről, amit hozok nektek majd lentebb.

Nagyon jól éreztem magam kedden, számomra az első nap volt az igazi nagy élmény és még mindig alig hiszem el, hogy találkozhattam Dan Wells-el és hogy aláírta az új John Cleaver könyvemet és a novellát, ami örök emlék marad számomra. Alig várom, hogy hétvégén végre elolvashassam az új könyvet, már nagyon izgatott vagyok miatta. Örök hálám a Fumax Kiadónak, amiért lehetővé tették ezt a két napot! :)

És akkor ahogy ígértem itt van néhány kép a két napról. A keddi napról majd akkor hozok képeket, ha felkerülnek a kiadó honlapjára. Már fent is vannak a képek a fumax.hu oldalon, és ebből hoztam párat. A linkre kattintva az összeset megnézhetitek, és még egy interjút is találtok alul. :)

És mivel nem lett annyira vállalhatatlan a közös képünk, így ezt is kirakom. :)

Én, húgom és Dan Wells együtt.

(Nem hittem, hogy ezt valaha megérem!:))

A szerdai Libris dedikálásról viszont itt van néhány. Az első mindjárt különleges, hiszen ezt maga Dan Wells készítette rólunk még az elején, és saját twitter oldalán osztotta meg. (Egyébként több twitet is megosztott a magyarországi tartózkodásáról, így ha fent vagytok twitteren, akkor lessétek meg!)

Forrás: Dan Wells twitter oldala 

(Húgommal mi is rajta vagyunk.)

És itt van néhány saját készítésű kép, csak egy kis ízelítőnek. Nem vagyok profi fotós, csak szólok. :)

(Ez a lány nem én vagyok.)

Julie Kagawa: A halhatatlanság szabályai (Éden 1.)

Fülszöveg:

Megmentheted az emberiséget, ám válj érte azzá, amitől a legjobban rettegtél. Te mit tennél?
Ha életben akarsz maradni e pusztuló világban, át kell adnod magad a sötétségnek…
Allison Sekemoto a fallal körülvett város legkülső körében, a peremen él. Nappal társaival együtt előmerészkednek, és élelem után kutatnak, éjszaka azonban bármelyikükből áldozat válhat, és nem tudják biztosan, megérik-e a holnapot. Ebben a világban a vámpírok két lábon járó vérzsáknak tekintik az embereket, Allie-t pedig az irántuk érzett gyűlölet tartja életben. Aztán egy éjszaka Allie meghal, és maga is szörnyeteggé változik.
Bár maga mögött hagyja a várost, titkolnia kell új énjét. Továbbra is embernek adva ki magát csatlakozik egy elcsigázott felmentőcsapathoz. Allie válaszút elé kerül, és döntenie kell, hogy miért – és legfőképpen kiért – éri meg feláldoznia halhatatlanságát.

Kicsit sok idő telt el az utóbbi bejegyzésem óta, de ne aggódjatok, olvasok még. Két dolog miatt alakultak így a dolgok. Egyrészt nagy változások történtek az életemben, így még ha akarnék se tudnék több időt olvasásra fordítani, pedig higgyétek el, én örülnék annak a legjobban, ha továbbra is az egyetemisták "lazább" életét élhetném, mint ezelőtt. (Azért van zárójelben a laza szó, mert azért annyira nem könnyű az egyetemista élet, mint sokan hiszik.) Mindenki felnő egyszer és velem is ez történt és kilépve a felnőtt életbe elkezdtem dolgozni az első igazi normális munkahelyemen. Másrészt hiszitek vagy sem, teljesen tönkrement az e-könyv olvasóm, így nem csak az időhiány, hanem az eszközhiány is akadályozza az olvasási tevékenységemet. Na de elég a magyarázkodásból, nem is annak szántam, csak gondoltam tudnotok kell, hogy miért érkeznek ezentúl ritkábban a posztok.

Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én mindig is imádtam a vámpírokat (igen, még a nagy "láz" kitörése előtt is, hisztitek vagy sem!), most is imádom és valószínűleg örökké imádni is fogom. Ha találok egy jó vámpíros könyvet, akkor arra előbb-utóbb le fogok csapni. Julie Kagawa másik könyvsorozata a Vastündérek nagy kedvencem volt akkoriban, mikor olvastam, így mikor megtudtam, hogy megjelenik magyarul az írónő másik könyvsorozata is, ami mellesleg vámpíros történet, tudtam ezt nekem találták ki. Kicsit sokáig tartott, mire sikerült eljutnom odáig, hogy el tudjam olvasni, de végül csak sikerült.

Nem tudtam semmit a történetről, így csak a fülszöveget átnyálazva vágtam neki a könyvnek. Mégis, a fülszöveg is elég arra, hogy kialakuljon bennünk egy kép a várható történetről, és épp ezért képzelhetitek mekkorát koppantam, mikor rájöttem, hogy ez a könyv korántsem arról fog szólni, mint én azt a kis fejemben korábban összeraktam. A fülszöveg számomra azt sugallta, hogy Allie akarata ellenére lesz vámpír és azt hittem, hogy a könyv majd azt mutatja be, hogy milyen nehéz hozzászoknia az új életéhez, vagy hogy miként küzd a vámpírsága ellen. Persze YA könyv, így mondhatnátok, hogy mégis mit vártam? Jó, jó...  lehet én voltam megint naiv, de én azért nem írnám le a YA könyveket, mert igenis vannak remek darabok a műfajon belül.

Mielőtt megint eltérnék a tárgytól... miről is szól ez a könyv, ha nem arról, amit én hittem? A főszereplőnk, Allie Sekemoto egy árva tinédzser, aki egy vámpírok uralta disztópikus világban él. Egy rejtélyes vírus kitörése után az emberiség nagy része elpusztult, és a vámpírok lelepleződése után a tudósok egy része a vámpírok öngyógyító képességét akarta kihasználni a vírus ellenszerének megtalálásához. Persze a dolgok rosszul sültek el, így a vírus mutálódott, létrehozva a húsevő zombiként vadászó veszetteket, akik szintén az emberek életére törve kezdték pusztítani a népet. A vámpírok erre félteni kezdték saját fennmaradásukat, hiszen ha az emberiség kihal, akkor nem tudnak kiből táplálkozni, így egy bizonyos időn belül maguk is halálra vannak ítélve. Ezért úgy döntöttek, hogy a kezükbe veszik az irányítást és átvéve a hatalmat az emberiség fölött, megpróbálnak úrrá lenni a kényes helyzeten. Így alakultak ki a vámpírvárosok. Az egyik ilyen helyen él Allie három barátjával. Egyik nap mikor éppen élelmet gyűjtenének, váratlanul veszettek támadnak rájuk, és akkor változik meg Allie élete gyökerestül.

Nem szeretnék többet elárulni a történetről, legyen elég ennyi. A lényeg, hogy nem teljesen arról szól, amire a fülszöveg alapján gondolna az ember. (Vagyis amire én gondoltam.) Nincsenek itt nagy filozofálgatások, mint a Vámpírkrónikában, de nem is olyan gagyi a sztori, mint a Twilightban. Nem olyan rossz ez, de más, mint amire számítottam. Két nagyobb részre lehetne osztani a könyvet. Az első felében kapunk egy vázlatos bemutatást a világról és Allie vámpírrá válásának lehetünk szemtanúi. Aztán a második felében, mikor Allie útnak indul egy csapat halandó oldalán, tisztára olyanná válik az egész, mint egy "road-movie", csak épp vámpíros kiadásban. Úgy hírlik, hogy létezik Éden, egy város, amit még mindig emberek irányítanak, és ahol esély nyílhat arra, hogy feltalálják a gyilkos vírus ellenszerét. A kis csapat oda szeretne eljutni, Allie pedig összebarátkozván velük eldönti, hogy minden erejével segíteni fogja őket.

 

                                                         Allie és Kanin

A kezdeti csalódás után, mikor beláttam, hogy nem teljesen azt fogom kapni, amit én előre vártam, úgy döntöttem, hogy nem leszek mufurc, hanem igenis adok egy esélyt a könyvnek és meglátom, mi sül ki belőle. A végére csak összeállt minden és Kagawa ismét bebizonyította, hogy remek kis YA könyveket tud írni, melyekben van izgalom, szerethető karakterek és kalandos történet. Rögtön azzal kezdeném, hogy mit szerettem a könyvben. Örültem annak, hogy kaptunk egy egész jó kis felvezetést az elejére, ahol az írónő bemutatta számunkra a világot és a főszereplőt. Imádtam, hogy sikerült meglepnie, hisz az elején (legalábbis) sose az történt, amit vártam volna. A legtöbb klisét szerencsére el is felejtette, így például engem nagyon meglepett, hogy Allie halandó barátai rögtön az elején meghaltak, vagy hogy a teremtője, Kanin nem a szerelme lett végül.

Az szintén meglepett, hogy a szerelmi szál csak nagyjából a könyv közepe fele indult el, és hogy nem rögtön a tini szerelmi nyáladzásba ugrottunk bele. Tetszett, hogy egy erős és okos főszereplőt kaptunk, aki mégis esendő. Habár próbál felnőttként viselkedni és nem hibázni, néha mégis megtörik és korához illően ostobaságokat művel. Máshol talán zavartak volna Allie "tini hülyeségei", de itt valahogy el tudtam nézni őket, mert alapjáraton Allie igenis remek karakter, akinek vannak hibái, és aki ezek ellenére mégsem válik unszimpatikussá. Aztán tetszett a háttérvilág felépítése és remek ötletnek tartom, hogy Kagawa egy disztópikus/poszt-apokaliptikus környezetbe vetített vámpíros sztorit álmodott meg nekünk. Derültek ki titkok a múltból, de mégse tudtunk meg mindent így rögtön az elején, így maradt még izgalom a folytatásra is. A könyv másik felében kicsit sok volt már az "emberi dolgokból" meg a "tini hülyeségekből", így remélem a folytatásban inkább a vámpírok kerülnek előtérbe, és többet tudunk meg arról, ami a múltban történt és remélem többet fognak azok szerepelni, akikre én kíváncsi vagyok.

Szerintem senkit nem lepek meg vele, hogy két kedvenc karakteremként Kanint és Sakált említem meg. Habár egyikük se szerepelt valami sokat, és nem igazán ismerhettünk meg őket, (na jó, Kanint talán egy kicsit jobban), nekem mégis ők kerültek közel a szívemhez. Remélem a folytatásban jobban előtérbe kerülnek és nagyon bízom benne, hogy többet megtudhatunk róluk. Mindkét karakterben van potenciál és holt biztos, hogy sokkal izgalmasabb karakterek, mint mondjuk Zeke vagy épp bármelyik halandó. Az pedig már csak a hab a tortán, hogy Kanin és Sakál szoros szálon kötődnek Allie-hez. Érdekes lenne látni, hogy a három karakter eztán hogyan viszonyul egymáshoz és hogy milyen kapcsolatuk lesz a jövőben. Sakálban több van, mint amennyit eddig láthattunk, remélem az ő történetét is megismerhetjük, pl. hogy mi történt köztük Kaninnal.

Habár nem teljesen azt kaptam, mint amire számítottam, a végére mégis sikerült megszeretnem a történetet és a szívembe zárnom a kedvenc karaktereimet. A könyv első fele nekem jobban bejött, a második felében a sok "halandós dolog" miatt néha kissé leült a sztori, majd a végére ismét izgalmassá vált minden és felpörögtek az események. Szerencsére az írónő most megkímélt minket a szerelmi háromszögtől (legalábbis eddig), amiért hálám örökké üldözni fogja. Nagy potenciál van a történetben és remek folytatást lehetne hozzá írni, és bízom benne, hogy az írónő így is tett és a folytatásban egy ennél még jobb és kalandosabb történetet fogok kapni. Remélem a kiadó igyekszik és minél hamarabb érkezik magyarul, mert én már annyira olvasnám.

További információk a könyvről:

https://moly.hu/konyvek/julie-kagawa-a-halhatatlansag-szabalyai

Értékelés: 5/4