Sara és Robin, az egymásra talált pár alulmaradt a sötétséggel vívott csatában – elvesztettek mindenkit, akit szerettek. Világuk összeomlott, az árnyék mély szakadékba taszította őket. Nem maradt egyebük, mint halványan pislákoló szerelmük, mely lassan lángra lobban, hogy utat mutasson a fényre. Ám ha kijutnak, újabb küzdelem vár rájuk: a sötét erők újabb életeket követelnek maguknak.
Izzó szenvedély és vak gyűlölet kíséri útjukat, gyűlölet, amely Robin testvérétől, Ray-től ered. Attól a testvértől, akit mardos a kín, aki képtelen uralkodni pusztító szenvedélyén, aki elárulja Robint – ahogy ezt már korábban megtette. A múlt ködéből egy elfeledett nagybácsi bukkan elő, és bosszúra éhes. Minden erejét összeszedve a szörnyű csapásra készül: elvenni azt, amivel a legnagyobb fájdalmat okozhatja a fiataloknak. Megnyerhetik-e a csatát ekkora erővel szemben, vagy ismét elbuknak? Nagy árat kell fizetniük érte, ám egy halvány fénysugár elől az árnyék talán meghátrál…
Igazából nem tudom mire számítottam a második kötetben, talán a fülszöveg alapján rengeteg Ray cselekményre, és hogy ő lesz a fő gonosz meg minden, mert hát ez jött le a fülszövegből, és egyáltalán nem ezt kaptam, ami meglepett. Nekem egy kicsit félrevezető ezáltal a fülszöveg, hisz azt sugallja, hogy majd Ray lesz a fő gonosz, pedig én nem éreztem annak. Na, de ez lehet csak az én gondom, így lépjünk túl rajta. Az első kötettől annyira nem voltam elragadtatva, őszintén bevallom, így kicsit félve vettem a kezembe a folytatást, mégis kellemesen csalódtam. Mindjárt elmondom miért. És akkor most elsőnek kezdjük a pozitív dolgokkal. Az írói stílus sokat javult az elsőhöz képest, és most azt hiszem nem is találkoztam egyetlen egy elgépeléssel sem, így ez sem zavart, bár azért még mindig voltak olyan kifejezések itt-ott, ami egyáltalán nem illett a szövegkörnyezetbe, vagy az adott karakter szájába. (Például Sara rengetegszer "felmenőknek", vagy "ősöknek" hívja a szüleit. Most komolyan ki hívja így a szüleit manapság? "Felmenőim"? Egy 20. századi tinédzser nem beszél így!)
Külön tetszett, hogy ebben a kötetben Sara és Robin nagy részben távol voltak egymástól, így nem kellett a már szinte undorítóan nyálas szerelmüket végig asszisztálnom, másrészt most kifejezetten szükséges volt a több nézőpontos írásmód, bár még mindig nem lettek jelölve a fejezetek elején, hogy ki a narrátor, és ez még mindig zavart egy kicsit. (Nem azért mert nem lehet rájönni, de ilyen esetekben szerintem mindig jelölni kellene). A korábbi kettő helyett már három nézőpont van, Sara, Robin és Tánya, habár Robin része elég rövidke, mégis azt olvastam a legszívesebben. A könyv története nem valami bonyolult ismét, igazából a főbb történetszál annyiban kimerül, hogy megláthatjuk ki hogyan élte túl az első kötet végét, kivel mi történt, aztán a könyv másik felében Sara túlesik egy iszonyat gyors és fájdalmas terhességen (csak nekem ismerős ez valahonnan?), Robin hirtelen a történet hősévé lép elő, Ray behülyül (nem tudok erre jobb szót), és az egyetlen aki valami tényleg hasznosat is visz véghez, az pedig Tánya.
A könyv első fele tetszett, mind a három nézőpontból megtudhattuk kivel mi történt az első rész vége után, Sara lábadozása igen szépen, hihetően és reálisan volt ábrázolva, csakúgy mint Robin küzdelme és győzelme a sötét énje felett. Ez tetszett, hihető volt és szépen be lett mutatva, és a Robin fejezet volt a kedvencem bevallom, amikor küzdött a saját sötétsége ellen. Közben Tánya és családja visszaköltözött Oroszországba, és esküszöm az egyetlen izgalmas cselekményszál ott történt vele, mikor beépült abba az intézetbe, hogy kémkedjen és amikor végül felszámolták azt a helyiséget. A könyv másik felében meg egy olyan váratlan fordulatot vett a történet, hogy csak pislogtam és itt megint megjelenik az, amit az első kötetben sem értettem. Néhány dolog túl gyorsan és a valósághoz nem hűen történik, ami sajnálom, de nekem szúrja a szemem. Sara terhessége és az egész gyerek mizéria is ezekhez tartozik és lehet megint csak nekem tűnik úgy, de egyre több az Alkonyathoz kapcsolódó történeti csavar jelenik meg ebben a könyvben, de mondom, lehet ez csak nekem tűnik úgy.
A karakterek terén nincsenek nagy változások, bár Saranak és Robinnak határozottan jót tett az, hogy kevés időt voltak együtt, így sokkal jobban elviseltem őket. Tánya jelenleg a kedvencem, talán ő az egyetlen reálisabb és kedvelhetőbb karakter mind közül, az ő történetszála tetszett most a legjobban, bár a Rayel való kapcsolata egy kicsit furán lett lezárva. És akkor elérkeztem Rayhez. Igazából őt egyáltalán nem értem. Már az első kötetben sem értettem, hogy ha Sarat szerette, akkor minek kezdett el járni Tányával. Aztán meg mikor már úgy tűnt jól megvannak, Ray mégis szakított vele, mert hát neki ennyi idő kellett, hogy rájöjjön mégis Sarat szereti. Aztán meg sértetten és duzzogva majdnem megerőszakolta Sarat, majd pedig elment. Puff. Én meg csak ismét pislogtam, hogy akkor mi van? És ennyiben kimerült Ray szerepe. Nem is értem a fülszöveg miért őt állítja be a nagy gonosznak, mikor nem volt az.
A sötét vihar trilógia második része határozottan jobban tetszett, mint az első, még a hibái ellenére is, szerintem látszik a javulás, és csak így tovább, ki fog ez alakulni a végére. Igazából csak a nem valósághű dolgok idegesítettek egy kicsit, ez a terhesség és erre Sara szüleinek a reakciója. Gyakorlatilag meg se döbbentek, és ha tisztában voltak vele, hogy Sara ilyen könnyen teherbe eshet, akkor talán illett volna erről hamarabb is felvilágosítani szegény lányukat, nem csak akkor mikor már késő. És ha az én lányom lett volna terhes 17 éves korában (azt most hagyjuk figyelmen kívül, hogy ez mágikus eset meg minden), akkor minimum jól leordítottam volna a fejét, hogy miért ilyen felelőtlen meg, hogy jobban is vigyázhatott volna. Ha tippelnem kellene nem tudnám megmondani mi lesz a folytatásban, bár talán Ray vagy George (vagy egyszerre mindketten) kavarnak még valamit, tuti a gyerekeket akarják majd elvinni. Várjunk csak, mégis látom mi lesz. Majd kiderül, hogy igazam lesz-e vagy sem.
Bővebb információk a könyvről:
Értékelés: 5/3
A könyvet köszönöm Darena Salyaznak!
