2018. aug. 20.

Ker Dukey - K. Webster: Ellopott babácskák (Csinos játékbabák 1.)

Fülszöveg:
Szép kis babácskáit Benny nagyon szereti,
Mindaddig, míg azok szót fogadnak neki.
Hajukat fésüli, őket szép ruhába bújtatja,
Hogy tökéletességük semmi ne sújthassa.
Ha eljön az éj, velük játszadozni szeret,
Egyikük félénk, de a másik harcol és fenyeget.
Mikor aztán kedvence futásnak ered,
Hiába ígér a másik baba szépeket,
Benny szíve megtört, szeméből könny csorog,
hasztalan küzd, hisz nem férfias dolog.
Kedvence az övé, vissza kell kapnia
vagy a másiknak meg kell lakolnia.


Igazából egész egyszerű módon figyeltem fel a könyvre. A moly.hu oldalon adta ki friss megjelenésként pár héttel ezelőtt. Mivel láttam, hogy a KMK Rázós könyvek sorozatának tagja, így rákerestem, hogy miről szólhat. Aztán ahogy szembe találtam magam a fenti kis versikével, rögtön meggyőzött, hogy nekem ez kell. Örülök annak, hogy a KMK komolyabb és sötétebb könyvek kiadásával szintén próbálkozik, és bevallom, hogy én mindig érdeklődve várom az újabb és újabb megjelenéseiket. Nem mindegyik Rázós könyv jött be, amit olvastam, de ami igen, az nagyon is.

Mi a helyzet ezzel a könyvvel? Imádtam, mert annyira sötét, torz és borzongató, amivel régóta nem találkoztam, és ami rögtön levett a lábamról. Persze nem vagyok vak és látom a hibáit, amikre ki fogok térni, de összességében nekem nagyon bejött ez az elcseszett sötét sztori, amiben kb. mindenki egy pszichopata szintjét súrolja. Nem túlzok, tényleg így van. Lássuk mit szerettem benne és mi az, amit nem.

Mivel a fülszövegként funkcionáló versike nem teljesen világos, így kezdetnek essen néhány szó a történetről. Jade-t és húgát, Macy-t gyerekkorukban elrabolja egy fiatal férfi, aki Benny-nek hívja magát. 4 évig tartja fogva őket, mikor Jade egy váratlan pillanatban képes megszökni, de a húgát nem tudja megmenteni. Évekkel később Jade immár felnőtt nőként nyomozóként dolgozik és élete célja, hogy megtalálja elrablóját és húgát, akit hátrahagyott... ha még nem késő.

Ez a történet elmenne egy krimi sorozat egyik epizódjának is, annyira beteg és undorító, ha jobban belegondolunk. Benny egy őrült pszichopata, aki játékbabákat készít és azok megszállottja. Jade-t és Macy-t élő babának tartja, öltözteti, szépítgeti őket, játszik velük, bármit megtesz velük, amihez épp kedve szottyan. Fogva tartja a két fiatal lányt és mindkettejüket kínozza különféle módokon. Jade az aki ellenáll, aki nem hagyja könnyen magát, míg Macy hamarabb megtörik. Fizikai és lelki terrort kell mindkettejüknek elszenvednie, ami nem marad nyom nélkül.

Kicsit fura volt számomra a szerkezeti felépítés, mert azt hittem, hogy a "jelenben" haladnak majd az események és az elrablás éveiről fog szólni. Aztán meglepetten látom, hogy nem így van, hiszen a jövőbeli, immár nyomozó Jade emlékszik vissza a múltra, miközben láthatjuk, ahogy nyomoz még mindig Benny és a húga után. Tehát visszaemlékezésben látjuk a múltban történteket. Rögtön itt jön az első negatívum. Jobban örültem volna, ha sokkal több visszaemlékezést kapunk, vagy ha alapjáraton csak az elrablás éveiről szól az első rész és maximum utána ugrottunk volna csak az időben.

Azért mondom mindezt, mert nekem ez a néhány visszaemlékezés nem volt elég arra, hogy kellően megértsem és átéljem mindazt a sok borzalmat, amin Jade-nek keresztül kellett mennie. Jade a narrátorunk, az ő szemszögéből látjuk az eseményeket, így csak egy egyoldalú nézőpontot kapunk. Persze sok szörnyűséget, kínzást és megalázást élt át, ezt nem vitatom, de mivel kevés volt a visszaemlékezés, így nem tudták kellően átadni a lány lelki fejlődését és a személyiségbeli átalakulását. A jövőbeli Jade teljesen más ember lett, mint az a naiv és ártatlan kislány, akit anno Benny elrabolt, épp ezért kellett volna sokkal nagyobb hangsúlyt fektetni a személyiség változásának a fokozatos és reális bemutatására. Ahhoz pedig sokkal több sztori kellett volna a múltból. Én legalábbis így látom.

A másik, ami nem egészen nyerte el a tetszésemet, az a felnőtt Jade felfokozott szexualitása. Tudom, engem még sosem raboltak el, kínoztak és erőszakoltak meg különféle módokon, de valahogy nehezen hiszem el, hogy ha olyasmi történik egy tinédzser lánnyal, ami Jade-el, akkor ilyen irányba alakul a szexhez való viszonya. Épp az ellenkezője a valószínűbb és nem az, hogy kb. mindenre felizgul és a tragédiákat úgy reagálja le, hogy márpedig neki azonnal d*gnia kell valakivel. Ilyen trauma hatására szerintem épp hogy inkább frigiddé válik az ember lánya és soha az életben férfihoz nem akar érni többé.

Szerintem nyugodtan ki lehetett volna hagyni ezt a sok szexet, legtöbbször nem igazán illett a történetbe, mikor random módon egymásnak estek Dillonnal. Én meg csak pislogtam, hogy mi a fene, ez most hogy jön ide? Bőven akkor is 18 karikás maradt volna, ha nem erőltetik bele az írók azt a sok szexjelenetet Jade és Bo/Dillon között. A múltbéli borzalmak éppen elegek lettek volna mindenkinek. Ez persze csak az én véleményem, de szerintem még nagyobbat ütött volna a történet, ha így lett volna és inkább Jade lelki válságára, karakterének és személyiségének lélekbeli torzulására helyezték volna a hangsúlyt.

Tulajdonképpen négy főszereplője van ennek a könyvnek. Mint már említtetem Jade a narrátor az első részben, így róla tudunk meg a legtöbbet. A szexuális részt kivéve éppen úgy reagált a vele történtekre, ahogy az reálisan elvárható, nem csoda, ha minden erejével azon van, hogy megtalálja és bosszút álljon Benny-n. Közben ő sem százas már, érzéketlen, rideg, otromba nő lett belőle, de hát ezért nem lehet hibáztatni. Bírtam a privát kis kommentjeit és ahogy lereagálta a körülötte lévőket és történteket.

Benny a fő pszichopata, ez nem kétség és valójában csak annyit látunk belőle, amit Jade látott. Ezek alapján nem túlzás azt állítani, hogy bárki pokolra vetné Benny-t (bocsánat, Benjamint!!!:), de gondolom később kapunk majd némi magyarázatot arra, hogy lett olyan, amilyen. Mert biztosan nem így született, hanem történt vele valami, amitől ilyenné vált. Remélem valami értelmes és normális magyarázat lesz, és nem valami baromság, mert akkor nagyot csalódnék.

Aztán ott van Macy, aki sokáig mellékszereplőnek tűnik, de aztán kapunk a végén egy csavart és leesik az állunk. Macy sem az már évekkel később, mint akire Jade emlékezett és ez a csavar roppant érdekes folytatást ígér. Remélem kapunk több Macy nézőpontot és megtudjuk mi történt vele azokban az években, amíg Jade nélkül maradt Benny kezei között. Ott van persze Dillon is, de nekem ő valahogy végig olyan semleges maradt. Nem értem minek kellett ide, ha nem jöttek volna össze Jade-el, akkor abszolút semmi létjogosultsága nem lenne a karakternek. Én nyugodtan meglettem volna nélküle, Jade egyedül is nyomozhatott volna.

Néhány hiba/logikátlanság ellenére, amiket ha nem veszek véresen komolyan, egész korrekt és élvezetes sorozatkezdő könyvet kaptam. Szeretem az ilyen sötét és elborult sztorikat, ez pedig kellően az volt a javából. A végén kapunk egy csavart, ami izgalmas folytatást ígér, és emiatt nagyon szeretném már olvasni azt. Remélem érkezik mihamarabb magyarul, mert az tuti biztos, hogy amint megjelenik, én azonnal lecsapok rá.

További információk a könyvről:
Értékelés: 5/4

2018. aug. 14.

The 100 (A Visszatérők) 5. évad összegzés


Olyan gyorsan telik az idő, hogy el se hiszem, de mégis véget ért pár napja a legújabb ötödik évad. Tudjátok, hogy mennyire nagy kedvencem a sorozat, és habár voltak mélyrepülései (khm... 3. évad), de még mindig szeretem és amint elkezdődött az új szezon, nyomban rávetettem magam. Ismét 13 részt kaptunk, ami mint bebizonyosodott éppen elég volt, nem kellett ezt tovább nyújtani. Még így is akadtak üresjáratok, lássuk be, egy hosszabb évadnál még több lett volna.

Történetünk hat évvel Primfaya után folytatódik. A csapat három részre szakadt. Az első két-három rész felveszi a három különféle fonalat. Meglátjuk, mi történt az űrbe menekült Bellamy-ékkal, a felperzselt földön ragadt Clarke-al és a kislánnyal, akire rátalált, valamint, hogy miként élték túl az éveket odalent a bunkerben a többiek Octavia vezetésével. A felvezetés és az új erőviszonyok tisztázása után nem sokáig ülhetünk a babérjainkon, mert újabb fenyegetés érkezik. Egy ismeretlen űrhajó jelenik meg a Földön, ami tele van rabokkal, akiket nem éppen jó szándékok vezérelnek.


Ahogy azt a The 100-nál megszokhattuk, nem tökölünk sokáig, igen hamar belecsöppenünk a dolgok sűrűjébe. Ismét a túlélés a tét, hisz mindenki az egyetlen épen maradt területet szeretné megszerezni magának, így hőseink és a rabok hamar egymással szemben találják magukat. A diplomácia mit sem ér, Octavia nem akarja megadni magát, így ennek csakis háború lehet a vége. Kapunk rengeteg izgalmat, fordulatot, árulást és szövetséget, pont ahogy azt korábban megszokhattuk, és sokféle tervet próbálnak megvalósítani a béke érdekében, de ezek mind sorra kudarcot vallanak.

Hol kellene kezdenem? Annyi, de annyi lehetőség volt ebben az évadban és iszonyatosan fájt látni, hogy a nagy részét kiaknázatlanul hagyták, vagy ami még rosszabb, valami baromságot vagy irritálót hoztak ki belőle. Tehát kezdem azzal, ami nem tetszett. Clarke és Octavia mindketten az agyamra mentek, csak épp más okból. Nem tetszett, ahogy ez a két korábban remek karakter kifordult önmagából. Clarke álszentsége nem ismert határokat és nagyjából senki se érdekelte magán és Madin kívül. Korábbi barátait elárulta, otthagyta őket, nem törődve azzal, hogy meghalnak, közben meg Octavia-t ekézte, holott ő sem jobb a másiknál egy cseppet sem. Clarke megérdemelt volna egy-két atyai pofont valakitől, hogy ne játssza itt a szentet.


Aztán ott van Octavia.... te jó ég, mit műveltek ezzel a karakterrel! És ezt nem jó értelemben mondom. Annyira vártam, hogy milyen lesz Octavia vezetőként, és olyan jó dolgokat képzeltem el, de arra álmaimban sem gondoltam volna, hogy egy rideg és csökönyös diktátort csinálnak belőle. Nem lett volna ezzel gond, ha fokozatosan látjuk az átalakulását, ha reálisan mutatják be, hogy lett olyan, amilyen, de itt sajnos nem ez történt. Persze volt néhány visszaemlékezés, de ennyitől senki se vesz ilyen 180 fokos pálfordulást, mint amilyet Octavia tett. Vagy ha mégis.... akkor legalább hallgat a jó szóra. Indra látta jól a dolgokat a végén... Octavia-nak szimplán agyára ment a hatalom.

Nem tudtam hova tenni a "fő ellenségeket" sem, a rabokat. Az meg sem lep, hogy a nagy részük totál érdektelen és csak a háttérben lebegett a három főbb karakteren kívül. De az a három karakter se sikeredett olyan érdekesre, hogy megkedveljem őket. Dioyza és McCreary voltak azok, akikben lehetett volna potenciál, főleg azt bírtam, ahogy egymás ellen feszültek néha, de mikor kiderült a kis légyottjuk és annak következménye, akkor csak sóhajtoztam nagyokat, hogy ez most komoly? Minek kellett a gyerek ide?
Shaw pedig olyan lapos karakter, hogy mintha ott se lett volna. Raven és ő hogy jöttek össze, azt máig nem értem, de legyen ez csak az én gondom. Biztos sokan szerették őket. Egyik percben még ellenségek voltak, aztán már szerelmesek? Mi van? Sokkal jobban lehetett volna ez az egészet felépíteni és akkor talán még jók is lettek volna együtt.


Voltak persze olyan dolgok is, amik tetszettek. Egyrészt Clarke és Madi anya-lánya kapcsolata, és Madi-t még magában szintén bírtam. Azt hittem idegesítő lesz a kis csaj, de a végére megemberelte magát és egészen ígéretes karakter vált belőle, kíváncsi vagyok mihez kezdenek vele a folytatásban. Bellamy még mindig nagy kedvenc, ő legalább most nem kattant meg, mint Clarke és Octavia, hanem hozta, amiért szeretjük. A "jolly joker" még mindig Murphy, őt nem lehet nem szeretni, hozta is a formáját. Tetszett, ahogy változott Bellamy és Octavia korábbi feltétlen szereteten alapuló testvéri kapcsolata, és ahogy Bellamy mélységesen csalódott a húgában. Valamint tetszett, ahogy Clarke és Bellamy barátságát (sőt talán többet is?) tovább mélyítették. Ha Clarke nem fordult ki volna önmagából, és nem árulta volna el többször Bellamy-t és a többieket az még jobb lett volna, de hát ez van. Úgy tűnik minden évadban meghülyül egy-két főszereplő, ezt el kell fogadnunk.

Az ötödik évad nagy része és főbb történetszálai valahogy nem igazán jöttek be, ezt ennyiből már le tudtátok szűrni és az utolsó összecsapott és kissé össze-vissza részt már meg sem említem. Valami drámaibb összecsapást vártam, Octavia-nak meg kellett volna halnia, az lett volna a remek lezárása a bukott karakterének. A megoldás érdekesre sikeredett és a vége megint izgalmas folytatást ígér, csakis ezért várom a jövőre érkező hatodik évadot. Remélem az nem fog csalódást okozni, mint a mostani.
Értékelés: 10/6

Előzetes:

2018. aug. 9.

The Originals (A sötétség kora) 5. évad összegzés


A The Originals idén befejeződött az ötödik, egyben utolsó évaddal, aminél jobb nem is történhetett volna. Nem azért mondom mindezt, mert nem szerettem a sorozatot, (habár a gyenge negyedik évad azért némi intőjelként szolgált) hanem azért, mert ez valóban csak ennyi volt. Ha akarták volna sem lehetett volna tovább húzni, így remek döntésnek tartom, hogy véget ért. Még viszonylag a csúcson. Persze mindezt képletesen mondom, mert sajnos nem a csúcson ért véget. Az a harmadik évad végét jelentette volna. Az utolsó felvonásban kaptunk 13 részt, ami bőven elég volt, még sok is, ezért se bánom.

Jól sejtitek, sajnos az ötödik évad sem nyerte el a tetszésemet. Az utolsó szezonban csúcsosodott ki minden probléma, amitől féltem, és amit korábban se láttam szívesen. Ez egy eléggé negatív kritika lesz, ezt már most látom előre, így aki nem akarja olvasni, az inkább ne is folytassa. Nem jókedvemben fikázom a sorozatot, mert volt ebben potenciál bőven, és a legtöbbet kihasználták, de már kifulladt a dolog és nem nagyon tudtak semmi újjal előrukkolni. Ezért se bánom a kaszát. Ennek most kellett vége lennie. Hogy sikerült a lezárás? Szarul.


Az egész ötödik évad fő történetszála egy nagy nulla. Egyrészt még mindig azon rágódnak, hogy mi legyen a Sivár gonosz erejével. De mivel a Mikaelson tesók nem tudnak sokáig egymástól távol maradni, így persze, hogy újraéled a fenyegetés, aztán az erő ismét Hope-ba kerül és ott vagyunk, ahonnan elindultunk. Ha mindez a szenvedés nem lenne elég, kapunk még egy náci vámpír csoportot is, akik vissza akarják szerezni a vámpírok hajdan elvesztett dicsőségét. Mindezt úgy, hogy megölik Hope-t, mert hogy Hope egy förtelmes hibrid, vagy tribrid vagy mi a fene (boszorkány, vérfarkas és hibrid) és az milyen már!

Kissé nevetségesnek gondolom, hogy szerintük Hope tehet minderről, és hogy ő minden probléma forrása és azt is, hogy Klausék miért nem intézték el egy csettintéssel az egész vámpír csoportot. Persze ott volt Elijah és az új nője a másik oldalon, ami megint csak egy felesleges és irritáló kavarás, és olyan erőltetett, hogy csak fogtam a fejem. Hogy Elijah pont a gonosz nő lányába botlik bele véletlenül és pont egymásba szeretnek? Mert hogy ennek igen nagy a valószínűsége, nem? Ha Elijah nem lett volna ott velük, akkor nem lett volna semmi nehézség, mert Klaus lazán végez az összessel.


Sosem lett Haley a kedvencem, és nem azért mondom, mert annyira hiányolnám, de a karakter halála túl hirtelen és váratlanul lett. Nem értettem a dolgot és nem számítottam rá, így nagyon meglepett, mikor valóban meghalt és rájöttem, hogy sehogy se fog visszatérni. Utólag persze láttam az okot, hisz Haley halálával Hope teljes mértékben Klausra lett utalva, így tudták építeni az apa-lánya kapcsolatot közöttük, de szerintem ezt Haley mellett ugyanígy meg lehetett volna tenni. Aztán ahogy elbántak Elijah és Haley kapcsolatával! Könnyen elvágták őket és mindenki könnyen túllépett rajta, mintha sosem történt volna közöttük semmi. Én meg csak pislogtam, hogy mi van?!

Vincent és Marcel abszolút gyalogok maradtak ebben az évadban, senki észre se vette volna, ha nem szerepelnek. Az írók egyikükkel se tudtak mit kezdeni, csak akkor szedték elő érdemben őket, ha kellett a segítségük. Egyébként a háttérben maradtak, semmi jelentőséget nem kaptak. Freya annyira remek karakter lehetne, olyan sok mindent lehetne vele kezdeni, erre ebben az évadban neki se adtak valami nagy szerepet. Inkább csak a szerelmi életén nyavalygott, ami még mindig fura számomra és egyszerűen nem tudom hova tenni, hogy végül egy nővel jött össze. (Nem a leszbikus szál zavar, hanem az, hogy ez is hirtelen történt, minden korábbi utalás nélkül.)

Az évad-, és egyben sorozatzáró epizód nem hagyott bennem mély nyomokat, egyedül csak azon háborodtam fel, hogy Klaus és Elijah meghaltak. Jó, máshogy nem igazán lehetett volna megoldani a dolgot, de akkor is. Ők voltak a sorozat lelke és szíve, csak miattuk néztem, és ebben az évadban is imádtam a testvéri kapcsolatukat és annak hullámvölgyeit. Rebekah mellékszereplővé történő lefokozása után ő és Kol nem sok vizet zavartak, így rájuk mindig csak mellékszereplőként tudtam gondolni. Valami grandiózusabb és felejthetetlenebb lezárásra vágytam volna, erre kaptam egy középszerű részt két sokkoló halállal, aminek nem örültem, így elég keserű szájízzel fejeztem be.


De hogy ne csak panaszkodjak, azért a végén említenék két dolgot, ami tetszett. Örültem az időugrásnak, nagyon kellett az ide, mert a csecsemő vagy gyerek Hope kezdett az idegeimre menni. Nem azt mondom, hogy a tinédzser Hope egy nagy karakter, teljesen átlagos és nem lett a kedvencem, de legalább már meg tudja magát védeni és aktívan részt vesz a dolgokban, nem csak mindenki őt védelmezi, ami korábban rohadtul idegesített. Persze még mindig ő volt a középpontban, megint őt kellett megmenteni, de  legalább már ő is aktív részese lett az eseményeknek.

A másik ami tetszett, Klaus és Hope apa-lánya kapcsolatának építése. Ahogy az elején még félve, távolságtartóan közelítenek egymáshoz, hogy aztán a problémák összehozzák őket és kénytelenek legyenek együtt dolgozni. Klaus nem egy követendő példa, és Hope pontosan tudja, hogy kicsoda-micsoda az apja, de mégis szereti és igenis felnéz rá a maga módján. Klaus pedig most ért el arra a pontra, mikor valóban változott, és éppen az előnyére. Nagy önzetlenségről tesz tanúbizonyságot a végén, és bebizonyosodik, hogy Klaus igenis képes megváltozni és valakit önzetlenül szeretni.

Összességében egy összecsapott és kidolgozatlan utolsó évadot kaptunk, ami minden eredeti ötlettől híján volt, amit csak el lehet képzelni. A fő történetszál ugyanaz, ami már volt korábban, a karakterek vagy értelmetlen halált haltak, vagy csak lógtak a levegőben, amitől az évad egy katyvasz lett számomra. Nagyjából a negyedik évaddal van egy szinten. Sajnálom, mert ennél egy ütősebb és jobb utolsó évadot vártam volna.
UI: Készül egy újab spin-off sorozat Hope főszereplésével, olyan "tinik mágikus képességekkel" stílusban. Na én arra már nem leszek kíváncsi, az holt biztos.
Értékelés: 10/3

Előzetes:

2018. aug. 4.

Black Mirror (Fekete tükör) 4. évad összegzés


Szorgalmasan folytattam a sorozatot a legfrissebb negyedik évaddal, de be kell vallanom, ezzel kicsit lassabban haladtam. Nem az volt az oka, hogy már nem szeretem a sorozatot, csak valahogy nem keltették fel annyira az érdeklődésemet a részek leírásai, hogy nekem azt minél hamarabb meg kell néznem.

A negyedik évadra ismét hat részt kapunk a Netflix jóvoltából, a részek kb. 1 órásak, és ez is csak felirattal érhető el. Most értünk el arra a pontra (vagy legalábbis én mindenképp), hogy tényleg feltűnik, hogy az írók kezdenek kifogyni az eredeti ötletekből. Rögtön három rész az évadban kísértetiesen emlékeztet három korábbi részre, és végig az volt az érzésem, mintha ugyanazokat látnám csak épp pepitában. Lássuk akkor mi tetszett és mi nem a negyedik évadban.


4x01: USS Callister ("USS Callister")

Robert, egy nagy számítástechnikai cég csendes résztulajdonosa eléggé el van nyomva munkahelyen és élete sincs igazán. Otthon éli ki kissé beteges vágyait, hisz tudásának köszönhetően létrehozott egy programot, ahova a munkatársai DNS-t megszerezve klónozza őket különböző okok folytán. A Star Trek stílusú programban ő maga lesz a kapitány és ott vezeti le a klónokon azokat a sérelmeket, amiket a való életben nem tud megtenni.

Hát... rögtön az első rész nekem nem nagyon tetszett. Ez az egyik leggyengébb az évadban és ha őszinte akarok lenni, akkor nem nagyon sikerült megértenem a mondandóját. Talán arra próbáltak rávilágítani, hogy manapság sokan beleőrülnek a videójátékokba, és ott élik az életüket, ahelyett, hogy a való világban tennék ugyanezt? Nekem csak ennyi jött le belőle. Persze nem elég a mondandó és a rejtett üzenet, magának a résznek izgalmasnak kell lennie és az se árt, ha kedvelhetőek a karakterek. Vagy legalább legyen benne valami érdekesség. Ez utóbbiak hiányoztak számomra, talán ezért se tetszett.


4x02: Arkangel ("Arkangyal")

Marie életének értelme kislánya, Sara, akit egyedül nevel az apja segítségével. Egy napon majdnem eltűnik Sara, és mikor épségben  megtalálják, akkor Marie eldönti, hogy soha többé nem akar aggódni a kislány miatt, így az Arkangyal még kísérleti fázisban lévő szolgáltatását veszi igénybe. A  kislány agyába egy chipet ültetnek, aminek segítségével Marie mindig nyomon tudja követni, hogy mit csinál és érez Sara. Ha mindez nem lenne elég, akkor szabályozhatja, hogy mit lásson vagy érezzen a kislány. Akkor kezdődnek a gondok, mikor Sara tinédzser lesz.

Engem nem könnyen lehet felhúzni, de ez a rész elérte és teljesen felháborodtam mire a végére értem. Nem a modern technológia oldaláról vizsgálnám, mert ez csak metaforaként szolgált a sajnos igen gyakori elnyomó szülők, tetteik és azok következményeinek reprezentálására. Marie-t persze nem rossz szándék vezérelte, mindig csak meg akarta védeni Sara-t, de annyira túlzásba esett, hogy végül teljesen átvette a lánya élete fölött az irányítást.
Mindig követte őt, tudni akarta, hogy mit csinál és mit lát. Mindezt a háta mögött, mert nem tudott benne megbízni, mert nem akarta meghagyni Sarának, hogy önmaga kövesse el a hibáit, amikből aztán tanulhat. Elvette tőle a szabad döntés jogát. Nem csoda, hogy Sara a végére agresszívan reagált.
(Ez a rész amúgy emlékeztet az 1x03 részre.)


4x03: Crocodile ("Krokodil")

Mia és Rob véletlen elütnek egy biciklist, aztán eltussolják az ügyet és tovább lépnek. Évekkel később, mikor Mia élete szinte tökéletes, hisz jó munkája és boldog családja van, Rob előkerül és mivel bántja a bűntudat, így fel akarja adni magát. Mia persze nem szeretné, hogy a tökéletes élete összeomoljon, így mindent megtesz, hogy megállítsa Robot. Aztán elindul a láncreakció és onnan nincs megállás.

Ez a másik rész, amit nem igazán szerettem meg. Számomra unalmas volt, mert ezt már korábban láttuk majdnem ebben a formában. A 3x03 rész ugyanerről szól, ugyanazzal az üzenettel és tanulsággal. Bármit megtehetsz azért, hogy elkerüld a titkaid fényre derülését, hogy megtartsd magadnak őket, de egyszer úgyis minden kiderül. Ugyanaz a rész, csak egy kis átalakítással.


4x04: Hang the DJ ("Hangold össze")

Frank és Amy egy párkereső rendszer szolgáltatásait veszik igénybe, melynek feladata, hogy megtalálja a tökéletesen összeillő párokat. Különböző párosokat hoz össze egy előre megadott időre, akiknek addig együtt kell maradniuk, ez lehet pár óra, pár hét, de akár pár év. A sokféle kombináció után kiértékeli az eredményeket és úgy hozza meg a végső döntést ki kinek lehet a megfelelő párja.

A Black Mirror a sötét, komor és általában negatív befejezéseiről híres, egyetlen pozitívan végződő epizód a 3x04-es. És most megkaptuk ezt a részt, ami stílusában és témájában eléggé hasonlít a San Junipero-hoz. Itt szintén egy párkapcsolat van a középpontban, mely a mai modern világ által kreált internetes társkeresést és annak jellemzőit mutatja be, egy kis körítéssel melyben a megszokott párkapcsolati problémák szintén felvázolásra kerülnek. Aztán a végén a csavar és végül boldogan alakult főszereplőink sorsa. Az pedig külön bónusz pont, hogy Joe Cole a férfi főszereplő, akit évekkel ezelőtt a Skins Luke-jaként szerettem meg és azóta várom, hogy más filmekben/sorozatokban láthassam.


4x05: Metalhead ("Metálfej")

Egy olyan világban járunk, ahol minden lepusztult, kihalt és sivár, egy maroknyi emberi túlélő maradt. Egy kis csoport próbál megszerezni valamit, de nem járnak sikerrel, mert robotkutyák támadnak rájuk. Kettejüket megölik, és a nő egyedül menekül tovább a robotkutyák elől. Találékonyságának és szerencséjének köszönhetően elég sokáig sikerrel jár, majdnem le tudja rázni a robotkutyákat, de végül eléri a sorsa.

Ez volt a harmadik rész az évadban, ami nem igazán tetszett. Számomra unalmas volt az elejétől a végéig, és itt sem jött át az üzenet. Az lett volna a lényeg, hogy küzdhet bármeddig az ember, a végén úgyis megtörik és legyőzik? Vagy az, hogy a robotok kontra ember harcában úgyis mindig mi fogunk alul maradni, így kezdhetünk félni a jövőtől? Vagy mindkettő egyszerre? Ezek is jó témák, csak ehelyett egy sokkal izgalmasabb részben kellett volna bemutatni.


4x06: Black Museum ("Sötét múzeum")

Nish autója lerobban és kénytelen megállni, hogy feltöltse. Közben van egy kis szabadideje, így betér a közelben található múzeumba, ahol annak tulajdonosa korábbi, nem éppen legális és korántsem etikus kutató munkájáról és azok félresikerült következményeiről mesél neki. Kapunk három történetet, mindegyik creepy a maga módján, aztán érkezik a csavar és leesik az állunk, mert Nish sem az, akinek idáig látszott.

Lehet csak velem volt így, de számomra ez volt az eddigi legijesztőbb és legborzongatóbb epizód az egész sorozat történetében. Mindhárom kis történet creepy volt, és rávilágított arra, hogy az illegális kísérleteknek sosincs semmilyen pozitív  következménye. Szerintem egy könnyebb horrorfilmnek szintén elmenne, vagy nem tudom... rám mindenképp ilyen hatást tett. A kísérletek etikai oldala már csak hab a tortán, amin szintén sokat lehet gondolkodni.

Összességében azt tudom elmondani erről az évadról, hogy elég megosztó lett számomra. A hat részből három nem igazán nyerte el a tetszésemet, három viszont azért még mindig eléggé odatette magát. Ami fura mert korábban azért mindig tetszett a legtöbb rész és kevésben találtam csak valami kivetnivalót. Ezek után érdeklődve, de egy kis félelemmel várom az ötödik évadot, és bízom benne, hogy eredeti ötletekkel rukkolnak elő a készítők és nem a korábbiakat mutatják be újra kicsit átalakítva.
Értékelés: 10/7

Előzetes:

2018. júl. 29.

Red Band Society ("Vörös Szalag Szövetség")


Ha őszinte akarok lenni, akkor elmondom, hogy nem most láttam először a sorozatot. Már a megjelenésekor néhány évvel ezelőtt megnéztem, csak akkor valamiért elmaradt róla a kritika. Nemrég valahogy eszembe jutott és kedvem támadt újranézni, majd ahogy elkezdtem, rájöttem, hogy anno mennyire tetszett. Így pótolnom kellett, ami akkor elmaradt és most írok nektek a sorozatról.

A történet:
Egy gyerekkórház többféle komoly betegséggel küzdő néhány fiataljának életébe nyerhetünk betekintést. Nyomon követhetjük harcukat saját betegségeikkel, miközben próbálják tovább élni az életüket, és közben barátságok és szerelmek szövődnek köztük.

Sajnos csak egy évadot élt meg és aztán kaszálták, amit elsőnek nem nagyon értettem, de aztán beláttam, hogy talán ez volt a legjobb döntés. Feleslegessé és kínossá vált volna, ha több évadon keresztül nyújtják el a fiatalok betegségeit. Mert hát lássuk be ez pont így jó. Ha tovább nyújtják, mint a rétestésztét abszolút irreálissá vált volna a végére. Csak úgy tudtam volna elképzelni a folytatást, ha minden évadban új betegek érkeznek.

Nem egy nagy történet és igazából semmi újat nem mutat, mert az akkoriban éppen nagyon felkapott Most jó és a Csillagainkban a hiba sikerét akarta meglovagolni, csak épp sorozat formájában. Fiatalok halálos vagy épp komoly betegségekkel, akik küzdenek az életükért, és akik olyan dolgokat élnek át, amit sok felnőttnek sosem kell. A sorozat egyszerűen aranyos és szeretnivaló, ezzel a két szóval tudnám összefoglalni. Nem magasröptű, nem mutat semmi újat és elég sok klisével operál, de mégis beszippant. Legalábbis velem így történt.


A hangulat, a humor, a karakterek, ami miatt lehet igazán szeretni. Komoly témák ugyanúgy megjelennek, de ugyanakkor sok humor szintén van benne, inkább a keserű fajtából. Sokat dob a stíluson, hogy kapunk narrációt a történet mellé. Az egyik kómás kisfiú narrálja nekünk az eseményeket, ahogy a kómából figyeli és érzékeli a körülötte és a kórházban történteket.

Több főszereplőről beszélhetünk és mindegyiket próbálták egyedivé és érdekessé tenni, szinte minden típusból kaptunk, de valahogy mégsem tudott mindenki igazán közel kerülni a szívemhez. Két kedvencként Kara-t és Emmát emelném ki, mindkettejüket más okból természetesen, mert nem lehetnének ennél különbözőbbek. Mindketten nagy utat tesznek meg a sorozat folyamán és nagyon sokat változnak, és jót tesz nekik a karakterfejlődés. Főleg Kara esetében lesz ez elég látványos.


Párosok terén a kedvenceim Kara és Hunter, jó kis megható történetet kaptak. Szerettem őket. Emma és Leo egy kicsivel maradtak le mögöttük, velük a végére az lett a bajom, hogy kissé irritáló módon szedték szét őket és a folyamatosan felesleges műbalhékat kreáltak köréjük, amit rossz volt nézni. Pedig nagyon aranyosan indultak. Leo története volt szerintem a legmeghatóbb a betegségét tekintve, és őt magában is kedveltem valamennyire, talán ő harmadik kedvencem. Jordi és Dash viszont totál semlegesek maradtak számomra, mintha ott sem lettek volna.

Az elég sok tini klisé és felesleges műbalhé mellett a sorozat másik gyengesége a felnőttek történetszála. Kezdjük ott, hogy túl sok volt némelyik szülőből, nem értem minek kellettek ide egyáltalán. Jó, szerepelhettek volna néha, de inkább csak a fiatalokra kellett volna helyezni a hangsúlyt. A másik, ami a végére az agyamra ment az orvosok és a nővérek kavarása és szerelmi drámája. Felesleges, erőltetett és abszolút oda nem illó, mintha csak a játékidőt húzták volna vele, mert mást nem tudtak kitalálni.

Összességében nem egy világmegváltó sorozat, de aranyos és szerethető és a hibái ellenére magával ragad. Egyszer mindenképp megéri megnézni. Főleg azoknak ajánlom, akik szeretik a tini és/vagy komoly betegséggel küzdőkről szóló sorozatokat.
Értékelés: 10/7

Előzetes:

2018. júl. 22.

Black Mirror (Fekete tükör) 3. évad összegzés


Ahogy időm engedi haladok tovább a sorozattal és nemrég értem a végére a harmadik évadnak. Ettől a szezontól kissé megváltozott a sorozat és ezt szerintem eléggé érezhető is rajta. Ekkor vette át a Netflix és rögtön változtatott egy-két dolgot. Kezdjük azzal, hogy a harmadik évad már hat részből áll a korábbi megszokott három helyett, ami mondjuk nem gond. Nem itt van a hiba, hanem abban, hogy a korábbi brit stílust, még ha akaratlanul is, de lassan és fokozatosan kiölte a Nelflix a sorozatból.

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy hirtelen nagyot romlott a minőség, mert az nem lenne igaz, de más lett és ezt mindenkinek be kell látnia. Hat részt kaptunk tehát a harmadik évadra és még csak felirattal érhető el, magyar szinkronnal senki se keresse. (Szerintem nem is lesz hozzá, mert a Netflixes sorozatokhoz én még nem láttam magyar szinkronos verziót.) Lássuk akkor melyik rész hogyan tetszett.


3x01: Nosedive (Zuhanórepülés)

Lacie szépen építgeti társadalmi státuszát és közel áll hozzá, hogy elérje a kívánt társadalmi rangsort. Egy applikáció segítségével az emberek egymást pontozzák, és ebben a világban csakis az számít, hogy milyen pontszámot ér el valaki a ranglistán. Ha nem vesszük figyelembe a cseppet sem bújtatott utalást a mai közösségi hálókon történő "like", "tetszik" és társai iránti megszállottságról, akkor láthatjuk, hogy a rész üzenete ennél sokkal mélyebb. Persze a "like" vadászat kritikájaként szintén értelmezhetjük, de ennél több az üzenete.

Hisz ha nem lenne a közösségi háló, ha nem lenne internet, ahol mindezeket hajszolnák, ugyanez megtörténne a valóságban. Csak akkor lehetsz közkedvelt, ha olyannak mutatod magad, amit a társadalom elvár tőled. Ha a megfelelő normák szerint viselkedsz, akkor magukban igenis felpontoznak az emberek és eszerint viszonyulnak hozzád. Ha népszerű és közkedvelt vagy, akkor olyan kapuk nyílhatnak meg előtted, amik másképp sosem. Ha pedig a valós önmagad adod és ezzel netán szembemész a társadalmi elvárásokkal és normákkal, akkor szinte seperc alatt a társadalom küszöbén találhatod magad kirekesztettként. Lacie útja éppen ezt mutatja be ironikusan ábrázolva.


3x02: Playtest (Játékteszt)

Cooper menekül családi problémái elől, és nem hajlandó beszélni az anyjával. Egészen Angliáig fut, ahol aztán elfogy a pénze. Hogy gyorsan pénzhez jusson egy szimulációs játék kísérletbe jelentkezik kísérleti alanynak, de a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy arra számított.

Ez volt az első és idáig az egyetlen rész, amit egyszerűen nem tudtam hova tenni és be kell vallanom, hogy a végére nem nagyon esett le, hogy miről szólna. Kezdjük azzal, hogy kicsit unalmasra sikeredett és mivel a Black Mirror-ra jellemző rejtett üzenet és kritika se jött át egyértelműen, így nem igazán tetszett. Az már régen rossz ennél a sorozatnál, ha utólag kell azon elmélkednem, hogy mi volt a rész mondandója és értelme. Lapos és unalmas, nem tudok rá mást mondani.


3x03: Shut Up and Dance (Fogd be és táncolj)

Kenny kényes szituációba keveredik, mikor egy ismeretlen felhasználó emailben megzsarolja. Különböző feladatokat bíz rá és a fiúnak engedelmeskednie kell, ha nem akarja, hogy kikerüljön az internetre a róla készült felettébb kínos videó. Másokat ugyanígy megzsarolnak, így több sorstársával kereszteződik az útja, miközben reménykedik benne, hogy ha azt teszi, amit mondanak neki, akkor végül nem lesz semmi baj.

Hát igen, ez a rész ékes példája annak, hogy vigyázz mit csinálsz és mondasz, mert a mai modern technológia segítségével szinte bárkit meg lehet figyelni, bárkit lehet követni, és vannak olyan emberek, akik visszaélnek az ilyesmivel. Ne legyünk álszentek, minden embernek vannak titkai,  azon belül igen kínosak is, olyan dolgok az életében, amit inkább megtartana magának és bármit megtenne azért, hogy az ne kerüljön nyilvánosságra. Ha megfenyegetnek minket ezzel, akkor ugrunk és tesszük, amit kérnek tőlünk. Ilyen az emberi természet. Bárkit meg lehet zsarolni, mindenkin lehet valamit fogni, senki se makulátlanul tiszta. Aztán persze a végén jön a slusszpoén, mert semmi se maradhat örökké titokban. Minden kiderül egyszer.


3x04: San Junipero (San Junipero)

A csendes és visszafogott Yorkie San Junipero-ba érkezik, ahol megismerkedik a vidám és életteli Kelly-vel, és hamar barátság majd több alakul ki köztük. A rész első felében még nem nagyon lehet érteni, hogy mi lesz itt a lényeg, aztán megkapjuk a csavart, én meg csak néztem nagy szemekkel. Innen vált izgalmassá a dolog.

Számomra ez volt a legérdekesebb és legelgondolkodtatóbb kérdést felvető rész az évadban (sőt, eddig talán az egész sorozatban), amibe nehéz belegondolni. Mi van a halál után? Létezik a mennyország vagy a halál után nincs semmi? Ha lehetőséged lenne rá, akkor szeretnél örökké élni egy mesterségesen kreált mennyországban? Ha lehetőséged lenne rá, akkor belemennél, hogy a lelked örökké éljen? Még akkor is, ha a korábbi családod vagy szeretteid számára nem adatott meg ez a lehetőség és ők csak szimplán meghaltak és már nem léteznek sehol? Remek kérdések, igaz?


3x05: Men Against Fire (Ember a harc ellen)

Stripe újonc katona a hadseregben. Éppen a "csótányoknak" nevezett furcsa lények után kutatnak az egységével, hogy a még megmaradt példányokat likvidálják. Aztán történik valami, mikor a Stripe-ba ültetett chip meghibásodik és rájön, hogy semmi sem az, aminek korábban hitte. Megkérdőjelezi a rendszert, amiben él és a társait, akikkel együtt dolgozik, és rájön, hogy a csótányok sem azok, akiknek hitte őket.

Egyértelmű, hogy miről szól a rész. A háború viszontagságait, a katonák átmosott agyát és gondolkodását, furcsa torz látásmódját állítja pellengérre igen remek módon. Képletesen mutatja be, hogy a katonák szinte bármit megtesznek, ha azt parancsba adják nekik és sokszor olyanokat ölnek meg vagy mészárolnak le, akik nem szolgáltak rá erre a sorsra. Mondhatnák, hogy ilyen a háború, de ez nem igaz. Csak mi emberek tesszük ilyenné. Itt már a bűntudat miatt se kell aggódni, mindenre megoldást hoz a modern technológia. Lássuk be, ha lehetőségünk lenne rá mi is élnénk vele, hogy egy gombnyomásra megszűnjön a bűntudat, épp ahogy Stripe tette.


3x06: Hated in the Nation (Egy nemzet által gyűlölt)

A rendőrség olyan gyilkosságok ügyében nyomoz, ahol nem éppen közkedvelt embere halnak meg valami megmagyarázhatatlan módon. Az internet népe által közellenségnek kikiáltott személyek egymás után kezdenek hullani, de itt sem ilyen egyszerű a dolog, hanem valami más áll a háttérben. Valami bonyolultabb.

Megint egy olyan téma, ami van annyira érdekes, hogy lehetne róla sokáig beszélni. Manapság az interneten szinte következmények nélkül tudunk gyűlölködni, átkozódni és másokat utálni, még akkor is, ha arra nincs alapos, igazi okunk. A sok gyűlölködés és szidalmazás ott sem marad nyomtalanul, pedig sokan azt hiszik, hogy ezzel nem tudnak másnak ártani igazán, hisz nem a valóságban teszik mindezt, hanem csak az interneten.

Pedig ezzel is árthatunk másoknak. Ha már itt tartunk, egyáltalán mi értelme van az egésznek? Mi értelme az interneten szidni vagy leszólni másokat? De nem csak ott, hanem a való életben is. Ha rászállunk valakire, ha támadjuk és szekáljuk, legtöbbször ostobaságok, vagy gyakran igazi ok nélkül, azzal el sem tudjuk képzelni, milyen károkat okozhatunk az életében. Remek üzenet, amin sokaknak illene elgondolkozni.

Összességében tetszett a harmadik évad, még mindig imádom a sorozatot, mert egyedi, mert új és mert érdekes. Ám valljuk be, hogy valami megváltozott az alap stílusában és hangulatában. Kapott egy kisebb "amerikai" hatást. Megint érdekes kérdéseket és problémákat vetett fel és mutatott be szatirikus módon. Az írók tele vannak ötletekkel és egyszerűen képtelen kifogyni belőlük. Ami nem gond, amíg ilyen különleges és elgondolkodtató részekkel örvendeztetnek meg minket.
A leggyengébb rész a második lett, ahogy már fentebb írtam, legjobban pedig a negyedik és az utolsó rész tetszett. Az utolsó elment volna akár egy külön sci-fi filmnek, annyira jól össze lett rakva.
Értékelés: 10/8

Előzetes:

2018. júl. 16.

The End of the F*ing World (A k*szott világ vége)


Elég fura módon fedeztem fel a sorozatot. A youtube dobta ki folyton az előzetesét ajánlónak, és a szokatlanul kemény cím rögtön magára vonta a figyelmemet. A címből arra következtettem, hogy ez valami poszt-apokaliptikus történet lesz, így utánakerestem, hogy miről szól tulajdonképpen. Aztán meglepetten tapasztaltam, hogy nem az, aminek én gondoltam, hanem annál sokkal jobb. Egy igazi, ízig-vérig ötletes és sajátosan sötét brit sorozat, amit mindenkinek szívből ajánlok.

A történet:
James egy fiatal srác, aki szentül hiszi magáról, hogy pszichopata. Épp első emberi áldozatát keresi iskolatársai között. Alyssa menekülni akar a családja és nagyjából az egész világ elől és Jamest választja ki, hogy vele tartson. Nem mintha Jamesnek nagy kedve lenne hozzá, de így legalább lehetősége adódik megölni a lányt, csakis ezért tart vele. Ketten szöknek el otthonról és az úton sok minden történik velük, mely során rájönnek kik is ők valójában, és hogy mi az élet értelme.

Ez az a sorozat, ami rögtön az első pár percben magába szippant és onnan nincs megállás, hanem végig kell nézned. Ez szerencsére nem tart sokáig, hisz a sorozat csak 8 részes, egy rész pedig kb. 20 perces, így ha úgy nézzük akkor olyan, mintha egy 3,5 órás filmet néznénk végig. Örülök annak, hogy nem filmként adták ki, hanem sorozatként, mert így több idő maradt a karakterek részletesebb bemutatására és egy hosszabb történetre, és még így se maradt idő mindenre. Filmként meg kellett volna vágni, akkor nem lehetett volna hosszabb 2 vagy nagyon maximum 2,5 óránál.

Minden adott, amiért imádok egy sorozatot. Kezdjük az alap történettel. Tinédzserek családi problémáik elől menekülnek el otthonról és útnak indulnak, hogy a sok kaland között találjanak rá igazi önmagukra. Van egy sajátosan sötét és elborult hangulata, így nem mindenkinek fog tetszeni, csak aki vevő az ilyesmire. Néhol lassan és talán vontatott halad előre a sztori, van egy-két mellékvágány, de ez nem gond, mert ez is hozzátartozik a stílusához. Nem kapkod el semmit, hanem úgy halad, ahogy haladnia kell.


Az már csak a hab a tortán, hogy páros narrációt kapunk, hisz halljuk mindkét főszereplőnk gondolatait az elejétől a végéig. Szeretem ezt a megoldást, mert kicsit olyan érzésem van, mintha egy váltott nézőpontos könyvet olvasnék, vagy mintha az elevenedne meg a fejemben. Ez a sztori nem könyvadaptáció, hanem valamilyen képregényből készült, amit személy szerint nem ismerek, így nem tudok nyilatkozni róla. Ha úgy vesszük ide mindenképp kellett a narráció, hisz így ismerhettük meg James és Alyssa gondolatait, érzéseit és valós személyiségét. Persze a történetből és a cselekedeteikből ugyanúgy átjött, hogy milyen emberek ők, de a narráció tette mindezt tökéletessé.

A két főszereplő karaktere olyan remekül lett kidolgozva és árnyalva, hogy arra szavaim sincsenek. Mindketten fura személyiségek, talán ezért illettek össze ennyire. Ékes példája e két karakter annak, hogy mi a valódi különbség a pszichopata és a szociopata között, amit nagyon sokan összemosnak, vagy összekevernek, pedig a kettő olyan távol áll egymástól mint Makó... tudjátok mitől. Nem ízig-vérig pszichopata és szociopata e két karakter, de elég sok téren annak tűnnek.

Az elején sokkal nagyobb kontraszt volt köztük. Vicces volt nézni, ahogy Alyssa ráakaszkodott Jamesre, ahogy folyton dumált valamiről és mint egy energiabomba pörgött ezerrel. James pedig csak némán ment vele vagy egy "oké-t" kinyögve sodródott az árral, miközben magában azt tervezte, hogy és mikor kellene megölnie a lányt. James az a néma veszedelmes típus, aki inkább szenved magában és nem mutatja ki az érzéseit, mert sokáig azt hiszi, hogy nincsenek is neki. Alyssa vele szemben minden hezitálás nélkül hangosan mondja ki a véleményét, nem fél kiabálni, káromkodni és beolvasni akárkinek, akiknek csak kell, nem egy csendes típus és éppen e különbözőségük miatt működött olyan jól köztük a kontraszt. A két brit színész tökéletes volt a szerepre, mindketten remekül hozták, amit kellett.

Aztán ahogy egyre több időt töltenek együtt, akaratlanul hatnak egymásra és sokat változik a karakterük az évad végére. Mindkettejük problémás karakterének hátterében a családi gondjaik állnak, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy elszöktek otthonról. A családi gondjaik komoly problémák, ezt nem vitatom, csak az volt vele a gondom, hogy arra már nem jutott elég idő, hogy ezeket a problémákat részletesebben kifejtsék a részünkre. Persze lehetett érteni miért lett pszichopata James, vagyis miért hiszi annak magát, és azt is, hogy Alyssa-nak mi baja úgy az egész világgal, de ha ezek részletesebben be lettek volna mutatva, akkor nagyobbat ütött volna.


Ezen kívül volt még két negatívum, amit nem tudok szó nélkül hagyni. Az első, hogy néhány helyen elég klisésre sikeredett a megoldás, sőt voltak olyan hihetetlen fordulatok, amik elégé irreálisnak hatottak. Jó tudom, hogy kellettek bele, hogy ne törjön meg a történet, de hogy pont egy sorozatgyilkos házába törnek be, hogy pont egy pedofil veszi fel őket, mikor stoppolnak, vagy hogy pont egy zakkant fiú az eladó azon a benzinkúton, ahonnan lopni akarnak, számomra túl erőltetettnek hatott és kissé kiszámíthatóvá tette a történetet.

A másik, amit negatívumként említenék meg, az a nyomozó páros történetszála. Nem is azzal van a bajom, hogy beraktak egy nyomozót, aki keresi őket, hanem azzal hogy egyrészt minek kellett két nyomozó, és minek kellett ide erőltetni egy totálisan felesleges szerelmi szálat. Abszolút semmi köze nem volt a fő történetszálhoz és csak a műsoridőt csökkentette. A nyomozók szerelmi drámáját ki kellett volna hagyni, sőt elég lett volna az egyikük, és helyette mondjuk több időt kellett volna hagyni a két főszereplő családi hátterének bemutatására. Vagy arra, hogy a családjuk hogyan reagál az elszökésükre és arra, amit tesznek az útjuk során.

A soundtrack mindenképp megérdemel néhány szót, mert remek zenékkel operált az elejétől a végéig, tökéletes összhangban a történettel. Egyelőre nem tudni lesz-e folytatás, vagy sem. Ha engem kérdeztek, szerintem nem kellene, mert ez így volt tökéletes és egy erőltetett és abszolút felesleges folytatás, csak elrontaná, ebben holt biztos vagyok. Nem kapunk rendes lezárást, nyitva marad a történet néhány kérdéssel, de ennek épp így kellett lennie, ezért sincs szükség második évadra. Remélem nem lesz. De komolyan! Ne legyen!

A végén említett negatívumok ellenére, nekem iszonyatosan tetszett ez a sorozat. Mi sem bizonyítja jobban, hogy egy lendülettel daráltam le a 8 részt az egyik este. Egyszerűen annyira lekötött, magával ragadott és érdekelt a folytatás, hogy nem tudtam abbahagyni, hanem néznem kellett tovább. Még szerencse, hogy már az összes részhez van felirat. Még csak felirattal lehet online megnézni, de ez senkit se tántorítson el, mert a brit akcentusnál nincs jobb dolog a világon. Komolyan, mindenkinek ajánlom, már csak egy próbára is, és ha az első rész beszippant, onnan már nem szabadulsz.
Értékelés: 10/10

Előzetes:

2018. júl. 10.

Black Mirror (Fekete tükör) 2. évad összegzés


Amikor van egy kis időm és kedvem haladok tovább a Black Mirror-al, mert egyszerűen hajt a kíváncsiság, hogy miről fog szólni a következő és a következő rész. Az első évad kritikája során már bemutattam a sorozat alapjait, így nem ismételném önmagam. Minden ugyanazon a séma és stílus alapján folytatódik. A második évadban ismét kapunk három teljesen különálló részt, emellett én ide fogom sorolni a "karácsonyi különkiadást" is, így négy részről fogok nektek mesélni. A második évad alap három része már megtalálható magyar szinkronnal, a folytatáshoz még nem készült. Lássuk akkor melyik rész, hogy tetszett.


2x01: Rögtön jövök (Be right back)

Martha és Ash fiatal házaspárként élik boldog és átlagos életüket, egészen addig, amíg Ash balesetet szenved és meg nem hal. Martha képtelen feldolgozni a szerelme elvesztését, így igénybe vesz egy szolgáltatást, amivel képes elérni azt, mintha Ash meg sem halt volna, hanem még mindig vele lenne. Ez a mesterséges intelligencia a közösségi médiában fellelhető adatokra és információkra támaszkodva szimulálja az adott egyént. Martha elsőnek csak chatel a programmal, hogy enyhítse a fájdalmát és Ash hiányát az életében. Aztán mikor ez nem elég számára telefonon kezdenek el beszélni, hogy aztán megvegye a "robotot" vagy mit, ami teljesen olyan, mintha Ash lenne maga.

Ez volt számomra eddig a legszomorúbb és meghatóbb rész, mert a gyász fájdalmáról és a veszteség feldolgozásáról szólt. Martha képtelen elfogadni Ash halálát, és míg a szolgáltatást az elején csak azért veszi igénybe, hogy segítse a halál feldolgozását, végül annyira ragaszkodni kezd hozzá, hogy képtelen elengedni. Pedig ő is rájön a végére, hogy ez a valami nem Ash,  csak egy igen jól sikerült utánzata. Az igazi szerelme meghalt, őt már senki és semmi nem hozhatja vissza. Ezzel a robottal csak a hiányérzetét csökkentheti. Na meg persze érdekes volt a háttérben a kérdés, hogy az Ash utánzat azért nem lett olyan, mint a valódi, mert ugyebár Ash közösségi médiában megjelentetett adatait és érzéseit reprodukálta. Az pedig sosem a (teljes) igazság, amit ott jelenítünk meg magunkról.


2x02: Fehér medve (White Bear)

Egy fiatal nő minden emlék nélkül tér magához egy elhagyatott házban, majd mire észbe kap már maszkos fegyveresek kezdik el üldözni. Ami még furcsább, hogy körülötte senki se segít neki, hanem némán a mobiljukkal fényképezik, miközben ő az életéért menekül. Mire azonban sajnálni kezdenénk a nőt, a végére nagyot fordul a kocka, és kiderül senki sem az, aminek korábban hittük.

Ezt a részt kicsit gyengének éreztem, holott a csavar a végén elég nagyot ütött. Jobban belegondolva én nem ellenezném egy ehhez hasonló hely létrejöttét, mert lássuk be, a bűnösök számára az a legnagyobb büntetés ha éppen ugyanazt kapják, mint amit ők tettek másokkal. Lehet radikálisnak fog hangzani, de ha meg van rá az ok, akkor igenis pártolom a szemet-szemért elvet, és ennek a résznek éppen ez volt a fő témája. Kiderül, hogy főhősünk teljesen megérdemelte azt a sok szenvedést, amin keresztül kellett mennie. Az viszont nem tetszett, hogy erőltetettnek éreztem a már-már horror jellegű elemek behozását, mert nem félelmetesnek, hanem inkább nevetségesnek hatottak.


2x03: Waldo (The Waldo Moment)

A rész középpontjában egy középkorú komikus, Jamie áll, aki egy sikeres műsor animált figurájának, Waldo-nak az "életre keltésével" keresi a kenyerét. Waldo mindenkit kiparodizál, és a véletlenek folytán kerül a politikai események középpontjába az egyik politikussal folytatott összetűzése révén. Waldo fura és váratlan megnyilvánulásai olyan hirtelen sikert és népszerűséget hoznak neki és a műsornak, hogy a producerek rögtön rávetik magukat a csontra és megindul a lejtő. Jamie-t akarata ellenére a politikai játszmákba keverik és mire észbe kap már nincs megállás.

Számomra ez a rész és maga Waldo mindazt szimbolizálta, hogy az embereket milyen könnyen meg lehet vezetni és milyen könnyen meg lehet nyerni. Ahogy maga Jamie mondta ki a végén, Waldo csak veszekedett, kötekedett, káromkodott és mindent leszólt, valódi változást nem tudott hozni (és nem is akart), valódi építő jellegű ötletei és tervei nem voltak. A vulgaritásával, agressziójával és nagy hangjával mégis megnyerte a tömegeket, egyre többen álltak mellé, pedig nem csinált mást, csak leszólta az ellenfeleit és fűt-fát ígérgetett az embereknek. Valamilyen szinten a mai politika élet egy kritikájaként is felfoghatjuk ezt a részt, hisz éppen ez szokott történni minden választás alkalmával.


+ Karácsonyi különkiadás: White Christmas ("Fehér karácsony")

Matt és Joe be vannak zárva egy kis házba csaknem öt éve. Karácsony este törik meg a jég és Matt unszolására beszélgetésbe kezdenek. Elsőnek Matt, majd Joe mondja el hogy kerültek erre a helyre, és mikor már azt hittük, hogy pontosan értjük mi történt velük, akkor következik a váratlan fordulat. A második évadból nekem egyértelműen ez lett a kedvenc részem.

Nagy ötletesnek gondolom a technikai dolgokat, amik a két férfi életére nagy hatással voltak. Egyrészt ott van Matt, aki feltalált egy különleges szolgáltatást, amivel képes az emberek egy digitális változatát létrehozni rendelői kérésre. Közben persze nem egészen jó dolgokra is használja tudását, és épp az utóbbi miatt került bajba. Matt a nagy dumás, magabiztos és okos fickó, és már az elejétől érezni lehet, hogy nem véletlen próbálja megtörni a jeget Joe-nál.

Joe története sokkal szerencsétlenebb, szegény pasi a körülmények áldozata lett és az sodorta a végzete felé. Mikor barátnője váratlanul terhes lesz, akkor a lány megijed a helyzettől és eltűnik. Joe-t blokkolja,ami azt jelenti, hogy a férfi eztán képtelen lesz látni őt és beszélni vele. De nem tudja elengedni és követni kezd, majd annak ellenére, hogy nem tudja elérni, mégis nyomon követi a szerelme és a gyermekük életét. Ebben a részben inkább a két technikai vívmány nyerte el igazán a tetszésemet, főleg a blokkoló rendszer, mert ha úgy vesszük, akkor irtó hasznos lehetne. Akit nem kívánsz látni vagy akit ki akarsz törölni az életedből, azt gond nélkül megteheted. Persze ha indokolatlanul és minden magyarázat nélkül történik mindez, mint Joe esetében, az a szenvedő fél részére iszonyat rossz lehet. Sokszor azonban mégis jól jönne, lássuk be.

Összességében kicsit gyengébbnek éreztem ezt az évadot az elsőhöz viszonyítva, de még mindig eredeti és ötletes, ez nem vitás, de valamiért az első évadban jobban ütöttek a részek. Nem azt mondom, hogy a mostaniak nem voltak jók, de nem tettek rám olyan mély benyomást. Leginkább a karácsonyi különkiadás tetszett, szerintem az sikerült a legjobban a négy rész közül.
Értékelés:
10/9

Előzetes:

2018. júl. 7.

Pittacus Lore: Hetedik bosszúja (Lorieni Krónikák 5.)

Fülszöveg:
ÁRULÓ ​FÉRKŐZÖTT KÖZÉNK. TETTÉÉRT BŰNHŐDNIE KELL…
Azt hitték, a legrosszabbon már túl vannak. Egy bő évtized elteltével végre megtalálták egymást. Sorra tárultak fel a múlt titkai. Gyakoroltak, napról napra erősebbek lettek. Már-már boldogok voltak együtt. Legszörnyűbb rémálmukban sem képzelték volna, hogy ellenségeik egyiküket ellenük fordíthatják. A Védőket súlyos veszteség érte, amikor Ötödik elárulta őket. Elveszítették Nyolcadikat, Ella pedig a mogadoriak fogságába esett. A csapat bármit megtenne, hogy Nyolcadik ismét velük legyen, de hiába. Így aztán minden erejüket arra fordítják, hogy leszámoljanak a mogokkal, akik elől egész életükben bujkálniuk kellett. Ennek most vége.
John Chicagóban meglepő szövetségesre tett szert, akinek révén feltárulhatnak az ellenség gyengéi. Ám hamarosan félelmetes titokra derítenek fényt. Mindeközben a többiek bosszúra szomjazva üldözik az árulót, Ella pedig különös rejtély nyomára bukkan a mogadori hajón.
A Védők csapata szétszóródott, de legyőzni nem sikerült őket. Amíg akár csak egy is él közülük, a Földért folytatott küzdelem még nem vesztett csata!

Úgy vagyok ezzel a könyvsorozattal, hogy sosem lett igazán a nagy kedvencem, de néha-néha eszembe jut és akkor mindig kedvet kapok a folytatáshoz. Tudjátok mire gondolok ezalatt. Tipikusan olyan könyvről beszélek, amit egyszer elolvasol és akkor tetszik, de annyira azért sosem fog meg, hogy újraolvasd, vagy hogy izgatottan várt a következő részt.

Épp ezért telt el olyan sok idő az előző rész óta, mert valahogy csak most jutott eszembe, hogy ideje lenne tovább haladni a sztorival. Vissza kellett olvasnom a korábbi értékeléseimet, mert kicsit elvesztettem a fonalat. Aztán ahogy belekezdtem, szerencsére könnyen visszarázódtam a lorieni világba és újra magával sodort a történet. A Védők Nyolcadik halála után sem adják fel, hanem tovább küzdenek a céljukért. Ismét két részre szakad a csapat és új tervet eszelnek ki a mogadoriak megállítására. Nincs túl sok idejük, mert a mogoknak eszük ágában sincs tovább rejtőzködni, hamarosan elérkezik a nyílt támadás ideje és John-éknak ezt mindenképp meg kell akadályozniuk.

Egy újabb izgalmas és pörgős kalandot kaptunk, sodort magával a történet, egy percet se unatkoztam rajta. Közben maradt idő a gyászra is, mert Nyolcadik halálát és Ötödik árulását mindenkinek fel kellett dolgoznia, és persze mindenki a maga módján tette azt. John továbbra is kénytelen mondhatni vezetőként irányítani a csapatot, Hatodik ebben igazi segítségét nyújt számára. Kilencedik adja a lazát, de közben belül forrong, Marina pedig megtörten gyászol, hisz ő volt az, aki elvesztette a szerelmét. Ötödik a saját bűntudatával küzd árulása miatt, Ella pedig azért, hogy rájöjjön miért rabolta el és mit akar tőle Setrakus Ra.

Említettem, hogy több szálon futnak az események. John, Kilencedik, Sam és a váratlan segítségként felbukkant szövetségiek a mogadori inváziót próbálják megállítani. Eközben Hatodik, Marina és Adam egy titkos szentélyt kutatnak fel, hogy ott helyezzék végső nyugalomra Nyolcadikat és megtalálják a rejtélyes fegyvert, amit a mogadoriak ellen használhatnak fel. Ella pedig az ellenség táborában ragadt. Minden erejével azon van, hogy megszökjön, de ez nehezebb, mint hinné, sőt olyan titokra derül fény a származásával kapcsolatban, amire sosem számított volna.

Hetedik és Nyolcadik

Jótt tett a történetnek, hogy három szálon futott egymás mellett. Az a rossz a sok karakteres könyvekben, hogy ha mindenki egy helyen van, akkor nehéz megtalálni az egyensúlyt, hogy mindenki kapjon elég játékidőt és mindenki megőrizze jelentőségét. Így, hogy szét lettek választva, mindenki fontos feladatot kapott, senki se szorult háttérbe és mindhárom történetszálon lehetett izgulni. Tovább pörgött tehát a sztori, szinte nem volt benne egy üresjárat sem, szerettem a humort, mert az is az egyik nagy erőssége a sorozatnak.

Az egyetlen, amit nem értek, az a rész címe. Megnéztem, és most nem csak a magyar fordítás ment félre, (mint az előzőnél), hanem tényleg ugyanez az eredeti cím. A cím alapján azt vártam, hogy Marina valami őrült bosszú hadjáratba kezd a szerelme halála miatt, és nagyon nem azt kaptam. Így kissé furcsállom a címet, mert teljesen mást vártam volna az alapján és olyan, mintha félre lettem volna vezetve egy kicsit.

Kellett nekem ez az olvasmány éppen most, pont egy ilyen kis könnyed, olvasmányos, humoros és izgalmas kalandra vágytam. Tovább küzdenek védőink és egyre közelebb a várt összecsapás a mogadirak ellen a Föld megóvása érdekében. A tini szerelmi szálak kimaradhattak volna, de nem volt olyan sok belőlük, hogy nagyon idegesítettek volna. Csak így tovább. Most nem szeretnék olyan sokat várni a folytatással, remélem hamarabb sort tudok majd rá keríteni.

További információk a könyvről:
Értékelés: 5/5

2018. júl. 4.

Black Mirror (Fekete tükör) 1. évad összegzés


Nem értem, hogy lehettem olyan ostoba, hogy nem kezdtem el hamarabb ezt a sorozatot. Pedig sokan ajánlották korábban és húgom szintén sokáig győzködött, hogy kezdjek bele, mert tetszeni fog, de valahogy sosem sikerült meggyőzniük, hogy nekem ez kell. Most azonban mivel kezdek kifogyni a sorozataimból, egy unalmas pillanatomban gondoltam mégiscsak megpróbálkozok vele. Szerencsére találtam az első évadhoz feliratos linket, így felirattal kezdtem el nézni. (Mindenkinek ezt ajánlom, a magyart inkább el sem képzelem milyen lehet.)

A Black Mirror antológia sorozatnak tekinthető. Ez azt jelenti, hogy minden egyes rész másról szól és teljesen más karakterek szerepelnek benne. A részeket csak annyi köti össze, hogy elvileg ugyanabban az elképzelt jövőben játszódnak, és elvileg később lesznek kisebb utalások egy-egy részben a másikra. Amúgy viszont teljesen elkülönülnek egymástól. A sorozat egyes részeinek fő témája mindig a modern technológiai társadalom egy akár veszélyessé is válható aspektusának kiemelése és kissé szatirikus, de mindenképp elgondolkodtató módon való tálalása. Mellette megjeleníti az emberek rossz tulajdonságait, így társadalmi kritikának is tekinthetjük. Mindig egy elképzelt jövőben járunk és a direkt eltúlzott, hatásvadász történet és fordulatok éppen arra szolgálnak, hogy elgondolkodtassanak az adott témáról. Szatíra ez, ha úgy vesszük. A cím innen ered, hisz "fekete tükröt" állít elénk, a mai modern társadalom problematikus részeit fontolgatja.

Az első évad csupán három részből áll, nem olyan hosszú egy rész sem, olyan 40-60 perc között mozognak, így látjátok, hogy igen gyorsan lehet haladni vele. Évadonként tervezek írni kritikát. Ha jól tudom az első két évad magyar szinkronnal is elérhető, de én mindenképp felirattal ajánlom. Mindegyik részről írok néhány szót, lássunk is neki!


1x01: Nemzeti himnusz (The National Anthem)

A közkedvelt brit hercegnőt elrabolták, és az elkövető azzal a követeléssel áll elő, hogy megöli a lányt, ha a brit miniszterelnök nem közösül egy disznóval élő adásban. Groteszk, nevetséges és ugyanakkor undorító követelésébe jobb bele nem gondolni, de nem ez a lényeg a dologban. Az első rész a ma már a hétköznapi életünk elengedhetetlen részévé vált internetet és annak hatásait helyezi a középpontba. Az elrabló a youtube-ra tölti fel a videót, így habár a miniszterek próbálják eltitkolni a krízist és a polgárok tudta nélkül megoldani a problémát, erre aztán nem marad lehetőségük.

Érdekes volt látni, ahogy kezdetben mindenki a miniszterelnök mellett állt, amíg az elrabló egy újabb erőszakosabb videója meg nem változtatta a véleményüket. Aztán szinte mindenki egyszerre "követelte" az elnöktől, hogy teljesítse az  ismeretlen követelését. Aztán a végén kapunk egy csavart, amitől még sokkolóbbá válik a történet, hisz mint kiderül, nem is kellett volna teljesíteni a követelést, így hiába hozott ekkora áldozatot. Az elrabló pontosan tudta, hogy mindenki a tévére fog tapadni és akármilyen szörnyűségről van szó, igenis nézni fogják az elnök megaláztatását, mert az ember már csak ilyen. Szeretünk röhögni, ítélkezni és szórakozni másokon.


1x02: Az egyetlen kiút (Fifteen Million Merits)

Ebben a világban az emberiség egy földalatti bunkerben él, ahol mindenkinek meg van a maga feladata. Nem tudjuk meg mi történt a világgal, hogy alakult ki ez a társadalom, de nem is ez a fontos. Bing a "taposók" közé tartozik, akiknek annyiból áll az életük, hogy napközben tekerik a biciklit gusztustalan, primitív és értelmetlen videókat nézve. Dolgoznak meritet keresve, hogy aztán azt ostobaságokra költsék. Aki nem bírja a tekerést, abból lesz a takarító. Van egy elit réteg, a vezetők akik a tehetséges embereknek kiutat ajánlhatnak ebből a sivár életből, persze rengeteg meritét cserébe. Hogy meg legyen a lehetőséged a kitörésre sok-sok ideig kell dolgoznod és akkor se biztos, hogy megkapod a lehetőséget a bizonyításra.

Bing éli unalmas és sivár életét, dolgozik, este a kiemelkedett "csillagok" műsorait és pornót néz, szar kajákat eszik, majd másnap újra megismétli ugyanezt. Az zökkenti ki ebből az állapotból, mikor megismeri Abit. A lényeg énektehetségét hallva, önzetlenül segít neki beteljesíteni az álmait, hogy ha ő maga nem is tud, legalább a lány kitörhessen és megszerezhesse a jobb életet, amiről mindannyian álmodnak. Aztán megdöbbenve látja Abi bukását, mert a lány a könnyű hírnév és élet reményében, rábeszélés hatására a könnyebb utat választja és éneklés helyett valami másba kezd.

Bing ekkor csalódik mindenben és mindenkiben, keményen beleveti magát a munkába és spórolni kezd, hogy újra összegyűljön a 15 millió merit és ő is bejuthasson a válogatásra, hogy aztán keményen megkritizálhassa a rendszert és annak minden egyes tagját. Aztán Bing sorsa se alakul másképp, holott látja mi a rossz és hogy tenni kellene ellene, de ő egymaga kevés ehhez és beáll a sorba. Annyira valósan mutatja meg mindez, hogy milyenek vagyunk mi emberek. Ha valaki könnyű életet szeretne és lehetősége van azt megkapni, a lelkét is eladná érte. A többség azonban csak robotol nap, mint nap, éli a szánalmas kis életét és ostobaságokra költi a nehezen megkeresett pénzét, amivel a kevés hatalmon lévőket segíti.


1x03: Az emlékchip (The Entire History of You)

Ebben a világban az embereknek lehetőségük van arra, hogy egy a fülük mögé beültetett emlékchip segítségével minden egyes emléküket elmenthessék, megőrizhessék és aztán később bármikor visszanézhessék, mint valami kis filmet. Jó dolognak hangzik, de nem az. Vannak jó és rossz emlékeink, és míg a jókra nem lenne gond örökké emlékezni pontosan úgy, ahogy az megtörtént, azért a rosszat jobb elfelejteni idővel, mert csak így tudunk továbblépni és túltenni magunkat rajta.

Liam és Ffion boldog házasok, vagyis annak tűnnek. Liam féltékenysége akkor ébred fel, mikor meglátja a feleségét furcsán viselkedni egy Jonas nevű férfival. Nem képes elfelejteni, amit látott, már hogy is tudná, mikor újra és újra visszanézi az emléket, és elemezget minden egyes apró mozzanatot. Kezd egyre jobban féltékeny lenni, és kezd kivetkőzni önmagából. Értelemszerűen a féltékenység kérdésköre kerül itt középpontba, ami igen fájdalmas dolog lehet annak, aki valamiért nem tud bízni a partnerében.

Sokáig úgy tűnik, hogy Liam csak beképzeli magának a dolgokat, de aztán kiderül mégsem, így egy borzalmas összezördülés után a felesége elhagyja. Aztán már másból sem áll az élete, minthogy korábbi boldog emlékeiket nézi vissza újra és újra és szenved... csakis arra tud gondolni, amit elvesztett és ami nem lehet már az övé. Csak úgy szabadulhat és felejthet, ha kivágja magából az emlékchipet. És megteszi a végén, mert valljuk be akármennyi jó ötletnek hangzik az emlékchip, végül mindenkinek eljönne az a pillanat az életében, amikor kivágná magából. Nem jó mindenre örökké emlékezni, a feledés egy hasznos és elengedhetetlen képessége az agyunknak, amire szükségünk van.

Ha kedvencet kellene választanom a három részből, akkor a második lenne az, és szerintem nem kell tovább magyaráznom, hogy miért. Mindent leírtam fentebb. Folytatom a második évaddal és már alig várom milyen részekkel szembesülök majd.
Értékelés: 10/10

Előzetes:
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...