Lauren Oliver: Rekviem (Delírium 3.)

Fülszöveg:
A Delírium-trilógia befejező kötetében Lena az Ellenállás teljes jogú tagjává válik. A Káosz című részben előkészített lázadás nyílt forradalommá növi ki magát, és Lena a harcok kereszttüzébe kerül.
A Rekviemet egyszerre olvashatjuk Lena és Hana szemszögéből. Egymás mellett élnek, mégis falak választják el őket, egészen addig, amíg sorsuk útjai keresztezik egymást…

Lauren Oliver akkor vált az egyik kedvenc írómmá, mikor az első könyvet olvastam tőle, a Mielőtt elmegyek-et. Aztán következett a disztópikus trilógiája, a Delírium könyvsorozat, aminek az első része elvarázsolt a gyönyörű írásmóddal és hangulattal, a második része még jobban tetszett Lena reálisan ábrázolt jellemfejlődése és a harcok kibontakoztatása miatt. Most adódott lehetőségem olvasni a trilógia befejező kötetét, és bevallom nem tudtam, hogy mire számítsak. Sokfélét lehetett olvasni a könyvről, alacsonyabb az értékelése a moly.hu-n, mint az előző kettőnek, így félve kezdtem neki.

A fülszöveg elég rövid, így gondoltam hozok egy kicsit bővebb leírást. A harmadik könyv történetét felváltva olvashatjuk Lena és Hana szemszögéből. Lena tovább menekül és küzd a többi lázadóval a rendszer ellen, a Vadonban törnek előre, újabb lázadó csapatokkal találkoznak, míg végül útjuk vissza nem vezeti őket Portlandbe, hogy ott dőljön el a végső ütközet. Lena közben próbálja megtalálni a helyét, és tisztázni magában az érzéseit Alex és Julian iránt. A történet másik felét Hana meséli el nekünk, általa pillanthatunk be az ellenséges oldal működésébe, és abba, hogy milyen egy kikezelt lány élete, akinek nem kell többé aggódnia a betegség miatt.

Elsőnek nem értettem a két nézőpont szükségességét, és elég sokáig csak fogtam a fejem Hana fejezetein, mert az egészet értelmetlennek láttam. Úgy gondoltam, kit érdekel Hana "nyomora", miközben Lena élete sokkal nehezebb, kalandosabb és érdekesebb. Akkor még úgy hittem, hogy sokkal jobb lenne a könyv, ha végig csak Lena fejében lennénk. Aztán megvilágosodtam és rájöttem, hogy igazából nagy jelentősége van a Hana nézőpontnak is. Egyrészt, mint már említettem, általa láthatunk bele a másik oldal működésébe, hogy a rendszer vezetői miként próbálják leverni a lázadást és újra békét teremteni. Hana-t a következő polgármester feleségének jelölték ki, így az esküvőjére készül látszólagos boldogságban. Ám hamarosan észreveszi magán, hogy a kikezelés talán mégsem volt olyan sikeres, mint azt mindenki képzelte.

Hana rövidesen elkezd megváltozni, bűntudata támad azért, amit Lena-val tett, ami ugyebár nem történhetett volna meg, ha sikeres lesz a kezelése. A kezdetben kedvesnek és figyelmesnek tűnő vőlegényéről kiderül, hogy egy hatalommániás, kegyetlen őrült, így Hana elkezd nyomozni, hogy kiderítse mi történhetett Fred előző feleségével. Ha azt írnám, hogy Hana fejezetei unalmasak voltak, akkor hazudnék. Az elején talán annak tűnik, és még én sem láttam az értelmét, de aztán rájöttem, hogy fontos, hogy belelássunk a másik oldal működésébe, hogy lássuk mi lett volna Lena sorsa is, ha nem szökik meg. Hana reálisan és szépen ábrázolt jellemfejlődésen megy keresztül, és a végül sikerül kiállnia magáért.

A másik történetszál Lena szemszögén keresztül vezet végig, és habár nekem a Hana-é is tetszett, mégis a Lena-é sokkal fontosabb dolgokkal foglalkozik. Bemutatja, hogy milyen a Vadonban az élet, hogy miként próbálnak boldogulni az ottani emberek, és hogy végül miként fognak össze és állnak ki az elnyomó hatalom ellen. Kellően nyomorult és viszontagságos a kinti élet, mégis kissé csalódottan olvastam a könyv végi nagy összetűzéseket. Elég gyengécske volt a lázadás, és ami a legjobban kiakasztott, hogy a könyvnek nincs is normális befejezése. Igen... olyan, mintha vagy 50 oldal hiányozna a végéről. Mikor a végére értem csak ültem percekig a könyv fölött, és pislogtam nagyokat, hogy akkor most tényleg ez a vége vagy csak nekem hiányzik néhány oldal.

A végén elmarad a rendes lezárás, nem tudjuk meg, hogy melyik fél győz a harcban, nem tudjuk meg, hogy mi lesz eztán Lena, Julian, Alex és Hana sorsa, és tudom, hogy nem ennek kellene a legfontosabbnak lennie egy ilyen könyvben, de arra sem kapunk választ, hogy akkor most Lena kivel marad a végén. Erős hiányérzettel fejeztem be a Rekviemet. Talán az írónő szándékosan hagyott ilyen befejezetlen véget és mindenkinek a képzeletére bízta, hogy ki milyen befejezést gondol ki magának, de valamiért nekem most szükségem lett volna egy normális lezárásra. Én Alexnek szurkoltam, és annyira szerettem volna, ha Lena és ő újra egymásra találnak.

Egyetlen nagy negatívum van a könyvben, amit mindenképp meg kell említenem. Lena ebben a könyvben úgy viselkedett, mint egy elkényeztetett liba. Rossz volt nézni a sértődést/drámát/féltékenykedést, amit levágott Alex miatt, és persze hogy ő volt megsértődve a végén, mikor Alex nem szólt hozzá többet és nem akart tőle semmit. Ráadásul Lena Juliannal is végig csak játszott, hitegette szegény fiút, miközben végig Alex és az új lány miatt féltékenykedett. Lena karakterfejlődése eddig olyan szépen volt ábrázolva, egyre erősebb, magabiztosabb és okosabb lett, és a befejező könyvben az írónő gyakorlatilag lerombolta az egészet. Ezen húzása miatt most kifejezetten ellenszenves volt számomra Lena.

A várakozásaimmal ellentétben nem volt ez olyan rossz könyv, de mint egy komoly disztópiás trilógia befejező része... úgy hagyott némi kívánnivalót maga után. Lena karakterének lebutítása kettétörte a korábban felépített remek jellemfejlődését, míg vele szemben Hana karaktere végre révbe ért, megkomolyodott és felnőtt, vállalta a korábbi hibáiért a felelősséget és a végére kiállt magáért. A lázadás, a harcok nem kaptak olyan nagy szerepet, mint vártam volna, és egyszerűen nem tudom elfogadni, hogy a könyv vége ilyen lezáratlan maradt. Erős hiányérzet maradt bennem a könyv befejezése után, és ezért nem tudok a lentinél több pontot adni. Sajnálom, mert jól indult ez a könyvsorozat, ennek ellenére még adok majd később esélyt Lauren Olivernek, ha megjelenik egy újabb könyve magyarul.

További információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/lauren-oliver-rekviem
Értékelés: 5/4

Lauren Oliver: Káosz (Delírium 2.)

A történet:
"− Szóval korábban hogy hívtak? – kérdezem, mire megáll. Nem fordul meg, miközben folytatom: − Úgy értem, azelőtt, hogy a Vadonba jöttél.
Egy darabig még dermedten áll, aztán megfordul.
− Jobb lesz, ha lassan hozzászoksz – mondja halkan, de határozottan. – Minden, ami voltál, az előző életed, az ismerőseid… elporladtak. – Megrázza a fejét, majd még szigorúbb hangon folytatja. – Nincs olyan, hogy azelőtt. Csak most van, és ami ezután következik."
Lauren Oliver felvillanyozóan izgalmas második kötettel folytatja a Delíriumban megkezdett történetet. A trilógia első kötete, a Delírium 2011-ben előkelő helyezést ért el a New York Times bestseller listáján. A fordulatos folytatásban szinte sisteregnek a vad elszántság, a tiltott szerelem és egy kitörni készülő forradalom lángjai.

Hát, ez a fülszöveg most nem árul el sok mindent a történetről, mondjuk talán úgy voltak vele, hogy aki a második kötetet olvassa az nyilván tisztában vele miről is szól ez az egész könyvsorozat. Ugyebár a Delírium trilógia első kötete ott ért véget, hogy Lena és Alex szökni készültek a vadonba, de a határátkelőhelyen elkapták őket, csak Lena tudott átmászni a kerítésen, Alex pedig súlyosan megsérült, nem tudott vele tartani, így a lány Alex kérésére egyedül vág neki az ismeretlennek, miközben azzal a tudattal hagyja hátha első szerelmét, hogy Alex nem élte túl az egészet. Egyébként az első kötet vége nagyon megható lett, az egyik legszebb momentum a könyvben.

Most néztem meg mert már nem emlékeztem rá hány pontot adtam az első könyvre, kilencet és így visszagondolva nagyon is megérdemelte. Habár nem bővelkedett akció dús jelenetekben, nekem mégis nagyon tetszett egyrészt az írói stílus (Lauren Oliver már a Mielőtt elmegyek könyvével megszerettette magát velem), másrészt pedig a gyönyörű gondolatok és szépen felépített szerelmi szál miatt. Külön-külön Lena vagy Alex nem voltak valami emlékezetes karakterek, de együtt már jóval kedvelhetőbbek lettek. A trilógia második kötetében tovább folytatódik Lena története méghozzá elég rendhagyó és egyedi felépítésben. Ugyanis mondhatni két részre van osztva a könyv, az egyik az "Akkor", ami közvetlen a szökés utáni időket meséli el, hogy mi történt aztán Lenaval, a másik meg a "Most", ami a jelenben játszódó eseményeket mutatja be, vagyis nagyjából fél évvel a szökés után.

Megértettem miért volt szükség erre a különös szerkezetre, mert ha időrendben haladtunk volna, akkor a könyv eleje elég tépelődő, szomorkás, egyeseknek talán unalmas lett volna, de így, hogy az írónő megbontotta az időt és úgymond kettévágta vele a könyvet pont kiegyenlítette az egészet. A múltban látjuk az Alex halála utáni összetört és gyenge Lenat, a jelenben meg az immár erős és a lázadókhoz csatlakozott lányt. Mind a két részt élvezetes volt olvasni. Az "Akkor" részek azért voltak szerethetőek mert láthattuk hogyan dolgozza fel Lena Alex halálát, hogyan illeszkedik be a Veszettekhez, hogyan áll végül talpra és erősödik meg, egyszóval, miként válik belőle a jelenbéli Lena. A "Most" részekben pedig haladt tovább a cselekmény, immár New York lett a fő helyszín és előtérbe került a DMA kampánya, őket és tevékenységüket kell Lenanak és társainak figyelnie, amikor Lena és a DMA vezetőjének fia, Julian veszélybe kerülnek és csakis úgy menekülhetnek meg, ha képesek egymásban megbízni és együtt dolgozni...

A második kötet legalább annyira tetszett, mint az első, kicsit több akció és kaland volt benne, viszont hiányzott a sok szép gondolat, de mégsem bántam, mert az írónő az előbbivel pótolta azt. És mi van a karakterekkel? Lena sokkal tökösebb főhős lett, mint korábban volt, már nem fél semmitől, megkeményítette Alex elvesztése, a Veszettekkel dolgozik a rendszer megdöntése ellen. Ennek ellenére valamit képtelen voltam felfogni vele kapcsolatban. Nem értettem, hogy hihette azt, hogy Alex meghalt. Persze, látta, hogy megsérült és elkapták az őrök vagy kicsodák, de ebből hogy szűrte le azt, hogy meg is halt? Ha én lettem volna állítólagosan teljesen szerelmes Alexba, akkor addig nem nyugodtam volna, amíg a saját két szememmel nem látom a hulláját, és csak akkor hittem volna el, hogy halott. Biztos nem adtam volna fel ilyen könnyen. És ha így tett volna, akkor talán megelőzi a kialakult helyzetet. Persze akkor nem lehetett volna behozni a szerelmi háromszöget. (Jaj, Istenem, miért? Miért kellett ide egy újabb szerelmi háromszög???) Mert igen Alex mégsem halt meg, aminek nagyon örültem, bár el nem tudom képzelni mi lesz eztán velük.

Az új karakterek meglepően kellemes csalódások, mindegyik érdekes a maga módján, nekem nagyon szimpatikus lett Holló (nem hiszem el, szerintem nem kellett volna a nevét magyarra lefordítani, de ez csak saját vélemény) és Tövis, na meg persze Julian. Habár Lenahoz hasonlóan én sem akartam elárulni Alexet, de nem tehetek róla, Julian olyan kis aranyos, esetlen és cuki volt, hogy lehet én is beleszerelmesedtem volna Lena helyében. Julian apja meg pont azt kapta, amit megérdemelt, erről nem is érdemes többet beszélni. Emellett kicsit hiányoltam Hanat, de ha jól olvastam a harmadik kötetben ő lesz az egyik narrátor, így gondolom megtudjuk mi történt vele. A könyv vége borzalmas függővég, és ezek után mihamarabb olvasni szeretném a folytatást. Ha jól tudom nemrég jelent meg magyarul.

UI: Ez a borító egyáltalán nem passzol a könyvhöz, sajnálom de nekem nem tetszik. :(

A könyvről:

http://moly.hu/konyvek/lauren-oliver-kaosz

5/5

Lauren Oliver: Delírium (Delírium 1.)

Mivel Lauren Oliver előző könyvét (Mielőtt elmegyek) nagyon megszerettem, így nem volt kérdés, hogy többet fogok tőle olvasni. Nos, az első sikere után megjelent a disztópiás trilógiája, melynek első kötete a Delírium címet kapta.

A történet:

„Kilencvenöt nap, és védett leszek. Nem tudom, fájni fog-e a kúra. Túl akarok lenni rajta. Nehéz türelmesnek maradnom. Nehéz nem félni, amíg nem vagyok biztonságban, habár a delírium eddig még elkerült. Mégis aggódom. Állítólag a régi időkben az emberek megőrültek a szerelemtől. Ez a legelvetemültebb gyilkos a világon: akkor is végez az áldozattal, ha megérinti, és akkor is, ha nem.”
LAUREN OLIVER már első, remekbe szabott regényével lenyűgözte az olvasókat. A Mielőtt elmegyek a Publishers Weekly elragadtatott kritikájában „nyers, érzelmes, helyenként gyönyörű” könyvként szerepelt, amelynek vége „merész, ugyanakkor szívfacsaró”. Az írónő rég várt második regényével, amely egy disztópikus trilógia első kötete, ismét kivételes tehetségéről és sokoldalúságáról tesz tanúbizonyságot.

Egyszerűen imádom ezt az írónőt, most sem okozott csalódást. Habár manapság (a vámpíros könyvekhez hasonlóan) az újabb és újabb disztópiás könyvek szintén a csapból folynak, én személy szerint mégsem olvastam olyan sokat közülük, pedig van egynéhány figyelemfelkeltő. Az éhezők viadala nagy kedvencem, és sokáig azért nem olvastam más disztópiát mert mindre csak utánzatként tekintettem, melyek Collins sikereit akarták meglovagolni. Az egyetlen, amit még olvastam a Testbérlők, de az nem hagyott bennem olyan mély nyomokat, így egy időre letettem a disztópiákról. Egészen idáig. A Delírium egy csodás történet, melynek alap koncepiciója igen érdekes. Az elképzelt jövőben a szerelmet halálos kórnak tekintik, és azzal segítenek az embereken, hogy sikerült feltalálniuk a gyógyszert ellene. Általában 18 éves korukban végzik el a beavatkozást az embereken, mikor kiölnek belőlük minden érzelmet (igazából nem tudjuk meg, ez hogyan működik, hisz a főszereplőn nem végzik el végül, ő meg csak hallomásból ismeri), kielemzik őket, és összepárosítják valakivel, akivel hátralévő életét kell leélnie.

Persze ez az alap felállás annyira nem újkeletű dolog, hiszen régen a múltban gyakran nem lehetett megválasztani, hogy kivel házasodik össze az ember, főleg a nők esetében, az apjuk választott nekik férjet, vagy pedig érdekből kellett összekötniük valakivel az életüket. Ezt a gondolatot fejlesztette tovább Oliver, de ebben az elképzelt világban már betegségként tekintenek a szerelemre. Igazából arról nem sok mindent tudunk meg, hogyan jött létre ez a világ, hogy pontosan miért kiáltották ki a szerelmet betegségnek, és arról sincs semmilyen információnk, hogy pontosan kik vezetik ezt a jövőbeli elképzelt Amerikát.

Ez persze nem baj, hiszen kell még rejtély a következő két könyvre is.Az első kötet szépen elindítja a történetet, hitelesen vezeti fel a két főszereplőnk kapcsolatának kialakulását, azt, ahogyan Lena megvilágosodik és rájön, hogy a szerelem nem betegség (ahogyan eddig mindenki beléjük súlykolta) hanem a legcsodásabb dolog a világon. Lena karaktere lassan formálódik, az elején félénk és csendes lányból kezd nővé érni, kezdi magát szépnek látni és egyre több mindenre jön rá, amit korábban eltitkoltak előle. Kellemes főhős volt, imádtam a gondolatait olvasni.

Azonban mint az a disztópiás regényekben lenni szokott, vannak lázadók, itt konkrétan Veszetteknek hívják őket, akik nyíltan felszólalnak a rendszer ellen, nem hódolnak be, nem engedik, hogy ezt a kezelést elvégezzék rajtuk, elszöknek a városon túli Vadonba, és ott bújkálnak, szervezkednek a hatalom megdöntésére. Közülük jött Alex, a férfi főszereplőnk akivel semmi bajom nincs, nem volt unalmas, de nem is annyira különleges/egyedi, hogy emlékezetes maradt volna számomra. Mégis ketten együtt Lena-val nagyszerű párost alkotnak. A harmadik szereplő, akit még megkedveltem, Lena legjobb barátnője, Hana, aki nem volt se túl sok, se kevés, sőt kifejezetten szeretnivaló. Tetszettek a fejezetek elején lévő kis idézetek, melyek mindig valamilyen szinten utaltak az adott fejezetben történtekre. Lauren Oliver csodálatosan ír, itt is olyan szépen és pontosan mutat be mindent, hogy tökéletesen magam elé tudtam képzelni az egyes történéseket, úgy éreztem, mintha velük lennék.

Bár azért ez sem egy tökéletes könyv, ne tévesszek meg senkit se az áradozásommal, vannak benne kisebb hibák, példuál, hogy azért annyira nem kalandos és izgalmas a történet, mint mondjuk Az éhezők viadalában, itt nem az akción, hanem az érzelmeken és Lena jellemfejlődésén van a hangsúly, reméljük a folytatásban azért egy kicsit több adrenalint csempész a sorok közé az írónő. Meg persze volt a könyvben két olyan nagy klisé, hogy csak fogtam a fejem mikor olvastam (az egyik mikor Lena megsérül és Alex leveszi a pólóját, és annak darabjaival kötözi be a lány lábát, ennek csakis az volt a célja, hogy eztán a fiú félmeztelenül lehessen, a másik meg a könyv végi "nagy üldözési jelenet"). De ezek sem voltak annyira zavaróak, hogy abbahagyjam az olvasást.

Összegezve nekem nagyon bejött a történet, és mindenképp jöhet a folytatást, olyan hamar ahogyan csak lehetséges. (Ja, és van egy olyan érzésem, hogy ha Lauren Oliver így folytatja, akkor hamarosan csatlakozik a kedvenc íróim táborához.)
A könyvről:
http://moly.hu/konyvek/lauren-oliver-delirium
5/4