Kerri Maniscalco: Rettegettek királysága (Gonoszok királysága 3.)

Fülszöveg:

Két átok. Egy prófécia.

Egy leszámolás, amitől mindenki rettegett.

És egy szerelem, ami erősebb a sorsnál.

Emiliát megrendítette a sokkoló felfedezés, hogy ikertestvére, Vittoria életben van. De mielőtt szembenézne múltjának démonaival, egyetlen vágy vezérli: hogy az ágyban is magának követelje királyát, a csábító Harag herceget. De Emilia nem csak a testére vágyik, a szívére és a lelkére is, ezt azonban a rejtélyes démon nem ígérheti neki.

Amikor a Kapzsiság házának egy magas rangú tagját meggyilkolják, Emiliát és Haragot a rivális démonudvarba szólítják. A bizonyítékok Vittoria bűnösségére mutatnak, így nyomban a Hét kör ellenségének nyilvánítják. Az árulása ellenére a lány mindent megtesz, hogy megoldja ezt az új rejtélyt, és kiderítse, ki is a testvére valójában.

Emilia és Harag a megtévesztés bűnökkel teli játékát játssza, miközben azon fáradoznak, hogy megakadályozzák a háborút a boszorkányok, démonok, alakváltók és a legálnokabb ellenségek, a Rettegettek között.

Emiliát figyelmeztették, hogy ha a Gonoszokról van szó, semmi sem az, aminek látszik. De lehet, hogy az igazi gonoszok mindvégig sokkal közelebb rejtőztek? Amikor végre fény derül az igazságra, a lány talán a szívével fizet érte.

Vesd bele magad a grandiózus fináléba!

Nemrég jelent meg a trilógia befejező része, így most valahogy kedvet kaptam a lezáráshoz, meg hát úgy voltam vele, hogy rövid a könyv, és most éppen valami ilyesmi kis rövid történetre vágytam. Az első két rész nem lett nagy kedvencem, inkább egy közepes sztorinak mondanám, annak az egyszer olvasós fajtának, ami nem hagy mély nyomokat az emberben. Persze érdekelt a lezárás és vártam, hátha most nagyobbat fog ütni a dolog, de sajnos nem így történt.

A harmadik könyv hozta a sorozat korábbi színvonalát, és ugyanazt a kiszámíthatóan középszerű történetet kaptuk meg újra, mint ezelőtt. És ezzel a jelzővel tudnám jellemezni legjobban az egész könyvsorozatot, hogy „kiszámíthatóan középszerű”, mert tényleg az. Hozza a műfajának minden kliséjét és ezerszer bejáratott történeti szálait, minden rejtély vagy titok rögtön kitalálható, és úgy alapjáraton semmilyen izgalmat sem tartogatott most számomra. Félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy rossz, mert nem az, de teljesen kiszámítható és klisés. Talán ha nem olvastam volna már ezer ilyen könyvet ezelőtt, és ez az első ami szembekerül velem, akkor nagyobbat ütött volna számomra.

Harag és Emilia

Mindenképp negatívum, hogy az írónő az utolsó részben igen nagy hangsúlyt szentelt az erotikus jeleneteknek, de tényleg, most sokkal többet kaptunk belőle, mint ezelőtt. Nem az a baj, hogy sokat kaptunk belőle, hanem az, hogy úgy érzem, mellette a fő történetszál és a rejtélyek laposra sikerültek, vontatott és kissé unalmas a sztori, és úgy éreztem, hogy a sok erotikus jelenet inkább csak helykitöltésnek kell, mert semmi más izgalmas nem akadt ebben a könyvben és valamivel olvashatóvá kellett azt tenni. A gyenge nyomozási szál amivel érdekessé próbált válni a könyv teljesen kiszámítható és roppant lapos lett.

Pedig annyi lehetőség lett volna az alap történetben, annyi potenciált láttam a Bűn hercegeiben, na és ott volt maga Vittoria is, aki ugyebár „visszatért a halálból”, és ezekkel mégsem kezdett semmit sem az írónő. A legnagyobb hangsúlyt Emilia és Harag kapta és értem én, hogy ők a főszereplők, meg miegymás, de talán ha más izgalmas is történt volna velük azon kívül, hogy épp hol estek begerjedve egymásnak, akkor sokkal jobban érdekeltek volna ők maguk és a sorsuk. Szívesebben olvastam volna többet Harag testvéreiről, vagy épp Emilia és Vittoria testvéri kapcsolatáról, vagy igazából bármi másról csak a begerjedt párocskánkról nem. És igen, Emilia és Harag olyan lapossá váltak ebben a részben, hogy kifejezetten untam őket, sajnálom.

Nem nagyon tudok mást írni erről a könyvről, mint ahogy azt az első két részben tettem, mert még mindig igazán középszerű és átlagos. Olyan, amit egyszer elolvas az ember, de pár nap múlva már semmire se fog belőle emlékezni, nem hogy bármilyen mély nyomot hagyjon benne. Ha összességében kellene értékelnem a trilógiát, rá ugyanezt tudnám mondani. Az írónő tényleg fogta a műfaj minden kliséjét és tipikus karaktereit, megírta a saját történetét ezek felhasználásával, csak azt felejtette el, hogy működjön a dolog, ahhoz kellene valami plusz és egyediség is. Na, ez az, ami kimaradt a Gonoszok királysága trilógiából.

További információk a könyvről:

https://moly.hu/konyvek/kerri-maniscalco-kingdom-of-the-feared-rettegettek-kiralysaga

Értékelés: 5/3

Kerri Maniscalco: Átkozottak királysága (Gonoszok királysága 2.)

Fülszöveg:

Egy ​nővér. Két bűnös herceg. Folytonos megtévesztés némi bosszúval fűszerezve… Üdvözlünk a pokolban!

Miután eladta a lelkét, hogy a Gonoszok királynéja legyen, Emilia a Harag hercegével a Hét körbe utazik, ahol kitárul előtte a bűn csábító világának kapuja.

Megfogadja, hogy bármit megtesz, hogy megbosszulja szeretett testvére, Vittoria halálát… még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy jegyességre kell lépnie a Kevélység hercegével, a démonok királyával.

A Gonoszok udvarának legelső szabálya? Ne bízz meg senkiben! A csalárd hercegek, fényűző paloták, titokzatos meghívók és ellentmondásos nyomok között Emilia magányosabb, mint valaha. Megbízhat egyáltalán Haragban, aki szövetségese volt a halandók világában? Vagy a herceg veszélyes titkokat rejteget a valódi természetéről?

Útja során Emilia minden elképzelhető próbatétellel szembekerül. Vajon megleli a mágikus tárgyakat, amelyek feloldják a múltja talányait, és megadják a válaszokat, melyekre vágyik…?

Vesd bele magad a szenvedélybe!

Nem olyan régen olvastam a trilógia első részét és tetszett annyira, hogy érdekeljen a folytatás. Nem lett instant nagy kedvenc, de azt se mondanám rá azért, hogy rossz lett volna. Tipikusan olyan könyv ez, amit egyszer elolvas az ember, ami hozza a hasonló típusú ifjúsági könyvek minden jó és egyben minden rossz tulajdonságát, de aztán eltelik pár hét és hirtelen már nem is emlékszel a részletekre. Csak arra, hogy elment a könyv a maga nemében és kész. Bíztam abban, hogy a folytatásban valahogy jobban beindulnak az események vagy hogy kapunk valami pluszt, amitől kikerülhet az erőteljesen középszerű trilógiák sorából ez a könyvsorozat, de sajnos nem ez történt.

Ha röviden le szeretném tudni ezt a kritikát, akkor csak annyit írnék, hogy ez a könyv szinte ugyanazt hozta, mint anno az első rész. Csak épp több spicy jelenettel. Vagyis miket beszélek én itt… ez a könyv gyakorlatilag csak túlfűtött jelenetekből állt némi egyéb körítéssel, amik adtak valami vázat a történetnek, de magukon az erotikus jeleneteken volt a hangsúly. Maga a történet nem haladt tovább semerre és gyakorlatilag semmilyen új információt nem tudtunk meg. Jó, persze a végén van egy „nagy csavar”, aminek meg kellett volna lepnie, de aki nem számított rá, az nem tudom hol élt eddig.

Tényleg semmi nem történt, semmivel nem lettünk okosabbak, semmi rejtély nem oldódott meg, csak annyi derült ki, hogy Emilia és Harag igazából még mindig házasok. Majd az egész második rész során azon szenvedtek, hogy folyamatosan izzott közöttük a levegő és a mágikus kapcsolat miatt folyton egymásra vetették volna magukat. Aztán mindig megálltak akkor, mikor épp jobban belemerültek volna a dologba. Hol egymásra másztak, hol nem, hol egymásra izgultak, hol nem, és ezt játszották végig a második könyvben. És nem azt mondom, hogy nem voltak jók a spicy jelenetek, hanem azt hogy a végére azért már kezdtem unni a dolgot. Az ég szerelmére, essetek már normálisan egymásnak és legyünk túl rajta.

Emilia és Harag

Úgy érzem az írónő nem gondolta át alaposan a könyv szerkezeti felépítését, mert ha így tett volna, akkor látta volna, hogy mennyire semmi nem történik itt igazából a folyamatosan túlfűtött hangulaton felül. De mivel egy fantasy könyvről van szó, elvártam volna több mágiát, több drámát (és most nem a sok erotikus dologra gondolok), nagyobb csavarokat, rejtélyeket, titkokat és leleplezéseket. Továbbra is tartom a véleményem, hogy olyan érzésem van ezzel a könyvsorozattal kapcsolatban, mintha az írónő minden a műfajra jellemző klisét összeszedett volna, hogy tuti legyen a siker, csak közben arra nem gondolt, hogy adjon hozzá valami pluszt és egyedit, ami kiemeli ezt a trilógiát a számtalan hasonszőrű társa közül. Nincs benne lélek, nincs benne egyediség, nincs benne szív.

A karakterekre ugyanezt tudom elmondani. Emilia és Harag vannak a legjobban kidolgozva, az írónő náluk még próbálkozik azzal, hogy kapjanak némi komplexitást, vagy hogy jobban megismerjük őket. De azért itt sem viszi túlzásba a dolgot. Persze forr a két főszereplőnk közt a levegő és az erotikus jeleneteket jó volt olvasni, ezt aláírom, de ezen felül azért egyikük se lett a kedvenc főszereplő párosom. Náluk ezerszer jobb főszereplők léteznek egyéb könyvekben ugyanezen műfajon belül. Tovább vezetve a dolgot, ha a két főszereplőnk ennyire felejthető, akkor gondolhatjátok milyen a többi karakter. Semmilyen. És ez most teljesen komoly. A Pokol másik hat hercegéről csak annyit tudunk amennyit az általuk képviselt bűn enged láttatni. Vagyis Irigység folyton irigy mindenre és mindenkire, Torkosság nem ismeri a mértéket semmiben és így tovább. Sajnálom a dolgot, mert így a folytatásban azt hittem valahogy jobban megismerjük a karaktereket, vagy jobban kidolgozza őket az írónő.

Az Átkozottak királysága erősen középszerű folytatása és erősen középszerű első résznek, és ha nem mondanék mást róla, akkor is mindent elmondtam volna ezzel az egy mondattal. Érződik ezen a részen a trilógiák középső részére jellemző „átmeneti jelleg”, vagyis alig történik valami és ami igen, az se valami emlékezetes vagy érdekes. Rengeteg túlfűtött jelenetet kapunk, mintha csakis ez lett volna a lényeg, és persze én is élveztem ezeket olvasni, de valamivel izgalmasabb történet és komplexebb karakterek szintén elfértek volna mellé. Na de sebaj, talán majd a harmadik rész végre elhozza amit várnék, talán a lezárás fog nagyot ütni. Meglátjuk.

További információk a könyvről:

https://moly.hu/konyvek/kerri-maniscalco-kingdom-of-the-cursed-atkozottak-kiralysaga

Értékelés: 5/4

Kerri Maniscalco: Gonoszok királysága (Gonoszok királysága 1.)

Fülszöveg:

Két nővér. Egy brutális gyilkosság. Egy bosszúhadjárat… És egy mámorító szerelem.

Emilia és az ikertestvére, Vittoria strega – olyan boszorkányok, akik az emberek között élnek, meghúzzák magukat, nehogy felfigyeljenek rájuk és üldözni kezdjék őket. Egyik este Vittoria nem ér oda időben a család híres-neves szicíliai éttermébe. Emilia hamarosan rábukkan szeretett ikertestvére holttestére… amit felfoghatatlan módon megcsonkítottak. Emilia összeroppan, és úgy dönt, bármi áron megkeresi a testvére gyilkosát, hogy bosszút álljon – még akkor is, ha réges-rég tiltott fekete mágiát kell használnia hozzá.

Később Emilia megismerkedik Haraggal, a pokol egyik bűnhercegével, akitől már gyerekkora óta óva intik. Harag azt állítja, hogy Emilia oldalán áll, és megbízást kapott arra, hogy derítse ki, ki gyilkolja a szigeten a nőket. De amikor a Gonoszokról van szó, soha semmi nem az, aminek tűnik…

Hagyd, hogy elvarázsoljon!

Nem nagyon emlékszem arra, hogy mivel keltette fel ez a könyv annyira az érdeklődésemet, hogy elolvassam, de valamiért felkerült a várólistámra, és gondoltam épp itt az ideje, hogy belekezdjek. Érdekesnek tűnt a fülszövege, habár ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor abból semmi nagyon nagy újdonságra vagy egyediségre nem számítottam, hisz sok könyv kezdődött már ugyanígy, amit korábban olvastam. De most valami újdonságra vágytam, így gondoltam adjunk neki egy esélyt.

Nem azt mondom, hogy rossz az első rész, mert nem az, inkább csak azt mondanám, hogy olvasás közben végig úgy éreztem, mintha én ezt olvastam már valahol. De tényleg, a könyv minden egyes eleme ismerős lehet valahonnan máshonnan. Szeretném kiemelni, mint minden ilyen esetben, hogy tudom, hogy nincs új a nap alatt, mindent megírtak korábban többször is, így szinte fizikai képtelenség új ötleteket alkotni. Az írók egymásról másolnak, egymásból merítenek ötletet, csak azt kissé átdolgozzák, továbbgondolják, átírják és így tovább. Nem is ez a gond, ahogy ezt többször említettem már, hanem az, mikor ezek mellé semmi egyediség, semmi plusz, vagy semmilyen egyéb „varázslat” nem társul, ami kiemelné az adott könyvet az ezernyi hasonló közül. És nem, az nem jelent "egyediséget", hogy ez a történet most kivételesen nem Amerikában játszódik, hanem Szicíliában. És az sem, ha a boszorkányokat stregának hívjuk, vagy telerakjuk a könyvet olasz szavakkal és kifejezésekkel.

Emilia

És sajnos a Gonoszok királysága éppen ezt az érzést keltette bennem végig olvasás során. A történetet láttunk korábban ezerszer. A főszereplő lány elveszti az egyik fontos embert az életében, aki vagy eltűnik, akit meg kell menteni, vagy meghal és így meg kell bosszulni. Itt az utóbbit kapjuk. Emilia ikertestvérét, Vittoriát megölik, a lány célja pedig eztán az lesz, hogy megtalálja ki volt a gyilkos és bosszút álljon rajta. Nem akarok károgó majom lenni, de majdnem teljesen biztos vagyok benne, hogy Vittoria nem halt meg valójában, vagy később valahogy vissza fog térni, mert egy ilyen érdekes karaktert, mint amilyen Vittoria volt még abban a kevéske időben is, amíg szerepelt, egyetlen épeszű író se pocsékolna el. Szóval látom, hogy mi fog itt következni, pedig esküszöm nem néztem utána mi lesz a folytatásban, de fogadni mernék, hogy Vittoria mégis életben van valahogyan.

Aztán kapunk egy nagyon helyes, sármos, irtó jó pasi férfi főszereplőt, aki egyike a hét démonhercegnek, akik az alvilágot irányítják. A hét démonherceg a hét főbűnt reprezentálják, mi pedig megkapjuk Haragot. Igen, tényleg az a neve, hogy Harag csupa nagy betűvel, mert az igazi nevét senki se tudja, vagy legalábbis Emilia biztosan nem. Harag persze egy sötéten jóképű, mogorva, ijesztő harcos démon, aki nem nagyon örül annak, hogy Emilia varázslattal csapdába ejtette, de mit tud tenni, engedelmeskednie kell a lánynak, aki a démont és annak tudását akarja arra felhasználni, hogy kiderítsék együtt ki és miért ölte meg Vittoriát. Közben más lányokat szintén meggyilkolnak a városban, így sorozatgyilkosról van szó és kapunk egy nyomozási szálat is.

Harag

Emilia ugyebár boszorkány, van itt varázslat meg minden, hisz démont idéz és még sorolhatnám mit tesz, de valahogy olyan logikátlanul használja a képességeit, hogy csak a fejemet fogtam olvasás közben kínomban. Ha már boszorkány az ember, egy elvileg jól kitanított boszorkány legalábbis a leírás szerint, akkor mégis hogy véthet ilyen ostoba hibákat? Megidéz egy démont, és erre nem csak szimplán megidézi, hanem „véletlenül” épp egy olyan kötést használ kettejükön, amitől örökre összeköti magukat. Aztán mikor meg akar szerezni valamit egy viperadémontól vagy mi a fenétől, akkor képtelen arra a viperadémonra egy normális kábító varázslatot rakni, hanem persze hogy a démon felébred és elkezdi kergetni, hogy kapjunk egy izgalmasnak és veszedelmesnek szánt üldözési és menekülési jelenetet.

Aztán Emilia elmondja, hogy elvileg tiltott vagy legalábbis nem etikus igazságvarázslatot szórni senkire, erre nem épp pont az ellenkezőjét teszi ráadásul éppen egy olyan jelentéktelen dologban, hogy csak fogtam a fejem. Mellesleg ha létezik igazságvarázslat és mindenáron meg akarnám találni a testvérem gyilkosát, akkor én minden bűntudat nélkül használnám azt mindenkin, amíg el nem jutok a megoldáshoz. Emilia folyton önmagának mond ellent, ami sokszor totál hülyén jön ki a történet alakulása szempontjából. Össze-vissza kapkodott, önmagát keverte bajba és közben csak sipákolt. Olvasás közben végig úgy éreztem, mintha az írónő át sem gondolta volna normálisan az általa megalkotott mágikus világ szabályait és irányelveit, mert végig olyan „szabályokat” hozott, amik mintha csak azért lennének megalkotva, hogy tovább vigyék és nehezítsék a főhősnő dolgát és így hosszabb legyen a történet, de amúgy minden józan paraszti logikának ellentmondanak.

Maga a történet tehát semmi új, olvashattuk már ezerszer ugyanezt csak jobb, izgalmasabb és sokkal kidolgozottabb verzióban. A karakterek szintén olyan kis semmilyenek, a tipikus YA fantasy karakterek azok sablon tulajdonságaival, de ez az állításom főleg a két főszereplőre, Emilia-ra és Haragra vonatkozik. A többiekre annyi időt és energiát se fektet az írónő, hogy normálisan kidolgozza őket. Kiszámíthatóak a fordulatok az elejétől a végéig és már azt is látom előre mi lesz itt a folytatásban, amiben remélem tévedek, de igen csak gyakorlott fantasy olvasóként ebben őszintén kételkedek. Tényleg csak ennyit tudok rá az első rész alapján mondani, klisés, sablonos YA fantasy, amit ezerszer olvastunk már ezelőtt, csak ennél sokkal jobban sikerült verzióban. Aztán lehet csak az első rész ilyen, nem tudom, de bízom benne, hogy a folytatásnak majd sikerül valahogy meglepnie.

További információk a könyvről:

https://moly.hu/konyvek/kerri-maniscalco-kingdom-of-the-wicked-gonoszok-kiralysaga

Értékelés: 5/4