2020. nov. 23.

Remélem legközelebb sikerül meghalnod :)


Röviden, csak annyival indítanék, hogy most egy vendégposzt érkezik a blogra, ami igen régen volt utoljára. Húgom írt kritikát egy filmről, amit nemrég látott és ami annyira bejött neki, hogy mindenképp ki kellett adnia magából a véleményét. Az ő összegzését olvashatjátok alább.

A történet: 

Eszter a tinédzserkor megpróbáltatásait a mangák világában igyekszik átvészelni. Kívülállóként szemléli kortársait, náluk sokkal többet jelent neki, hogy angoltanára külön figyelmet fordít rá. Amikor egy nap a tanár váratlanul elmegy a gimnáziumból, Eszter lába alól kicsúszik a talaj. Muszáj szembenéznie tinédzser korosztályával, azok hiúságával és saját csapongó érzelmeivel. A Remélem legközelebb sikerül meghalnod :-) az első magyar tini thriller, egy online zaklatásba forduló szerelem, pattanásig feszült története. (Forrás: port.hu)

Azzal kezdeném, hogy ez a film mekkora nagy meglepetés volt számomra, mind a téma mind a megvalósítás ügyében. Az előzetes és az összefoglalók alapján azt gondoltam, hogy a film arról fog szólni, hogy van nekünk egy lila hajú lány, akinek a személyiségét – jó magyar filmhez hűen – az adja, hogy lila a haja…, majd ő beleszeret az angol tanárába, aki ezzel visszaél, és kompromittáló felvételeket ad ki a lányról, amiért azt az iskolában elkezdik bullyingolni (szép magyar szóval élve), ezért pedig a lány megpróbál öngyilkos lenni. Azt gondoltam, hogy ez a történetszál a film első fele lesz, aztán pedig azt fogja bemutatni, hogy Eszter hogyan folytatja tovább az életét a történtek után és, hogy hogyan viszonyuknak hozzá ezután az emberek.

Hát nem ez történt, amiért én kifejezetten hálás vagyok, mert ez az egyik olyan jellemzője a magyar filmeknek, amiért pont, hogy nem nézek magyar filmeket: hogy pontosan tudod, hogy mi fog történni a film elején, közepén és végén. Persze gondolom, hogy az „átlag filmfogyasztó” éppen az ilyen filmeket keresi, ahogyan szokták mondani az emberek: egy fáradt nap után csak szeretnének leülni a képernyő elé és kikapcsolni, tehát ebbe nem fér bele az, hogy esetleg gondolkodni is kelljen egy filmen.

Én nem ilyen néző vagyok, úgyhogy nagyon örültem, hogy a filmnek sikerült meglepnie a történetben, mert igaz az elején arra enged következtetni, hogy tényleg csak ennyiről fog szólni a film, hogy egy diáklány beleszeret az angol tanárába, majd pedig ez az érzelem viszonzásra kerül. Viszont a film fele körül kapunk egy másik nézőpontot, és ez volt az első, ami nagyon meglepett és elnyerte a tetszésemet, mert ilyet még magyar filmben nem is láttam: kezdődik a film Eszter nézőpontjából, majd hirtelen a semmiből kapunk egy másik szereplőt, akinek a gondolatait végigkövethetjük és megpillanthatjuk, hogy amiket addig a filmben megélt Eszter, azokat ez az új nézőpontkarakter hogyan élt meg. Nagyon érdekes volt, főleg úgy, hogy ennek a másik szereplőnek a szemszögéből nézve a történeteket, teljesen más értelmezést kapott a cselekmény.

A másik dolog, ami tetszett, hogy a „rosszfiú” „jófiú” lesz történetszál remekül meg lett írva, valamiért itt nem idegesített sem a szerelmi szál, sem pedig az elcsépelt sablon sztori a suli rosszfiújáról, akit ha az ember jobban megismer, kiderül, hogy igazából egy rendes srác. Beni és Eszter tök cukik voltak, az elején nem hittem, hogy ők fognak végül összejönni, azt hittem, hogy a Beni csak megjátssza, hogy bejön neki a lány, hogy aztán majd ő is megalázza és kihasználja. Ebben is sikerült átvernie a filmnek, de ennek is örültem, mert szépen fel volt építve a történetük és a jellemük.

A harmadik dolog, ami megfogott az, hogy a film közepén kiderül, hogy tulajdonképpen nem az angol tanár és nem is Beni lesz a „rosszfiú” ebben a történetben – akiket mindenki várt volna ugye -, hanem éppen az a gyerek, akire senki nem számított. Az osztályterem végében meghúzódó, visszafogott, szótlan, de egyébként kedvesnek és aranyosnak tűnő normális fiú, akiről kiderül, hogy szerelmes a főszereplő lányba, de nem csak, hogy szerelmes belé, szinte már megszállott is. Persze lehet mondani, hogy egy tizen x éves srác érzelmei még nem kiforrottak és ilyen bárkivel előfordulhat, de én azt mondom, hogy amit ez a fiú csinált, ilyet egy épeszű tinédzser sem csinál. Nagyon tetszett, hogy a végén az ő megszállott „szerelme” teszi tönkre a lány életét, azé a lányét, akit állítólag szeret. Hogy a film tulajdonképpen lerombolja azt a sémát, amit szoktunk látni: hogy a rosszfiú árt a lánynak, majd az addig a háttérben meghúzódó, egyébként kedves srác vigasztalja meg, majd lesz a párja a film végén. Itt nem ez történt, Beniről derült ki, hogy igazából nem is olyan tuskó, mint az gondolnánk, és az aranyosnak és normálisnak tűnő kisfiú, meg igazából egy pszichopata. Szó, ami szó, azt a gyereket addig ütném, amíg él.

A film képi világa szép, az, hogy láttuk a szereplők közötti cseteléseket a vásznon nagyon jó és fiatalos ötlet, az egész újnak és izgalmasnak hatott. Az is remek, hogy a film bemutatta, hogy a mai világban, ahol már mindenki hozzáfér az internethez, milyen könnyű létrehozni egy email fiókot vagy akár egy facebook fiókot és másnak kiadni magad.

Egyetlen negatívumot szeretnék kiemelni, az pedig nem más, mint a film vége. Szerintem nem jó helyen vágták le a végét, még azt megmutatathatták volna, hogy kiderül, hogy igazából nem is az angol tanárral csetelt Eszter és, hogy azért, amit tett, megkapja a méltó büntetését az a bizonyos másik nézőpontos karakter. Így viszont nekem kicsit befejezetlen lett a vége, olyan, mintha csak levágták volna a film végéről azt a 3-5 jelenetet, ami szerintem még kellett volna.

Összességben a film 10/8, ajánlanám bárkinek.

Előzetes:

2020. nov. 15.

A szultána (Muhtesem Yüzyil: Kösem) 2. évad összegzés


Visszanézve döbbentem rá, hogy milyen régen néztem meg elsőnek ezt a sorozatot. Az első évadról még 2017-ben írtam kritikát a blogra, vagyis azóta csaknem 3 év telt el. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy akkor az első évad után végignéztem a második évadot is, mivel annyira tetszett a sorozat, hogy nagyon érdekelt a folytatása. Aztán valamiért nem írtam akkor a második évadról, és végül elfelejtődött a dolog. Pár hete eszembe jutott A szultána és ismét elkezdtem nézni az elejétől, és most hogy újra a végére értem, gondoltam itt az ideje, hogy szülessen egy írás a második és egyben utolsó évadáról.

A második évad 10 évvel később veszi fel a fonalat az első évadban történtek után. Kösem ugyebár az első évad végén igen kegyetlenül leszámolt minden ellenségével és gyermek fiát, Muratot ültette a trónra. 10 évig kormányoz Murat helyett, rendet és viszonylagos békét hoz az oszmán birodalomba. Csakhogy tíz év alatt Murat felnőtt és már kész átvenni a tényleges hatalmat az anyjától, ami persze nem fog olyan könnyen menni, mint ahogy azt ő hiszi. Kösem hozzászokott a hatalomhoz és nem szívesen engedi ki a kezei közül az irányítást. Újra megindul a harc a hatalomért, csakhogy Kösemnek most nem idegenekkel kell megküzdenie, hanem saját családjával, legfőképp fiával, Murattal.


Tudni kell, hogy a második évadban teljesen új szereplőgárdát kapunk, ami engem nem különösebben zavart. A gyerekek felnőttek, így már felnőtt színészek játsszák őket, kapunk rengeteg új karaktert, és ami talán a legnagyobb és sokak számára legnehezebben elfogadható változás, hogy az idősebb Kösem szerepét, szintén egy új színésznő vette át. Állítólag szükséges volt a változás, mert Beren Saat nem vállalta a folytatást, és lássuk be, azért mégis csak hitelesebb, ha egy idősebb színésznő játssza az idősebb Kösem szerepét. Persze fura volt megszokni a váltást, de pár rész múlva már fel sem tűnt a dolog. A második évad ugyanúgy 30 "török részből" áll, amit a magyar tévék 84 részre szedtek szét, magyar szinkronnal néztem.

Kezdjük azzal, hogy nekem összességében tetszett a második évad is, csak szerintem nagyon lassan indultak be az események. Az évad első felében olyan történetszálak és olyan karakterek kaptak nagyobb hangsúlyt, amik nekem nem jöttek be annyira, és amik kifejezetten idegesítettek. Nézzük akkor elsőnek, hogy mit vagy kiket nem szerettem. Gyűlölöm a szerelmi háromszögeket bárhol és bármikor, mert általában az a felállás, hogy két férfi harcol egy nőért és igazán idegesítő ezt a klisét mindenhol végigszenvedni. Nos, itt is kapunk rögtön két szerelmi háromszöget, csak hogy itt szerencsére a fordítottja a helyzet, hiszen mindkét esetben két nő harcolt egy férfiért. Máris jobb ez a felállás, ha engem kérdeztek, de valamiért most ezek is idegesítettek.


A második évad leggyűlöltebb triója számomra a Silahtar, Geverhan és Atike hármas, akik az elejétől a végéig idegesítettek. Nem elég, hogy irreális és hiteltelen volt a nagy szenvedésük, de Atike annyira idegesített külön magában, hogy elnyerte a sorozat legutáltabb karaktere címet, ami nagy szó. Pedig én ritkán gyűlölök meg egy karaktert, de őt mégis sikerült. Csakis önmagával foglalkozott az elejétől a végéig, és lányos ábrándjai miatt tönkretette a nővére és Silahtar életét és ha ez nem lenne elég, a végén még ő volt megsértődve és magát állította be áldozatnak. Pedig éppen ő volt az oka mindennek, miatta fajultak el a dolgok annyira a végére.

Aztán ott a másik hármasunk Murat, Ayse és Farya személyében. Velük nem az volt a bajom, hogy idegesítettek volna, hanem inkább az, hogy teljesen fiktív Farya karaktere és minden, ami velük történt. Farya karakterét feleslegesnek és erőltetettnek érzem, és nyugodtan ki lehetett volna hagyni. Nem azt mondom, hogy a sorozat ezelőtt pontosan történelmileg hiteles lett volna, hisz eddig is kaptunk  kreált karaktereket a valóban élt történelmi személyek mellé. De azok mindig csak mellékszereplők maradtak. Most viszont egy teljesen kreált karakter kvázi az egyik főszereplő lett, amitől teljesen elrugaszkodtunk a valóságtól és ez így már nekem nem nagyon tetszett. Persze Farya érdekes és összetett karakter, nem azt mondom, hogy nem illett Murat mellé, mert nagyon is jól működtek, de engem akkor is zavart mindez.


Kösem és Murat egyik, ha talán nem a legnagyobb ellenfele az évadban Gülbahar szultána és Sinan pasa lett. Gülbahart nem tudtam megkedvelni és mikor felbukkant az elején nagy ártatlan képpel, már akkor sejtettem, hogy olyat fog ő még itt kavarni, amivel nem csak a saját, hanem szegény Bayezid sorsát szintén megpecsételi. Persze igazam lett és iszonyat rossz volt nézni, ahogy Bayezidet fokozatosan a testvérei ellen fordítja, és rossz útra tereli, ami aztán mindkettejük végzetét jelenti. Sinan pasa pedig azért ármánykodott, hogy őket segítse.

Nagyon megkedveltem Kemankest, mint karaktert magában nagyon szerettem, az viszont nem tetszett, hogy elég szabadosan fiktív módon, egy tiltott szerelmi szálat szőttek Kösem és közé. Komolyan kínomban néha már sóhajtozva pislogtam, mikor nagy szemekkel egymásra meredtek, vagy éppen lenyomtak egy "szóbeli pettinget", és olyan epekedő tekintettel méregették egymást, hogy én éreztem kínosan magam a helyükben. Ez szintén egy olyan történetszál az évadban, amihez a valóságnak semmi köze, és talán ezért nem jött be.


Na, de hogy ne csak a szerintem rossz dolgokról írjak, jöjjön néhány, amit tetszett. Nagyon örültem annak, hogy a második évad egy teljesen más felépítést kapott, mint az első. Míg korábban Kösem felemelkedését követhettük nyomon, addig most a fokozatos bukásának lehettünk szemtanúi. Az évad nagy részében Kösem és Murat harcolt vagy együtt vagy épp egymás ellen a hatalomért és ez az anya-fia ellentét egy egészen más hangulatot adott a történetnek. Korábban Kösem mindig a családját védve harcolt az ellenségei ellen, most pedig éppen a fia vált a legnagyobb ellenségévé.

Kösem és Murat kapcsolatát egy furán összetett kapcsolatként láthatjuk. A harcuk egyre inkább elmérgesedik és ahogy telik az idő és nőnek az indulatok, úgy ártanak egyre jobban egymásnak és egyikük sem fél bemocskolni a kezét. Egyikük se hódol be a másiknak, mindketten makacsok, kérlelhetetlenek és kitartanak a végsőkig, és szinte bármit megtesznek a céljaik elérése érdekében. A harcuk kereszttüzébe kerülnek sokan mások, akik aztán nem élik túl, de egymásnak igazán sosem tudnak ártani. Murat halálakor Kösem mondja ki a nagy igazságot. Ugyanolyanok ők ketten és Murat az, aki karakterét tekintve leginkább az anyjára ütött. És épp az állt a végére közéjük, hogy ennyire hasonlóak voltak.

Az idősebb Kösem egy gőgösebb, komolyabb, hatalom ittasabb karakter, akinek persze a korábbi kedves oldala is megmaradt valahol. Ám a hatalomért vívott harc során a lelke és a szíve megkeményedett és már nem olyan ártatlan, mint fiatalabb korában volt. Már nem fél bemocskolni a kezét, és nem habozik, ha az ellenségeit el kell takarítania az útból. Sok szeretettét elvesztette, és még többet el fog veszteni, így a végére egy egészen szívtelen diktátorrá válik, aki csak a hatalommal törődik és semmi és senki mással. Murat igen hasonló utat jár be és habár az uralkodása elején csakis jó szándékai vannak, de a gyerekkorában látottak és a benne lakozó félelem miatt egy igazi zsarnokká vált, olyanná, amilyen uralkodó sosem szeretett volna lenni.


A második évadban nagyobb szerepet kap a többi herceg is, ám sajnos mindegyik sorsa elég szomorú véget ér. Örültem annak, hogy volt idő rájuk is és nagyobb szerepet kaptak, és nem lettek elnyomva a főszereplők mellett. Bayezidet nagyon szerettem, és habár az anyja, Gülbahar hatására tett rossz dolgokat, de talán mégis ő maradt a legjózanabb és legnormálisabb hármójuk közül. Kasim sajnos Kösem mesterkedéseinek esett áldozatul, bár nem mintha nem érdemelte volna meg, amit kapott, hiszen ő is mindent megtett azért, hogy Bayezidet eltakarítsa az útból.
Ibrahimot sajnáltam a legjobban, mert ő volt a leggyengébb mind közül és nem bírta idegekkel a sok rosszat, ami történt velük, és hát a nagybátyjukhoz, Mustafa herceghez hasonlóan, kissé becsavarodott a végére. Nem mintha hibáztatni lehetne, én is biztosan becsavarodtam volna a helyében. És ezen az sem segített, hogy Murat halála után, ő lett az új szultán. Ez inkább csak olajat öntött a tűzre.

Az utolsó pár részben megint ugrunk az időben és Ibrahim uralkodását láthatjuk, ami nem tart sokáig és amit aztán Kösem bukása követ. Érkezik egy rakat új karakter, akik alig kapnak időt, így senkit se lehet megkedvelni. Azt sem értem erre a pár részre minek cserélték le az Ibrahimot alakító színészt. Megérkezik Kösem legnagyobb ellensége és bukásának okozója, Turhan szultána, de róla se tudunk meg semmit. Az utolsó pár rész iszonyatosan összecsapott és sietős és egyszerűen nem értem, hogy miért nem készült egy harmadik évad, ahol sokkal részletesebben be lehetett volna mutatni Ibrahim uralkodását, ahogy azt Muratéval tették.


Engem például nagyon érdekelt volna, ha többet tudunk meg Turhanról. Például, hogy miként került a palotába, hogy szerezte meg Kösem kegyeit, és hogy lett a pártfogoltja. Hogy miként lett aztán Ibrahim ágyasa és hogy utána miért idegenedtek el egymástól. Olyan jól fel lehetett volna építeni a Kösem és Turhan közti harcot, szerintem egy remek évadot lehetett volna ebből csinálni, és akkor Kösem bukását sokkal jobban ki lehetett volna fejteni. Kicsit összecsapottnak és kapkodósnak érzem tehát a sorozat végét, mert szerintem egy évadot még simán ki lehetett volna hozni belőle. Biztos meg volt az oka annak, hogy miért ilyen sietve zárták le Kösem történetét a második évaddal, de nekem iszonyatos hiányérzetem maradt a végére.

Nem fogok hazudni, az első évadot jobbnak érzem és most is jobban tetszett, mint a második. A sok felesleges és történelmileg nem hiteles történetszál és karakter ellenére, nekem összességében tetszett a második évad, de az elsőt azért jobbnak tartom. Sajnálom, hogy nem kapott egy tisztességes harmadik évadot Ibrahim uralkodásáról, és talán ez a legnagyobb hibája, hogy elkapkodták a lezárást, így Turhan megjelenése és Kösem bukása se ütött akkorát, mint kellett volna.
Értékelés: 10/6

Előzetes:

2020. okt. 17.

The Umbrella Academy (Az Esernyő Akadémia) 1.-2. évad összegzés


Sokszor hallottam már a sorozatról és többször neki akartam kezdeni, de aztán mindig jött valami más, ami jobban érdekelt. Nemrég azonban teljesen kifogytam az új sorozatokból és éppen akkor jött velem szemben az akkoriban megjelent második évad előzetese, így gondoltam miért ne? Most végre sort keríthetek Az Esernyő Akadémiára, az azonos című képregénysorozat adaptációja. Így nem haboztam tovább, hanem rögtön nekikezdtem. Most az eddig megjelent két évadról egyben szeretnék írni. Mindkét évad 10-10 részből áll. Netflixen elérhető magyar szinkronnal és felirattal, én feliratosan néztem. A kritika teljesen SPOILERES, így csakis ennek tudatában olvassátok tovább.

A történet:
1989. október 1-jén a világon 43 nő egyidejűleg szül, annak ellenére, hogy aznapig egyikük se mutatta a terhesség jeleit. Hét gyermeket örökbe fogad az excentrikus milliárdos, Sir Reginald Hargreeves, és szuperhős csapatot alakít, az úgynevezett Esernyő Akadémiát. Hargreeves nevek helyett számokat ad a gyerekeknek, ám a robot-anya, Grace elnevezi őket: Luther, Diego, Allison, Klaus, Five (Ötös), Ben és Vanya.
Luther négy éven át a Holdon él, Allison híres színésznő lett, Ványa hegedűművész, Klaus drogfüggő, Ben meghalt, akit csak Klaus lát és ő képes beszélgetni vele. Az egymástól elidegenedett testvérek megtudják, hogy Reginald, az „apjuk” meghalt és összegyűlnek a temetésére. Five visszatér a jövőből és kiderül, hogy pár nap múlva egy globális apokalipszis küszöbén áll a világ. (Forrás: wikipédia)


Kezdjük azzal, hogy nekem bejött a sorozat és igazán megszerettem, így igen hamar ledaráltam az eddigi összesen 20 részt. Az első évad a fentebb vázolt történettel indul és tulajdonképpen azt mutatja be, hogy apjuk halála nyomán a testvérek hogyan találnak újra egymásra és hogy dolgozzák fel a gyerekkori traumáikat. Nyomoznak az apjuk halála után, mert hiszik, hogy csakis gyilkosságról lehetett szó. Ha mindez nem lenne elég, a gyerekként véletlenül a jövőbe teleportáló és ott ragadt Five váratlanul hazatér, mikor a testvérei már felnőttek és a jövőben bekövetkező világvégéről hadovál, amit nekik együtt kellene megakadályozniuk újra egy csapatként. A második évadban a testvérek a múltban, az 1960-as években találják magukat szétszóródva és ott kell boldogulniuk. Próbálják megtalálni egymást, hogy aztán megakadályozzanak egy újabb világvégét és apjuk titkos tervét, majd pedig visszajussanak a saját idejükbe úgy, hogy azért ne avatkozzanak bele nagyon a múlt eseményeibe.

A két évad története nagyon hasonlított egymásra felépítésében, hisz azzal indulunk, hogy a testvérek külön-külön élnek, majd pedig összejönnek, hogy aztán megakadályozzák a világvégét. Ezt tartom a sorozat talán legnagyobb hibájának eddig, mert olyan, mintha az írók nem tudtak volna valami új és érdekes történetet kitalálni, így ugyanazt eljátszották a második évadban, mint az elsőben, csak kicsit más körítéssel. És a nagy "ellenség" is ugyanaz maradt csak más képviselő személyek formájában, tehát tényleg semmi újdonságot nem kaptunk. A fő történetszál tehát ismétlődik, klisés és némileg kiszámítható, de nem is a történet az, amiért annyira tetszett a sorozat.


Három nagy erősséget emelnék ki, amiért én annyira megszerettem Az Esernyő Akadémit. Egyrészt szerintem iszonyat jó humora van és én néha sírva-röhögtem a poénokon. Nem csak a szóvicceken, hanem magukon a karaktereken és a beszólásaikon is. Másrészt a készítők telepakolták jobbnál-jobb zenékkel az egészet, így a soundtrack iszonyat erős, ami sajátos hangulatot ad az adott jelenetnek és a részeknek. De ami a legjobb a sorozatban az maguk a karakterek és a közöttük lévő testvéri kapcsolat.

Elsőnek mindenkit megismerünk külön-külön, majd láthatjuk a közös múltjukat és hogy ki miért hagyta ott az apjukat korábban. Némi múltbéli visszatekintés segít megértetni, hogy milyen lehetett ezeknek a gyerekeknek már akkor szuperhősként élni, és hogy mennyire tönkreteheti valaki életét, ha hatalmas elvárások között kell felnőnie. Hargreeves nem volt valami jó apa (és még elég finoman fogalmaztam), és gyakorlatilag minden gyerekét megnyomorította valami módon, miközben elvárta, hogy ők legyenek a tökéletes szuperhős csapat akkor még csak gyerekként. Nem csoda, hogy lassan mindenkinek elege lett belőle, így sorra hagyták ott őt.


Egyes, vagyis Luther volt az egyetlen, aki végig kitartott az apjuk mellett és ő maradt utoljára vele. Luther volt a mondhatni tökéletes gyerek, aki mindig tette, amit az apjuk elvárt tőle, vakon megbízott benne és hitt neki. Hargreeves aztán elküldte a Holdra a fiút, hogy a helyen megfigyeléseket végezzen. Őt ott érte az apjuk halálhíre. Aztán persze Luther is csalódik a férfiban, csakúgy, mint a többiek, így neki immár felnőttként kell megküldenie mindezzel. Az ő képessége a szupererő.

Kettes, vagyis Diego, az örök lázadó, és aki felnőttként immár magányos hősként próbál segíteni az embereknek. Mindig féltékeny volt Lutherre, és gyerekkoruk óta rivalizáltak az apjuk figyelméért. Hargreeves mindig Luthert részesítette előnyben Diego-val szemben, amiért Diego még jobban próbált megfelelni az apjuknak. Diego hőskomplexusa mindehhez vezethető vissza. Magát mindenkinél jobbnak gondolja és úgy hiszi, hogy nincs senki másra szüksége, mert képes egyedül boldogulni. Az ő képessége, hogy mindig képes pontosan célba találni.

Hármas, vagyis Allison a "jóskislány", mondhatjuk, hogy Luther női megfelelője. Mivel apjuk rá sem fordított túl sok figyelmet, így elég hamar lelépett, és máshogy próbálta kivívni a figyelmet és az elismerést. Híres színésznő lett belőle és férjhez ment, de a a normális élete se tartott sokáig, mert mikor a képességét a lányán használta, akkor a férje elhagyta és vitte a lányukat magával. Az ő képessége, hogy bármire rá tudja venni az embereket a "pletykáival".

Négyes, vagyis Klaus a család fekete báránya, az örök laza egoista partiarc, aki semmit és senkit nem vesz komolyan. Mivel képes beszélni és kapcsolatot teremteni a halottakkal, így apjuk gyerekkorában hullák közé zárta, hogy így fejleszthesse a képességét, de ez persze nagyban rányomta a bélyeget a lelki fejlődésére. Inni és drogozni kezdett, hogy ezt feldolgozza és aztán sehogy se tudott leszokni. A többiek soha nem néztek ki sokat belőle, és nem tartják sokra. Az ő képessége hogy kapcsolatot teremt a halottakkal.

Ötös, akit én Five-nak nevezek, mivel angolul néztem. Képessége révén tud kisebb távokra teleportálni, majd felfedezi, hogy nem csak helyet tud változtatni, hanem az időben szintén képes ugrálni. Apja figyelmeztetése ellenére gyerekként felelőtlenül a jövőbe teleportál, és aztán onnan nem tud visszatérni, csak hosszú évekkel később. De valami rosszul sül el, így az immár felnőtt Five a gyerek testébe kerül és úgy tér vissza az immár felnőtt testvérei életébe. Célja, hogy megakadályozzák a jövőben bekövetkező apokalipszist és ő lesz az, aki lassan összerángatja újra a csapatot. Mivel gyerekként tűnt el és a normális neve nem ragadt rá, így azt senki nem használja, hanem mindenki Five-nak hívja.

Hatos, vagyis Ben, aki meghalt egy balul sikerült küldetés során évekkel ezelőtt. Még nem tudott továbblépni, így szellemként Klaussal maradt és csakis Klaus képes őt látni és beszélni vele. Próbál segíteni Klausnak, de nem sok sikerrel jár. Aztán a második évadban nagyobb szerepet kap, mert kiderül, hogy együtt sokkal több mindenre képesek Klaussal, mint azt korábban hitték.

És akkor az utolsó, Hetes, vagyis Vanya, akiben elvileg semmi különleges nincs és akinek elvileg semmilyen szuperképessége nincsen. Így gyerekkorától kezdve kívülállóként nevelkedett a testvérei mellett és mindig irigykedve figyelte őket és a népszerűségüket. Mondjuk ők se voltak vele a legkedvesebbek, így végül elhagyta a családot és bosszúból kiteregette a családi szennyest a nyilvánosságnak. Ekkor romlott meg mindenkivel a viszonya. Aztán persze kiderül, amit igazából sejteni lehetett, hogy Vanya nem olyan átlagos, mint amilyennek hitte magát, sőt inkább a legerősebb mindenki közül.


Láthatjátok tehát, hogy mennyire sokszínűek a testvérek és hogy mennyire más-más emberek, épp ezért volt nehéz felnőttként újra összeszokniuk és megtalálni a közös hangot. Rajtuk kívül persze kapunk más karaktereket is, például az évad fő ellenségeit, amik inkább lettek mesésen eltúlzott komikusak, mint komolyan vehető gonosztevők. Az első évadban a szervezet ellen küzdenek, főleg Five, akik mindent megtesznek azért, hogy megállítsák Five-t a jövőben bekövetkező apokalipszis megakadályozásában. A Handler és a két bérgyilkosa, Cha-cha és Hazel számomra nem maradtak emlékezetes gonosztevők, sőt a két bérgyilkos engem sokszor kifejezetten irritált és túl sok szerepet kaptak. A másik évadban aztán érkezik ellenségnek AJ, Handler és a lánya Lila, valamint a svédeket se felejtsük ki. Nekem a második évados svédek szimpatikusabbak voltak, mint Cha-cha és Hazel az első évadban. A két kedvencem nem nagy meglepetés Klaus és Five lettek, szerintem ők a legjobb karakterek az egész sorozatban.

Ám ahogy az lenni szokott a sok jó mellett, azért akadtak olyan dolgok is, amik nem tetszettek. Már említettem, hogy melyik ellenségek nem jöttek be annyira. Rajtuk kívül Leonardot szinte ki nem állhattam az első évadban, mert annyira kiszámítható volt, hogy direkt kavar valamit Vanya körül, hogy nem igaz, hogy a lány nem látta, hogy csak kihasználta őt a saját céljai érdekében. Leonard magyarázata a bosszúra nevetséges és hiteltelen, de mondjuk ebben a képregényesen eltúlzott mesés történetben nem is várhattunk többet. Hála az égnek elérte a végzete és Vanya nem kímélte, amint kiderültek a hazugságai.


A testvérek közül írtam, hogy Klaus és Five a kedvenceim, ez nem kétség, de igazából mindenkit bírtam kettőt kivéve. Ők pedig Luther és Allison. Szerintem ők ketten lettek a legegyszerűbb és így a legunalmasabb karakterek, mert hát a két jó figurából aztán semmi érdekeset nem lehet kihozni. Az már csak a hab a tortán, hogy kavarni kezdtek, amiből aztán nem lett semmi, hanem elég hamar túlléptek rajta, csak akkor azt nem értem, hogy egyáltalán miért kellett behozni ezt a történetszálat. Az utolsó, amit negatívumként említenék meg, hogy én szívesen láttam volna többet az apjukból, Reginaldból. Örültem volna több visszaemlékezésnek az első évadban, így többet láthattunk volna a férfiből és jobban megérthettük volna, hogy melyik gyerekkel milyen kapcsolata lehetett. A második évad függővége szerencsére azt sugallja, hogy Reginald a folytatásban nagyobb szerepet kaphat, amit én személy szerint nagyon várok.

Összességében tehát kellemes csalódás volt számomra a sorozat első két évada, nem bántam meg, hogy megnéztem és mindenképp maradok a folytatásra. Bízom benne, hogy a harmadik évadra valami új  fő történetszálat találnak ki, amire igen nagy az esély, és nem megint azt kell végignéznem, ahogy a bedühödött Vanya véget vet a világnak. A humor, a zenék, a karakterek és a testvérek közötti kapcsolatok a sorozat nagy erőssége, nekem ezek miatt jött be ennyire. Tipikus limonádé és könnyed szórakoztató sorozat, ne várjunk tőle többet és akkor nem fogunk csalódni.
Értékelés:
10/7

Előzetes:

2020. júl. 12.

Dark (Sötétség) 3. évad összegzés


Nem olyan régen írtam beszámolót a német Dark sorozat első és második évadáról, hogy mennyire megfogott és magával ragadott az egész. Kicsit sajnáltam akkor, hogy csak ilyen későn kezdtem bele és hogy ilyen későn fedeztem fel magamnak, de így legalább nem kellett éveket várnom az évadok között. Egy hónap se telt el, máris megkaptam a finálét, aminek nagyon örültem, mert nagyon kíváncsi voltam milyen lesz a lezárás és hogy minden függőben maradt kérdésre és teóriára megkapjuk-e a magyarázatot.

Kifejezetten örülök annak, hogy a Dark egy olyan sorozat, amit a készítők soha nem akartak elhúzni a végtelenségig. Az elejétől tudták, hogy három évadot akarnak és eszerint építették fel a történetet és a karakterek életútját. Szerintem sokkal jobban jártunk így, mert van egy kerek egész történet normális lezárással és nem nyújtották el a végtelenségig, hogy aztán a végére egy hatalmas baromság vagy nagy katyvasz váljon belőle. (Hm... Lost, csak ennyit mondok.) A harmadik évad ismét 8 részt kapott, felirattal elérhető a Netflixen. Sajnálom, de ez a kritika SPOILERES, nem lehet máshogy írni róla így ennek tudatában olvassatok tovább!


A harmadik évad rögtön ott veszi fel a fonalat, ahol a második abbamaradt. Megtörtént az apokalipszis, amit ugyebár csak páran éltek túl és több szálra szakadt az amúgy sem éppen könnyen követhető sztori. Martha 2 megmenti a tinédzser Jonast és elviszi a saját világába, így megismerjük a másik tükörvilágot, és kiderül, hogy mi Martha 2 igazi célja Jonassal odaát. A középkorú Jonas megmenti Magnust, Bartoszt és Franziska-t, és ők az 1800-as évek végére utaznak vissza az időben, amit persze egyáltalán nem így terveztek. A bunkerben lévők szintén túlélik az apokalipszist és ők a robbanás utáni elpusztult világban próbálnak túlélni és boldogulni. Közben persze tovább ugrálunk az időben és látjuk a múlt és a jövő további eseményeit. A történet tehát nem lett egyszerűbb, hanem ha lehet akkor még izgalmasabb.

Olyan sok minden kavargott a fejemben a harmadik évad befejezése után, olyan sok mindenről szeretnék írni, hogy hirtelen azt sem tudom, hogy kezdjem. A Dark megtartotta korábbi sajátos hangulatát és stílusát, a zenék még mindig remekek. Az időben és már világok közt történő ugrálás miatt ha lehet még jobban oda kell figyelni, hogy most akkor kinek melyik énje hol van éppen és kivel mi történt vagy történik. Tetszett hogy Martha 2 tükörvilágát úgy oldották meg, hogy tényleg Jonas világának tükörképe legyen, és itt nem csak arra gondolok, hogy nagyjából minden ugyanúgy megtörténik ott is, mint ami Jonas világában korábban. A készítők olyan apróságokra figyeltek, minthogy Martha 2 házának és szobájának berendezése éppen a tükörképe Jonasénak, vagy hogy a dátum úgy van felírva, mintha egy tükörképet látnánk. Nem fontos dolgok ezek, de épp azt bizonyítják, hogy a Dark készítői minden apró részletre, minden apró dologra figyeltek és éppen ez az oka annak, hogy olyan nagyszerű ez a sorozat.


Martha 2 világában láthatjuk, hogy mi vezet az ottani apokalipszisig, és hogy milyen lenne egy Jonas nélküli világ. Mert igen, Jonas itt nem létezett sosem. Persze Eva és Martha 2 nem puszta önzetlenségből hozta ide a fiatal Jonast, hiszen igen önző célok vezérelték őket, és szegény Jonast totálisan félrevezetve használták ki. Kiderül, hogy a háttérben Adam és Eva ellentétes "harca" áll, hisz Adam célja az időhurok megsemmisítése, míg Eva célja, hogy az fennmaradjon. Sajnos nem jött be amit vártam, mert Adam tényleg Jonas idős énje, így nem nehéz kitalálni, hogy Eva pedig Martha 2 idős énje. Ez a bibliai kezdetekre való visszautalás igen találó, ha engem kérdeztek.

A középkorú Jonas és Magnusék az 1800-as években ragadnak és onnan aztán nem tudnak visszatérni a saját idejükbe. Jonas próbálja újra megalkotni a sötét anyagot, ami az 1920 évekre fog sikerülni, mint azt már tudjuk a második évadból. Ez a történetszál az 1920-as évek előzményeit mutatja be, hogy alkotják meg ott a sötét anyagot, és hogy válik a középkorú Jonasból aztán az idős Adam az évek megpróbáltatásai után. Megismerjük Noah és Agnes múltját, hogy kik a szüleik és ezzel ismét bezárul egy kör és újabb rokoni kapcsolatokra derül fény.


Az apokalipszist a bunkerben túlélők sorsa talán a legnyomasztóbb, hiszen egy elpusztult világban kell boldogulniuk. Claudia gondoskodik Regina-ról, amíg tud, aztán legfőbb céljává válik, hogy megtalálja az időhurok eredetét és véget vessen neki, hogy megmentse a lányát. Peter és Elizabeth Charlotte-t és Franciska-t keresik, amíg Petert brutális és váratlan módon meg nem ölik, így Elizabeth magára marad. Persze a fiatal Noah Elizabeth segítségére siet, így megtudjuk hogy jöttek össze. Általánosságban elmondható, hogy a harmadik évad nagyon sok korábbi történetszál eredetét mutatja be és többségében megadja számunkra a magyarázatot a korábbi kérdésekre. Összefűzi a szálakat, kiderül, hogy minden mindenhez és mindenkihez kapcsolódik és hogy semmi és senki se volt korábban hiábavaló. Mindennek meg kellett történnie, akármilyen rossz volt, hogy az időhurok fennmaradjon és minden újra és újra megtörténjen a végtelenségig egymás után.

Szeretnék kiemelni néhány történetszálat, amik mellett nem tudok elmenni szó nélkül. Oh, Ulrich! Mindig kedvenc karakterem volt, mert az ő története az egyik legtragikusabb, legalábbis szerintem. Azt hittem a korábbiakat nem lehet tovább fokozni, de azért még rúgtunk belé egyet. Katharina sem jutott jobb sorsra, és mikor meghalt a múltban úgy ahogy, akkor csak hitetlenkedve pislogtam. És amikor Ulrich lemondóan várta, ő pedig nem jött, hogy megmentse, annál talán kevesebb megható pillanat volt a sorozatban. Hannah-t sosem kedveltem, és gondoltam, hogy fog még valamit kavarni a múltban és hát igazam lett. Az Egonnal való románcát hagyjuk, nem ez volt a lényeges, habár mint kiderült ennek is meg volt az oka Silja személyében. Nem akarok kárörvendő lenni de a végén Hannah csak megkapta, amit érdemelt ráadásul épp egy olyan embertől, akitől ezt nem vártuk volna. Ő az a karakter, akit cseppet sem sajnáltam.


Kapunk egy új ismeretlent, akit én csak Triónak neveztem el, mert a három énje mindig együtt ment mindenhova. Utazgatott a világok között és az időben és biztosította a dolgokat, amik nem úgy haladtak ahogy kellett volna. Hamar kiderül, hogy Eva jobbkeze, és aztán az is, hogy fontosabb karakter, mint azt korábban hittük. Nincs kimondva konkrétan, de erősen utalgatnak rá, hogy ő Tronte apja, majd mikor kiderül, hogy ki a Trió apja, akkor értjük meg, hogy zárul be a kör, hogy épül fel az időhurok. Jonas a kezdet és a vég, mint ahogy azt igencsak sejteni lehetett. (A másik világban mert Martha 2 természetesen.)

A harmadik évad fő kérdése, hogy mi a kezdet és hogy lehetne megsemmisíteni az időhurkot. Eva és Adam harca végig erre irányult, de ahogy később kiderül, egyikük se tudta jól, hogy mi a kezdet és mivel vethetnek véget mindennek. Adam terve kudarcot vall és jön Claudia, aki megmagyarázza mit kell tenniük, ha valóban véget akarnak vetni mindennek. Megmondom őszintén és kissé csalódottan, hogy nekem nem tetszett a lezárás, sem az, hogy kiderült, hogy Jonas és Martha 2 világa nem is igazi, hanem van egy eredendő világ és ott bekövetkezett időutazásos baleset miatt jött létre ez a két fantomvilág. Mert ha belegondolok, akkor igazából semmi sem valós, ami eddig történt és ha megakadályozzák az eredendő világban lévő balesetet, akkor a két másik világ megszűnik mintha sosem létezett volna.

És pontosan ez történt a végén, mert Jonas és Martha 2 összefogva megakadályozzák, amit meg kell, így ők maguk, a világuk és benne mindenki megszűnik létezni. Nekem ez a pozitív, mert lássuk be ez igenis pozitív lezárás azért nem tetszett mert nem illet a sorozat korábbi hangulatához és stílusához. Szerintem sokkal nagyobbat ütött volna, ha éppen Jonas és Martha 2 azok, akik miatt megtörténik az eredendő világban az a bizonyos baleset és ezzel éppen ők lesznek azok, akik miatt létrejön a két fantomvilág és az időhurok. És így zárult volna be tökéletesen a kör, szerintem így nagyobbat ütött volna a sorozat vége, így sajnálom, hogy nem egy ilyen vég mellett döntöttek a készítők.

Összességében kaptunk egy remek utolsó évadot, ahol a korábbi kérdések nagy részére megérkezett a magyarázat. Minden karakter és minden történetszál a helyére került, megértettük az összefüggéseket és mindenki megkapta, amit megérdemelt. Én a végét nem így szerettem volna, és csakis ezért hagyott némi keserű szájízt maga után a harmadik évad, de lehet ezzel csak én vagyok így, tehát ezt nem gondolom hatalmas hibának. A Dark egy igazán összetett, bonyolult, teljes figyelmet igénylő, mégis remek és szerethető sorozat, amit mindenkinek bátran ajánlok. Csakis eredeti német nyelven felirattal, de komolyan, mert az angol szinkron valami borzalmas. (Magyar pedig még nincs.)
Értékelés: 10/9

Előzetes:

2020. jún. 12.

Élite (Elit) 3. évad összegzés


Nagy kedvencem a spanyol tinisorozat, amit bátran ajánlok bárkinek bármikor. Az első évad úgy tökéletes, ahogy van, szerettem az elejétől a végéig. A második évadban ugyan már találtam hibákat vagy nekem nem tetsző dolgokat, de még mindig abszolút jól működött és igazából tetszett. Na, de a harmadik évad! El sem tudom mondani mekkorát csalódtam a folytatásban, mert amennyire vártam, olyan nagy csalódással fejeztem be.

Igazából kedvem se lett nagyon írni róla, de aztán azzal vettem rá magamat, hogy ha kiírom magamból a "bánatomat", akkor talán könnyebb lesz elfelejteni ezt a borzalmat, amit harmadik évad címén elénk pakoltak a készítők. Mert igen, szerintem borzalom lett a harmadik évad és mindjárt kifejtem, hogy miért gondolom ezt. Ismét megkaptuk a szokásos 8 részt az új évadra, még mindig spanyolul néztem magyar felirattal. Ez a kritika sajnos spoileres, így aki semmit nem szeretne megtudni, az inkább ne olvasson tovább.


A történet ott folytatódik, ahol korábban abbamaradt. Kiderült a titok és most már mindenki tudja, hogy Polo ölte meg Marina-t. Carla, hogy mentse saját családját visszavonja korábbi vallomását, így Polo szabadon távozhat. Visszatér a Las Encinasba az utolsó tanévre, de azzal nem számol, hogy mindenkit magára haragítva milyen pokoli tanév vár majd rá. A tanév végi bulin aztán Polo-t megölik, így a rendőrség próbálja megtalálni a tettest, aki minden bizonnyal a korábbi barátai közül lehetett valaki. Ismét időugrásokkal láthatjuk, hogy mi történt a tanév folyamán és mi vezetett aztán Polo halálához.

A harmadik évadra megmaradt a sorozat időugrásos felépítése, aminek örültem. Minden egyes rész valakinek a kihallgatására lett felhúzva és a rész az adott karakter történetére volt kihegyezve. Bemutatta, hogy a karakternek milyen nézeteltérése volt Polo-val és hogy milyen oka lehetett arra, hogy aztán megölje a fiút. Kicsit Skins jellegű lett így a harmadik évad, de ennek speciel örültem.
A fő történetszállal alapvetően az volt a gondom, hogy semmi újat nem mutatott, hanem megkaptuk ugyanazt, amit az első évadban, csak most nem Marina halála volt a kérdés, hanem Polo-é. A másik, ami nem tetszett, hogy néhány karakternél elég mondvacsinált okot kreáltak a készítők, hogy miért utálta meg Polo-t és annyira izzadtságszagúan próbálták belemagyarázni a dolgokat, hogy csak fogtam a fejem. Teljesen nyilvánvaló volt, hogy bárki ölte meg Polo-t nem direkt csinálta, hanem véletlenül, így a gyilkos kilétének kérdése engem speciel annyira nem hozott lázba, főleg a végső megoldás után nem.

Mivel a részek karakterspecifikusak, így gondoltam én is eszerint írom a kritikát, így legalább mindenkit lefedek és mindenkinek a történetéről elmondhatom, hogy mit gondoltam ebben az évadban.


CARLA

Mennyire gyűlöltem én a Carla és Samuel szerelmi szálat a második évadban, te jó Isten! Képzelhetitek mennyire örültem, hogy ebben az évadban végre nem kellett őket néznem. Nem mintha Carla jobb történetet kapott volna, mert tisztán világosság vált, hogy nem tudnak vele mit kezdeni Polo nélkül. Igazából az a szomorú, hogy Carla története lehetett volna érdekes, de az új pasit Yeray-t nem tudtam megkedvelni és a vele való kavarásnak sem láttam értelmét. Aztán mikor Carla elkezdett drogozni, akkor telt be nálam a pohár és csak fogtam a fejem, hogy ez meg mi a fene? Bőven elég lett volna, ha az apja általi elnyomásra, a családjuk nehéz helyzetére helyezik a hangsúlyt és hogy Carla hogy kerül ki az apja hatása alól. Inkább a karakterfejlődést kiemelve, a töltelék dolgokat és Yeray-t kihagyva, talán jobban sikerült volna mindez.


SAMUEL ÉS GUZMÁN

Nem hittem volna, hogy ilyet fogok mondani, de hogy ezek ketten barátok lettek, az egyik legjobb dolog, ami történhetett. Fura látni, hogy korábban mennyire gyűlölték egymást, de hogy kaptak egy közös "ellenséget", az mindenkit összehoz, nem igaz? Samuel és Guzmán voltak azok, akik végig próbálták megtörni Polo-t és különféle módszerekkel rávenni a vallomásra, amit teljesen meg tudtam érteni, de mégis rossz volt nézni, ahogy Polo-t szinte az egész évben terrorizálták és zaklatták, mint valami pitiáner zaklatók. Persze gondoltam, hogy nem ők lesznek aztán felelősek a haláláért, mert az túl egyértelmű lett volna.


CAYETANA ÉS VALERIO

Caye az egyik karakter, akit nem kedvelek és totálisan feleslegesnek érzem a sorozatba, habár értem miért kellett behozni. Valerio nagy kedvenc és vártam mi lesz vele és Lu-val a folytatásban, de sajnos egyáltalán nem azt kaptam, amit szerettem volna. Imádtam az első évadban a "hármasomat", ők jól működtek együtt. De mégis ki a fenének jutott az eszébe, hogy kellene ide még egy trió és főleg a Polo, Caye és Valerio hármassal? Nem értem, hogy miért kellett ez ide és nem értem mi szükség volt minderre. Olyan volt az egész, mintha ezzel a három karakterrel nem tudtak volna mit kezdeni és ezért összerakták őket a jó sok szexjelenet reményében minden logikát nélkülözve. Persze imádtam nézni a sorozat két legjobb pasiját együtt, ne értsetek félre, hisz ezzel a legvadabb elképzelésem valósult meg, de a történet szempontjából logikátlan volt mindez. Valerio-nak és Lu-nak együtt kellett volna lennie a folytatásban, vagy ha csak Valerio megkomolyodását láttuk volna még az is jobb lett volna mindennél.


LUCRECIA

Nagy szívfájdalmam, hogy nem folytatták a Lu és Valerio kapcsolatot és hogy ebből nem lett semmi. És igen, engem az sem érdekel, hogy féltestvérek, mert iszonyat jók voltak együtt. Csak az kárpótolt, hogy kaptam egy teljesen korrekt Lu történetet, hisz a többiekhez hasonlóan ő is nagyot zuhant és elvesztve családja támogatását, egyedül kellett eztán helytállnia. Ebben az évadban nem kavart senkivel, helyette azt láthattuk, hogy küzd keményen a jövőjéért ismét Nadia-val versengve. Várható volt, de azért jó volt végignézni, ahogy Lu és Nadia ismét egymásnak estek, csak most nem Guzmán miatt, hanem egészséges versengésből, hogy aztán végre igazi barátokká váljanak. Teljesen mások sok mindenben, mégis mindketten okosak, szorgalmasak, és kitartóan küzdenek a céljaikért, ezért válhattak aztán legjobb barátokká. Komolyan mondom Nadia és Lu történetszála volt talán a legértelmesebb az évadban számomra, nekem talán ez tetszett a legjobban.


ANDER

Szegénnyel sajnos szintén nem tudtak mit kezdeni az írók, így előszedték a "beteg lesz valaki a csapatból" kártyát és ennek Ander esett áldozatul. Igazából ez szintén érdekes lehetett volna, hogy miként küzd meg a rákkal és hogy ehhez hogy viszonyulnak a szerettei és a környezete, de annyira távol esett a fő történetszáltól, és annyira nem illett az évad többi történetszála mellé, hogy szerintem számára valami mást kellett volna kitalálni. Persze mondhatnátok, hogy én kértem, hogy külön történetet kapjanak Omarral, mert az első évadban tetszett, hogy ők kimaradtak a drámából és csak élték a saját életüket, de én nem erre a szinte már kötelező "valaki halálos beteg" kártya kijátszására gondoltam.


REBECA

Ő a másik karakter Caye mellett, aki nélkül teljesen működne a sorozat, nem értem mi szükség van rá. Töltelék karakter, semmi több. Most se történt vele semmi értelmes és fontos a fő történetszálra kiható cselekmény, sőt nem is kellett volna hogy saját részt kapjon, ami csakis rá fókuszál. Sajnos marad a folytatásra, pedig mehetett volna nyugodtan. Ismét Samuval szenvedett egy sort, ami másodjára ugyanolyan érdektelen és unalmas lett, mint amilyen elsőre volt.


NADIA ÉS OMAR

A "Nadia verseng Lu-val és végül barátok lesznek" történetszálat imádtam és annak szintén örültem, hogy Nadia és Guzmán végre lezárták a kapcsolatukat és szimplán barátok maradtak, mert rájöttek, mennyire mások és hogy amúgy se lenne jövőjük együtt. Sosem kellett volna összekavarniuk, mindig barátokként kellett volna őket ábrázolni, sehogy máshogy. Itt kapunk egy másik új karaktert, Malikot, aki nélkül szintén meglettünk volna, felesleges, erőltetett és pont ő is meleg így Omar össze tud kavarni valakivel, mikor az állítólagos szerelme haldoklik. Igen, jól olvastátok. Miközben Ander az életéért küzd és a halállal néz szembe, addig Omarnak az a legnagyobb gondja, hogy uncsi az életük és nem dugnak folyton. Ezért jól megcsalja Andert, mert neki kell a szex és a sok buli és pont. Köszönjük Omar, így kell egy amúgy jó kis karaktert a sárba tiporni és nem értem, hogy az írók mindezt hogy gondolták. Én meg ismét csak fogtam a fejem, hogy mi a fene van.


POLO

Komolyan fájdalmas volt végignézni, ahogy Polo-t terrorizálták az egész évadban, pedig tudom, hogy valamilyen szinten megérdemelte. Mégsem tudtam nem sajnálni, hisz sosem volt ő hidegvérű gyilkos, hanem csak szimplán gyáva, aki nem akarta és nem tudta vállalni a tetteiért a következményeket. Gyötörte a bűntudat, igenis megbánta, amit tett, de mindig mikor színt akart vallani, valaki lebeszélte róla, aztán pedig a gyávasága győzött és mégis csendben maradt. Marina-hoz hasonlóan az évad folyamán nagyjából mindenkit véglegesen maga ellen fordít, aztán teljesen magára marad. Szerintem az évad legnagyobb hibája, hogy megölték Polo-t a dráma és a hatásvadászat kedvéért. Sokkal reálisabb és hihetőbb végkifejlet lett volna, ha valahogy nyilvánosan lebuktatják vagy önként ismeri be a bűntudat miatt a tettét, és megkapja az ezért járó büntetést.

Igen eseménydús évadot kaptunk, de a legtöbb történetszál és kavarás nekem nem jött be és a karakterek nagy részével nem az történt, aminek örültem volna, vagy ami szerintem reális lett volna. Mindenkit olyan irányba vittek el, hogy rossz volt nézni. Nem tetszett a végső magyarázat a "gyilkos" kilétére, sőt azt sem, hogy Polo-t megölték, szerintem nem így kellett volna mindezt lezárni.
Először úgy volt, hogy ez az utolsó évad, aztán kaptuk a hírt, hogy mégis lesz folytatás új karakterekkel. Most ott áll a dolog, hogy a régi karakterek egy része marad, és kapunk melléjük újakat. Szerintem jobb lett volna, ha ezt a társaságot elengedjük, és aztán egy új generációval folytatják, mint azt korábban a Skinsnél tették. Meglátjuk, hogy eztán az eddigi fő történetszál lezárásával merre kanyarítják tovább a sztorit. A harmadik évad nagy csalódása ellenére érdekel a folytatás, mindenképp nézni fogom. Bízok benne, hogy egy új fő történetszál és izgalmas új karakterek új lendületet adnak az Élite-nek és visszatér a régi fényéhez.
Értékelés: 10/5

Előzetes:

2020. jún. 1.

Élite (Elit) 2. évad összegzés


Tisztán emlékszem máig, hogy milyen nagy meglepetés volt számomra az Élite első évada. Nem fűztem hozzá nagy reményeket és csakis azért tettem vele egy próbát, mert mindenhol ezt ajánlották, és látnom kellett, mire ez a nagy felhajtás. Még a spanyol nyelv sem tántorított el, így felirattal néztem meg anno az első évadot. A remek kezdés után izgatottan vártam a folytatást, mert sok teóriám volt és szinte az összes szálon izgalmasan ért véget az első évad. Már akkor megnéztem a második évadot, mikor tavaly ősszel kijött, és akkor írni szerettem volna róla, de valahogy aztán a feledés homályába merült a dolog. Na de, ami késik, nem múlik, igaz?

Tehát nagy elvárásokkal kezdtem neki a második évadnak. Ismét 8 részt kaptunk, egy rész körülbelül 1 órás, és ismét felirattal néztem meg eredeti spanyol nyelven. Ha jól tudom a Netflix azóta készített hozzá magyar feliratot, így akit a spanyol nyelv és a felirat tántorított el eddig a sorozattól, annak se kell ezek után félnie és bátran belekezdhet. (De a magyar szinkron minőségéért nem vállalok felelősséget!) Rögtön azzal kezdeném, hogy habár a második évaddal nem voltam annyira elégedett, mint az elsővel, de azért összességében tetszett. Mindjárt kifejtem részletesebben, hogy mi az, ami tetszett benne és mi az, ami nem.


Történetünk ott folytatódik, ahol korábban abbamaradt. Marina halála felkavarta a korábban sem épp nyugodt indulatokat. A nyár után elkezdődik a következő félév az iskolában és ez a félév senki számára sem lesz egy sétagalopp. A rendőrség ugyebár tévesen Nano-t tartóztatta le a gyilkosságért, miközben az igazi bűnös még mindig szabadlábon van. Aztán Samuel váratlanul eltűnik, és félvén, hogy valami komoly baja esett mindenki elkezdi őt keresni a rendőrséggel együtt. Ismét két idősíkon ugrálunk, és miközben a jelenben Samu-t keresik, a rendőrség a többiek kikérdezésével próbál a fiú nyomára bukkanni. Közben folyamatos visszaemlékezésekben láthatjuk mi történt a félév folyamán és mi vezetett Samu eltűnéséhez.

Az új történet tehát ismét izgalmas és fordulatosan felépített, nem lehet unatkozni rajta egy percig sem. Samu eltűnése egy újabb rejtélyt vet fel, amit a rendőrséggel együtt próbálunk megfejteni a 8 rész folyamán, csakúgy, mint az első évadban Marina halálakor. Részről részre látjuk, kinek hogy alakult az élete, hogyan változtak a karakterek közti kapcsolatokat, és mi vezetett a végkifejlethez. Kicsit féltem, hogy megint eljátsszák nekünk, hogy meghalt egy karakter, de mivel Samu csak eltűnt, és nem a hulláját találták meg, így sejteni lehetett, hogy nem halt meg, hanem valami más történt vele. A fő történetszál tehát kicsit másabb lett, mint korábban, és ennek kifejezetten örültem, mert nem akartam még egyszer ugyanazt végignézni. Ezzel tehát nem volt gondom.


Igen sok karakterünk van és mindenkivel izgalmas dolgok történtek. Voltak elképzeléseim, hogy mit szerettem volna látni, hogy mi történjen velük. Ez valakinél bejött, valakinél nem. Nagyon érdekelt, hogy mi lesz Polo-val és valami ilyesmire számítottam vele kapcsolatban. Gondoltam, hogy az évadban a lelkiismeret furdalásával próbál megküzdeni, hisz azért nem hidegvérű gyilkos ő, hanem csak véletlen baleset volt, ami történt. Nekem tetszett a fiú történetszála, bár azt hittem, hogy Carla lesz az, aki végig vissza fogja fogni őt, erre az ő kapcsolatuknak befellegzett, és mindketten mással kezdtek el kavarni. Szerintem iszonyatosan jó páros voltak, sőt Cristiannal imádtam a triójukat és szívesen láttam volna őket hárman együtt, de jobban belegondolva, ez nem alakulhatott volna másképp.

A kedvenc trióm tehát szétesett és Cristian igen hamar távozott, amit így utólag annyira nem bánok, mert Cristian magában inkább irritáló volt számomra, mint érdekes. A másik kedvenc trióm egy baráti trió volt, Guzman, Polo és Ander barátsága. Sajnos ez se húzta sokáig, mert a barátságuk szépen szétesett az évad folyamán Polo titka miatt, ami szintén csakis így alakulhatott, de azért rossz volt nézni. Főleg aztán hogy Polo bevallotta Andernek, hogy mit tett, és végül Ander szintén titkolózni kezdett Guzman előtt. Nem csoda, hogy Guzman kiakadt a végén mindkettejükre, főképp Anderre, aki tudott az igazságról, de neki nem mondta el.


A többi karakter kapcsolatai szintén gyökeresen megváltoztak és a korábbi szerelmesek és barátok fokozatosan távolodtak el egymástól, hogy aztán új kapcsolatokat találjanak maguknak. Tudom, hogy én is azt akartam, hogy Guzman és Lucrecia maradjanak együtt, de azt a szenvedést és kavarást, amit a második évadban együtt műveltek, rossz volt nézni. Tudom, hogy nem éppen ideális kapcsolat, ami Lucrecia és Valerio között volt, de ők sokkal jobban működtek együtt és nem hittem volna, hogy ezt fogom mondani, de nekik sokkal jobban szurkoltam, mint Guzmannak és Lucrecia-nak. Kaptunk három új karaktert, akik közül szerintem Valerio az egyetlen értékelhető és érdekes, habár látom a másik kettő "fontosságát", és hogy miért kellettek ők ide.

A pozitív és nekem tetsző dolgok után sajnos kell néhány szót ejtenem a negatívumokról, mert itt akadtak bőven. Néhány karakter viselkedése és történeti szála olyan fordulatot vett, amivel nem tudtam kibékülni és amit máig nem tudok hova tenni. Egyrészt nem értem kinek jutott az eszébe, hogy Samuel és Carla jók lesznek szerelmes párként, mert akárki találta ezt ki, szerintem valamit nagyon benézett. Ha csak annyi lett volna, hogy mindketten kihasználják a másikat és próbálják elterelni a másik figyelmét a valós szándékaikról, akkor nem lett volna bajom velük. De miután tényleg egymásba szerettek random és váratlan módon, én csak pislogtam értetlenül, hogy ez most minek kellett.

Guzman és Nadia szintén kavartak egy sort, aminek szerintem nem szabadott volna megtörténnie. Ők barátokként működnek jól és a szerelmi kavarás csak betett mind a két karakternek. Főleg azután nem láttam az egésznek értelmét, hogy végül nem jöttek össze valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag, amiről lehet csak én maradtam le. Ander és Omar kapcsolata szintén megjárt egy-két hullámvölgyet. Amikor Omar végre rászánja magát, hogy felvállalja a kapcsolatukat az apja előtt, akkor Ander kezd el magába fordulni a Polo-s titkok miatt, és aztán erre majdnem rámegy a kapcsolatuk. Kicsit erőltetettnek éreztem mindezt és jobban örültem volna, ha ők továbbra is kimaradnak a többiek kavarásaiból és élik a saját életüket.


Valerio mellett kaptunk két másik új karaktert Rebeca és Cayetana személyében. Tényleg megértem miért kellettek ők ide, de egyik lányt se tudtam megkedvelni, valahogy mindkettő olyan erőltetett és felesleges karakternek tűnik számomra. Csak azért kellenek ide, hogy Samu-nak és Polo-nak legyen kivel beszélgetnie és valaki legalább szóljon hozzájuk. Ráadásul mind Rebe és mind Caye saját történetszála olyan, mintha egy latin szappanoperából vették volna kölcsön, így ez sem segített a helyzeten, hogy megkedveljem őket. Jó persze mondhatnátok, hogy mivel az Élite spanyol sorozat, így nem állnak tőle távol a szappanoperás jellemvonások és kavarások, de eddig valahogy ezek nem zavartak, csak most.

Míg az első évad nálam máig tíz pontos és szinte hibát sem találtam benne, addig sajnos a második évadról nem tudom ugyanezt elmondani. Összességében tetszett, hisz a pozitívumok elnyomták azt a néhány negatívumot, amit kiemeltem, de már nem mondanám olyan tökéletesnek a folytatást. Azóta megérkezett a sorozat harmadik évada, amit szintén megnéztem már, de hogy arról írni tudjak, össze kell szednem minden erőmet. Ugyanis a harmadik évad alulmúlta minden várakozásomat és sajnos csakis keserű szájízt hagyott maga után.
Értékelés: 10/7

Előzetes:

2020. máj. 16.

Dark (Sötétség) 1.-2. évad összegzés


A történet:
A történetünk egy német kisvárosban, Windenben játszódik. Főhősünk, Jonas édesapja öngyilkos lett 2019 nyarán, ezzel indulnak az események. Ugyanezen idő alatt gyerekek tűnnek el a városban, a rendőrség pedig mindenáron próbálja őket megtalálni. A nyomozás során kiderül, hogy sokkal nagyobb horderejű dolgok állnak a háttérben, mint amire bárki számított volna. Négy család (Nielsen, Kahnwald, Tiedemann és Doppler) életét követhetjük nyomon a múltban, jelenben és a jövőben, ahogy a családtagok sorsa visszavonhatatlanul összefonódik.

Tudjátok milyen érzés, mikor elkezdtek egy sorozatot és rögtön az első rész magával ragad és beszippant, de annyira, hogy aztán nincs megállás és ledaráljátok a részeket olyan hamar, ahogy az csak lehetséges? Nálam sokszor volt ilyen és ezek lettek aztán az örök kedvenc sorozataim. Sőt, a mai online streaming oldalaknak köszönhetően már egy hetet sem kell várni a következő részre, hanem egyben meg lehet nézni a részeket és az évadokat egymás után.
Igazából régóta kerülgettem én a Darkot, mert sok jót hallottam róla, csak valamiért mindig visszatartott a tény, hogy német sorozatról van szó. Azzal nincs gond, ha angolul kell néznem valamit, de a többi nyelvnél inkább a magyar szinkront preferálom. De az utóbbi időben egyre több más nyelvű sorozatot néztem, spanyolt vagy épp norvégot, így gondoltam adok egy esélyt a rég elfeledett német tudásom felfrissítésére. Ha tudtam volna, hogy eddig miről maradtam le, akkor sokkal hamarabb elkezdtem volna a Darkot. Ez egy abszolút spoileres kritika lesz, mert nem lehet máshogy írni róla, így aki semmit nem szeretne megtudni, az inkább ne olvasson tovább.

Eddig két évad készült a sorozatból, az első évad tíz, a második nyolc részes. Német nyelven, felirattal nézhető meg a Netflixen, és én most egyben fogok írni a két évadról. A sorozat hangulata az, ami rögtön megvett magának, és ami odaszögezett a székembe és amitől nem tudtam aztán abbahagyni. Rejtélyes, kissé melankolikus, néha vontatott, de azért végig fenn tartja az érdeklődést és tele van apró előreutalásokkal és visszautalásokkal, amelyek aztán összefűzik a három idősíkot. Tengernyi remek karaktert kaptunk és szerintem mindenki megtalálhatja magának a kedvencet, hisz szinte mindannyian kidolgozott és komplex karakterek a maguk nemében. A történet nem mindig gyors és pörgős, de ilyenkor a karakterek privát történetszála vagy lelki fejlődésének ábrázolása kerül a középpontba, amit ugyanolyan élvezetes nézni.


Az első évad középpontjában kezdetben a gyerekek rejtélyes eltűnése áll, de mielőtt bárki azt hinné, hogy ez lesz a lényeg, rögtön a második rész végén megkapjuk miről fog szólni valójában a sorozat. Nem sok időutazásos filmet vagy sorozat néztem eddig, de mindig érdekesnek tartottam a témát, mert jókat lehet rajta filozofálgatni. A Dark az időutazás témát helyezi a középpontba kezdetben három idősíkon, 1953-ban, 1986-ban és 2019-ben játszódnak az események. Aztán a második évadban tovább folytatódik a történet, de itt már a közelgő apokalipszis lesz az új fenyegetés és kapunk még két újabb idősíkot, 1920-at és 2051-et. Winden városában egy olyan időhúrok jött létre, amelyet kihasználva bárki 33 évet előre vagy visszautazhat az időben. Mármint a "bárkit" úgy értem, hogy aki tud a dologról.

A sorozat hangulata, a remek karakterek, a remek zenék mellett nekem különösen tetszett, hogy olyan remek színészeket találtak a szerepekre, akikről tényleg elhittem, hogy ugyanaz az ember, csak az élete egy másik időszakában. A legjobban szerintem például Helgénél, Katharinánál és Ulrichnál találták el a színészeket, mert a fiatalabb és az idősebb énjük tényleg teljesen hasonlít egymásra. Számomra hatalmas plusz pont, hogy erre ilyen kiemelt hangsúlyt fektettek a készítők, mert ettől igazán reálissá vált mindez.

A történet nagyon izgalmas és fordulatos némi lassabb részekkel vegyítve. Folyamatosan kapjuk a rejtélyeket, de aztán érkezik a magyarázat is, és szinte minden apróságnak jelentősége lehet. Nagyon figyelni kell, hogy ne maradjunk le és hogy később megértsük a magyarázatokat. Rengeteg karakterünk van és mindegyiknek van legalább egy fiatalabb és egy idősebb énje, vagy némelyiknek három különböző korú énje is van, és oda-vissza ugrálunk az idősíkok között. Így nagyon figyelni kell, főleg az elején, amikor még nem tudjuk annyira, hogy ki kicsoda, hogy ne maradjunk le, és ne zavarodjunk össze. Aztán bele lehet jönni és utána normálisan lehet követni a sztorit. Nagy segítség, hogy a készítők igyekeztek a karaktereknek valami speciális jellemvonást adni a könnyebb követhetőség érdekében, pl. Helge sérült arca, Claudia heterokrómiás szeme, Jonas sérülései stb. 


Külön örültem annak, hogy minden egyes apróságra ügyeltek a készítők és hogy fokozatosan kaptuk meg a magyarázatokat. Ahogy a három majd később az öt idősík megjelenik és a karakterek elkezdik az időben való utazgatást, úgy fonódik össze a négy család tagjainak az élete és kiderül, mindenki hatott mindenkire az idők során és mindenkinek köze van mindenkihez. Csak hogy néhány példát említsek. A Nielsen család legfiatalabb gyermeke, Mikkel az egyik, aki eltűnik a történet kezdetén 2019-ben. Aztán megtudjuk róla, hogy nem eltűnt, hanem véletlen visszautazott az időben 1986-ba. Onnan nem tudott visszatérni, így felnőve, belőle lett Jonas apja.
Vagy vegyük például Ulrich Nielsent. Ő a fiát, Mikkelt akarja megtalálni, de sajnos nem abban az időben köt ki, ahol a fiú, hanem korábban 1953-ban. Aztán ott úgy akarja megakadályozni a későbbi 2019-es gyerekeltűnéseket és gyilkosságokat, hogy megöli az akkor még gyerek, későbbi feltételezett gyilkost, Helgét. Ulrich lesz az, aki majdnem agyon veri a kisfiú Helgét, és így megkapjuk a magyarázatot, hogy ki torzította el Helge arcát.

De nem csak a folyamatosan visszautalások és előreutalások vannak iszonyat remek módon megoldva, hanem az is, ahogy a különböző idősíkokon összekapcsolódik bizonyos karakterek sorsa és életének alakulása. Nekem nagy kedvencem Mikkel szomorú története és az ezzel kapcsolatos fordulatok, de Jonast, mint kiemelt főszereplőt szintén nagyon szerettem. Jonas az egyik, aki nagy karakterfejlődésen megy keresztül és az egyik, akinek három énjét látjuk a sorozatban három különböző korban. Mindegyik más, mindegyiknek mások a fő céljai, és kissé fura nézni, ahogy Jonas gyakran "önmaga" ellen küzd vagy hogy épp "önmaga" az, akiben nagyot kell csalódnia. Tetszett, ahogy Ulrich és Egon élete folyamatosan összefonódott és ironikus volt nézni, ahogy mindig megtalálták egymást valahogy. Ők ennek nem nagyon örültek, főleg Ulrich, de hát ilyen az élet. De például a második évadban Egon és a lánya, Claudia sztorija is ütött, főleg a csavar a végén, és nem hittem, hogy Egon ilyen véget fog érni.


Persze felvetődnek a tipikus időutazásos kérdések, amiken aztán mindenki elgondolkodhat a maga módján. Meg tudjuk-e változtatni a múltat, és ha igen, akkor megtehetjük-e, bele avatkozhatunk-e a dolgok alakulásába? Ha megváltoztatunk valamit, akkor annak milyen hatása lehet az életünkre és mások életére? Vagy ennek az ellenkezője. Épp akkor teszünk jót, ha semmit sem változtatunk és mindent hagyunk úgy, ahogy megtörtént korábban? Ezek a kérdések végigvonulnak a sorozaton, és elgondolkodtatnak a karakterek döntései folytán.

Az első két évad engem teljesen megvett magának, de annyira, hogy kétszer megnéztem egymás után, hogy másodjára még jobban figyelhessek minden apró részletre és történésre. Persze nem mindenre kaptuk meg eddig a magyarázatot és maradtak nyitott kérdések, amikre remélem a harmadik, egyben utolsó évadban érkezik a válasz. Remélem az Alexander történetszál nem csak ennyi lesz, mert akkor ez elég gyengére sikeredett, hisz azt hittem, neki valami sokkal érdekesebb titkolnivalója van. Remélem kiderül mi lett Wöller egyik szemével, mert tuti annak is valami fontos jelentősége van és biztosan ő sem az, akinek eddig hisszük. Jobban örülnék annak, ha kiderülne, hogy Adam nem Jonas idős énje, hanem valaki más, aki ezzel akarta megtéveszteni a fiút, de van egy olyan érzésem, hogy ez sajnos nem így lesz.

Két karakter van, akiket sehogy sem sikerült semennyire sem megkedvelnem, és az a gáz, hogy mindketten Jonashoz kapcsolódnak, akit viszont nagyon kedvelek. Martha engem végig irritált és nem értem miért kellett erőltetni ezt a szerelmi szálat Jonassal. Hannah megy egy önző és bicskanyitogató liba, akit semmi és senki nem érdekel önmagán kívül, még a fia, Jonas sem. Remélem nem fog szerepelni a folytatásban, de biztos nem szabadultunk meg tőle, és most hogy "elszabadult" az egyik időgéppel, biztosan kavar egyet a dolgokon, de nem a jó értelemben. Van tehát min morfondírozni és mi miatt izgulni és remélem mihamarabb érkezik az utolsó harmadik évad, elvileg idén nyáron. Remélem nem kell már rá sokat várni.
Értékelés: 10/9

Előzetes:

2020. máj. 11.

Böszörményi Gyula: Szer'usz világ (Ambrózy báró esetei 5.)

Fülszöveg:
1901. ​márciusa. Ambrózy Richárd bárót meglőtték. A Rókus kórház magánkórtermében élet és halál közt lebegő hírneves budapesti magánzó detektív mellett fiatal hitvese, Hangay Mili őrködik egészen addig, míg egy nap rá nem ront a rendőrség, hogy gyilkosság vádjával letartóztassa.
Ambrózy báró tehát „dögrováson”, a neje vizsgálati fogságban van, így látszólag senki sincs, aki a fiatal házaspárra zúduló, rémálomhoz hasonlatos cselszövés háttere után kutakodjék. Senki, csupán a kis Mück Mári, a cserfes tabáni zsebtolvajlányból lett „társaskodónő” és cseppet sem „komor” komorna, aki a maga szélütött módján kezd a nyomozásba, melynek során magával a véres kezű Pesztonkával, a századforduló Budapestjének legrettegettebb bűnözőjével találja szemben magát.
A rendkívül népszerű Ambrózy báró esetei című sorozat legújabb kötete bő humorral, meghökkentő fordulatokkal, számos valóban élt szereplővel és valós eseménnyel ízesített, kalandos időutazást kínál olvasóinak a korabeli Budapest legközepébe és főleg annak alvilágába.

Ismét egy olyan könyvsorozat, amit még nem fejeztem be és aminek le szerettem volna tudni az utolsó részét. Bár ha pontosabb akarok lenni, akkor sokáig abban a tudatban éltem, hogy ez a sorozat már befejeződött, így képzelhetitek mekkora meglepetésként ért, mikor rájöttem, hogy készült még egy folytatás hozzá. Az Ambrózy báró esetei könyvsorozat 5. részének tekinthető, de hogy tényleg a sorozat folytatásaként vagy valamiféle kiegészítő kötetként gondolunk rá, azt mindenki döntse el maga. Én személy szerint csak egy kiegészítő kötetként könyveltem el magamban.

A korábbi negyedik rész végén kaptunk egy megfelelő lezárást a történethez, így ötletem sem volt, mivel lehetne még mindezt folytatni. Persze bármit lehet bármikor folytatni, ha nagyon akarjuk, csak ugyebár az esetek 99%-ban ezt inkább nem kellene megtenni, mert az erőltetett folytatásnak mindig nyűglődés a vége. Aztán mikor megláttam a borítót és elolvastam a fülszöveget és rájöttem, hogy Márika kezd nyomozásba, akkor tudtam, hogy nekem ezt nem szabad kihagynom.

Mindig bírtam Márikát, mert ő az a tipikus karakter, akit nem lehet nem szeretni a maga szeleburdiságával, szabadszájúságával és mérhetetlen hűségével a baráti felé. Korábban mellékszereplőként tökéletesen megállta a helyét, mert éppen annak volt kitalálva. Az egyik fő humorforrás, aki inkább csak segítette a többieket, de ő sosem volt ezelőtt a középpontban. Éppen ezért féltem egy kicsit, hogy miként fog működni a karakter immár kvázi főszereplőként a saját könyvében. De nem kellett volna aggódnom, mert szerencsére kaptunk egy remek és a korábbiakhoz méltó történetet és csavaros nyomozást, ahol Márika remekelt a maga módján.

Nem hittem volna, hogy ezt fogom mondani, de cseppet sem hiányoltam a bárót és Milit. Persze őket se kellett nélkülöznünk, de a könyv tetemes részében nem ők tündököltek a rivaldafényben, hanem Márika. A fő történetszál mellett kaptunk egy másikat olyan kiegészítésnek. Mikor Mili gyilkosság vádjával börtönbe kerül, akkor ő is megold egy kisebb bűnügyet, és ez amolyan mellékszálként futott Márika nyomozása mellett, aminek fő célja, hogy tisztázhassa Milit a gyilkosság vádja alól. Ha őszinte akarok lenni, akkor én meglettem volna a "Mili a börtönben" történetszál nélkül, mert nem sokat adott hozzá a fő eseményekhez, de mivel korábban is mindig két szálon futottak az események, gondolom most szintén emiatt lett ez kitalálva.

A többi karakter hozta a formáját, amit megszokhattunk tőlük, és nagyjából mindenki felbukkant újra a maga módján. Vilit még mindig nagyon kedvelem, azt mondjuk nem bántam volna, ha ő több rivaldafényhez jut, de hát nem kaphat meg mindent az ember, amit szeretne, nem igaz? A könyvsorozat korábbi stílusa, hangulata és nyelvezete megmaradt, és még mindig nagyon tetszik ez a régi korabeli nyelvezet és kifejezések, amit a karakterek használnak, még akkor is, ha tetemes részüket nem értettem. De épp ezért annyira egyedi ez a könyvsorozat, mert maga az írói stílus és nyelvezet önmagában elég ahhoz, hogy olvastassa magát. Na és a humor, mert abból is kaptunk sokat, főleg Márika jóvoltából.

Habár nem konkrétan a korábbi részek folytatása, hanem én inkább valamiféle kiegészítő könyvként tekintek erre a részre, nekem mégis ugyanúgy bejött, mint a korábbiak. Márika roppant jól működött főszereplőként annak ellenére, hogy korábban csak egy mellékszereplőként láthattuk, és elvitte a hátán a történetet. Majdnem olyan ötletességgel, kitartással és vehemenciával ugrott bele a nyomozásba és a rejtélyek felderítésébe, mint anno Mili és kaptunk tőle egy izgalmas, humoros és az érdeklődést végig fenntartó történetet. Nem tudom, hogy ez tényleg az utolsó része-e a könyvsorozatban vagy sem, de nem bánnám ha kapnánk még folytatást és ezzel szerintem nem vagyok egyedül.

További információk a könyvről:
https://moly.hu/konyvek/boszormenyi-gyula-szerusz-vilag
Értékelés: 5/5
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...