Rebecca Ross: Könyörtelen eskük (Isteni riválisok 2.)

Fülszöveg:

Két egymástól elszakított, fiatal szerelmes, akiknek az istenek háborújának pusztító viharával kell szembenézniük, hogy visszatalálhassanak egymáshoz.

Iris Winnow két hete tért haza megkínzottan és törött szívvel a frontról, a háborúnak azonban még nincs vége. Romannek nyoma veszett, Oath városa pedig továbbra is hitetlenkedve és a borzalmak felett szemet hunyva viszonyul az eseményekhez. Amikor Iris és Attie újabb esélyt kap, hogy Dacre mozgásáról tudósítson, mindketten kapva kapnak a lehetőségen, és ismét nyugat felé veszik útjukat, hátrahagyva a várost, amely lassan darabjaira hullik a háború fenyegetésében.

Roman, Dacre birodalmában ébredve, képtelen felidézni a múltját. Miután biztosítják, hogy emlékei idővel visszatérnek, cikkeket kezd el írni Dacrénak, nem igazán értve a háborúban betöltött szerepét. Ám amikor a szekrényajtón át egy furcsa levél jut el hozzá, Roman levelezésbe kezd a rejtélyes feladóval, és hamarosan válaszút előtt találja magát: álljon ki Dacre mellett, vagy árulja el az istent? És ahogy a napok egyre sötétebbé válnak, Roman és Iris elkerülhetetlenül haladnak egymás felé… és a két fiatal saját szívét és közös jövőjüket teszi kockára, hogy megfordítsák a háború menetét.

Nyár végén olvastam el az Isteni riválisok könyvet, és több szempontból nagyon meglepetés lett számomra, mert nem egészen azt kaptam amire számítottam. Romantikus fantasy-ként hirdették ezt a történetet, de én fantasy elemeket nem sokat találtam benne, inkább csak romantikát és drámát, na meg persze háborút annak minden szörnyűségével. Az első részt inkább csak egy romantikus háborús sztoriként írnám le némi fantasy háttérrel, de az utóbbi nem sok szerepet játszott benne. És ennek ellenére működött a dolog, mert habár én nem szeretem a szimplán csak romantikus könyveket, de az Isteni riválisok nálam betalált és imádtam az elejétől a végéig.

Nem volt kérdés hát, hogy lehetőség szerint mielőbb olvasni szeretném a második és egyben befejező részt, mert hát nagyon izgatottan vártam, hogy mi fog hőseinkkel történni, hogy visszatalálnak-e egymáshoz és hogy fog befejeződni a háború. Mondjunk egy perc néma hálát azért, hogy egy duológiáról van most szó, és hogy az írónő nem nyújtotta szét a történetet feleslegesen egy trilógiává. Ez a két könyv így tökéletes ahogy van.

Iris és Roman

Ennyiből talán sejtitek, hogy ugyanannyira imádtam a második részt, mint az elsőt és ez tényleg így van, pedig kicsit bennem volt a félsz, hogy milyen lesz a folytatás. Féltem, hogy fog működni a dolog, hogy Iris és Roman el lettek szakítva egymástól és hogy az írónő milyen módot ötöl ki arra, hogy ezek ketten valahogy visszataláljanak egymáshoz. Féltem, hogy Roman emlékezetkiesését sokáig fogjuk húzni és hogy csak a legvégén jut eszébe minden. De attól féltem a legjobban, hogy az első rész valami egyszeri megismételhetetlen csoda, aminek a varázsa aztán a folytatásban ki fog pukkanni, mint az a bizonyos lufi. Említettem már, hogy én nem nagyon szeretem a szimpla romantikus történeteket és nem sok ilyesmit olvasok, és vártam, hogy mikor lesz elegem a túl sok szerelmi drámázásból, olvadozásból és ehhez hasonló dolgokból.

Szerencsére egyik aggodalmam sem valósult meg, mert a második rész ugyanolyan gyorsan és hirtelen magába rántott és nem kellett csalódnom az írónőben, hanem kaptunk egy izgalmas és teljesen logikus folytatást. Nem ismételte önmagát, nem játszotta el újra ugyanazokat a sémákat, hanem tudott újat mutatni úgy, hogy közben nem váltak unalmassá a karakterek, sem maga a történet. Megmaradt a romantikus szál, a háborús drámák és kaptunk több fantasy elemet, így a második részt szerintem már joggal lehetne nevezni romantikus fantasy történetnek.

Iris és Roman

Iris és Roman még mindig nagy kedvencek, imádom ezt a két karaktert és hogy mennyire kiegészítik egymást, és mennyire egymásnak lettek teremtve. Jó volt végigolvasni az utat, ahogy visszataláltak egymáshoz, és hogy utána hogy dolgoztak közösen és persze másokkal együtt azért, hogy a háborúnak mihamarabb vége lehessen. Tetszett a kontraszt, hogy míg az első részben Iris nem tudta az elején, hogy ki írogatja neki a leveleket, most épp a fordítottja történt. Most Roman nem volt tisztában azzal ki az a lány, akitől a leveleket kapja és mégis sikerült még egyszer beleszeretnie éppen abba a személybe, akibe korábban fülig szerelmes volt.

Végig hevesen szurkoltam nekik, hogy újra egymásra találjanak, mert egyszerűen rossz volt nézni, hogy ők ketten akik annyira szerették egymást a háború két ellentétes oldalára sodródtak saját hibájukon kívül. Egy szó, mint száz, Irist és Romant imádom és az egyik legjobb páros, akikkel könyvben valaha találkoztam, és ehhez az sem kell, hogy valami nagy félelmetes harcosok legyenek. Hanem két egyszerű, de okos és csupa szív ember ők ketten.

Enva és Dacre

Örültem annak, hogy a háború hátteréről kaptunk bővebb információkat és magukat az isteneket szintén jobban megismerhettük. Ez az egyik fantasy elem ami itt nagyobb hangsúlyt kapott végre, mert ha már isteneteket rakunk egy történetbe, akkor igenis jobban be lehetne mutatni őket. Persze Enva és Dacre a két fő rivális, akik miatt kitört a háború és akikért a két ellentétes oldal harcol. Kaptunk róluk több infót és egymás közötti konfliktusuk szintén jobban el lett magyarázva, sőt mindketten valós formájukban is megjelentek és formálták az események alakulását… ennek ellenére úgy érzem, hogy kicsit mégis olyan felületesnek sikerült ez a két karakter és valahogy jobban ki lehetett volna őket dolgozni.

Lehet csak én voltam vele így, de én vártam a végén valami csavart, mondjuk, hogy kiderül, azért viszálykodnak ilyen hevesen, mert mélyen legbelül mégis szeretik egymást. Aztán persze ilyesmi nem történt, hanem kaptunk egy olyan magyarázatot, hogy minden isten természeténél fogva önző és szeszélyes és kész. Csak azt nem értem, hogy Dacre minek akarta annyira magának Enva-t, ha aztán meg könnyűszerrel képes lett volna végezni vele. Jó, lehet csak én keresek itt is valami értelmet és mélyebb romantikát, szóval ezt inkább hagyjuk.

Aztán kaptunk még szerelmes párokat, és habár egyik se lett olyan alaposan és jól kidolgozva, mégis lenne egy kis kommentem velük kapcsolatban. Attie és Tobias, valamint Forest és Sarah, akikre egyértelmű utalások vannak, hogy mélyebb kapcsolat van közöttük, de ezt igazából mi mégsem látjuk, csak annyit amennyit Iris lát belőlük. Aztán a könyv végén a háborúban meghal az egyik párosunk a végső nagy támadás során, és kövezzetek meg, de annak a párosnak a halála, akiket elért a vég engem cseppet sem hatott meg és nem ütött akkorát az egész, mint azt szerintem az írónő tervezte volna.

Tobias és Attie

Mert épp az a páros halt meg, akikről a legkevesebbet tudtunk, és akik mint karakterek önmagukban se kaptak elég játékidőt, hogy egyáltalán megismerjem, és így megszeressem őket. Kicsit úgy érzem, hogy az írónő szeretett volna valami nagy halált a történet végére és azt hitte ez így drámai lesz, pedig épp az lett volna a drámai ha a másik páros hal meg a háborúban. Őket ugyanis sokkal jobban ismertük, sokkal szervesebb részét képezték úgy alapjáratán a történetnek.

A végén pedig azt sem szeretném kihagyni, hogy még mindig imádtam a könyv hangulatát, az érzelmes leveleket, és a sok romantikát, ami valahogy itt mégsem lett sok, hanem számomra épp a megfelelő mennyiségben érkezett. Mindezek ellenére elég sok negatív dolog is történik, a háború ugyebár sok nehézséggel és kihívással jár. Külön plusz pont, hogy nem mindenki éli túl a harcokat és azok akik túlélik, azok közül is vannak akik maradandó károsodásokat szenvednek és ez éppen így reális. Nem kapunk negatív befejezést, mert végül a „jó” győz és a „rossz” veszít, és a a főszereplőink visszatalálnak egymáshoz, de mégis olyan keserédes a vég és így van ez jól.

Az írónő engem teljesen megvett magának ezzel a duológiával, mert a második rész épp annyira közel került a szívemhez, mint az első. Imádtam a folytatást, a történet ugyanannyira volt romantikus, mint drámai, kaptunk csavarokat és fordulatokat bőven és lehetett izgulni mindenkiért, főleg a főhőseinkért. Könnyen olvasható és az egyszerű írói stílus miatt olvastatja magát a könyv és egyszerűen nem lehet abbahagyni. Örülök, hogy megismerhettem Iris és Roman történetét, és az egyik kedvenc párosom lettek, akiknek végig szurkoltam. Tényleg kellemes meglepetés lett számomra ez a két könyv, mert nem hittem volna, hogy ennyire fog tetszeni annak ellenére, hogy fantasy elemeket inkább csak elvétve tartalmaz, és én inkább továbbra is csak egy romantikus háborús könyvnek nevezném. Annak viszont tökéletes.

További információk a könyvről:

https://moly.hu/konyvek/rebecca-ross-ruthless-vows-konyortelen-eskuk

Értékelés: 5/5

Rebecca Ross: Isteni riválisok (Isteni riválisok 1.)

Fülszöveg:

Két fiatal rivális szerelemre talál egy mágikus kapcsolaton keresztül, és szembe kell nézniük a pokol bugyraival egy istenek közötti háború viharában, ami örökre megpecsételheti a sorsukat.

Évszázadokig tartó álmukból felébredve az istenek ismét háborúznak. De a tizennyolc éves Iris Winnow csak a családját próbálja egyben tartani. Az anyja függőségével küzd, míg a bátyja eltűnt a fronton. Iris egyetlen reménye, hogy megszerzi a rovatvezetői előléptetést az Oathi Közlönynél.

Hogy megbirkózzon aggodalmaival, Iris leveleket ír a testvérének, majd becsúsztatja őket a szekrénye ajtaja alatt, azonban eltűnnek – és egyenesen Roman Kitt, a rideg, de jóképű vetélytársa kezébe kerülnek. Amikor a férfi névtelenül visszaír Irisnek, kettejük között olyan kapcsolat alakul ki, ami elkíséri a lányt egészen a testvéréért, az emberiség jövőjéért és a szerelemért vívott háború csatájának frontvonaláig.

Nem igazán emlékszek, miért figyeltem fel erre a könyvre korábban, talán valaki ajánlotta nekem, hogy mindenképp olvassam el, mert tetszeni fog. Régóta kerülgettem, mert valahogy mindig akadt valami érdekesebb, amit hamarabb a kezembe vettem, és ez emiatt a háttérbe szorult. Most viszont az előző olvasmányom után ismét valami kis könnyedre vágytam, így gondoltam kezdjünk most bele az Isteni riválisok könyvbe.

Nem tudtam, miről fog szólni és igazából a fülszöveget se olvastam el, így teljesen „vakon” vágtam neki, várva, hogy mit fogok kapni. A címből annyit sejtettem, hogy ez valami „ellenségekből szerelmesek” talán fantasy történet lesz, így ilyesmit vártam. Rögtön azzal szeretném kezdeni, hogy habár vannak a könyvben fantasy elemek, de ezek olyan kicsik és jelentéktelenek az én mércémmel mérve, hogy semmiképp se nevezném igazi fantasy-nak. Inkább csak háttérként szolgálnak a fantasy elemek és arra, hogy magyarázatot adjon a történet keretének.

Két isten, Dacre és Enva harca adja a háttértörténetet, az ő harcuk miatt háború dúl az országban, de nem maguk az istenek vagy az ő sztorijuk a lényeg, ez csak valamiféle magasztosabb magyarázat arra, hogy miért dúl a háború. A másik fantasy elem, hogy a két főszereplőnk egy-egy mágikus írógépen keresztül kommunikál egymással, ami annyit tesz, hogy az írógépen megírt levél valami csoda folytán egyből a címzetthez kerül, legyen az a személy bárhol, bármikor és bármilyen messze. És ennyi, ennyiben kimerültek a mágikus elemek, ezekre se kapunk normálisabb és bővebb magyarázatot, csak épp annyit, hogy mint olvasók elfogadjuk a tényeket, és tovább tudjunk lépni, hogy aztán élvezni kezdjük magát a könyvet. Tehát szerintem ez semmiképp se egy fantasy könyv, ha engem kérdeztek.

Roman és Iris

Így felmerült bennem a kérdés, hogy mi értelme volt ezeket a fantasztikus szálakat belerakni a könyvbe, ha igazából semmi fontosabb szerepet nem kapnak? Mert ha kivennék ezeket belőle, akkor is működött volna a dolog. Iris és Roman történetét belehelyezhettük volna valamelyik valós történelmi esemény közepébe, valamelyik valós háborúba és ugyanúgy működött volna minden. A levelezős részt kihagyva pedig máshogy kerültek volna közelebb egymáshoz és ugyanez lett volna a végeredmény. Tudjátok, hogy én mennyire nagy fantasy rajongó vagyok, de még én is azt mondom, hogy az Isteni riválisok egy realista háborús romantikus regényként ugyanennyire működött volna, ha nem még jobban. Ennyi lett volna a kritika, és lehet ez csak engem zavart.

Térjünk rá arra, hogy miért szerettem annyira ezt a könyvet. Nem sok szimplán romantikus könyvet olvasok, ez feltűnhetett már annak, aki régebb óta olvassa a blogomat és a kritikáimat. Engem valahogy sosem kötöttek le igazán a szimpla romantikus könyvek. A Isteni Riválisok viszont valahogy mégis közel került a szívemhez, és ezen én lepődtem meg a legjobban. Persze egyértelmű és világos okai vannak annak, hogy miért tetszett nekem ez a könyv, amiket azért nem olyan nehéz kitalálni. Olyan könyves elemek találhatóak meg benne, amikről én mindig szívesen olvasok.

Kezdjük azzal hogy nagy kedvencem a több nézőpontos történetmesélés, és ezen belül pedig különösen kedvelem azt, amikor a két főszereplőnk váltott nézőpontban meséli ez a történetet. Így mindkét fél szemszögét, mindkét fél gondolatait és érzéseit láthatjuk. Itt éppen ez történik, mert kapunk Iris és kapunk Roman nézőpontot, bár annak jobban örültem volna, hogy kicsit kiegyenlítettebb a megoszlás kettejük között. Hisz Iris szemszögét azért többet kapjuk meg, de szerencsére ott volt mellette Roman párhuzamosan.

Másik nagy kedvencem, mikor a főszereplőink az elején ki nem állhatják egymást, és aztán mégis egymásba szeretnek. Mondjuk ezt elég rosszul fogalmaztam meg, mert Iris és Roman igazából nem az hogy ki nem állhatják egymást, inkább csak az a kettejük közti konfliktus forrása, hogy ugyanarra a munkára pályáznak. És mivel ugyanazt a munkát akarják megszerezni, így riválisokként egymásnak feszülnek, hogy legyőzve a másikat aztán fölébe tudjanak kerekedni. Aztán persze a rivalizálásba közbeszól az élet és mikor Iris élete a feje tetejére áll, akkor minden gyökeres fordulatot vesz és az ilyen kicsinyes versengés már nem tűnik többé fontosnak az élet valós nehézségeihez viszonyítva.

Roman és Iris

Tetszett ahogy Iris és Roman kapcsolata alakult és tetszett ez a „titkos levélváltás” megoldás, nagyon aranyosak voltak együtt végig. Onnantól kezdve mikor az elején még szívatták egymást, odáig, hogy végül valóban megismerve a másikat aztán bármire képesek lettek volna egymásért. A romantikus szál hihetően lett felépítve számomra és a túl sok rózsaszín ömlengést szerencsére kiegyenlítette a háborús szürkeség és borzalmak, amikkel a karaktereinknek szembesülnie kellett.

Az utolsó dolog amiért ez a könyv annyira tetszett az maga a hangulata és az írói stílus. Kicsit romantikus, kicsit borús, vannak benne érzelmes, humoros és komoly részek. Olyan szépen a levelek amiket Iris és Roman egymással váltanak, hogy öröm volt őket olvasni és rengeteg szép és igaz gondolatot találhatunk ezekben a levelekben. Ez a könyv az egyik ékes példája annak, hogy mennyit számít az, ha egy könyvnek saját egyedi hangulata és stílusa van, mert ezek még a legközépszerűbb és legátlagosabb történetet is fel tudják dobni.

Zárásként pedig még annyit, hogy az se hátrány, hogy az írónő megalkotta nekünk az egyik legjobb férfi főszereplőt Roman Kitt személyében, mert ez a fiú egy igazi álompasi, ha engem kérdeztek. És ehhez az sem kellett, hogy valami hatalmas erővel rendelkező fantasy főhős legyen, hanem csak egy szimpla fiatal férfi, akit valljuk be mindenki szeretne maga mellé. Mert Roman az, aki bármit megtenne Iris-ért, de tényleg bármit, és ezt a könyv folyamán igen sokszor bebizonyította. Ahogy a mondás tartja egy férfi esetében nem azt kell nézni, hogy mit mond vagy mit nem mond, mert a férfiak szavai semmit sem érnek. Azt kell nézni, hogy egy férfi mit tesz meg vagy nem tesz meg érted, mert a tettek mindent elmondanak. Nem is értem Iris-nek hogy nem esett le hamarabb, hogy Roman teljesen oda van érte, és csakis ezért ment utána, nem pedig azért hogy tovább rivalizáljanak. Persze jó volt olvasni mikor szívatták egymást és a szellemi csatározásaikat is, de azt még jobban, amikor végre egymás karjaiba olvadtak.

Annak ellenére, hogy nem egészen azt kaptam ebben a könyvben, mint amire számítottam, nekem mégis tényleg nagyon tetszett. Semmiképp se nevezném fantasy könyvnek, inkább csak egy háborús romantikus regénynek, és ha kimaradtak volna a fantasy elemek, egy szimpla romantikus könyvként ugyanúgy működött volna mindez, ha engem kérdeztek. Az bizonyítja ezt a legjobban, hogy én alapjáraton nem vagyok az egyszerű romantikus könyvek nagy rajongója, de ez a történet még engem is levett a lábamról csakis a főszereplő párosunk és a köztük lévő szerelmi szál miatt. A függővég után nagyon várom a folytatást, kész szerencse, hogy megjelent magyarul, így biztos hamarosan olvasni fogom.

További információk a könyvről:

https://moly.hu/konyvek/rebecca-ross-divine-rivals-isteni-rivalisok

Értékelés: 5/5