Kemese Fanni: A viharszívű Mya Mavis (Pippa Kenn 2.)

Fülszöveg:

Pippa Kenn egész életében hús-vér embereket akart megismerni, és döbbenetes élmény számára a kolónia. Átkelt a Vörös erdőn, de vajon megérte, ha súlyos árat fizet érte? Új családja szeretete körbeveszi, de elég ez?
Mya Mavis életét gyökeresen felforgatja Pippa és a két fiú, akik a sápadtak hordája elől menekültek. Mya ismeri az egyik idegent, ezt a különös, sárga szemű lányt, akiről már az érkezése előtt álmodott. Tudja, hogy a lány olyan események sorozatát indítja el, amelyek az utolsó emberi menedék bukásához vezetnek. Az összeomlást egyedül Mya akadályozhatja meg, ha megfejti az álmai rejtélyét, és időben figyelmezteti az embereket a veszélyre.
A sápadt horda megérkezik, és elzárja a kolóniát a külvilágtól. Egyre több feszültség tör a felszínre. Amikor évtizedek óta először gyilkosság történik, az emberek ráébrednek, hogy nem attól kell igazán félniük, ami a falakon kívül vár rájuk.

Őszintén bevallom, nem sokra emlékszem az első részből, de annyi még rémlik, hogy nagyjából tetszett a könyv minden hibája ellenére. Annyira azért mégsem tett rám olyan mély benyomást, hogy mikor kijön a következő rész rögtön szaladjak a folytatásért, és ezért is tartott olyan sokáig, hogy végre eljussak oda, hogy a második rész a kezem ügyébe kerüljön. Nem tudtam róla semmit, nem olvastam utána, így abszolút előítélet mentesen vágtam neki.

Nem tudom mi volt most velem, de az elején nagyon nehezen rázódtam bele a világba és a karakterek fejébe. Kellett az az első 100 oldal, hogy felvegyem a ritmust, hogy felelevenítsem a korábban történteket és hogy megszokjam a karaktereket, de szerencsére az elején újra minden le lett írva, így jól jött ez a kis "ismétlés". Aztán ahogy felvettem a fonalat és kezdett beindulni a történet, úgy vált egyre izgalmasabbá a sztori. A történet ott folytatódik, ahol az első rész végén abbamaradt.

Pippa és Ruben sikeresen megérkeztek a Kolóniára és most meg kell tanulniuk beilleszkedni a város rendszerébe. Pippa a nagybátyja családjához kerül, Ruben pedig az újonnan előkerült bátyjával, Gage-el próbál új életet kezdeni. Közben valaki a városból szervezkedik, hogy elpusztítsa azt, miközben mindenki más a saját kis drámájával van elfoglalva. A fő történetszál nem volt olyan nagy jelentőségű, inkább a személyes drámák, a magánéleti gondok nyomták rá erre a könyvre a bélyeget. Rögtön itt az első negatív pont. Jobban örültem volna egy kicsivel több akciónak, valamivel komplikáltabb és érdekfeszítőbb fő történetszálnak, mert ez így elég gyenguszra sikeredett. Nem azt mondom, hogy a magánéleti drámák unalmasak voltak, mert a nagy részük nem volt, de azért egy kicsivel több adrenalin jobb lett volna. (És nem! Az nem elég, ami a végén volt!)

Mivel a fő történetszál nem valami bonyolult és valljuk be, nem ezen volt igazából a hangsúly, így inkább a karakterekről és azok privát kis történetszálairól beszélnék. Elsőnek ott van Pippa és Ruben, akik kapcsolatát eléggé megsínyli, hogy Pippa valamiféle félig sápadt hibriddé változott. (Jó, nem teljesen az, de értitek, mire gondolok.) Ruben nem képes ugyanúgy nézni a lányra és elfordul tőle, amit Pippa persze nehezményez, és ez rögtön betesz a kapcsolatuknak. Nekem nagyon tetszett, hogy véget ért a kapcsolatuk, mert teljesen reálisan volt ábrázolva az egész. Általában nem bírom a szerelmi nyűglődéseket, de itt olyan szépen volt levezetve az egész folyamat, hogy csak dicsérni tudom. Tetszett az üzenet is, amit hozott magával. Hogy az első szerelem nem mindig tart örökké, sőt a legtöbb esetben az első szerelmekből hosszútávon semmi nem lesz.

A másik, ami tetszett, hogy előkerült Ruben bátyja, Gage. Persze kissé erőltetett volt ez a "mégis élek, pedig ti már régóta halottnak hisztek" dolog, de legalább érdekes karakter, így megbocsátom a totálisan klisés "feltámasztását". Gage tényleg Ruben sötétebb verziója és sokkal megtörtebb, mint az öccse. Itt azt hiányoltam, hogy több testvéri kapocs legyen közöttük, mert korábban mindig arról volt szó, hogy milyen jó testvérek meg minden, itt meg szinte mindig teljesen máshol voltak és alig beszéltek egymással.

A korábbi két nézőpont helyett ebben a könyvben kapunk egy újat is. Pippa és Ruben mellett megismerhetjük Mya-t, aki a Kolóniában nőtt fel és ott ismerkednek vele a többiek. Mya örökölte a családja speciális képességét, így a jövőbe lát, de szegény lány annyira el van nyomva és annyira meg van felemlítve, hogy senkinek se mer beszélni a képességeiről, ha pedig mégis, akkor nem hisznek neki. Pedig ha hallgattak volna rá, akkor talán elkerülhető lett volna a tragédia. Habár hasznos volt a karakter a történetben, azt mégsem értem, minek kellett fő karakterré tenni és minek kellett neki nézőpontot adni. Szerintem elég lett volna, ha mellékszereplőként segíti az eseményeket.

Kicsit egy helyben toporgott a történet és nem is volt olyan izgalmas, mint az első rész, de ez azért lehetett így, mert az írónő inkább a személyes drámákra és a karakterek saját kis "privát harcaira" helyezte a hangsúlyt. Voltak dolgok, amik tetszettek, és voltak, amik nem, de összességében egy kicsit gyengébbnek érzem, mint az első részt. Mindenesetre kíváncsi vagyok a befejezésre és hogy mi minden fog még történni, így ha már idáig eljutottam, akkor az se fog kimaradni az életemből.

További információk a könyvről:

https://moly.hu/konyvek/kemese-fanni-a-viharszivu-mya-mavis

Értékelés: 5/3

Kemese Fanni: A napszemű Pippa Kenn (Pippa Kenn 1.)

A történet:
Pippa Kenn tizenkét évesen veszítette el az édesapját: ő volt az egyetlen ember, akit valaha ismert. A lány egyedül marad az erődházban, ahol a napok egyformák, és társaságot csak színes digitális magazinok adnak.  Pippa bármit feláldozna az élő emberi beszédért vagy egy érintésért. Azonban nincs más rajta kívül az erdőben, kivéve a biológiai katasztrófa áldozatait. Ezek a lények gyűlölik a szépséget és emberséget, az elvesztett életük nyomait. Bármikor megölnék Pippát.
Pippa tizenhetedik születésnapján döbbenetes dolog történik: egy vándor érkezik. A sebesült fiú fittyet hány a túlélés szabályaira. Egy paradicsomi kolóniáról beszél, ahol rengeteg ember életben maradt. Azonban őket is halál fenyegeti, egy horda közeledik, és a fiú ennek hírét viszi hozzájuk.
Vajon Ruben igazat mond? Létezik ez a hely? Pippa bizalmát nehéz elnyerni, az örökös küzdés óvatossá tette.  Ruben azonban nem adja fel. Útra kelnek, bármilyen veszélyes is, és a vándorlás közepette egy bensőséges, lágy érzés is életre kel… Létezhet szerelem egy ilyen zord világban? Mit jelent a társ? És mit jelent a bizalom? Mi az, amit Ruben elhallgat?

És jelentem megtaláltam a második kedvenc magyar írómat Benina után. Míg Benina Bíborhajú sorozata inkább csak a második résszel kedveltette meg magát velem, addig a Pippa Kenn trilógia első kötete rögtön kedvenc lett. Kemese Fanni nagyon tud valamit, így nem csoda, hogy ő nyerte meg tavaly a Könyvmolyképző Kiadó Aranymosás regényíró pályázatát, és emiatt kiadták a könyvét. Bevallom régóta a várólistámon van A napszemű Pippa Kenn, de eddig valahogy mindig háttérbe szorult, valahogy mindig jött valami más, ami jobban érdekelt, aztán feledésbe merült, mellesleg féltem is egy kicsit tőle, hogy mi lesz itt... hisz olvastam jó és rossz kritikákat egyaránt. Na, de most belevágtam és így utólag nem bántam meg, mert most pont egy ilyen posztapokaliptikus történetre volt szükségem.

Kemese Fanni szerintem igen tehetséges író és ha azt vesszük, hogy ez az első megjelent könyve, akkor ehhez képest igen szép teljesítményt nyújtott. A stílusa könnyed, olvasmányos és fiatalos, pont, mint a korosztály, akiknek szól ez a történet, hisz azért ne tévesszen meg senkit a komoly háttérvilág, ez a könyv ízig-vérig ifjúsági regénynek készült, annak minden előnyével és hátrányával. Az írói stílusra tehát nem panaszkodom, gyorsan lehetett olvasni a könyvet és külön örültem, hogy az egyik kedvenc formámban íródott, váltott E/1.-es nézőpontban. És annak még jobban örültem, hogy a két főszereplő mindkettő narrátor lett. (Mert általában csak a női főszereplő szokott az lenni.)

Ahogy a történeti leírásban olvasni lehet ez egy igazi posztapokaliptikus történet, a világvége után járunk, az emberiség nagy része meghalt, sokan megfertőződtek egy vírusban, belőlük lettek a sápadtak, (akik kísértetiesen hasonlítanak a vámpírokra, csak vért nem isznak, de sebaj). Vannak persze túlélők meg minden és ebben a világban él Pippa Kenn meg a többiek. De most nem akarom leírni a történetet, a lényeg, hogy szerintem a háttérvilág szépen és alaposan kidolgozott, érdekes és egyben szörnyű is ez a hely ahol szereplőinknek élniük és boldogulniuk kell. Persze voltak kissé logikátlan dolgok, amik véleményem szerint csak azért voltak belerakva, hogy megkönnyítsék a szereplők életét, így ezeket én kihagytam volna. (Pl. van egy bokor, ami megakadályozza a nemkívánatos terhességet, vagy nem is tudom mi ez. Kérem szépen, hogy csinálja ezt egy bokor? Vagy, hogy van ez? Lehet, csak én siklottam el a részletek felett, de ezt nem nagyon tudom elképzelni.)

Tehát van egy majdnem tökéletesen kidolgozott és felépített háttérvilág, ami elég förtelmes és veszélyes, hogy kellően izguljunk hőseink sorsáért, ehhez hozzájön a remek írói stílus, mégis néha egy kicsit leül a sztori, mert ha magát a történetet és annak dinamikáját nézzük, akkor néha semmi izgalmas nem történik. Mert ha jobban megnézzük miről szól a sztori, akkor két részre lehet bontani. Az első fele Pippa és Ruben megismerkedése és egymásba szeretése, aztán meg menetelnek a kolónia felé és a könyv végén odaérnek. Közben vagy az egyikük, vagy a másikuk megsérül, így kénytelenek egymást ápolni, és rajtuk kívül nincs is igazán fontos szereplő ebben az első könyvben, a többiek csak mellékszereplők, akiket nem ismerünk meg annyira, hogy szerethetőek legyenek. Peter persze kivétel, de ő se szerepel még olyan sokat. Vagyis a történet lehetett volna néha egy kicsit pörgősebb, de ez csak saját vélemény.

A végén pedig pár szó a karakterekről. A váltott nézőpont miatt három embert ismerhetünk meg közelebbről, plusz még van a könyv elején egy kis Paul Kenn és Gage nézőpont, ami nem tudom minek kellett, főleg miután mindketten meghaltak, így nem láttam értelmét az egésznek, én meglettem volna nélkülük (Jó tudom, hogy Gage végül nem halt meg, így talán az övének mégis volt értelme, főleg ha a második kötetben is olvashatunk majd részeket az ő szemszögéből).
Pippa a főszereplőnk (jaj, de hülye egy név, sajnálom, szerintem röhejes), és elmondhatom, hogy én nagyon megszerettem a lányt már az elejétől fogva. Erős, okos és talpraesett főhős, akit szinte egyszer sem volt kedvem képen törölni. Nem nyavalygott és nem várta el, hogy mások mentsék meg a bajban, hanem kiállt magáért. A kapcsolatuk Rubennel se volt annyira nyálas, hogy ne lehetett volna őket elviselni, olyan aranyosak voltak, hogy még én is drukkoltam nekik. És külön plusz pont, hogy nincs szerelmi háromszög. Én utálom a szerelmi háromszögeket, és remélem a folytatásban sem lesz.

Aztán ott van Ruben (ez viszont egy gyönyörű férfinév), a másik főszereplő, aki viszont nem lopta be magát a szívembe. Bevallom nem lett szimpatikus. Az elején még csak eszébe se jutott, hogy talán meg kellene keresnie a bátyját, mert hát nem lehetett benne biztos, hogy nem halt meg. Ő meg könnyen elfogadta, és még csak bizonyítékot se próbált szerezni. Úgy utálom mikor egy könyvben valakiről azt hiszik, hogy meghalt, aztán 100 oldallal később kiderül, hogy mégsem. Legalább akkor normálisan legyen már megmagyarázva, Ruben helyében én addig nem nyugodtam volna amíg a saját két szememmel nem látom a bátyám holttestét. Vagyis, mivel ez nem történt meg szinte borítékolható volt, hogy Gage igenis életben van. Aztán meg a végén, mikor nem mondta el Pippanak, hogy a nagybátyja Peter Kenn életben van, akkor csak pislogtam percekig. Most akkor miért is nem akarta elmondani neki? Nem nagyon értettem... miért ne lehetnének ugyanúgy együtt attól függetlenül, hogy Pippanak mégis csak vannak élő rokonai? Ez kissé logikátlanság volt számomra.
És rajtuk kívül aki még fontos szereplő: Peter Kenn. Az ő nézőpontjai tetszettek, mert egyrészt tőle és a naplójából tudhattuk meg a világfelépítés egyes részleteit, a múltról információkat és a kolóniáról is. Plusz, igen érdekes lesz a folytatásra nézve, hogy ő Pippa rokona, kíváncsi vagyok hogyan fognak egymáshoz eztán viszonyulni. A könyv végére egy hosszú és igencsak fáradtságos és veszélyekkel teli, majdnem halálos út után Pippa és Ruben megérkeznek a kolóniára (szerintem ezzel nem árultam el nagy titkot), és szerintem innen csak még izgalmasabb lesz majd a történet, mert fogadjuk a kolónián se lesz olyan szép és tökéletes az élet, mint hitték korábban.

Egy szó, mint száz, nagyon tetszett a Pippa Kenn trilógia első kötete és természetesen olvasni akarom (és fogom!) a folytatást. Mondhatjuk úgyis, hogy Kemese Fanni története bekerült a kedvenceim közé a kis hibái ellenére.
Bővebb információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/kemese-fanni-a-napszemu-pippa-kenn
Értékelés: 5/4