Becca Fitzpatrick: Vihar előtt (Csitt, csitt 3.)

Nos, végre a kezembe akadt a Csitt, csitt sorozat harmadik kötete, és mivel az első kettő úgy nagyjából bejött (az apróbb hülyeségei és idegesítő dolgai ellenére), és nagyon megszerettem Folt-ot, így kétségtelen volt, hogy ezt a sorozatot végig fogom olvasni. Habár a 3. kötet már egy ideje megjelent magyarul, de én csak most tudtam elolvasni.

A történet:
"Nora Grey nem emlékszik élete elmúlt öt hónapjára. Azután, hogy egy temetőben ébred, és megtudja: hetekig keresték, megpróbálja életét visszazökkenteni a régi kerékvágásba. Iskolába jár, legjobb barátnőjével, Vee-vel lóg, igyekszik elkerülni édesanyja ijesztő új pasiját.
Csakhogy néha megszólal a fejében egy hang, egy idegen gondolat, amelyet nem képes megérteni. Látomásaiban angyalszárnyak jelennek meg és földöntúli lények, akiknek semmi dolguk Nora életében. És ott van az a lerázhatatlan érzés is, hogy egy része mintha hiányozna. Aztán Nora és egy szexi idegen útja keresztezi egymást, és a lányban feltámad a megmagyarázhatatlan vonzalom. Úgy tűnik, minden kérdésére nála van a válasz… és nála van Nora szíve is. Minden egyes perc, amit együtt töltenek, egyre hevesebb – és Nora végül rádöbben, közel áll hozzá, hogy szerelembe essen. Ismét."

Ez a könyv totálisan felesleges, nem értem miért kellett megíródnia, talán csak azért, hogy a 3 helyett 4 kötetessé váljon a sorozat. És épp ezért nem tetszett annyira, mint vártam, hisz az első fele halál unalmas volt. Habár a fülszöveg is leírja, hogy Nora elveszti az emlékeit és gyakorlatilag újra meg kell ismerkednie Folt-tal és rá kell jönnie azokra a dolgokra, amiket idáig már tudott, de nem hittem, hogy ezt az amnéziás dolgot ilyen sokáig húzni fogják. A köny felét ez teszi ki, és számomra baromira unalmas volt még egyszer végigolvasni azt, ami már egyszer megtörtént. Lehet mások számára izgalmas volt, de számomra nem. Azt akartam, hogy haladjanak az események, hogy folytatódjon ott ahol a második könyv abbamaradt, mert az igen izgalmas véget ért. Így ha valakit nem érdekel, hogy Nora hogy jön rá ismét mindenre, amit idáig tudott Folt-ról, a bukott angyalokról és a nephelimekről, akkor a könyv első felét ki is hagyhatja.

Aztán mikor a lány végre mindenre visszaemlékszik, folytatódnak az események. Kiderült ugyebár, hogy Hank Nora igazi vérszerint édesapja és ő a Fekete Kéz, aki a nephelimeket vezeti, azokat a félig halandó, félig angyal lényeket, akik megelégelték, hogy a bukott angyalok bizonyos időközönként megszállják a testüket és átveszik fölöttük az uralmat. Le akarnak számolni a bukottakkal és ehhez valamilyen titokzatos ördögi erőt használnak fel. Hank egy undorító karakter, én a végén biztosan végeztem volna vele és nem hallgatok rá semmiben, nem engedtem volna, hogy az anyám körül legyeskedjen, és nem csináltam volna azt, amit szeretett volna. Persze Nora se nagyon akart neki engedelmeskedni, és tudom, hogy nem nagyon volt más választása, de én inkább meghaltam volna, minthogy hallgassak erre a féregre. Mindkét lányát kihasználta a saját önző céljai érdekében, és még sorolhatnám.

Marcie és Dabria ismét libásan és ütnivalóan viselkedtek, Vee-vel pedig semmi nagyszám nem történt. Volt viszont valaki, akit nagyon megkedveltem ebben a kötetben, ő pedig Scott. A 2.-ban nem bírtam annyira, és féltem attól, hogy ki fog alakulni egy szerelmi háromszög, de szerencsére ez még nem történt meg (jaj, de unom már a szerelmi háromszögeket!). Scott és Nora igazi jó barátok lettek ebben a könyvben, hisz gyakorlatilag Scott volt az egyetlen, aki őszintén segített a lánynak visszaemlékezni, ha ő nincs, akkor a többiek soha nem mondtak volna neki semmit.

Folt-ot még mindig nagyon szeretem, bár a mostani mártírsága, és az, hogy magára hagyta Nora-t, azért hogy ne ártson neki, és hogy újra normális élete legyen, egy kissé ellenszenves lépés volt tőle, nem hittem volna, hogy ilyen könnyen feladja az állítólagos szerelmét és hogy ilyen könnyen le tud mondani róla. Ő is elég gyengén viselkedett ebben a részben, lehetett volna erősebb és okosabb és ellent kellett volna állnia Hank zsarnokoskodásának. Nem kellett volna vele szövetkeznie, hanem inkább letépni a fejét a helyéről és akkor már az elején minden megoldódott volna. Igazából ezt nem értem az egészben. Az egész könyv folyamán mindenki szinte behódol Hank-nek, pedig azért annyira nem erős ellenfél szerintem, ha nekiugrik több bukott angyal egyszerre, akkor biztosan semlegesíteni tudták volna. Mivel megölni nem lehet, ezért mondjuk bezárni valahova, megkínozni vagy mit tudom én.

Ez a kötet se nyerte el annyira a tetszésem, mint az első, eddig az a kedvencem a sorozatból, és idegesít, amiért Nora és Folt azóta nincsenek együtt, mert mindig közéjük áll valami. A könyv vége érdekes helyzetet állít fel a folytatásra (mert igen, ez nem az utolsó könyv, ez nem egy trilógia, hanem egy tetralógia), habár nem nehéz kitalálni, hogy mi történik, gondolom boldog vége lesz a történetnek, Nora és Folt biztosan rájönnek, hogyan oldják meg ezt a kényes helyzetet. Kíváncsi vagyok, hogy mi fog történni, de azért nem rágom le a körmeimet izgalmamban a folytatásra várva.
Ui: A borító megint csodálatos lett, de nekem még mindig az elsőé a kedvencem.
A könyvről:
http://moly.hu/konyvek/becca-fitzpatrick-silence-vihar-elott
5/3

Becca Fitzpatrick: Crescendo (Csitt, csitt 2.)

A Twilight közben kellett egy kis szünet (mert már nem bírtam idegekkel) így gondoltam elolvasom az utolsó rész előtt a nála rövidebb Crescendo-t Becca Fitzpatrick-tól. A Csitt, csitt tetszett úgy nagyjából, na nem azt mondom, hogy tökéletes volt, de azért mégis kíváncsi voltam a folytatásra. Egy az első részhez hasonló könyvet vártam, és szerettem volna még többet megtudni Folt-ról... hát nem ezt kaptam... nagyon nem.

A történet:
"Nora tudhatta volna, hogy az élete messze nem tökéletes. Bár a barátja, Folt egyben a szó szoros értelmében vett őrangyala is (aki a rangja ellenére minden, csak nem angyali), a dolgai mégsem állnak jól. Először is ott a nyári iskola, és mint egy rémálomban, régi ellensége, Marcie Millar lesz a laborpartnere. Aztán meg Folt is mintha minden ok nélkül egyre távolabb kerülne tőle. Mindennek a tetejébe Norát lidércálmaiban és különös látomásaiban újra és újra kísérti apja meggyilkolása.
Ahogy Nora elveti józan esze tanácsait, és egyre mélyebbre ás apja halálának rejtélyében, felmerül benne a kérdés, hogy Nephil vérvonalának is köze van-e a dologhoz – azonban ez csak még sötétebb árnyékot vet a kapcsolatára (vagy inkább annak hiányára) Folttal. Vajon Folt többet tud, mint amit elárul? Miért tűnik mindig úgy, hogy meg szeretné akadályozni Norát a válaszok kiderítésében? És ha Folt valóban az őrangyala, miért van Nora élete mindig veszélyben?"

Nos... hát ez a könyv se tetszett annyira, mint amennyire szerettem volna. Elsőnek is... Nora hozta a szokásos formáját... megint hülyén és libásan reagált le egyes dolgokat. Ja és az agyamra ment, mikor magában arról elmélkedett, hogy az arkangyalok vajon még a telefonbeszélgetéseket is lehallgatják-e... könyörgöm Nora... ők arkangyalok... miért kellene a telefonbeszélgetéseket lehallgatniuk, mikor anélkül is tudnak mindenkiről mindent... mivel ők ANGYALOK ÉS EZÉRT GONDOLOM VANNAK ILYEN KÉPESSÉGEIK!

Aztán meg Fitzpatrick behozta a szokásos elemet, amit mindig elsütnek az írók, mikor összehoznak egy párt és nem tudnak már mit kezdeni velük. Mondvacsinált indokok miatt Nora és Folt szakítanak és Folt eltűnik... tök keveset szerepelt ebben a könyvben és semmi plusz dolgot nem tudhattunk meg róla... max annyit, hogy mi az igazi neve (Jev, hát ez is elég béna). Erről jut eszembe, miért nem tudnak a mai írók boldog, minden problémától mentes párkapcsolatban lévő párokról írni? Miért kell őket folyton szétszedni holmi hülye félreértések és magyarázatok miatt?

Aztán kapunk egy fontos új szereplőt, Scott-ot, akit persze Nora anyja egyből össze akar hozni a lánnyal, annak ellenére, hogy az akkor még Folt-tal van együtt. Hát ez megint nagyon életszerű volt... Nora anyja "véletlenül" pont meghívja Scott-ot vacsorára, hogy Nora és a fiú megint összemelegedjenek, (merthát ha kisgyerek korukban barátok voltak, de azóta eltelt nem tudom hány év és azóta nem is beszéltek, az biztos azt jelenti, hogy megint újra jó barátok lesznek...) Nora helyében én szépen kiosztottam volna anyámat, ha beleszól a magánéletembe és biztos nem kezdtem volna el jópofizni a vacsorán, hanem tojtam volna az egészre. Már kedztem azt hinni, hogy megint egy béna szerelmi háromszög lesz kialakulóban, de szerencsére nem így történt... Nora csak azért kezdett Scott-al, hogy Folt-ot féltékennyé tegye, és habár ezt máskor önző cselekedetnek tituláltam volna, de most mégsem gondolom annak, hiszen Scott sem szerelmes a lányba, ő is csak szórakozni akart, így végülis mindketten kihasználták egymást... (na jó, ez se annyira szép, de mégis jobban tolerálom, mint a Bella és Jacob esetet).

Akkor végre kiderült, hogy Marcie miért utálja ennyire Nora-t, amit én hülyeségnek tartok. Most miért zavarja őt annyira, ha az apja és Nora anyja együtt vannak? Nem értem hol itt a probléma... vagy talán én nem vettem észre valami mást is emellett? Ja és a kedvenc jelzőm a könyvben.... nem emékszem már, hogy az első kötetben is volt e ilyen leírása Marcie hajának... de itt azt a jelzőt olvastam, hogy "eperszőke". Milyen az az eperszőke? Nem vagyok jártas a hajfestésben, de ha valaki tud nekem küldeni egy "eperszőke" színmintát, annak nagyon megköszönném. (Mivel nem tudtam máshogy elképzelni, így Marcie haját rózsaszínűnek képzeltem olvasás közben... :) Igazából a könyv nagy része arról szól, hogy Nora és Folt szakítottak, Folt eltűnik, csak ritkán jelenik meg, de akkor is már Marcie-al van, vagyis Nora ezt szűri le az egészből, így Nora meg Scott-tal akarja Folt-ot féltékennyé tenni, meg folyton magában szenved, hogy mennyire szereti az ő angyalát, és hogy Folt miért nem szereti viszont.

Meg persze van egy kis rejtély... aminek két része volt. Az egyiket egyből kitaláltam, hogy ki is lehet az a Fekete Kéz, viszont a másikat, hogy ki szórakozik szegény Nora-val, ki jár utána meg ilyenek... lehet én nem figyeltem eléggé és másnak nagyon nyilvánvaló volt, de nekem nem esett le egészen addig, amíg a végén ki nem derült... Így utólag már nem értem miért nem jöttem rá az elején, hisz annyira nyilvánvaló.
Tudom, hogy sok negatívumot írtam le és hogy szinte csak fikáztam a könyvet, de valamiért mégse volt olyan rossz. Folt még mindig kedvenc, és továbbra is bírtam (abban a kevéske részben ahol szerepelt). És a könyv vége... hát... nem azt mondom, hogy ez a legjobb cliffhanger, amit valaha olvastam, de azért felkeltette az érdeklődésem, hogy vajon miről fog szólni a folytatás... meg ami kiderült Nora-ról és az "apjáról" meg minden... még jó, hogy nemrég jelent meg magyarul a 3. kötet, melynek címe Silence... van egy olyan érzésem, hogy hamarosan azt is olvasni fogom.

Látok potenciált ebben az angyalos történetben és szeretném ha a következő könyv legalább hozná az első színvonalát (vagy még annál is többet). Röviden ennyit szerettem volna.
Ui: Szép ez a borító, érdekes ez a szürke háttér, meg a villám, meg az elejtett toll, ami lehullik Nora kezéből... de mégis jobban tetszett az első kötet borítója, amin Folt szerepel, ahogy éppen alábukik a mennyből.
A könyvről:
http://moly.hu/konyvek/becca-fitzpatrick-crescendo
5/4

Becca Fitzpatrick: Csitt, csitt (Csitt, csitt 1.)

Sok rosszat hallottam erről a könyvről, így gondoltam nekem is el kellene olvasnom, hogy megtudjam mi ebben olyan rossz… persze nem egy tökéletes könyv (melyik könyv lehet tökéletes, kérdem én, ha akarunk, mindenben találhatunk hibát) de azért nem is olyan rossz… nekem tetszett és mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy egy nekifutásra elolvastam.

A történet:

„EGY SZENT ESKÜ. EGY BUKOTT ANGYAL. EGY TILTOTT SZERELEM. A romantika nem szerepelt Nora Grey tervei között. Az iskolában egy sráchoz sem vonzódott különösebben, akármennyire is próbálta erőltetni legjobb barátnője, Vee. Aztán feltűnt Folt. Simulékony mosolyával és tekintetével, amivel mintha a lány veséjébe látna, Folt legjobb belátása ellenére is vonzza Norát. Azonban néhány rémisztő találkozás után Nora már nem tudja, kiben bízzon. Úgy tűnik, Folt mindenhol ott van, ahol ő is, és többet tud róla, mint a legközelebbi barátai. Nora nem tudja eldönteni, hogy a fiú karjaiba kellene-e omlania vagy inkább menekülni és elrejtőzni előle. És mikor megpróbál válaszokat találni, egy olyan igazságot fedez fel, ami sokkal nyugtalanítóbb, mint amit Folt közelsége okoz. Végül egy ősi csata közepén találja magát, halhatatlanok és bukottak között és mikor arra kerül a sor, hogy ki mellé álljon, a rossz választás Nora életébe kerül.”

A történet ismét tipikus sablon, egy átlagos és egyszerű lány találkozik egy rejtélyes idegennel (most komolyan melyik YA könyv nem így kezdődik manapság) aki egyből felkelti az érdeklődését.  Mondjuk nem csoda, hisz Folt eléggé furcsa srác és hogy is mondjam… „érdekes” a stílusa… nekem nagyon bejön… imádom a magabiztos, tolakodó, kissé pimasz pasikat, akiket nehéz levakarni… aki kitartó… (persze nem pszichopata módon, hanem aranyosan).

A főszereplőnk ismét egy tipikus női karakter, „kicsit” túlságosan idegesítő, de talán ez a receptje a mai sikeres YA könyveknek. Egy átlagos női főszereplő, egy rejtélyes jóképű idegen és a legjobb barát (hát nem majdnem mindig ez az alapfelállás?! Szerencsére itt most nem áll fenn ez a szerelmi háromszög és ez máris plusz pont!!!) Nem azt mondom, hogy nagy baj van Nora-val, néha persze furán reagál le egyes dolgokat, meg értelmetlenül gondolkozik, meg ilyenek… nem egy nagy karakter, semmi érdekes nincs benne…

Nekem a könyvben igazából csak Folt tetszett (de ő nagyon!!!), a többi karakter vagy semleges (mint Nora, vagy a folyton csacsogó és megint annyira tipikus barátnője Vee) vagy pedig a többi mellékszereplő… akik szintén nem tettek bennem mély benyomást.

Ezzel szemben az alapmitológia nagyon el lett találva, bukott angyalok és nephelimek, nagyon szeretem az ilyen témát… csak az a gondom volt vele, hogy nem fejtették ki eléggé az egészet, talán majd a folytatásban megkapom, ami hiányzott ezzel kapcsolatban… (Mert igen, ez is egy trilógia első része).

Egy valami okozott még egy kis csalódást, ami a mitológiával áll kapcsolatban, az egész „főgonosz” szál, ami nem is igazi fő gonosz, hanem csak ebben az első részben a titokzatos álruhás idegen, aki folyton Nora-ra támad, és meg akarja ölni… én úgy tudtam, hogy Ő az! Túl feltűnő volt az a bizonyos személy! Tudtam, hogy valami nem stimmel vele.

Összességében nekem tetszett az első könyv, nem értem miért kapott olyan sok negatív kritikát, persze nem tökéletes, de szerintem megállja a helyét a mai YA könyvek között. (Meg végre ebben nem vámpírok vannak, ez is plusz pont!). A lényeg, hogy mindenképp szeretném majd olvasni a folytatást… kíváncsi vagyok mi lesz eztán Nora és Folt sorsa.

UI: Ja és ha valaki meg tudja nekem magyarázni a címet, annak nagyon megköszönném… ez a „Csitt, csitt” mire utalna? Mi köze az angyalokhoz vagy bármihez a könyvben? Lehet, csak én nem vágom… lehet, hogy én vagyok ilyen értetlen, épp ezért megköszönném, ha valaki megmagyarázná.

UI2.: És a borító szerintem csodaszép, bár kár, hogy lelövi az egész könyv nagy rejtélyét... ki az a hülye aki ha ránéz a borítóra és nem vágja le egyből, hogy angyalokról fog szólni a történet?!

A könyvről:

http://moly.hu/konyvek/becca-fitzpatrick-csitt-csitt

5/4