"Az év FLU 1. – vagyis egy évvel a Falak Leomlása Után. A Tündérek szabadok és ránk vadásznak. Odakint egy háborús zóna húzódik és a napok mindig máshogy telnek. Dani O’Malley vagyok, Dublin káosszal teli utcái az otthonom és nem is szeretnék sehol máshol lenni.
Dani „Mega” O’Malley a saját szabályai szerint él – a Sötét Tündérek által uralt világban a legelső szabálya az: hogy tégy meg mindent a túlélésért. Különleges képességei és a Fény Kardjának birtokában mindene megvan ahhoz, hogy el tudja végezni ezt a feladatot. Valójában, egyike azoknak a ritka embereknek, akik képesek magukat megvédeni a Sötét Tündérektől.
Dani volt legjobb barátja, Mackayla Lane holtan akarja látni őt, a szörnyűséges Sötét Tündér Hercegek pedig vérdíjat tűztek ki a fejére, miközben Jayne felügyelő, a rendőrség feje, bármit megtenne, hogy megszerezze tőle a kardot. Mi több, az emberek rejtélyes módon fagynak halálra szerte a városban. Mikor Dublin legkívánatosabb klubja is veszélybe kerül, Dani a klub könyörtelen, halhatatlan tulajdonosának, Ryodan-nak, a segítségére szorul. A férfinak szüksége van a lány gyors eszére és különleges képességeire, hogy rájöjjenek mi fagyasztja halálra az embereket és Tündéreket – és Ryodan bármit megtenne, hogy maga mellett tartsa őt. Dani-nek csalóka alkukat és kényszerű szövetségeket kell kötnie azért, hogy megmentse a szeretett Dublint – még mielőtt abban minden és mindenki halálra nem fagy."
Ez elég hosszú leírás lett, de hát az angolról fordítottam és nem akartam kihagyni egy mondatot sem. Szóval, Moning nem elégedett meg az öt Tündérkrónikák kötettel, és nem zárta le a világot Mac történetével, hanem ott folytatja ahol az Új nap virrad abbamaradt. Csak épp itt már nem Mac, hanem Dani lesz a főszereplő és narrátor. Hogy miért nem Mac-el vitte tovább a történetet, azt nem tudom, és arra se tudnék választ adni, hogy ez jó döntés volt-e vagy sem. Most nem is erről akarok filozofálni, tehát térjünk a lényegre.
A Tündérkrónikákat magyarul olvastam, így az elején kicsit fura volt hozzászokni az angol nyelvhez ebben a történetben, de aztán belejöttem és faltam a lapokat egymás után. Az Iced nem kevésbé izgalmas, mint Moning előző könyvei, ez a nő tudja, hogy mi kell a népnek, van itt kaland, humor, szerethető karakterek, rejtélyek és izgalom.... na és egy borzalmasan szörnyű függővég! (Hogy lehet így befejezni egy könyvet kérem szépen?!) Új rejtélyeket kapunk, ami habár nem volt unalmas, de mégsem fogható Mac történetének rejtélyeihez. Hiszen valljuk be az előző öt kötet rejtélyei valahogy izgalmasabbak voltak, és most, hogy azok kiderültek, már nem olyan az egész, mint korábban volt. Értem ez alatt, hogy tudjuk micsodák Barrons, Ryodan és társaik, tudjuk ki volt a nagy gonosz Tündér, aki a könyvet végig meg akarta szerezni magának stb. Emellett fura volt, hogy a régi főszereplők, értem Mac és Barrons alig szerepeltek, sőt jócskán a háttérbe kerültek. Mac-et nem mindig bírtam, de együtt Barrons-sal felejthetetlen páros voltak, akiket csakis szeretni lehetett. Na, meg V'lane.... őt is hiányoltam.... :) Jó, tudom, hogy ő is szerepelt "valamennyit", de nem úgy, mint régen.
A könyv ennek ellenére olvastatja magát, hisz ez a világ még mindig csodálatos, de szerintem nem a történet viszi a hátán az egészet, hanem a karakterek. Mert akárhogy is nyavalyogtam előbb, hogy hiányolom Mac-et és Barrons-t, ezt a hiányérzetet Moning új szerethető karakterekkel tüntette el. Dani-t már korábban is kedveltem, de most szerettem meg igazán, sőt sokkal jobban bírom, mint Mac-et valaha, olyan kis édes és kemény tud lenni egyszerre, főleg mikor azt bizonygatja, hogy ő már felnőtt, aztán meg a következő pillanatban csinál valami olyan gyerekes dolgot, hogy csak fogtam a fejem. Dani még mindig Dani, semmit nem változott, káromkodik ezerrel, még mindig teljesen egoista és gyerekesen nagyképű, de épp ezért kedvelhető. Egy aranyos kislány, aki sok nehéz dolgon ment át, és ezért hamar fel kellett nőnie. Tetszett, hogy az egész könyvön át Mac elől menekül, és így sokkal reálisabb, hogy nem felejtődött el az a bizonyos dolog, ami kettejük közé állt.
Ja, és azt majdnem elfelejtettem, hogy nem csak Dani a narrátor, hanem rajta kívül még Kate és Christian is. A Kate nézőpontot nem teljesen értettem minek kellett, jó, hogy lássuk, hogyan csábítgatja őt Cruce meg minden, de szerintem enélkül is eladható lett volna a könyv. Christian-t pedig nagyon bírtam, pedig be kell vallanom a Tündérkrónikákban nem volt a kedvencem, sőt ott teljesen semleges volt számomra, szinte nem is emlékeztem rá, hogy mi történt vele. Mondjuk lehet, hogy az keltette fel most a kíváncsiságom iránta, hogy Sötét Tündér Herceggé kezdett átalakulni, meg hogy milyen jók lennének együtt Dani-vel.
És akit még nem említettem, pedig semmiképp se szabad kihagyni az Ryodan. Tipikus Barrons-os viselkedés jellemzi, ő a bunkó férfi, aki valahogy mégis vonzó, és aki teljesen ráakaszkodik Dani-re. És csak mondom, hogy észrevettem, hogy az Iced alapfelállása mondhatni teljesen ugyanaz, mint a Tündérkrónikáké. A főszereplő egy lány, most Dani, korábban Mac, és két pasi közt őrlődik, az egyik Tündér, most Christian, korábban V'lane, és a másik meg az a rejtélyes állat vagy micsoda, most Ryodan, korábban Barrons. Az egy kis negatívum szerintem, hogy ugyanazzal az alapfelállással van dolgunk, mint ezelőtt. Valahogy máshogy is lehetett volna rendezni a dolgokat.
Összességében tetszett Dani sorozatának első kötete, de szerintem nem lett jobb (idáig), mint a Tündérkrónikák, ott mindegyikre max pontot adtam, ez viszont (még) nem érte el azt a színvonalat. (Vagy lehet csak megrögzött Mac/Barrons/V'lane fan vagyok). Mindenesetre várom a folytatást és ennek a magyar megjelenését. Az eredeti borító csodaszép, remélem ilyen lesz a magyar is.
A könyvről:
5/4
