2018. dec. 22.

Harper sziget (Harper's Island )


A történet:
Henry és Trish házasodni készülnek. Velük tartanak a barátaik, valamint Henry legjobb barátja, Abby is. Abby anyját Harper szigetén ölte meg a híres sorozgyilkos, Wakefield. Abby apja állítja, hogy Wakefield halott, de a násznép sorban kezd eltünni, meghalni. Talán Wakefield még mindig él? Vagy valaki utánozza a gyilkost? (Forrás: filmkatalogus.hu)

Teljesen véletlenül akadtam rá a sorozatra nemrég, évekkel a megjelenése után. El se hiszem, hogy eddig még csak nem is hallottam róla és nem is találkoztam össze vele, mert fáj belegondolni, hogy miről maradtam le idáig. Nemrég néztem újra a legfrissebb Tíz kicsi néger feldolgozást és mikor arról keresgéltem infókat, akkor az egyik oldalon ajánlottak ezt a sorozatot. Utánakerestem, hogy tényleg hasonlít-e az előzőhöz és valóban.

A Harper sziget egy vegyük úgy modern Tíz kicsi néger feldolgozás sorozat formátumba átültetve. Egy szigetre gyűlik össze egy csomó ember, akik aztán rejtélyes módon hullani kezdenek, mint a legyek. Ki a gyilkos? Minden jel arra mutat, hogy valaki közülük. Ez az alap koncepció, amit Agatha Christie regényéből emeltek át, aztán hozzáadtak sok mindent, amitől a sorozat egyedivé vált. Az alap sztori önmagában remek, hisz mindig szeretem az ilyen "összezárunk több embert és azok elkezdenek hullani és vajon ki lehet a gyilkos" típusú történeteket. Emiatt érdekelt elsősorban, kíváncsi voltam sorozat formában mit lehet ebből kihozni. Egyetlen évad készült belőle 13 epizóddal, normális lezárással és ennek épp így kellett lennie. Nem nagyon illett volna ide a folytatás. Egyetlen évad, egyetlen kerek történet. Magyarul szintén vetítette már több csatorna nálunk, így szinkronnal elérhető.


Krimi, thriller és könnyű horror, így lehetne nevezni műfaját tekintve, de egyáltalán nem ijesztő. Inkább csak a gagyi horror elemeket tették bele, amit mondjuk nyugodtan kihagyhattak volna, ha engem kérdeztek, mert nem hogy félelmetesek nem voltak (pedig higgyetek nekem én félek az igazi horror filmeken, ezért se szeretem őket!), hanem inkább csak röhejesek. Ez egy teljesen SPOILERES kritika lesz, így aki nem akarja tudni a csavarokat és a gyilkos kilétét, az ne olvasson tovább!

A két legfontosabb különbség Christie regényéhez képest, hogy ez a modern mai korban játszódik és hogy itt nem idegen emberek gyűlnek össze, hanem olyan emberek, akik mind-mind ismerik egymást. Ahogy fent a történet rövid bemutatásában olvasni lehet egy esküvő köré szövődik fel az esemény. A násznép Trish és Henry esküvőjére gyűlik össze a Harper szigeten, vannak itt családok, rokonok, régi barátok és ismerősök. Nem idegenek egymásnak és emiatt a tény miatt még sokkolóbb a helyzet, hisz nem kétséges hogy köztük van a gyilkos.

Nem mintha olyan nagy rejtély lenne kitalálni ki lehet az, hisz nézzük racionálisan a dolgokat. A Tíz kicsi négerben azért volt végig titok a gyilkos kiléte, mert nem tudták, hogy ki miatt vannak a szigeten. Itt mi a helyzet? Kik miatt érkezett mindenki a helyszínre? Az esküvő miatt? Igen. Kik miatt van az esküvő? Kik döntik el hol legyen az esküvő? A menyasszony és a vőlegény. Tehát vagy Trish vagy Henry. És mivel Trish apját rögtön az első pár részben kettévágja egy balta, így innen már nem nehéz tippelni, hogy valószínűleg Henry a gyilkos, akármennyire nem tűnik olyan típusnak. Utána már csak keresnünk kell a jeleket és az indítékokat, hogy vajon miért csinálja, amit csinál. Ez se marad sokáig rejtély egyébként. Mivel én lelőttem magamnak a poént és előre megnéztem mi lesz a magyarázat, így a rejtély nem ütött akkorát, mint kellett volna. Tehát vesztett némi izgalmat a sorozat, de ezt csak magamnak köszönhetem.


Ahogy az kell az első pár rész kicsit lassabb és ezzel párhuzamosan jóval vidámabb és boldogabb. Még mindenki esküvői lázban ég, még mindenki csak éli az életét és kezdetben az se tűnik fel senkinek, hogy egy-két ember meghal. Szükség van a lassabb felvezetésre, be kell mutatni a karaktereket, fel kell építeni az egészet. Aztán ahogy Trish apja meghal, onnan már nyilvánvaló, hogy itt valami baj van. Ahogy haladunk előre a részekkel, a kezdeti gondtalan boldogság szertefoszlik és a hullák számának növekedésével a hangulat komorabbá, feszültté és reményvesztetté válik. Magukra maradnak a szigeten, segítséget nem tudnak hívni és innen lesz igazán sötét a "játék". Ahogy sorban halnak meg a szereplők úgy szűkül a kör, a kezdeti gyanúsítottakról kiderül, hogy nem ők a gyilkosok (mondjuk szerintem teljesen nyilvánvaló, hogy egyik se lehetett volna), és ahogy egyre kevesebben maradnak úgy lesz izgalmasabb minden. Remekül építik fel a feszültséget, minden egyes rész után látni akartam a következőt, tudni akartam, hogy aztán mi történik.

Sok karaktert ismerhetünk meg az elején, de elég hamar kitűnik, hogy kik lesznek majd a főszereplők. Egyrészt ők élnek legtovább és épp emiatt őket lehet a legjobban megismerni. A főszereplő Abby valahogy nem lopta be magát a szívembe, szerintem lapos volt, a színésznő meg folyton csak olyan fura bamba képet vágott. Pedig lehetett volna érdekes a háttérsztorija az anyjával történtek miatt, az apjához fűződő kapcsolata miatt, de nekem valahogy nem lett a kedvencem. Szerettem Trisht és Sully-t, mindketten szerethető karakterek voltak a maguk módján. Még akkor is ha Trish néha laposnak tűnt, és ha Sully néha irritálóan egoistának. Az ő sorsuk a legtragikusabb ha belegondolunk, hisz mint kiderül egész életükben félreismerték Henry-t, aki gyakorlatilag minden bűntudat nélkül végzett velük. Könnyűszerrel megölte a nőt, akivel évek óta együtt volt, és ugyanígy tett a férfival, aki évek óta a legjobb barátja volt. A felismerés és a hitetlenkedés mindkettejük arcán, mikor rájönnek az igazságra, az valami borzalmasan szomorú. Abby-vel ugyanez a helyzet, hisz ő se gondolt volna ilyesmit Henry-ről. (Csak hát ő legalább túlélte a másik kettővel ellentétben.)


Nem szeretném kihagyni Chloe-t és Cal-t sem, mert őket szintén megkedveltem, ami fura, mert kissé elkülönültek a többiektől. Kaptak saját történetszálat és gyakran külön szálon futottak a többiekhez képest. A karakterfejlődésük miatt lehet szeretni őket. A kezdeti első benyomás után, ami szerint Chloe egy szőke liba és Cal egy béna okostojás, végül kiderül, hogy Chloe valóban szereti Cal-t, aki nem is olyan béna, hanem igenis bátor és vakmerő, ha annak kell lenni. Nem kétséges, hogy valóban szeretik egymást és pont amikor boldog befejezést érhetne a történetük, akkor őket is eléri a végzet. Cal aközben hal meg, hogy Chloe-t védi, Chloe pedig inkább öngyilkos lesz, minthogy Wakefield végezzen vele. Kissé Rómeó és Júliás, de még abszolút emészthető.

És Henry... rá voltam a leginkább kíváncsi, mert habár tudtam, hogy ő a gyilkos, de vártam milyen magyarázatot kapunk a tetteire. Nos, megkaptuk a magyarázatot, amivel lehetne vitatkozni, hisz ha kötözködni akarnék, akkor megkérdezném.... Miért kellett ez a sok hajcihő Abby-ért? Ha a lányt akarta, akkor miért nem érte el, hogy belé szeressen, hisz a legjobb barát státuszból igen könnyen tovább lehetett volna lépni a pasi státuszba. Igen, Henry tudta az igazságot kettejükről, de ha nem szól róla, akkor nyugodtan élhettek volna együtt, hisz őt amúgy se zavarta a tény, hogy ketten féltestvérek. Ha jobban belegondolunk, miért kellett ez a sok tervezés és munka? Miért kellett ennyi embert megölni, mikor sokkal egyszerűbb módon elérhette volna, amit akar? Vagy ha már Abby sehogy se szeretett volna bele, mert mindig csak barátként gondolt rá, akkor szimplán elrabolja a lányt, megrendezi a halálukat, ahogy a végén is tette és élhették volna a Henry által elképzelt kis "boldog" életüket.


Jó persze látjuk, hogy Henry nem teljesen komplett, mert igazán élvezte a gyilkolást és a hajszát egészen a végéig. Aztán az se okozott neki nagy gondot, hogy végezzen az apjával, Wakefielddel, pedig előtte összedolgoztak. Bele lehet magyarázni, hogy Henry őrült volt és pszichopata, mindkettő igaz rá, de a sok felesleges munka nélkül egyszerűbben is elérhette volna a célját, hogy Abby az övé legyen. A magyarázat emiatt számomra nem lett teljesen meggyőző és úgy hiszem ez a legnagyobb hibája a sorozatnak. Jó, ha nem kezdett volna el öldösni, akkor nem lehetett volna 13 részt készíteni, ezt értem, de ez akkor se áll össze teljesen és jogosan kötnek bele sokan a végébe.

Voltak még kisebb dolgok, amik nem annyira tetszettek. Egyrészt nyugodtan ki lehetett volna hagyni az olcsó hatásvadász horror elemeket, amik mint mondtam korábban inkább gagyik voltak, mint ijesztőek. Másrészt a túl sok karakter miatt a sok mellékszereplő, habár kellettek az elejére, mégis totálisan feleslegesek voltak és a haláluk se rázott meg senkit. Már azelőtt meghaltak, hogy bármi érdemlegeset megtudtunk volna róluk. Szerintem a kislány, Madison se illett a történetbe, valahogy végig kilógott a felnőttek közül és az pedig klisé volt a javából, mikor bejátszották, hogy a kislány eltűnik és hogy csak miatta nem mennek el, amíg meg nem találják. Sully talán bunkó volt, mikor megjegyezte, de igaza volt abban, hogy a kislány élete miért lenne fontosabb az övéknél.

Összességében nekem nagyon bejött ez a sorozat, egy igazi üdítő élmény volt számomra, pedig nem hittem volna, hogy ennyire tetszeni fog. Sajnos magyar szinkronnal néztem, ami hiba volt, de online csak úgy találtam mindenhol és pár rész után egészen megszoktam. Aki szereti a hasonló sorozatokat, annak teljes mellszélességgel ajánlom.
Értékelés: 10/8

Előzetes:

2018. dec. 15.

Laurell K. Hamilton: Végzetes flört (Anita Blake, vámpírvadász 18.)

Fülszöveg:
Amikor Anita Blake, a dögös vámpírvadász találkozik megbízójával, Tony Benningtonnal, még tele van együttérzéssel. Ugyanis a férfinak nemrég halt meg a felesége, és Anita feladata az lenne, hogy a nőt reanimálja. Vagyis felélessze halottaiból.
Anita tud néhány dolgot életről és halálról, és tisztában van azzal is, mit jelent szeretni valakit. De azt is tudja, hogy amit ő nekromantaként fel tud ajánlani Tony Benningtonnak, az nem egészen az, amire a férfi vágyik. Mert az a teremtmény, akit Anita képes előhívni a néhai Mrs. Bennington sírjából, az nem a csodálatos Mrs. Bennington lesz. Sőt. Nagyon nagyon messze lesz a csodálatostól.

Gondoltam ideje folytatni Anita kalandjait, ezért is vettem a kezembe a sorozat következő részét. Sajnos én gyanútlan beleestem megint abba a hibába, hogy nem néztem utána alaposabban a rész miről fog szólni, így megint csalódnom kellett, pedig azért lássuk be, mintha kezdett volna visszatérni a régi színvonal.

A könyv története egyszerű, mint a faék. Anita nem vállalja el két lehetséges új ügyfél ügyét, akik közül az egyik bepipul, ahogy az ilyenkor lenni szokott. Nem nehéz kitalálni melyik lesz a hunyó és nem is kell sokáig ezen agyalnunk, viszonylag hamar kiderül a "rosszfiú" személye. A csalódott ügyfél két véroroszlánt bérel fel, hogy Anita pasijait fenyegetve, a nőt együttműködésre kényszerítse és a meggyőzés érdekében Anitát még el is rabolják, biztos ami biztos alapon.

Csak az a probléma, hogy az Anitában lévő véroroszlán igazán "tüzes", és a két véroroszlán hím (mert mit ad Isten, pont "véletlen" az a két elrablója) hatására képtelen uralkodni magán, így sejthetitek, hogy most sem úszhatjuk meg értelmetlen és felesleges dörgölőzés nélkül. Nem mintha ez meglepő lenne, hisz tudjuk, hogy nincs újabb Anita rész szexorgiák nélkül, így hát kellett ez ide. (Remélem érezni lehetett az iróniát.)

Nagyon rövid ez a rész, nem sok minden történik benne azon kívül, hogy Anita vacsorázgat, elrabolják, szenved a tüzeléstől és végül kinyír mindenkit. Mert hát most komolyan? Ki képzelte azt, hogy ennek más lesz a vége? Anita és a pasijai megmenekülnek, sőt tovább bővíti a háremet még eggyel, mert a másik száz pasi még most sem elég neki. Tehát igen, ez a rész irtó gyenge lett, semmi érdekes vagy izgalmas nem volt benne, se fejlődés, se karaktermélyítés, se háttérvilág bővítés, se humor, ami valamelyest megmenthette volna ezt a borzalmat. Semmi. Nyugodtan kihagyhattam volna. Talán a következő jobb lesz. Nagyon remélem.

További információk a könyvről:
Értékelés: 5/1

2018. dec. 8.

Daredevil 3. évad összegzés


Ha a manapság legjobb sorozatos képregény adaptációt keressük, akkor nem túlzok, ha rögtön rávágom, hogy a Daredevil az. Aki már látta a sorozatot, az tudja miért mondom ezt, aki pedig nem, az nem tudja miről maradt le eddig, így mindenképp pótolja a lemaradását. Korábban írtam róla mennyire szerettem az első és a második évadot, ott már egyszer tökéletesen összefoglaltam mi olyan jó benne. Izgatottan és bizakodva vártam a harmadik évadra (amire igen sokat kellett várni ugyebár!) és idén ősszel szerencsére végre megkaptuk. A várakozást enyhítette a tavalyi Defenders, amit én máig a Daredevil nem hivatalos 3. évadának tekintek, mert lássuk be tökéletesen elment volna annak.

Idén októberben azonban végre megérkezett a hivatalos harmadik évad ugyanúgy a Netflixen, ugyanúgy 13 remek résszel, mint a korábbi évadokban. Ahogy elkészült hozzá a magyar felirat, pár nap alatt ledaráltam, és nyugodtan kijelenthetem, hogy megérte a várakozást. Egy újabb remek szezont kaptunk, és nem túlzás azt állítani, hogy ez lett a három évad közül a legjobb. Kicsit persze féltem, hogy csalódni fogok, vagy hogy ismét ugyanazt kapjuk Wilson Fisk visszatérésével, mint amit az első évadban egyszer eljátszottak, de nem így történt, amiért nagyon hálás vagyok.

A harmadik évad remekül lett felépítve az elejétől a végéig. Rengeteg történetszál indul el és fonódik aztán egymásba, mindenki megkapja a saját kis történetét, a korábbi szálakat visszük tovább és abból épülnek ki az évad fontosabb eseményei. A korábbi főszereplők visszatérnek és kapunk melléjük újakat. Nagy meglepetésemre nem voltak rosszak az újak sem, sőt egész jól kiegészítették az évadot és mivel mindegyiknek megvolt a maga jelentősége és fontossága a fő történetszál szempontjából, így valóban kellettek ide, sőt igazán lehetett őket kedvelni. Főleg Dexet, aki a legnagyobb meglepetés volt számomra az évadban.

Az első néhány rész lassabban indul, korrektül felvezetett szálakkal, amik aztán összeérnek és kialakul az évad nagy konspirációja. Fisk nem tétlenkedett két évig a börtönben, hanem a majdnem legtökéletesebb szabadulási tervet dolgozta ki és valósította meg gyakorlatilag mindenkit megtévesztve maga körül. Az FBI-t átverve lassan, de biztosan átveszi újra a hatalmat a város fölött és bosszúból mindazért, amit Matték és Daredevil vele tett korábban, nyilvános lejárató kampányt indít Daredevil ellen. Magát fokozatosan "kifehéríti" és ezzel párhuzamosan Daredevilt "bepiszkítja" és eléri, hogy mindenki őt higgye a gonosznak és az ellenségnek önmaga helyett. Fisk zseniális tervet eszelt ki és úgy játszott maga körül mindennel és mindenkivel, hogy félelmetes volt nézni. Mindenkinek van gyengéje, ez tény, és Fisk ezt mindig sikeresen megtalálta és úgy alakította, hogy kihasználhassa ezt a gyengeséget a saját érdekeiben.

Tervének legfontosabb és legalapvetőbb eszköze pedig Dex lett, akibe nem szándékosan, hanem akaratlanul botlott bele. Benjamin Pointdexter, alias Bullseye az évad legjobb újonca, aki kapott egy komplett eredettörténetet remek háttérsztorival és egy rendkívül összetett karakterrel. Imádtam az elejétől a végéig, hisz a története az a tipikus sajnálható bukás sztori, amit mindig szomorú nézni. Szerencsére olyan szépen építették fel a karakterét, hogy abszolút remekül jött ki minden, teljesen érthető volt a kezdeti belső szenvedése és erőltetett próbálkozása, hogy a jó oldalon maradjon. Tényleg jó akart ő lenni, és ezért mindent megtett, ahogy látni lehetett, de Fisk mahinációjának meg lett a következménye és Dex végül akkorát bukott, amiből aztán még ha akart volna se tudott volna visszatáncolni. Fisk teljes mértékben kihasználta és átverte, egy olyan fegyvert kreált belőle, amit aztán már ő sem tudott kontrollálni, főleg mikor Dex rájött az árulásra és végül ellene fordul. Remek bukás sztori az övé, az évad másik legjobban felépített szála.

Aztán magát a főszereplőt se felejtsük el, mert Matt sem okozott csalódást. Matt korábban bukott el, és még mindig a Defendersben történtek és Elektra halála miatti önmarcangolásával és a hitéből való kiábrándulásával küszködik. Egy ideig csendben meghúzza magát, hogy meggyógyuljon testileg és lelkileg, aztán kiábrándultságában nem akar visszatérni. Ám mmikor elér hozzá Fisk szabadulásának híre, akkor egyszerűen képtelen tovább hátat fordítani a városnak és benne mindenkinek, hanem újra felveszi a maszkot és felveszi a kesztyűt Fisk ellen és gyakorlatilag élete egyik legerősebb ellenfelével találja újra szembe magát. Fisk ellene fordít mindent és mindenkit, Dexet Matt sötét tükörképeként állítja fel vele szemben és Daredevil korábbi jótetteit és sikereit villámcsapásszerűen tiporja a sárba, így Daredevilt téve a város új közellenségének. Matt a korábbi veszteségeit dolgozza fel, ő most áll újra talpra a korábbi bukásból és újra hinni kezd. Míg Dexé a tökéletes "bukás sztori" az évadban, addig Matté a tökéletes "visszatérés sztori" és ezzel ismét egymás tükörképeként funkcionálnak, méghozzá hihetetlenül jó módon.


A másik két új karakter sem céltalanul lett ide berakva. Maggie nővér igazi lényegét elég hamar ki lehetett találni, mert mi másért lett volna ennyire kiemelve, ha nem ezért. Sejtettem én, hogy előkerül ez a szál, és általa magyarázatot kaptunk egy kérdésre, amit a kezdetektől homály fedett. Nadeemről se feledkeztem meg, az események sűrűjében lévő másik FBI ügynök, aki ugyanolyan nagyot bukik, mint a kollégája Dex. Kedveltem Nadeem karakterét és rossz volt nézni, ami vele történik. Nagyjából a felénél sejteni lehetett, hogy mi lesz szegénynek a sorsa és sajnos bejött a tippem, de lássuk be ebből nem nagyon lehetett volna máshogy kimászni. Fisk ugyanúgy használta őt, mint Dexet, csak Nadeem a végére rájött, hogy igenis tehet Fisk nyomása ellen és végül kiállt ellene és segített Mattéknek. A sorsát nem kerülhette el sajnos, de hagyott egy aduászt, ami nagy segítség volt Mattéknek a Fisk elleni harcban.

Néhány korábbi még elvarratlan szálak újra előkerülnek és mind kap egy lezárást. Ezek közül a kedvenc Karen múltjának bemutatása és Karen egyik korábbi, elég meghatározó tettének kiderülése volt. Már az első és a második évadban furcsálltam, hogy szinte elfelejtettük, hogy Karen ölte meg Wesley-t, azt hittem ebből nem lesz semmi, de itt újra elővették és végre meglett a következménye a dolognak. Nem tudom ki hogy van vele, de én örültem annak, hogy az évadban Karen és Matt között semmilyen romantikus dolog nem történt, mert egyszerűen nem illet volna ide, ha egy szerelmi szálat erőltetnek közéjük. Inkább a barátságukat kellett itt újraépíteni, mert az tört meg igazán főleg Matt miatt, ami amúgy nem csak Karen esetében, hanem Foggy esetében úgyszintén kellett. Matt valóban nem volt a legjobb barát egy ideje, de aztán belátja, hogy igenis szüksége van a barátaira és a segítségükre, mert ő sem tud mindig egyedül boldogulni.


Egyetlen negatívum, ami kérdésként felmerült bennem az évad befejezése után, hogy miért nem látogattak meg minket a Marvel más sorozatiból? Kicsit irreális, ha belegondolunk, hogy sem Jessica, sem a többiek, sőt még Frank sem bukkant fel a várost fenyegető nagy vész ellenére. Mikor a gyilkossá lett Daredevilről keltek szárnyra a pletykák miért nem érdekelt senkit, hogy mi van Mattel és hogy tényleg ő bolondult-e meg? Mikor Karent meg akarták ölni többször is, hol volt Frank? Miért nem érdekelte, hogy Karen veszélyben van, holott korábban megígérte, hogy mindig vigyázni fog rá és megvédi, ha bajba kerül? Persze, értem én, hogy ez a Daredevil sorozat, de ha már létrehoztunk egy komplett univerzumot, akkor igenis kössék össze a szálakat, és magyarázzák meg, hogy hol vannak ilyen vészhelyzetben a többiek, vagy hogy most éppen miért nem tudnak vagy akarnak segíteni.

Kapunk tehát egy roppant izgalmas és fordulatos történetet, remek és váratlan csavarokkal, árulásokkal, segítségekkel, mely végig folyamatosan fenntartja a feszültséget és a figyelmet. A karakterek remek utat járnak be, mindenkinek mozgalmas történetszála van, amit öröm nézni. Továbbra is érkeznek a remekül megkoreografált verekedős jelenetek, minden részben minimum egy, amik ugyanolyan tökéletesek, mint korábban. A végére minden történetszál kap egy lezárást, és ha úgy vesszük ez akár egy remek záró évad is lehetne... ha nem lebegtették volna be a folytatás lehetőségét Dex-el a végén.

Épp ezért nem értem miért kaszálta a Netflix a sorozatot, mert hogy igen, a harmadik évaddal kaszálták annak ellenére, hogy vitathatatlanul ez a legjobb sorozatos képregényadaptáció manapság remek nézettséggel és kritikusi visszhanggal. Bár talán jobb is így, talán jobb a csúcson abbahagyni, szoktam mondani néha. Mondjuk ennél a sorozatnál ez így pont nem igaz, mert szerintem még simán ki lehetett volna hozni egy-két évadot. Ilyen remek írókkal, producerekkel és színészekkel, nem hiszem, hogy romlott volna a színvonal, hisz mindig tökéletesen odatették magukat. Az azonban biztos, hogy nekem a harmadik évad lett a kedvencem, egy kicsivel győzedelmeskedett a második felett, pedig azt is imádtam akkoriban.
Értékelés: 10/10

Előzetes:

2018. dec. 3.

Caroline Kepnes: Te + You (Te) 1. évad összegzés

A történet:
Joe Goldberg, egy kis East Village-i könyvesbolt eladója egy nap úgy érzi, valóra vált az álma, mikor besétál a boltba egy fiatal írópalánta, Guinevere Beck. Beck megtestesíti mindazt, amire Joe valaha is vágyott: gyönyörű, vagány, okos, és hihetetlenül szexi – egyszerűen tökéletes. 
Joe rafinált módon kezdi behálózni Becket, és hála a lány okostelefonjának, Instagram-, Twitter- és Facebook-fiókjának, hamarosan sikerül is közel kerülnie hozzá. De Joe még sokkal többre is képes, hogy hatalmába kerítse rajongása tárgyát. 
És vajon Beck valóban olyan angyali és ártatlan teremtés, amilyennek Joe látja? Vagy ő még sokkal sötétebb titkokat rejteget?

Nem szoktam gyakran így csinálni, de mivel most egymás után láttam a sorozatot és olvastam a könyvet, gondoltam letudom egyben és rögtön írok mindkettőről. Megpróbálom kivesézni hogy miért tetszett nekem sokkal jobban a könyv, de bemutatom azt is, hogy miért jó a sorozat a maga nemében. Kezdjük hát.

A KÖNYV

Ha őszinte akarok lenni, akkor elsőnek a sorozatot láttam és csakis után kezdett el érdekelni a könyv. Szerencsére húgom megkapta névnapjára, így kölcsönkértem tőle és rávetettem magam. Mivel a sorozattal kezdtem, így a könyv nem okozott akkora sokk hatást, mintha az lett volna az első, de még így is élveztem. A könyvben végig Joe fejében vagyunk, ő narrál nekünk, az ő szemén keresztül látjuk és éljük át az eseményeket. Mindez remek hír annak függvényében, hogy Joe egy igazán megbízhatatlan narrátor. Nem teljesen komplett a férfi (és még finoman fogalmaztam), és ez rögtön nyilvánvalóvá válhat mindenki számára.

Joe első pillantásra beleszeret egy Beckbe, hogy gyakorlatilag nem is ismeri. Felépít magában egy ideális álomképet a lányról, és ennek függvényében áll hozzá. A szerelem mondjuk erős túlzás, inkább eszelős megszállottságnak kellene nevezni, amit Joe érez Beck iránt. Hisz jóformán nem is ismeri a lányt, és nem is törekszik arra, hogy igazán megismerje. Nem érdekli, hogy milyen személy valójában Beck, ő foggal körömmel ragaszkodik ahhoz a képhez, amit magában felépített róla és nem látja át az igazságot.


Furcsa ha belegondolunk, hisz épp hogy mindent megtesz azért, hogy minden információt kiderítsen a lányról, hogy mit csinál, mit szeret, kik a barátai, kiket nem szeret. Követi, kémkedik utána a nap 24 órájában. Mindenre és mindenkire féltékeny aki és ami Beckhez köthető és ha valami véletlen nem úgy alakul, ahogy azt ő a fejében elképzelte, akkor máris agresszívan és támadóan lép fel azzal szemben. Ebből ki lehet találni, hogy Joe erőteljes pszichopata vonásokat mutat és igazából éppen az élteti, hogy mindig kiszemel magának valakit és azt teljesen magához akarja láncolni. Nem igazi szerelem ez, mi sem nyilvánvalóbb ennél, hanem eszelős megszállottság valaki iránt, akit jóformán nem is ismer.

Aztán mikor összetörik ez az álomképe és kénytelen beismerni, hogy Beck nem olyan angyali és hibátlan teremtés, amilyennek ő elképzelte a saját fura fejében, akkor máris támadólag lép fel, végül maga Beck ellen is. A könyv vitathatatlan nagy erőssége hogy végig Joe fejében vagyunk és mindent és mindenkit csakis úgy látunk, ahogy ő azt elmeséli nekünk. Felmerül tehát a könyv végére a kérdés, hogy tényleg olyanok voltak ezek az emberek, mint amilyennek Joe leírta nekünk? Hinni lehet neki abban, hogy milyen ember volt Beck vagy épp Peach? Megválaszolatlan kérdésként ott marad mindez a könyv befejezése után és nekem éppen emiatt a bizonytalanság és kétes narráció miatt jött be sokkal jobban a könyv, mint maga a sorozat.

További információk a könyvről:
https://moly.hu/konyvek/caroline-kepnes-te
Értékelés: 5/5


A SOROZAT

A sorozat első évada 10 részből áll, ami nagyjából magát a könyvet dolgozza fel, persze néhány változtatással tarkítva. Ha a maga nemében nézzük, a sorozat igenis megállja a helyét a hasonló krimik között és igazán élvezhető a könyv nélkül. Jók a színészek benne, végig fenntartja a feszültséget és mivel én ezt láttam először, nekem még a csavarok is ütöttek, mert nem tudtam mi minden fog történni.

Mivel a 10 epizódot ki kellett tölteni valamivel, így igen sok plusz történetszálat kapunk, a mellékszereplőket többször láthatjuk, mint a könyvben. Ahogy ez ilyenkor lenni szokott, itt több idő van az események felvázolására és elmélyítésére, a karakterek bemutatására és kapcsolataik ábrázolására. Sőt, a sorozatban kaptunk egy plusz történetszálat, aminek a könyvben nyoma sincs, de most ez se zavart, mert nekem kifejezetten tetszett Paco és a családja története. Az csak a hab a tortán, hogy a sorozatban maradt Joe narrációja és ugyanúgy végig kommentálja nekünk a 10 részt, mint ahogy a könyvben tette ugyanezt.


Minden adott tehát egy remek sorozathoz, kérdezhetnétek akkor, hogy miért tetszett nekem jobban könyv. Mint adaptáció remekül megállja a helyét, nem ez a bajom a sorozattal, hanem az, hogy éppen az veszett el benne, amit a könyvben annyira szerettem. A sorozatban mindezt nem így oldották meg, hanem mindenki megkapta a saját nézőpontját, és mivel nem Joe szemén keresztül láttuk őket, így elveszett az a rejtély, ami a könyvben végig megvolt. Itt kapunk egy kész Becket, egy kész Peachet, a sorozat ad nekik egy fix karaktert, és így vezeti végig a történetet. Ez szerintem a legnagyobb hibája, mert ha nagyon akarták volna, akkor ugyanúgy meg lehetett volna oldani, mint a könyvben.

A sorozat vége teljesen más, mint a könyvé, így elérünk egy másik nagy változtatáshoz, amit személy szerint nem tudok hova tenni. De éppen pont ez a lényeg, hogy felkeltsék a néző kíváncsiságát és a folytatásra ösztönözzék. Jövőre érkezik a második évad, amibe bele fogok nézni, de van egy olyan érzésem, hogy ezek után már csak csalódás lehet a folytatás. Szerintem ez a történet így volt kerek és egész, nem értem miért kell folytatni. Persze a könyvnek szintén van egy folytatása, de az meg sem jelent magyarul, így nem tervezem olvasni. A sorozat második évadának viszont adok még esélyt, aztán meglátjuk milyen irányba viszik a sztorit.
Értékelés:
10/8

Előzetes:

2018. nov. 26.

American Horror Story: Apocalipse (Amerikai Horror Történet: Apokalipszis)


Úgy tűnik az American Horror Story készítői a nyolcadik évadra értek el arra a szintre, hogy már nem tudtak semmi újat kitalálni, így a régi sztorikhoz nyúltak vissza. Nem mintha ez gond lenne, csak hát fura, ha azt vesszük, hogy eddig minden egyes évad más-más történetről szólt. Megbontották a korábbi sémát és a nyolcadik évadnál értük el oda, hogy korábbi történetszálakat folytatnak méghozzá egy crossover évad keretein belül. Az Apokaipszis a Gyilkos ház és a Koven évadok során történteket viszi tovább. Idén csak 10 epizódot kaptunk, és hogy ez jó vagy rossz, azt mindenki döntse el maga. Szerintem rossz, nyugodtan lehetett volna még vagy 2-3 rész, és rögtön elmagyarázom, hogy miért gondolom így.

Rengeteg potenciál volt ebben az évadban, annyi mindent ki lehetett volna még belőle hozni és az a legrosszabb, hogy voltak igazán jó részei is. Igazából három részre tudnám osztani. Az első három rész a mondhatni bevezető, és az a szomorú, hogy mostanig sem értem mi szükség volt erre a három epizódra. Nem mintha rosszak lettek volna, nem erről van szó, csak a negyedik résztől teljesen más irányt vett a sztori és utólag visszagondolva az első három résznek nem sok értelme és jelentősége van a fő történetszál szempontjából. Nincs igazam? Így is baromi kevés volt ez a tíz rész, és ebből három részt rögtön az elején ellőttek olyan felesleges dolgokra, amiknek vajmi nulla köze van a fő problémához és a fő történetszálhoz.


Aztán ahogy a negyedik résznél ugrunk vissza az időben és megismerjük Michael történetét, onnan indul a lényeg, onnan válik izgalmassá és érdekessé minden. Több részen keresztül látjuk az események láncolatát, amik végül a Föld pusztulásához vezettek, feltárulnak előttük a múlt titkai, Michael "ördögi" ténykedései (ha,ha!!!), a boszorkányok szervezkedései a fiú megállítására, hogy aztán az utolsó részben megint elérjünk a kiindulóponthoz... és hogy egy borzalmasan banális és ostoba módon mentsünk meg mindent és mindenkit.

Olyan érzésem van az évaddal, mintha maguk a készítők se tudták volna, hogy kellene felépíteni, hogy mire kellene a fő hangsúlyt fektetni. Úgy indul mint egy világvége sztori, ahol a megmaradt kevéske túlélő küzd az életéért. Aztán kapunk egy természetfeletti szálat, ahol a Sátán ivadéka és a hataloméhes warlockok a boszorkányok ellen szervezkednek. Majd behozzák a végére a modern technológiát és mint kiderül, nem is Michael az ördögi gonosz, aki minden rossz okozója volt, hanem két drogos mérnök seggfej, akik unták az életüket és ezért úgy döntöttek, hogy milyen jó buli lenne elpusztítani a világot. Kapunk tehát sok mindent tíz részbe sűrítve és épp ez a nagy gond az évaddal. Vannak benne ígéretes szálak, vannak benne ígéretes karakterek és jó újra látni néhány régi kedvencet, de a kevés idő és a sok-sok minden összedobálása a végére olyan zagyvaságot eredményez, hogy csak pislogni tudunk és elégedetlenkedve fejezzük be.

A fentiek mellett az apokalipszis végső magyarázata és megoldása, Michael a végén történű iszonyat egyszerű és nevetséges likvidálása, a warlockokban rejlő lehetőségek teljes elpazarlása, valamint a rengeteg felesleges karakter azok, amik az évad legnagyobb gyengeségeinek tudhatóak be. Mindenbe belekaptak a készítők, sok mindent akartak belesűríteni, és a vége egy nagy katyvasz lett érthetetlen vagy pedig ostoba magyarázatokkal. Sok régi karaktert hoztak vissza, akik nagy része totál felesleges volt, ami még inkább rontott a dolgon. Épp ezért se értem, hogy miért nem lehetett még plusz 2-3 részt készíteni és akkor talán jobban el lehetett volna varrni a szálakat, mert higgyetek nekem kellett volna még ide az a 2-3 rész.


Nekem három dolog tetszett igazán ebben az évadban. Az egyik a Gyilkos ház epizód, ami szerintem a legjobb lett idén, bár lehet csak a nosztalgia szól belőlem. Olyan jó volt újra látni a kedvenceimet, és olyan jó volt újra a házba visszatérni. És nem csak azért, mert ez a rész adta Michael megértésének az alapját. A másik, ami tetszett, a warlockok megjelenése a boszorkányok ellenpárjaként. Már a Koven évadban is furcsálltam, hogy egy szó nem esett férfi boszorkányokról, csakis nők szerepeltek akkoriban. Ezért örültem annak, hogy a warlockokkal bővült a világuk, még ha a végére olyan mostohán bántak is el velük, pedig még annyi minden ki lehetett volna hozni belőlük.

A harmadik ami bejött, hogy ez volt az első évad, amiben néhány színész egyszerre több karaktert alakított. Eddig minden évadban kaptak más-más karaktert, most pedig egy adott évadon belül keltettek életre több karaktert. Mindez vezethetett volna zűrzavarhoz, vagy vehette volna ki magát furcsán, de szerencsére nem így lett, mert a színészek tökéletesen oldották meg a feladatot és a karakterek élesen elkülönültek egymástól. Vegyük például Evan Peterst, mert ki mást lehetne kiemelni, ugyebár? Négy karaktert vett fel, egy meleg fodrászét, visszatér Tate Langdonként és a James Patrick Marchként és a végén ő az egyik idióta mérnök, akinek a világvégét köszönhetjük. És mindegyik szerepben remek, ami mondjuk nem meglepő, mert tudjuk Evan Peters milyen jó színész.

Összességében kaptunk egy igencsak megosztó és sűrű évadot, ami sokszor csavar egyet magán, és mikor azt hinnék, hogy végre tudjuk mi a fene folyik itt, akkor olyasmi történik, hogy csak pislogunk nagyokat. Túl sok a felesleges karakter, az első három rész teljesen oda nem illő az utána történtek függvényében, és a végén a megoldás elkapkodott és nevetségesen egyszerű. Michael Langdon ígéretes fő gonosznak tűnik kezdetben, de aztán csak annyi jön le róla, hogy egy önállótlan, picsogó és gyenge kisfiú, akit mindig mások irányítottak és aki önmaga semmire nem lenne képes. A kezdeti remek gonosz végül összeomlik és semmi nem marad utána. Annyi mindent ki lehetett volna hozni belőle, hogy fáj a sok elvesztegetett lehetőség. Ugyanez igaz magára az évadra.
Nekem még mindig a Gyilkos ház, a Hotel és a Kultusz évadok a kedvencek, éppen ebben a sorrendben, az Apokalipszis pedig nem tudott csatlakozni ezek sorához. Ami kár, mert meg volt benne ehhez a potenciál.
Értékelés: 10/7

Előzetes:

2018. nov. 19.

Bohemian Rhapsody (Bohém rapszódia)

A történet:
A Bohém rapszódia a Queen zenéjének és a banda rendkívüli énekesének kirobbanó története. Freddie Mercury fittyet hányt a sztereotípiákra és ellenszegült a konvencióknak, így vált belőle a világ egyik legkedveltebb zenésze. Tanúi lehetünk a zenekar üstökösszerű felemelkedésének meghatározó dalaik és forradalmi hangzásuk révén, Mercury féktelen életvitelének a bandára gyakorolt hatásainak, és dicső visszatérésüknek a Live Aiden, ahol a már súlyos betegséggel küzdő Mercuryval az élen a rocktörténelem egyik legnagyszerűbb koncertjét adják. A Queen nem csupán zenekar, hanem egy család is volt, s máig megihletik a kívülállókat, az álmodozókat és a zene szerelmeseit. (Forrás: port.hu)

Korábban is ismertem a Queen zenekar és Freddie Mercury történetét, de ezelőtt be kell vallanom sosem voltam valami nagy rajongó. Rójuk fel mindezt annak, hogy mindössze 1 éves voltam, mikor Freddie meghalt és hát lássuk be a Queen nem az én generációm idején élte a fénykorát. Persze ennek ellenére lehettem volna rajongó, de ez sajnos nem így alakult. Aztán ahogy érkeztek a hírek a filmről és záporoztak az infók és előzetesek, kezdte felkelteni az érdeklődésemet, így gondoltam ezt nekem meg kell néznem. Amúgy is imádom az életrajzi ihletésű, az igaz történet alapján készült filmeket, az pedig csak a hab volt a tortán, hogy zenés filmről van szó. Vagy nagyon béna lesz, vagy nagyot fog ütni, gondoltam én... és szerencsére az utóbbi lett az igaz.

El sem tudom mondani nekem mennyire bejött a film, egyszerűen imádtam az elejétől a végéig. A Queen zenekar befutását követhettük nyomon több mint két órán keresztül, ami habár soknak hangzik, valóban nem az. Ez a két óra olyan gyorsan röppent el a moziban, hogy mire vége lett, csak meglepetten pislogtam, hogy csak ennyi volt. Én néztem volna tovább. A történet kapott egy szép ívet, megelevenednek a leghíresebb számok a képernyőn, és mindez középpontjában természetesen ki más állhatna, mint maga Freddie és az ő összetett és rendkívül karizmatikus személyisége.

Queen a filmben

Én se tudok mást mondani, mint amit a kritikusok többsége. Rami Malek tökéletes választás volt a szerepre és profi munkát végez a főszerepben. Ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor nem csak ő volt remek választás, hanem az együttes másik három tagja szintén. Nem tudom honnan tudtak ennyire hasonló külsőségekkel rendelkező színészeket találni, de mintha mindegyik az ikertestvére lenne a Queen tagjainak. A Bohém rapszódia szerintem egyetlen nagy hibája, hogy nem igazán döntötte el, hogy miről akar tulajdonképpen szólni. Magáról az együttesről és annak az útjáról, vagy inkább Freddie életéről? Kaptunk mind a kettőből, és igazából az egyikből se, ha úgy vesszük. Nem mintha a két dolgot élesen el lehetne különíteni egymástól, nem ezt mondom, de ha már az egyikről van szó, akkor a másik ne kapjon olyan nagy hangsúlyt. Kicsit itt zavar volt a képben, legalábbis számomra. Ha Freddie Mercury életéről kellett volna szólnia a filmnek, akkor elég sok minden kimaradt. Ha pedig magáról az együttesről, akkor Freddie mellett a többiek nagyon el voltak nyomva.

Engem cseppet sem zavartak a filmbeli pontatlanságok, amit a legtöbb kritikus a legnagyobb hibák közé sorolt. Most komolyan mit vártak? Hogy minden egyes dátum, minden egyes mozzanat és történés ugyanúgy fog visszaköszönni? Mi ez kérem szépen? Egy dokumentumfilm? Nem. Ez egy szórakoztató film és nem olyan meglepő, hogy pár dolgot átírtak, kihagytak és miegymás. Nem értem miért ezeken kell lovagolni. Persze kissé idealizált képet kaptunk mindenkiről, és sokakat biztosan ez idegesített leginkább, de számomra mindez eltörpült a film hangulata, a zenék és az érzés mellett, amit adott számomra. Mert a Bohém rapszódia rögtön levett a lábamról és most egy héttel később is a fejemben zakatolnak a dalok és a film majdnem minden egyes mozzanata. (Azóta rengeteget olvastam a Queenről és Freddie Mercury-ról, és el se hiszem, hogy eddig nem voltam oda értük. Miről maradtam én le csak azért mert nem a fénykorukban születtem?)

Személy szerint örülök annak, hogy elkészült a film, mert ennek épp ideje volt ennyi év után. Egy ilyen volumenű zenekar igenis megérdemli, hogy film készüljön róluk. Olvastam egy kritikát, aminek az írója azon nyavalygott, hogy szerinte ez a film csak lehúzás, hogy csak a még két aktív Queen tag újabb pénzbeli forrása és hogy ezzel még az utolsó bőrt is le akarják húzni Freddie-ról és a munkásságáról. Nem értem, hogy lehetett ilyet leírni, mikor ennek a filmnek már jóval korábban el kellett volna készülnie. Általa a fiatalabb generációk megismerhetik az együttest és felfedezhetik maguknak a zenéjüket (mint ahogy én tettem), és ez cseppet sem lehúzás. Ahogy az sem, hogy a Queen zenekar még mindig aktív és más énekesekkel turnéznak manapság. (Jelenleg éppen Adam Lambert a vezető énekesük.) Freddie meghalt, mindenki sajnálja és mindenkinek hiányzik, őt senki se tudja pótolni, ez holt biztos. De ettől nem áll meg az élet. Épp azzal, hogy filmet készítenek róla, épp azzal, hogy még mindig játsszák a dalait és őrzik az emlékét, azzal tisztelegnek előtte.

Az igazi Queen

Freddie elég sajátos életet élt és nem volt mindig egy kedves és szimpatikus ember, ahogy ezt a film korrektül bemutatja. Élvezte az életet ezerrel, tudott bulizni, és még sorolhatnám. Sok kritikus azon akadt fenn, hogy Freddie személyiségét is idealizálta a film és nem olyannak mutatta, amilyen valójában volt. Kérdem én, milyen filmet néztek ezek az emberek? Pont hogy láthattuk Freddie rossz oldalát és a cseppet sem vonzó tulajdonságait, és azzal sem fukarkodtak, hogy a biszexualitásáról, vagy a betegségéről beszéljenek. Mindenből kaptunk, mindenre volt utalás, de gondolom azt senki se akarta volna, hogy a széles vásznon lovagoljon meg egy férfit premier plánban (mellesleg én szívesen megnéztem volna, de a férfi nézőközönség nagy része már egy meleg csóktól is hányingert kap). Sajnálom, ezt nem tudom szebben megfogalmazni, mert egyszerűen nem értem a sok negatív kritikát, amelyek mindezeket kifogásolják és róják fel a film legnagyobb hibáinak. Mintha az első kritikus elkezdte volna az ostobaságait és a többi csak szajkózta volna ugyanazt.

Számomra hihetetlen élmény volt a film és teljesen levett a lábamról. Zenés életrajzi filmnek tökéletes az apróbb csúsztatásai és ferdítései ellenére is, hisz ez egy szórakoztató film. Aki a száraz tényekre kíváncsi, nézzen egy dokumentumfilmet. Kicsit olyan, mint a Killing Bono vagy a Runaways, azokat a filmeket is szerettem a maguk nevében. Az egyetlen problémám, hogy a Live Aid koncert után vége, pedig én szívesen néztem volna tovább a történetet mondjuk Freddie haláláig. Persze mivel ez nem egy Freddie Mercury életrajzi film volt tisztán, így valamilyen szinten érthető, hogy a későbbi évekre már nem tértek ki. Az biztos, hogy a Queen számok most a nagy kedvenceim és hogy a filmet még párszor meg fogom nézni, mert egyszerűen lenyűgöző.
Ui: Szigorúan csak eredeti nyelven, maximum felirattal ajánlom, mert az akcentusok mindent visznek.
Értékelés: 10/10

Előzetes:

2018. nov. 4.

Philippa Gregory: A fehér királyné (Rózsák háborúja 2.)

Fülszöveg:
A fehér királyné egy rendkívüli szépségű és becsvágyú nő történetét meséli el, aki magára vonja a frissen megkoronázott ifjú király figyelmét, majd titokban feleségül megy hozzá, és a királyi méltóságig emelkedik. Miközben Elizabeth felnő magas pozíciója követelményeihez, és családja sikeréért küzd, két fia olyan rejtély központi alakjává válik, amely évszázadok óta zavarba hozza a történészeket: ők a londoni Tower eltűnt hercegei, sorsuk a mai napig ismeretlen.

Nagy kedvencem Philippa Gregory Tudorok könyvsorozata, amit ki tudja hányszor olvastam végig (jut eszembe, régen olvastam utoljára, lehet újra sort kellene rá keríteni). Így mikor elkezdték magyarul kiadni ennek az előzménysorozatát, már akkor tudtam, hogy egyszer arra is sort kerítek. Aztán úgy alakult, hogy a Rózsák háborúja könyvekből készült két tévésorozatot, A fehér királynét és A fehér hercegnőt hamarabb megnéztem, és csak most jutottam el odáig, hogy a könyvekre sort kerítsek.

Nekem tetszett a két sorozat, és nem csak azért, mert szeretem a történelmi sorozatokat, hanem azért is, mert így jobban megismerhettem a Tudor dinasztia előtti időszak történéseit és a trónra jutásuk folyamatát. Közelebbi képet kaphattam a Rózsák háborújáról és annak főbb szereplőiről, és elkezdett ez a korszak is érdekelni, így azóta sokat olvasgattam a témában. Persze joggal mondhatjuk, hogy Gregory könyvei fikcióval erősen kevert történelmi regények, melyekben az ő saját változatát mutatja be igencsak romantikus és eltúlzott változatban azoknak a tényeknek, amiket a történelemkönyvekből ismerhetünk. Mindez azonban nem csorbít a tényen, hogy Gregory remek író és olyan módon keveri a fikciót a valósággal, hogy annak általában egy letehetetlen és izgalmas romantikus történelmi könyv lesz az eredménye.

A Rózsák háborúja könyvsorozat hat részből áll, de ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor én ebből csak kettőt tervezek elolvasni. A fehér királynőt, és utána majd a A fehér hercegnőt is. A többi könyvek főszereplői számomra nem olyan érdekes vagy megkapó személyiségek, hogy elolvassam a saját könyvüket. A fehér királyné tévésorozat az azonos című könyv, A vörös királyné és A királycsináló lánya könyveken alapszik, és mivel a sorozatot előbb láttam, és sem Margaret Beaufort, se Anne Neville nem került igazán közel a szívemhez, ezért se fogom olvasni a saját könyvüket. A tévésorozatban éppen elég volt belőlük.


Megint az az eset áll fenn, hogy egyszerűen képtelen vagyok elvonatkoztatni egymástól a tévésorozatot és a könyvet, így mindkettőről beszélnék egyszerre. A sorozat tetszett, és épp ezért nagyon kíváncsi voltam, hogy a könyv majd mennyi pluszt tud hozzáadni ahhoz, amit ott láttam. Mind tudjuk, hogy a könyvek mindig jobbak, mint a belőlük készült adaptációk, de ez itt nem teljesen igaz. Vártam, hogy a könyv majd jobban bemutatja a karaktereket, hogy jobban megértem a motivációikat, de mondjuk ki, a könyv pontosan ugyanazt adta, mint a sorozat. Ha fordítva nézzük, ez jó dolog, mert így utólag meg tudom állapítani, hogy a tévésorozat egy remek adaptációja lett a könyvnek, csak sajnos én épp fordítva kaptam az élményt, és a tévésorozat után a könyv már nem ütött akkorát.


A másik problémám a könyvvel, hogy Elizabeth Woodwille a narrátorunk, és csakis az ő szemén keresztül látjuk a történetet. Így a sorozat után erős hiányérzettel fejeztem be a könyvet, mert míg ott a többiek nézőpontjába is beletekinthetünk, itt végig Elizabeth fejében és gondolatai közt voltunk. Elizabeth pedig nem egy nagy karakter, ha engem kérdeztek. Persze erős nő, küzd a céljaiért, ravasz és kitartó, mindent megtesz a hatalomért, amit megszerzett magának, de még sincs olyan mélysége a karakterének, olyan egyedisége ami miatt közel kerülhetett volna hozzám. A lánya, Lizzy számomra sokkal érdekesebb (legalábbis a tévésorozat alapján), de róla inkább majd a saját könyve olvasása után beszélnék.

Gregory még mindig tud írni, igazán olvasmányos a könyve, ezzel sosem volt gond és szerencsére most sem. Mégis hiányérzettel fejeztem be, mert a sorozathoz képest semmi többet nem tudott számomra nyújtani. Nem gyakran mondok ilyet, de szerintem A fehér királynő tévésorozat sokkal jobb és összetettebb lett, mint maga a könyv, amiből készült. Lehet, hogy azért mert a sorozat három könyvet dolgoz fel, ami mindenképp jó ötlet volt, nem tudom. A fehér hercegnőt, Yorki Lizzy könyvét még el fogom olvasni, de a könyvsorozat többi része sajnos nem nagyon érdekel. Egyszeri olvasmánynak jó volt, de a Tudorok könyvsorozat ezt messze kenterbe veri.

További információk a könyvről:
Értékelés: 5/4

A fehér királyné sorozat előzetese:

2018. okt. 24.

Into the Badlands (A Pusztaságban) 1.-2. évad összegzés


A történet:
Az "Into the Badlands" harcművészeti témájú sorozat, amelynek alapja a klasszikus kínai mese, a "Nyugati utazás" / "Journey to the West". A sorozat a néhány évszázaddal későbbi jövőben játszódik. Több millióan vesztették életüket természeti és egyéb, ember által okozott katasztrófákban. Államok omlottak össze. Kezd kialakulni a feudális társadalom, amelyben a gazdagság és a hatalom a legerősebbek és legbrutálisabbak kiváltsága. A sorozat Badlands vidékén játszódik, amely területen hét rivális nagybirtokos osztozik. Ők ellenőrzik a mindennapi élethez szükséges feltételeket, és támaszkodnak saját lojális hadseregükre. A katonák, akik a sorozatban Clippers névre hallgatnak, olyan státuszt és kényelmet élveznek, amelyről földi halandó csak álmodik, és akik életüket is feláldozzák urukért. Kevesen érik meg a 30. születésnapjukat, de Sunny (Daniel Wu) nem hétköznapi harcos. A harcművészetek kíméletlen profija. Alulról indulva hamar felküzdötte magát, és vezető harcosa és legfőbb bizalmasa lett Quinn nagyúrnak, akit a magyar származású Marton Csokas alakít. (Forrás: port.hu)

Ez is egyike azoknak a sorozatoknak, amiket évek óta kerülgettem, de valahogy sosem jutottam el odáig, hogy elkezdjem. Mindig volt valami érdekesebb, mindig volt valami más, ami jobban felkeltette a kíváncsiságomat és folyamatosan háttérbe szorult. Most valahogy ismét az eszembe jutott, és gondoltam miért ne? Próbáljuk meg. Aztán rögtön megfogott magának. Pár napja fejeztem be a második évadot és gondoltam írok néhány sort az első két évadról, ami igazából egy konkrét kerek történet, így jobb is, hogy egybevonom őket. Összesen 16 részről van szó, az első évad mindössze 6 részt jelent, a második pedig 10 részt, a részek nagyjából 40-45 percesek. Láthatjátok, hogy nem nagy dolog végignézni. Nálunk is vetítették a sorozatot, így van hozzá magyar szinkron, de én felirattal néztem, mint mindig.

A sorozat legnagyobb erőssége a furcsasága és a különcsége. Nem amiatt lehet érdekes, mert egy újabb poszt-apokaliptikus történetet mesél el, mellesleg azt is jó nagy hézagokkal, nem is azért mert folyik a vér ezerrel, hanem azért mert itt a harcművészet jelenti a lényeget. Hőseink fegyverek nélküli világban élnek és a hatalomhoz vezető úton, vagy a hatalom megtartásának nehézségein nem a puskák, gránátok és egyéb modern fegyverek segítik őket, hanem a harcművészet már-már szinte balettszerű mozdulatai. Saját testük a legnagyobb fegyverük, na meg a kardok és tőrök sokasága. Ettől olyan különleges az Into the Badlands. Minden részben található minimum egy remekül megkoreografált harcjelenet és én pedig ámulva néztem, ki hogy ugrál, forog, esik, szaltózik össze-vissza. Persze néha kissé irreálisak egyes mozdulatok, hisz van amit nem lehetne megcsinálni valójában, de még az irrealitása ellenére is jó nézni ezeket a közelharcokat.


A másik, ami miatt tetszett az alap története, holott nem egy nagy kunszt. Fent olvashatjátok a lényeget, így nem ismételném önmagam. Szeretem a poszt-apokaliptikus sztorikat, és habár ez a világfelépítés több sebből vérzik, és nagyon sok mindenre (még) nem kaptunk magyarázatot, ezért vannak fenntartásaim vele kapcsolatban. Azért nem említem meg ezt nagyobb problémának, mert nagyon az elején járunk és lehet később megkapjuk a magyarázatot, hogy mi történt a világgal pontosan, hogy miként alakult ki a bárók rendszere, miért pont hét báró lett és így tovább. A természetfeletti szálról nem is beszélve, amit szintén csak behoztak, de érdemi magyarázatot erre se kaptunk idáig. Hogy jön ez ide? Mi ez a sötét erő tulajdonképpen? Kérdések, amikre nem érkezett válasz, de lehet később fog. Nagyon remélem.

Adott tehát egy érdekes alap remek harcokkal, amit ámulva nézhetünk végig, de mindez nem lenne elég, ha nem lennének jók a karakterek és nem történne velük semmi izgalmas. A hatalmi harcok vannak a központba, a bárók nem nyugszanak saját területükön, így mindig próbálva kiterjeszteni befolyásukat, egymás ellen fordulnak. Néha szövetséget kötnek egyikőjük ellen, aztán hátba támadják egymást egy résszel később, mert mindegyiknek az a célja, hogy ő birtokolja a legnagyobb hatalmat a Pusztaságban. Kapunk több főszereplőt, azok nagy része számomra totálisan érdektelen vagy irritáló, így nem beszélek mindenkiről, inkább a kedvenceimet emelném ki.


Abszolút főszereplőnk, Sunny, aki a nevével ellentétben nem egy "napfényes" személyiség. Ő Quinn nagyúr legjobb Pengéje és leghűségesebb katonája. Sunny élete akkor vesz nagy fordulatot mikor rátalál M.K.-re és megmenti a fiút, majd mikor megtudja, hogy szeretője, Veil terhes és hamarosan gyerekük születik. A Pengéknek nem lehet családjuk, hogy semmi se vonhassa el a figyelmüket a bárójuk szolgálatától. Sunny hamarosan ráébred, hogy Quinn se érdemli meg tovább, hogy őt szolgálja, így elkezdi szökésüket tervezni. Nagyon kedveltem Sunny-t, holott általában elég halálmadár képet vágott. Szegény nagy utat tett meg a két évad során, nehéz döntést kellett meghoznia, mikor feladta korábbi életét azért, hogy megmentse azokat, akiket szeret. Nagyot bukott, de aztán visszatalált oda, ahova való és bevégezte a sorsát.

A másik számomra érdekes karakter Quinn volt, de ha őszinte akarok lenni, akkor nem lett a kedvencem. Ő az abszolút "fő ellenség" az első két évadban. Quinnt a hatalma élteti na meg a nők, és éppen ezek okozzák végül a vesztét. A fia, Ryder és Sunny árulása miatt ő is nagyot bukik, de annál keményebb fából faragták, minthogy feladja. Újabb tervet sző hatalma visszaszerzése érdekében, miközben kezd kissé megőrülni. Halálos betegségben szenved, agydaganata miatt egyre őrültebb tetteket visz véghez, szinte mindenkit elmar maga mellől, és a végére már az sem érdekli, hogy kit kell magával vinnie a sírba. Ha neki vége, akkor mindenki másnak is. Semmi sem számít már neki. Őt csak gyűlölni lehet, de azt el kell ismernem, ő is nagy utat tett meg és sosem adta fel a céljait. Az egyik legerősebb karakter volt a sorozatban, de a végét nem kerülhette el.

Sunny mellett a másik kedvencem ki más lehetne, mint az Özvegy. Bírom az erős és komplex nő karaktereket és Minerva az volt a javából. Harcban kenterbe veri a férfiakat, és habár elsőnek úgy tűnik, hogy egy hataloméhes nő, aki saját önző érdekei miatt ölte meg a férjét és teszi, amit tesz, de aztán kiderül, hogy nemesebbek a céljai. Meg akarja szüntetni a férfiurak uralmát, vagy legalább azt elérni, hogy elfogadják őt bárónak a halott férje helyett és békében élhessen a saját területén. Befogadja a menekülteket, segít az elnyomott nőknek. Kicsit néha agresszív, kicsit néha a fejébe száll a hatalom, főleg a második évad vége felé, de akiket szeret, azoknak sosem tudna igazán ártani. Szerettem a Minerva és Tilda közti anya-lánya kapcsolatot. Később jót tenne neki egy szerelmi szál, mert engem érdekelne, hogy mennyiben változna a karaktere egy férfi hatására.


Sajnos azonban volt néhány dolog, ami egyszerűen nem tetszett a sorozatban. A végére teljesen elegem lett a felesleges és lapos karakterekből, akiket a hátam közepére se kívántam. Veil unalmas, csak annyi volt a funkciója, hogy Sunny tetteit motiválja. Baije irritáló ezzel az erőltetett vicces csávó karakterrel, M.K.-t nem tudom hova tenni, mert néha egész jó volt, de legtöbbször inkább csak untatott. Inkább a körülötte lévő rejtély érdekel, hogy mi pontosan a képessége, honnan ered és hogy-hogy egyeseknek van ilyen képessége és másoknak nincs. Ha nem lenne a képessége, akkor ugyanolyan unalmas és felesleges karakter lenne, mint Veil.

A másik aminek nem örültem, hogy elég lassan halad a fő történetszál és még mindig semmit nem tudunk Azráról. Gondolom az lenne majd a fő cél, hogy oda eljussanak hőseink, de Azra nevének néhány belebegtetésén túl, szinte semmi nem derül ki erről az utópikus városról. Jó persze, most még mindenki a hatalomért küzd és hogy leszámoljon az ellenségeivel, de remélem utána útra kelnek, hogy megtalálják Azrát. Szeretnék többet megtudni erről a városról, hisz a képességek is onnan származnak valószínűleg. M.K., Sunny és Minerva onnan származnak, remélem többet megtudunk majd a múltukról, nagyon érdekel mit hoznak ki ebből a szálból.

Az Into the Badlands egy roppant érdekes és fura sorozat, vagy bejön valakinek rögtön a stílusa, vagy nem. Az holt biztos, hogy engem rögtön megfogott és habár voltak benne unalmas vagy felesleges szálak, néhány értelmetlen vagy szükségtelen kavarás, és érdektelen karakterek, de ezeken túl mégis tetszett és folytatni fogom a harmadik évaddal. Rengeteg nyitott szál van még, amikre remélem előbb-utóbb érkezik a magyarázat. Nagyon várom mi történik eztán Sunnyval és Minervával, remélem mindkettő visszatér a helyes útra. Nagy kár, hogy a két kedvencem általában egymás ellen van, de sajnos ez a helyzet. Remélem a harmadik évad még jobb lesz.
UI: A főcím iszonyúan ötletes, a zene, a képek, az utalások, nekem nagyon tetszik, lent linkelem nektek. Egyszer nem pörgettem végig, hanem minden egyes résznél végignéztem.
Értékelés: 10/8

Előzetes


Főcím:

2018. okt. 19.

Defenders (Oltalmazók)


Mikor tavaly nyáron kijött a sorozat, rögtön lecsaptam rá és akkor végignéztem, ahogy érkezett hozzá a magyar felirat részről-részre.  A Daredevil nagy kedvencem, viszont Jessica Jones, Luka Cage és Dany Rand, vagyis Vasököl teljesen ismeretlenek számomra. Nem láttam a saját sorozataikat, mert nem érdekeltek. Valahogy sosem hoztak lázba. Daredevil miatt azonban adni akartam egy esélyt ennek a cross-over szériának és nem is bántam meg, hogy így tettem. Tavaly azonban valamiért nem éreztem késztetést arra, hogy kritikát írjak. Nemsokára érkezik a Daredevil 3. évada és ennek örömére újranéztem az első kettőt és ha már így belejöttem a Defenders-t is, és gondoltam ideje pótolni azt, ami tavaly nyáron elmaradt. Egy nyolc részes Netflix minisorozatról van szó, a részek 40-55 percesek, magyar szinkron nincs hozzá.

A Defenders a Daredevilben és az Iron Fistben történteket vezeti tovább. A Kéz újra mesterkedik valamiben, mert ők sosem adják fel. Vezetőjük, Alexandra szent céljának tűzte ki, hogy legyőzhetetlen hatalomra tegyenek szert, ehhez pedig a Fekete Égboltot akarják felhasználni. Elektra sajnos nem nyugodhat békében, mert visszahozzák az életbe, hogy saját céljaikra használják fel a nő erejét. Matt, Jessica, Luke és Danny mind más-más szálon keverednek az események sűrűjébe, de aztán rájönnek, hogy csak együtt képesek felvenni a harcot a Kézzel és meghiúsítani a terveiket.


A Defenders nevezhetnénk a Bosszúállók "kis tesójának", hisz ugyanazt kapjuk itt kisebb kiadásban, mint amit a Bosszúállókban látványosabban és nagyobb volumenben. Négy teljesen különböző személyiség botlik egymásba, hogy aztán együtt harcoljanak egy gonosz szervezet ellen a városuk megmentése érdekében. A sorozat alap története nem egy nagy kunszt és nincs benne semmi újdonság, mert még mindig a Kéz a nagy ellenség. Ha már egyedül nem tudták őket legyőzni, akkor közösen talán menni fog. Persze le kellett már véglegesen zárni a Kéz szálat, ennek épp itt volt az ideje, de talán az még jobb lett volna, ha valami teljesen új alap történetet kapunk.

Ha jobban megvizsgáljuk az eseményeket, a Defenderst inkább venném a Daredevil vagy az Iron Fist egy újabb évadának, mert igazából hozzájuk kötődnek jobban a mostani események. Jessica és Luke bevonása kicsit erőltetettnek tűnik, "kicsit" túl nagy véletlen, hogy mindketten érdekeltté válnak abban, hogy segítsenek. Ők ketten voltak a gyengébbik láncszemek, kicsit mintha csak a képességeik miatt kellettek volna ide, semmi másért. Az egyik golyóálló, a másiknak szuperereje van. Harcban igazán jó jönnek, ez igaz, de a jelenlétük ennek ellenére mégis erőltetettnek tűnt.

 A történet eleje lassabb, mert fel kell építeni a szálakat, hogy aztán azok értelmesen összeérhessenek. Mindenki kap egy kis bemutatást, aminek örültem, mert Daredevilen kívül a másik hármat nem ismertem, így legalább el tudtam őket helyezni a kis fejemben. Aztán ahogy találkoznak és felveszik a harcot a Kézzel és Elektrával, onnan lesz egyre izgalmasabb  a történet. Sajnos megkapjuk a négy sorozat mellékszereplőit is, ami ha engem kérdeztek totál felesleges lépés volt és mintha csak időhúzásnak lettek volna iderakva. Én abszolút meglettem volna Karen, Foggy, Trish, Jessica szomszédja és Claire nélkül, a rendőrnőnek volt talán leginkább értelme a történetben, na meg Colleennak. Őt bírtam, mert ő legalább tudott harcolni. Jobban a hasznát lehetett volna venni. Stick nagy meglepetés volt számomra, neki szintén örültem, mert mindig nagyon bírtam az öreget. Most is hozta a formáját.


Örültem annak, hogy végre normálisan el lett magyarázva, hogy mi a Kéz és kik a tagjai tulajdonképpen. Madame Gao-t ismertem már, a többiek viszont újdonságnak számítottak. A japán csávó Nobu főnöke, mintha csak Nobu szellemét láttam volna benne. Aztán kaptunk egy afrikai hadvezért, aki elég hamar kidőlt a sorból, de hát nem is volt olyan érdekes, mint a négy társa. Habár keveset szerepelt, de nekem szimpatikus volt Bakuto, főleg a Colleennal való kapcsolata révén, még érdekelni is kezdett a közös múltjuk, csak ezért lehet belenézek az Iron Fistbe. (Mondjuk azt nem teljesen vágtam, hogy szerelmi kapcsolat volt köztük, vagy csak szimpla tanár-diák jellegű, de mindenesetre érdekes volt a dinamikájuk. Nem bántam volna, ha több interakció lett volna köztük.)

Alexandra-ról sem feledkeztem meg, de az a nagy helyzet, hogy őt nem igazán tudom hova tenni. Ő lenne a nagy félelmetes és a többieket összefogó vezető, de mivel semmi érdemlegeset nem csinált soha, csak osztotta az észt és parancsolgatott, így nem tudtam komolyan venni. Tetszett a fordulat, ami vele történt, bár mikor elsőnek láttam, akkor eléggé meglepett, de nem sajnáltam egy cseppet sem. Elektra... Elektra... ő a másik, akit nem tudtam hova tenni. A Daredevilben kedveltem őt, de itt egyszerűen nem értettem őt, sem a motivációit.


Nem azzal volt a gond, amikor még nem tudta kicsoda, de miután visszatértek az emlékei, miért folytatta tovább a sötét terveit? Mi értelme volt az egésznek? Ha Alexandra csinálta volna végig, akkor érthető, hisz neki mindig ez volt a célja, de Elektrának mi oka volt rá? Főleg hogy így szembekerült Mattel, és ellenségekké váltak, pedig mindig is az volt a célja, hogy Mattel lehessen. Számomra ez nagyon furán vette ki magát, így Elektra karakterét nem tudtam megérteni. Főleg hogy Matt próbált többször hatni rá, de mintha meg sem hallotta volna. Logikátlanul viselkedett, ez a nagy helyzet.

Nem volt végig komor a hangulat, kaptunk elég sok kis poént és beszólogatást, főleg azt bírtam, mikor a négy hős egymást "csipkedte" és próbáltak egymáshoz alkalmazkodni és nem csak a saját fejük után menni. Az első pár rész az építkezésről szólt, de ahogy összeértek a szálak, akkor felpörögtek az események. Remélem a Kéznek tényleg vége, mert már túl sokat szerepeltek a Marvel sorozatokban, kérek szépen új fő gonoszt mindenkinek. Kíváncsi vagyok lesz-e még ilyen cross-over évad, szerintem lenne benne potenciál, ha egy teljesen új és még izgalmasabb történetet készítenek nekik. Majd meglátjuk.
Értékelés: 10/7

Előzetes:

2018. okt. 12.

Marie Lu: Az ifjú kiválasztottak (Válogatott ifjak 1.)

Fülszöveg:
Van ​ki gyűlöl minket, akasztófára való zsiványként gondol ránk. 
Van ki retteg tőlünk, démonnak tart, máglyára vetne mindannyiunkat.
Van ki bálványoz minket, az istenek gyermekeinek vél.
De egy sincs, ki ne hallott volna rólunk.
Adelina Amouteru túlélte a vérlázat. Durva lelkű apja szerint ő egy malfetto, irtóztató, utálatos teremtmény, aki szégyent hoz a családjukra, és a boldogulásuk útjában áll. De a pletykák szerint, a láz túlélői közül néhányan nem csak forradásokkal lettek gazdagabbak – úgy tartják, néhányan rejtélyes hatalomra tettek szert, és bár a kilétük titokban maradt, úgy kezdték emlegetni őket, hogy a kiválasztott ifjak.
Teren Santoro a királynak dolgozik. Az Inkvizíció fejeként az ő feladata felkutatni az ifjú kiválasztottakat, hogy elpusztítsák őket, mielőtt még ők pusztítják el az országot. Veszélyesnek és bosszúszomjasnak tartja őket, de lehet, hogy a legsötétebb titkot maga Teren rejtegeti.
Enzo Valenciano a Tőr Társaságának vezetője. E titkos társaság kutat az ifjú kiválasztottak után, hogy előbb találjon rájuk, mint az Inkvizíció. És most Adelina személyében a Tőrök olyasvalakire bukkannak, akinek a hatalmához hasonlót még nem láttak.
De függetlenül attól, mit gondoltak róluk, a nevüket mindenki ismerte. A Kaszás. Magiano. A Széljáró. Az Alkimista. Az ifjú kiválasztottak.


Marie Lu Legenda trilógiája máig az egyik kedvenc disztópiám, így kétség sem férhetett hozzá, hogy olvasnom kell az írónő másik történetét is. Szerencsére már megjelent magyarul az első rész, Az ifjú kiválasztottak, de én csak most jutottam el odáig, hogy végre a kezembe vehessem. Kicsit féltem, hogy csalódni fogok és nem fog tetszeni ez a történet, de ahogy haladtunk előre, úgy lett egyre jobb és jobb. Na de kezdjük az elején.

Stílusában és felépítésében sok hasonlóságot mutat ez a sorozat a korábbival, de nem teljesen hasonlóak. Míg a Legendában Day és June váltott nézőpontban mesélte el nekünk a sztorit, itt inkább csak egy kiemelt főszereplőt kapunk Adelina személyében. Adelina a vitathatatlan főszereplő, ő narrál a legtöbbször és alkalomadtán kapunk egy-egy másik kisebb narrációt mellé. Néha belepillanthatunk Teren és Rafaelle szemszögébe, aminek örültem, csak azt nem értettem, hogy ha már ők is nézőpont karakterek lettek, akkor miért ilyen keveset kaptunk belőlük. Ha több nézőpontos könyvet írunk annak az a célja, hogy mindegyik narrátor kapjon elég időt és így jogosnak és szükségesnek érezhessük az ő nézőpontjukat is.

Nos, itt ez nem teljesen így történt. A fülszöveg alapján vártam volna Enzo szemszögét szintén, de azt a fél oldalt semminek se nevezném, így nem értem miért kellett azt sugallni, hogy ő is nézőpont karakter, holott nem az. Ami nagy baj, mert engem nagyon érdekelt volna az ő narrálása. Rafaelle-ből és Terenből se kaptunk sokat Adelina-hoz képest, de az kezdésnek éppen elegendő volt. A könyv szerkezeti felépítését tehát nem teljesen tudtam elfogadni, valahogy nem lettek megfelelőek az arányok a narrátorok között. Most vagy minden narrátor kapjon elég időt, vagy legyen egyetlen főszereplő és kész. Nekem ez a véleményem.

Adelina és Teren

Ha nagyon őszinte akarok lenni az alap történet semmi újdonsággal nem szolgált. Olyan volt az egész, mintha az írónő az X-ment a 1300-as évekbe helyezte volna és ebből már ki is tudjátok találni, hogy miről szólt a sztori. Különleges képességekkel rendelkező fiatalokra vadásznak, mert félnek tőlük és attól, hogy mi lesz, ha a normális emberek ellen használják a képességeiket. Kapunk némi hatalmi játszmát a háttérben, de nem ez lesz végül a lényeg. Morális és etikai szemszögből ugyanazokkal a kérdésekkel operál a könyv, mint az X-men.

Ha már a történet semmi újdonságot nem mutatott, ha a több nézőponttal se voltam teljesen megelégedve, akkor kérdezhetnétek mi tetszett a könyvben. Erre egyszerű a válaszom. A karakterek. Olyan remek karaktereket talált ki Lu, hogy öröm volt nézni. Mondjuk June és Day után nem is tudom mit vártam, mert Lu-nak korábban is erőssége volt a remek karakterek kitalálása és azok fejlődésének bemutatása.

Adelina, Rafaelle és Teren, ők az első rész abszolút főszereplői és habár különbözőbbek nem lehetnének mégis mindhárman remek karakterek. Nagy meglepetésemre Adelina személyében egy elég ellentmondásos főszereplőt kapunk, akit nem nagyon lehet jó kislánynak nevezni és épp ezért szerettem őt. Ha jobban belegondolunk inkább az antihősök táborát erősíti, bár nem mintha nem lenne meg mindenre az oka. A személyiségét remekül árnyalta és építette az írónő, minden egyes tette érthető és reális motivációt kapott. Külön tetszett az apjával való kapcsolatának részletezése, a húgával való kapcsolatának remek pálfordulása a végén, és hogy az Enzo-val való romantikázása nem ment át nyáladzásba, hanem elviselhető mennyiséget öntöttek ránk belőle.

Ha már itt tartunk, örültem annak, hogy nem egy klasszikus instant szerelmi szálat kaptunk, és annak még jobban, hogy tragikus lett a vége. Kíváncsi vagyok lesz-e ennek valami utóhatása a folytatásban, mert biztos nem lesz könnyű megemészteni a történteket. Ha már Enzo-nál tartunk, akkor meg kell említenem, hogy én bírtam őt, csak azt sajnálom, hogy nem láthattunk többet belőle. Nem bántam volna, ha ő is több narrációt kap.

Rafaelle a pozitív karakter a három narrátor közül, aki a jóságot, az egyensúlyt és a barátságot testesíti meg. Szegény Rafaelle-nek se volt könnyű az élete, én szívesen olvastam volna többet róla, és nagyon érdekelt volna az Enzo-val való kapcsolatának részletesebb bemutatása. Remélem később még többet kapunk belőle, mert annak ellenére, hogy ő képviseli a pozitív oldalt nem egy unalmas karakter, hanem igenis összetett a maga módján.

Enzo és Rafaelle

Direkt a végére hagytam a személyes kedvencemet, Terent. Rafaelle a "jó" oldalt szimbolizálja, Adelina a "középutat", aki se nem jó igazán, se nem rossz, addig Teren az aki a "sötét" oldal ékes mintapéldánya. Ha úgy vesszük ő a fő ellenfél az első részben, még akkor is, ha igazából csak a király és a királynő akaratát teljesíti. Teren a legérdekesebb karakter, mert ő az elvakult fanatizmus és a mélyben gyökeredző önsajnálatból és öngyűlöletből eredő gonoszság tökéletes reprezentációja. Ugyanolyan Kiválasztott, mint a többiek, de ő ezt képtelen elfogadni, így szent feladatának tűzte ki, hogy elpusztít minden különleges képességgel rendelkező malfettot. A sors iróniája pedig az, hogy ő maga az egyetlen, akinek senki és semmi nem árthat, így önmagával képtelen végezni. Remélem a folytatásban marad narrátor és tovább mélyíti az írónő a karakterét, mert engem nagyon érdekel mi lesz vele később.

Izgalmas és fordulatos felütése volt ez egy ígéretes trilógiának. Habár az alap történet nem újdonság, mert az X-men mindezt már bemutatta, mégis a jó kis csavarok, na és a remek karakterek és azok építése teszik olyan felejthetetlenné ezt a könyvet. Adelina, Rafaelle és Teren mindannyian összetett és komplex karakterek, nekem Teren a személyes kedvencem, és el se tudom mondani mennyire várom a folytatást. Kíváncsi vagyok mi fog történni. Remélem mihamarabb érkezik magyarul. Még nem lett olyan nagy kedvencem, mint a Legenda trilógia, de benne van a potenciál, hogy felér ahhoz a szinthez, csak az a kérdés, hogy Lu hogy szövi tovább a szálakat.

További információk a könyvről:
Értékelés: 5/5

2018. okt. 1.

Rick Riordan: Athéné jele (Az Olimposz hősei 3.)

Fülszöveg:
Amíg ​a sors össze nem hozta egy robbanó szoborral, Annabeth biztos volt benne, hogy nagy meglepetés nem érheti már az életben.
Annabeth a rómaiak táborában végre megtalálja elveszett szerelmét, Percyt, de nem sokáig élvezhetik az egymásra találás örömét. Menekülni kényszerülnek. Ráadásul Nico az óriások fogságába kerül, és már csak napjai vannak hátra… Gaia ébredezik, Annabethre pedig egy magányos küldetés vár: követnie kell Rómában Athéné jelét. Ami lehet, hogy a halálba vezeti…

Ismét sikerült kezembe vennem egy könyvet egy hosszabb kihagyás után. Az utóbbi időben valahogy nem volt kedvem olvasni, nyár volt, meleg volt, egyéb problémáim is akadtak, amit nem részletezek, és valahogy sokkal jobban esett csak filmeket vagy sorozatokat nézni. Szerencsére elmúlt a nyár (de rühellem én a meleget!) és itt az ősz, így az embernek újra van kedve élni. Először valami kis könnyed limonádéra vágytam, így gondoltam folytassuk az Olimposz hősei sorozatot.

A harmadik résznek futottam neki, amiben a történet tovább robog előre. Végre két könyv után elértünk oda, hogy a két tábor és a hét főszereplőnk egymásra talált, így kezdődhet az újabb kaland. Mielőtt azonban mindenki boldogságmámorban borulna a másik nyakába, egy félreértésnek köszönhetően a görög és a római tábor egymásnak esik. Percy-ék épp hogy csak el tudnak menekülni, és nem tehetnek mást, követniük kell az újabb küldetést. Közben Annabeth privát küldetése miatt aggódik, amelynek sikere vagy a megoldást hozhatja el, vagy csak tovább bonyolíthatja a dolgokat.

Ha a sorozat első két részét nézzük, megállapíthatom, hogy még nem nőtt annyira a szívemhez, mint a Percy Jackson sorozat. Igazából az első két részben semmi jelentős nem történt csak annyi, hogy megismerhettük a hét főszereplőt, ők összebarátkoztak, kialakultak a kapcsolatok, hogy a második könyv végén aztán egymásra találjanak. Sejteni lehetett, hogy innen indulnak be jobban az események. Persze volt, akit már nem kellett bemutatni, Percy és Annabeth mindenki számára ismerősek, de a többieknek kellett a felvezetés, még akkor is, ha egyik se egy nagy karakter.

Ha az eddig történteket vesszük alapul az a legnagyobb bajom a könyvekkel, hogy hiába van hét főszereplő, az újak annyira laposak és egysíkúak lettek, hogy nem tudtak közel kerülni a szívemhez. Semmi egyedi vagy érdekes nincs bennük, igazi karakterbemutatást se kaptak, amitől igazán megismerhettük volna őket. Nem értem miért kellett hét főszereplőt kreálni, lehet hogy elég lett volna kevesebb is, és akkor számukra több idő maradt volna, hogy valódi mélységet kapjanak. Lehet csak én érzem így, de nekem ez a véleményem.


A másik problémám ezzel a résszel, hogy úgy éreztem, mintha csak időhúzás lett volna az egész. Minden szép és jó volt az elején, aztán valami mondvacsinált indokkal egymásnak esik a két tábor, mert azért mégse legyen már minden ilyen hamar megoldva. Hisz ez még csak a harmadik könyv és ugyebár két rész hátra van. Túlnyújtott a történet, sok mellékvágánnyal, ami néha szúrta a szemem, és habár sok volt ezekből, mégse tudtak semmi emlékezeteset nyújtani.

Haladt előre egy kicsit a fő történet szerencsére, de mégis sokáig egy helyben toporogtunk, ami sokszor untatott. A pozitívum, hogy legalább egymásra talált a korábbi két csapat és mind a heten megismerték egymást és együtt folytatják tovább az útjukat. Számomra mindenki olyan "meh" karakter volt, senkivel nem történt semmi izgalmas. Percy és Jászon "kakaskodását" bírtam talán a legjobban, ahogy néha egymásnak feszültek. És persze Annabeth, akit az előző részből hiányoltam, most nagyobb szerepet kapott, aminek nagyon örültem. Percy és Annabeth még mindig nagyon aranyosak együtt, ez nem vitás.

Az a tipikus egyszeri olvasmány volt ez a rész is, mint az előző kettő. Nem tett rám mély benyomást, de így egyszer jót szórakoztam rajta. Még mindig Percy és Annabeth a kedvenceim, na meg persze Nico, aki most elég keveset szerepelt, de remélem a folytatásban mindez orvosolva lesz. Riordan könyveinek legnagyobb erőssége szerencsére megmaradt, a stílus és humor még mindig meg van, ez sosem kopott meg. Nagy szerencse, mert ez a nem annyira izgalmas részeken igen sokat segít.

További információk a könyvről:
Értékelés:
5/3
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...