James Dashner: Halálos hajsza (Halandósági elv 1.)

Fülszöveg:

Az ​Útvesztő szerzőjének új sorozata.
Michael szinte minden idejét a VirtNetben tölti, élete kalandok és izgalmas hackertámadások sorozata. Egyre magasabb szintekre jut a számítógépes játékvilágban, a szabályokkal mit sem törődik – miért is törődne, hiszen mind totál értelmetlennek tűnik. Ám egyes szabályoknak nagyon is jó oka van: bizonyos műszaki fejlesztések illetéktelen kezekben rendkívül veszélyesek lehetnek. És a veszély valóra is válik.
Michael egy napon sokkoló esemény szemtanúja lesz, melynek élményétől nem tud szabadulni. Egyedül van, a szülei elutaztak, a barátai pedig csak a virtuális térben elérhetők. Ekkor a történet még meglepőbb fordulatot vesz: egy szervezet rákényszeríti Michaelt, hogy barátaival együtt kutassa fel Kaine-t, azt a titokzatos hackert, aki nemcsak az egyre szaporodó halálesetekért felelős, hanem a VirtNet fölött is át akarja venni az uralmat. Senki sem tudja, hogy a virtuális világ melyik zugában rejtőzik, és mire képes. Michael, Bryson és Sarah elindul az Ösvényen, amely talán elvezet Kaine-hez. Szörnyű és brutális próbák, lávafolyamok, kozmikus földrengések és öldöklő háborúk között vezet az útjuk. Ezer halál vár rájuk, de csak a virtuális álomban – vagy talán mégsem csupán ott? Ahogy a játék és a valóság határai egyre inkább elmosódnak, úgy lesz a virtuális álomból igazi rémálom…

Dashner másik, Az Útvesztő könyvsorozata hatalmas kedvencem máig, főleg az első rész, amit akárhányszor képes vagyok újraolvasni. Mindig sort akartam keríteni a következő trilógiájára, de azért annyira nem keltette fel az érdeklődésemet, hogy ne várjam meg a magyar megjelenést. Sokáig úgy tűnt, hogy nem érkezik magyarul, de mire észbe kaptam azt vettem észre, hogy már két rész is megjelent, így nem húztam tovább az időt. Most jutottam odáig, hogy az első részt, a Halálos hajszát a kezembe vegyem.

Megszoktam egy stílust és hangulatot Dashnertől és mivel épp ezek miatt szerettem annyira a korábbi könyveit, ugyanezt vártam most is. Szinte semmit nem tudtam a történetről, csak annyit, amennyi a fülszövegből kiderült, így azért részben sejtettem mire számíthatok majd. Félig meddig azt kaptam, mint amit vártam, és összességében nem volt rossz, de valahogy mégis elmaradt az a mindent elsöprő imádat, mint ami anno Az Útvesztő könyv befejezése után tört rám.

A legnagyobb problémám vele, hogy engem kísértetiesen emlékeztet a Ready Player One alapjaira. Hőseink ugyanúgy egy virtuális világba kerülnek, ahol meg kell keresniük valakit/valamit és közben több próbát és nehézséget kell kiállniuk. Ugyanúgy egy virtuális világba kerülnek, ahol furábbnál furább és veszélyesebbnél veszélyesebb dolgokkal kerülnek szembe. Csak épp annyi a különbség, hogy a hatóságok itt nem akadályozzák, hanem segítik őket, persze a saját önző céljaik érdekében.

Jó, tudom, nem nagyon lehet már újat mutatni és sok könyvben ismétlődnek ugyanazok a történetszálak, alapok és karakterek, de ha nem olvastam volna már korábban a Ready Player One-t, (amit mellesleg nagyon szerettem), akkor talán a Halálos hajsza  sokkal nagyobbat ütött volna. Persze nem kell sajnálni Dashnert, mert amiben erős, abban odatette magát. Ismét egy fiú főszereplőt kapunk narrátornak és az ő szemén keresztül izgulhatjuk végig a kalandokat. Dashner stílusa megmaradt, szinte sosem lankad a sztori és egy nyugodt percünk sincs sem nekünk, nem Micheal-éknak. Így nem lehet unatkozni rajta, hanem iszonyatosan olvastatja magát a könyv.

Karakterek terén sajna nincsenek jó híreim, mert mindenki elég egysíkúra sikeredett, és azt szintén nehezen emésztettem meg, hogy kb. semmit se tudunk meg róluk. Oké, értem, hogy a Virtnetben vannak és csak egymás ottani profilját ismerik, de azért jó lett volna megtudni a valós személyükről is néhány infó morzsát. Gondolom ez a folytatásban nem marad el, vagyis nagyon bízom benne. Bryson és Sarah tehát nem hoztak (még) semmi emlékezeteset, róluk nem nagyon van mit mondani.

Alapjáraton Micheal se lenne egy nagy karakter, őt inkább a könyv végén lévő iszonyatosan remek csavar teszi érdekessé. Lehet más sejtette előre, de nekem irtó nagy meglepetés volt, mikor kiderült, hogy Micheal szintén egy tangens, vagyis csak egy tudattal rendelkező program. Kaine pedig szánt szándékkal használta fel őt a terveihez.  Nagyon érdekel mi lesz eztán, és hogy viszi tovább Dashner ezt a szálat, mert olyan sok mindent ki lehetne ebből hozni. Na meg a fő konfliktus, hogy a mesterséges intelligenciák öntudatra keltek és szabaddá akarnak válni, szintén érdekes és morális kérdésekkel teli folytatást ígér. Nagyon remélem, hogy így lesz, nem akarok csalódni.

Részben azt kaptam, amit vártam, mert az író stílusa megmaradt és ugyanolyan végig mozgalmas és izgalmas történetet olvashattam végig. Az alap sztorit már láthattuk máshol, így ezen a téren nem kaptunk újdonságot és sajnos a karakterek sem kerültek igazán közel a szívemhez. Ám a könyv végén lévő csavar engem annyira meglepett, hogy csakis amiatt nagyon érdekelni kezdett a folytatás. Szeretnék majd mihamarabb sort keríteni rá és bízom benne, hogy nem rontja el Dashner a folytatást úgy, mint Az Útvesztő esetében tette. Mert lássuk be ott is a második és a harmadik rész jóval gyengébbre sikeredett.

UI: A magyar borító nem tetszik, sem a magyar cím. Mindkettő jellegtelen és unalmas. Valami sokkal egyedibbet és figyelemfelkeltőbbet kellett volna választani.

További információk a könyvről:

https://moly.hu/konyvek/james-dashner-halalos-hajsza

Értékelés: 5/4

James Dashner: Halálparancs (Az Útvesztő 0,5)

Fülszöveg:

Az Útvesztő-trilógia előzményeinek története.
Mielőtt megalakult a VESZETT, mielőtt létrejött a Tisztás, mielőtt Thomas belépett az Útvesztőbe, napkitörések sora érte a Földet, és szörnyű betegséggel fertőzte meg az emberiséget. A bolygó lakóinak nagy része odaveszett. Aki megbetegedett, annak lassanként elborult az elméje, és előbb-utóbb tomboló véglénnyé vált. Mark és Trina a túlélők kis csoportjához tartozik. Mindennap az életben maradásért küzdenek, az élelmükért, a nyugalmukért. A természet lassan mintha már az újjáéledés jeleit mutatná a napkitörések után, amikor egy napon különös légi jármű – egy Berg – jelenik meg az erdő fölött. A Bergről a kitörés vírusával fertőzött lövedékekkel kezdik lőni a csoportot.
Ismét menekülniük kell – de vajon ki az ellenség? Fertőzöttek és immúnisok egyaránt veszélyben vannak. Vajon az emberiség teljes kiirtása a cél? Ki akarja a pusztulásukat? Létezik kiút ebből a borzalomból?

Korábban sosem vonzott valamiért ez az előzménykönyv és bevallom őszintén, hogy nem terveztem az elolvasását. Külföldön ez kapta a legrosszabb értékelést a rajongóktól, és mivel szervesen nem is kapcsolódik Az Útvesztő trilógia történetéhez, ezért úgy voltam vele, biztos nem maradok le semmiről, ha ezt most kihagyom. Mellesleg nem hittem volna, hogy magyarul meg fog jelenni, épp ezért nem is szortíroztam a dolgot. Aztán jött a nagy meglepetés, hogy kiadják magyarul a könyvet, így gondoltam miért ne? Ha már itt van magyarul, akkor miért ne adhatnék neki egy esélyt?

Tényleg merőben más ez a könyv, mint a trilógia három kötete. Egy igazi előzménykönyv ez, ami Az Útvesztő története előtt 13 évvel játszódik, és arról az időről mesél, amikor a napkitörés felperzselte a Földet és elszabadult a vírus, amit már olyan jól ismerhetünk. Új főszereplőnk, Mark szemén keresztül láthatunk bele abba, hogy milyen lehetett akkoriban átélni ezt a világméretű katasztrófát, és hogy mennyiben változtatta ez meg az emberiség sorsát. Mások a főszereplők, de azért van egy kis összekötő kapocs, ami elvezet minket Az Útvesztő világához, így végül is mégsem annyira különálló ez a sztori.

Pozitívan csalódtam, mert ennél sokkal rosszabbra készültem fel. Elsőnek fura volt számomra, hogy a régi kedvenc karaktereim sehol sincsenek, és hogy gyerekek helyett felnőttek szemével láthatom a történteket, de aztán túltettem magam rajta és ahogy elkezdett beindulni a történet, úgy vesztem el benne. Roppant izgalmas és kalandos történetet olvashattam, nem hittem volna, hogy ilyen nagy adrenalinbombával találom szembe magam. A Halálparancs könyv stílusa és hangulata engem a Tűzpróbára emlékeztetett. Hisz itt is mentek össze-vissza a karakterek, menekültek, gyilkoltak, védekeztek, valakinek a megmentésére siettek, miközben át kellett vágniuk a lepusztult világon, aminek a végén egy szerintük biztonságos menedék várt volna rájuk.

Nem csak a könyv felépítése és a fő történetszál hasonlított a Tűzpróba könyvére, hanem maguk a karakterek is mintha a korábbi fiatalok egy idősebb verzióiként jelentek volna meg. Mark engem folyton Thomasra emlékeztetett a hősies, lelkiismeretes és kitartó személyiségével. Azzal, ahogy feltétlen ragaszkodott Trina-hoz, ahogy Alec mellett állt és segített neki mindenben, és ahogy próbálta jobbá tenni a világukat. Alec pedig gyakran ugyanolyan szarkasztikus és főnökös módon nyilvánult meg, mint Minho. Mark és Alec kapcsolata és egymáshoz való viszonyulása pedig Thomas és Minho barátságát juttatta eszembe. A hasonlóság tehát feltűnt, ennek ellenére az új karakterek valahogy nem nőttek a szívemhez. Átlagosak és könnyen felejthetőek voltak, egyiket se sikerült a szívembe zárnom. Talán hiányoztak a régi kedvencek, és ezért se tudtam az újakat igazán megkedvelni.

Ezzel ellentétben viszont kifejezetten tetszett, hogy a napkitörés és a vírus megjelenése utáni világot az író olyan főszereplők segítségével mutatta be, akik maguk is megfertőződtek. Mark és Trina véletlenül kerülnek Alec és Lana csapatához, de aztán velük maradnak és együtt próbálnak egy biztonságos menedéket találni maguknak. Miközben haladnak előre az események, Mark mindig vissza-visszaemlékszik arra, hogy milyen volt az az első pár hét a napkitörések után, és hogy mennyiben változtatta ez meg az életét örökre. Mark és a többiek végül elkapják a vírust, ami nem is meglepő, hiszen gyakorlatilag mindenki elkapta azt a néhány immúnis gyereken kívül.

Annak ellenére, hogy tudják nekik már nincs sok esélyük, mégis kitartanak, mégis harcolnak egymásért, és azért, hogy utolsó cselekedetként legalább valami jót vigyenek véghez. Addig akarnak még valami jót tenni az életükben, mielőtt az őrület teljesen elhatalmasodna rajtuk. Megmentik az immúnis kislányt, Deedee-t. Életüket áldozva érte, és egy jobb jövőért, amit a kislány segítségével talán a jövő generáció elérhetnek. (SPOILER!!! A Halálparancs könyv gyakorlatilag Teresa gyerekkori háttértörténete, és maga Teresa az, aki összeköti az előzménykönyv eseményeit a trilógia történetével. Abszolút nem számítottam erre a fordulatra, így nagyon meglepett a végén, mikor kiderült, hogy a kislány Deedee tulajdonképpen maga Teresa. SPOILER VÉGE!!!)

Ha túltesszük magunkat a tényen, hogy korábbi kedvenceiknek nyoma sincs, és hogy egy előzménykönyvről van szó, akkor igenis elég jól sikerült könyv a Halálparancs. Bemutatja, hogy milyen reménytelenné és könyörtelenné vált a világ a napkitörések után, és hogy mi vezetett ahhoz, hogy végül megalakuljon a VESZETT és elkezdjék a Próbákat. A karakterek nem valami emlékezetesek, de a történet nagyon izgalmas és kalandos, rengeteg az akció és a szereplők mindig mennek össze-vissza, szinte egy nyugodt percük sincs. Dashner ezen a téren most sem okozott csalódást. Utólag örülök annak, hogy megjelent magyarul a könyv és annak is, hogy olvashattam. Érdekes kiegészítés a trilógia mellé. Ha nagy rajongója vagy Az Útvesztő trilógia világának, akkor mindenképp ajánlom.

További információk a könyvről:

http://moly.hu/konyvek/james-dashner-halalparancs

Értékelés: 5/4

A könyvet köszönöm a Cartaphilus Kiadónak!

James Dashner: Halálkúra (Az Útvesztő 3.)

Fülszöveg:
KISZABADULTAK AZ ÚTVESZTŐBŐL. ÁTJUTOTTAK PERZSELTFÖLDÖN. KOCKÁRA TETTÉK EGYMÁSÉRT AZ ÉLETÜKET. ÁM A VÉGSŐ IGAZSÁGGAL SZEMBEN TEHETETLENEK.
A Tűzpróba után úgy tűnik, az őrült hajszának vége. De Thomas biztos benne, hogy nem bízhat a VESZETT-ben. Hiába állítják, hogy nincs több megtévesztés, hogy a Próbák nyomán már minden szükséges információt megszereztek, és most Thomas és társai visszakaphatják az emlékeiket, hogy végrehajthassák az igazi küldetésüket. A csapat tagjaitól várják ugyanis, hogy létrehozzák az emberiséget fenyegető halálos vírus ellenszerét. Csakhogy Thomas sokkal több mindenre emlékszik, mint a VESZETT vezetői hinnék. Hazugságokkal többé nem mennek semmire. Ám a dermesztő igazság jóval veszélyesebb, mint azt Thomas valaha gondolta volna. A csapat újabb gyilkos kalandra vállalkozik, hogy kifürkéssze a VESZETT legnagyobb titkát. Menekülésük során tomboló Buggyantakkal és profi fejvadászokkal kell megküzdeniük, majd egy titkos szervezet csap le rájuk. Milyen árat kell fizetniük azért, mert a saját kezükbe vették a sorsukat? Túlélheti-e vajon bárki a Halálkúrát?

Régóta vártam az első rész után a folytatást, és szerencsére már az egész trilógia megjelent magyarul. Imádtam Az Útvesztőt, szerettem a Tűzpróbát, annak ellenére, hogy nem ért fel az első rész zsenialitásához, így félelemmel vegyes izgalommal vártam az utolsó részt. Féltem, hogy csalódni fogok, hisz odakint Amerikában ez a legmegosztóbb könyv, ezt szerették legkevésbé a rajongók. A Halálkúrának sem sikerült túlszárnyalnia Az Útvesztőt, és sajnos a Tűzpróbát sem. Ha választani kellene a kettő között, akkor inkább hasonlít a Tűzpróbához, és mivel már az is sokakat megosztott, így szerintem a Halálkúrával ugyanez lesz a helyzet.

Nekem tetszett összességében a könyv, nagyjából azt kaptam, amire számítottam, de azért nem lett ez olyan rossz, mint ahogyan sokan panaszkodtak miatta. Kapott egy korrekt lezárást, mármint azért számítani lehetett arra, hogy valami ilyesmi lesz a vége, és én abszolút elégedett vagyok a befejező kötettel. Nem azt mondom, hogy hibátlan, mert nem az, lehetett volna ezt még sokkal, de sokkal jobbra is megírni, de azért megállja a helyét. Stílusra és hangulatra inkább a Tűzpróbára hajaz. Tetszett, hogy kalandos a történet, a szereplők mentek össze-vissza, szinte egy perc nyugtuk se volt. Mindig történt valami izgalmas, kész akciókönyv a javából, én egy percig se unatkoztam.

Dashnernek újra elérte nálam, hogy ne bírjam letenni a könyvet, hisz folytatta "idegesítő" szokását. Vagyis minden egyes fejezetet olyan izgalmakkal fejezett be, hogy egyszerűen nem lehetett abbahagyni. Folytatnom kellett, nem bírtam ki, hogy ne tudjam mi következik. Szeretem az ilyen könyveket, annak ellenére, hogy néha hatásvadásznak tűnik az ilyenféle megoldás, de nézzük objektíven a dolgokat. Így kell egy izgalmas könyvet megírni. Hogy az olvasó képtelen legyen azt letenni. Dashnernek ez határozottan sikerült.

A korábbi nagy csapat jelentősen megfogyatkozott, és alig maradtak páran a régi kedvenceink közül. Thomas továbbra is a narrátor, és így a végére egészen a szívemhez nőtt. Az előző kritikámban is említettem, hogy szeretem a fiú főszereplős könyveket, és most sem kellett csalódnom benne, mert szerencsére Thomas (és Dashner) megkímélt minket az elcsépelt és unalmas romantikától. Kicsit féltem, hogy nagyobb szerepet kap így a vége felé a romantika és a szerelmi háromszög, de szerencsére nem így lett. Nem nyomta el a történetet, sőt szinte alig volt benne egy-két "szerelmes" momentum, ami éppen elég volt ide. Nekem nem hiányzott, és nem is kellett volna bele. Ez egy fiús könyv, tele kalanddal, izgalommal és adrenalinnal, amibe nem illet volna a nyálas romantika.

Persze az érzelmek hiányának volt egy negatív hatása. Odáig még rendben, hogy nem romantikázunk, az szerintem senkinek se hiányzott, de azért így a végére el kell ismernem, hogy igaza volt az egyik bloggernek, aki kritikájában azt kifogásolta, hogy szerinte olyan "lélektelen" ez a könyvsorozat. Ha jobban belegondolok, van ebben valami. Tényleg nem érzelgősködnek a karakterek, aminek én mondjuk valamilyen szinten örülök, de itt az utolsó részben már nekem is szúrta egy kicsit a szemem, hogy a drámai halálokon csak úgy se perc alatt túlléptünk és mentünk tovább. Nem azt mondom, hogy Thomasnak napokig kellett volna bőgnie ennek és annak a halálán, de azért kaphatott volna nagyobb hangsúlyt a dolog, hisz két legjobb barátját vesztette el. Persze, megy tovább a történet, és nincs idő keseregni, mert végig az életéért küzd, de valahogy akkor is jobban megérintethette volna a barátai halála. Talán ez a könyv legnagyobb gyengesége, ez az egyik elem, amin én mindenképp változtattam volna.

Ebben a részben a korábbi karakterek nagy része háttérbe szorult, amit nem bántam különösebben, mert nem kedveltem őket annyira, hogy sírjak a hiányuk miatt. Thomas legtöbbször Minho-val, Brenda-val és Jorge-val "nyomult", ők lettek a csapat, aki küzdött a VESZETT és a Jobb Kar ellen vagy mellett. Brenda-t még mindig nem tudom hova tenni, szerintem olyan semmilyen karakter. Míg a Tűzpróbában még valamennyire aranyos és szimpatikus, itt meg csak volt Thomas mellett, és semmi emlékezeteset nem csinált. Csak volt és kész. Olyan szürkévé vált. Minho-t még mindig csípem, Newtot pedig iszonyatosan sajnáltam a vele történtek miatt. Az ő történetszála az egyik, aminél épp azt éreztem, hogy lehetett volna ezt sokkal mélyebben és drámaibban is átadni. Így is jó volt, de azért mégsem érzem azt a nagy sokkot, amit kellene. Teresa is jelentősen háttérbe szorult, és róla se tudtunk meg valami sokat így a végére. Jobban el lehetett volna magyarázni, hogy miért hisz ennyire  VESZETTben, hogy mit is érez tulajdonképpen Thomas iránt. Kaphatott volna egy kis mélységet a karaktere, ehelyett alig szerepel. Kihagyott ziccer, ha engem kérdeztek. Teresa határozottan összetettebb és érdekesebb karakter, mint Brenda, így ha választani kellene a két lány közül, én Teresa mellett tenném le a voksom.

Mint egy trilógia befejező része, a Halálkúra megadta a válaszokat, amikre a történet eleje óta vártunk. Kaptunk magyarázatot a Kitörésre, a VESZETTre, a világra, amiben élnek, és arra, hogy tulajdonképpen mi is volt a VESZETT célja a kezdetektől. Egy új szervezet tűnik fel, a Jobb Kar, akik a VESZETT ellen ténykednek. Épp ideje volt valami hasonló szervezetnek felbukkannia, hiányoltam is őket, hisz azért sejteni lehetett, hogy nem mindenki ért egyet a VESZETTtel, gondoltam én, hogy lesznek olyanok, akik próbálják felszámolni őket, és akik kiállnak ellenük. Kicsit megkésve felbukkantak, de azért ahogy az ilyenkor lenni szokott, nekik sem teljesen nemesek és tiszták a szándékaik. Mivel elég későn lépnek be a történetbe, így azért nem is tudunk meg róluk olyan sok mindent, amit nagyon sajnálok. Itt volt ezért egy kis hiányérzetem. Jobban is meg lehetett volna magyarázni, hogy mi ez a Jobb Kar, és hogy mit is ténykednek.

Nem hagyhatom ki a könyv végét se. Húgommal beszélgettünk a végéről, miután mindketten elolvastuk, és ő azt mondta, hogy neki nem tetszik, szerinte olyan semmilyen, lezáratlan a vége. Én meg erre azt feleltem, hogy IGEN, épp ez a jó benne. Hogy nem javul meg hirtelen a világ, hogy nem találják meg az ellenszert, hogy nem lesz minden és mindenki boldog, és hogy mindenki vesztett valamit. A VESZETT nem érte el a célját, vagyis nem úgy, ahogy eredetileg szerették volna, Thomasék nem mentették meg a világot, és néhány barátjukat is elvesztették a harcokban, és nem vált belőlük erőltetett megmentő és hős karakter. Hanem fogták magukat és távoztak, mert rájöttek, hogy nem tehetnek semmit, és nem éri meg tovább harcolni mindezért. Nekem egyértelműen bejött ez a "lezáratlan" befejezés, szerintem illet ide, és valami hasonlót vártam. Szerintem épp az ellenkezője hihetetlen, mikor pár tizenéves gyerek megmenti a világot. Lássuk be, egy fecske nem csinál nyarat, és ne essünk azért túlzásba. Ha már a felnőtteknek sem sikerül megmenteni a világot, akkor majd pont néhány tinédzser fogja?

Nem tudtam, mire számítsak a befejezésben a sok negatív külföldi kritika miatt, ennek ellenére nekem összességében mégis tetszett a könyv. Nem azt mondom, hogy tökéletes, nem azt, hogy néhány dolgot nem lehetett volna másképp megoldani, hanem azt, hogy számomra megfelelő lezárása ez a történetnek. Az elejétől a végéig izgalommal olvastam, képtelen voltam letenni, nem lehet rajta unatkozni az biztos. Szerencsére most sem kapott nagy szerepet a romantika, és ez így van rendjén, de azért a többi érzelemre lehetett volna egy kicsit nagyobb hangsúlyt fektetni. A halálok fölött túl hamar túlléptünk, és így elvesztették jelentőségüket, amit kicsit bánok. A "lezáratlan" jellegű befejezés nekem tetszett, sokkal jobb ez így, mintha fuldokolna mindenki a végtelen boldogságban.

Kicsit sajnálom, hogy vége, de ennek itt és így kellett véget érnie. Nem kell ehhez folytatás, így kerek a történet. Persze nem maradunk útvesztős könyvek nélkül, hisz ősszel érkezik magyarul az előzménykönyv, ami mondjuk eddig annyira nem hozott lázba, de ha már megjelenik magyarul, akkor természetesen olvasni fogom. Addig pedig még párszor biztosan újraolvasom az egész trilógiát.

További információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/james-dashner-halalkura
Értékelés: 5/4 (Sajnos, kissé alulmaradt a Tűzpróbához képest, de egy 4 pontot mindenképp megér. Én sajnálom a legjobban, hogy nem adhattam meg rá az 5-öt.)

A könyvet köszönöm a Cartaphilus Kiadónak!

James Dashner: Tűzpróba (Az Útvesztő 2.)

Fülszöveg:
Az Útvesztő-sorozat második kötete.
Már a sorozat nyitókötetében sem volt éppen leányálom a rejtélyes Próbák első szakasza a gyilkos Útvesztőben. A Tisztás túlélői most újabb titokzatos kalandnak, még kegyetlenebb kísérletnek néznek elébe: vár rájuk a Tűzpróba. Az Útvesztő ugyancsak szenzációs bestsellerré lett folytatásában Thomasra és társaira újabb vérfagyasztó megpróbáltatások várnak. A Föld felszínét hatalmas napkitörések jórészt felperzselték, az emberiséget megtizedelte egy halálos vírus. A fiatalok megtudják, hogy ők is megfertőződtek, ám ha kiállnak egy újabb Próbát, meggyógyulhatnak. Kalandos útjuk során nyoma vész a csapat egyetlen lány tagjának, Teresának, és a fiúk elhatározzák, hogy felkutatják, még ha ez az életükbe kerül is. Halvány fogalmuk sincs róla, micsoda elképesztő veszélyek várnak rájuk…

Imádtam az első részt, máig az egyik legkedvencebb könyvem, amivel csak nagyon kevés veheti fel a versenyt. Annyira megszerettem James Dashner trilógiájának első részét, hogy húgommal el is indítottunk egy rajongói oldalt a készülő filmadaptáció várakozásai alatt. Szerintem ebből mindenki le tudja szűrni magának a lényeget, hogy mennyire kedvencem volt az első rész, mennyire tetszett a film, és mennyire vártam a trilógia második részét. Csaknem egy éve várok rá, így iszonyat magasak voltak elvárásaim, amit lássuk be nehezen lehetett volna megugrani. Nem azt mondom, hogy nem szerettem a második részt, mert az korántsem lenne igaz. Csak azt, hogy olyan nagy elvárásaim voltak, hogy azt lehetetlen lett volna teljesíteni. Lássuk be, hogy Az Útvesztő egy tökéletes könyv, és számítani lehetett rá, hogy a második részben a nagy többség csalódni fog.

Én nem csalódtam a könyvben, de megértem azokat, akik igen, hisz a Tűzpróba mindenképp más lett, mint Az Útvesztő. Más a hangulata, a helyszín, a történet vezetése és új karakterek lépnek a régiek helyébe és veszik el tőlük a szereplés lehetőségét. Miután a fiúk kijutottak az útvesztőből egyértelmű volt, hogy kell a koncepcióváltás. Nem lehetett volna még egyszer ugyanazt eljátszani, mert akkor meg az lett volna mindenkinek a baja, hogy megint ugyanazt kell elolvasni, mint az első részben. (Mint mondjuk Az Éhezők Viadalában, Ott is sokaknak nem tetszik, hogy mind az első és mind a második részben ismét az Arénába került Katniss és a többiek.)

Ez a koncepcióváltás elengedhetetlen volt, az írónak valami újat kellett mutatnia. Ennek lett egy nagy hátránya és egy nagy előnye. A hátránya, hogy valahogy kiveszett a történetből az első rész misztikussága és rejtélyessége. Persze itt is vannak titkok és rejtélyek, de a könyv hangulata valahogy nem ugyanaz, mint Az Útvesztőnél volt, ezt még én is elismerem. Ott mindent körüllengett a bizonytalanság egészen a végéig, és mindezt annyira jól át tudta adni Dashner. A Tűzpróba az első résszel szemben már egy teljesen felvállalt poszt-apokaliptikus regény, a történet minden eleme ezt támasztja alá. Lepusztult a világ, egy vírus szedi áldozatait, amelynek az ellenszerét a kiválasztottaknak kell megszerezniük. Zombik mászkálnak az emberek között és megölnek mindenkit, aki az útjukba kerül, míg egy kétes és igen megkérdőjelezhető szándékok által vezérelt kutató csoport, a VESZETT próbálja kezébe venni az irányítást és megmenti az emberiséget. Az első könyvnél a végéig nem lehetett tudni, hogy milyen könyv ez míg itt már teljesen biztos, hogy egy poszt-apokaliptikus történetről beszélhetünk. Nekem pedig egyik nagy kedvencem a műfaj.

A történet szerkezeti felépítése is más, itt nem egy zárt helyen vannak a fiúk és onnan kell kijutniuk, hanem a forró sivatagon, Perzseltföldön át kell a VESZETT által kijelölt célhoz egy meghatározott idő alatt elérniük. Ez a második Próba, és a teljesítés során ismét több Változóval állják útjukat. A csapat útra kell, hogy eljussanak a célhoz, közben pedig új karakterek csatlakoznak hozzájuk. Néhány szó az új karakterekről. Jorge valahogy nem hagyott bennem mély nyomokat, olyan semleges maradt számomra. Arist kedveltem, habár sosem tudtam megbízni benne igazán. Tudtam én, hogy sántikál valamiben, és mennyire igazam lett a végére. Brenda-t pedig még nem tudom hova tenni. Én valami nagy harcos amazonra számítottam a külföldi vélemények nyomán, egy erős női karakterre... erre Brenda inkább volt aranyos, mint félelmetes. Annyira fura volt, hogy folyton ölelgette Thomast és mindig odabújt hozzá, hogy nem tudom mit gondoljak róla. Remélem ennek a túlzottan közvetlen viselkedésének lesz később valami magyarázata, mert ha nem, akkor nem értem, hogy mi szükség volt rá.

Nem szeretnék elfelejtkezni a régi kedvencekről sem. Thomas maradt amilyen volt, igazából kedvelem őt, de sosem volt a kedvencem. Nekem valamiért mindig is Minho volt a fiúk közül legszimpatikusabb, és ahogy magára öltötte a "kemény vezető" szerepet... olyan elszánt és tökéletes vezér volt, amilyet keveset lehet látni. Kétségtelenül jól állt neki ez a szerep. Newt most sem sokat szerepelt, amit nagyon sajnáltam, az első részben ő és Alby voltak a nagy kedvenceim. És aztán maradt Teresa... meg volt a magyarázata mindenre amit tett, és végül is érthető minden, valamiért akkor is megutáltam őt. Thomashoz hasonlóan én se tudok már rá ugyanúgy nézni, mint azelőtt, amit nagyon sajnálok, mert őt is nagyon bírtam az első részben.

Sajnálom, de nem bírom ki, hogy a végén ne ejtsek néhány szót a magyar fordításról. Egyrészt örülök,  hogy a régi "kulcsszavakat" megőrizték és nem máshogy fordították le, ami könnyen megeshetett volna a fordító váltás miatt. Ám a második rész fordításával ennek ellenére mégis volt egy nagy gondom. Engem kifejezetten idegesített az erőltetett tiniszleng, amivel a szereplők némelyike beszélt. Lehet, hogy rosszul emlékszem, de az első részben nem volt ilyen sok tiniszleng és szerintem ide se kellett volna. Tinédzserek a szereplők, igen, de akkor se kellene úgy beszélniük hogy "lécci", "köcci" és hasonlóak, mert ettől inkább dedósnak tűnnek. Ugyan, melyik tinédzser használ ilyen szavakat? Senki. Az új könyvre jellemző "egyedi szavak" fordításával nekem nincs bajom, lehetett volna rosszabb is, én se tudtam volna ezeknél jobbat kitalálni. A Buggyant (ami ugyebár "Crank" angolul) elsőnek nagyon zavart, de a könyv végére megszoktam és aztán már fel se tűnt.

Bajban vagyok, mert az első rész az egyik legkedvesebb könyvem, és nagyon elfogult vagyok a könyvsorozattal, így még ha akarnék se tudnék objektív véleményt írni róla. Az első rész színvonalát nem éri el, arra a maximális 5* pontot adtam, amit itt sajnos nem tehetek meg. Nem rossz a könyv, én élveztem ezt a sötét és izgalmas kalandot, ami már minden kétséget kizáróan egy poszt-apokaliptikus történetet mesél el. De előre figyelmeztetni akarok mindenkit, a Tűzpróba teljesen más hangulatú és stílusú, mint Az Útvesztő volt. Nem olyan misztikus, viszont annál sötétebb és komorabb. Sokat vacilláltam a négy és az öt pont között, mégis megadom rá a gyenge öt pontot, de tudom, hogy csak azért mert elfogult vagyok. Ez van, lőjetek le érte. A kiadó 2015 tavaszra ígérte a trilógia befejező kötetét. Nagyon várom már. És ne feledjétek, hogy a Tűzpróba könyvből készült film 2015 szeptemberben érkezik a mozikba.

További információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/james-dashner-tuzproba
Értékelés: 5/5 (Gyenge öt pont, de akkor is az.:)

James Dashner: Az Útvesztő (Az Útvesztő 1.)

A történet:
Thomas egy hideg, sötét liftben tér magához, s az egyetlen dolog, amire emlékszik, az a keresztneve. Minden más eltűnt az emlékezetéből. Amikor a lift ajtaja kinyílik, Thomas a Tisztáson találja magát egy csapat srác között. A Tisztáson élő fiúk mindennap Futárokat küldenek a lakóhelyüket körbeölelő Útvesztőbe, amelyet nehéz kiismerni, mivel a falai minden éjjel elmozdulnak. Thomas, az utolsóként érkező újonc számára egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy az Útvesztő egy kód, ami megfejtésre vár. Úgy dönt tehát, hogy ő is Futár lesz. Annak viszont, hogy a megfejtés közelébe kerüljön, komoly ára van: például olyan lényekkel is találkoznia kell, akik elől mindenki más menekül.
EGYSZER CSAK MINDEN MEGVÁLTOZIK…megérkezik a Tisztásra az egyetlen lány, Teresa, aki nemcsak Thomasra lesz nagy hatással, hanem az egész csapat sorsára is. James Dashner trilógiájának első kötete egyszerre borzongató, izgalmas és elgondolkodtató. Az Útvesztőben megidézett világra akkor is kíváncsiak vagyunk, ha nem valljuk be. A tudatalatti és az emlékezet különböző szintjei mindannyiunk életét befolyásolják, és Dashner erre az ismerős érzésre építi Az Útvesztőt, és csalogat bennünket egy saját szabályai szerint működő másik világba, a Tisztásra, ahol a fantázia és a valóság egyszerre van jelen.

Hát ez a könyv valami isteni! Egyszerűen nem tudok rá jobb szavakat, csak annyit, hogy tökéletes, izgalmas, egy olyan történet, amit mindenkinek feltétlen olvasnia kell. El sem tudom mondani milyen nagy felüdülés volt olvasni ezt a könyvet, főleg a mostani sok tini románcos könyvek között, üdítő változatosságot jelentett. Úgy tudtam, hogy ez egy egykötetes könyv, de a vége arra utalt, hogy lesz még itt folytatás, és ennek most kimondottan örülök több szempontból is, úgy érzem, hogy itt nem feleslegesen nyújtja el az író három kötetbe a történetet, hanem igenis van még mondanivalója, sőt.... szerintem még csak eztán jön a java.

Thomas a készülő filmes adaptációban

Na, de akkor kezdjük az elején. Itt van nekünk a főhős, Thomas, aki emlékek nélkül kerül erre a titokzatos helyre, ahol rajta kívül még vagy 50 fiú tartózkodik, nem emlékszik semmire a korábbi életéből, se arra miért került ide. Nehezen de végül beilleszkedik a Tisztásbeli élet mindennapjaiba, ahol a többiek által már korábban felállított rendszerhez kell igazodnia és abban megtalálni a saját útját. Közben persze próbál visszaemlékezni, hogy ki volt korábban, mielőtt idekerült és szeretné megtalálni a kiutat az útvesztőből. Az ott lévő fiúk se emlékeznek semmire, csak annyit tudnak, hogy ezentúl a Tisztás az otthonunk és az itt töltött két év alatt egy jól működő és hatékony rendszert építettek ki maguknak. Mindenkinek van valami dolga, felosztották magukat csoportokra, még vezetőket is választottak, akik irányítanak, egy igen szép "minitársadalmat" építettek ki maguknak azért, hogy képesek legyenek túlélni. A Tisztásból több út nyílik az azt körülölelő Útvesztőbe, amelyben valahol megtalálható innen a kiút.... csak az a gond, hogy minden egyes nap elmozdulnak az Útvesztő falai, így nehezítve azt, hogy valaha ki tudjanak innen jutni. Itt meg kell jegyeznem, hogy én imádom a labirintusos történeteket, így már akkor tudtam, hogy nekem olvasnom kell ezt a könyvet, mikor a leírásban láttam, hogy egy útvesztőbe kerülnek a szereplők.

Az Útvesztő

Tehát a fiúk mindent szépen kigondolnak és elég élhetővé teszik az itteni életet maguknak. Thomas a főszereplő elég szimpatikus a maga módján, mégse kedveltem meg annyira, hogy kijelentsem ő az abszolút kedvencem. Aztán persze az 50 másik fiúból néhány szintén kiemelkedik a tömegből, itt van az úgymond vezető Alby, barátja Newt, a gonoszkodó Gally, a Futárok Elöljárója (értsd a csoportjuk vezetője) Minho, a mindig locsogó Chuck, aki Thomas barátja lesz, na meg persze az egyetlen lány, Teresa. Ha nagyon kötözködni akarok, akkor meg kell jegyeznem nem értem miért csak egyetlenegy lány van az 50 fiú között, de lehet ez még később meg lesz magyarázva, vagy ha nem, akkor elég fura. Mégis, ha azt nézzük, hogy nincsenek lányok az csak jó jel, hiszen akkor nem lesznek ilyen béna tinirománcos kavarások, ami valljuk be nem is hiányzott ebből a sztoriból.

És ez az egyik, ami kifejezetten tetszett ebben a könyvben, hogy nem volt benne szerelmi háromszög, se szerelmi szál, se szerelmi nyavalygás és ömlengés (bár valahogy sejtem, hogy később már nem tudjuk kikerülni Thomas és Teresa miatt), hanem végig az izgalmakon, a rejtélyeken és akción volt a hangsúly, közben pedig ezernyi más érzelmet élhettünk át a főhőssel együtt. Vele ismertük meg ezt a helyet, vele barátkoztunk össze a többiekkel, vele kezdtük el megfejteni a rejtvényeket és vele harcoltunk az útvesztő mélyén. És épp ezért lehet Thomast megkedvelni, mert általa úgy érezzük a könyv főszereplőjévé válhattunk.

A Doboz és a fiúk

És akkor a végéről is pár szót. Én végig azt hittem, hogy valami mágikus magyarázata lesz ennek az egésznek, mint mondjuk a Fantasztikus labirintus című filmben, de aztán kiderült, hogy az egész csak egy jól kitalált és megtervezett kísérlet, hogy az Alkotók ezáltal a legrátermettebb fiúkat megtalálják azért, hogy.....

ÉS EZ A NAGY KÉRDÉS! Mert igazából a végén semmi lényeges nem derül ki, hogy tulajdonképpen miért is volt erre szükség, hogy ki áll az egész mögött, csak kapunk pár apró elhintett kis morzsát, utalva a borzalmas külvilágra, ahol az emberiség és világ nagy része elpusztult a Kitörés miatt, meg a főhőseink (már akik megmaradtak a végére) végre egy kicsit biztonságban érzik magukat és aztán..... bumm!  A vége epilógus levélben egy újat csavar az író a történeten és kiderül, ez csak a kezdet volt és dehogy vannak a hőseink biztonságban, mert eztán majd jön a második szakasz. El sem hiszem, hogy lehet így véget vetni egy könyvnek, miközben nem is kaptunk elegendő magyarázatot a kérdéseinkre. Annyi titok van még itt, és ÉPP EZÉRT VÁROM ISZONYATOSAN A FOLYTATÁST! Remélem mihamarabb megjelenik majd magyarul is.

A könyvről:

http://moly.hu/konyvek/james-dashner-az-utveszto

5/5*

+ A végére egy kifejezetten jó hír! Igen, ebből is készül film, már javában tart a forgatás és néhány képet már meg is osztottak a filmből, ezeket meg lehet találni a neten. :) Premier: 2014. február 14.

Cast:

Thomas: Dylan O'Bryan

Newt: Thomas Brodie-Sangster

Teresa: Kaya Scodelario

Gally: Will Poulter

Minho: Ki Hong Lee

Chuck: Blake Cooper

Alby: Aml Ameen

Ava Paige Kancellár: Patricia Clarkson

Tehát a képek