Attack on Titan (Háború a titánok ellen) 4. évad összegzés

Lehet valaki már unja, hogy a harmadik bejegyzés érkezik egymás után ugyanabban a témában, de én nem, szóval sajnos most ez így alakult. Annyira Attack on Titan lázban égek az utóbbi hónapban, hogy kénytelen voltam kiírni magamból a gondolataimat és több bejegyzést szerettem volna szentelni a sorozatnak, mert van bőven miről beszélni. Az első két évadról és a harmadikról írt összegzésemet már olvashatjátok, így nem maradt más hátra mint az utolsó évad. Sajnos csak négy évad van összesen, és habár szomorú vagyok amiatt, hogy nincs tovább, de ez a történet így kerek. Tudni kell befejezni a dolgokat és nem kell mindent a végtelenségig nyújtani, mint ahogy azt számos másik sorozat teszi akkor is, ha egyáltalán nem indokolt. Vágjunk bele az utolsó évad értékelésébe, ami erősen SPOILERES lesz!

A negyedik évad tökéletes az elejétől a végéig. Ennyi lenne a rövid és velős összegzésem, de próbálom kifejteni részletesebben hogy mi mindent imádtam benne. Annyi, de annyi mindenről tudnék beszélni, hogy lehet csapongani fogok a témák között, de igyekszem azért egy normálisan összeszedett összegzést keríteni most nektek. Azt, hogy tökéletes az elejétől a végéig értsétek úgy, hogy minden egyes rész 10/10-es, az összes résznél úgy ültem a képernyő elé ragadva, hogy alig vártam a folytatást. Itt már tényleg minden kiderül, minden kérdésre és titokra választ kapunk.

A negyedik évad szintén két részből áll. Az első rész fő történetszála Marley megtámadása, a második részben pedig megindul a Menetelés a világ elpusztítására. Az egyik nagy változás az előző évadokhoz képest, hogy itt megváltozik a történet szerkezeti felépítése. Korábban lineáris történetmesélést kaptunk, most viszont további négy évet ugrunk az időben és innen vesszük fel a fonalat, hogy aztán folyamatos visszaemlékezéseket kapjunk arról a négy évről és hogy mi vezetett odáig, ami négy évvel később történt. Senki ne ijedjen meg tehát, hogy a negyedik évad első részében random ismeretlen gyerekeket kell nézni és hogy mit csinálnak egy háborúban, mert igenis a jó sorozatnál vagyunk, csak most máshonnan kezdődik el a történet és később jutunk el az eredeti főhőseinkhez.

Az évad első felében kapunk egy alaposabb bemutatást Marley-ról és az ott élőkről, ami tényleg jól jött, mert végre többet megtudhattunk az ellenségről. Jó persze, Grisha emlékeiben már láttuk, hogy honnan jött és hogy mi a helyzet Marley-ben, de jó volt végre normálisan látni mindezt. Vitathatatlanul az volt ezzel a cél, hogy a Marley-ban élők némileg közelebb kerülhessenek a szívünkhöz és egy reálisabb képet kaphassunk arról mit miért csinálnak. Hogy megértsük őket, hogy megértsük miért indítottak támadást Paradis ellen kilenc évvel ezelőtt, és felébredjen bennünk némi empátia irántuk és ne legyen olyan egyoldalú az egész. Hogy ne ők legyenek az egyértelmű „fő gonoszok”, hanem megértsük a második oldalt is. Ez mind szép és jó, csak az a gondom ezzel, hogy Marley akkor is a fő gonosz ebben a történetben, akárki akármit mond. Ők robbantották ki a háborút, ők kezdték az egész konfliktust, ők szabadították rá a titánokat Paradisra, és ők provokálták ki az egész háborút, amit aztán persze megkaptak.

A Marley Birodalom egyértelműen a Náci Németország mintájára íródott, hogy ezt már korábban megjegyeztem és lehet én vagyok a szívtelen, de én nem nagyon tudtam sajnálni őket azért, ami végül történt. Hisz maguknak okozták az egészet. Azt viszont továbbra is szörnyű volt nézni, hogy a náluk rekedt eldiánokkal bántak, és az egészben csak az eldiánokat sajnáltam igazán. Kapunk egy közelebbi képet arról, hogy működik ez az egész harcos kiképzés, és hogy mossák át a gyerekek agyát egészen fiatalkoruktól kezdve, hogy aztán engedelmes és agresszív harcost kreáljanak belőlük, akik végül minden parancsukat gondolkodás nélkül követik. Elvakult és gyűlölködő fanatikust nevelnek ezekből a gyerekekből és kihasználják őket, hogy nekik dolgozzanak és értük öljenek a háborúikban, és értük támadjanak meg ártatlanokat. A legékesebb példa erre az egyik új karakterünk, Gabi, de róla majd később ejtenék szót.

Megismerhetjük Reiner múltját, amit jó volt látni, és őt viszont nagyon sajnáltam. Szegényt még mindig kínozza a bűntudat azért, amit tett és még mindig őrlődik az egészen, bár ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor igenis megérdemel egy kis bűntudatot és igenis szenvedjen. Jó, persze az öngyilkosság azért túlzás, Reiner többször gondol erre az évadban és szinte már csak a halált várja, de aztán történik valami, ami miatt még nem adhatja fel és mindig tovább megy. Aztán szerencsére Reiner végül megkapja a lehetőséget majd a megváltásra és hogy valamilyen szinten jóvá tehesse a múlt hibáit. Reiner mellett felbukkan a három másik eddig ismeretlen intelligens titán is, akiket eddig nem nagyon láthattunk, az Állkapocs Titán, a Hordár Titán és a Csatapöröly Titán. Ők nem kapnak olyan kiemelt szerepet, és kettő közülük nem marad a végéig, de tényleg olyan sok karakterünk van, annyi mindenkinek kell játékidőt adni, hogy nem bánom, hogy ezekre a titánokra nem maradt olyan sok idő, mert amúgy se adtak hozzá sokat az egészhez.

Az évad első felének egyértelmű csúcspontja mikor Eren beépül Marley-ba és váratlanul felbukkan Reiner-nél. Az a rész, amiben elbeszélgetnek a kettejük múltjáról és Reiner szinte könyörögni kezd Erennek a megbocsátásért nagy kedvencem, és érdekes volt nézni a párhuzamot, hogy Eren épp ugyanazt csinálta, amit korábban Reiner-ék. Beépült az ellenség közé majd egy váratlan támadással döntötte romba a békéjüket amiben eddig éltek. Aztán megindul a teljes támadás Marley ellen és minden korábbi főhősünk végre felbukkan és ekkor indul be igazán a sztori.

Az évad második felében tovább folytatódik a háború Eldia és Marley között, majd fokozatos visszaemlékezésekben láthatjuk mi vezetett a történtekhez. Eren és Zeke manipulálják a háttérből az eseményeket, senki sem érti ezek ketten mit terveznek, és ha ez nem lenne elég még ők is elárulják egymást, én meg csak kapkodtam a fejem, hogy most akkor mi van. Kis túlzással részről részre változik, hogy ki kivel vagy épp ki ellen harcol, pörögnek az események ezerrel és haladunk a végső kimenetel felé. Megindul a Menetelés és Eren beváltja amit korábban megfogadott. Bármit megtesz annak érdekében, hogy megvédje a szeretteit, a hazáját és hogy bosszút álljon azért, amit velük tettek korábban. És tényleg elmegy a végsőkig, Eren egy percig sem viccelt.

Fura volt látni, hogy a negyedik évadban Eren a rosszfiú szerepébe került és mint valami antihős szerepében tetszelgett, aki minden rossz okozója. Hol van már a mindig mosolygós szemű életvidám kisfiú, aki az elején volt? Hol van már a bosszúvágytól fűtött akaratos és meggondolatlan fiú, akit annyira szerettünk? Eren felnőtt és eltűnt a szeméből a korábbi fény. Az elkerülhetetlen jövő képe és mindaz, amit meg kell tennie mindenki védelmében hatalmas súlyként nehezedik a vállára. Eren határozottan tör előre a célja felé és ebben senki és semmi nem tudja megakadályozni. Mintha lelkiismeret és mindenféle bűntudat nélkül csinálná mindezt a sok szörnyűséget, amit tőle eddig nem szoktunk meg, és ezt igazán rossz látni. Később persze kapunk erről egy árnyaltabb képet, mert persze hogy Erent belülről emésztette a bűntudat mindenért, de akkor is végigvitte az egészet, mert tudta, hogy csak így mentheti meg a szeretetteit és a hazáját, még akkor is ha közben ez némi áldozatba került.

Eren teljesen elvágta magát mindenkitől, szándékosan távolodott el Mikasa-tól és Armintől, és talán a legszomorúbb az volt, mikor teljesen nyilvánvalóan direkt módon beolvasott mindkettejüknek és lehordta őket mindennek, csakhogy távol tartsa őket magától és megutáltassa magát velük. Szegény Mikasa és Armin nem ezt érdemelték, nem vitás. Ennek ellenére mindketten a végsőkig kitartottak Eren mellett és próbálták őt jobb belátásra bírni vagy megmenteni és amikor már tényleg nem maradt más lehetőség, csak akkor kerültek vele szemben, hogy ők legyenek végül azok akik pontot tesznek az Erennel kapcsolatos gondok végére. Szomorú volt látni, hogy ide jutott a hármójuk barátsága, de Eren szándékosan áldozta fel a barátságukat azért, hogy megmentse őket és ha ő maga nem is, de legalább mindenki más aztán békében és sokáig élhessen.

Itt szeretnék áttérni Eren és Zeke kapcsolatára, mert ebben az évadban az ő dinamikájuk határozta meg az események alakulását. Végre jobban megismerhettük Zeke-t és láthattuk az ő szemén keresztül, hogy mi történt vele gyerekkorában és hogy mi vezetett ahhoz, hogy aztán végül feladta a szüleit, hogy önmagát mentse. Én tényleg tragikus karakternek tartom Grisha-t mindenért, ami vele történt, de az nem vitás, hogy Zeke-el milyen kegyetlenül és rideg módon bánt. Nem csoda, hogy Zeke mindig neheztelt rá és nem csoda, hogy feladta a szüleit. Ilyen szülőkért én se törtem volna magam. Tényleg érdekes volt látni a párhuzamot aközött, hogy Grisha milyen rossz apja volt Zeke-nek, és hogy aztán évekkel később, mennyire jó apja volt Erennek. Mintha két teljesen különböző emberről lett volna szó. Egyértelműen tanult a hibáiból és olyan jó apja lett Erennek, mint Zeke-nek soha, bár ez nem mentség arra, amit korábban művelt. Másik kedvenc részem az évadban, mikor Zeke és Eren végignézik Grisha múltbéli emlékeit, mert Zeke meg szerette volna mutatni Erennek, hogy az apjuk tette őt tönkre és tette olyanná, amilyen lett. Hogy aztán Zeke nagyot koppanjon és azzal szembesüljön, hogy Grisha mennyire jó apja volt Erennek és mennyire szerette a második családját.

Zeke valamiféle megmentő szerepben képzelte magát, aki megment mindenkit, persze csak a saját tervei szerint, és azt hitte, hogy ő lehet az, aki jobb belátásra bírja Erent és megmentheti őt saját magától. Egy sajnálatraméltó és gyenge kis testvérként gondolt rá, akit az apjuk ugyanúgy elrontott, mint őt magát. Közben féltékeny is volt rá, hogy Grisha Erent mindig szerette, míg őt nem. Mindeközben fel se tűnt neki, hogy Eren manipulálja őt végig és épp fordítva történnek a dolgot. Eren lesz az, aki végül kihasználja Zeke-t és Eren lesz az, aki a maga céljaira használja Zeke-t és elárulja őt. Szerintem Erent igazából sosem érdekelte Zeke igazán, és csak ki akarta őt használni a terveihez. Amúgy nem törődött vele, de azért a szíve mélyén sajnálta a múltja miatt.

Nem feledkeztem meg Levi-ről sem, és róla szintén ejtenék néhány szót. Ebben az évadban Levi és Hange maradtak talán az egyetlen értelmes felnőttek a csapatban akik próbáltak némi józan észt hozni az események sűrűjébe és a nagy összevisszaságba. Fura volt látni, hogy a korábbi Felderítő Osztag nagy része nincs többé és alig maradtak páran közülük, és hogy a jelentőségük is mondhatni megszűnt mert már mindenki a nagy eldiai hadsereghez tartozott és nem voltak külön felderítők, kapuőrök, katonai rendőrség és így tovább. Levi és Hange jó kis párost alkottak most és próbáltak rendet teremteni a káoszban, ami persze nem mindig jött össze nekik. Fájdalmasan hiányzott Erwin, ha engem kérdeztek, néha jól jött volna az eszével és ha még mindig élne, akkor biztos máshogy alakultak volna a dolgok.

Külön tetszett az évadban, hogy Levi végig szúrós és gyilkos tekintettel méregette Zeke-t, és alig bírta megállni, hogy ne essen neki és vágja fel darabokra. Csak a közös célért tűrte meg Zeke-t, Zeke pedig folyamatosan feszegette Levi határait és végig az idegeire ment. Levi eközben magában vívódott azon, hogy nem tudta teljesíteni az Erwinnek tett utolsó ígéretét és hogy nem végezhet a Fenevad Titánnal. Szegény Levi az évad második felére elég ramaty állapotba került, és olyan sérüléseket szenved, ami miatt aztán egy időre harcolni sem tud, de ez sem akadályozza meg abban, hogy a végén a nagy összecsapásban részt vegyen és végre végezhessen Zeke-el, amikor alkalma adódik rá.

Sasha halála sem maradhat ki, ami engem tényleg nagyon váratlanul ért. Na nem az, hogy egy főszereplő meghal, mert korábban szintén haltak meg fontosabb szereplők, de azt sosem vártam, hogy épp Sasha lesz az, akitől el kell búcsúznunk. Sasha volt az egyik legártatlanabb és legaranyosabb karakter, akit csak szeretni lehetett és tényleg nagy űrt hagyott maga után. Jean, Connie és Sasha trióját szerettem már a harmadik évadban is, és fájó volt látni, ahogy a lány halála milyen űrt hagyott Jean és Connie életében utána. Azt pedig különösen fájt látni, hogy Sasha halálával nem láthattunk sokat Sasha és Niccolo kapcsolatából, csak utalásokat kaptunk arra, hogy szerelmesek lehettek egymásba. Niccolo és Kaya reakciója volt az egyetlen valós reakció arra, mikor megtudták ki ölte meg Sasha-t, és sajnálom, de akkor egy percig nem sajnáltam Gabi-t és hogy mindketten végezni akartak vele.

Sasha halálának persze igazán fontos szerepe Gabi karakterfejlődése szempontjából volt. Gabi és Falco a két új karakterünk, a két harcosjelölt gyerek, akik belekeverednek a Marley-i támadásba, majd Gabi dicsőségtől és bosszúvágytól hajtva rohan a vesztébe, ahova Falco pedig követi. Nem értem miért tartják sokan idegesítőnek Gabit, mert Gabi Eren női megfelelője és Gabi épp ugyanazt csinálta, amit Eren csinált gyerekként és kettejük karaktere kísértetiesen hasonlít egymásra. Sőt Gabi és Falco dinamikája pedig Eren és Mikasa kapcsolatára reflektált. Ahogy Mikasa mindig védelmezte Erent amikor az a vesztébe rohant és mindig mellette állt, ha kellett, Falco ugyanezt csinálta Gabi-val. Az utóbbi viszont legalább képes volt arra, hogy bevallja, hogy miért loholt mindig Gabi után, Mikasa és Eren viszont valahogy sose tudták bevallani egymásnak, hogy mit éreznek valójában a másik iránt. Nekem nagyon tetszett Gabi és Falco történetszála az elejétől a végéig és Gabi karakterfejlődése tökéletesen lett felépítve, engem soha nem idegesített egy percig sem.

Még annyi mindenről tudnék mesélni és áradozni, de megint nagyon hosszú lett ez a bejegyzés, és nem akarom a végtelenségig nyújtani, így néhány kedvenc történésemet vagy karakteremet a végén csak röviden szeretném megemlíteni. Jeant még mindig imádom és végre egy olyan felelősségteljes vezető lett belőle, ami mindig ott volt benne. Hange-t szintén imádom, őt a folyton kutató kíváncsisága és szinte gyermeki lelkesedése miatt lehet szeretni. Szegény hősi halált halt a végén, de megtette ami tőle telt, hogy a többieknek esélyük legyen tovább folytatni. Talán én vagyok az egyetlen, de Floch-t szintén imádtam, mert ő is nagy karakterfejlődésen ment keresztül és hol van már a korábban sírva nyivákoló újonc aki korábban volt. Kegyetlenül és elszántan haladt előre Eren céljaiért és kvázi a yeageristák vezetőjévé lépett elő, Eren jobbkezévé a harcok során. Floch elszánt fanatizmusa rémisztő, de valamilyen szinten érthető. Eren, Floch és a yeageristák tényleg csak Paradis védelme érdekében tettek mindent, mert az teljesen nyilvánvaló, hogy a béke nem megoldás. Béke nem lehet máshogy, csak ha teljesen és véglegesen megszabadulunk az összes ellenségtől.

Kaptunk megható és érzelmes pillanatokat bőven, de voltak humorosabb részek is. Tetszett az a jelenet, mikor arról beszélget a csapat, hogy Eren halála után ki örökölje meg a titánjait, és Eren kijelenti, hogy nem szeretné, hogy bárki legyen a barátai közül, mert nekik hosszú és békés életet szeretne, mert ők az egyetlenek, akikkel valóban törődik. Ezen mindenki elpirulva zavarba esik, mert Eren ilyen nyíltan még sosem mondta ki, hogy szereti őket. Tetszett az a rész, mikor Sadis és Magath parancsnok összedolgozva feláldozzák magukat. Tetszett az a rész, mikor Erenék elsőnek mennek Marley-be és szembesülnek azzal milyen a falakon kívüli világ és hogy mennyire fejlettebb és modernebb az az ország, mint Eldia, ahonnan ők jönnek. A sorozat lezárása pedig keserédes, lehet pozitívnak vagy negatívnak is értelmezni, ki hogy áll hozzá. Számomra mindenképp szomorú hogy ilyen sokan meghaltak, de akik életben maradtak legalább békében élhetnek. Egy ideig legalábbis mindenképp, de a béke ugyebár sosem tart sokáig. Amíg vannak emberek, addig mindig lesz háború, és ez a nagy tanulság a sorozat végén. Érdemes megnézni a vége stáblistát.

És most már tényleg utolsó gondolatként, de azt sem szerettem volna kihagyni, hogy minden egyes évad remek főcímdalt kapott, az intro-k röviden felvázolják az adott évad fő történéseit, néha kicsit spoileresen, de igazából nem is spoiler egyik se, mert úgyis csak utólag lehet megérteni a képkockákat, mikor megnéztük az évadot. A sorozatnak valami csodás soundtrackje van, fülbemászó zenékkel néha japánul, néha angolul, de tényleg imádom a soundtrack-et, és egy ideje a zenéket hallgatom. Szerintem ebből az összesen három áradozó és istenítő bejegyzésből tökéletesen átjött mindenkinek, hogy mennyire imádtam az Attack on Titan sorozatot és hogy egyértelműen az egyik örök kedvencemmé vált, amit biztosan párszor újra fogok még nézni. Tényleg mindenkinek szívből ajánlom!

Értékelés: 10/10

Előzetes:

Attack on Titan (Háború a titánok ellen) 3. évad összegzés

Az előző bejegyzésem folytatásaként érkezik most az Attack on Titan anime harmadik évadáról az összegzés, ahogy ígértem. Az első két évadról írt kritikám elején minden fontos tudnivalót és információt meg lehet találni a sorozatról, így a szokásos rövid felvezetőt, most kerülném, ha nem gond és csapjunk is bele rögtön a dolgok sűrűjébe. Ez a kritika szintén SPOILERES, ennek tudatában olvassatok tovább.

Úgy érzem a harmadik évad egy igazi fordulópont a történet alakulása szempontjából, mert most értük oda, hogy végre elkezdjük megérteni kik ezek a titánok, kiderül honnan jöttek és kik szabadították rá őket a főhőseinkre. Rengeteg fontos információ derül ki ami aztán alapjaiban megváltoztatja a sorozat irányvonalát és lassan a fókusz átkerül egy másik nagy ellenségre. Mert igen, mint sejteni lehetett nem maguk az óriások az igazi "rosszfiúk", hanem azok akik az óriások felbukkanása mögött állnak.

A harmadik évad két részre tagozódik és ez alapján szeretném összegezni az eseményeket. Az első részben kicsit megváltozik a korábbi hangulat, mert míg eddig a titánok ellen történt a harc, addig most egy belső lázadásnak és kormánypuccsnak lehetünk a szemtanúi. Most már az embertársakkal kell megküzdeni, azokkal, akikkel korábban soha nem hitték volna, hogy harcolniuk kell valaha. Megmondom őszintén kicsit fura volt számomra az elején, hogy az évad első felében alig voltak óriások, de aztán rájöttem, hogy igenis szükség volt erre a szálra, mert először mindenkinek a saját háza táján kell rendet tennie. A hamis királyt és a korrupt kormányt meg kell dönteni, és egy kompetens vezetőt és vezetést kell döntési pozícióba emelni, hogy aztán a belső viszályoknál sokkal fontosabb ügyekkel lehessen foglalkozni.

Éppen ilyesmivel indul az évad, hisz Erwin terve nyomán egy tökéletes puccsot hajtanak végre és az igaz királynő kerül a trónra, oda ahova tartozik. Mondjuk arról lehetne vitatkozni, hogy Historia-nak valóban van-e joga a trónra vagy sem, hisz csak egy fattyú, de ő az utolsó leszármazott akiben a királyi vérvonal még megtalálható így gyakorlatilag nem nagyon van más lehetőség. Bár ha reálisan nézzük Histora szerepe inkább csak reprezentatív, mert a valódi hatalom a katonaság kezében van, akárhogy szépítjük a dolgot. És ez most nem rossz dolog, mert épp az kell, hogy a katonaság kezében legyen a hatalom és végre elindulhasson a küldetés a Mária fal visszaszerzésére.

Tetszett ez az egész belső polgárháborús hangulat, bár annak nem örültem, hogy szegény felderítőinket a nép ellenségének kiáltották ki. Mintha nem ők lettek volna azok akik önzetlenül életüket kockáztatva merészkedtek ki az ismeretlenbe és végeztek a felbukkanó óriásokkal. Mindenki igen hálátlanul állt hozzájuk. Aztán persze kiderült az igazság és minden a helyére került, de akkor is fájt látni ezt a sok hazugságot és ami vele járt. Külön örültem annak, hogy végre megtudhattuk Eren hogyan szerezte meg a Titán képességét és hogy honnan származik mindez és mi köze ennek az egésznek Eren apjához és hogy ő milyen titkokat rejtegetett. Eddig még nem volt konkrétan megnevezve, de kiderült, hogy hívják Eren titánját hivatalosan, és ennél jobban nem is illene hozzá a Titán amit kapott.

Szeretnék néhány szót szentelni Grisha múltjának, mert nem tudok szó nélkül elmenni mellette. Eren apjából eddig nem sokat néztem ki, de látva, hogy honnan jött és mi mindenen ment keresztül, egészen megsajnáltam szegényt. Tényleg sajnálom, mert talán az egyik legtragikusabb karakter az egész sorozatban. Viszont kísérteties volt nézni a párhuzamot a Marley Birodalom internáló táborai és a náci birodalom koncentrációs táborai között. A marlye-i emberek úgy bántak a náluk rekedt eldiánokkal, mint anno a nácik a zsidókkal, hisz ott a karszalag, táborokba zárták őket és minden lelkiismeret-furdalás nélkül végeztek velük néha csak szimpla szórakozásból. Úgy bántak velük, mint az állatokkal, és persze használták őket a vérük miatt, hisz csak belőlük lehetett óriást vagy intelligens titánt csinálni. Elnyomásban és szenvedésben tartották őket és nem csoda, hogy Grisha irántuk való gyűlölete végül oda vezetett, ahova aztán eljutott.

Emellett kaptunk némi háttérinfót Levi és Erwin gyerekkorából, és mivel mindketten kedvenc karaktereim, így örültem annak, hogy megtudhattuk honnan jöttek vagy hogy valóban mi motiválja őket az életükben és a cselekedeteikben. Az évad első felének legjobb új karaktere vitathatatlanul Kenny lett, imádtam a szemétládát és vele végül Levi kissé homályos gyerekkora a helyére került. Megismerhettük az Ackermann-ok kicsodák és miért különlegesek és kicsit fura volt számomra, hogy kiderült Levi szintén az Ackermann vérvonalból származik. Kis negatívum ezzel kapcsolatban, hogy úgy érzem nem fektettek elég nagy jelentőséget annak hogy Levi így valamilyen szinten Mikasa rokona, de hogy pontosan milyen rokonok vagy hogy kapcsolódnak össze, az persze nem derül ki. Mindketten Ackermannok, és nagy valószínűség szerint távolabbi rokonok, de akkor is egy családhoz tartoznak és ennek lehetett volna nagyobb feneket keríteni. Hisz mindketten úgy hitték, hogy egymaguk vannak a nagyvilágban, szóval valahogy jobban örülhettek volna annak, hogy mégse halt ki teljesen a családjuk.

Az évad második felében ahogy a belső politikai helyzet stabilizálódott, végül megindult a roham a Mária fal visszafoglalásáért és az ott szobrozó óriások elpusztításáért. Ennek tényleg ideje volt már és ért egy ideje a dolog, hogy végre revansot vegyenek az árulókon mindazért, amit korábban tettek. Az előző bejegyzésemben szándékosan nem ejtettem sok szót az áruló hármasunkról, nevezetesen Reiner, Berthold és Annie trióról. Nos, Annie most nem sok vizet zavart és őt mint karaktert valahogy sosem kedveltem meg, mert számomra túl rideg és magánakvaló, és nem a szimpatikus módon. Viszont Reiner és Berthold árulásán a mai napig nehezen tudom magam túltenni, mert ők tényleg a csapat tagjai lettek, mindenki nagy testvérei, igazi bajtársak, akikre lehetett számítani.

Kettejük közül pedig vitathatatlanul Reiner a jobban megírt karakter és mondjuk ki ő az érdekesebb. Berthold inkább mindig a csendes szemlélődő, a halk bajtárs Reiner mellett, aki tette, amit a másik mondott neki, de önálló gondolata vagy céljai nem igen voltak. Reiner viszont egy roppant összetett karakter, bár ő is tragikus a maga módján, hisz annyira nem bírta elviselni az árulását és amit a barátaival kellett művelnie, hogy kicsit megbomlott az elméje és néha maga se tudja már, hogy kicsoda ő valójában vagy mi történik körülötte. Hisz úgy nevelték, hogy az eldiánok a gonosz ördögök, akiket ki kell irtani, és mikor ezzel a céllal megérkeztek a szigetre a társaival és beépültek az ellenség közé, akkor rá kellett jönniük, hogy mégse rossz itt mindenki és semmi sem az, ahogy azt nekik tanították. Reiner és minden más harcos, akikből az intelligens titánokat nevelik végül egyfajta agymosáson mentek keresztül, amiből aztán elég nehéz kiszakadni és meglátni a valóságot.

Érdekes volt látni, hogy többet megtudhattunk a Fenevad Titánról és hogy ki rejtőzik benne, bár ez a Zeke nekem sehogy se lett a kedvencem és nem fogok hazudni, élvezettel néztem végig ahogy végül Levi feldarabolta. Amit mondjuk teljesen megérdemelt mindazért amit művelt a Mária falnál lévő végső csatában. Zeke-ről bővebben majd a következő bejegyzésemben, mert őt a negyedik évadban lehet jobban megismerni. Az évad második fele tehát teljes egészében a Mária fali csatáról szól és az elejétől a végéig az összes rész mondhatni tökéletes, mindegyik 10/10 pontos. És ezzel egy cseppet sem túlzok.

Egy olyan nagyszabású és grandiózus támadást indítanak felderítőink a titánok ellen, hogy annak minden egyes percét öröm nézni. Reiner megkapja a magáét és majdnem odavész, Berthold pedig tényleg odavész, és most lehet én leszek a gonosz, de érte egy percig nem tudtam könnyeket hullajtani. Miután az elején ott ecsetelte, hogy mindenkit meg fog ölni kivétel nélkül és nem érdekli, hogy a korábbi barátai meghalnak, a végén lévő az életéért lévő könyörgése inkább volt szánalmas, mint megható, de lehet ezzel csak én voltam így. Reiner legalább érez bűntudatot az árulás miatt, és ezért hasadt meg a személyisége, de Berthold-on ilyesmit nem nagyon lehetett látni.

Nagy áldozatok és sok harc árán, de végül sikerül felülkerekedni a Fenevad Titán által előkészített csapdán és habár csak kevesen maradtak meg hőseink közül, de végül ők győznek és Zeke, Reiner és a többiek menekülni kényszerülnek. Nem nagyon lehet ilyet állítani, mert rengeteg, de tényleg rengeteg kiváló epizód van a sorozatban, de talán a legjobb epizódok a harmadik évad második felében találhatóak. Az a rész, mikor Erwin és a megmaradt újoncok feláldozzák magukat, hogy Levinek legyen esélye megölni a Fenevad Titánt. Az a rész mikor azon vitatkoznak, hogy kit mentsenek meg a halálból Erwint vagy Armint. Ez a két rész tökéletes az elejétől a végéig, nagyon megható, érzelmes és imádtam ezt a két részt.

És igen, tudom, hogy kegyes tettnek számít Erwint hagyni meghalni, hogy végre megpihenhessen, és teljesen megértem Levi döntését, hogy inkább megadta a békét a szeretett parancsnokának, mégis úgy hiszem, hogy Erwint kellett volna megmenteni és nem Armint. Tudom, hogy elfogult vagyok mert Erwin és Levi két kedvenc karakterem és fáj belegondolni, hogy eztán Erwin nem fog többet szerepelni, de akkor is így gondolom. Erwin ismét tanúbizonyságot tett arról, hogy ő a legjobb parancsnok a világon, és olyan beszédeket nyomott le, hogy esküszöm én is követtem volna a halálba őt, ha megkér rá. Sajnálom, hogy a folytatásban már nélkülöznünk kell őt, és az biztos hogy nagy űrt hagy maga után.

Az évadban tehát igazából minden korábbi rejtélyre fény derül és ami a legfontosabb, hogy megtudjuk kik a valódi ellenség. A belső politikai helyzet megszilárdult, az ellenséget elkergették a Mária faltól és idővel az összes ott ragadt óriástól megszabadultak, így minden belső veszély elhárítva. Innen már nincs más út, mint előre. Megismerni az ellenséget és felvenni velük a harcot, ha a béke nem lehetőség. És higgyetek nekem, nem lesz az. A harmadik évad minden tekintetben túlszárnyalta nálam az első kettőt, pedig ez nem kis teljesítmény, hisz az első két évad szintén remek ahogy azt írtam korábban. Nemsoká hozom az utolsó negyedik évadról az összegzést.

Értékelés: 10/10

Előzetes:

Attack on Titan (Háború a titánok ellen) 1.-2. évad összegzés

Az idei év első nagy felfedezése számomra az Attack on Titan anime, amit egy egyszerű okból kifolyólag kezdtem el nézni. Egy sorozatajánlóban jött velem szembe a sok kiemelkedő értékelés és pozitív kritika, amivel ezt a sorozatot illették, így elkezdett érdekelni, hogy miről szól ez valójában. Ha ennyire sokan dicsérik és istenítik, akkor csak nem lehet olyan rossz, gondoltam én, és mivel érdekesnek hangzott a történet, gondoltam adok neki egy esélyt. Habár sosem voltam valami nagy anime rajongó, de tavaly nyáron nagyon szerettem a Castlevania-t, így úgy voltam vele, hogy nézzük meg ezt is. Ha nem tetszik, akkor maximum abbahagyom és kész. És te jó ég! Milyen jól tettem, hogy belekezdtem ebbe a sorozatba, mert eddig fogalmam sem volt miről maradtam le.

Az egyetlen pozitívuma annak, hogy ilyen későn fedeztem fel az Attack on Titan-t, (igen, az angol címén fogom ezentúl emlegetni, mert mindenhol így ismerik) hogy legalább nem kellett éveket várnom az évadok között, hanem egyben le tudtam darálni. Összesen négy évad készült belőle, valamint van még hozzá néhány kiegészítő speciális epizód, ami egy-egy karakterre fókuszálva mutat be néhány plusz történetet. Az anime alapját az azonos című manga adja értelemszerűen. Tudomásom szerint magyar szinkron nincs hozzá, így az eredeti japán vagy az angol szinkronnal lehet nézni, de ha valaki képes feliratosan nézni sorozatot, annak mindenképp a japán szinkront ajánlom, mert hát az eredeti mindenből jobb, ahogy a mondás tartja.

Viszonylag rövid idő alatt sikerült ledarálnom az egész sorozatot, ami így elsőre biztos nagy teljesítménynek tűnhet, ha valaki meghallja, hogy négy évadról van szó, de az epizódok csak 20 percesek, így gyorsan lehet vele haladni. Annyi, de annyi minden történik ebben a négy évadban, hogy gondoltam évadonként írok kritikát róla, de aztán ezt a gondolatot úgy módosítottam, hogy az első és a második évadot egybeveszem, mert a második évad igen rövidre sikeredett. A harmadik és a negyedik évadról pedig külön érkezik majd az összegzés. Ennyi felvezető után térjünk rá a lényegre.

A történet:

Ősidők óta az emberi faj uralta a világot. Egy évszázaddal ezelőtt azonban a titánok érkezésével minden megváltozott. Ezek a bizarr, óriási lények elsöpörték a civilizációt és pár ezer embert leszámítva mindenkit felzabáltak. A túlélők kolosszális falakat emeltek, és azóta is ezek árnyékában élnek. A titánok jelentette fenyegetés azonban nem szűnt meg…

A tüzes lelkű Eren Jäger és barátai, a jóeszű Armin és az őket bármitől megvédelmező Mikasa elvégzik a katonai alapkiképzést, és bekerülnek a legveszedelmesebb, falakon kívüli műveleteket is végző Felderítő Osztaghoz. Erennek ugyanis feltett szándéka, hogy megfordítja a küzdelem menetét, és visszahódítja a titánoktól a világot. A harc elkezdődött.

Sajnálom, de ez a kritika itt-ott spoileres lesz, így csak az olvasson tovább, akit nem zavar az ilyesmi. Megpróbálom, de el sem tudom mondani engem mennyire magába szippantott ez a sorozat, és hogy mennyire megszerettem a történet és a karaktereket. Az egész sorozat úgy lett felépítve, hogy karaktereink bezárva, tudatlanul élik életüket, majd ahogy halad előre a történet és egyre több mindent tudunk meg a titánokról és a falakon kívüli világról úgy tágul az egész sztori. Újabb és újabb titkok leleplezése, újabb és újabb fordulatok követik egymást, szinte egy percnyi nyugalma sincs az embernek, mert mindig történik valami. A történet tehát izgalmas és kalandos, vannak harcok bőven. Ha pedig néha kapunk egy-két nyugalmasabb pillanatot, akkor azok sem unalmasak, hanem ilyenkor általában mindig a karakterek, karakterfejlődések és a kapcsolatok fejlődése kerül a középpontba, és ezek ugyanannyira, ha nem jobban izgalmasak, mint maguk a harcok és csaták a titánok és a mindenkori ellenségek ellen.

Mivel nem klasszikus értelemben vett amerikai animációs sorozatról van szó, hanem egy japán anime-ről, így van egy sajátos „távol-keleti” hangulata az egésznek. Ezt nem tudom jobban leírni, csak az értheti meg igazán mire gondolok, aki látott már anime-t és amerikai animált sorozatot. A kettő közt ég és föld a különbség, más az animáció stílusa, másra helyezik a hangsúlyt minden téren, máshogy ábrázolják a drámákat és így folytathatnám tovább. Ez a másság az Attack on Titan-nal szintén megjelenik és aki még nem szokott hozzá az ilyesmihez, annak kell biztos néhány rész, hogy megszokhassa ezt a más, vagy valakinek inkább „fura” stílust. Ennek ellenére az animációra nem lehet panasz, nekem nagyon tetszett. Külön jellegzetessége a sorozatnak, hogy időnként plusz leíró információk kerülnek bevágásra random módon, mindenféle érdekességet tárva így elénk a világgal és annak működésével kapcsolatban. Érdemes ezeket mindig elolvasni, mert sokat adnak hozzá ahhoz, hogy bizonyos dolgokat megértsünk.

Az első két évad rögtön igen erősen indít és mondhatni időnk sincs arra, hogy belerázódjunk a történetbe. Úgy mondanám, hogy rögtön az események sűrűjébe csöppenünk, hogy aztán Eren-nel és a többiekkel együtt induljunk el erre az igencsak veszélyes útra. Igen sötét és véres anime-ról van szó, komoly témák is szerepelnek benne, így gyerekeknek semmiképp se ajánlanám. Ez nem valami kedves kis disney mese, itt embereket tépnek szét és esznek meg. És mindezt nem restek a képünkbe tolni. Az első évad azt mutatja be ahogy Eren az édesanyja halála és az apja eltűnése után csatlakozik a katonai kiképzéshez azzal a céllal, hogy csatlakozhasson a Felderítő Osztaghoz. Aztán rájön, hogy ő maga is képes titánná változni, így egy értékes fegyver lehet az emberiség kezében a titánok elleni harcban. Eren azonban intelligens titán, vagyis ő képes bármikor átváltozni és visszaváltozni, bár azt senki se érti, hogy szerezte ezt a képességet. Ezek után se lesz könnyebb az élete, mert meg kell tanulnia használni ez a titán erőt, miközben továbbra is egyetlen cél vezérli... hogy minden titánt eltöröljön a föld színéről.

Közben a Felderítő Osztag folyamatos expedíciókat vezet a falakon túlra, hogy egyrészt minél több titánnal végezzenek, másrészt hogy elfogjanak párat élve és őket megvizsgálva többet tudjanak meg arról, hogy mik ők és honnan származhatnak. Az első évad második felében aztán váratlanul felbukkan egy másik ismeretlen intelligens titán, a Nőstény Titán, aki el akarja fogni Erent és magával vinni. A második évadban pedig két újabb régi ellenség jelenik meg, a Páncélos és a Kolosszális Titán (ők voltak azok akik a legelső részben áttörték a falakat Eren falujánál, és miattuk ömlött be az a sok kisebb titán a városba és halt meg aztán Eren édesanyja), akik szintén el akarják fogni Erent és magukkal vinni valahova a falakon túlra. Na meg ott a korábban még sosem látott Fenevad Titán felbukkanása, azt se felejtsük el, bár róla ezen a ponton még nem sok mindent lehet tudni. És tulajdonképpen így ér véget a második évad, hogy valamiért mindenkinek Erenre fáj a foga és az eldiánok pedig kezdik sejteni, hogy talán mégsem ők az emberiség utolsó megmaradt tagjai, hanem talán élhetnek még más emberek a falakon túl. De hogy kik ők és mit akarnak Erentől és az eldiánoktól, erre majd csak később derül fény.

Szerintem az első két évad történetívét tekintve egybetartozik, mert sok olyan történetszál ami az első részekben indult el, a második évad végére lezárásra kerül. Titkok derülnek ki és újabb jó kérdések merülnek fel, ezzel irányt mutatva a folytatást tekintve és hogy mi állhat valójában minden történés hátterében. Nem túlzás azt mondani, hogy itt minden rész izgalmas és minden egyes résznek meg van a maga jelentősége és mindegyikben találhatunk olyan információkat vagy történéseket, amik lehet akkor még nem sok értelmet nyernek, de később biztos fontos szerepük lesz. Az a másik dolog, ami nagyon tetszett a sorozatban, hogy látszik, hogy teljes műgonddal és aprólékosan lett felépítve a történet, tényleg kis túlzással minden egyes apró mozzanatnak jelentősége van. Semmi és senki nem felejtődik el, és voltak olyan történések vagy karakterek akik csak az első évad első felében tűntek fel, de később a harmadik vagy a negyedik évadban is visszautaltak rájuk és végül mindennek értelme lesz. Minden fontosabb karakter megkapja a saját pillanatát, egy részt, ami csak róla és a múltjáról szó, így jobban megismertetve az adott karaktert a nézőkkel.

Ha mindez a komplexen és szinte mesteri módon felépített izgalmas történet nem lenne elég, akkor nézzük meg a karaktereket. És ismét te jó ég, mert annyira sok karakterünk van, hogy ha itt nem talál az ember magának néhány kedvencet, akkor nem tudom mi kell neki. Alapjáraton Eren és két legjobb barátja Mikasa és Armin a főszereplőink, vagyis őket lehetne abba a kategóriába sorolni, és mindhárman remekek. De mellettük ott van még rengeteg másik karakter, kik nagyobb, kik kisebb szerepben és szinte mindenki fenomenális. Van aki még nem kap olyan nagy szerepet az első két évadban, csak később helyeződik rájuk jobban a fókusz, de vannak olyanok, akik az elejétől megszerettették magukat velem.

Eren egy kifejezetten remekül megírt főszereplő karakter és imádtam az útját végigkövetni. Láttuk őt felnőni az évek során, és láttuk nagyjából minden állapotban, lent és fent is volt. A legnagyobb erőssége a kitartása és a céltudatossága, semmi sem tántoríthatja el a céljától és a bosszúállástól. Az sem hogy gyakran vereséget szenved, hogy nem ő a legerősebb katona, hogy szinte semmi nem megy neki egyből jól és zökkenőmentesen, és hogy néha sokan ellene vannak. Ő mégis újra és újra feláll a mélyből, néha közben egy kicsit kifakad, üvöltözik és hisztizik egyet, de aztán folytatja, mintha nem történt volna semmi. Tudja a célját és azon kívül más nem számít.

Mikasa és Armin szintén nagy kedvencek lettek, és ők azok akik Eren hiányzó "részeit" prezentálják, és épp emiatt egészítik őt ki. Mikasa az erő, pontosabban a fizikai erő, ami hiányzik Erenből, Armin pedig az ész és az intelligencia, ami néha kell a másik kettő mellé, akik gyakran inkább erőszakkal oldanák meg a problémákat, holott néha egy kis gondolkodás is elég lenne ehhez. Most ezzel nem azt akarom mondani, hogy Eren gyenge vagy ostoba, mert nem az, csak nem annyira erős, mint Mikasa és nem annyira okos, mint Armin. A történet elején még kisgyerekként kezdik hárman és közben öt év telik el a második évad végére így fiatal ifjoncokká válva többet tanulnak meg önmagukról és a világról, mint amit valaha reméltek.

Még van három karakter rajtuk kívül, akiket mindenképp meg akarok említeni már itt, mert őket is nagyon szerettem az elejétől kezdve és rögtön kedvencekké váltak. Talán ezzel csak én magam vagyok így, de én imádtam Jeant. Vicces volt nézni, ahogy Erennel folyamatosan egymásnak feszültek és hogy Jean féltékenykedett Erenre Mikasa miatt és mert Eren volt mindaz, ami ő nem tudott az elején lenni. Jean igazán látványos karakterfejlődésen ment keresztül már az első két évadban, hisz egy gyáva és önző gyerekből, aki kényelmes és nyugalmas életre vágyott a biztonságos falakon belül, végül egy igazán bátor és önzetlen felderítővé vált, aki végül kiállt a titánok és mindenféle fenyegetés ellen. Persze valahogy végig megmaradt ez a néha ellenséges, néha baráti kapcsolat közte és Eren közt és érdekes volt végignézni, hogy változott a kettejük közti dinamika.

Akiket pedig vétek lenne nem megemlíteni az Levi és Erwin, a két legjobb felderítő, legalábbis én őket számítom a Felderítő Osztag két legjobbjának és szerintem ezzel nem csak én vagyok így. Levi ahogy a mondás tarja az emberiség legnagyobb harcosa és ezzel nagyjából mindent elmondtam róla. Aprítja a titánokat, mintha csak legyeket ütne le a falon és meg sem izzad közben. Erwin pedig egy olyan remekül felépített karakter, hogy órákat tudnék róla áradozni, de röviden legyen elég csak annyi, hogy ilyen egy igazi vérbeli vezető, ilyen egy igazi parancsnok. Mert Erwin nem csak parancsolgat és küldi ki a felderítőket titánokat ölni, miközben ő a háttérben várakozik. Nem! Erwin maga az, aki a legelső sorban vezeti az expedíciókat, ő az agy a Felderítő Osztag mögött, egy igazi vezér aki mindig az élre áll.

Nem csak egy főnök, hanem egy valódi vezető, aki tudja mi a célja és ettől semmi nem tántorítja el még akkor sem ha a tervei néha kudarcba fulladnak vagy ha maga is megsérül közben. Erwin sosem kételkedik önmagában és a terveiben és sosem bán meg semmit és ezért olyan jó abban, amit csinál. Az pedig csak a hab a tortán, hogy Erwin jobbkeze Levi és imádtam a kettejük közti dinamikát. Ahogy mindig vállvetve harcoltak, és hogy Levi egyedül Erwin előtt „hajt fejet” és ő az egyetlen, akinek minden ellenkezés nélkül, gyakorlatilag vakon szót fogad. (Külön ajánlom megtekintésre a bónusz OVA részek közül azt a kettőt, ami arról szól, hogy Levi hogy csatlakozott a Felderítő Osztaghoz és hogy ismerték meg egymást Erwinnel. Ez megmagyarázza a kettejük közti dinamikát.)

Még annyira karakter lenne, akiről tudnék órákig áradozni, de őket inkább majd későbbre hagyom, mert a harmadik és a negyedik évadban úgyis nagyobb szerepet kapnak. Az első két évadról kezdésnek legyen elég ennyi, mert elég hosszúra nyúlt már ez az összegzés, és tényleg remélem, hogy csak egy kicsikét sikerült átadnom abból mennyire megszállott lettem ezzel a sorozattal kapcsolatban és hogy mennyire tetszett már az első két évad is. Ha pedig azt hittem volna, hogy ennél már nincs feljebb és ezt nem lehet túlszárnyalni, akkor a harmadik és a negyedik évad majd bebizonyítja ennek az ellenkezőjét. Azokról külön fogok összegzést írni.

Értékelés:

1. évad: 10/8

2. évad: 10/8

Előzetes

A Knight of the Seven Kingdoms (A hét királyság lovagja) 1. évad összegzés

A Trónok harca máig az egyik legkedvencebb sorozatom a borzalmas lezárás ellenére, és a Sárkányok házát is nézem holott az nem lett olyan nagy kedvenc, mint az előbbi. Nekem jöhet bármi ami a Tűz és jég dala univerzumban játszódik így sosem volt kérdés, hogy meg fogom nézni az újabb előzménysorozatot, ami A hét királyság lovagja címet kapta. A George R.R. Martin által írt azonos címen futó novellák adják az új sorozat alapját és ha minden igaz minden egyes évad egy novellát fog feldolgozni, amiben a két főszereplőnk, Dunk és Egg kalandjait követhetjük nyomon.

Azzal kezdeném, hogy nem olvastam a novellákat, egyiket sem, tehát hogy miről fog szólni ez a sorozat, csak annyit tudtam, amit az előzetesben felvázoltak a készítők. Mondhatni teljesen tudatlanul kezdtem bele és teljesen nyitottan álltam az egészhez várva, hogy mit fogok kapni és hogy mennyire fog tetszeni ez nekem. Fontos a legelején leszögezni, hogy A hét királyság lovagja stílusban és hangulatban semennyit sem hasonlít se a Trónok harcára, se a Sárkányok házára. Habár ugyanabban az univerzumban játszódik a sztori, de itt nincs mágia, nincsenek sárkányok, nincsenek nagy hatalmi játszmák és nincsenek cselszövések sem.

Hogy miről szól akkor a történet? Kapunk egy egyszerű lovagregényt annak minden kellékével és minden bájával és aki szereti az ilyesmit, az szeretni fogja ezt a sorozatot is. Dunk a főszereplőnk, aki kóbor lovag ura halála után magára marad a nagyvilágban. Mivel mást nem nagyon tud magával kezdeni, így eldönti, hogy lovag lesz belőle is és ezért elindul, hogy részt vegyen egy közelgő lovagi tornán. Közben útjaik keresztezik egymást egy rejtélyes kisfiúéval, aki jobb szó híján ráakaszkodik és Dunk jobb ötlet híján és mivel egy igazi lovagnak szüksége van fegyverhordozóra, maga mellé veszi Egg-et, és együtt folytatják útjukat. Végül persze kiderül, hogy Egg olyan titkot rejteget, ami aztán nagy veszélybe sodorja Dunk-ot és innen indulnak a bonyodalmak. Innestől spoileresen folytatom.

Nem túloztam mikor azt írtam, hogy ez a sorozat minden tekintetben más, mint az előző kettő és többnyire csak az a közös bennük, hogy ugyanabban az univerzumban játszódnak. Más a stílus, mert nem fantasy-ról van szó, hanem tényleg egy tipikus lovagregényről és abból a viccesebb fajtát kaptuk. Számomra nagyon fura volt ez a mondhatni már-már sitcom jellegű stílus, mert nekem végig olyan érzésem volt, mintha A hét királyság lovagja valamiféle sitcom mintájára épült volna fel. És ezen a benyomáson az sem változtatott, hogy a részek átlagosan 30 percesek és úgy alapjáraton az egész az első évad iszonyú rövid, mert csak alig hat részből áll. Igen, jól olvastátok, mindössze hat részt kapunk és azok is csak nagyjából 30 percesek.

Pontosan ebből következik szerintem a sorozat legnagyobb hibája vagy mondjuk úgy gyengesége. Nagyon rövid az évad és ennek ellenére igen sok minden történik benne, vagyis semmire sincs elég idő. Minden iszonyat gyorsan történik, arra se kapunk lehetőséget, hogy a karaktereket normálisan és alaposan megismerhessük, mert mindenkiről csak egy felületes és klisés vázat látunk. Itt van az egyszerű, tanulatlan, de csupaszív és jó szándékú lovag. Itt van a az álruhás herceg, aki a köznép közé vegyül mert menekül valami elől. Itt van az iszákos és partizó nemes úr. Itt van a jó kiállású, nemes lelkű és tiszteletreméltó trónörökös, a birodalom nagy reménysége. Itt van a komor másik herceg, aki végig papofával és puffogva fanyalog a háttérben, bár erre minden oka meg van. És itt van az undorító, nagyképű és egoista herceg, aki belülről rohadt mint a férges alma, de iszonyú jól néz ki, és ezért mindenki elfelejti milyen egy ocsmány személy valójában. Na és a comic-relief mellék karakterekről se feledkezzünk meg, mert ők se hiányoztak.

Érdekes karakterek lehetnének ezek, ha kaptunk volna több időt arra, hogy jobban megismerjük őket, és így jobban tudjunk kötődni hozzájuk. Hogy igazán megszerethessük vagy meggyűlölhessük őket. Nem akarok én lenni az ünneprontó, de számomra nem igazán jöttek át ezek a karakterek eddig és habár látok bennük potenciált, egyikük se érintett meg igazán. Nyilvánvalóan a két főszereplőnk, Dunk és Egg kapta a legtöbb játékidőt, így ők vannak a legjobban kidolgozva és velük nincs akkora nagy baj, főleg mivel tudom, hogy később újra láthatjuk majd őket. Az ő karaktereiket lehet majd tovább építeni és mélyíteni. Tetszett az a bajtársias, szinte testvéri kapcsolat, ami kialakult közöttük és tényleg szüksége volt már Egg-nek egy olyan emberre, mint Dunk, aki végre helyreteszi a fiút és normális embert farag belőle távol az udvari intrikáktól.

Rajtuk kívül viszont a többiekre egyszerűen nem jut elég idő, nem lehet őket igazán megismerni, és így nem nagyon kerültek hozzám közel. Hogy a nagy részük a második évadban már nem fog szerepelni, az se hatott meg túlzottan, mert egyikük hiánya se hagy majd bennem mély nyomokat. Pedig ha lett volna több idő, akkor jobban ki lehetett volna fejteni a Targaryen családon belüli konfliktusokat. Jobban be lehetett volna mutatni miért olyan ígéretes és nagyszerű herceg Baelor, hogy aztán még jobban fájjon mindenkinek a váratlan halála. Vagy hogy miért olyan savanyú és megkeseredett Maekar, és hogy mennyi gondja van a problémás fiaival. Vagy hogy milyen valódi gonosz és förtelmes ember valójában Aerion, akit mindenki a háta közepére se kíván, csak azért tűrik meg mert mégis csak a család tagja. Persze ez a történet most nem a Targaryen-ekről szól, ők itt most csak abszolút mellékszereplők, de ha már itt voltak, akkor valahogy jobban be lehetett volna őket mutatni.

Történet szempontjából se várjon senki nagy bonyodalmakat, viszonylag hamar kiderül Egg titka és jön a nagy fordulat a végén. Kapunk némi morális leckét, hogy az igazság és a jószándék mindig győz, semmi sem fontosabb, mint a gyengék és az elesettek védelme és hogy a végén a jó győz, a rossz veszít és ez így van jól. Mint mondtam ez nem egy igazi high fantasy komplex és összetett karakterekkel, hanem vannak a jók és a rosszak és a végén mindenki megkapja, ami jár neki. Nem akar ez a sorozat többet adni ennél, csak egy könnyed kis lovagi mesét meglepően sok poénnal és komikummal, amit sosem várt volna senki egy olyan történettől, ami a Tűz és jég dala világában játszódik. Egyszerű, de aranyos kis első évadot kaptunk, de az egész nagyon rövid lett, nyugodtan lehetett volna tíz részes az évad hosszabb részekkel. Akkor talán minden és mindenki több játékidőt kapott volna és úgy jobban és alaposabban be lehetett volna mindezt mutatni és akkor talán közelebb került volna mindez hozzám is. Így viszont számomra egy egyszer nézős felejthető élmény lett az eredmény.

Értékelés: 10/7

Előzetes:

Daredevil: Born Again (Daredevil: Újjászületés) 1. évad összegzés

Nagy kedvencem volt a még akkoriban a Netflix égisze alatt futó eredeti Daredevil sorozat, és igen pozitív összegző véleményt írtam az első két évadról, majd egy istenítőt a harmadikról. Épp ezért derült égből ért villámcsapásként a hír, hogy a Marvelt és minden ezzel kapcsolatos jogot a Disney felvásárolt így a Netflix Daredevil sorozata véget ért, én meg ott maradtam hoppon a tökéletes harmadik évad után, hogy mégis ezt hogy a fenébe gondolja mindenki komolyan. Tisztán emlékszem mennyire idegesített, hogy csak így elkaszálták a sorozatot, mikor annyi, de annyi potenciál lett volna benne.

Aztán gondolhatjátok mennyire meglepődtem mikor elkezdtek szállingózni az első pletykák arról, hogy a Disney talán feltámasztaná a sorozatot valamilyen formában. Be kell vallanom teljesen szkeptikusan álltam ehhez az egészhez, mert nem szerettem volna ha megint elölről kezdik a történetet vagy esetleg folytatják, de másfelé viszik el a sztorit és valami teljesen mást kapunk majd Daredevil címszó alatt. Aztán érkeztek a hírek, hogy visszatérnek az eredeti színészek és a Disney ott akarja folytatni a történetet, ahol az eredeti sorozat abba maradt, én meg gondoltam, hogy hát ez így csak nem lehet majd olyan rossz. Persze még mindig bennem maradt a félsz, hogy mi lesz ha a Disney hozzányúl ehhez az egészhez és hogy vajon mi fog ebből kisülni, de gondoltam adok neki egy esélyt.

Így kaptuk meg Daredevil: Újjászületés néven az új folytatás sorozatot, aminek az első évada tavaly jött ki, de én valamiért csak most jutottam el oda, hogy megnézzem. Ennek az okát ne kérdezzétek, én se tudom, hogy miért nem kerítettem erre sort hamarabb, de az utóbbi hetekben sikerült végre ledarálnom az első évadot. Kilenc részt kaptunk kezdésnek, ami részben jó döntés volt, részben nem, de erre majd később kitérek, és természetesen a Disney felületén lehet megtekinteni a sorozatot. Ahol egyébként az eredeti Daredevil sorozat szintén fent van, a Defenders sorozattal együtt, szóval azokat mindenképp ajánlom mindenkinek, mert aki még nem látta őket, az nem tudja miből maradt ki eddig. De komolyan.

Na, de térjünk rá az új sorozat első évadára. Tényleg nagyon féltem, hogy sikerül felvenni a fonalat és hogy milyen folytatás érkezik, vártam, hogy mivel fognak meglepni, és hogy milyen irányba mozdul tovább a történet. Az eredeti sorozat ott ért véget, hogy Fisk megtudta, hogy Matt Daredevil, így még inkább kérdésessé vált számomra, hogy lehet tovább folytatni ezt az egészet úgy, hogy a nagy fő gonosz tudja Daredevil kilétét. Hogy lehet úgy tovább csavarni a szálakat, hogy mindenki izgalmas maradjon és az volt a nagy kérdésem, hogy Fisk vajon meddig fogja magában tartani az igazságot.

Az első rész rögtön erősen indul, mert Dex „visszaszambázik” hőseink életébe és cseppet sem szívbajos módon azzal nyitunk, hogy Dex megöli Foggy-t, én meg csak pislogtam, hogy ez most komoly? És valóban komolyan meghalt Foggy és ezzel ismét minden rosszra fordult. Matt csakúgy, mint Elektra halála után önmagát okolja a történtekért és elhatározza soha többé nem ölti magára a Daredevil jelmezt. Karen tőle teljesen karakteridegen módon mindenkit telibe tojva eltűnik nagyjából az egész évadra és minden úgy alapjáraton elég depresszívvé válik. És rögtön itt jön az első negatívum, ami nekem nem tetszett. Foggy halála tényleg meglepett és alig akartam elhinni, hogy ez most valóban komoly, de hát mégis az, szóval ezt meg kellett emésztenem. Sosem volt a kedvenc karakterem, de annyira Matt életének része volt mindig is, hogy nem tudtam volna nélküle elképzelni ezt az egészet.

Karen viszont… most mondja meg nekem valaki, hogy Karen hova a fenébe tűnt el? Tőle teljesen karakteridegen volt ez a nagy eltűnés, főleg az egyik legjobb barátja halála után, a másikat pedig ott hagyja egyedül, hogy birkózzon meg magában a fájdalmával. Az a Karen akit korábban ismertük, sosem lépett volna le egy ilyen helyzetben, hanem mindent megtett volna azért, hogy megtalálja ki bérelte fel Dex-et Foggy megölésére, mert az teljesen nyilvánvaló, hogy Dex nem csak úgy találomra végzett a férfival. Ha csak szimplán gyilkolási rohamot kapott volna, akkor Karent is megöli, de semmi ilyesmi nem történt, így nyilvánvaló, hogy konkrétan Foggy volt a célpontja. Miért kellett Karent kiírni ilyen ostoba mondvacsinált okokkal az egész évadra? Minek kellett behozni egy új barátnő karaktert Mattnek, mikor ott volt Karen? Mi szükség volt egy új női karakterre, aki unalmas lett, mint a vasárnapi tévéműsor? De most komolyan… minek kellett ide ez a Heather? Vagy csak engem idegesített és csak én találtam totál feleslegesnek? Tényleg nem értem.

Az új sorozat első évada tehát egy újrakezdést mutat be és hogy egy újabb nagy tragédia után ebből ki hogy próbált feltápászkodni és tovább élni az életét. Jogosan mondhatnánk, hogy ugyanazt kapjuk meg újra, mint az eredeti sorozat harmadik évadában és ezt én is így érzem, nem fogok hazudni. Láttuk ezt már korábban és az a harmadik évad mondhatni tökéletesen sikerült. Nem azt mondom, hogy ez az első évad rossz lett, mert nem az, csak olyan volt az egész, mintha másodjára kellene végig néznem ugyanazt. Viszont valahogy útjára kellett indítani a folytatást, fel kellett valahogy venni újra a fonalat és kellett valami sokkoló kezdésnek, így végül is érthető, hogy elbúcsúztunk az egyik korábbi főszereplőnktől.

Nagyon tetszett ahogy az évad során Matt és Fisk karakterének alakulását és belső vívódását végig vezették az írók és szinte öröm volt nézni, ahogy az évad elején mindketten próbálják élni az átlagos hétköznapi életüket, hogy aztán az évad végére pontosan ugyanott kössenek ki, ahol korábban voltak párszor. Lássuk be, nem megy egyiküknek se a normális élet. Persze mondhatjuk, hogy nem az önbíráskodás hoz megoldást, hanem a bíróságon kell rendezni a dolgokat, de egy korrupt városban korrupt és sötét emberek közt, hiába győz az igazság a bíróság termeiben, ha aztán egy sötét sikátorban mindenkit elér a végzete. Matt javára legyen mondva, ő tényleg megpróbálta megint ezt a normális életet, többször nekiveselkedett a dolognak, de ebben a világban ez nem megy és igenis kell ide Daredevil.

Fisk pedig egy hasonló utat járt be, mert szinte minta állampolgárnak lefestve magát elindul a polgármesteri posztért és mit ad Isten meg is nyeri. Akiben felmerül a kérdés, hogy egy Fiskhez hasonló sötét bűnöző és kétes múlttal rendelkező férfit mégis ki a fene választana meg New York polgármesterének, az gondoljon arra, hogy Trumpot az USA elnökének megválasztották, szóval abszolút nem irreális a dolog. Sok ostoba amerikai létezik. Szóval ezt a kérdést engedjük el. Viszont külön öröm volt nézni és jókat mosolyogtam magamban, mikor Fisknek az idióta polgármesteri teendőivel kellett foglalkoznia és szinte már vártam mikor tör ki belőle a vadállat és rúg fel valamit vagy esetleg valakit.

Annyira görcsösen és kínos módon próbálta magát minta állampolgárnak beállítani, hogy hozott némi komikumot ebbe az amúgy elég sötét sorozatba. De persze azt mindenki sejtette, hogy Fisk dehogy tért a jó útra, inkább csak egy másfajta játszmába kezdett. A végére minden összeállt. Vanessa szintén elég sötét útra tért és jó volt látni, hogy Fisk és Vanessa kapcsolata sem olyan tökéletes, mint eddig hittük, mert elég nagy kapcsolati válságba kerülnek. Hol van már az a Vanessa aki az elején megismertünk? Teljesen elnyelte őt a férje sötét világa és mindazok után, amiket tett, számára sincs visszaút. Matt és Fisk tehát most ilyen hidegháborús stílusban kerülgették egymást és ahogy haladtunk előre a részekben úgy lettek mindketten egyre türelmetlenebbek és agresszívabbak, mert hát egyikük se képes sokáig megjátszani magát.

Nagy meglepetésemre két másik korábbi kedvencemet se kellett nélkülöznöm, mert Dex és Frank visszatértek, bár erősen limitált mellékszerepekben és tényleg limitált műsoridőben. Nagyon keveset szerepeltek, de amikor felbukkantak mindketten ellopták a showt, legalábbis az én szememben. Dex még mindig kicsit elmebeteg, még mindig megtört és hát lássuk be amit Fisk művelt vele korábban, onnan nem hiszem, hogy valaha vissza tud térni. Sokkal többet ki lehetne hozni a karakteréből és remélem később szintén maradni fog és kap majd nagyobb szerepet. Több lehetne ő egy szimpla őrült bérgyilkosnál, ha sikerülne összeszednie magát. Azt pedig teljesen hitelesnek tartom, hogy még mindig haragszik Fisk-re és hogy újra megpróbált végezni vele. Matt, Fisk és Dex szerintem örökké azt fogják csinálni, hogy hárman egymásnak mennek és próbálják megölni a másikat. (Az eredeti sorozat legutolsó részének a végén a hármasuk közötti nagy verekedés máig nagy kedvencem.)

Frank sem hazudtolja meg magát, és hozza a formáját, őt nagyon imádom. Frank egy logikusabb és józanabb karakter, mint Dex, de ugyanolyan kegyetlen, vérszomjas és rideg. Korábban írtam már és most szintén csak azt tudom elmondani, hogy Frank Matt sötét tükörképe, Frank az a végső megoldás, ameddig Matt soha nem tudna elmenni. Matt hitébe nem fér bele, hogy embereket öljön, és amikor rajta kifog valami, akkor jön Frank és megoldja a dolgot. A megoldás pedig azt jelenti, hogy megöl mindenkit aki az útjába kerül és néha igenis nincs más út. Matt félmegoldásai nem igen szoktak működni általában, ahogy arra a múltban több példa is akadt. Imádtam Matt és Frank közös jeleneteit és hogy egymás tükörképeiként szolgálnak még mindig, remélem ez így fog maradni.

Örültem annak hogy a Disney készített folytatást az eredeti Daredevil sorozathoz, és annak még jobban, hogy igen korrektül sikerült az első évad. Persze a fő történetszálat láttuk már korábban, de valahonnan el kellett újra indulni, és arra megint jó volt egy ilyen „újrakezdős” történetszál. Hiányoltam azonban Karent és nem értem miért kellett parkolópályára tenni és mi szükség volt egy új női karakterre, aki annyira unalmasra sikeredett, hogy hirtelen még a neve sem jut az eszembe. Hiányoltam a nagy bunyókat és verekedéseket, a már-már Daredevil védjegyének számító hosszú egysnittes verekedős jeleneteket, de ezek hiányát magyarázhatjuk azzal, hogy Matt most eléggé háttérbe szorította titkos énjét. Visszagondolva elég rövid lett az évad, csak 9 részt kaptunk, amiből egy rész felesleges töltelék rész és tényleg nem értem minek kellett ide ez a bankrablós epizód. Nem tökéletes tehát amit kaptunk, de legalább kaptunk valamit és innen lehet tovább építkezni. Megmaradt az eredeti sorozat sötét, véres és kegyetlen hangulata, ezen szerencsére nem változtattak és nem „disneyzték” el az egészet. Idén jön kis a második évad, amit persze hogy nagyon várok!

Értékelés: 10/8

Előzetes: 

Heated Rivalry (Heves rivalizálás) 1. évad összegzés

A 2025-ös év végének nagy meglepetése lett számomra ez a sorozat, bár arra már nem emlékszek, hogy került velem szembe és mi miatt kezdtem el nézni egyáltalán. Arra viszont emlékszek, hogy ahogy hétről hétre jöttek ki az új részek és lett egyre mélyebb a sztori, úgy lettem teljesen megszállott a történet iránt. Ezzel persze nem csak én voltam így, mert jelenleg nagyon felkapottá vált a Heated Rivalry (és végig az angol címén fogom emlegetni, sajnálom), és nem is ok nélkül. Mert tényleg remek sorozatról van szó és valóban megérdemli a körülötte kialakult hype-t.

Egy könyvadaptációról beszélünk, hisz Rachel Reid Game Changers könyveiből készült a sorozat, pontosabban annak a második részéből. Hat könyvről van szó összesen, melyeknél mindig mások a főszereplők és egy másik páros történetét követhetjük nyomon, ez alól kivétel a második és a hatodik rész, ami Shane és Ilya sztoriját adja ki. Az első évad a második könyvet fedi le, ha minden igaz igen nagy könyvhűséggel, aminek mindig csak örülni lehet. Bár jómagam erről jelenleg még nem tudok nyilatkozni, mert a könyvet nem olvastam, hisz magyarul meg sem jelent. (Ha minden igaz jövőre érkezik a teljes könyvsorozat magyarul, remélem minél hamarabb.) A Heated Rivalry jelenleg nálunk nem elérhető még, így én online néztem, de szintén jó hír, hogy a sorozat elvileg érkezik jövőre majd a HBO Max-ra, szóval ott lehet majd nézni. Legyen elég ennyi a hivatalos bevezetőből és térjünk rá arra miért imádtam annyira a sorozatot. Ismétlem újra, hogy a könyveket én nem olvastam, így a lenti véleményem csakis a sorozaton alapszik.

Kezdjük ott hogy nálam mindig nyerők a meleg szerelmi történetek, talán a téma volt az, amiért elsőnek felfigyeltem rá, ki tudja. Tudjátok mennyire szeretem a Vámpírkrónikák könyveket és az abból készült Interjú a vámpírral sorozatot. Lestat és Louis nagy kedvencek. Másik nagy kedvencem A rab herceg trilógia, benne Damen és Laurent párosával, de az Eredendő bűnösök sorozat Sorenjét és Kingsley-ét se tudom feledni soha. Na meg persze a Skam sorozat harmadik évadában Isak és Even sztoriját szintén imádom. És sorolhatnám tovább, mert még sok ilyen remek meleg páros van, akiket imádok a könyvekben és a sorozatokban. Hogy miért szeretem annyira az ilyen történeteket? Mert ki ne szeretne egyszerre nem hogy egy jó férfiról, hanem kettőről olvasni, akik végül megtalálják egymáshoz az utat.

A Heated Rivalry azonban nem csak egy szimpla meleg romantikus történet egy sportos közegbe ágyazva, hanem ennél sokkal több. Kapunk két remek karaktert főszereplőnek, akik mindketten érdekesek és komplexek a maguk módján, de annyira mások, hogy nem lehet őket egymáshoz hasonlítani és vétek lenne ezt megtenni. Shane az aranyifjú a mondhatni tökéletes családi háttérrel, a merev és szigorú életvitelével, aki imádja a hokit, aki kissé társaságkerülő, és aki egy kissé autista annak minden negatív és pozitív tulajdonságával. Abszolút tökéletes, vagyis kívülről annak tűnik.

Aztán ott van Ilya, aki épp ennek az ellentettje a rosszfiús és nőcsábász életmódjával, aki cigizik, partizik, szórakozik, és aki szarkazmussal, humorral és néha ridegséggel leplezi igaz énjét, és hogy nem vágyik másra, minthogy valaki végre őt is szeresse. Egy bonyolultabb és ridegebb családi háttérből érkezik, és habár ugyanúgy szereti a hokit, de számára a sport inkább csak annak az eszköze, hogy kiszabaduljon a családja közeléből és tőlük minél távolabb lehessen.

Annyira más karakterek ők ketten, hogy épp emiatt a szöges ellentétei egymásnak, és ez a nagy ellentét az, amitől szinte rögtön felfigyelnek egymásra. A sport világában riválisokként kezdik, vagyis egészen újonc koruktól kezdve a média felépíti köréjük ezt a rivalizálás témát, és az elején még tényleg úgy is tekintenek egymásra. Aztán mikor elkezdik a románcukat, ami kezdetben szimplán csak a testiségre épült, majd mikor belebonyolódnak egy több éven át tartó se veled, de nélkül valamiféle „kapcsolatba”, akkor ahogy telik az idő egyre jobban belebolondulnak egymásba. Mert ott kezdődnek majd a gondok, mikor már nem csak a testiségről szól ez az egész, hanem megjelennek az érzelmek. Hisz ha nyíltan bevallanák, hogy együtt akarnak lenni, akkor se lehetnének a közeg és az egész helyzet miatt amibe évek óta élnek.

A sorozatot nem ajánlom a szívbajosoknak és azoknak sem, akik nem bírják a meleg románcokat, mert elég sok erotikus jelenetet kapunk, és a készítők cseppet sem szégyenlősen tolják az arcunkba ezeket a forró jeleneteket. Főleg az első két rész mondhatni tele van ilyen jelenetekkel, de nem céltalanul, mert mindegyik ilyen spicy jelenetnek meg van a célja, hisz ezek viszik előre a főszereplőink kapcsolatát folyamatosan. Persze az erotikus jelenetek sehol sem vannak az utolsó három érzelmesebb részhez, amikor végre már az érzelmek kerülnek előtérbe és Shane és Ilya végre kezd valóban egymásba szeretni. Próbálnak megküzdeni az érzéseikkel és azzal, hogy lehetnének együtt végre valahára. Szerintem tökéletesen lett ábrázolva a kapcsolatok alakulása, és imádtam nézni, ahogy epekedtek a másik után, de ezt csak nagyon sokára ismerték be önmaguknak és a másiknak is.

Azt se hagyjuk figyelmen kívül, hogy nem egy amerikai sorozatról van szó és ez nagyon is látszik rajta. Ezt most persze teljesen jóindulattal írom, mert tényleg van egy egyedi sajátos hangulata az egésznek, kicsit olyan, mintha európai lenne, pedig igazából Kanadában készült. Kérdezhetnétek miben látszik, hogy nem amerikai sorozatról van szó? Rövid az évad, tömör és feszes a történet, nincsenek benne felesleges karakterek és történetszálak, mégis remek módon lett összerakva a rövidsége és a korlátozottsága ellenére. Látszik, hogy nem költöttek rá száz milliókat és hogy kisebb költségvetésből készült főként ismeretlen színészekkel, de ez szerintem épp hogy az előnyére vált. Nincs benne felesleges amerikai giccs, nem néz ki minden és mindenki tökéletesen, hanem sokkal valósabbnak néznek ki a karakterek, valahogy emberibbnek. A készítők nem giccsesen és mesterkélten nyúltak a témához, hanem reálisan és kendőzetlen őszinteséggel, és én mindig szeretem az ilyesmit.

Nem maradhatott ki a humor sem, vannak viccesebb jelenetek, és a humor és a komoly témák megtalálják egymás mellett a hangsúlyt. Jó kis zenék kísérik végig a sztorit, megkapunk tehát mindent, amire csak vágyhat az ember egy sorozatban. És habár egy sport, a hoki a központi elem a történetben és a karaktereink életében, szerencsére nem sok hokit kell nézegetnem, hanem épp olyan mennyiségben adagolták, amit még el tudtam viselni. Ha hokit akarok nézni, akkor egy sportcsatornára kapcsolok, köszönöm, most nem erre voltam kíváncsi és szerintem senki sem, így annak örülök, hogy nem sok ilyen jelenetet kaptunk.

A Heated Rivalry legnagyobb erőssége a két főszerepet játszó színész, Hudson Williams és Connor Storrie, és ők ketten remek választás voltak Shane és Ilya szerepére. Mintha csak rájuk öntötték volna ezt a két szerepet, és mintha csak rájuk várt volna, hogy ezzel híressé válhassanak az egész világon. Mert hogy a sorozat olyan nagy nemzetközi sikert ért el, hogy ez a két színész rögtön világszerte ismertté vált és teljesen megérdemlik a körülöttük kialakult felhajtást. Olyan remekül hozzák a karaktereiket, hogy azt hihetetlen nézni az elejétől a végéig és olyan kémia van közöttük, mint nem sok színész között a vásznon. Mindketten nagyon tehetségesek, ez nem vitás, reméljük nagy siker vár rájuk a jövőben.

Tudom, hogy eddig csak áradoztam végig, hogy milyen jó ez a sorozat, de a végén azért két negatívumot szeretnék megemlíteni, ami nekem nem tetszett. Az első, hogy az egyik mellék történetszálon Scott és Kip kaptak egy teljes részt, ami csak rájuk fókuszált, ez nevezetesen a harmadik rész. Nem, nem az a bajom, hogy Scott és Kip megjelentek a sorozatban, hisz a könyvsorozat első része az ő történetük és igenis ami velük történik az fontos lesz később Shane és Ilya sztorijának szempontjából is. Tehát kellettek ők ide, csak azzal a döntéssel nem értek egyet, hogy egy egész részt rájuk „pazaroltunk”, és ezt nem tudom máshogy leírni.

Valahogy számomra kicsit megtörte az évadot, hogy az első két részben szépen épült Shane és Ilya kapcsolata, aztán a harmadik részben hopp váltunk és egy teljes rész Scottról és Kipről szól. Én ezt a készítők helyében nem így oldottam volna meg, hanem inkább a jeleneteiket szétosztottam volna a többi részben arányosan és így egymás mellett futhatott volna a két szerelmi szál párhuzamosan. Nekem ez a megoldás jobban bejött volna, de lehet ezzel csak én vagyok így.

A második dolog, amit hiányoltam, hogy nem kaptuk meg Shane és Ilya gondolatait. A könyv ugyebár váltott nézőpontban íródott, ott a karakterek fejében vagyunk, így sokkal érthetőbbek az érzéseik, céljaik és motivációik, hogy mit miért tesznek vagy mondanak. És igen, értem, hogy a könyv és a sorozat más formátumok, máshogy mesélik el ugyanazt a sztorit, más eszközökkel, de egy kis plusz narráció mindkét karaktertől szerintem csak még jobbá tette volna ezt az egészet.

A nagy sikerre való tekintettel, hisz mind kritikai és közönségsiker lett az első évad, természetesen érkezik a folytatás. Én azt olvastam, hogy összesen három évad lesz majd, szerintem ennyi épp elég lesz minderre, hisz ott van a többi könyv, azokból még simán ki lehet hozni két évadot ha okosan csinálják és ugyanazzal a megközelítéssel, mint azt az első évad esetében tették. El sem tudom mondani, mennyire várom a második évadot, ami majd 2027-ben érkezik, és hogy a könyvek megjelenjenek addig magyarul és legalább lehessen olvasni őket. Viszont remélem, hogy ennél tovább nem akarják majd húzni-vonni, mert szerintem három évad teljesen elég lesz ehhez a történethez. Addig pedig nem marad más, minthogy az első évadot ismét újranézzem. Mert igen, már vagy 3x láttam. És szerintem meg fogom nézni még párszor.

Értékelés: 10/9

Előzetes: