2016. szept. 1.

Daredevil 1.-2. évad összegzés


A történet:
Matt Murdock gyermek korában egy baleset következtében megvakul, de egy vegyszernek köszönhetően a többi érzékszerve emberfelettivé válik és kialakul egy radarérzék is amivel a környezetét "látja". Matt Murdock nappal mint ügyvéd, éjjel mint álarcos igazságosztó védi Hell's Kitchen környékét a bűnözőktől. (Forrás: port.hu)

Nem tudom miért halogattam olyan sokáig ezt a sorozatot, de csak magamat okolhatom érte, mert korábban nem is sejtettem, hogy miről maradtam le. A Netflix saját gyártású sorozataként jelent meg 2015 tavaszán az első évad, és idén vetítették a másodikat, így már mind a kettő megtekinthető online magyar felirattal. Magyarországon még nem vetítették, így magyar szinkron még nem készült hozzá. Mind a két évad egy 13 részes kerek történetet mesél el, melyek egymás folytatásai, de mind a kettőben más a fő történetszál és más a "fő gonosz".

Egy újabb képregény adaptációról van szó, ami gondolom nem lep meg senkit, mert manapság egyre több ilyen készül. A Marvel tévés univerzum részeként mutatkozott be, mely a tervezett másik négy sorozattal együtt (Jessica Jones, Luke Cage és Iron Fist) adja meg az alapját a várható The Defenders sorozatnak, amiben a négy sorozat négy főszereplője egy csapatként fog megküzdeni a bűnözőkkel. Persze ez még odébb van, és a négy sorozat közül is még csak a Daredevil és a Jessica Jones jelent meg, de az utóbbi kettő is hamarosan várható, utánuk pedig a The Defenders minisorozat érkezik. A Marvel tehát nem csak a filmes univerzumát építi fel, hanem a tévéset szintén. Bízzunk benne, hogy ugyanolyan sikerekkel. (A DC is tanulhatna tőlük ilyen téren.)

Nem sokat tudok a Daredevil képregényekről, csak a korábbi Ben Affleck főszereplésével készült filmadaptációt láttam. Vagyis úgy kezdtem neki, hogy ismertem a karakterek neveit, meg hogy ki kicsoda, de ezen felül fogalmam sem volt, hogy mire számíthatok, ami csak pozitívum lehet, mert így teljesen meglepetésként ért minden. Ez az egyik, amiért szerettem, mert sosem tudtam, hogy mire számítsak, hogy kinek mi a terve, hogy ki milyen életutat fog bejárni, és hogy kinek kivel milyen a kapcsolata. A meglepetés ereje tehát jól sült el és minden egyes résszel izgatottan vártam a folytatást. A részek egymásra épülnek és ahogy már mondtam, a két évad két külön történetet mesél el.


Tulajdonképpen csak dicsőítő szavakat tudok írni a sorozatról, mert nekem nagyon bejött idáig, de a végén azért megemlítek pár dolgot is, ami annyira nem tetszett. Miért olyan remek a Daredevil? Olyan ez az a sorozat, ami az Arrow első két évadát és ami a Nolan Batman trilógiáját is leginkább jellemezte: sötét, komor és mindenekfelett realisztikus. A készítők hanyagolták a természetfeletti elemeket és csakis emberi karaktereket jelenítettek meg, emberi képességekkel. Lassú a történetvezetés és minden karakter kap egy normális háttértörténetet.

Mindenkit lassan építenek fel és láthatjuk, hogy alakulnak a kapcsolataik. Van idő mindenki megismerésére, nem kapkodnak a készítők, amiért jár a hatalmas köszönet. Remek a forgatókönyv, ami tökéletesen felépíti a karakterek motivációit és az interakcióikat. Ha ez nem lenne elég, akkor olyan profin koreografált verekedős jeleneteket kapunk, hogy csak pislogtam közben. Nem intézik el két snittben a dolgokat, hanem hosszabb verekedéseket kapunk, ahol emberek harcolnak egymással, és ahol senkinek sincs természetfeletti képessége. Nekem személy szerint nagyon tetszett a sorozat soundtrackje is, valahogy nagyon el lettek találva a zenék és nagyon illettek a sorozat komor és sötét hangulatához.

Az első évad arról szól, hogy Matt Murdock elkezdi titkos életét Daredevilként és az éjszakában bűnözőkre vadászik, miközben nappal próbálja felépíteni ügyvédi karrierjét legjobb barátja, Foggy segítségével. Első ügyük során megismerik Karen Page-t, akit gyilkossággal vádolnak, és segítenek a nőnek tisztára mosni a nevét. Karen eztán velük marad és hárman dolgoznak tovább, miközben jó barátok lesznek. Az első évad így tehát az építkezésről szól, Matt két élete között próbálja megtalálni az egyensúlyt, bemutatkoznak a fő karakterek és Mattre hárul a feladat, hogy megmentse a Hell's Kitchent Wilson Fisk és társai sötét tervétől. Örültem annak, hogy Fiskre elég időt szántak, az ő karakterét is aprólékosan mutatták be, és minden indítéka és célja érthető magyarázatot kapott. A színész kissé néha túljátszotta a szerepét, de még ennek ellenére is méltó ellenfél volt Matt számára.

A második évadban tovább lépünk és egyetlenegy fő történetszál helyett, rögtön kettőt kapunk egymás mellé, bemutatva két új karaktert: a Megtorlót és Elektra-t. A második évad első fele inkább a Megtorlóra fókuszál, míg a másodikban inkább Elektra van a középpontban, és ez a két szál aztán nem is fut össze. Matt számára is sok lesz már a végén, és nem is tud minden gondot megoldani, mivel ő is csak egy ember, akinek nem ér el mindenhova a keze. Jó volt látni, hogy Mattet sem valami hős "szuperembernek" ábrázolják, hanem igenis valós embernek, akinek vannak határai és aki nem tud minden gondot egymaga megoldani.


Külön tetszett a második évadban, hogy a Megtorló, vagyis Frank, és Elektra mindketten Matt sötét képmásaiként mutatkoztak be és mindketten valamiféle sötét tükörképeiként jelentek meg Daredevilnek. Imádtam a Megtorló és Daredevil közti párbeszédeket, amiben egymásnak próbálták elmagyarázni, hogy miért a saját módszerük a jobb és a hatásosabb és mindketten próbálták megtörni a másikat, hogy lássa be, hogy téved. A Megtorló története szintén bejött és imádtam Frank karakterét, nem is csoda, hogy saját spin-off sorozatot kapott. Elektra teljesen más okból jelent meg, de ő is Matt sötét oldalát próbálta előrángatni, szerencsére sikertelenül. Elektra és Matt kapcsolata bonyolult és Elektra az egyetlen, aki talán néha tényleg megkísérti Mattet a sötét oldal felé, de szerencsére a férfi elég erős ahhoz, hogy ellenálljon Elektra "csábításának". Imádtam Elektra-t is, és a Daredevillel való közös jeleneteit, ahogyan Matt próbálta a nőt a jó útra téríteni és megmutatni neki, hogy máshogy is lehet intézni a dolgokat.

A végére három dolgot szeretnék még megemlíteni, ami nekem személy szerint nem nagyon tetszett, vagy amin én változtatnék. Szerencsére eddig a sorozat realisztikus ábrázolása a jelentős, de a második évad végére már behoztak egy kisebb misztikumot, aminek nem nagyon örülök, mert nem akarom, hogy ebbe az irányba menjen el a történet. Nem baj, ha egy kicsi természetfeletti lesz benne, de nem szeretném ha az Arrowhoz híven ez is lejtmenetbe kezdene a 3. évad környékén. A második évaddal az egyetlen problémám, hogy a két fő történetszál még a végére se ért össze. Persze jó volt ez így is, hisz Matt határait mutatta be, hogy ő sem lehet ott mindenütt, de én jobban örültem volna, ha valahogy mégis egybefut a két szál, mert akkor kerekebb lett volna a második évad.

Foggy és Karen Matt legjobb barátai ugyebár és maguk is főszereplők, ennek ellenére valahogy egyiket se sikerült megkedvelnem. Igazából semmi bajom velük, és értem miért vannak a történetben. Ők azok, akik Matt jobbik énjét és emberi oldalát képviselik, ők fogják vissza valamennyire Mattet, főleg Foggy miután megtudja, hogy Matt kicsoda valójában. Mégsem tudtam megszeretni őket. Főleg Karent, mikor folyton csak megy a saját feje után és aztán persze hogy bajba kerül és Mattnek vagy valaki másnak kell megmentenie. Karen néha elég idegesítő, ez vitathatatlan, és néha túl sok belőle, de remélem ez majd változni fog a jövőben.

Összességében a Daredevil egy igen remek sorozat, melyben hibát gyakorlatilag alig lehet találni. Amit negatívként értékeltem, az is lehet csak nekem szúrja a szemem, és másnak nem okoz semmi gondot. Sokak szerint manapság az egyik legjobb képregényes sorozatról van szó és igazat kell adnom ennek a kijelentésnek. Csatlakozom a Daredevil rajongók köréhez. Mindenkinek bátran ajánlom a sorozatot, ha szeretitek az efféle sztorikat. Érkezik a harmadik évad, de még nem tudni mikor, én azonban szurkolok, hogy ez minél hamarabb legyen.
Értékelés: 10/9

1. évad előzetes:



2. évad előzetesek:



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...