Daredevil: Born Again (Daredevil: Újjászületés) 1. évad összegzés

Nagy kedvencem volt a még akkoriban a Netflix égisze alatt futó eredeti Daredevil sorozat, és igen pozitív összegző véleményt írtam az első két évadról, majd egy istenítőt a harmadikról. Épp ezért derült égből ért villámcsapásként a hír, hogy a Marvelt és minden ezzel kapcsolatos jogot a Disney felvásárolt így a Netflix Daredevil sorozata véget ért, én meg ott maradtam hoppon a tökéletes harmadik évad után, hogy mégis ezt hogy a fenébe gondolja mindenki komolyan. Tisztán emlékszem mennyire idegesített, hogy csak így elkaszálták a sorozatot, mikor annyi, de annyi potenciál lett volna benne.

Aztán gondolhatjátok mennyire meglepődtem mikor elkezdtek szállingózni az első pletykák arról, hogy a Disney talán feltámasztaná a sorozatot valamilyen formában. Be kell vallanom teljesen szkeptikusan álltam ehhez az egészhez, mert nem szerettem volna ha megint elölről kezdik a történetet vagy esetleg folytatják, de másfelé viszik el a sztorit és valami teljesen mást kapunk majd Daredevil címszó alatt. Aztán érkeztek a hírek, hogy visszatérnek az eredeti színészek és a Disney ott akarja folytatni a történetet, ahol az eredeti sorozat abba maradt, én meg gondoltam, hogy hát ez így csak nem lehet majd olyan rossz. Persze még mindig bennem maradt a félsz, hogy mi lesz ha a Disney hozzányúl ehhez az egészhez és hogy vajon mi fog ebből kisülni, de gondoltam adok neki egy esélyt.

Így kaptuk meg Daredevil: Újjászületés néven az új folytatás sorozatot, aminek az első évada tavaly jött ki, de én valamiért csak most jutottam el oda, hogy megnézzem. Ennek az okát ne kérdezzétek, én se tudom, hogy miért nem kerítettem erre sort hamarabb, de az utóbbi hetekben sikerült végre ledarálnom az első évadot. Kilenc részt kaptunk kezdésnek, ami részben jó döntés volt, részben nem, de erre majd később kitérek, és természetesen a Disney felületén lehet megtekinteni a sorozatot. Ahol egyébként az eredeti Daredevil sorozat szintén fent van, a Defenders sorozattal együtt, szóval azokat mindenképp ajánlom mindenkinek, mert aki még nem látta őket, az nem tudja miből maradt ki eddig. De komolyan.

Na, de térjünk rá az új sorozat első évadára. Tényleg nagyon féltem, hogy sikerül felvenni a fonalat és hogy milyen folytatás érkezik, vártam, hogy mivel fognak meglepni, és hogy milyen irányba mozdul tovább a történet. Az eredeti sorozat ott ért véget, hogy Fisk megtudta, hogy Matt Daredevil, így még inkább kérdésessé vált számomra, hogy lehet tovább folytatni ezt az egészet úgy, hogy a nagy fő gonosz tudja Daredevil kilétét. Hogy lehet úgy tovább csavarni a szálakat, hogy mindenki izgalmas maradjon és az volt a nagy kérdésem, hogy Fisk vajon meddig fogja magában tartani az igazságot.

Az első rész rögtön erősen indul, mert Dex „visszaszambázik” hőseink életébe és cseppet sem szívbajos módon azzal nyitunk, hogy Dex megöli Foggy-t, én meg csak pislogtam, hogy ez most komoly? És valóban komolyan meghalt Foggy és ezzel ismét minden rosszra fordult. Matt csakúgy, mint Elektra halála után önmagát okolja a történtekért és elhatározza soha többé nem ölti magára a Daredevil jelmezt. Karen tőle teljesen karakteridegen módon mindenkit telibe tojva eltűnik nagyjából az egész évadra és minden úgy alapjáraton elég depresszívvé válik. És rögtön itt jön az első negatívum, ami nekem nem tetszett. Foggy halála tényleg meglepett és alig akartam elhinni, hogy ez most valóban komoly, de hát mégis az, szóval ezt meg kellett emésztenem. Sosem volt a kedvenc karakterem, de annyira Matt életének része volt mindig is, hogy nem tudtam volna nélküle elképzelni ezt az egészet.

Karen viszont… most mondja meg nekem valaki, hogy Karen hova a fenébe tűnt el? Tőle teljesen karakteridegen volt ez a nagy eltűnés, főleg az egyik legjobb barátja halála után, a másikat pedig ott hagyja egyedül, hogy birkózzon meg magában a fájdalmával. Az a Karen akit korábban ismertük, sosem lépett volna le egy ilyen helyzetben, hanem mindent megtett volna azért, hogy megtalálja ki bérelte fel Dex-et Foggy megölésére, mert az teljesen nyilvánvaló, hogy Dex nem csak úgy találomra végzett a férfival. Ha csak szimplán gyilkolási rohamot kapott volna, akkor Karent is megöli, de semmi ilyesmi nem történt, így nyilvánvaló, hogy konkrétan Foggy volt a célpontja. Miért kellett Karent kiírni ilyen ostoba mondvacsinált okokkal az egész évadra? Minek kellett behozni egy új barátnő karaktert Mattnek, mikor ott volt Karen? Mi szükség volt egy új női karakterre, aki unalmas lett, mint a vasárnapi tévéműsor? De most komolyan… minek kellett ide ez a Heather? Vagy csak engem idegesített és csak én találtam totál feleslegesnek? Tényleg nem értem.

Az új sorozat első évada tehát egy újrakezdést mutat be és hogy egy újabb nagy tragédia után ebből ki hogy próbált feltápászkodni és tovább élni az életét. Jogosan mondhatnánk, hogy ugyanazt kapjuk meg újra, mint az eredeti sorozat harmadik évadában és ezt én is így érzem, nem fogok hazudni. Láttuk ezt már korábban és az a harmadik évad mondhatni tökéletesen sikerült. Nem azt mondom, hogy ez az első évad rossz lett, mert nem az, csak olyan volt az egész, mintha másodjára kellene végig néznem ugyanazt. Viszont valahogy útjára kellett indítani a folytatást, fel kellett valahogy venni újra a fonalat és kellett valami sokkoló kezdésnek, így végül is érthető, hogy elbúcsúztunk az egyik korábbi főszereplőnktől.

Nagyon tetszett ahogy az évad során Matt és Fisk karakterének alakulását és belső vívódását végig vezették az írók és szinte öröm volt nézni, ahogy az évad elején mindketten próbálják élni az átlagos hétköznapi életüket, hogy aztán az évad végére pontosan ugyanott kössenek ki, ahol korábban voltak párszor. Lássuk be, nem megy egyiküknek se a normális élet. Persze mondhatjuk, hogy nem az önbíráskodás hoz megoldást, hanem a bíróságon kell rendezni a dolgokat, de egy korrupt városban korrupt és sötét emberek közt, hiába győz az igazság a bíróság termeiben, ha aztán egy sötét sikátorban mindenkit elér a végzete. Matt javára legyen mondva, ő tényleg megpróbálta megint ezt a normális életet, többször nekiveselkedett a dolognak, de ebben a világban ez nem megy és igenis kell ide Daredevil.

Fisk pedig egy hasonló utat járt be, mert szinte minta állampolgárnak lefestve magát elindul a polgármesteri posztért és mit ad Isten meg is nyeri. Akiben felmerül a kérdés, hogy egy Fiskhez hasonló sötét bűnöző és kétes múlttal rendelkező férfit mégis ki a fene választana meg New York polgármesterének, az gondoljon arra, hogy Trumpot az USA elnökének megválasztották, szóval abszolút nem irreális a dolog. Sok ostoba amerikai létezik. Szóval ezt a kérdést engedjük el. Viszont külön öröm volt nézni és jókat mosolyogtam magamban, mikor Fisknek az idióta polgármesteri teendőivel kellett foglalkoznia és szinte már vártam mikor tör ki belőle a vadállat és rúg fel valamit vagy esetleg valakit.

Annyira görcsösen és kínos módon próbálta magát minta állampolgárnak beállítani, hogy hozott némi komikumot ebbe az amúgy elég sötét sorozatba. De persze azt mindenki sejtette, hogy Fisk dehogy tért a jó útra, inkább csak egy másfajta játszmába kezdett. A végére minden összeállt. Vanessa szintén elég sötét útra tért és jó volt látni, hogy Fisk és Vanessa kapcsolata sem olyan tökéletes, mint eddig hittük, mert elég nagy kapcsolati válságba kerülnek. Hol van már az a Vanessa aki az elején megismertünk? Teljesen elnyelte őt a férje sötét világa és mindazok után, amiket tett, számára sincs visszaút. Matt és Fisk tehát most ilyen hidegháborús stílusban kerülgették egymást és ahogy haladtunk előre a részekben úgy lettek mindketten egyre türelmetlenebbek és agresszívabbak, mert hát egyikük se képes sokáig megjátszani magát.

Nagy meglepetésemre két másik korábbi kedvencemet se kellett nélkülöznöm, mert Dex és Frank visszatértek, bár erősen limitált mellékszerepekben és tényleg limitált műsoridőben. Nagyon keveset szerepeltek, de amikor felbukkantak mindketten ellopták a showt, legalábbis az én szememben. Dex még mindig kicsit elmebeteg, még mindig megtört és hát lássuk be amit Fisk művelt vele korábban, onnan nem hiszem, hogy valaha vissza tud térni. Sokkal többet ki lehetne hozni a karakteréből és remélem később szintén maradni fog és kap majd nagyobb szerepet. Több lehetne ő egy szimpla őrült bérgyilkosnál, ha sikerülne összeszednie magát. Azt pedig teljesen hitelesnek tartom, hogy még mindig haragszik Fisk-re és hogy újra megpróbált végezni vele. Matt, Fisk és Dex szerintem örökké azt fogják csinálni, hogy hárman egymásnak mennek és próbálják megölni a másikat. (Az eredeti sorozat legutolsó részének a végén a hármasuk közötti nagy verekedés máig nagy kedvencem.)

Frank sem hazudtolja meg magát, és hozza a formáját, őt nagyon imádom. Frank egy logikusabb és józanabb karakter, mint Dex, de ugyanolyan kegyetlen, vérszomjas és rideg. Korábban írtam már és most szintén csak azt tudom elmondani, hogy Frank Matt sötét tükörképe, Frank az a végső megoldás, ameddig Matt soha nem tudna elmenni. Matt hitébe nem fér bele, hogy embereket öljön, és amikor rajta kifog valami, akkor jön Frank és megoldja a dolgot. A megoldás pedig azt jelenti, hogy megöl mindenkit aki az útjába kerül és néha igenis nincs más út. Matt félmegoldásai nem igen szoktak működni általában, ahogy arra a múltban több példa is akadt. Imádtam Matt és Frank közös jeleneteit és hogy egymás tükörképeiként szolgálnak még mindig, remélem ez így fog maradni.

Örültem annak hogy a Disney készített folytatást az eredeti Daredevil sorozathoz, és annak még jobban, hogy igen korrektül sikerült az első évad. Persze a fő történetszálat láttuk már korábban, de valahonnan el kellett újra indulni, és arra megint jó volt egy ilyen „újrakezdős” történetszál. Hiányoltam azonban Karent és nem értem miért kellett parkolópályára tenni és mi szükség volt egy új női karakterre, aki annyira unalmasra sikeredett, hogy hirtelen még a neve sem jut az eszembe. Hiányoltam a nagy bunyókat és verekedéseket, a már-már Daredevil védjegyének számító hosszú egysnittes verekedős jeleneteket, de ezek hiányát magyarázhatjuk azzal, hogy Matt most eléggé háttérbe szorította titkos énjét. Visszagondolva elég rövid lett az évad, csak 9 részt kaptunk, amiből egy rész felesleges töltelék rész és tényleg nem értem minek kellett ide ez a bankrablós epizód. Nem tökéletes tehát amit kaptunk, de legalább kaptunk valamit és innen lehet tovább építkezni. Megmaradt az eredeti sorozat sötét, véres és kegyetlen hangulata, ezen szerencsére nem változtattak és nem „disneyzték” el az egészet. Idén jön kis a második évad, amit persze hogy nagyon várok!

Értékelés: 10/8

Előzetes: 

Titans (Titánok) 2. évad összegzés

Nagy reményeim voltak a Titánok sorozat indulásakor, és habár némileg csalódtam az első évadban, azért összességében tetszett. Vártam akkoriban a folytatást és reméltem, hogy a második évadra kiküszöbölik a hibákat és lezárják azokat a felesleges történetszálakat, amiket szerintem nyugodtan el lehetett volna hagyni. Már tavaly a megjelenésekor néztem hetente a második évad részeit, de akkor valahogy elmaradt a kritikám, amit most szeretnék bepótolni egy friss újranézés után.

Sajnálom, hogy ezt kell írnom, de a második évad ha lehetséges, még rosszabb lett, mint az első és ez nekem fájt a legjobban, pedig olyan sok potenciál volt benne. Kaptunk egy 13 részes második szezont, amiben már felállt a csapat és kezdődhetett (volna) az első igazi közös kaland, erre nem kaptunk mást mint szenvedést, összeveszést, szétválást, felesleges műbalhét és picsogást. Olyan nagy katyvasz lett a második évad, amit el se akartam hinni és az a legszomorúbb az egészben, hogy ha néhány alapötletet jobban kidolgoznak, akkor egy zseniális szezont ki lehetett volna hozni belőle.

Miután lezárták az első etap függővégét és Trigon elpusztult, a Titánok Dick vezetésével visszaköltöznek a toronyba, hogy elkezdjék közös életüket immár egy csapatként. A „régi Titánok” visszavonulnának, de nem sokáig maradhatnak a háttérben, az újak pedig edzenek és tanulnak. De nem sokáig tart a nagy nyugalom, mert felbukkan egy régi ellenség, hogy szétzilálja a csapatot és ezért nem is kell sok mindent tennie. Röviden ennyit a történetről.

Személy szerint az a legnagyobb problémám a második évaddal, hogy egy nagy katyvasz. Ott van a fő történetszál Deathstroke-al és a bosszú hadjáratával, aminél nagyobb baromságot ki se lehetett volna találni. Könyörgöm... hisz ő volt az, aki megölte a fiát. Miért a Titánok a felelősek azért, mert nem látja, hogy kit szúr le a kardjával? És ha már itt tartunk, Deathstroke hogy tudta öt évig „elnyomni” magában a fiát? Jericho miért nem lázadt fel hamarabb ellene és próbálta megállítani őt mielőtt komolyan ártana a barátainak? Deathstroke egy remek és félelmetes ellenfél lehetett volna, de itt egyszerűen nem tudtam komolyan venni.

Aztán megkaptuk másik fő történetszálnak Connor, vagyis Superboy és a Cadmus labor történetét, ami szintén érdekes volt alapötlet szintjén, de amit utána kihoztak belőle, az lapos és felejthető lett. Ha már behozzuk a Cadmust és Superboy-t, akkor minimum egy Superman vagy Lex Luthor felbukkanást vártam volna mellé, mert nélkülük Superboy nem sokat ér, legalábbis szerintem. Ha jobban kifejtették volna ezt a szálat, ha mondjuk egy teljes évad erről szólt volna, akkor sokkal többet ki lehetett volna hozni belőle.

És ha mindez nem lenne elég, Kory újra saját történetszálat kapott. Már minden eszébe jutott az elfeledett múltjáról, így most azzal kell megküzdenie, mert a múltja szálai elérnek hozzá. A nővére és küldöncei haza akarják rángatni, de Kory persze nem akar velük tartani annak ellenére sem, hogy a nővére miatt a hazájában éppen fejetlenség és anarchia uralkodik. Őszintén szólva ezt sem értem miért kell ide behozni, mikor a harmadik évad majd erről fog szólni részben, és akkor bőven elég lett volna Kory múltját felgöngyölíteni.

Láthatjátok tehát, hogy teljesen szét van töredezve a második szezon és ide-oda ugrálunk a történetszálak között, persze mindig úgy, hogy aki kell valahova az éppen ott legyen, ahol szükség van rá. Ez teljesen hiteltelenné és kapkodóvá teszi az évadot, annyi mindent akartak belezsúfolni, hogy aztán nem tudok mást mondani, csak ismételni önmagam, hogy ez nagy katyvaszt kaptunk eredményül.

A régi Titánok indokolatlanul sok játékidőt kapnak és a múltidézéssel rengeteg rész megy el az évadból, amivel nem lenne baj, ha valami értelmes sztori lett volna a múlt, és ha a régi Titánok érdekes karakterek lennének. De sajnos nem azok. Donna az egyetlen, akit én bírok, Hank és Dawn engem valamiért kifejezetten irritálnak. És mivel ők az előtérbe vannak tolva, így az elvileg főszereplőink Rachel és Gar teljesen háttérbe szorulnak, a hiányuk senkinek fel nem tűnne, mert az utolsó részben történteken kívül, gyakorlatilag semmi érdemleges szerepük nincs az évad folyamán.

Mostanra kapunk egy hús-vér Bruce Wayne-t is, akinek ideje volt valóban megjelennie, de Iain Glen annyira hozza Bruce karakterét, mint én, vagyis semennyire és ennél nagyobb félrecastingolást életemben nem láttam. Értem, hogy ő egy idősebb Bruce-t jelenít meg a képernyőn, de akkor sincs meg benne az, ami Bruce karakterének megformálásához szükséges.

De hogy némi pozitívumot is említsek, jó volt látni, hogy Dick karakterének átalakulása, fejlődése és felnövése végre elérte a célt, és sikerült megtalálnia azt, hogy ki lehet ő Bruce és Batman nélkül. Elég sokat marcangolta magát, elég sokat depressziózott az első két évadban és most, hogy rálelt az útjára, remélem megkapjuk azt a Dick Graysont, akit a képregényekből többnyire ismerhetünk. Remélem most már a humorosabb, szószátyárabb és lazább énje kerül előtérbe.

Jason még mindig nagy kedvencem és ki merem jelenteni, hogy a legjobb karakter a sorozatban. Örültem, hogy az első évados vendégszereplés után főszereplői státuszt kapott és sokkal többet szerepelt, mert minden egyes jelenetben kitett magáért. Rose karaktere magában engem nem nagyon mozgatott meg, de Jasonnal nagyon aranyosak voltak együtt. Kár, hogy aztán semmi komoly nem lett a kapcsolatukból.

Nem hittem volna, hogy ezt fogom mondani, de nekem a második évad nagy csalódás volt, mert ennél sokkal többet vártam. Ennél az első évad is koherensebb és összeszedettebb volt, pedig annak szintén voltak hibái, és nem csak néhány. Remélem a harmadik évad ennél jobban fog sikerülni, mert nem akarok abban is csalódni, főleg mert java részben az egyik nagy kedvencem történetemet, a Red Hood sztorit dolgozza fel. Ha kijött az összes rész, akkor egyben letolom a harmadik évadot, és bízom benne, hogy arról csakis pozitív kritikát tudok majd írni.

Értékelés:

10/3

Előzetes:

The Umbrella Academy (Az Esernyő Akadémia) 1.-2. évad összegzés

Sokszor hallottam már a sorozatról és többször neki akartam kezdeni, de aztán mindig jött valami más, ami jobban érdekelt. Nemrég azonban teljesen kifogytam az új sorozatokból és éppen akkor jött velem szemben az akkoriban megjelent második évad előzetese, így gondoltam miért ne? Most végre sort keríthetek Az Esernyő Akadémiára, az azonos című képregénysorozat adaptációja. Így nem haboztam tovább, hanem rögtön nekikezdtem. Most az eddig megjelent két évadról egyben szeretnék írni. Mindkét évad 10-10 részből áll. Netflixen elérhető magyar szinkronnal és felirattal, én feliratosan néztem. A kritika teljesen SPOILERES, így csakis ennek tudatában olvassátok tovább.

A történet:

1989. október 1-jén a világon 43 nő egyidejűleg szül, annak ellenére, hogy aznapig egyikük se mutatta a terhesség jeleit. Hét gyermeket örökbe fogad az excentrikus milliárdos, Sir Reginald Hargreeves, és szuperhős csapatot alakít, az úgynevezett Esernyő Akadémiát. Hargreeves nevek helyett számokat ad a gyerekeknek, ám a robot-anya, Grace elnevezi őket: Luther, Diego, Allison, Klaus, Five (Ötös), Ben és Vanya.

Luther négy éven át a Holdon él, Allison híres színésznő lett, Ványa hegedűművész, Klaus drogfüggő, Ben meghalt, akit csak Klaus lát és ő képes beszélgetni vele. Az egymástól elidegenedett testvérek megtudják, hogy Reginald, az „apjuk” meghalt és összegyűlnek a temetésére. Five visszatér a jövőből és kiderül, hogy pár nap múlva egy globális apokalipszis küszöbén áll a világ. (Forrás: wikipédia)

Kezdjük azzal, hogy nekem bejött a sorozat és igazán megszerettem, így igen hamar ledaráltam az eddigi összesen 20 részt. Az első évad a fentebb vázolt történettel indul és tulajdonképpen azt mutatja be, hogy apjuk halála nyomán a testvérek hogyan találnak újra egymásra és hogy dolgozzák fel a gyerekkori traumáikat. Nyomoznak az apjuk halála után, mert hiszik, hogy csakis gyilkosságról lehetett szó. Ha mindez nem lenne elég, a gyerekként véletlenül a jövőbe teleportáló és ott ragadt Five váratlanul hazatér, mikor a testvérei már felnőttek és a jövőben bekövetkező világvégéről hadovál, amit nekik együtt kellene megakadályozniuk újra egy csapatként. A második évadban a testvérek a múltban, az 1960-as években találják magukat szétszóródva és ott kell boldogulniuk. Próbálják megtalálni egymást, hogy aztán megakadályozzanak egy újabb világvégét és apjuk titkos tervét, majd pedig visszajussanak a saját idejükbe úgy, hogy azért ne avatkozzanak bele nagyon a múlt eseményeibe.

A két évad története nagyon hasonlított egymásra felépítésében, hisz azzal indulunk, hogy a testvérek külön-külön élnek, majd pedig összejönnek, hogy aztán megakadályozzák a világvégét. Ezt tartom a sorozat talán legnagyobb hibájának eddig, mert olyan, mintha az írók nem tudtak volna valami új és érdekes történetet kitalálni, így ugyanazt eljátszották a második évadban, mint az elsőben, csak kicsit más körítéssel. És a nagy "ellenség" is ugyanaz maradt csak más képviselő személyek formájában, tehát tényleg semmi újdonságot nem kaptunk. A fő történetszál tehát ismétlődik, klisés és némileg kiszámítható, de nem is a történet az, amiért annyira tetszett a sorozat.

Három nagy erősséget emelnék ki, amiért én annyira megszerettem Az Esernyő Akadémit. Egyrészt szerintem iszonyat jó humora van és én néha sírva-röhögtem a poénokon. Nem csak a szóvicceken, hanem magukon a karaktereken és a beszólásaikon is. Másrészt a készítők telepakolták jobbnál-jobb zenékkel az egészet, így a soundtrack iszonyat erős, ami sajátos hangulatot ad az adott jelenetnek és a részeknek. De ami a legjobb a sorozatban az maguk a karakterek és a közöttük lévő testvéri kapcsolat.

Elsőnek mindenkit megismerünk külön-külön, majd láthatjuk a közös múltjukat és hogy ki miért hagyta ott az apjukat korábban. Némi múltbéli visszatekintés segít megértetni, hogy milyen lehetett ezeknek a gyerekeknek már akkor szuperhősként élni, és hogy mennyire tönkreteheti valaki életét, ha hatalmas elvárások között kell felnőnie. Hargreeves nem volt valami jó apa (és még elég finoman fogalmaztam), és gyakorlatilag minden gyerekét megnyomorította valami módon, miközben elvárta, hogy ők legyenek a tökéletes szuperhős csapat akkor még csak gyerekként. Nem csoda, hogy lassan mindenkinek elege lett belőle, így sorra hagyták ott őt.

Egyes, vagyis Luther volt az egyetlen, aki végig kitartott az apjuk mellett és ő maradt utoljára vele. Luther volt a mondhatni tökéletes gyerek, aki mindig tette, amit az apjuk elvárt tőle, vakon megbízott benne és hitt neki. Hargreeves aztán elküldte a Holdra a fiút, hogy a helyen megfigyeléseket végezzen. Őt ott érte az apjuk halálhíre. Aztán persze Luther is csalódik a férfiban, csakúgy, mint a többiek, így neki immár felnőttként kell megküldenie mindezzel. Az ő képessége a szupererő.

Kettes, vagyis Diego, az örök lázadó, és aki felnőttként immár magányos hősként próbál segíteni az embereknek. Mindig féltékeny volt Lutherre, és gyerekkoruk óta rivalizáltak az apjuk figyelméért. Hargreeves mindig Luthert részesítette előnyben Diego-val szemben, amiért Diego még jobban próbált megfelelni az apjuknak. Diego hőskomplexusa mindehhez vezethető vissza. Magát mindenkinél jobbnak gondolja és úgy hiszi, hogy nincs senki másra szüksége, mert képes egyedül boldogulni. Az ő képessége, hogy mindig képes pontosan célba találni.

Hármas, vagyis Allison a "jóskislány", mondhatjuk, hogy Luther női megfelelője. Mivel apjuk rá sem fordított túl sok figyelmet, így elég hamar lelépett, és máshogy próbálta kivívni a figyelmet és az elismerést. Híres színésznő lett belőle és férjhez ment, de a a normális élete se tartott sokáig, mert mikor a képességét a lányán használta, akkor a férje elhagyta és vitte a lányukat magával. Az ő képessége, hogy bármire rá tudja venni az embereket a "pletykáival".

Négyes, vagyis Klaus a család fekete báránya, az örök laza egoista partiarc, aki semmit és senkit nem vesz komolyan. Mivel képes beszélni és kapcsolatot teremteni a halottakkal, így apjuk gyerekkorában hullák közé zárta, hogy így fejleszthesse a képességét, de ez persze nagyban rányomta a bélyeget a lelki fejlődésére. Inni és drogozni kezdett, hogy ezt feldolgozza és aztán sehogy se tudott leszokni. A többiek soha nem néztek ki sokat belőle, és nem tartják sokra. Az ő képessége hogy kapcsolatot teremt a halottakkal.

Ötös, akit én Five-nak nevezek, mivel angolul néztem. Képessége révén tud kisebb távokra teleportálni, majd felfedezi, hogy nem csak helyet tud változtatni, hanem az időben szintén képes ugrálni. Apja figyelmeztetése ellenére gyerekként felelőtlenül a jövőbe teleportál, és aztán onnan nem tud visszatérni, csak hosszú évekkel később. De valami rosszul sül el, így az immár felnőtt Five a gyerek testébe kerül és úgy tér vissza az immár felnőtt testvérei életébe. Célja, hogy megakadályozzák a jövőben bekövetkező apokalipszist és ő lesz az, aki lassan összerángatja újra a csapatot. Mivel gyerekként tűnt el és a normális neve nem ragadt rá, így azt senki nem használja, hanem mindenki Five-nak hívja.

Hatos, vagyis Ben, aki meghalt egy balul sikerült küldetés során évekkel ezelőtt. Még nem tudott továbblépni, így szellemként Klaussal maradt és csakis Klaus képes őt látni és beszélni vele. Próbál segíteni Klausnak, de nem sok sikerrel jár. Aztán a második évadban nagyobb szerepet kap, mert kiderül, hogy együtt sokkal több mindenre képesek Klaussal, mint azt korábban hitték.

És akkor az utolsó, Hetes, vagyis Vanya, akiben elvileg semmi különleges nincs és akinek elvileg semmilyen szuperképessége nincsen. Így gyerekkorától kezdve kívülállóként nevelkedett a testvérei mellett és mindig irigykedve figyelte őket és a népszerűségüket. Mondjuk ők se voltak vele a legkedvesebbek, így végül elhagyta a családot és bosszúból kiteregette a családi szennyest a nyilvánosságnak. Ekkor romlott meg mindenkivel a viszonya. Aztán persze kiderül, amit igazából sejteni lehetett, hogy Vanya nem olyan átlagos, mint amilyennek hitte magát, sőt inkább a legerősebb mindenki közül.

Láthatjátok tehát, hogy mennyire sokszínűek a testvérek és hogy mennyire más-más emberek, épp ezért volt nehéz felnőttként újra összeszokniuk és megtalálni a közös hangot. Rajtuk kívül persze kapunk más karaktereket is, például az évad fő ellenségeit, amik inkább lettek mesésen eltúlzott komikusak, mint komolyan vehető gonosztevők. Az első évadban a szervezet ellen küzdenek, főleg Five, akik mindent megtesznek azért, hogy megállítsák Five-t a jövőben bekövetkező apokalipszis megakadályozásában. A Handler és a két bérgyilkosa, Cha-cha és Hazel számomra nem maradtak emlékezetes gonosztevők, sőt a két bérgyilkos engem sokszor kifejezetten irritált és túl sok szerepet kaptak. A másik évadban aztán érkezik ellenségnek AJ, Handler és a lánya Lila, valamint a svédeket se felejtsük ki. Nekem a második évados svédek szimpatikusabbak voltak, mint Cha-cha és Hazel az első évadban. A két kedvencem nem nagy meglepetés Klaus és Five lettek, szerintem ők a legjobb karakterek az egész sorozatban.

Ám ahogy az lenni szokott a sok jó mellett, azért akadtak olyan dolgok is, amik nem tetszettek. Már említettem, hogy melyik ellenségek nem jöttek be annyira. Rajtuk kívül Leonardot szinte ki nem állhattam az első évadban, mert annyira kiszámítható volt, hogy direkt kavar valamit Vanya körül, hogy nem igaz, hogy a lány nem látta, hogy csak kihasználta őt a saját céljai érdekében. Leonard magyarázata a bosszúra nevetséges és hiteltelen, de mondjuk ebben a képregényesen eltúlzott mesés történetben nem is várhattunk többet. Hála az égnek elérte a végzete és Vanya nem kímélte, amint kiderültek a hazugságai.

A testvérek közül írtam, hogy Klaus és Five a kedvenceim, ez nem kétség, de igazából mindenkit bírtam kettőt kivéve. Ők pedig Luther és Allison. Szerintem ők ketten lettek a legegyszerűbb és így a legunalmasabb karakterek, mert hát a két jó figurából aztán semmi érdekeset nem lehet kihozni. Az már csak a hab a tortán, hogy kavarni kezdtek, amiből aztán nem lett semmi, hanem elég hamar túlléptek rajta, csak akkor azt nem értem, hogy egyáltalán miért kellett behozni ezt a történetszálat. Az utolsó, amit negatívumként említenék meg, hogy én szívesen láttam volna többet az apjukból, Reginaldból. Örültem volna több visszaemlékezésnek az első évadban, így többet láthattunk volna a férfiből és jobban megérthettük volna, hogy melyik gyerekkel milyen kapcsolata lehetett. A második évad függővége szerencsére azt sugallja, hogy Reginald a folytatásban nagyobb szerepet kaphat, amit én személy szerint nagyon várok.

Összességében tehát kellemes csalódás volt számomra a sorozat első két évada, nem bántam meg, hogy megnéztem és mindenképp maradok a folytatásra. Bízom benne, hogy a harmadik évadra valami új  fő történetszálat találnak ki, amire igen nagy az esély, és nem megint azt kell végignéznem, ahogy a bedühödött Vanya véget vet a világnak. A humor, a zenék, a karakterek és a testvérek közötti kapcsolatok a sorozat nagy erőssége, nekem ezek miatt jött be ennyire. Tipikus limonádé és könnyed szórakoztató sorozat, ne várjunk tőle többet és akkor nem fogunk csalódni.

Értékelés:

10/7

Előzetes:

Riverdale 3. évad összegzés

Szomorú vagyok, hogy újra látnom kell egy egészen korrektül induló sorozat fokozatos lejtmenetét. Na, nem azt mondom, hogy a Riverdale a sorozatkészítés csúcsa, hiszen pontosan tisztában vagyok, vele hogy nem több egy könnyed "guilty plesure" sorozatnál. Ne várjunk tőle sok mindent, hanem kezeljük a helyén. Tini sorozat tiniknek, annak minden jó és rossz oldalával. Mégis, én tartom magam a véleményemhez, hogy az első évad egész jól sikerült, nekem nagyon tetszett, de aztán amit a második évadban műveltek, azzal már nem tudtam mit kezdeni.

A második évad által világossá vált, hogy a Riverdale egy olyan úton indult el, ahonnan aztán nincs megállás. Várható volt a további színvonal csökkenés és sajnos ez kétséget kizáróan bekövetkezett, amit nagyon sajnálok, mert azért bíztam benne, hogy valami csoda folytán visszatalálnak a készítők és az írók az első évad szellemiségéhez. Ez azonban nem történt meg és a harmadik évadban olyan ostobaságokat és jobb szó híján baromságokat kaptunk, hogy még mindig nehezen akarom elhinni, hogy ezeket komolyan gondolták.

A harmadik évad ismét teljes 22 részes berendelést kapott, amit a második évadnál se értettem. Sőt, úgy gondolom, hogy ez lehet a problémák legnagyobb forrása. A Riverdale bőven elég lenne egy mid-season sorozatnak, 13 részes évadokkal, és akkor legalább egyetlen normális történet lenne és azt normálisan ki tudnák dolgozni. Igen, a "normális" szót ki kell emelnem többször, mert amit itt műveltek az nem normális. ( Jó, nem írom többször, hogy "normális", mert a végén még az idegeitekre megyek vele.) Túl hosszú az évad és mivel nem tudják mivel kitölteni a részeket, így kapunk egy csomó felesleges történetszálat, amelyek össze-vissza futnak. Mindenki kavar mindenkivel és a végére egy olyan nagy katyvasz alakul ki, hogy abból aztán nem lehet reálisan kijönni. Itt sem sikerült.

A harmadik évad színvonala alulmúlta az első kettőt és vitathatatlanul ez lett idáig a legrosszabb, mindjárt mondom, hogy miért. Kezdjük a két fő történetszállal, mert ahogy mondtam, túl hosszú az évad, és mivel nem tudták mivel kitölteni, így kapunk rögtön két fő történetszálat. Ezeknek nemhogy semmi köze egymáshoz, de még baromság is mind a kettő. Egyrészt itt van nekünk a rejtélyes Vízköpő király, aki egy interaktív játékot és az ostoba tiniket kihasználva sorra szolgáltatja nekünk a hullákat. Az ostoba tinik meg annak ellenére játszanak vele tovább, hogy közben sorra halnak meg az emberek és sorra bukkannak fel a gyilkos hajlamú önkéntesek, akik küldetés címszó alatt kezdenek öldökölni. A város meg tehetetlen módon nézi az egészet és nem tesznek ellene semmit.

Ha mindez nem lenne elég, az évad végén szolgáltatott magyarázat csak még inkább ront a színvonalon. Nem hiszem el, hogy megint ugyanazt a sémát kaptuk és most lett hivatalosan elegem abból, hogy megint az egyik főszereplő egyik szülője a gonosztevő. Korábban panaszkodtam már erről, mert teljesen irreálisan hat számomra, hogy a városban lévő furcsaságokért mindig éppen a sorozat egyik főszereplőjének egyik szülője a felelős. Most nem az egyikük apját, hanem az egyikük anyját szedték elő és mikor benyögték, hogy Penelope áll a Vízköpő királyos játék mögött, akkor kínomban csak sóhajtozni tudtam. És mikor megtudtam, hogy Chic maga a Vízköpő király, akkor pedig unott közönnyel nyugtáztam, hogy a Riverdale íróinak elgurult egy kereke. Minek kellett ezt a Chic gyereket visszahozni? Miért nem ölte meg Al korábban? Miért kezdett el segíteni Alnak és Penelope-nak? Logikátlanságok, logikátlanságok hátán.

Aztán ott van a "kedvencem", a Farm. Remélem éreztétek az iróniát, hisz talán ez volt a legidegesítőbb és legostobább történetszál az évadban. Ami nagy szó, mert nem hittem volna, hogy a Vízköpő királyt alul lehet múlni. MINEK KELLETT IDE A FARM??? Miért kellett nekik ilyen nagy szerepet tulajdonítani? És miért kellett ilyen ostoba csavart hozni a végén? Persze arra jó volt, hogy a szekták és az elvakult hit veszélyeire felhívja a figyelmet, de annyira nem illett a Vízköpő királyos történet mellé, és annyira irritált, hogy a korábban értelmes karakterek ostoba módon bevették a Farm marhaságait, hogy nem tudtam komolyan venni. És mikor gyakorlatilag az egész évadban a Farm miatt nyavalygott Betty, már őt is kezdtem megutálni, holott amúgy eddig semmi bajom nem volt vele.

Aztán a cukorkás drogról vagy mi a fenéről se feledkezzünk meg, aminek így utólag semmi jelentőséget nem tulajdonítottak, és így kérdezem: minek kellett ez a drogos történetszál ide? Ha a történet nem lehetne ostobább és irreálisabb, akkor ne féljünk, a karakterek ugyanerre a sorsra jutottak. Nagyjából mindenkit a porba tiportak és mindenki kifordult önmagából és nem tehetek róla, de mindegyikük idegesített a maga módján. Kezdjük azzal, hogy ugyebár elvileg 17 éves tinikről beszélünk, ezek meg mind úgy viselkedtek, mintha felnőttek lennének és mintha egy felnőtt életét élték volna. Nem mintha azt várnám, hogy mindig az iskolapadban üljenek, de ha tinikről szól a sorozat akkor legyenek tinik és nekik való gondokkal és problémákkal nézzenek szembe.

Csak hogy érzékeltessem mennyire a porba tiporták a karaktereket, tessék. Archie megjárja a börtönt!!!, aztán elszökik a városból!!!, majd visszatér, hogy bokszoló legyen!!!, és végül kap Veronica-tól egy boksztermet!!!. Csak úgy. Mert hát tök életszerű és reális, hogy tinik egymást közt osztogatják az ingatlanokat és a vállalkozásokat. Egy kiskorú nem is birtokolhat ingatlan, sem cégeket, ha már itt tartunk. Veronica a Pop's tulajdonosa lesz és alatta nyit egy bár-kaszinót, persze illegálisan, és ez senkit se zavar. Jó a végén itt lesz egy csavar, de akkor is hónapokig működteti a két helyet, mint valami nagy üzletasszony, holott még csak egy gimnáziumot se elvégzett 17 éves fruska, nem több.

Tovább evezve a képtelenségek vizén, azt sem értem, FP hogy lehetett seriff a büntetett előélete és korábbi bandavezér múltja ellenére. Az már csak a jéghegy csúcsa, hogy befogja Jugheadet és a többi Kígyót, hogy legyenek a privát kis kopói, mert miért ne? Mert teljesen szokványos, hogy a rendőrség az ismétlem 17 éves tinikkel végezteti a piszkos munkát. Persze értem én, hogy ez a Riverdale és a főszereplőink nyomoznak a rejtélyes esetek ügyében, de könyörgöm eddig mindig a maguk szakállára dolgoztak, és nem a hivatali szervekkel. Nem tudom komolyan venni a dolgot.

Tisztán látszik, hogy az írók nem nagyon tudnak mit kezdeni a karakterekkel és kínjukban olyan hülyeségeket találnak ki, amiből aztán valami irtó nagy baromság jön létre. Archie és Veronica kapcsolatát szétbarmolták számomra teljesen érthetetlen módon, nem is értettem, miért szakítottak, vagy hogy mi bajuk lett egymással. Aztán Veronica kavar egyet Reggie-vel, hogy a végén ismét összejöjjenek Archie-val, mert hát ez teljesen logikus.... (Ismét csak ironizálok.) Közben Archie kavar egyet Josie-val, amit szintén nem értettem, hogy ezt most miért kellett, de őszintén szólva már meg se próbáltam megérteni. Végig akartam nézni az évadot, hátha a végére összeáll minden, de nem így lett.

A Jughead és Betty párost nem barmolták szét (ismét), ők maradtak együtt és talán ők maradtak csak a régi önmaguk. Aranyosak együtt, ez nem vitás. Bár ha Betty kevesebbet nyavalygott volna a Farm miatt, akkor még jobb lett volna. Cheryl még mindig nagy kedvenc, imádom a karakterét és Toni-val nagyon jó páros ők együtt. Nem kellett volna az a kis összeveszés, mert felesleges műbalhénak tűnt, ami csak a musical rész kedvéért kellett, hogy ott drámázhassanak egy sort. Apropó, a szokásos musical rész. Maga a musical zenéi nekem bejöttek, de most valahogy nem tudták oda illő módon beépíteni a musical részt a fő történetbe. Nekem erőltetettnek hatott, és a problémákat és a drámákat kb. csak azért kreálták előtte, hogy aztán elénekelhessék azokat a dalokat, amiket kiválasztottak a Heathers musicalből. Az évad legjobb része szerintem a múltas rész volt, mikor a saját szüleik múltjának egy szeletét ismerhettük meg úgy, hogy a színészek alakítottak a szüleik fiatalkori énjét.

Remélem sikerült átadni a gondolataimat és a hatalmas csalódottságomat, amit a harmadik évad miatt érzek. Egyértelműen ez lett a leggyengébb és úgy elvette a kedvem a folytatástól, hogy nem hiszem, hogy ősszel nézni fogom a negyedik évadot. A jövőbe való kitekintés se keltette fel a kíváncsiságomat, mert úgyis tudom, hogy egy főszereplő se fog meghalni, a többiért meg nem fájna a szívem. Talán ha Cheryl kap egy értelmes történetszálat, akkor belenézek a negyedik évadba, de nem hiszem, hogy ez meg fog történni.

Értékelés: 10/4

Előzetes:

Gotham 5. évad összegzés

Idén érkezett el utolsó évadához a Gotham, ami nem meglepő, ha engem kérdeztek. Kezdte önmagát ismételni a széria és mikor már a sokadik szereplő tért vissza újra és újra ugyanazzal a kavarással, akkor nekem is kezdett csökkenni a lelkesedésem iránta. A negyedik évad aztán feltűnően jó lett, vitathatatlanul az sikerült eddig a legjobban. Így gondoltam az utolsó évadot még végignézem, ezen már ne múljon a dolog.

Az utolsó évad mindössze 12 részes berendelést kapott, ami fura volt a korábbiak után, de látva végeredményt jobban jártunk így. Még ezt a 12 részt se tudták normálisan kitöltetni. Habár a megszokotthoz képest egy fele akkora évadot kaptunk, még ez is tele volt felesleges történetszálakkal és még itt is azt éreztem, hogy már nem nagyon tudnak mit kezdeni a történettel és magukkal a karakterekkel.

Az utolsó évad egy kicsivel később veszi fel a fonalat a negyedik évad végén történtek utóhatásaival. A fő történetszál izgalmasnak hangzott elsőre. Gotham városa elszigetelődött a világtól és teljesen magára maradt miután Ra's és Jeremiah korábban felrobbantottak minden kivezető utat. Így természetesen felbomlott a korábbi igencsak ingatag rend és békesség és totális anarchiába süllyedt a város. Több területre oszlik és különböző egyének és csoportok próbálják átvenni az irányítást és megtartani a területük fölött a hatalmat. A rendőrség nyújt menedéket az embereknek és próbál segítséget szerezni, hogy újra rendet teremtsenek a városban.

Ez a "Gotham magára maradt és küzd a belharcok ellen" elméletben remekül hangzott és működhetett volna, de a valóságban sajnos nem így történt. Nem tudtam elmenni az mellett, hogy ez az egész mindenféle realitás érzéket nélkülözött így nem tudtam komolyan venni a fő történetszálat. Oké, értem én, hogy ez csak egy kitalált történet, de azért ne mondja már nekem senki se, hogy ha az USA egy városával ugyanez történne, akkor senki se foglalkozna velük, hanem totálisan magukra hagynák őket. A kormány egyből megszállná a várost és visszahozná a rendet, nem hagyná hónapokra magára az embereket és nem hagyná, hogy bűnözők garázdálkodjanak büntetlenül.

A másik, ami nem tetszett, az évad végén lévő csavar. Kiderült, hogy Nessa Al Ghul mesterkedik a háttérben és meg akarja bosszulni az apja halálát és hogy ha úgy nézzük ő hozta létre Bane-t is. Kicsit olyan lett ez az egész, mintha a Batman: Felemelkedés filmet másolták volna le a sorozat írói, mert abban szinte ugyanaz történt mint itt. (Csak ott Talia és nem Nessa mesterkedett, de mindketten Ra's lányai, úgy hogy vehetjük gyakorlatilag ugyanannak.) Nem lehetett volna valami más, még korábban be nem mutatott csavart kitalálni? Muszáj volt szinte ugyanazt megcsinálni még egyszer?

A történet tehát hagyott némi kívánnivalót maga után és ez volt a legnagyobb problémám az évaddal. Sajnos a karakterek se hozták azt a színvonalat, amit vártam és a többségük csak ismételni tudta önmagát. Gordon és Harvey még mindig laposak és valahogy képtelen vagyok megkedvelni őket. A "kisebb" gonosztevők súlytalanok, egyik se kap olyan alapos kidolgozást, hogy kedvencekké válhassanak. Bruce és Selina "szenvedése" így öt év után kezd kissé vontatottá válni, mert még mindig azon problémáznak, hogy akkor most mit éreznek egymás iránt és hogy mennyire mások alapjáraton. Külön-külön szeretem őket, úgy remek kis karakterek, akik szépen fejlődnek a maguk útján, de mikor egymással kavarnak, azzal ki tudnának kergetni a világból.

Oswald és Ed még mindig a fő poéngyárosok, most sem volt ez másképp. És habár ők is ismét ugyanazt csinálták, amit mindig (vagyis, hogy néha összedolgoznak, néha egymásnak feszülnek, de legfőképp inkább csak a törvény rossz oldalán járnak), de legalább szórakoztatóak. Jeremiah visszatérésének örültem és egyértelműen ő volt az évad fénypontja és a legjobb történetszála. Minden egyes jelenetét imádtam, Cameron Monaghan pedig remek kis Jokert hozott össze, ezzel nem lehet vitatkozni.

Az utolsó, amit nem tudtam hova tenni az évadban Barbara karaktere és a gyerek dolog. Ha eddig ezzel nem igazán foglalkoztak, akkor miért kellett így a végén hirtelen minden előzmény nélkül egy gyereket összehozni? Gordon miért is feküdt le Barbarával? Logikátlan és értelmetlen lépés volt a karaktertől mindez, erőltetett lépés csak azért, hogy megszülessen a kis Barbara, mert azt azért mégse akarták kihagyni. Aztán mert gyereke lesz, Barbara karaktere hirtelen ismét jóvá válik és aztán a jövőben pedig újra normális életet él. Kérem szépen, mi a fene van? Néztem nagyokat és nem értettem a dolgot.

Mindenki elfelejtette, hogy Barbara hány embert ölt meg az évek során, hogy mi mindent csinált? Élete végéig börtönben kellene ülnie, amint visszatér a rend Gothamben, nem pedig éldegélnie, mintha mit sem csinált volna. Katyvasz volt ez a történetszál és nem tudtam megérteni minek kellett ide. Barbara komplex és remek karakterét pedig egy csapásra tönkretették és úgy csináltak, mintha az előző négy évadban mi sem történt volna. (Én meg csak pislogtam, mert nem akartam hinni szememnek, hogy ezt az írók komolyan gondolták.)

Habár csak fele évadot kaptunk így utoljára, de még így se tudtak az írók egy normális és értelmes lezárást adni nekünk, amiért számomra iszonyat nagy csalódás volt az évad. Úgy érzem nem öltek bele túl sok energiát, így kaptunk egy irreális és egyszer már látott fő történetszálat, mellé rengeteg unalmas mellékszálat, és a karakterek se nyújtottak semmi emlékezeteset. Mintha az írók és a készítők is unták volna az egészet és alig várták volna, hogy megszabaduljanak a sorozattól. Összecsapott és méltatlan lezárást kapott a Gotham, pedig ennél többet érdemelt volna. Sajnos az utolsó évad lett talán a leggyengébb, így talán mégse olyan nagy baj, hogy vége van, mielőtt még nagyobb lejtmenetbe indult volna.

Értékelés: 10/5

Előzetes:

Bosszúállók: Végjáték

A történet:

Thanos súlyos tette, amivel elpusztította az univerzum élőlényeinek felét és megtörte a Bosszúállókat, a megmaradt hősöket egy végső összecsapásra készteti a Marvel Studios huszonegy filmet megkoronázó, nagyszabású fináléjában, a Bosszúállók: Végjátékban. (Forrás: port.hu)

Nem mondok újdonságot azzal, hogy én is nagyon vártam a Bosszúállók: Végjáték című filmet sokakhoz hasonlóan. A Marvel remek logikával felépített univerzuma elérkezett egy lezáráshoz és ezért mindenkinek óriási elvárásai voltak ezzel a filmmel kapcsolatban. Elég nagy cliffhangerrel ért véget a Végtelen háború, így vártam mi fog történni utána. Részben bejöttek a számításaim, részben nem, de azt nyugodtan kijelenthetem, hogy egy egészen korrekt lezárást kaptunk. Ez a kritika teljes mértékben SPOILERES, így csak ennek tudatában olvassatok tovább!!!

A több mint három órás filmbe sok mindent belepasszíroztak. Több szálon kellett felvenni az eseményeik fonalát, több karakternek kellett megadni azt a lezárást, amit vártunk és közben meg kellett oldani Thanos tetteinek következményét is. Nem hiszem, hogy bárki számára újdonságot jelentett a megoldás módja, hisz az időutazáson kívül máshogy nem nagyon lehetett volna megoldani a helyzetet. Abba most ne menjünk bele, hogy tényleg megvalósítható lenne-e az időutazás azon a módon, ahogy azt itt láthattuk, hisz képregény film révén ne ez legyen a fő szempont. Itt meg lehetett oldani és a megmaradt szereplők ezt az utat választják a halottaik megmentésére.

A film felépítésére nem lehet panasz. Tulajdonképpen három részre lehetne felosztani. Az első harmadában a megmaradt szereplők próbálják feldolgozni a történteket, mindenki gyászol valakit és össze vannak törve. Megbosszulják Thanoson mindezt, de ezzel se nyernek megnyugvást. Gyászolnak és próbálnak tovább élni, de az életük már nem lehet a régi. Itt csak azt nem értettem, hogy Thanost miért lehetett olyan könnyen megölni. Miért pusztította el a köveket? Miért hagyta hogy megöljék? Számomra kissé logikátlan mindez, hiszen még rengeteg bolygó van a világűrben, ahol folytathatná a "munkáját". Meg Thanos amúgy se tűnt olyan ostobának eddig, hogy magát védtelenül hagyja. Ha nagyon keserves munkával végre megszerezte mind a hat követ, akkor miért pusztította el aztán őket? Nem értem.

Aztán hőseink előállnak a tervvel hogyan lehetne megmenteni a halott társaikat és a Hangya ötlete révén elkezdenek dolgozni az időutazás megvalósításán. Kidolgozzák mi legyen, majd három csapatra osztva indulnak vissza a múltba, hogy onnan szerezzék meg a végtelen köveket és azok segítségével visszahozzák meghalt társaikat. A Végtelen háború végén éppen azok a nem fontos karakterek haltak meg, akik nekem nem nagyon hiányoztak és örültem annak, hogy az eredeti bosszúállók maradtak életben így a végére és ismét a "kemény mag" került a középpontba és ők oldották meg a problémákat, még egyszer utoljára együtt. Hisz az mindenki számára teljesen egyértelmű lehetett, hogy utoljára harcolnak együtt.

Aztán a film utolsó harmadában a nem éppen jól sikerült időutazási terv következményeként Thanos és seregei visszatérnek, így újra fel kell venni vele a harcot. Egy hatalmas és grandiózus csatát kapunk a végén, olyat, amit jó volt látni és amit remekül megcsináltak a készítők. A film és az egész eddig felépített Marvel univerzum legkatartikusabb pillanata, mikor a végén mindenki összegyűlik a csatára Thanos ellen és megindul a csihi-puhi. Megadták a módját a dolognak és ebben fut ki a film leghatásosabb jelenete.

A történet tehát logikusan és reálisan felépített, mindent megkapunk, amire csak vágyhatunk. Gyászolást, tervezgetést és akcióba lendülést és a végén a nagy katartikus harcokat. Korábban biztos említettem már, hogy Amerika kapitány és Vasember nem tartoznak a kedvenceim közé, így annak nem örültem, hogy megint rájuk volt a leginkább kihegyezve a film. Elég nagy hangsúlyt kaptak, amit mondjuk megértek, miért volt rá szükség, hisz megkapták a saját lezárásukat, mindketten a maguk módján. Csak az vigasztalt abban, hogy már megint őket helyezték a középpontba, hogy eztán többet nem fognak szerepelni, így még egyszer utoljára elviseltem őket.

Ez a három óra túl hosszú volt és a végén már azt sem tudtam hogy üljek a moziban és minden bajom volt. Értem én, hogy sok volt a történetszál és mindent el akartak varrni, de azért biztosan lehetett volna rövidíteni rajta mondjuk legalább egy fél órával. Nem tudom mit lehetett volna kihagyni, de az írók biztosan megoldották volna, ha nagyon akarták volna. Ha nagyon kötözködni akarnák, akkor tudnék és megjegyeznék pár dolgot. Miért kellett ide Marvel kapitány? Jó, az én saram, hogy nem láttam a saját filmjét, így fogalmam sincs ki ő, de ha már ilyen nagy ereje van, akkor miért csak az elején és a végén segített a többieknek? Miért nem maradt velük végig és utazott vissza velük a múltba? Ha már behozták a történetbe, akkor jobban ki lehetett volna használni a benne rejlő potenciált.

Azt se tartom túl életszerűnek, hogy a múltba visszautazva gyakorlatilag játszi könnyedséggel szerezték meg a végtelen köveket, mikor azelőtt Thanos hosszú évekig ezen szenvedett. Jó, persze, tudták, hogy melyik merre van, így előnyben voltak, de a múltbéli karakterektől elég könnyen meg lehetett szerezni, én valami komolyabb kavarodásba számítottam a múltban.

Nagyon jól adagolták a készítők a drámai és a poénos részeket, és ahogy korábban írtam a film elejét inkább a gyász és megtört érzelmek uralják, aztán egyre több poén jelenik meg és szerencsére visszatér a Marvel filmek poénosabb hangulata. Ebben a legnagyobb szerepe Mordálynak volt, akit csak imádni lehet, ő szállította a humor nagy részét. Nekem mindig az elejétől fogva Thor a kedvenc Bosszúállóm (és nem csak Chris Hemsworth miatt, de lássuk be azért vitathatatlanul ő néz ki a legjobban), aki szintén nagy utat tett meg. Ebben a filmben pedig olyan mélypontra süllyed önsajnálatában és annyira kivetkőzik korábbi önmagából, hogy csak szánni lehetett. Mégis vicces volt nézni, ahogy szakállt és pókhasat növesztve sajnáltatta magát. A poénok másik része hozzá, a kinézetéhez és a bénázáshoz köthető. Fura volt így látni, ennyire kivetkőzve korábbi önmagából, de mégis működött a dolog. Más volt, de nekem nagyon bejött.

Összességében nekem tetszett a film, habár bevallom azért kicsit túl hosszúnak találtam, és azt se bántam volna, ha Steve és Tony nem kap olyan nagy kiemelt szerepet. Kaptunk drámát, poénokat, időutazást és nagy csatát a végén, a történet logikusan felépített módon haladt előre, miközben a főszereplők révbe értek és mindenki megkapta a maga lezárását. Ebben a formában az eredeti Bosszúállók nem fognak újra összeállni, amibe fura belegondolni, de az élet már csak ilyen, megy előre és kész. Jönnek helyettük újak. Számomra az a lényeg, hogy Thor maradt és kíváncsi vagyok, mit fog csinálni a Galaxis őrzőivel.

Értékelés: 10/9

Előzetes.

Deadly Class (Orgyilkos osztály) 1. évad összegzés

A történet:

A '80-as évek ellenkultúrája, egy sötét, képregényszerű világ adja a sorozat hátterét, ami olyan korosztályi történet, amilyet még nem látott. A Rick Remender és Wes Craig képregényéből készült széria hőse egy kiábrándult tinédzser, aki bekerül egy különleges suliba, ahol a bérgyilkosok legújabb nemzedékét képzik. Az erkölcsi kódexének fenntartását megnehezíti a könyörtelen tananyag, az egymással versengő klikkek, és a serdülőkorral járó bizonytalanságok is végzetesnek bizonyulhatnak számára. (Forrás: port.hu)

Mivel egyre több helyen futottam bele és mindenhol ezt reklámozták, így utánakerestem, hogy miről szól tulajdonképpen, és tudtam adnom kell neki egy esélyt. Az előzetes rögtön felkeltette a kíváncsiságomat és miközben nekivágtam őszintén bíztam abban, hogy ne kelljen csalódnom. Szerencsére nem kellett és alig pár nap alatt ledaráltam az első évadot. Nekem bejött a Deadly Class, jó kis első évadot raktak össze, amiben ott a potenciál, hogy később még jobbá fejlődhessen.

A sorozat az azonos című képregény sorozaton alapul. Az első évad tíz részből áll, és ha jól tudom akkor nálunk az HBO adja, így akár magyar szinkronnal is nézhető. Én persze maradtam a feliratos verziónál, mert az eredeti hangoknál semmi se lehet jobb. Még nem jelentették be a folytatást, de bízom benne, hogy érkezni fog a második évad, mert ez az a sorozat, ami megérdemelné mindezt.

Nekem nagyon tetszett az évad, jól összerakták. Érdekes, izgalmas és mozgalmas volt az elejétől a végéig. Legnagyobb pozitívuma a sajátosan sötét és kissé groteszk hangulata és stílusa, ami engem rögtön megfogott, na meg az, hogy Marcus végig narrál nekünk, és tudjátok, hogy szeretem a narrációval kiegészített sorozatokat/filmeket. A másik, ami miatt telitalálat nálam, a sorozat alapötlete. A főszereplőnk, Marcus szülei meghaltak és miután felgyújtotta a nevelőotthont, ahol aztán élt, a rendőrség mindenhol őt keresi. Hajléktalanként tengeti mindennapjait, mikor felkeresi egy fura férfi azzal, hogy ha szeretné, akkor befogadja az iskolájába. Nem akármilyen iskola ez, hisz itt az "alvilág" következő generációját képzik ki többnyire bérgyilkosokká és bűnözőkké. Mivel Marcusnak nincs nagyon más lehetősége, így belemegy a dologba.

Az első évad tulajdonképpen azt mutatja be, hogy Marcus hogy illeszkedik be a King's Dominion iskolába, hogy kezdi el nem éppen hétköznapi tanulmányait, hogy számol le múltjával és hogy szerez barátokat és ellenségeket magának. Remek alapötlet és még a kivitelezésre se lehetnek nagy panaszok. A történet logikusan felépített, szépen adagolják nekünk az infókat és úgy nő a feszültség, ahogy haladunk előre a sztoriban. Vannak persze húzórészek és olyan történetszálak, amiket nyugodtan ki lehetett volna hagyni, itt leginkább a tini klisékre gondolok, amelyek nélkül tökéletesen meglettem volna, de a jó dolgok miatt el tudtam nézni a rosszakat.

Aztán ott vannak a karakterek, akik kissé tipikus példái a tini karaktereknek csak némi sötét fűszerrel megdobva. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy ezek a fiatalok és tanáraik nem jó emberek. Könnyűszerrel ölnek, hazudnak, csalnak és emiatt bűntudatot sem éreznek. Persze vannak kivételek, Willy az ellenpélda, de neki épp ez a szerepe, hogy azért ne csak tiszta pszichopatákról szóljon a sorozat. Marcus a főszereplőnk, aki maga se egy teljes gonoszság, ő az a szürke karakter, aki csinál rossz dolgokat, de azért néha érez miatta bűntudatot. Ő az, aki viszonylag normális emberként kerül ide, nem pedig azért, mert a bűnöző családja küldte az iskolába, hogy ott neveljenek embert belőle. Marcus remek főszereplő, kicsit sötét, kicsit jó, humoros, követ el hibákat, de éppen ezért lehet őt kedvelni.

Aztán ott van a két női főszereplőnk, Maria és Saya. Az elején nagyon kedveltem mindkettőt, majd mikor egymásnak feszültek Marcus miatt, és mikor Maria jól megkavarta a dolgokat, (és még finoman fogalmaztam), akkor Maria átkerült a legirritálóbb karakterek listájának első helyére. Ha úgy vesszük minden problémájuk forrása Maria ostobasága volt, amiért nem gondolva a következményekre szimplán megölte Chico-t. Persze értem én Maria indokait, ha úgy vesszük jogosan tette, amit tett, mert máshogy nem szabadulhatott volna abból az bántalmazó kapcsolatból és mert csak Marcust védte, de lehetett volna mindezt jobban is kivitelezni és aztán gondoskodni arról, hogy senki ne szerezzen róla tudomást. Vagy talán csak az idegesít vele kapcsolatban, hogy a szerelmi háromszög része, és mert szerintem Marcus Saya-val ezerszer jobban összeillik. Ha nem kavarna Marcussal, aki érdekes karakter lehetne a lobbanékonyságával, és a kissé örült viselkedésével.

Saya a másik véglet, ő nem az a lobbanékony fajta, mint Maria, hanem inkább a rideg és távolságtartó típus. Nem valami beszédes, nem valami szórakoztató és inkább csak a barátainak nyílik meg. Szeret a legjobb lenni, és tudja magáról, hogy az. Okos, tehetséges és mindenben jeleskedik. Nagy bánatára az igazgató őt jelöli ki az új fiú, Marcus mentorának, így össze lesznek láncolva. Saya próbálja tanítani őt, de hát Marcus nem egy könnyű eset. Nekem Saya és Marcus lettek a kedvenc karaktereim és szerintem nekik kellene együtt lenniük, mert tök jó páros lehetnének.

Van még két dolog, ami tetszett. Minden főszereplő kapott egy saját történetszálat és egy egyértelműen tragikus múltat. Egyiküknek se egyszerű és könnyű az élete és így tökéletesen érthető, hogy kerültek ebbe az iskolába és hogy lettek olyan labilis és pszichopata személyiségek. Minden egyes részben megismerjük valamelyik karakter múltját és nagyon kreatív ötletnek tartom, hogy mesélés közben a múltjuk képregény formában elevenedett meg. Nagyon tetszettek az animációk, ez is egyedivé tette a sorozatot. A színészeket remekül válogatták és rakták aztán össze, hogy mindenki olyan, mintha csak a képregény hasábjairól lépett volna elő.

Kaptunk persze néhány felnőtt karaktert is, főleg a tanárok képében. A készítők próbálták őket érdekessé tenni, de valahogy inkább csak a szükséges rossznak tűntek számomra. Mert hát kellenek ide felnőttek, egy iskola nem működhet tanárok nélkül. Olyan ez, mint minden tini sorozatban, csak itt nem a szükséges rossz szülők idegesítettek, hanem a szükséges rossz tanárok. Talán még a kannibál tanár volt a legjobb karakter, ő kaphatott volna több játékidőt, mert bírtam a jeleneteit.

Összességében engem megvett magának a sorozat, remek kezdés volt és remélem érkezik a folytatás. Tetszett a hangulat, a stílus, az izgalmas és jól felépített történet, na meg a remek karakterek. A tini kliséket lehetett volna mellőzni és legtöbbször a felnőttek feleslegesnek tűntek, de még abszolút el lehetett ezeket viselni.

Értékelés: 10/8

Előzetes:

Titans (Titánok) 1. évad összegzés

Mikor elsőnek hallottam a sorozatról és láttam az előzetesét, akkor rögtön tudtam, hogy nekem ez kell. Imádom a Batman univerzumot és úgy alapjáraton a DC univerzumot is, és mivel ez a sorozat éppen abban játszódik, így nem volt kérdés, hogy nézni fogom. Sajnos a Gotham, a másik nagy kedvenc idén az utolsó, ötödik évaddal befejeződik, így a Titans jó lehet annak helyettesítésére.

A sorozat a Teen Titans képregényeken és azok történetein alapul olyan karakterekkel a főszerepben, akiket bevallom nem nagyon ismerek. Jó, persze Dick Grayson ismerős, róla kb. mindent tudok, de a többiek totál ismeretlenek voltak számomra. Így majdnem a nullához konvergáló háttértudással kezdtem el a sorozatot, nem tudva, hogy mire számítsak. Jó-e? Elmegy. Kedvenc lett? Még nem igazán. Őszintén szólva van potenciál a sorozatban, de valahogy mégse lett az igazi. Túl sokat akartak és túl gyorsan és valamiféle fura katyvasz lett a vége. Az első évad 11 részből áll, szinkron még nincs hozzá, így csak felirattal lehet megtekinteni.

Na de miről szól a sorozat? Dick Graysonnak, Batman első Robinjaként élt korábbi életéből teljesen elege van, így otthagyva Batmant új életet kezd nyomozóként távol Gothamtől. Próbál normális és nyugodt életet élni hátrahagyva a sok erőszakot, amitől úgy érzi, hogy más ember lett belőle, olyan ember, akivé nem szeretne válni. A normális élete nem tart sokáig (ki hitte volna?), hisz hamarosan belekeveredik egy olyan ügybe, amihez elő kell szednie régi Robin ruháját és a képességeket, amiket maga mögött akart hagyni. Egy titkos társaság egy furcsa tinédzser lányra, Rachelre vadászik, mert segítségével akarják annak démon apját visszahozni a Földre. Hozzájuk csapódik a fura képességekkel megáldott Kory, aki semmire se emlékszik a múltjából és egy kísérlet folytán állattá változni képes tinédzser fiú, Garfield.

Manapság egyre több képregényadaptáció készül sorozat formában is, és a Titans éppen a megszokott papírformát követi az első évadában. Nem mintha többet lehetett volna várni, mert kellett ez az első évad a karakterek bemutatására és a csapat összekovácsolására, csak míg máshol mindezt a folyamatot érdekesen és izgalmasan meg tudták oldani, addig itt végig azt éreztem, hogy valami hiányzik. Nem a karakterekkel van a gond, mert mindegyik érdekes a maga módján és mindegyik megkapta a saját háttér történetét, a saját kis sztoriját.

Sokkal inkább abban látom a probléma gyökerét, hogy túl hirtelen akartak mindent, túl hirtelen hoztak be olyan mellékszereplőket, akiket nyugodtan ki lehetett volna hagyni. Egyik rész után csapódtunk a másikba, jöttek az újabb és újabb karakterek, akiket behoztak, kaptak egy-két sort és aztán eltűntek vagy totál feleslegesen maradtak. Kövezzetek meg, de például miért kellett ide Hank és Dove? Mi értelme volt a Dick és Dove kacsintgatásoknak és ennek a kialakuló szerelmi háromszögnek? Mi értelme volt Donna Troy-t egy részre behozni? Már azt hittem, hogy Dick vele is összekavar, hisz majdnem az összes női karakteren végigment Rachelen kívül.

A Doom Patrol létjogosultságát értem, hisz Gar háttérsztorijához tartoznak, és azzal az epizóddal ágyaztak meg a spin-off sorozatnak, ami róluk volt szólni. Bár nem hiszem, hogy olyan nagy karakterek lennének, akikre önálló sorozatot lehetne építeni és igazából engem nem nagyon hoztak lázba, így biztosan ki fogom hagyni a történetüket. Aztán megkaptuk a valaha volt legelső élőszereplős Jason Todd-ot, ami a legeslegjobb dolog, ami történhetett a sorozatban. Nem erőltették bele túl sokat, aminek örültem, mert nagyobb mennyiségben szintén furán vette volna ki magát, de amikor megjelent és Dick tükörképeként funkcionált, mind személyiségben, mind Robinként, akkor ellopta az összes jelenetet. Jason Todd egy rendkívül komplex karakter, mint azt láthattuk a Batman: A vörös sisak alatt című remek animációs filmben, ami nagy kedvencem, és igazán megérdemelte már, hogy élőszereplős produkcióban felbukkanjon.

A Titans első évada tulajdonképpen a karakterek bemutatásáról és a csapatuk összeállásáról szól,  mint azt említettem korábban. Mindenki kap egy háttérsztorit és fokozatosan kerülnek közelebb egymáshoz, hogy aztán együtt dolgozzanak tovább Rachel védelme érdekében. Most Rachel van épp ezért a középpontban, ami szerencsére nem gond, mert Rachel izgalmas a maga módján. Ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor négyük közül eddig inkább csak Rachelt és Dicket lehetett igazán megismerni, az ő karakterük építésébe fektették az írók a legtöbb energiát. Kory és Gar persze kaptak saját történetet, de akkor is úgy tűnik, mintha csak mellékszereplők lennének a másik kettő mellett.

Ennek tudatában nem meglepő tehát, hogy nekem Dick és Rachel lettek a kedvenceim. Rachel a naiv tinédzser, aki véletlen csöppen az események sűrűjébe és fogalma sincs, hogy mi történik vele és hogy milyen erők próbálnak kitörni belőle. Mindenki rá vadászik, magára marad egészen addig, amíg Dick és a többiek be nem toppannak az életében. Gar és ő nagyon kis aranyos páros lesznek, ha több időt kapnak majd a kapcsolatuk kibontakoztatására. Elég nagy függővéget kapott az évad és kíváncsi vagyok, mit hoznak ki Rachel történetéből és hogy mi lesz vele és a családjával ezek után.

Dick Grayson a sorozat főszereplője, ezzel nem mondok semmi újat. Egy olyan kiábrándult, magába fordult és cinikus Dick Graysont kapunk, aki számomra teljesen újdonság volt, mert ezzel a verziójával még sosem találkoztam. Nekem mindig az életteli, szószátyár és laza fiúként élt a fejemben. Szerencsére megkaptuk a magyarázatot arra, mért olyan, amilyen és miért hagyta ott Batmant, de azt vártam volna, hogy az évad végére sikerül túllépnie ezeken a dolgokon és végül visszatér igazi önmagához és láthatjuk hogy hagyja maga mögött Robint, hogy alkotja meg Nightwing perszónáját.

Ez sajnos nem valósult meg, ami az évad rövidségének tudható be, de bízom benne, hogy a folytatásban azért mindez be fog következni. Az első évad tehát éppen a történet közepén ér véget és majd a folytatásban kapjuk meg a lezárást mindenre. Színészek terén nem tudok se jót, se rosszat mondani. Viszonylag ismeretlen arcok kapták a szerepeket, én például csak a főszereplőt játszó Brendon Thwaitesról hallottam korábban, de akkor még csak ilyen "tinédzser" szerepekben láttam, így fura volt felnőtt karakterként, de hozta amit lehetett. Egyik sem egy egetrengető, kiemelkedő alakítás, de nem voltak olyan rosszak se, hogy az már zavaró lenne.

Szintén fura volt számomra a sorozat hangulata és stílusa. Megpróbáltak olyan komor és sötét DC, Nolan féle Batman filmek hangulatot megidézni, amivel nem lett volna gond, ha aztán maradnak annál, de a későbbi poénkodások, valahogy nem illettek mindehhez. A vérrel és a káromkodással sem fukarkodtak, az utóbbi sokat folyt mindenfelé, így próbáltak egy felnőttesebb és komolyabb stílust megütni, de ez mégis furán vette ki magát. Nem teljesen illett ide, a Titans karaktereihez és történetéhez ez a "sötétség" nem igazán illik, így szerintem nem ebben az irányban kellett volna kezdeni, mert aztán a váltás eléggé hirtelen történt, és nem is volt teljesen indokolt. Mintha a készítők se tudták volna, hogy milyen irányba menjenek.

A végén egy dolgot mindenképp meg kell említenem, és tudom, hogy ez csak engem zavart, de akkor is leírom. Enyhén szólva nevetséges volt látni, ahogy az egész évad folyamán kínosan ügyeltek arra, hogy ne kelljen Batmant/ Bruce-t mutatni. Vagy csak a háttérben állt, vagy csak az árnyéka látszódott, vagy csak egy jelmezben lévő statiszta képében jelent meg, ami annyira vicces volt számomra, hogy az csak na. Ugyanazt tudom mondani, mint előbb. Döntsük már el, hogy akkor most kihagyjuk Batmant/ Bruce-t a történetből vagy sem. Ha ez a sorozat Dickékről szól, akkor minek ide Batman? Ha már őt is be akarjuk hozni, akkor pedig ne ilyen bénán tegyük, hanem igenis castingoljanak be egy normális színészt a szerepre és kapjon rendes mellékszerepet, mint Jason Todd.

Összességében annyit tudok mondani, hogy hozott egy szintet, amiért néztem tovább a folytatást és voltak igazán jó pillanatai, de valami hiányzott belőle, amitől rögtön kedvenccé válhatott volna. Szerettem Dick és Rachel karaktereit és a köztük kialakult testvéri vagy nevezhetjük akár mentori viszonyt, de a legnagyobb hatást rám Jason Todd tette, minden egyes jelenetében ellopta a showt, ha mondhatok ilyet. Róla is lehetne egy spin-off sorozatot csinálni, én biztos nézném. Érkezik a második évad, nézni fogom és remélem, hogy kicsit összeszedettebb és nem ilyen kapkodós folytatást kapunk, amiből kihagyják a felesleges mellékszereplőket és az oda nem illó szálakat.

Értékelés: 10/7

Előzetes: