Attack on Titan (Háború a titánok ellen) 4. évad összegzés

Lehet valaki már unja, hogy a harmadik bejegyzés érkezik egymás után ugyanabban a témában, de én nem, szóval sajnos most ez így alakult. Annyira Attack on Titan lázban égek az utóbbi hónapban, hogy kénytelen voltam kiírni magamból a gondolataimat és több bejegyzést szerettem volna szentelni a sorozatnak, mert van bőven miről beszélni. Az első két évadról és a harmadikról írt összegzésemet már olvashatjátok, így nem maradt más hátra mint az utolsó évad. Sajnos csak négy évad van összesen, és habár szomorú vagyok amiatt, hogy nincs tovább, de ez a történet így kerek. Tudni kell befejezni a dolgokat és nem kell mindent a végtelenségig nyújtani, mint ahogy azt számos másik sorozat teszi akkor is, ha egyáltalán nem indokolt. Vágjunk bele az utolsó évad értékelésébe, ami erősen SPOILERES lesz!

A negyedik évad tökéletes az elejétől a végéig. Ennyi lenne a rövid és velős összegzésem, de próbálom kifejteni részletesebben hogy mi mindent imádtam benne. Annyi, de annyi mindenről tudnék beszélni, hogy lehet csapongani fogok a témák között, de igyekszem azért egy normálisan összeszedett összegzést keríteni most nektek. Azt, hogy tökéletes az elejétől a végéig értsétek úgy, hogy minden egyes rész 10/10-es, az összes résznél úgy ültem a képernyő elé ragadva, hogy alig vártam a folytatást. Itt már tényleg minden kiderül, minden kérdésre és titokra választ kapunk.

A negyedik évad szintén két részből áll. Az első rész fő történetszála Marley megtámadása, a második részben pedig megindul a Menetelés a világ elpusztítására. Az egyik nagy változás az előző évadokhoz képest, hogy itt megváltozik a történet szerkezeti felépítése. Korábban lineáris történetmesélést kaptunk, most viszont további négy évet ugrunk az időben és innen vesszük fel a fonalat, hogy aztán folyamatos visszaemlékezéseket kapjunk arról a négy évről és hogy mi vezetett odáig, ami négy évvel később történt. Senki ne ijedjen meg tehát, hogy a negyedik évad első részében random ismeretlen gyerekeket kell nézni és hogy mit csinálnak egy háborúban, mert igenis a jó sorozatnál vagyunk, csak most máshonnan kezdődik el a történet és később jutunk el az eredeti főhőseinkhez.

Az évad első felében kapunk egy alaposabb bemutatást Marley-ról és az ott élőkről, ami tényleg jól jött, mert végre többet megtudhattunk az ellenségről. Jó persze, Grisha emlékeiben már láttuk, hogy honnan jött és hogy mi a helyzet Marley-ben, de jó volt végre normálisan látni mindezt. Vitathatatlanul az volt ezzel a cél, hogy a Marley-ban élők némileg közelebb kerülhessenek a szívünkhöz és egy reálisabb képet kaphassunk arról mit miért csinálnak. Hogy megértsük őket, hogy megértsük miért indítottak támadást Paradis ellen kilenc évvel ezelőtt, és felébredjen bennünk némi empátia irántuk és ne legyen olyan egyoldalú az egész. Hogy ne ők legyenek az egyértelmű „fő gonoszok”, hanem megértsük a második oldalt is. Ez mind szép és jó, csak az a gondom ezzel, hogy Marley akkor is a fő gonosz ebben a történetben, akárki akármit mond. Ők robbantották ki a háborút, ők kezdték az egész konfliktust, ők szabadították rá a titánokat Paradisra, és ők provokálták ki az egész háborút, amit aztán persze megkaptak.

A Marley Birodalom egyértelműen a Náci Németország mintájára íródott, hogy ezt már korábban megjegyeztem és lehet én vagyok a szívtelen, de én nem nagyon tudtam sajnálni őket azért, ami végül történt. Hisz maguknak okozták az egészet. Azt viszont továbbra is szörnyű volt nézni, hogy a náluk rekedt eldiánokkal bántak, és az egészben csak az eldiánokat sajnáltam igazán. Kapunk egy közelebbi képet arról, hogy működik ez az egész harcos kiképzés, és hogy mossák át a gyerekek agyát egészen fiatalkoruktól kezdve, hogy aztán engedelmes és agresszív harcost kreáljanak belőlük, akik végül minden parancsukat gondolkodás nélkül követik. Elvakult és gyűlölködő fanatikust nevelnek ezekből a gyerekekből és kihasználják őket, hogy nekik dolgozzanak és értük öljenek a háborúikban, és értük támadjanak meg ártatlanokat. A legékesebb példa erre az egyik új karakterünk, Gabi, de róla majd később ejtenék szót.

Megismerhetjük Reiner múltját, amit jó volt látni, és őt viszont nagyon sajnáltam. Szegényt még mindig kínozza a bűntudat azért, amit tett és még mindig őrlődik az egészen, bár ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor igenis megérdemel egy kis bűntudatot és igenis szenvedjen. Jó, persze az öngyilkosság azért túlzás, Reiner többször gondol erre az évadban és szinte már csak a halált várja, de aztán történik valami, ami miatt még nem adhatja fel és mindig tovább megy. Aztán szerencsére Reiner végül megkapja a lehetőséget majd a megváltásra és hogy valamilyen szinten jóvá tehesse a múlt hibáit. Reiner mellett felbukkan a három másik eddig ismeretlen intelligens titán is, akiket eddig nem nagyon láthattunk, az Állkapocs Titán, a Hordár Titán és a Csatapöröly Titán. Ők nem kapnak olyan kiemelt szerepet, és kettő közülük nem marad a végéig, de tényleg olyan sok karakterünk van, annyi mindenkinek kell játékidőt adni, hogy nem bánom, hogy ezekre a titánokra nem maradt olyan sok idő, mert amúgy se adtak hozzá sokat az egészhez.

Az évad első felének egyértelmű csúcspontja mikor Eren beépül Marley-ba és váratlanul felbukkan Reiner-nél. Az a rész, amiben elbeszélgetnek a kettejük múltjáról és Reiner szinte könyörögni kezd Erennek a megbocsátásért nagy kedvencem, és érdekes volt nézni a párhuzamot, hogy Eren épp ugyanazt csinálta, amit korábban Reiner-ék. Beépült az ellenség közé majd egy váratlan támadással döntötte romba a békéjüket amiben eddig éltek. Aztán megindul a teljes támadás Marley ellen és minden korábbi főhősünk végre felbukkan és ekkor indul be igazán a sztori.

Az évad második felében tovább folytatódik a háború Eldia és Marley között, majd fokozatos visszaemlékezésekben láthatjuk mi vezetett a történtekhez. Eren és Zeke manipulálják a háttérből az eseményeket, senki sem érti ezek ketten mit terveznek, és ha ez nem lenne elég még ők is elárulják egymást, én meg csak kapkodtam a fejem, hogy most akkor mi van. Kis túlzással részről részre változik, hogy ki kivel vagy épp ki ellen harcol, pörögnek az események ezerrel és haladunk a végső kimenetel felé. Megindul a Menetelés és Eren beváltja amit korábban megfogadott. Bármit megtesz annak érdekében, hogy megvédje a szeretteit, a hazáját és hogy bosszút álljon azért, amit velük tettek korábban. És tényleg elmegy a végsőkig, Eren egy percig sem viccelt.

Fura volt látni, hogy a negyedik évadban Eren a rosszfiú szerepébe került és mint valami antihős szerepében tetszelgett, aki minden rossz okozója. Hol van már a mindig mosolygós szemű életvidám kisfiú, aki az elején volt? Hol van már a bosszúvágytól fűtött akaratos és meggondolatlan fiú, akit annyira szerettünk? Eren felnőtt és eltűnt a szeméből a korábbi fény. Az elkerülhetetlen jövő képe és mindaz, amit meg kell tennie mindenki védelmében hatalmas súlyként nehezedik a vállára. Eren határozottan tör előre a célja felé és ebben senki és semmi nem tudja megakadályozni. Mintha lelkiismeret és mindenféle bűntudat nélkül csinálná mindezt a sok szörnyűséget, amit tőle eddig nem szoktunk meg, és ezt igazán rossz látni. Később persze kapunk erről egy árnyaltabb képet, mert persze hogy Erent belülről emésztette a bűntudat mindenért, de akkor is végigvitte az egészet, mert tudta, hogy csak így mentheti meg a szeretetteit és a hazáját, még akkor is ha közben ez némi áldozatba került.

Eren teljesen elvágta magát mindenkitől, szándékosan távolodott el Mikasa-tól és Armintől, és talán a legszomorúbb az volt, mikor teljesen nyilvánvalóan direkt módon beolvasott mindkettejüknek és lehordta őket mindennek, csakhogy távol tartsa őket magától és megutáltassa magát velük. Szegény Mikasa és Armin nem ezt érdemelték, nem vitás. Ennek ellenére mindketten a végsőkig kitartottak Eren mellett és próbálták őt jobb belátásra bírni vagy megmenteni és amikor már tényleg nem maradt más lehetőség, csak akkor kerültek vele szemben, hogy ők legyenek végül azok akik pontot tesznek az Erennel kapcsolatos gondok végére. Szomorú volt látni, hogy ide jutott a hármójuk barátsága, de Eren szándékosan áldozta fel a barátságukat azért, hogy megmentse őket és ha ő maga nem is, de legalább mindenki más aztán békében és sokáig élhessen.

Itt szeretnék áttérni Eren és Zeke kapcsolatára, mert ebben az évadban az ő dinamikájuk határozta meg az események alakulását. Végre jobban megismerhettük Zeke-t és láthattuk az ő szemén keresztül, hogy mi történt vele gyerekkorában és hogy mi vezetett ahhoz, hogy aztán végül feladta a szüleit, hogy önmagát mentse. Én tényleg tragikus karakternek tartom Grisha-t mindenért, ami vele történt, de az nem vitás, hogy Zeke-el milyen kegyetlenül és rideg módon bánt. Nem csoda, hogy Zeke mindig neheztelt rá és nem csoda, hogy feladta a szüleit. Ilyen szülőkért én se törtem volna magam. Tényleg érdekes volt látni a párhuzamot aközött, hogy Grisha milyen rossz apja volt Zeke-nek, és hogy aztán évekkel később, mennyire jó apja volt Erennek. Mintha két teljesen különböző emberről lett volna szó. Egyértelműen tanult a hibáiból és olyan jó apja lett Erennek, mint Zeke-nek soha, bár ez nem mentség arra, amit korábban művelt. Másik kedvenc részem az évadban, mikor Zeke és Eren végignézik Grisha múltbéli emlékeit, mert Zeke meg szerette volna mutatni Erennek, hogy az apjuk tette őt tönkre és tette olyanná, amilyen lett. Hogy aztán Zeke nagyot koppanjon és azzal szembesüljön, hogy Grisha mennyire jó apja volt Erennek és mennyire szerette a második családját.

Zeke valamiféle megmentő szerepben képzelte magát, aki megment mindenkit, persze csak a saját tervei szerint, és azt hitte, hogy ő lehet az, aki jobb belátásra bírja Erent és megmentheti őt saját magától. Egy sajnálatraméltó és gyenge kis testvérként gondolt rá, akit az apjuk ugyanúgy elrontott, mint őt magát. Közben féltékeny is volt rá, hogy Grisha Erent mindig szerette, míg őt nem. Mindeközben fel se tűnt neki, hogy Eren manipulálja őt végig és épp fordítva történnek a dolgot. Eren lesz az, aki végül kihasználja Zeke-t és Eren lesz az, aki a maga céljaira használja Zeke-t és elárulja őt. Szerintem Erent igazából sosem érdekelte Zeke igazán, és csak ki akarta őt használni a terveihez. Amúgy nem törődött vele, de azért a szíve mélyén sajnálta a múltja miatt.

Nem feledkeztem meg Levi-ről sem, és róla szintén ejtenék néhány szót. Ebben az évadban Levi és Hange maradtak talán az egyetlen értelmes felnőttek a csapatban akik próbáltak némi józan észt hozni az események sűrűjébe és a nagy összevisszaságba. Fura volt látni, hogy a korábbi Felderítő Osztag nagy része nincs többé és alig maradtak páran közülük, és hogy a jelentőségük is mondhatni megszűnt mert már mindenki a nagy eldiai hadsereghez tartozott és nem voltak külön felderítők, kapuőrök, katonai rendőrség és így tovább. Levi és Hange jó kis párost alkottak most és próbáltak rendet teremteni a káoszban, ami persze nem mindig jött össze nekik. Fájdalmasan hiányzott Erwin, ha engem kérdeztek, néha jól jött volna az eszével és ha még mindig élne, akkor biztos máshogy alakultak volna a dolgok.

Külön tetszett az évadban, hogy Levi végig szúrós és gyilkos tekintettel méregette Zeke-t, és alig bírta megállni, hogy ne essen neki és vágja fel darabokra. Csak a közös célért tűrte meg Zeke-t, Zeke pedig folyamatosan feszegette Levi határait és végig az idegeire ment. Levi eközben magában vívódott azon, hogy nem tudta teljesíteni az Erwinnek tett utolsó ígéretét és hogy nem végezhet a Fenevad Titánnal. Szegény Levi az évad második felére elég ramaty állapotba került, és olyan sérüléseket szenved, ami miatt aztán egy időre harcolni sem tud, de ez sem akadályozza meg abban, hogy a végén a nagy összecsapásban részt vegyen és végre végezhessen Zeke-el, amikor alkalma adódik rá.

Sasha halála sem maradhat ki, ami engem tényleg nagyon váratlanul ért. Na nem az, hogy egy főszereplő meghal, mert korábban szintén haltak meg fontosabb szereplők, de azt sosem vártam, hogy épp Sasha lesz az, akitől el kell búcsúznunk. Sasha volt az egyik legártatlanabb és legaranyosabb karakter, akit csak szeretni lehetett és tényleg nagy űrt hagyott maga után. Jean, Connie és Sasha trióját szerettem már a harmadik évadban is, és fájó volt látni, ahogy a lány halála milyen űrt hagyott Jean és Connie életében utána. Azt pedig különösen fájt látni, hogy Sasha halálával nem láthattunk sokat Sasha és Niccolo kapcsolatából, csak utalásokat kaptunk arra, hogy szerelmesek lehettek egymásba. Niccolo és Kaya reakciója volt az egyetlen valós reakció arra, mikor megtudták ki ölte meg Sasha-t, és sajnálom, de akkor egy percig nem sajnáltam Gabi-t és hogy mindketten végezni akartak vele.

Sasha halálának persze igazán fontos szerepe Gabi karakterfejlődése szempontjából volt. Gabi és Falco a két új karakterünk, a két harcosjelölt gyerek, akik belekeverednek a Marley-i támadásba, majd Gabi dicsőségtől és bosszúvágytól hajtva rohan a vesztébe, ahova Falco pedig követi. Nem értem miért tartják sokan idegesítőnek Gabit, mert Gabi Eren női megfelelője és Gabi épp ugyanazt csinálta, amit Eren csinált gyerekként és kettejük karaktere kísértetiesen hasonlít egymásra. Sőt Gabi és Falco dinamikája pedig Eren és Mikasa kapcsolatára reflektált. Ahogy Mikasa mindig védelmezte Erent amikor az a vesztébe rohant és mindig mellette állt, ha kellett, Falco ugyanezt csinálta Gabi-val. Az utóbbi viszont legalább képes volt arra, hogy bevallja, hogy miért loholt mindig Gabi után, Mikasa és Eren viszont valahogy sose tudták bevallani egymásnak, hogy mit éreznek valójában a másik iránt. Nekem nagyon tetszett Gabi és Falco történetszála az elejétől a végéig és Gabi karakterfejlődése tökéletesen lett felépítve, engem soha nem idegesített egy percig sem.

Még annyi mindenről tudnék mesélni és áradozni, de megint nagyon hosszú lett ez a bejegyzés, és nem akarom a végtelenségig nyújtani, így néhány kedvenc történésemet vagy karakteremet a végén csak röviden szeretném megemlíteni. Jeant még mindig imádom és végre egy olyan felelősségteljes vezető lett belőle, ami mindig ott volt benne. Hange-t szintén imádom, őt a folyton kutató kíváncsisága és szinte gyermeki lelkesedése miatt lehet szeretni. Szegény hősi halált halt a végén, de megtette ami tőle telt, hogy a többieknek esélyük legyen tovább folytatni. Talán én vagyok az egyetlen, de Floch-t szintén imádtam, mert ő is nagy karakterfejlődésen ment keresztül és hol van már a korábban sírva nyivákoló újonc aki korábban volt. Kegyetlenül és elszántan haladt előre Eren céljaiért és kvázi a yeageristák vezetőjévé lépett elő, Eren jobbkezévé a harcok során. Floch elszánt fanatizmusa rémisztő, de valamilyen szinten érthető. Eren, Floch és a yeageristák tényleg csak Paradis védelme érdekében tettek mindent, mert az teljesen nyilvánvaló, hogy a béke nem megoldás. Béke nem lehet máshogy, csak ha teljesen és véglegesen megszabadulunk az összes ellenségtől.

Kaptunk megható és érzelmes pillanatokat bőven, de voltak humorosabb részek is. Tetszett az a jelenet, mikor arról beszélget a csapat, hogy Eren halála után ki örökölje meg a titánjait, és Eren kijelenti, hogy nem szeretné, hogy bárki legyen a barátai közül, mert nekik hosszú és békés életet szeretne, mert ők az egyetlenek, akikkel valóban törődik. Ezen mindenki elpirulva zavarba esik, mert Eren ilyen nyíltan még sosem mondta ki, hogy szereti őket. Tetszett az a rész, mikor Sadis és Magath parancsnok összedolgozva feláldozzák magukat. Tetszett az a rész, mikor Erenék elsőnek mennek Marley-be és szembesülnek azzal milyen a falakon kívüli világ és hogy mennyire fejlettebb és modernebb az az ország, mint Eldia, ahonnan ők jönnek. A sorozat lezárása pedig keserédes, lehet pozitívnak vagy negatívnak is értelmezni, ki hogy áll hozzá. Számomra mindenképp szomorú hogy ilyen sokan meghaltak, de akik életben maradtak legalább békében élhetnek. Egy ideig legalábbis mindenképp, de a béke ugyebár sosem tart sokáig. Amíg vannak emberek, addig mindig lesz háború, és ez a nagy tanulság a sorozat végén. Érdemes megnézni a vége stáblistát.

És most már tényleg utolsó gondolatként, de azt sem szerettem volna kihagyni, hogy minden egyes évad remek főcímdalt kapott, az intro-k röviden felvázolják az adott évad fő történéseit, néha kicsit spoileresen, de igazából nem is spoiler egyik se, mert úgyis csak utólag lehet megérteni a képkockákat, mikor megnéztük az évadot. A sorozatnak valami csodás soundtrackje van, fülbemászó zenékkel néha japánul, néha angolul, de tényleg imádom a soundtrack-et, és egy ideje a zenéket hallgatom. Szerintem ebből az összesen három áradozó és istenítő bejegyzésből tökéletesen átjött mindenkinek, hogy mennyire imádtam az Attack on Titan sorozatot és hogy egyértelműen az egyik örök kedvencemmé vált, amit biztosan párszor újra fogok még nézni. Tényleg mindenkinek szívből ajánlom!

Értékelés: 10/10

Előzetes: