Egy szökevény királynő. Egy trónra nem vágyó herceg.
Egy küldetés, ami mindkettejük számára a véget jelentheti.
Nyolc év telt el a Kígyó Csatája óta. Fenn, a jeges északon, a Fogasudvar Lady Nore-ja uralma alá vonta a Jégtű Fellegvárat. Ott egy ősi ereklye segítségével hóból és gallyakból szörnysereget teremtett magának, akik tettre készen várják, hogy beteljesítsék úrnőjük bosszúját.
Suren – a Fogasudvar gyermekkirálynője, az egyetlen, akinek hatalma van édesanyja felett – évekkel ezelőtt a halandók világába szökött, ahol akár egy vadállat, úgy tengeti mindennapjait. Magányba menekült, de a Fogasudvarban elszenvedett könyörtelen kínok itt sem hagyják nyugodni. Idejét arra fordítja, hogy felszabadítsa a halandókat esztelen alkuik alól. Már-már elhinné, hogy megfeledkeztek róla, amikor egy éjszaka üldözőbe veszi a viharbanya, Bogdana. Suren segítségére nem más siet, mint Oak herceg, Elfhon trónörököse, akinek egykor odaígérték a kezét, és akit nem mellesleg ki nem állhat.
Az immár tizenhét éves Oakot három szóval lehetne jellemezni: elbűvölő, gyönyörű és mesterkedő. Veszélyes küldetésre adta a fejét, és a sikerhez Suren segítségére van szüksége. Ha a lány úgy dönt, vele tart, nemcsak a szívét kell megóvnia a fiútól, akit egykor ismert, és a hercegtől, akiben nem bízik, hanem kénytelen lesz szembenézni mindazzal a szörnyűséggel is, amit oly rég a háta mögött hagyott.
Egy kisebb szünet után itt az ideje, hogy ismét új könyveket olvassak, mert tudjátok, hogy van ez. A könyves várólistám sosem fogy el, mindig újabb és újabb könyvek jelennek meg, és időnként pedig olyan már egyébként régen megjelent könyveket fedezek fel, amik eddig valahogy elkerülték a figyelmemet. Rögtön egy kis könnyed történetre vágytam és mivel kedvem támadt visszatérni Elfhon világába, így gondoltam jöjjön most Az elrabolt örökös című könyv.
Aki esetleg nem tudná, Az elrabolt örökös duológia Holly Black A levegő népe trilógiájának spin-off sorozata, vagy folytatása, vagy nevezzük akárhogy. A lényeg és rögtön ezzel kezdeném ezt a kritikát, hogy előtte mindenképp érdemes elolvasni a trilógiát, mert tulajdonképpen azt a történetet folytatja ebben az új sorozatban. Persze új főszereplőket kapunk és sajnos Jude és Cardan most háttérbe szorul (annyira, hogy itt fel se bukkantak egyelőre), de minden mást adottnak vesz az írónő, semmit nem magyaráz el újra. Így ha érteni akarod a világot, hogy ki kicsoda, minden apróbb utalással tisztában akarsz lenni, akkor igenis előtte a trilógiát mindenképp el kell olvasni és utána jöhet ez a történet. És igen, ez az új spin-off sorozat csak két részből áll, de talán jobb is így. Persze ezzel nem arra akarok célozni, hogy rossz ez a könyv, mert nem az.
A másik amit rögtön a kezdéskor ki szeretnék emelni, hogy aki azt várja, hogy egy a trilógiához hasonló folytatást kapunk, az hatalmasat fog csalódni. Ennek a sorozatnak teljes más a hangulata, teljesen más a fő történetszál, teljesen más a főszereplő és a romantikus szál is teljesen máshogy alakul. Őszintén szólva én se nagyon tudtam, hogy mire számítsak és hogy mit lehet kihozni Wren és Oak történetéből, de én mindenképp pozitívan csalódtam. Kellemes kis mesés fantasztikus történetet kaptunk és tényleg jobban tetszett, mint amire számítottam.
Wren és Oak gyerekként
A legnagyobb eltérés, hogy most Wren lépett elő a főszereplőnkké, aki egy teljesen más karakter, mint anno Jude volt és ez nem is baj. Nem kell mindenkinek olyan erősnek, szívósnak és keménynek lennie, mint amilyennek Jude-t szokhattuk meg. Megismerhetjük Wren múltját és hogy ki ő és honnan jött, hogy került a Fogas Udvarba és hogy mi történt vele az eltelt nyolc év alatt. Megértjük miért lett olyan, amilyen és hogy miért viselkedik úgy ahogy. Egyetlen problémám volt Wren múltjával, hogy nem értem miért kellett ide beleerőltetni azt, hogy ő is halandók között nőtt fel és van egy ember családja, akik után még évekkel később is vágyakozik. Szerintem sokkal jobban működött volna a dolog, ha Wren „100%-ban” tündér és nincs semmilyen kötődése az emberekhez.
Mielőtt azonban félreértené valaki, Wren sem egy gyenge vagy nebántsvirág leányzó, korántsem az! Csak ő más módon erős és szívős, teljesen mások a motivációi, teljesen mások a gyengeségei és erősségei, mint Jude-nak. A két lányt szerintem össze se lehet hasonlítani, mert teljesen más a múltjuk, más miatt szenvedtek, mások a céljaik. Wren magánakvaló, bizalmatlan és kissé antiszociális, mondjuk azok után ami vele történt, nem csodálom, hogy az lett.
Kíváncsi voltam arra, hogy milyen lesz a szerelmi szál ebben a könyvben és el nem tudtam képzelni, hogy Oak hogy fog működni, mint férfi főszereplő. Úgy vagyok Oak-al, mint a bármely család a legkisebb fiúgyerekkel, aki számukra mindig csak egy kisfiúnak marad és sosem tudnak rá felnőtt férfiként gondolni. Oak számomra mindig a játékos, kissé elkényeztetett és néha önző, de csupa szív ártatlan tündérfiú marad, akit mindenki óvott és féltett, és akiért bárki bármit megtenne, hogy megvédjék őt a való világtól. Nos, a gyerek Oak már a múlté és felnőtt lett belőle, mármint inkább tinédzser, de értitek, így vártam, hogy megtudhatom mivé vált… és hát ezen a téren némileg csalódnom kellett.
Sajnálom, de én egyszerűen képtelen vagyok hova tenni Oak-ot egyelőre és ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor a karakterét sem értem igazán. Most akkor ki lenne ő valójában? A lelketlen csábító, aki arra használja a képességét, hogy mindig elérje, amit akar? Vagy az agyafúrt taktikus udvaronc, aki felnőve csatlakozott az Elfhoni királyi udvar intrikus játszmáinak körébe? Vagy a naiv és könnyen befolyásolható fiatal férfi, akit mások vezetnek meg és akire még most is folyton vigyázni kell? Mert úgy tűnik mindhárom benne van és az a baj, hogy eddig képtelenség eldönteni, hogy melyik Oak igazi arca. Nem csak Wren nem volt ezt képes eldönteni, hanem én sem. Gondolom Holly Black direkt írta meg így a karakterét, hogy ne lehessen egyértelműen megmondani mik a valós szándékai és a valós énje, de ez így már túl zavaros lett számomra.
Oak és Wren
Wren és Oak kapcsolatának alakulása szintén más utat jár be, mert ők gyerekkoruk óta ismerték egymást és kisebb-nagyobb kihagyásokkal, de folyamatosan tisztában voltak azzal, hogy a másik élete hogyan alakult. Van egy közös múltjuk és gyerekként kezdődött a kettejük története, így jóval gyorsabban alakul köztük a dolog, bár még így se neveznék rekordsebességnek. Ebben a könyvben sem a romantikus történetszál kapta a nagyobb szerepet, és hogy ez jó vagy rossz, azt mindenki döntse el maga. Én speciel örültem neki, sokkal jobban tetszett, hogy a történetre és Wren karakterének fejlődésére lett helyezve a hangsúly. Valahogy most a politikai játszmák háttérbe szorultak és a történet szerkezeti felépítése szintén más ívet írt le. Most egy közös kaland került a középpontba, a karaktereink egy közös kalandra indultak, mindannyian más okból kifolyólag, de a cél ugyanaz. Egyszerűbb és mesésebb a történet és aki szereti az ilyesmit, annak mindenképp tetszeni fog.
Örültem az apró visszautalásoknak, örültem annak, mikor a régi kedvencekről beszéltek a mostani karaktereink, vagy amikor reflektáltak a korábban történt eseményekre, vagy épp azt láthattuk, hogy Wren hogy élte meg azokat az eseményeket, amiket korábban Jude szemszögén keresztül láthattunk. Örültem annak, hogy Madoc nem veszett a feledés homályába és hogy az írónő nem intézte el annyival, hogy a halandók közt él és kész, hanem hogy most igen fontos szerepet kapott ebben a történetben. Jót mosolyogtam magamban azon, mikor megtudhattunk néhány részletet arról, hogy Madoc hogy boldogult a halandó világban és nem is vártam volna tőle mást. Teljesen reális Madoc karaktere szempontjából, hogy nem bír megülni a hátsóján és teszi, amit a természete diktál. Kaptunk néhány új karaktert is, akik eddig szerintem nem sok vizet zavartak, és valahogy egyik se keltette fel a figyelmemet igazán. Egyedül talán Tiernen és Hyacinthe lehetnek érdekesek, de róluk se lehetett valami sokat megtudni, hogy igazán érdekelni kezdjenek. Azonban arra kíváncsi vagyok, velük mi fog még történni.
Teljesen más hangulatú vagy felépítésű ez a könyv, mint korábban A levegő népe trilógia volt, és ez egyáltalán nem baj. Folytatásnak kellemes meglepetés, de semmiféleképp sem szabad a trilógiához és annak karaktereihez hasonlítani ezt a könyvet. Bevezetésnek egy kis mesés történetet kapunk, aminek a középpontjában egy közös kaland áll, amiben a karaktereink összefognak mindenki a saját célja érdekében. Wren karakterét érdekesnek találtam, főleg azután miután kiderült a valódi származása, és a vége után nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi lesz majd a folytatásban és hogy alakul a történet. Örülök, hogy az írónő nem nyújtotta el feleslegesen mindezt, így nagyon várom mi lesz a második részben majd, még szerencse, hogy időközben az is kijött már magyarul. Biztos hogy hamarosan folytatni fogom.
További információk a könyvről:
Értékelés: 5/4
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése