Anne Bishop: Vörös betűkkel (A Mások 1.)

Fülszöveg:

Meggie Corbyn cassandra sangue, vagyis vérpróféta, azaz ha a bőrén vágás nyomán kiserken a vér, látja a jövőt. Meggie ezt a különleges képességét inkább átoknak, mint áldásnak tekinti. Meg nem szabad ember. Tartógazdája rabszolgaságban őrzi, hogy csak ő szerezhessen tudomást látomásairól. Meggie azonban megszökik és az egyetlen biztonságos hely, ahol elrejtőzhet, a Lakeside Udvar nevű üzleti negyed, amit a Mások működtetnek.
Az alakváltó Simon Wolfgard vonakodik felvenni az Emberi összekötő állásra jelentkező idegent. Egyrészt azért, mert úgy érzi, hogy valami titkot rejteget, másrészt azért, mert nincs emberi prédaszaga. Ám egy erősebb ösztön arra készteti, hogy mégis alkalmazza Meggie-t. Amikor megtudja róla az igazat, és azt is, hogy a kormányhatóság körözi, Simonnak el kell döntenie, vajon megéri-e, hogy bekövetkezzen az emberek és a Mások között szinte elkerülhetetlen harc.

Kicsit fura volt hónapok után újra könyvet venni a kezembe, de örültem neki, hogy végre kedvet és lehetőséget kaptam az olvasásra. Jól esett ez a néhány hónapnyi szünet, higgyetek nekem, mert már kezdtem becsömörleni a sok könyvtől és az írástól. Mikor a Twister Media Kiadó felkeresett, hogy nem lenne-e kedvem írni a könyveikről, és találtam két engem érdeklő könyvet a kínálatukban, tudtam, hogy eljött a visszatérés ideje. A lényeg, hogy próbálok visszatérni és habár lehet, hogy ritkábbak lesznek a bejegyzések, mint régen, de szeretném az olvasást újra az életem részévé tenni. (Erről, a szünet okairól talán majd írok egy hosszabb bejegyzést.)

Elsőnek Anne Bishop Vörös betűkkel című könyve került terítékre. Két oka folytán került ez a könyv a kezembe. Az egyik, hogy a leírás alapján érdekesnek tűnt a történet és a háttérvilág felépítése, a másik, hogy imádom az urban fantasy-t, így gondoltam egy ilyen műfajú könyv remek lesz számomra a visszatéréshez. Kicsit vegyes érzéseim vannak a könyv befejezése után, mert részben tetszett, részben pedig erős hiányérzetet hagyott maga után. Mindenesetre próbálom kifejteni, hogy mit értek ezalatt.

Kezdjük akkor. Nem rossz könyv ez, csak nem épp azt kaptam tőle, amit vártam. A fülszöveg egy érdekesnek tűnő háttérvilágot vázol fel. Persze itt is vámpírok, vérfarkasok és a megszokott természetfeletti lények jelennek meg, de kicsit másképp, mint ahogy azt már megszokhattuk, így bíztam abban, hogy ez az újítás érdekesebbé és valamennyire egyedivé teszi ezt a könyvet a sok hasonló társa között. Ez így is lett, és habár nem kaptunk normális magyarázatot arra, hogy kik is a terra indigane lények, vagyis a Mások, csak annyit, hogy vannak és kész, mégis valahogy logikusnak tűnt a klánjaik felépítése és a kialakult udvari életük. Szinte mindegyik klánból kaptunk egy központi szereplőt, és a szereplő révén ismerhettük meg az adott faj legjellemzőbb tulajdonságait.

Itt csak az volt a gondom, habár sok volt a szereplő, mégsem lehetett őket igazán megszeretni. Ebből következik az első nagy probléma, vagyis a karakterépítés. Nem tudom szebben megfogalmazni, de ezek a karakterek egyszerűen laposak és unalmasak. Szinte mindenkiről csak annyit tudunk meg, ami az adott faj legfőbb jellemzője, és magáról az emberről (mármint értitek a lényről), mint egyénről viszont semmi érdemleges nem derül ki. Vegyük például Simont, aki vérfarkas ugyebár és a karaktere annyiban merül ki, hogy ennivalónak tekinti az embereket, ha mérges vagy feszült, akkor vicsorog és ráugat mindenkire és szívesen futkorászik farkas alakjában. Oké… egy farkas tényleg ilyen lehet, és értem, hogy Simon vérfarkas, de részben ember is, vagy valami hasonló, így lehettek volna némi egyéni, csak rá jellemző tulajdonságai is.

Ugyanez a helyzet Vladdal, a vámpírral, akit itt Sanguinati-nak hívnak, de vámpír az a lényeg. Ő meg rejtélyes, szűkszavú, kimért és vért iszik, ennél többet róla se lehet megtudni. De még Maggie, a főszereplő is csak arról marad emlékezetes, hogy vagdossa magát a látomásai miatt, egyébként egy személyiség nélküli fiatal nő, akiről semmi érdemleges nem derül ki, csak annyi, hogy menekül valaki elől és hogy mindentől fél. Az egyetlen valamire való karakter talán Asia Crane, az egyik mellékszereplő, akinek legalább van valamilyen említésre méltó karaktere, motivációi, gyengeségei, hibái, saját gondolatai és céljai, és aki legalább saját, egyedi személyiséggel rendelkezik. Persze negatív karakter, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy őt meg lehet érteni, meg lehet ismerni, és így lehet szeretni vagy gyűlölni. A karakterépítés- és fejlődés terén tehát nem teljesített valami jól az írónő, ami nagy kár, mert számomra az egyik legfontosabb, hogy jól megírt karaktereket találhassak egy történetben.

Mégis, az érdekesnek ígérkező háttérvilág, a természetfeletti lények egy újfajta megközelítése miatt nem az átlagos történetek közé sorolandó. A másik, ami tetszett, maga a könyv stílusa. Nem egy izgalmas akcióregény és néhol kissé lassan haladnak előre az események, ennek ellenére olvastatta magát és gyorsan haladtam vele. Könnyed és egyszerű hangulata valahogy megfogott magának, és ebben a remek fordításnak is nagy szerepe lehetett.
Ahogy az elején utaltam rá, nem rossz könyv ez, számomra egy közepes kategória, ami elég vegyes érzéseket hagyott maga után. Érdekel-e a folytatás? Őszintén szólva nem tudom… az a baj, hogy sok a könyv és kevés az idő, és nagyon meg kell válogatnom, hogy melyiknek adok esélyt. Majd az idő eldönteni, és talán egyszer sort kerítek a folytatásra.

Ui: A magyar borító valami csodaszép, nekem nagyon bejön és kenterbe veri az eredetit, így ezért is jár a plusz pont.

További információk a könyvről:

https://moly.hu/konyvek/anne-bishop-voros-betukkel

Értékelés: 5/3

A könyvet köszönöm a Twister Media Kiadónak!

13 reasons why (13 okom volt...) sorozat

A történet:

Hiába mondod a jövőnek, hogy STOP. Nincs REWIND gomb, nem tudod visszatekerni a múltat. Az egyetlen mód, hogy megtudd a titkot, …ha megnyomod a PLAY-t.

Clay Jensen semmit sem akar tudni Hannah Baker kazettáiról. Hannah meghalt – gondolta –, magával kellett volna vinnie a titkát. Aztán Hannah hangja közölte Clay-jel, hogy az ő neve is elhangzik a kazettán és az is, hogy Clay valamilyen módon felelős a haláláért. Aztán Clay egész éjszaka a kazettákat hallgatta. Hannah szavai nyomán bejárta a városkájukat… és amire fényt derített, az örökre megváltoztatta az életét. (Forrás: a könyv fülszövege)

Az ide év talán legjobban várt sorozata számomra. Még évekkel ezelőtt olvastam először Jay Asher azonos című könyvét, mely rögtön kedvenc lett, és azóta ábrándoztam magamban arról, hogy milyen jó lenne filmként vagy sorozatként megelevenedni látni a történetet. Meg kell mondjam, nem is történhetett volna jobb ezzel a remek alapanyaggal, minthogy sorozatot készítsenek belőle. Filmként nem ütött volna ekkorát. Ráadásul a Netflix készítette el, ami plusz garancia a minőségre, így egy cseppet sem féltem, tudtam... ebből valami jó dolog fog kisülni. Szerencsére igazam lett.

Március 31.-én jött ki a 13 részes sorozat, melyhez fokozatosan készült a magyar felirat is, én ebben az ütemben néztem. A sorozat szerkezeti felépítése hűen követi a könyvét. 13 ok, 13 rész, nem is lehetett volna ennél jobban megoldani, Minden részben az adott kazetta főszereplője áll a középpontban, és ahogy a jelenben haladnak az események, úgy ismerjük meg a múltat Hannah narrációja és a múlt megelevenedése révén. Könyvként remek volt a történet, így kíváncsian vártam, mindezt hogy fogják átültetni egy sorozatba. Hisz tudjuk, hogy ami a könyvben működik, az a sorozatban nem biztos, vagy csak szimplán hülyén jönne ki, így persze, hogy kellett némi kreatív változtatás a jobb eladhatóság reményében.

Kezdjük rögtön a legevidensebb változtatásokkal. Míg a könyv, ha jól emlékszem egy este alatt játszódik, a sorozatban napok telnek el a történet mesélése közben. A könyvben Clay hallgatja a kazettákat egymás után, miközben bejárja a városukat Hannah elbeszélései nyomán. A sorozatban értelemszerűen ez így ebben a formában nem működött volna, sokkal mozgalmasabbá kellett tenni a történetet. Így kibővítve a jelen eseményeit, komplexebb személyiséget adva az összes karakternek, megnövelve a szülők és az iskola szerepét az ügyben, tökéletesen formálták át az alaptörténetet. Szeretem az ilyen kreatív megoldásokat, és az ehhez hasonló változtatások miatt valósulhatnak meg a remek könyvadaptációk. Kreatívan és okosan kell nyúlni az alapanyaghoz és csakis olyan változtatásokat és átalakításokat lehet eszközölni benne, ami javára válik és amitől még jobb lehet. (Sok könyvadaptáció éppen ezen a banánhéjon csúszik el, hogy nem eszerint az elv szerint cselekednek, hanem indokolatlan, felesleges, ellentmondásos vagy épp ostoba változtatásaikkal teszik tönkre az alapul szolgáló könyv történetét.)

Habár elsőre fura volt és hozzá kellett szoknom, de beláttam ennek így kellett lennie, hogy értelmesen és logikusan épüljön fel a történet, és hogy a 13 részt meg tudják tölteni eseményekkel. Ha már a jelen eseményeit kibővítették, ez szinte automatikusan vonta maga után, hogy kihasználva a rengeteg plusz játékidőt, a mellékszereplők karaktereit lehessen mélyíteni. És te jó ég! Itt is olyan kreatívan nyúltak a készítek a karakterekhez, hogy csak tapsolni tudok. Mindenki kapott egy háttérsztorit, mindenki értelmes és érthető magyarázatot kapott a tetteire, tökéletesen vázolták fel a karakterek közötti ellentéteket és kapcsolatokat, meg volt az ok-okozati összefüggés és a történet háló módjára szövődött és tágult, fokozatosan haladva a csúcspont felé, hogy az nagyot üthessen.

E remek változtatás következményeként tudom megemlíteni például, hogy soha nem sejtettem volna, hogy a könyv talán egyik legjelentéktelenebb szereplője, Justin itt a kedvencemmé válik. Persze nem csak őt tudnám kiemelni, mert a sorozatban szinte mindenki komplexebb karakter kapott. Láthatjuk, a többiek hogyan élik meg Hannah kazettáit, ki hogy reagál arra, amit a lánytól hallott. A könyvből épp ezt hiányoltam anno, hogy ott csak Clay szemszögéből láthatjuk a dolgokat, viszont a sorozatban mindenki megkapja a maga szemszögét, így jobban érthetővé és megérthetőé válnak a tetteik. Néhány karakter persze kicsit más lett, mint amilyen a könyvben volt, sőt némelyik sztori is kissé át lett írva, de ezek megint csak olyan változtatások, amik javára váltak a történetnek, amelyektől az csak még ütősebb vagy jobb lett.

Habár szerintem teljesen felesleges külön kiemelnem, mert szerintem mindenki egyet ért velem, de Hannah és Clary szerepére két remek fiatal, kezdő színészt találtak. Örültem annak, hogy ismeretlen arcok kapták meg a szerepeket, ez pont így volt jó. A két színész remekül hozta Hannah és Clay karakterét, kettejük közül pedig a Hannaht alakító Katherine Langfordot emelném ki. Ez a lány valami irtó remek volt Hannah szerepében, tökéletesen hozta a lány karakterét és olyan hitelesen adta át Hannah útját az elejétől a végéig, hogy azt remek volt végignézni. Egyértelmű kedvencem tehát ő és Clay, valamint imádtam még Justint, Alexet és Jessicát is.

Szerencsére komoly hangulatot kapott a sorozat és nem bagatellizálták el a könyv tartalmát és üzenetét, hanem még nagyobb hangsúlyt fektettek arra. Az iskolai bántalmazás téma fontos, és habár nálunk nem kap olyan nagy visszhangot, mint az amerikai iskolák esetében, de higgyetek nekem, itt is jelen van valamennyire. Mikor az amerikai tini filmeket nézem, mindig ledöbbenek, hogy ott tényleg ilyen rossz a helyzet ezen a téren, vagy csak a filmek/sorozatok túloznak ennyire. Pedig de... sajnos ott tényleg ilyen helyzeteket uralkodnak az iskolákban. Az iskolai bántalmazás nehéz ügy, amit nehéz vizsgálni és kezelni. Persze ha történik valami tragédia, az iskola és vezetése máris próbálja hárítani a felelősséget, amit itt tökéletesen mutattak be, mintha nem is nagy dologról lenne szó. Mintha csak ártatlan kis piszkálódásokkal húznák egymást a gyerekek, holott ez sokszor nem így van.

De nem csak ez az egyetlen komoly téma a sorozatban. Felvetődik a nemi erőszak, a fegyvertartás, az alkohol, a gondatlanságból elkövetett gyilkosság és az öngyilkosság kérdése, melyeket mind feszeget a sorozat a maga módján. Valamelyik témát jobban érinti, valamelyiket nem annyira, de ezek mind jelen vannak és elgondolkodtatnak minket nézőket. Engem mindenképp, és bízom benne, hogy másokat szintén, hisz éppen az volt a könyv és most a sorozat célja is, hogy felhívja ezekre a figyelmet.

Két negatívumot azért megemlítek a végén. Tudom, hogy kellett és tudom, hogy szükséges volt a szülők bővített szerepe, de engem sokszor inkább csak irritáltak, minthogy érdekeltek volna. Szerintem ki lehetett volna hagyni a szülőket, vagy maximum Hannah szüleit kiemelni, viszont a többi totál felesleges volt. A másik, amiért kicsit csalódott vagyok, hogy a narráció időnként eltűnt és amikor volt, akkor is kevésnek tűnt. Jobban örültem volna annak, hogy ha sokkal több könyvbeli szöveget átvesznek, és annak, ha a sorozat tetemesebb részét Hannah narrációja kíséri. Mert azért mégis csak a kazettákról van szó és sokszor nem is mutatták, hogy Clay hallgatja őket, hanem csak maguk a jelenetek haladtak előre. Engem ez egy kicsit zavart, hiányoltam a több narrációt.

Összességében egy remek könyvadaptációként értékelném a sorozatot. Fogott egy kitűnő alapanyagot, Jas Asher könyvét, és azt átalakítva egy remek sorozatként adta el magát. Voltak átalakításokat, voltak változtatások, ez igaz, de kreatívan és roppant okosan nyúltak hozzá a könyvhöz, hogy abból egy ugyanolyan remek és elgondolkodtató sorozatot készítsenek. Csak gratulálni tudok, nekem nagyon tetszett. Mindenkinek bátran ajánlom.

Értékelés: 10/10

Előzetes:

A szultána (Muhtesem Yüzyil: Kösem) 1. évad összegzés

Ismét egy sorozat kritikával érkeztem, aminek már régen itt volt az ideje. Mikor véget ért a sorozat első évada, már akkor írni akartam róla, de aztán sose volt időm arra, hogy leüljek és összeszedjem a gondolataim, aztán meg valahol elfelejtődött. Most viszont végre eljutottam odáig, hogy leírjam, miért is szerettem én ezt a török sorozatot. Előre szeretném leszögezni, hogy nem láttam a Szulejmánt, így nem viszonyítottam semmihez, hanem "önálló" és mindentől független sorozatként értékelem.

Bizonyára sokan hallottatok már A szultánáról, és tudom hogy sokan (látatlanban is) egyből elkönyvelték egy szappanoperának, de akik így tesznek, nem tudják mekkorát tévednek. Persze nem vitatom, hogy néhány szappanoperás momentum helyet kapott a sorozatban, és sokszor irtó lassan halad előre a történet, de lássuk be, minden sorozatban vannak hullámvölgyek, amin túl kell lendülni. A szultánával sincs ez másképp, és én akkor is tartom a véleményemet, hogy ez nem egy szappanopera. Ez egy török történelmi sorozat, ami valóban létezett történelmi személyek életét veszi alapul, persze sok kitalált és egyéb történeti szál hozzáadásával.

Aki esetleg egy kő alatt élt az utóbbi hónapokban és még hírből sem hallott a sorozatról, annak hoztam egy rövid ismertetőt:

A látványos széria az I. Szulejmán szultán utáni időkbe viszi el a nézőt, bemutatva Kösem szultána életét, aki Hürrem szultána mellett, az egyik legnagyobb hatalommal rendelkező nő volt az Oszmán Birodalom történetében. Ahmet szultán háremébe hozatnak egy görög lányt, Nasia-t, aki az uralkodó, Ahmet szultán kedvence lesz. Az ártatlan, őszinte lány hamarosan megtapasztalja, milyen intrikák és harcok folynak a palotán belül a hatalom megszerzéséért. Bár állandó honvágyat érez, a szerelem mégis a palotában tartja. Ő maga is a cselvetések részévé válik, ám bátor fellépésével kivívja az elismerést, és később Kösem szultána néven az oszmán történelem egyik leghatalmasabb asszonya lesz. (Forrás: port.hu)

Annyi mindenről szeretnék írni, mert olyan sok minden van, amiért érdemes elkezdeni nézni. Próbálok mindenre kitérni, amiért annyira megszerettem, és remélem sikerül átadnom, mennyire szerettem a sorozatot. Kezdjük rögtön az elején. Főszereplőnk egy erős női karakter, és szerintem már tudjátok rólam, hogy én imádom az ilyen történeteket. Persze nem rögtön válik az oszmán birodalom egyik leghatalmasabb szultánájává, hanem hosszú utat tesz meg odáig, hatalmas karakterfejlődésen megy keresztül a vele történt jó és rengeteg rossz dolog hatására. A sorozat remekül mutatja be, hogy az ártatlan és naiv görög kislányból Nasya-ból, aki semmire se vágyik, csak hogy hazamenekülhessen a családjához, akitől elrabolták őt, megszületik Kösem, Ahmet szultán legkedvencebb háremhölgye, gyermekeinek anyja, felesége, majd a birodalom irányítója.

Remek színésznőket választottak a szerepre, és habár sokan nem értették, hogy miért kellett lecserélni a főszereplőt egy bizonyos idő után, szerintem jó ötlet volt. A fiatal Nasya egy teljesen más színészi játékban és külsőségekben nyilvánul meg. Ő az ártatlanságot, a romlatlanságot, a naivitást szimbolizálja. Az elejére tényleg egy fiatal lány kellett, de aztán ahogy Kösem felnő és átlátja a hatalmi játszmákat, aminek ő is részévé válik, már nem lett volna hiteles Anastasia Tsilimpou, hanem kellett ide Beren Saat, az egyik legkedveltebb török színésznő manapság. (Aki tényleg egy remek színésznő, a Fatmagülben is imádom!) Kösem tényleg nagy utat tesz meg, szinte mindenkit elveszít, akit valaha szeretett. Tetszett a karakterút, amit bejárt, szerintem nagyon jól fel lett építve a folyamat.

Ha a teljes sorozatot vesszük, akkor tulajdonképpen két nagy részre tudnám osztani az első évadot. A választóvonal számomra ott jött el, mikor megtörténik a középtájon a több éves időugrás, amikor Kösem és Ahmet gyermekei felnőnek. Sok korábbi főszereplő ekörül hal meg, és az időugrás után új főszereplők veszik át a helyüket, értelemszerűen Kösem és Ahmet gyermekei személyében. A sorozat eleje kicsit lassabb, mert kell az idő a karakterépítésre és a korszak bemutatásra, és az eleje néha egy roppant nyálas tinisorozatra hajaz, de amint Nasya "felnő" és az udvar részévé válik, sokat komolyodik a stílus és a hangvétel. Annyi karakter van a sorozatban az elejétől a végéig, hogy szinte képtelenség lenne mindenkiről beszélni, én mégis megpróbálom kiemelni a legfontosabbakat. Ők azok, akiket főszereplőnek tekintek és akik végig a legnagyobb hatással voltak a történet alakulására.

Ha nagyon pontos akarok lenni, akkor igazából nem Kösem egymaga a főszereplőnk, hanem három nő hatalomért vívott harcának lehetünk szemtanúi, akik saját céljaik elérésére szinte bármire képesek. Kösem legnagyobb ellenfelei Safye és Halime szultánák. A másik kettő is saját fiait akarja a trónra ültetni és mindig azon mesterkednek, hogyan vehetnék át a hatalmat, hogy őrizhetnék meg saját befolyásukat. Minden lehetséges alkalmat megragadva hátba támadják egymást, vagy épp kényszerű szövetséget kötnek a harmadik eltiprására, hogy aztán megint egymás ellen forduljanak.
Tetszett a párhuzam Kösem és Safye között, mert ha jobban belegondolunk, akkor Kösem lassacskán, de végül éppen pontosan olyanná válik, mint Safye szultána. Legnagyobb ellensége elleni harcban, kénytelen hasonló eszközökhöz nyúlni és ezek ketten tényleg mindig ott csapnak oda a másiknak, ahol annak a legjobban fáj. Megöletik egymás szeretteit egymás után sorban és még sorolhatnám. Persze Halimét se kell félteni, ő szintén okosan lavírozik a hatalmi játszmákban, amivel aztán saját és fia sorsát örökre megpecsételi.

Az a legjobb az egészben, hogy egyikük se egy szimpla negatív karakter, mert idővel kapnak némi mélységet, így tökéletesen érthetővé válnak tetteik. Persze, hogy egy ilyen korban és ilyen törvények között, csak úgy élhetik túl, ha ők kerülnek hatalomra, nem is csoda, hogy mindent megtesznek ennek érdekében. Önző vágyaik is ott vannak, de az biztos, nem szimplán csak önzők és kegyetlenek, hanem fiaikat például mindennél jobban szeretik és azokat is, akik hűségesek hozzájuk. Három nő csatája a hatalomért, így lehetne összefoglalni A szultána című sorozatot.

Na, de hogy ne csak a női karakterekről essen szó, néhány férfit is érdemes megemlíteni. Ahmet, ha vehetjük úgy, a férfi főszereplőnk. Meg van a saját története, saját szenvedése és saját életútja. Ő is nagy karakterfejlődésen megy keresztül egészen amíg eléri a végzete, de valahogy sosem tudtam rá erőskezű uralkodóként tekinteni. Persze kegyetlen volt, ha kellett, bántotta, azokat, akiket kellett, hozott néhány kemény döntést, de eközben is végig mintha csak a nők manipulációinak megfelelően cselekedett volna. Ennek ellenére iszonyat jó párost alkottak Kösemmel, még a hullámvölgyeik ellenére is, és rossz volt látni, mikor Kösem elvesztette egyetlen szerelmét, Ahmetet. A sorozat talán legmeghatóbb (legalábbis számomra) jelenete Ahmet halála, annyira szomorú volt az egész, a zenével, a fehér háttérrel, és az egész elmúlás gondolatával, hogy mikor elsőnek láttam, esküszöm megkönnyeztem.

Mellette ott van Iskender, akit az elején nagyon kedveltem, aztán valahogy semleges lett számomra, végül pedig csak egy idegesítő púp maradt az ember hátán. Iskender hasonló átalakuláson ment keresztül, mint Kösem, hiszen ő is naiv, ártatlan fiatal fiúként kezdte, de a lány iránti szerelme, a szultán iránti hűsége, és aztán saját származásának kiderülése után, mondjuk úgy, hogy őt is megrontott a hatalom ígérete, hogy aztán nagyot bukjon. Nem szeretnék megfeledkezni Zülfikar pasáról sem, aki számomra a legkedvencebb mellékszereplő. Ő az igazi hűséges katona, aki mindig feltétel nélkül az uralkodó és a hatalom szolgálója. A lelkiismeret, aki sokakból hiányzik. Mindig a helyes utat választja, ennek ellenére igazságos és jószívű, nem rontotta meg az a hatalom, amihez idővel jutott. Aztán ő is nagyot bukott a végén, de ő önön hibáján kívül és éppen azok árulták el, akikért olyan sokat tett.

Nem akarok egy hosszú litániát írni, pedig tudnék még, hisz több karakter is van, akik megérdemelnének néhány szót. Nagyon bírtam még a Giray testvéreket, Sahint és Mehmedet az elején, főleg Sahint, ahogy ügyködött a saját céljaiért. Vagy épp Kösemék két legidősebb gyermekét is, Oszmánt és Mehmetet. A testvér rivalizálás, Oszmán hatalmas bukása és ezzel Kösem hatalomra jutása már a sorozat végét jelenti. Persze csak az első évadét, mert nemrég kezdődött el a 2. évad, ami ismét egy nagyobb időugrás után veszi fel a fonalat, de erről még nem írnék. Úgy vélem A szultána első évada egy remek és kerek történet, ami akár a folytatás nélkül is megállja a helyét. Egy olyan történelmi időszakot és annak kultúráját mutatja be és tárja elénk, amiről egy átlag ember nem sokat tudhat. Mivel imádom a történelmi sorozatokat, így örültem annak, hogy az oszmán kultúrába, hagyományaikba, szokásaikba kaphattam egy kis betekintést Kösem életútja révén.

Összességében én nagyon szerettem A szultána első évadát, és mindenkinek bátran ajánlom. Az eredeti török részek kb 2 óra 30 percesek, persze a magyar részeket ezért meg kellett vágni. Az első évad 30 török részből állt, magyar részekben ez nem tudom mennyi lehetett. Nemrég kezdett nálunk a 2. évad, ami ha minden igaz, megint 30 török részből fog állni. Az eddigi pár részt már láttam és kicsit fura, hogy megint új Kösemet kaptunk, új főszereplőkkel, de gondolom idővel, ahogy mélyítik az új karaktereket és felpörög a sztori, talán itt is beindul a történet.
A szinkronról rossz szavam nincs, révén nem tudok törökül, így esélyem se volt eredeti nyelven nézni, vagyis nem tudom mihez viszonyítani. Talán ezért se tűnt annyira rossznak a szinkron. És mielőtt elfelejteném, imádtam a zenéket is, nagyon jó kis soundtrack-eket hoztak össze a készítők.

Értékelés: 10/8

Előzetes:

Vikings (Vikingek) 1.-4. évad összegzés

Nem tudom, hogy írtam-e már, de imádom a történelmi sorozatokat. Nagy kedvencem például a Tudorok, vagy a Borgiák, erről a kettőről írtam már a blogomon. Sajnos nagyon kevés ilyen sorozat készül, és a kevés közül még kevesebb az, ami engem megfog. A Vikingek szintén egy történelmi sorozat, ami nem nehéz kitalálni a vikingekről, méghozzá az egyik legismertebb korszakot bemutatva a történelmükből. Már az elejétől nézem a sorozatot, ami évadról-évadra egyre jobb, és mindig is írni akartam róla, de valahogy elfelejtődött a dolog. Akkor mi a mostani apropó? Nemrég fejeztem be a 4. évadot és olyan sorsfordító esemény történt, ami egy korszak végét jelenti. Így itt az ideje, hogy összegezzem az eddigi négy évadot.

A Vikingek az egyik legismertebb viking harcos és családjának felemelkedését mutatja be, aki ki más lehetne, mint Ragnar Lothbrok. Az első évad során láthatjuk a viking hódítások kezdetét, amivel Ragnar olyan nagy sikereket ér el, hogy először jarl válik belőle, és szép lassan király is. Ahogy egyre több területet hódítanak meg, ahogy egyre többet kalandoznak és fosztogatnak, úgy nő a hatalma és befolyása. Tipikus történelmi sorozatról van szó, amiben van jócskán erőszak, vér, szex és hatalmi játszmák. Tehát csak a szokásos, ami nem baj, mert az ilyen sorozatokat épp ezért nézik az emberek. Én is. Kezdetben talán lassan indul be a sztori, kell egy kis idő, amíg megismerjük a karaktereket és ezt az annyira nem ismert viking kultúrát és szokásokat, de ahogy halad előre a történet, ahogy fejlődnek és bontakoznak ki a karakterek, úgy lesz egyre izgalmasabb.

Most pedig szeretném összeszedni, hogy én miért szeretem annyira, és hogy miért érdemes elkezdeni annak, aki még nem ismerné. Az első és legfontosabb indok, hogy ha imádod a történelmi sorozatokat, akkor ez egyértelműen neked való. Az északi népek történelme nem olyan ismert, így rengeteg érdekes tudással gyarapodhatsz a viking kultúráról, szokásaikról, isteneikről és a népük jellemzőiről. Én nagyon érdekesnek találtam mindezeket a dolgokat, főleg az isteneikhez való hitüket és kissé barbár szokásaikat. A History Channel saját gyártású sorozata, így a történelmi hűség garantált.

A másik, amiért tetszett, hogy szépen, lassan épül fel a történet. Kezdetben emiatt talán megunhatják páran, és engem is nehezen vitt rá a lélek, hogy folytassam, de kitartottam, és később tényleg izgalmasabb és egyre monumentálisabb lett minden. Kell az az idő a karakterek bemutatására, a viking kultúra felvázolására, a karakter kapcsolatok kiépítésére, tehát nem volt rossz döntés a lassabb kezdés, csak hát, aki rögtön a pörgésre és a kaszabolásra vágyik, az talán unalmasnak fogja találni az elejét.

A vikingek először a szász államokban kezdenek el fosztogatni, majd szerte Európában, így találják szembe magukat a kereszténységgel, ami annyira eltér a saját vallásuktól. Ragnar egy keresztény papot, Athelstant is magával visz, és a barátságuk kialakulása révén sokszor láthatjuk a párhuzamot a két vallás között. Sőt… habár Ragnar igazi viking, mégis meglátja a kereszténységben a jót, és tisztelni kezdi a másik vallást, amiből később lesznek is gondjai. Vagyis nem annyira erősen, de a vallások különbözősége, a vallásháborúk és a szabad vallásgyakorlás kérdése ugyancsak megjelenik valamennyire a sorozatban.

Az egyes évadok során, ahogy Ragnar, családja és barátai egyre több területre törnek be, úgy egyre nagyobb és nagyobb csatáknak lehetünk szemtanúi. Nem csak a hódítások, hanem a törzsön belüli hatalmi harcok is nagy szerepet kapnak, így néha belső polgárháborúikat is meg kell vívniuk a hatalomért. Van tehát izgalom, kaland, árulás, cselszövés, szex és miegymás. Minden, ami kell egy jó kis sorozatba.

Ha ez így nem lenne elég, akkor olyan remek karakterekkel operál a sorozat, hogy szinte lehetetlenség az összest felsorolni. Maga a főszereplő, Ragnar izgalmas karakter, és remekül mutatják be, hogy miként változik, ahogy egyre nagyobb sikerekhez és hatalomhoz jut. Ékes példája annak, hogy habár hatalomhoz jutott, sosem tudta meg kezelni azt, és hogy a legmagasabbról lehet a legnagyobbat zuhanni. Hoz rossz döntéseket, amiket később nyíltan meg is bán, de hisz a sorsában, és elfogadta, hogy neki ezt szánták az istenek. Legrosszabb döntése nyilván az volt, mikor megcsalta Lagerthát Aslauggal a több fiúgyermek iránti vágya miatt, és amiért el is vesztette első családját.

Attól kezdve már semmi sem maradt olyan, mint az elején, és ha belegondolunk, onnan kezdett el fokozatosan zuhanni a mélybe, akkor kezdődtek el a tragédiák sorozatai, amikkel aztán meg kellett küzdenie. Ragnar nagy utat járt be a családjával, van, akit elvesztett (pl. külön érdekes lehet a bátyjával Rollo-val való kapcsolata, ami kissé hajaz a Thor és Loki közti ellentétekre), van, aki ellene fordult, és volt, amikor az egyik barátja ölte meg a másikat. Abszolút nem számítottam rá, de a 4. évad legnagyobb "történeti csavara" Ragnar halála. Jó, persze tudtam, hogy előbb-utóbb be fog következni, de én azt hittem csak a sorozat végén, és ezzel le is zárják a sztorit. Erre nagy meglepetésemre nem így lett, hisz ősszel jön az 5. évad, ami értelemszerűen Ragnar fiainak hódításaira fog fókuszálni. Tényleg lezárult egy korszak, és a főszereplő halálával, másra terelődik át a hangsúly.

Személyes kedvencem Lagertha, aki szintén nagy utat tett meg. Imádom az erős női karaktereket, és ő aztán az a javából. Ragnar harcos múltját maga mögött hagyott feleségéből, saját útját járván saját jogán jarl lesz belőle nő létére. Harcosokat állít maga mögé és kiveszi a részét a hódításokból ugyanolyan sikereket érve el, mint a férfi harcosok. Persze ez a vikingeknél nem volt olyan fura dolog, hisz ott női harcosok is voltak, ott a nők nem voltak annyira elnyomva, mint a történelem ezen idején más országokban. Ott a nők harcolhattak, gyereket nevelhettek, amit csak akartak, és amihez volt tehetségük. Persze most csak a szabad nőkre gondolok, nem pedig a rabszolgákra, akiket a hódításaink során hurcoltak magukkal.

Nem akarok elfeledkezni Ragnar fiairól sem, hisz, ahogy felnőttek, számukra is fontosabb szerep jutott, főleg most, hogy kvázi ők lesznek a főszereplők a folytatásban. Másik személyes kedvencem Björn, Ragnar legidősebb és egyetlen fia Lagerthától. Björn szintén nagy utat tett meg, mint a szülei, láthatjuk, ahogy egy bizonyítani vágyó és ígéretes fiúból, egy bátor és elkötelezett fiatal, majd pedig egy erős és komoly, kalandokra vágyó viking harcos válik, csakúgy, mint az apja. Talán azért Björn a kedvencem, mert ő az elejétől benne van a sorozatban, remek karakterfejlődésen ment keresztül, míg a többi fiút azért annyira nem lehetett még megismerni. Ubbe, Sigurd, Hitsverk és Ivar még nem lopták be magukat annyira a szívembe, mert még nem volt elég idő arra, hogy igazán meg lehessen őket ismerni. Az egyikük meg is halt, tehát ő már nem lesz a folytatásban, így hárman maradtak. Kíváncsi vagyok, kiből mit hoznak ki, főleg Ivar az érdekes és az ígéretes közülük. Meglátjuk merre halad a történetük.

És még rengeteg egyéb remek karaktert lehet megszeretni vagy megutálni. Athelstan a keresztény pap, aki megszereti elrablóit és Ragnar igaz barátja lesz; Rollo, aki öccse iránti féltékenysége miatt számos rossz döntést hoz, és népét elárulván átáll az ellenség oldalára; vagy épp Floki, ez a bolondos és fura harcos és kovács, aki Athelstan iránti féltékenységében gaz tettre vetemedik. Őket is szerettem a maguk módján. Mindenki találhat magának kedvencet, higgyetek nekem.

Fordulóponthoz ért a sorozat a 4. évad végével, így lezárult egy korszak. Lassan adják át a helyüket a régi főszereplők az újaknak, és fokozatosan a fiatalabb generációra terelődik a hangsúly, ami végülis nem baj, mert legalább mindig lehet számítani valami újdonságra és lássuk be az élet is ilyen. Legalább mindezt reálisan ábrázolják a sorozatban. Fura lesz a folytatás Ragnar nélkül, de kíváncsi vagyok, mit hoznak ki belőle.

És egy kis háttérinfó a végére. Eddig négy évadot élt meg a sorozat, az első három évad 10 részes fejenként, a negyedik évad pedig húsz epizódból áll. Epizódonként 40 perces részekkel operál a sorozat, és ha jól tudom magyar szinkron is készült hozzá egészen a 4. évad első feléig. Csak a 4B-hez nincs még, de mivel az amerikai premier már hónapokkal ezelőtt volt, gondolom nemsokára lesz szinkron a 4. évad második feléhez is.

Értékelés: 10/8

Előzetes: