Anne Bishop: Vörös betűkkel (A Mások 1.)

Fülszöveg:

Meggie Corbyn cassandra sangue, vagyis vérpróféta, azaz ha a bőrén vágás nyomán kiserken a vér, látja a jövőt. Meggie ezt a különleges képességét inkább átoknak, mint áldásnak tekinti. Meg nem szabad ember. Tartógazdája rabszolgaságban őrzi, hogy csak ő szerezhessen tudomást látomásairól. Meggie azonban megszökik és az egyetlen biztonságos hely, ahol elrejtőzhet, a Lakeside Udvar nevű üzleti negyed, amit a Mások működtetnek.
Az alakváltó Simon Wolfgard vonakodik felvenni az Emberi összekötő állásra jelentkező idegent. Egyrészt azért, mert úgy érzi, hogy valami titkot rejteget, másrészt azért, mert nincs emberi prédaszaga. Ám egy erősebb ösztön arra készteti, hogy mégis alkalmazza Meggie-t. Amikor megtudja róla az igazat, és azt is, hogy a kormányhatóság körözi, Simonnak el kell döntenie, vajon megéri-e, hogy bekövetkezzen az emberek és a Mások között szinte elkerülhetetlen harc.

Kicsit fura volt hónapok után újra könyvet venni a kezembe, de örültem neki, hogy végre kedvet és lehetőséget kaptam az olvasásra. Jól esett ez a néhány hónapnyi szünet, higgyetek nekem, mert már kezdtem becsömörleni a sok könyvtől és az írástól. Mikor a Twister Media Kiadó felkeresett, hogy nem lenne-e kedvem írni a könyveikről, és találtam két engem érdeklő könyvet a kínálatukban, tudtam, hogy eljött a visszatérés ideje. A lényeg, hogy próbálok visszatérni és habár lehet, hogy ritkábbak lesznek a bejegyzések, mint régen, de szeretném az olvasást újra az életem részévé tenni. (Erről, a szünet okairól talán majd írok egy hosszabb bejegyzést.)

Elsőnek Anne Bishop Vörös betűkkel című könyve került terítékre. Két oka folytán került ez a könyv a kezembe. Az egyik, hogy a leírás alapján érdekesnek tűnt a történet és a háttérvilág felépítése, a másik, hogy imádom az urban fantasy-t, így gondoltam egy ilyen műfajú könyv remek lesz számomra a visszatéréshez. Kicsit vegyes érzéseim vannak a könyv befejezése után, mert részben tetszett, részben pedig erős hiányérzetet hagyott maga után. Mindenesetre próbálom kifejteni, hogy mit értek ezalatt.

Kezdjük akkor. Nem rossz könyv ez, csak nem épp azt kaptam tőle, amit vártam. A fülszöveg egy érdekesnek tűnő háttérvilágot vázol fel. Persze itt is vámpírok, vérfarkasok és a megszokott természetfeletti lények jelennek meg, de kicsit másképp, mint ahogy azt már megszokhattuk, így bíztam abban, hogy ez az újítás érdekesebbé és valamennyire egyedivé teszi ezt a könyvet a sok hasonló társa között. Ez így is lett, és habár nem kaptunk normális magyarázatot arra, hogy kik is a terra indigane lények, vagyis a Mások, csak annyit, hogy vannak és kész, mégis valahogy logikusnak tűnt a klánjaik felépítése és a kialakult udvari életük. Szinte mindegyik klánból kaptunk egy központi szereplőt, és a szereplő révén ismerhettük meg az adott faj legjellemzőbb tulajdonságait.

Itt csak az volt a gondom, habár sok volt a szereplő, mégsem lehetett őket igazán megszeretni. Ebből következik az első nagy probléma, vagyis a karakterépítés. Nem tudom szebben megfogalmazni, de ezek a karakterek egyszerűen laposak és unalmasak. Szinte mindenkiről csak annyit tudunk meg, ami az adott faj legfőbb jellemzője, és magáról az emberről (mármint értitek a lényről), mint egyénről viszont semmi érdemleges nem derül ki. Vegyük például Simont, aki vérfarkas ugyebár és a karaktere annyiban merül ki, hogy ennivalónak tekinti az embereket, ha mérges vagy feszült, akkor vicsorog és ráugat mindenkire és szívesen futkorászik farkas alakjában. Oké… egy farkas tényleg ilyen lehet, és értem, hogy Simon vérfarkas, de részben ember is, vagy valami hasonló, így lehettek volna némi egyéni, csak rá jellemző tulajdonságai is.

Ugyanez a helyzet Vladdal, a vámpírral, akit itt Sanguinati-nak hívnak, de vámpír az a lényeg. Ő meg rejtélyes, szűkszavú, kimért és vért iszik, ennél többet róla se lehet megtudni. De még Maggie, a főszereplő is csak arról marad emlékezetes, hogy vagdossa magát a látomásai miatt, egyébként egy személyiség nélküli fiatal nő, akiről semmi érdemleges nem derül ki, csak annyi, hogy menekül valaki elől és hogy mindentől fél. Az egyetlen valamire való karakter talán Asia Crane, az egyik mellékszereplő, akinek legalább van valamilyen említésre méltó karaktere, motivációi, gyengeségei, hibái, saját gondolatai és céljai, és aki legalább saját, egyedi személyiséggel rendelkezik. Persze negatív karakter, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy őt meg lehet érteni, meg lehet ismerni, és így lehet szeretni vagy gyűlölni. A karakterépítés- és fejlődés terén tehát nem teljesített valami jól az írónő, ami nagy kár, mert számomra az egyik legfontosabb, hogy jól megírt karaktereket találhassak egy történetben.

Mégis, az érdekesnek ígérkező háttérvilág, a természetfeletti lények egy újfajta megközelítése miatt nem az átlagos történetek közé sorolandó. A másik, ami tetszett, maga a könyv stílusa. Nem egy izgalmas akcióregény és néhol kissé lassan haladnak előre az események, ennek ellenére olvastatta magát és gyorsan haladtam vele. Könnyed és egyszerű hangulata valahogy megfogott magának, és ebben a remek fordításnak is nagy szerepe lehetett.
Ahogy az elején utaltam rá, nem rossz könyv ez, számomra egy közepes kategória, ami elég vegyes érzéseket hagyott maga után. Érdekel-e a folytatás? Őszintén szólva nem tudom… az a baj, hogy sok a könyv és kevés az idő, és nagyon meg kell válogatnom, hogy melyiknek adok esélyt. Majd az idő eldönteni, és talán egyszer sort kerítek a folytatásra.

Ui: A magyar borító valami csodaszép, nekem nagyon bejön és kenterbe veri az eredetit, így ezért is jár a plusz pont.

További információk a könyvről:

https://moly.hu/konyvek/anne-bishop-voros-betukkel

Értékelés: 5/3

A könyvet köszönöm a Twister Media Kiadónak!