Dan Wells: Romok (Részlegesek 3.)

Fülszöveg:
A legjobb döntést a legnehezebb meghozni. Ahogy a Részlegesek végső lejárati ideje vészesen közeledik, a túlélők sorsát eldöntő háború immár elkerülhetetlennek látszik. Mindkét fél elszánta magát a végső pusztításra, abban a biztos tudatban, hogy birtokában van a fegyver, amellyel megsemmisítheti a másikat.
Samm és Kira Walker a két háborúban álló fél között ragadt, egymástól ezer mérföldnyi távolságra. Samm a kontinens túlsó végén az amerikai közép-nyugat hatalmas mérgező pusztaságain túl, Kira pedig dr. Morgan markában, akinek eltökélt szándéka megmenteni a még megmaradt Részlegeseket, akár Kira élete árán is. Ekkor egy rejtélyes lény bukkan fel, sem ember, sem Részleges, és komoran figyelmezteti a harcoló feleket egy újabb apokalipszisre. Kirának egyetlen esélye van, hogy megmentse mindkét fajt és velük együtt a világot. De lehet, hogy ez az életébe kerül…

A Részlegesek trilógia az egyik kedvenc poszt-apokaliptikus könyvsorozatom, és épp ezért már a megjelenés óta olvasni szerettem volna a befejező kötetet. Nagyon kíváncsi voltam, hogy mi lesz a remek történet vége, ennek ellenére akaratlanul mégis halogattam a könyv olvasását, mert nem akartam befejezni. Nem akartam, hogy vége legyen. Most azonban kedvet kaptam hozzá, így a kezembe vettem, és akármennyire fájt is belekezdeni, mégis elolvastam. Nagyon sajnálom, hogy véget ért a trilógia, és el sem hiszem, hogy nem lesz több rész, de legalább egy újabb remek könyvélménnyel gazdagodtam. A Romok egy izgalmas könyv és tökéletes befejezése a könyvsorozatnak.

A Részlegesek trilógia egyik legjobb része maga a részletesen kidolgozott háttérvilág, a történet alap vázának tökéletes kidolgozása. Mindig is ez tetszett legjobban Dan Wells könyvében. Nem akarom újra felvázolni a kapcsolatokat, a hatalmi és ellenséges viszonyokat, legyen elég annyi, hogy ebben a világban szinte mindenki mindenkinek az ellensége. A legnagyobb konfliktus az emberek és a Részlegesek között húzódik, és ha ez még nem lenne elég, akkor ez a két csoport sem egységes felhőtlenül. A Részlegesek harcolnak egymással, több kisebb katonai csoportra bomlottak, és az emberekkel sincs ez másképp.

Mindkét faj saját problémákkal küzd, saját célokkal, vágyakkal és félelmekkel próbálja megoldani a gondjait, és így a történet végére csak még jobban felforrnak az indulatok, hisz egyik fél sem akar engedni, mindegyiknek a saját problémája a fontos és a megoldás érdekében képesek bárkin lelkiismeret nélkül átgázolni. Eddig se volt egyszerű a helyzet, de eztán még kaotikusabbá válik minden. Ez a megosztottság, ez a széthúzás tipikusan emberi tulajdonság, még a közös célok érdekében sem képesek egységesen fellépni a felek. Nekem nagyon tetszett ennek az egésznek a bemutatása, hogy a reménytelenség mi mindenre veheti rá az embert.

Ismét több nézőponton keresztül fut a történet, ezek nagy részét értettem, és még értelmét is láttam, hiszen az csakis jó lehet, ha több oldal működésébe beleláthatunk. Mégis, egyes esetekben úgy éreztem, hogy néhány nézőpont felesleges és mintha csak időhúzásnak rakta volna bele ezeket az író. Nem láttam sok értelmét Ariel és a társai menetelésének a leírásának, mert a fő történetszálhoz nem sokat tettek hozzá, és sajnos most a Samm nézőpont is teljesen feleslegesnek tűnt számomra. Sammet nagyon kedvelem, de mégis úgy érzem, hogy meglettem volna az ő nézőpontja nélkül. Ez a két szál kilógott a fő történetszálból, én sokkal szívesebben olvastam volna többet mondjuk a terrorista Delarose és csapata ténykedéseiről, Kira küldetéséről és belső küzdelméről, hogy miként kellene megmentenie a világot és megteremteni a békét a két faj között, vagy épp a Részleges katonák oldaláról.

Tetszett, hogy a már régóta több szálon futó cselekmény a végére újra összefonódott, és a régi barátok, családtagok egymásra találtak. Továbbá tetszett még a keserű vég, hogy nem lett minden és mindenki azonnal boldog és happy, hanem igenis voltak akik meghaltak, voltak akik vesztettek el valakit, akit szerettek, mégse lett annyira szomorú a befejezés, hisz végül is sikerült megoldani a gondokat. A vége mintha kissé gyorsan le lett volna zárva, valamit hiányoltam, talán néhány utolsó gondolatot, talán néhány reményteli szót, hogy eztán már sokkal jobbra fognak fordulni a dolgok.

Egyetlen dolog volt ezen felül, amivel nem voltam kibékülve, ez pedig Kira apjának hirtelen, indokolatlan és teljesen felesleges behozatala a történetbe. Számomra kissé erőltetett volt, hogy kiderült mégis életben van, én nyugodtan meg lettem volna nélküle, hisz tulajdonképpen ő se adott hozzá semmi lényegeset a történethez. Mellesleg teljesen indokolatlanul végezni akart gyakorlatilag mindenkivel, hisz ő nem hisz a békés együttélésben, holott az egészet ő találta ki korábban. Nem értettem Armin hirtelen felbukkanását, és annyira felesleges volt a karaktere, hogy nem is értem minek kellett most hirtelen ilyen váratlan módon őt előszedni. Hagyni kellett volna halottnak és kész. Talán ez a legnagyobb hiba ebben a befejező részben.

A trilógia első két részét imádtam, és nem arról van szó, hogy a befejező rész nem tetszett, sőt... tetszett, élveztem az elejétől a végéig. Izgalmas volt, feszültséggel teli és kalandos. Mégis úgy érzem, hogy néhány apró hiba miatt nem voltam vele maradéktalanul elégedett. Néhány nézőpontot nyugodtan el lehetett volna hagyni, hisz ezek a fő történetszálhoz nem sokat adtak hozzá, és a rég elfeledett és halottnak hitt karakter váratlan felbukkanása számomra erőltetett volt és legfőképp indokolatlan. A hibák ellenére megadom az 5 pontot, mert tudom, hogy valószínűleg ezek a dolgok csak engem zavartak. Sajnálom, hogy véget ért a Részlegesek trilógia, és bízom benne, hogy Dan Wells még rengeteg új és ehhez hasonló izgalmas könyvet fog írni a jövőben.

További információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/dan-wells-ruins-romok
Értékelés: 5/5

James Dashner: Tűzpróba (Az Útvesztő 2.)

Fülszöveg:
Az Útvesztő-sorozat második kötete.
Már a sorozat nyitókötetében sem volt éppen leányálom a rejtélyes Próbák első szakasza a gyilkos Útvesztőben. A Tisztás túlélői most újabb titokzatos kalandnak, még kegyetlenebb kísérletnek néznek elébe: vár rájuk a Tűzpróba. Az Útvesztő ugyancsak szenzációs bestsellerré lett folytatásában Thomasra és társaira újabb vérfagyasztó megpróbáltatások várnak. A Föld felszínét hatalmas napkitörések jórészt felperzselték, az emberiséget megtizedelte egy halálos vírus. A fiatalok megtudják, hogy ők is megfertőződtek, ám ha kiállnak egy újabb Próbát, meggyógyulhatnak. Kalandos útjuk során nyoma vész a csapat egyetlen lány tagjának, Teresának, és a fiúk elhatározzák, hogy felkutatják, még ha ez az életükbe kerül is. Halvány fogalmuk sincs róla, micsoda elképesztő veszélyek várnak rájuk…

Imádtam az első részt, máig az egyik legkedvencebb könyvem, amivel csak nagyon kevés veheti fel a versenyt. Annyira megszerettem James Dashner trilógiájának első részét, hogy húgommal el is indítottunk egy rajongói oldalt a készülő filmadaptáció várakozásai alatt. Szerintem ebből mindenki le tudja szűrni magának a lényeget, hogy mennyire kedvencem volt az első rész, mennyire tetszett a film, és mennyire vártam a trilógia második részét. Csaknem egy éve várok rá, így iszonyat magasak voltak elvárásaim, amit lássuk be nehezen lehetett volna megugrani. Nem azt mondom, hogy nem szerettem a második részt, mert az korántsem lenne igaz. Csak azt, hogy olyan nagy elvárásaim voltak, hogy azt lehetetlen lett volna teljesíteni. Lássuk be, hogy Az Útvesztő egy tökéletes könyv, és számítani lehetett rá, hogy a második részben a nagy többség csalódni fog.

Én nem csalódtam a könyvben, de megértem azokat, akik igen, hisz a Tűzpróba mindenképp más lett, mint Az Útvesztő. Más a hangulata, a helyszín, a történet vezetése és új karakterek lépnek a régiek helyébe és veszik el tőlük a szereplés lehetőségét. Miután a fiúk kijutottak az útvesztőből egyértelmű volt, hogy kell a koncepcióváltás. Nem lehetett volna még egyszer ugyanazt eljátszani, mert akkor meg az lett volna mindenkinek a baja, hogy megint ugyanazt kell elolvasni, mint az első részben. (Mint mondjuk Az Éhezők Viadalában, Ott is sokaknak nem tetszik, hogy mind az első és mind a második részben ismét az Arénába került Katniss és a többiek.)

Ez a koncepcióváltás elengedhetetlen volt, az írónak valami újat kellett mutatnia. Ennek lett egy nagy hátránya és egy nagy előnye. A hátránya, hogy valahogy kiveszett a történetből az első rész misztikussága és rejtélyessége. Persze itt is vannak titkok és rejtélyek, de a könyv hangulata valahogy nem ugyanaz, mint Az Útvesztőnél volt, ezt még én is elismerem. Ott mindent körüllengett a bizonytalanság egészen a végéig, és mindezt annyira jól át tudta adni Dashner. A Tűzpróba az első résszel szemben már egy teljesen felvállalt poszt-apokaliptikus regény, a történet minden eleme ezt támasztja alá. Lepusztult a világ, egy vírus szedi áldozatait, amelynek az ellenszerét a kiválasztottaknak kell megszerezniük. Zombik mászkálnak az emberek között és megölnek mindenkit, aki az útjukba kerül, míg egy kétes és igen megkérdőjelezhető szándékok által vezérelt kutató csoport, a VESZETT próbálja kezébe venni az irányítást és megmenti az emberiséget. Az első könyvnél a végéig nem lehetett tudni, hogy milyen könyv ez míg itt már teljesen biztos, hogy egy poszt-apokaliptikus történetről beszélhetünk. Nekem pedig egyik nagy kedvencem a műfaj.

A történet szerkezeti felépítése is más, itt nem egy zárt helyen vannak a fiúk és onnan kell kijutniuk, hanem a forró sivatagon, Perzseltföldön át kell a VESZETT által kijelölt célhoz egy meghatározott idő alatt elérniük. Ez a második Próba, és a teljesítés során ismét több Változóval állják útjukat. A csapat útra kell, hogy eljussanak a célhoz, közben pedig új karakterek csatlakoznak hozzájuk. Néhány szó az új karakterekről. Jorge valahogy nem hagyott bennem mély nyomokat, olyan semleges maradt számomra. Arist kedveltem, habár sosem tudtam megbízni benne igazán. Tudtam én, hogy sántikál valamiben, és mennyire igazam lett a végére. Brenda-t pedig még nem tudom hova tenni. Én valami nagy harcos amazonra számítottam a külföldi vélemények nyomán, egy erős női karakterre... erre Brenda inkább volt aranyos, mint félelmetes. Annyira fura volt, hogy folyton ölelgette Thomast és mindig odabújt hozzá, hogy nem tudom mit gondoljak róla. Remélem ennek a túlzottan közvetlen viselkedésének lesz később valami magyarázata, mert ha nem, akkor nem értem, hogy mi szükség volt rá.

Nem szeretnék elfelejtkezni a régi kedvencekről sem. Thomas maradt amilyen volt, igazából kedvelem őt, de sosem volt a kedvencem. Nekem valamiért mindig is Minho volt a fiúk közül legszimpatikusabb, és ahogy magára öltötte a "kemény vezető" szerepet... olyan elszánt és tökéletes vezér volt, amilyet keveset lehet látni. Kétségtelenül jól állt neki ez a szerep. Newt most sem sokat szerepelt, amit nagyon sajnáltam, az első részben ő és Alby voltak a nagy kedvenceim. És aztán maradt Teresa... meg volt a magyarázata mindenre amit tett, és végül is érthető minden, valamiért akkor is megutáltam őt. Thomashoz hasonlóan én se tudok már rá ugyanúgy nézni, mint azelőtt, amit nagyon sajnálok, mert őt is nagyon bírtam az első részben.

Sajnálom, de nem bírom ki, hogy a végén ne ejtsek néhány szót a magyar fordításról. Egyrészt örülök,  hogy a régi "kulcsszavakat" megőrizték és nem máshogy fordították le, ami könnyen megeshetett volna a fordító váltás miatt. Ám a második rész fordításával ennek ellenére mégis volt egy nagy gondom. Engem kifejezetten idegesített az erőltetett tiniszleng, amivel a szereplők némelyike beszélt. Lehet, hogy rosszul emlékszem, de az első részben nem volt ilyen sok tiniszleng és szerintem ide se kellett volna. Tinédzserek a szereplők, igen, de akkor se kellene úgy beszélniük hogy "lécci", "köcci" és hasonlóak, mert ettől inkább dedósnak tűnnek. Ugyan, melyik tinédzser használ ilyen szavakat? Senki. Az új könyvre jellemző "egyedi szavak" fordításával nekem nincs bajom, lehetett volna rosszabb is, én se tudtam volna ezeknél jobbat kitalálni. A Buggyant (ami ugyebár "Crank" angolul) elsőnek nagyon zavart, de a könyv végére megszoktam és aztán már fel se tűnt.

Bajban vagyok, mert az első rész az egyik legkedvesebb könyvem, és nagyon elfogult vagyok a könyvsorozattal, így még ha akarnék se tudnék objektív véleményt írni róla. Az első rész színvonalát nem éri el, arra a maximális 5* pontot adtam, amit itt sajnos nem tehetek meg. Nem rossz a könyv, én élveztem ezt a sötét és izgalmas kalandot, ami már minden kétséget kizáróan egy poszt-apokaliptikus történetet mesél el. De előre figyelmeztetni akarok mindenkit, a Tűzpróba teljesen más hangulatú és stílusú, mint Az Útvesztő volt. Nem olyan misztikus, viszont annál sötétebb és komorabb. Sokat vacilláltam a négy és az öt pont között, mégis megadom rá a gyenge öt pontot, de tudom, hogy csak azért mert elfogult vagyok. Ez van, lőjetek le érte. A kiadó 2015 tavaszra ígérte a trilógia befejező kötetét. Nagyon várom már. És ne feledjétek, hogy a Tűzpróba könyvből készült film 2015 szeptemberben érkezik a mozikba.

További információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/james-dashner-tuzproba
Értékelés: 5/5 (Gyenge öt pont, de akkor is az.:)

Tahereh Mafi: Ne érints (Ne érints 1.)

Fülszöveg:
Tahereh Mafi delejes erejű első regényében egy emberfeletti erővel rendelkező lány egy hatalmi játszma közepén találja magát egy szánalmas világban, mely tele van vérpezsdítő szerelemmel, kábító gonoszsággal és a jövőt meghatározó választásokkal. Senki sem tudja, miért végzetes Juliette érintése, de a Regeneráció kormányának tervei vannak vele. És terveik között szerepel, hogy fegyverként használják a lányt. De Juliette-nek is megvannak a maga tervei. Soha életében nem volt szabad, ám végre felfedezi magában az erőt, hogy visszavágjon. És megtalálja a jövőt az egyetlen fiúval, akiről azt hitte, örökre elvesztette. TAHEREH MAFI Connceticut állam egyik kisvárosában született; jelenleg Kaliforniában, Orange megyében él, ahol az időjárás az ő ízléséhez képest szinte túl tökéletes. Amikor nem talál könyvet, cukorkapapírokat, kuponokat, régi recepteket olvasgat. A Ne érints az első regénye.

Ez volt az a könyv, aminél sokáig vacilláltam, hogy olvassam-e vagy sem. A fülszöveg annyira nem keltette fel az érdeklődésemet, tipikus átlagos ifjúsági könyvnek tűnt, semmi többnek, az ilyeneket pedig valamiért már reflexből próbálom kerülni. Nem olyan híres ez a könyv itt minálunk, olvastam róla jókat és rosszakat, sajnos az utóbbi volt többségben, és valamiért nekem se akaródzott, hogy elkezdjem. Hogy mégis miért vettem a kezembe? Magam sem tudnám megmondani, most valahogy így sikerült. Megbántam-e hogy elolvastam? Nem. Hiszen imádok olvasni, még a rossz könyveket is végigszenvedem. A mottóm, hogy egy könyvet sem hagyok félbe. Jó-e ez a könyv? Hát... ezt már nehezebb megmondani.

A könyv eleje nagyon fura volt számomra a stílusa miatt. Elsőnek azt hittem én kaptam hibás példányt, mert rengeteg áthúzás és szóismétlés volt a szövegben, aminek elsőnek nem értettem a funkcióját, de aztán pár oldal után leesett a dolog. Az írónő olyan stílust teremtett, amit én még ezelőtt nem láttam. Hogy ez jó-e vagy rossz, azt mindenki döntse el maga. Ami engem illet nem tudnám megmondani. Egyrészt zavart a sok szóismétlés és az még jobban, hogy sokszor olyan fura mondatok kerültek velem szembe, hogy csak pislogtam. Vagy a magyar fordítás a rossz, vagy az eredeti is ennyire "túlírt", ezt nem tudhatom, de nekem akkor is gyakran olyan "izzadságszagúnak" tűnt a dolog. Mintha az írónő annyira irodalmian és körültekintően akart volna fogalmazni, hogy a végén már nem egyedi lett az összhatás, hanem inkább nevetséges. Ez tagadhatatlanul egy ifjúsági könyv, akkor minek kell ide ez a fennkölt irodalmi stílus? Annyira fura volt néhány helyen, annyira elütött a műfaj megszokott stílusától, hogy engem ez kifejezetten zavart.

Mégis, értem én ennek az egésznek a célját. A könyv elején mint már mondtam rengeteg a szóismétlés, az áthúzás, és elég zavaros az elbeszélés. Ezek mind-mind Juliette kezdeti zavart elmeállapotát hivatottak bemutatni, és valamilyen szinten tényleg jó öltet volt, hogy bemerte ezt Mafi vállalni, és valóban érdekes lehetett volna, de nekem valamiért akkor sem tetszett. Az ifjúsági könyveknél szerintem az egyszerű fogalmazás, az egyszerű nyelvezet a kívánatos, tudjuk, hogy milyen műfajban alkotunk és tudjuk, hogy mi a műfaj szabálya. Ne próbáljunk többnek látszani, mint amik vagyunk. Habár a stílus a könyv egyik gyenge pontja, mégis ez lehetett volna a legjobb része is. Már ha tetszett volna nekem ez az egész. Sajnos ezen felül semmi egyedi nincs a regényben, egy klisés YA könyv, olyan, amit már vagy ezerszer olvashattunk.

A történet nem valami bonyolult, és helyenként unalmas. Lassan haladnak előre az események, és habár disztópiás világban játszódik, tulajdonképpen nem kapunk részletes leírást a háttérvilágról, annak kialakulásáról, a mostani hatalmi helyzetről. Csak elénk böki az írónő, hogy elpusztult a világ, a Regeneráció átvette a hatalmat, vannak lázadók és kész. Ennyit tudunk és semmi mást. Engem érdekeltek volna a részletek, ez most sajnos kimaradt. Ha már unalmas és hiányos a történet, akkor talán kárpótolhattak volna a remek karakterek. Sajnos ez se így történt. A karakterek egysíkúak, unalmasak és papírmasék.

Juliette tipikus Mary-Sue, aki kedves, aranyos, okos, szép, különleges képessége van, ami senki másnak. Kiválasztott, mindenki őt akarja megkaparintani, mindenki belé szerelmes, holott ő nem tudja magáról, hogy milyen szép. Soha senkit se bánt, senkinek se akar rosszat, mindenkinek megbocsájt... és fuldoklik a rózsaszín nyálban. (Mint én olvasás közben.) Adam dettó, mint Juliette, mindketten tragikus sorsú karakterek, ennek ellenére egy csepp rosszindulat sincs bennük. Gyakorlatilag pár nap alatt halálosan egymásba szeretnek, de hogy mit szeretnek egymásban, azt nem lehet tudni. Aztán ott van a gonosz fiú, Warren, aki meg szimplán gonosz és kegyetlen. És gyakorlatilag mindegyik karakter ilyen. Vagy jó, vagy gonosz, nincs a kettő közti átmenet. Nem szeretem az ilyet, én a komplex karaktereket részesítem előnyben.

Nem éri meg erről a könyvről többet beszélni. Ha valami egyedi stílust keresel, akkor talán ez a te könyved. Ha egy klisés és átlagos ifjúsági könyvet keresel, akkor ez mindenképp neked való. Ha szeretted az X-ment és a különleges képességekkel rendelkező történeteket, akkor Tahereh Mafi trilógiájának első részét neked találták ki. Ha rád ezek közül egyik sem igaz, akkor inkább kezedbe se vedd a könyvet, mert halálra fogod unni magad rajta. Az viszont biztos, hogy engem nem érdekel a folytatás.

További információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/tahereh-mafi-ne-erints
Értékelés: 5/2

A Maxim Kiadó 2014-es őszi újdonságai

A Maxim Kiadó idén ősszel ismét számos új könyvet hoz el számunkra, melyek között találhatóak ifjúsági és New Adult könyvek szintén, fantasy, realista és romantikus témában is. Mindenki megtalálhatja a kínálatban a neki tetszőt, válogassatok közöttük.

A Maxim Kiadó egy egyedülálló kedvezményt kínál olvasóinak, melyben minden eddig megjelent könyvük és minden várható megjelenés 30%-al rendelhető meg a kiadó webshopjából. Sőt, két könyv megrendelése esetén ingyenesen szállítják ki a könyveket, és minden rendelő Angyalsors noteszt kap ajándékba a készlet erejéig. Az akció december 16-án éjfélig tart.

Gondoltam bemutatom nektek a nemrégiben megjelent friss könyveket és a várható új megjelenéseket, hogy tudjatok válogatni. A könyveket ITT tudjátok megrendelni.

A mostanában megjelent friss megjelenések közül az alábbiak keltették fel az érdeklődésemet. Ezt a három könyvet mindenképp olvasni szeretném majd előbb vagy utóbb. :)

1. Robin LaFevers: Sötét diadal

Fülszöveg:
A XV. századi Franciaországban a Halál szolgálóleányát, Sybellát, kötelessége arra kényszeríti, hogy hazatérjen, abba a pokolba, ahonnan megszökött. Szerelem és kaland, történelem és varázslat, bosszú és megváltás keveredik a Gyilkos kegyelem folytatásában.
Sybella a gyásztól és elkeseredéstől félig eszét vesztve érkezik a kolostor küszöbére. A Halál szolgálóleányai készségesen menedéket adnak neki… a segítségnek azonban ára van. Sybellát, akinek természetes tehetsége van a halál és a csábítás művészetében, a kolostor a legveszélyesebb fegyverei között tartja számon. Ám ezek az orvgyilkos képességek nemigen vigasztalják, amikor a kolostor visszaküldi őt abba az életbe, amely kis híján megőrjítette. És miközben Sybella maga a Halál Istene által kovácsolt fegyver, a cél érdekében az istenség kénytelen életcélt találni a lány számára. Amikor a Halál szolgálóleánya a várbörtönben váratlan szövetségest talál, vajon a bosszún kívül talál magának mást is, amiért élni érdemes?

2. David Levithan: Nap nap után

Fülszöveg:

Mit gondolsz, milyen lehet:
Minden nap másik testben ébredni?
Minden nap másvalaki életét élni?
Mégis minden nap ugyanazt a lányt szeretni?
„A” sohasem tudja előre, hogy másnap hol fog ébredni, és kinek a személyiségét fogja felvenni. Már rég beletörődött ebbe, sőt, kialakította saját életstratégiáját is: Ne kötődj senkihez! Maradj észrevétlen! Ne avatkozz bele semmibe!
Minden megy is a maga útján rendesen, mígnem egy reggel „A” Justin testében ébred, és találkozik a fiú barátnőjével, Rhiannonnal. Attól a pillanattól fogva „A” jól bevált szabályai értelmüket vesztik, mert főhősünk nap nap után a lánnyal akar lenni.
Új regényében David Levithan az írói képzelet új távlatait nyitja meg. A szerző a magával ragadó történetben feltárja az olvasó előtt „A” életének és szerelmének bonyolultságát, melyből kiderül, vajon Rhiannon képes lesz-e igazán szeretni a naponta másvalaki testében formát öltő „A”-t.

3. Anna Banks: Poszedión

Fülszöveg:

Emma barátnőjével a tengerparton nyaral, mikor egy aprócska baleset során megismerkedik a jóképű Galénnal. De ez a találkozás valóban a véletlen műve? Emmának azonban nincs lehetősége ezt kideríteni, mert egy tragédia beárnyékolja ottlétüket. A lány, miután hazatér, nem képes egykönnyen túltenni magát az őt ért traumát. Ekkor váratlanul ismét fölbukkan az ibolyakék szemű idegen.
Galén, a szirén herceg a szárazföldön kutat egy lány után, akiről azt hallotta, hogy talán ő az utolsó élő szirén, aki egyesítheti a tenger mélyén élő két uralkodóházat. Bár erőteljes kötődésük azonnal érezhető, Galén nincs teljesen meggyőződve róla, hogy Emma az, akit keres. Mígnem a sok bizonyíték meggyőzi, hogy csakis Emma és különleges képessége mentheti meg a herceg országát. Galénnak szüksége van a lány segítségére – bármilyen kockázattal jár is.
Képes lesz Emma beváltani a hozzá fűzött reményeket? És vajon összefonódhat két ennyire különböző világ?

A Maxim Kiadó további friss őszi megjelenéseit a megfelelő linkre kattintva tudjátok elérni:

Jamie McGuire: A jóslat
Janet Evanovich, Lee Goldberg: A nagy zsákmány
Jeannette Walls: Az Ezüst Csillag
Carina Bartsch: Cseresznyepiros nyár
Rachel Joyce: Ellopott pillanat
Sherry Gammon: Hihetetlen
Cheryl Klam, Claudia Gabel: Káprázat
Abbi Glines: Te vagy nekem a levegő

A kiadó várható új megjelenései közül pedig a következők tetszettek meg. Ezek a könyvek októberben és novemberben fognak megjelenni. :)

1. Chanda Hahn: Bűbájtalan

Fülszöveg:

Mina Grime az iskola lúzere, egészen addig a napig, amíg meg nem menti a suli legmenőbb pasijának az életét egy iskolai kiránduláson. Egy csapásra minden megváltozik, a lány hirtelen a figyelem középpontjába kerül, és minden lépését a szerencse kíséri. De mikor már a dolgok nem is mehetnének jobban, Mina édesanyja bejelenti, hogy elköltöznek. Mina kérdőre vonja édesanyját, aki kénytelen elmondani a családi titkot. Mina Grime valójában a Grimm testvérek leszármazottja, és egy átok terheli őt, mely generációról generációra öröklődött. Vannak rések, ahol az emberek és a tündérek világa összeér, ezen a mesevilág lényei átszöktek, és az emberek bosszantásával múlatják az időt. Mikor az emberek megelégelték, alkut kötöttek a varázslényekkel. Azok megígérték, hogy ha az emberek végigjátszák az összes mesét, és sikeresen befejezik a történeteket, visszamennek saját világukba. Ám a mesék gyűjteménye egyszer csak életre kelt, és saját maga kezdte irányítani a történeteket, megnehezítve ezzel az emberek dolgát. Olyannyira, hogy bár a Grimm testvéreknek több mint 170 mesét sikerült végigjátszani, nem tudták mindet befejezni. Így öröklődött az átok generációkon át. Most Minán a sor, hogy belépjen a mesevilágba és megtörje az évszázados átkot…

2. Alexandra Bracken: Sötét elmék

Fülszöveg:

Amikor Ruby a tízedik születésnapján felébredt, valami megváltozott. Olyan nyugtalanító dolog történt, hogy a szülei bezárják Rubyt a garázsba és a rendőrséget hívják. Olyasmi történt, aminek következményeként Thurmondba, a kormány brutális „rehabilitációs táborába” küldik. Túlélte a titokzatos betegséget, amelybe az amerikai gyerekek többsége belehalt, de mellékhatásként nála és másoknál is valami sokkal rosszabb tulajdonság fejlődött ki: félelmetes képesség, amelyet képtelenek uralni.
A tizenhat éves Ruby most a veszélyesek egyike.
Amikor az igazság kiderül, Ruby kis híján életét veszti Thurmondban. De sikerül elmenekülnie. Szökésben van és kétségbeesetten igyekszik eljutni a hozzá hasonló gyerekek egyetlen biztonságos menedékébe, az East River-hez. Csatlakozik a táborokból szökött gyerekek csoportjához. Bátor vezetőjük, Liam, nagyon odavan érte. Ám Ruby bármennyire is vonzódik hozzá, nem kockáztathatja, hogy közel kerüljön hozzá. Azok után, ami a szüleivel történt, semmiképpen.
Amikor elérik az East Rivert, kiderül, hogy semmi sem olyan, amilyennek látszik, legkevésbé a titokzatos vezető. Ám más erők is működésbe léptek; olyan emberek, akik semmitől sem riadnak vissza, hogy Rubyt felhasználják a kormány elleni küzdelmükhöz. Ruby borzasztó választás elé kerül, amely könnyen azt jelentheti, hogy fel kell adnia egyetlen esélyét, hogy élni érdemes élete lehessen.

3. Jamie McGuire: Red Hill

Fülszöveg:

Scarlet, Nathan és Miranda. Három idegen, mégis közös sors.
Scarlet és két lánya egyedül néznek szembe a mindennapok nehézségeivel. Nathant elhagyta felesége, és már nem emlékszik, milyen érzés szerelmesnek lenni; csak kislánya, Zoe tartja benne a lelket. Miranda legnagyobb gondja az, hogy az új VW Bogara nem elég nagy ahhoz, hogy nővérével és két barátjukkal elmenekülhessenek egy hétvégre a záróvizsgák elől.
Amikor világszerte jelentések érkeznek egy halálos járványról, mely nem csak öl, de élőhalottá változtatja a fertőzötteket, ezek a hétköznapi emberek, rendkívüli körülményekkel szembesülnek, és sorsuk hirtelen összefonódik.
Mikor rájönnek, hogy nem tudnak elfutni a veszély elől, Scarlet, Nathan és Miranda kétségbeesetten kutatnak menedék után egy félreeső, Red Hill nevű farmon. Itt kell szembeszállniuk a rájuk támadó zombik seregével. És küzdeniük a saját életükért, ami egyben az emberiség túlélését is jelentheti. Amikor vége a világnak, túlélhet-e a szeretet?

4. Melissa Landers: Elidegenítve

Fülszöveg:

Cara, a 17 éves diáklány az egyik legkiválóbb tanulója a Midtowni középiskolának, amikor egy nap Ferguson igazgató behívja az irodájába. Nem mindennapi hírt közöl a lánnyal: Carat választották ki a L’eihrek arra, hogy egyik cserediákjukat fogadja otthonába egy teljes évre.
Két évvel ezelőtt derült fény egy másik bolygó létezésére, melyen az emberekhez hasonló lények élnek, a L’eihrek. Bár kinézetükben szinte azonosak az emberi fajjal, de technológiájukban, felfogásukban, és az élethez való hozzáállásukban teljesen különböznek. Egy jóval fejlettebb fajt képviselnek, és céljuk a Földön élő emberekkel való barátságos kapcsolat kiépítése. Caranak egy éve van rá, hogy megismerje Aelyxt, és vendégül lássa, majd ő maga is egy évet fog tölteni Aelyx otthonában. De nem egyszerű a helyzet, mivel az emberek kétkedve fogadják a más bolygóról érkező idegeneket. Carara nagy nyomás nehezedik, mert barátai is egyre bizalmatlanabbak Aelyxszel szemben. És ahogy az emberek és a L'eihrek kapcsolata egyre inkább kezd meginogni, úgy fűzik egyre szorosabb szálak a lányt Aelyxhez.
Úgy tűnik, a két nép közötti összecsapás elkerülhetetlen. Az egyre baljósabb eseményeket felgyorsítja, mikor az emberek egy radikális csoportja megöl egy l'eihrit. Vajon milyen szerep jut Caranak és Aelyxnek ebben a kiélezett helyzetben? Elég erős a szerelmük, hogy átvészeljék a megpróbáltatásokat, vagy örökre el kell engedniük egymást?

A Maxim Kiadó további a közeljövőben várható megjelenéseit a megfelelő linkre kattintva tudjátok elérni:

Mark Pryor: A kriptatolvaj
Nina George: A levendulaszoba
Alan Bradley: A titokzatos bábjátékos
Adam Makos: Az óceán hangjai
Elizabeth Richards: Főnix
Holly Goldberg Sloan: Hetesével
Jhumpa Lahiri: Mélyföld

Ne feledjétek, a könyveket ITT tudjátok megrendelni! :)

Dan Wells: Nem vagyok sorozatgyilkos (Nem vagyok sorozatgyilkos 1.)

Fülszöveg:
"John Wayne Cleavernek hívnak. 15 éves vagyok, és a hullák a hobbim.  A terapeutám szerint szociopata vagyok. De nem vagyok sorozatgyilkos."
John veszélyes, és ezt ő is tudja magáról. Megszállottan érdeklődik a sorozatgyilkosok iránt, de nem szeretne hozzájuk hasonlóvá válni. Pedig óriási a kísértés… Mivel gyerekkora óta a családja által üzemeltetett halottasházban segédkezik, hozzászokott a holttestek látványához és meg is kedvelte őket. Azok legalább az élőktől eltérően nem kérnek számon rajta minduntalan emberi érzéseket.
Amikor egy brutális sorozatgyilkos elkezdi áldozatait szedni a kisvárosban, kénytelen felülírni a maga számára alkotott szabályokat, amelyekkel eddig kordában tartotta a benne lakozó sötétséget. Nyomozni kezd a tettes után, akiről egyre inkább az a benyomása: emberfeletti képességekkel bír.

Dan Wells a Részlegesek poszt-apokaliptikus trilógiájával már régen bebizonyította számomra, hogy olyan író ő, akire érdemes odafigyelni. Ezt a könyvsorozatát nagyon imádom, az egyik legjobb disztópiás trilógia, amit idáig olvastam, épp ezért megfogadtam magamnak, hogy valamikor a kezembe veszem Dan Wells többi könyvét is. Magyarul még csak a Nem vagyok sorozatgyilkos trilógia jelent meg az előbbin kívül, és mivel ez is ígéretes könyvnek tűnt, így mindenképp bele kellett néznem az első részbe. És mennyire jól tettem, hisz Wells ismét bebizonyította, hogy tud ő írni. Méghozzá nagyon.

Kezdem azzal, hogy egy dolog lepett meg nagyon ebben a könyvben, méghozzá az, hogy olvasás közben derült ki, hogy nem szimpla realisztikus könyv, hanem van benne természetfeletti szál is. Persze mondhatnátok, hogy a fülszöveg utal rá, de bevallom én nem olvastam el előtte a fülszöveget, így teljesen váratlanul ért, így elsőnek kissé fura volt. Egy lélektani realisztikus drámára számítottam, ahol a főszereplőnk pszichopata és nagyon vártam milyen gondolatok kavaroghatnak egy ilyen fiú fejében. Igazából ezért érdekelt ennyire a könyv. Nem azt mondom, hogy zavar a természetfeletti szál behozatala, csak engem nagyon meglepett mert egyáltalán nem erre számítottam. Mikor azonban sikerült magam túltennem az első sokkon, rájöttem, hogy ez így még jobb.

Nagyon tetszett a könyv annak ellenére, hogy igen rövid. Arányos felépítés jellemzi, laza kis történet egy roppant érdekes és egyedi narrátor szemén át. A másik ok az írón kívül, hogy annyira olvasni akartam ezt a könyvet, hogy most kifejezetten egy férfi főszereplős könyvet kerestem. Néha elegem lesz a női narrátorokból, és ilyenkor üdítően hat egy férfi narrátor, már ha azt valaki hitelesen írja le. Wellsnek ez sikerült és egy igazán emlékezetes karaktert alkotott John Cleaver személyében, aki méltó utódja lehetne a horror könyvek többi szörnyű pszichopatáinak. A nyomozási szál nem kap nagy hangsúlyt, így aki nem szereti a krimit, azt se tántorítsa el a fülszöveg. A gyilkos kiléte hamar kiderül, nem ezen van a hangsúly. A gyilkosságok másodlagos szerepet töltenek be. Nem az a fontos, hogy megtaláljuk a gyilkost, hogy megmentsük az áldozatokat, hanem az, hogy John hogyan reagál erre az egészre, ami a városában folyik.

És elérkeztünk a könyv legmeghatározóbb és legszerethetőbb eleméhez, ami maga a főszereplő, a mi kis pszichopatánk, John Cleaver. Ő az egyik legegyedibb és legösszetettebb főszereplő akivel valaha YA könyvben találkoztam, és az már csak hab a tortán, hogy férfi narrátor. Nagyon szeretem az olyan YA könyveket, ahol egy fiú a főszereplő, és nem egy lány, mert ezek igazán ritkák. John kétségtelenül fura szerzet, és igen, tudja ő ezt magáról. Valamiért kifejezetten vonzódik a sorozatgyilkosokhoz, mindent tud róluk, érdeklik a hullák és a halál. Nincsenek barátai, az otthoni halottasházban dolgozik, besegít az édesanyjának, és kifejezetten élvezi a munkáját. Képtelen barátkozni, nem érez együtt senkivel, az édesanyjával és a nővérével is csak felületes a kapcsolata és az egyetlen, aki igazán érdekelni kezdi az a sorozatgyilkos, aki a városban öldökölni kezd.

John hamar kideríti ki a gyilkos, és eztán szent céljának tűzi ki, hogy elkapja a démont. Nem azért akarja elkapni, hogy lebuktassa és a férfi megbűnhődhessen, hanem azért, hogy bebizonyíthassa magának, hogy ő sokkal okosabb és ravaszabb a démonnál. Csak e körül forognak a gondolatai, semmi más nem érdekli, a férfi nyomában jár. Figyeli ahogyan öl, elemezni kezdi, és tervet sző az elpusztítására. Még maga se veszi észre, de éppen így engedi szabadon azt a sötét énjét, akit idáig próbált jó mélyen elzárni magában. Pszichopata a fiú, és néha enyhe skizofrén tüneteket is mutat, ugyanis van egy sötét énje, aki gyilkolni vágyik, aki ölni akar. John őt szeretné elrejteni a világ elől. Hihetetlen érdekes és komplex karakter, és ő a könyv legjobb eleme és legnagyobb teljesítménye.

Nem akarok többet elárulni a történetről, ezt mindenkinek magának kell olvasnia. Ha egy különleges és egyedi YA könyvre vágysz, ami még hírből se ismeri a műfajra jellemző már irritálóan unalmas kliséket, akkor ezt a Nem vagyok sorozatgyilkost neked találták ki. Egy pszichopata fiú a narrátor, egy olyan karakter, akinek még biztosan sosem járhattál a fejében, akit érdemes közelebbről megismerni. És akitől eztán képtelen leszel szabadulni. John Cleaver biztosan belemászik a gondolataidba és követelni fogod a folytatást. Én is remélem, hogy mihamarabb olvashatom majd.

További információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/dan-wells-nem-vagyok-sorozatgyilkos
Értékelés: 5/5*

Kim Harrison: Boszorkányfutam (Rachel Morgan 1.)

Fülszöveg:
Rachel Morgan, a boszorkány, az Inderland Biztonsági Szolgálat egyik legjobb fejvadásza volt. A vadászterülete Cincinnati városa – egy sötét, alternatív Földön, ahol vámpírok, farkasemberek, tündérek, koboldok élnek és járnak az emberek között. Némelyek álruhában, némelyek teljesen nyíltan, nem titkolva valódi természetüket.
Rachel Morgan elől egyetlen gonosztevő sem menekülhetett, akár boszorkány volt, akár vérfarkas, akár tündér, akár élőhalott. Ám valami megváltozott. Kezdetben úgy tűnik, csupán a szerencséje hagyta el, és ezért vall egyre gyakrabban kudarcot, s felettesei ezért bízzák meg egyre megalázóbb feladatokkal.
Amikor aztán legfrissebb zsákmányával, egy minden hájjal megkent kobolddal éppen a Szolgálathoz tart, a lény felajánlja neki, hogy szabadságáért cserébe teljesíti három kívánságát.
Rachel rádöbben, hogy itt a kiváló alkalom arra, hogy egyszer és mindenkorra változtasson az életén. Legfőképpen azzal, hogy otthagyja a Szolgálatot. Ezzel alaposan magára haragítja a Szolgálat amúgy sem vajszívű vezetőit. Így rövidesen azon kapja magát, hogy korábbi fejvadász társai ezúttal őrá vadásznak, s ebben a játszmában már nem csupán a szabadsága, de az élete a tét…

A múltkori nagy csalódás után most valami igazán szórakoztató, izgalmas és akciódús könyvet kerestem, valamit, ami nagy valószínűséggel tetszeni fog, és mivel ez a könyv régóta a várólistámon volt, így gondoltam eljött az ideje, hogy kézbe vegyem. Utánakerestem a külföldi oldalakon, és sokan dicsérik a könyvsorozatot, többen a Cat és Bones vagy az Anita Blake könyvekhez hasonlítják, amiben lássuk be van némi igazság, de talán csak azért mert mindhárom felnőtt urban-fantasy és mindháromban egy erős női karakter a főhős, Korábban megjelent már az első rész, de az eredeti kiadó abbahagyta a sorozatot, így engem se motivált annyira semmi, hogy elkezdjem. Hisz minek, ha magyarul nem is olvasható a folytatás? Szerencsére azonban a Könyvmolyképző Kiadó átvette a könyveket, és az első résszel újra elkezdi kiadni az egész sorozatot. Aminek csakis örülhetünk, hisz Rachel Morgan története igazán szórakoztató.

Már említettem, hogy ez a könyvsorozat is tipikus felnőtt urban-fantasy, ami nekem az egyik kedvenc műfajom, és tulajdonképpen bármi jöhet, ami ebben a műfajban íródott. Az írónő egy sajátos világot alkotott meg, ahol az emberiség nagy része kipusztult egy vírus következtében, és ebben a kaotikus időszakban léptek színre a természetfeletti lények. Felvállalták magukat az emberek előtt, beleolvadva a társadalomban próbálnak az emberek mellett normális életet élni. Többféle természetfeletti lény létezik ebben a világban a vámpíroktól kezdve, a tündéreken, pixie-ken, boszorkányokon át még sorolhatnám tovább, de nem fogom. A lényeg, hogy ezek a természetfeletti lények az emberek mellett élnek, ami természetesen nem megy zökkenőmentesen. Az emberek félnek tőlük, de mégis izgatottan próbálnak a közelükbe kerülni, a természetfeletti lények nagy része pedig lenézi az embereket, és tartja tőlük a távolságot. Persze a két faj közötti kényes egyensúly fenntartásában megjelenik a faji gyűlölet, a diszkrimináció kérdése is, de nem hangsúlyosan, mégis ott van.

Ebben a világban él a főszereplőnk Rachel Morgan, aki maga boszorkány és fejvadászként dolgozik az Inderlandi Biztosnági Szolgálatnál. Ahogy a fülszöveg is elárulja nekünk Rachel élete akkor változik meg gyökerestül, mikor a munkája során elfogott koboldtól elfogad három kívánságot. Kilép a munkahelyéről, amit a volt főnöke, Denon, nem néz jó szemmel és sértettségében bérgyilkosokat küld a lányra. Az első rész arról szól, hogy Rachel hogyan próbálja túlélni a ráküldött bérgyilkosokat, hogyan hoz létre barátaival saját vállalkozást, és hogy miként próbál leleplezni egy gátlástalan bűnözőt, akit ezelőtt senkinek se sikerült elkapnia. Nagyon jól szórakoztam a könyvön, izgalmas volt az elejétől a végéig, de azért látszik rajta, hogy egy hosszú könyvsorozat első része, vagyis érezni lehetett végig, hogy lesznek ennél még sokkal nagyobb kalandok is.

A történet tehát izgalmas, nem lehet unatkozni rajta, Rachel újabb és újabb kalandokba keveredik, miközben bérgyilkosok üldözik. A könyv másik nagy érdeme maga a főszereplő. Rachel erős női karakter, okos, talpraesett, bátor, bár néha azért könnyelmű és meggondolatlan, de mindenképp szerethető. Néha egy kicsit "szerencsétlen", ami alatt azt értem, hogy alkalomadtán bénázik egy kicsit és saját magát keveri bajba, de ez teszi aranyossá és emberivé. Hogy nem tökéletes, hogy ő is követ el hibákat, amit aztán saját maga hoz helyre. Nem csak őt kedveltem meg, hanem a triumvirátus másik két tagját is. Ivy számomra még egy nagy rejtély, Rachelhez hasonlóan én se tudom őt hova tenni. Nem értem mit akar a lánytól, és nem értem minek ment vele. Nem is nagy barátnők, hanem csak társak voltak korábban. Kicsit fura, hogy otthagyva az álom melóját Rachellel tartott a "száműzetésbe", de remélem erre később majd kapunk egy normális magyarázatot. Jenks pedig... a kis pixie az ügyeletes humor forrás a történetben, és ezen a téren remekül teljesít. Vicces, aranyos, de hűséges barát és mindenben Rachel mellett áll. A könyv másik nagy érdeme még, amit mindenképp meg kell említenem, hogy nincsen benne szerelmi szál. Ennek most kifejezetten örültem, mert a béna romantikára vágytam volna most a legkevésbé.

Az új borítós első rész, mely a Könyvmolyképző Kiadó

gondozásában jelenik meg hamarosan.

A Boszorkányfutam egy hosszú urban-fantasy könyvsorozat első kötete, és eszerint kiválóan teljesít. Felépíti és megismerteti velünk a világot és annak szereplőit, egy izgalmas kalandos első részben vezeti fel a történetet, mely rengeteg kalandot ígér majd a folytatásra. A háttérvilág összetett és komplex, a karakterek egyediek és szerethetőek, és a írói stílus olvasmányos. Vagyis minden a helyén van, hogy az olvasó remekül szórakozzon a történeten. Nagyon várom a folytatást, remélem a Könyvmolyképző végig kiadja majd a könyvsorozatot.

További információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/kim-harrison-dead-witch-walking-boszorkanyfutam
Értékelés: 5/4

Rebecca Donovan: Visszafojtott lélegzet (Csak lélegezz! 2.)

Fülszöveg:
Weslynben most mindenki tudja Emma titkát, de Carol már nem bánthatja. Vannak, akiket még mindig kísértenek annak az éjszakának a borzalmai, és vannak, akik kénytelenek szembenézni döntésük következményeivel. Emma csak most kezd visszatérni az igazi hétköznapokba, és ebben segítségére van életének két legfontosabb személye, szerelme, Evan és legjobb barátnője, Sara. A lány úgy dönt, hogy itt az ideje, hogy anyjával is szorosabbra fűzze a viszonyát, ennek előmozdítása érdekében hozzá költözik. De biztosan ez a legjobb döntés? Képes lesz – e szembenézni mindazzal, amit múltja rejteget?

Az első könyvet imádtam az elejétől a végéig, az úgy volt tökéletes és pont. Épp ezért sem értettem, hogy miért kellett ezt az egészet trilógiává elnyújtani, és nem is nagyon tudtam elfogadni az írónő döntését. Egyszerűen nem értem miért kell tönkretenni azt is, ami jó, mikor az első rész önmagában tökéletesen megállta volna a helyét a piacon. Persze a pénz nagy úr, de azért tudjunk már nemet mondani, főleg akkor, ha nem tudunk mihez kezdeni a történettel és a karakterekkel. Sajnálom, de ez a könyv annyira rossz lett, hogy el sem tudom hinni, hogy ugyanaz írta, aki az első részt. Ékes példája ez a ramaty folytatás annak, hogy a realista könyvek leginkább önálló kötetként lehetnek sikeresek. Amit nem lehet elnyújtani, azt kérem szépen ne is akarjuk.

Értem már azt a sok csalódott negatív kritikát, ami ezt a könyvet övezte, és sajnos én is be fogok állni a sorba, mert egyszerűen nem tetszett a könyv. Rengeteg helyen untam magam, ugyanazokat a köröket futottuk le újra és újra, Emma eljátszotta megint ugyanazokat a drámákat, már megint egy családi dráma kellős közepébe csöppent, ami számomra teljességgel hihetetlen volt. Az első részben együtt éreztem vele, sajnáltam, szurkoltam neki, hogy megtalálja magában az erőt, hogy felvegye a harcot azzal, aki bántja és terrorizálja, de itt már nem tudtam így érezni. Ott nem tehetett semmit a bántalmazások ellen, itt viszont tehetett volna. Egyszerűen nem költözik az anyjához. Emma önmagának csinálta a gondokat, és az egész könyv az ő nagy sz*rkavarása. Ezt nem lehet máshogy mondani. Tönkretette a saját, az anyja, Evan és Jonathan életét is. Vagyis gyakorlatilag mindenkiét, akivel kapcsolatba került.

Hadd magyarázzam meg. Az első rész végén Emma megszabadult a gondoktól, amikkel éveken át kellett együtt élnie, Carol börtönbe került, befogadta Sarah családja, akik saját családtagként tekintenek rá, ott van mellette Evan, aki mindenben segíti, vagyis végre révbe ért. Megkapta a boldog befejezést, ha fogalmazhatok így. Aztán 10 hónap nyugi után fogja magát és keverni kezdi újra azt a bizonyos dolgot. (Nem, nem akarok káromkodni, de egyszerűen annyira felhúztam ezen magam, hogy csak na.) Annyira logikátlan minden egyes döntése és lépése, hogy csak fogtam a fejem olvasás közben és nem akartam elhinni, hogy az írónő ezt most komolyan gondolta.

Csak hogy érezzétek, hogy mire gondolok, hozok néhány példát. Emma anyja gyerekként hagyta el a lányt, és így került Carol és George házába. Azóta semmilyen kapcsolata nem volt az anyjával, tudja, hogy részeges a nő, hogy gondok vannak vele, nem ismeri és mégis fogja magát és odaköltözik hozzá. Mert hogy ők anya-lánya kapcsolatot építenek. Jó... ez még nem is lenne olyan rossz, ha nem lenne teljesen nyilvánvaló már az első néhány oldalon, hogy az anyját egyáltalán nem érdekli Emma, és nem is értettem akkor minek költözött össze vele. Kiderül, hogy az anyja még mindig alkoholista, folyton partizik, pasikat visz haza, és erre Emma nem hogy fejvesztve menekülne... nem.... ő megint áldozati bárányt játszik. Mintha élvezné a szenvedést, mintha élvezné, hogy mindenki kihasználja. Ott marad az anyjával, takarít utána, elviseli a bunkóságait és csendben lapít, közben pedig sajnáltatja magát. Kérdem én, Emma most komolyan ennyire élvezi, ha kutyaszámba se veszik? Egyetlen épeszű ember se kínozná így önmagát. Nem elég, hogy egyszer túlélte a családon belüli erőszakot, erre ÖNKÉNT kiteszi magát ismét ugyanannak. Ezt egyszerűen képtelen voltam megérteni.

Ha ez még nem lenne elég, tovább folytatja a problémák kreálását. Először is Evant gyakorlatilag még mindig semmibe se veszi, habár csaknem egy éve együtt vannak, mégis titkolózik előtte. Az első jöttment idegennek hamarabb mondja el a titkait mint az állítólagos szerelmének, ami megint annyira irreális volt számomra. Aztán persze neki áll feljebb mikor Evan megharagszik, amiért megint titkolózik előtte, amiért ellöki magától. És a végére tartogattam a kedvencemet, Jonathant. Nem is magával a férfival van a bajom, mert ő még érdekes is lett volna, hanem inkább azzal, hogy Emma annak ellenére kezd el "haverkodni" Jonathannal, hogy pontosan tudja, hogy az anyja szereti a férfit, és hogy neki ez mennyire rosszul esik. A "haverkodni" pedig azért van idézőjelben, mert mikor már vagy századjára csorgatta a nyálát a csávóra, erősen kezdtem kétségbe vonni, hogy tényleg csak barátként tekint rá. Ott van neki Evan, erre folyton egy másik pasira olvadozott, Evant pedig gyakorlatilag le sem tojta. Azt se feledjük el, hogy mikor Sarahnak láthatóan problémája volt, akkor Emma kijelenti, hogy már pedig őt nem érdekli a barátnője, és hadd duzzogjon Sarah egyedül. Tényleg ezt érdemli Sarah, aki végig mellette állt korábban és aki támogatta a nehéz időkben? Emma teljesen az agyamra ment, annyira irreális és logikátlan volt az egész karaktere, hogy nem értettem mi történt ezzel a lánnyal (és persze az írónővel).

Most a kritika írása közben is teljesen felhúztam magam, de igazából az bánt a legjobban, hogy nem értem, hogy lehet egy annyira jó és tökéletes első részt egy ilyen idegesítő maszlaggal örökre elrontani. Erőltetett a történet, a karakterek, élükön Emmával idegesítőek és irreálisak, és az egészről annyira bűzlik, hogy csak kényszeredett folytatása az első résznek. Persze megint függővéget kaptunk, megint feleslegesen elnyújtott történettel, de bevallom engem egyáltalán nem érdekel a folytatás. Emma szenvedjen tovább egyedül. Én nem kérek belőle.

További információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/rebecca-donovan-visszafojtott-lelegzet
Értékelés: 5/1

Victoria Schwab: Az Archívum (Az Archívum 1.)

Fülszöveg:
Minden testnek van egy története, egy képsorozat, amelyet csak a Könyvtárosok olvashatnak. A halottak a Történetek, nyugvóhelyük pedig az Archívum. Papi először négy éve hozta el ide Mackenzie Bishopot, amikor a lány még csak egy rémült, de elszánt tizenkét éves volt. Most azonban Papi halott, helyét pedig Mac vette át: könyörtelen Őrzővé lett, akinek feladata megakadályozni a gyakran erőszakos Történetek felébredését és menekülését. A holtakat nem zavarhatják az Archívumban, valaki azonban mégis szándékosan megmásítja a Történeteket és fontos fejezeteket töröl ki. Hacsak Mac össze nem rakja a megmaradt darabokat, még maga az Archívum is darabokra hullhat.

Nem veszek részt semmilyen "hivatalos" várólista csökkentő játékban, pedig igazán készíthettem volna magamnak egyet, mert ebben az évben rengeteg olyan könyvet végeztem ki, amelyek régóta a várólistámon csücsültek. Az Archívum is ezek közé a könyvek közé tartozik, el sem tudom mondani, hogy milyen régóta terveztem olvasni, csak valahogy mindig valami más megelőzte és feledésbe merült. De ami késik nem múlik, és íme itt vagyok. Immár sikerült Az Archívumot is elolvasnom.

Bevallom őszintén a fülszöveg keltette fel az érdeklődésemet a könyv irányába, na meg a sok pozitív kritika, amit más bloggerek írtak róla. Elolvasva a fülszöveget persze láttam, hogy miről fog szólni, ennek ellenére nem tudtam elképzelni, hogy ez az egész dolog, hogy fog működni a valóságban. Vagyis a történetben. Igazából maga az Archívum ennek a könyvnek a legérdekesebb eleme, talán az egyetlen, ami miatt kitűnik a többi YA könyv közül. Tehát akkor kezdem én is a pozitív dolgokkal, ha már így belevágtam a közepébe. Maga az Archívum, mint rendszer kifejezetten érdekes, és az egész ahogyan az írónő kitalálta, arra nem találok szavakat. Jobban belegondolva milyen jó lenne már, ha tényleg létezne egy ilyen hely, ahol a holtak "lenyomatát" őrzik, ahol a halott rokonaink másolatát bármikor meg tudnánk nézni, és ezáltal úgy érezhetnénk, hogy még mindig velünk van egy kicsit az adott személy.

Az Archívum olyan mint egy könyvtár, a felépítése is ehhez hasonló, és az egész rendszer struktúrája egészen logikusan és hihetően áll össze. Tetszettek a hierarchiai szintek, hogy vannak Őrzők, Könyvtárosok és persze ott az Alakulat is, de sajnos kicsit úgy érzem, hogy nem tudtunk meg eleget igazán semelyik csoportól sem. Mint minden szervezetnek magának az Archívumnak is megvannak a saját szabályai, amit kötelezően próbálnak betartatni mindenkivel, míg nem Mac elkezd kavarni. Sajnálom, erre nincs jobb szó. Nem bírtam Mac-et, szerintem egy irtó buta, naiv és könnyen befolyásolható lány, de ezt inkább később fejtem ki. Arra akartam tehát ezelőtt kilyukadni, hogy ez az egész Archívumos ötlet nagyon tetszett, de sajnos ez a téma nem volt elég ahhoz, hogy megmentse nálam a könyvet. Nem olyan rossz ez, nehogy azt higgyétek, csak voltak benne olyan apróságok, amik idegesítettek, így nem tudtam felhőtlenül élvezni a történetet.

Lássuk csak a problémákat, mert sajnos a remek és egyedi téma nem volt elég ahhoz, hogy a következők fölött szemet tudjak hunyni. Elsőnek is a karakterek. Mindegyik sablon-sablon hátán. Senkiről se tudunk meg semmit, egyik se érdekes vagy kedvelhető, mindenki olyan középszerű és átlagos, ami nem jó, mert csak legyen már legalább egy ember, akinek szurkolok a történetben. Emellett mint már említettem a főszereplőnk, Mac engem nagyon idegesített. Kemény, erős, okos és ravasz karakternek van beállítva, mikor egyáltalán nem az. Hibát hibára halmoz és folyton a halott öccse után nyavalyog. Értem én, hogy hiányzik neki meg minden, de ha állítólag olyan tökéletes Őrző lenne, mint amilyennek próbálja őt mindenki beállítani, akkor pontosan tudná, hogy mi a szabályellenes és mi nem az. És akkor tudná, hogy hiába éleszti fel a halott öccse másolatát, az nem az öccse valójában. Csak egy lenyomat, csak egy utánzat. Neki kellene pontosan tudnia, hogy ezzel nem ér el semmit.

Aztán a kedvencem. Van a könyvben egy aprócska nyomozási szál, ami a fő történetszálhoz kapcsolódik, és habár az elejétől teljesen nyilvánvaló, hogy ki a hunyó a történetben, szerintem már mindenki észrevette, csak Mac nem. Ott van az a fiú, és mond valamit Mac-nek, szól hozzá két szép szót, aki erre mindent elhisz neki, holott nem is ismerni, és pont neki kellene tudnia, hogy nem lehetséges, hogy egy Történet ne tébolyodjon meg, miután kiszabadul az Archívumból. Gyakorlatilag minden a fiú szava ellen szól, Mac hisz neki, sőt rejtegeti a többiek elől, hogy még véletlenül se derüljön ki, hogy hazudik neki, és szerencsétlen lánynak csak a végén esik le, hogy "ja, végig itt volt előttem a gyilkos". Mert ha annyira profi lenne, mint amilyennek hiszi magát, akkor már az elejétől sejtenie kellett volna, hogy itt valami nem stimmel, és nem kellett volna bedőlni azonnal néhány kedves szónak, amit egy jóképű fiú intéz felé.

Maga a történet se olyan mozgalmas mint amilyennek vártam, főleg az eleje. A végére felpörögnek az események, így azt már kifejezetten élveztem, de azért voltak üresjáratok, amikor néha bevallom untam magam. És Mac ostobasága annyira kiakasztott, hogy folyamatosan az kattogott az agyamban, hogy vegye már észre, hogy mi folyik az orra előtt. Nem akartam elhinni, hogy ennyire vak ez a lány.

Összegezve: az írónő olyan egyedi világot hozott létre az Archívumban, ami önmagában elég érdekes és rejtélyes lehetne ahhoz, hogy vonzza a fantasy-t kedvelő olvasókat. Habár a téma eredeti és ötletes, mégis a kivitelezés hagy némi kívánnivalót maga után. A történet több helyen leül, a "fő gonosz" személye annyira nyilvánvaló, hogy kiböki az ember szemét, és sajnos Mac irritálóan naiv és befolyásolható karaktere se segít a helyzeten. Ez a könyv nálam csak egy erős közepes, a negatívumok miatt ennél többet sajnos nem tudok neki adni. De talán a folytatás jobban sikerült. Majd meglátjuk.

További információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/victoria-schwab-az-archivum
Értékelés: 5/3