A Társadalom elhagyása után Cassia és Ky ugyan megtalálták azt, amit kerestek, de újra elveszítik egymást: Cassia a Társadalomban kap munkát, ahonnan a Felkelésnek kell dolgoznia. Kyt a Társadalom határain kívülre vezénylik, és pilótaként vesz részt a Felkelésben. Mind e közben Xander orvosként működik közre abban, hogy a születő csecsemőket immúnissá tegyék nemcsak a fertőzésekre, hanem a Társadalom által terjesztett, felejtést okozó piros tablettára is.
A New York Times bestseller listáját vezető Matched-trilógia váratlan fordulatokat hozó befejező részében a három főszereplő felváltva meséli el az eseményeket. A végkifejletet senki sem láthatja előre: vajon van-e valódi különbség a Felkelés és a Társadalom között, vagy mindez csak látszat? És vajon milyen szerepe lesz Xandernek Cassia és Ky kapcsolatának alakulásában?
Ez az a disztópia, amivel már az elejétől kezdve voltak gondjaim. Nem tudom miért, de engem ez a történet valahogy nem tudott lekötni. Disztópiához mérten próbál sötét és kegyetlen világot leírni, próbálja ebbe a környezetbe elhelyezni a szereplőket, próbálkozik mindennel, ami kell egy ehhez hasonló ifjúsági könyvbe, mégis valamiért nekem nem nyerte el a tetszésemet. Az első könyv egy átlagos közepes volt, ami untatott, a második talán egy kicsit jobban sikerült, ha jól emlékszem arra egy ponttal többet adtam. Igazából már csak "kötelességből" olvastam el a befejező kötetet, mert ezen kívül semmi nem ösztönzött arra, hogy nekem ezt a könyvet olvasnom kell. Mégis úgy voltam vele, hogy ha már elkezdtem egy sorozatot, akkor fejezzem is be.
A történet természetesen ott folytatódik ahol abbamaradt, ahogy a fülszöveg is tudatja velünk. Cassia és Ky épp, hogy csak megtalálták egymást, máris elválnak útjaik, ugyanis mindketten a Felkelés küldetését teljesítik. Cassia a Társadalmon belül, mint belső kém, Ky pedig kint a terepen, mint pilóta. Közben Xander is komolyabb feladatot kap, ugyanis orvosként kezd el dolgozni az egyik tartományban és hála az égnek végre őt is sokkal jobban megismerhettük, mint korábban. A háttérben közben szerveződik a Felkelés, a Kormányos színre lépésével egyre inkább a Társadalom megdöntésért küzdenek az elégedetlenkedők és mindenki más, aki szabadságot akar kiharcolni minden embernek.
Úgy érzem, hogy ez a harmadik könyv lehetett volna a legjobb az egész trilógiából, és én érzem benne a potenciált, csak sajnos az írónő nem tudott élni a lehetőségekkel. Hol is kezdjem? A könyv egyszerűen... unalmas volt. Igen. Unalmas. Ezt nem tudom ragozni. Magamhoz mérten igen lassan haladtam vele, mert nem bírt lekötni, nem érdekelt mi jön a következő fejezetben. Általában egy nagyon jó és izgalmas könyvet akár két nap alatt kiolvasok, ezzel meg majdnem öt napig nyűglődtem és csakis azért küzdöttem végig, mert nem akartam feladni. Úgy voltam vele, hogy befejezem, ha törik, ha szakad. Rajtam egy könyv se fog ki. Ha a Szürke 50 árnyalatát végig olvastam, akkor ezt is végig fogom. Baromi vontatott, lassú és unalmas a történet és a cselekményvezetés.
Kaptunk három nézőpontot, ami teljesen felesleges. Cassia, Ky és Xander mindhárman nézőpont karakterek lettek, aminek megértem én az okát, hisz mindhárman más-más helyen voltak, így gyakorlatilag mindhármuk tevékenységét be szerette volna mutatni az írónő. Értem én a logikát, de ebből a három nézőpontból nekem kettő totálisan felesleges és hasztalan volt. Cassia és Ky az egyre növekvő pánik közben is csak azzal voltak elfoglalva, hogy egymás után nyáladzanak és álmodozzanak, semmi más nem érdekelte őket, mikor körülöttük szinte majdnem mindenki megbetegedett a vírus miatt. Cassia-nak gyakorta semmi szerepe nem volt a történetben, csak verseket írt és olvasott, és Ky után vágyakozott, egy idő után az idegeimre ment vele. Ky egy fokkal jobb nála, az elején még volt haszna a jelenlétének, mikor gyógyszereket és miegymást szállított pilótaként szerte a Társadalomban, de aztán mikor betegként félholtan hevert és álmodozott, na annak ismét semmi értelme és haszna nem volt a történet alakulásának szempontjából.
Az első két könyvben mindig is hiányérzetem volt Xanderrel kapcsoltban, szinte semmi lényeget nem tudtunk meg róla. Itt most megkaptam amit hiányoltam, kiderült Xander titka és hogy kicsoda valójában, és szerintem ebben a könyvben az ő jelenlétének és történeti szálának volt a legtöbb értelme. Orvosként kulcsszerepet játszott a vírus ellenszerének megtalálásában, embereket gyógyított és mentett meg, valódi és hasznos munkát végzett, nem csak álmodozott és verseket szavalt, mint a másik kettő. Az a szomorú az egészben, hogy a könyv lehetett volna jó, hiszen egészen máshogy próbálta az írónő megközelíteni ezt az egész lázadás dolgot, mint más disztópiákban. Itt nincsenek harcok, sem háború, vagyis nem a színen zajlik, hőseink nem vesznek részt benne, így mi sem, hanem a vírus elterjedésével kialakuló tehetetlen pánikkal játszik, és az általa kialakult kaotikus és reménytelen helyzettel akar sötét és borzongató hangulatot teremteni. Ismétlem: ha ezt sokkal érzékletesebben és kifejezőbben át tudta volna adni, akkor ez remek könyv lett volna.
Ugyanolyan közepesnek érzem a regényt, mint az első kettőt, és sajnálom, hogy így a végére se tudott valami igazán emlékezetes befejezést összehozni az írónő. De hogy valami pozitívumot is mondjak, még mindig nagyon tetszik a borító és, hogy az első kettő könyv által kialakított séma szerint folytatták tovább. Most a piros tabletta és a Cassia által viselt piros ruha került a középpontba. Azt tudom mondani, hogy ha az első két könyv tetszett, akkor talán ez is fog, de ha a trilógia eddig se nyerte el a tetszésed, akkor sajnos eztán se fogja.
További információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/ally-condie-reached-celhoz-erve
Értékelés: 5/3
A történet természetesen ott folytatódik ahol abbamaradt, ahogy a fülszöveg is tudatja velünk. Cassia és Ky épp, hogy csak megtalálták egymást, máris elválnak útjaik, ugyanis mindketten a Felkelés küldetését teljesítik. Cassia a Társadalmon belül, mint belső kém, Ky pedig kint a terepen, mint pilóta. Közben Xander is komolyabb feladatot kap, ugyanis orvosként kezd el dolgozni az egyik tartományban és hála az égnek végre őt is sokkal jobban megismerhettük, mint korábban. A háttérben közben szerveződik a Felkelés, a Kormányos színre lépésével egyre inkább a Társadalom megdöntésért küzdenek az elégedetlenkedők és mindenki más, aki szabadságot akar kiharcolni minden embernek.
Úgy érzem, hogy ez a harmadik könyv lehetett volna a legjobb az egész trilógiából, és én érzem benne a potenciált, csak sajnos az írónő nem tudott élni a lehetőségekkel. Hol is kezdjem? A könyv egyszerűen... unalmas volt. Igen. Unalmas. Ezt nem tudom ragozni. Magamhoz mérten igen lassan haladtam vele, mert nem bírt lekötni, nem érdekelt mi jön a következő fejezetben. Általában egy nagyon jó és izgalmas könyvet akár két nap alatt kiolvasok, ezzel meg majdnem öt napig nyűglődtem és csakis azért küzdöttem végig, mert nem akartam feladni. Úgy voltam vele, hogy befejezem, ha törik, ha szakad. Rajtam egy könyv se fog ki. Ha a Szürke 50 árnyalatát végig olvastam, akkor ezt is végig fogom. Baromi vontatott, lassú és unalmas a történet és a cselekményvezetés.
Kaptunk három nézőpontot, ami teljesen felesleges. Cassia, Ky és Xander mindhárman nézőpont karakterek lettek, aminek megértem én az okát, hisz mindhárman más-más helyen voltak, így gyakorlatilag mindhármuk tevékenységét be szerette volna mutatni az írónő. Értem én a logikát, de ebből a három nézőpontból nekem kettő totálisan felesleges és hasztalan volt. Cassia és Ky az egyre növekvő pánik közben is csak azzal voltak elfoglalva, hogy egymás után nyáladzanak és álmodozzanak, semmi más nem érdekelte őket, mikor körülöttük szinte majdnem mindenki megbetegedett a vírus miatt. Cassia-nak gyakorta semmi szerepe nem volt a történetben, csak verseket írt és olvasott, és Ky után vágyakozott, egy idő után az idegeimre ment vele. Ky egy fokkal jobb nála, az elején még volt haszna a jelenlétének, mikor gyógyszereket és miegymást szállított pilótaként szerte a Társadalomban, de aztán mikor betegként félholtan hevert és álmodozott, na annak ismét semmi értelme és haszna nem volt a történet alakulásának szempontjából.
Az első két könyvben mindig is hiányérzetem volt Xanderrel kapcsoltban, szinte semmi lényeget nem tudtunk meg róla. Itt most megkaptam amit hiányoltam, kiderült Xander titka és hogy kicsoda valójában, és szerintem ebben a könyvben az ő jelenlétének és történeti szálának volt a legtöbb értelme. Orvosként kulcsszerepet játszott a vírus ellenszerének megtalálásában, embereket gyógyított és mentett meg, valódi és hasznos munkát végzett, nem csak álmodozott és verseket szavalt, mint a másik kettő. Az a szomorú az egészben, hogy a könyv lehetett volna jó, hiszen egészen máshogy próbálta az írónő megközelíteni ezt az egész lázadás dolgot, mint más disztópiákban. Itt nincsenek harcok, sem háború, vagyis nem a színen zajlik, hőseink nem vesznek részt benne, így mi sem, hanem a vírus elterjedésével kialakuló tehetetlen pánikkal játszik, és az általa kialakult kaotikus és reménytelen helyzettel akar sötét és borzongató hangulatot teremteni. Ismétlem: ha ezt sokkal érzékletesebben és kifejezőbben át tudta volna adni, akkor ez remek könyv lett volna.
Ugyanolyan közepesnek érzem a regényt, mint az első kettőt, és sajnálom, hogy így a végére se tudott valami igazán emlékezetes befejezést összehozni az írónő. De hogy valami pozitívumot is mondjak, még mindig nagyon tetszik a borító és, hogy az első kettő könyv által kialakított séma szerint folytatták tovább. Most a piros tabletta és a Cassia által viselt piros ruha került a középpontba. Azt tudom mondani, hogy ha az első két könyv tetszett, akkor talán ez is fog, de ha a trilógia eddig se nyerte el a tetszésed, akkor sajnos eztán se fogja.
További információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/ally-condie-reached-celhoz-erve
Értékelés: 5/3
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése