ALEXIA TARABOTTI, AZAZ LADY MACCON BOLDOG HÁZASÉLETET ÉL.
Persze, mivel Alexiáról van szó, ennek a boldogságnak része, hogy a farkasembereket bevezesse a londoni társaság krémjébe, miközben egy vámpír második legjobb ruhaszobájában él, és egy koraérett totyogóssal birkózik, aki lépten-nyomon alakítgatja a természetfelettieket.
Alexia annyira élvezi új londoni életét, hogy még Ivy Tunstell társulatának legújabb előadása (nem mondtunk sokat, ha katasztrofálisnak nevezzük) sem tudja kedvét szegni.
Ám egy este olyan meghívást kap Alexandriából, melyet nem hagyhat fi gyelmen kívül. Férjével, gyermekével és a Tunstell házaspárral súlyosbítva gőzhajóra száll, hogy átkeljen
a Földközi-tengeren. Egyiptom azonban talán több rejtélyt tartogat, mint amennyivel a megfélemlíthetetlen Lady Maccon elbír.
Mit akar tőle az alexandriai bolykirálynő valójában? Miért támad újra az Istenölő Átok? És hogyan lett Ivy Tunstell egyszerre a Brit Birodalom legnépszerűbb színésznője?
Egy újabb könyv, ami régóta ott csücsült a hosszú várólistámon, és ami végre sorra került az olvasmányaim hosszú sorában. A Napernyő Protektorátus utolsó része az Időtlen címet kapta, ahol tovább követhetjük nyomon Alexia, családja és barátai életét és kalandjait ebben a meglehetősen színes és ugyanakkor roppant szórakoztató környezetben. Kicsit sajnálom, hogy ezzel vége ennek a sorozatnak, mert esküszöm én szívesen olvastam volna tovább, de talán jobb is, hogy itt a vége és kaptunk egy viszonylag normális lezárást.
A történet két évvel az előző rész után veszi fel a fonalat. Alexia ugyebár életet adott kislányának, aki a Prudence nevet kapta, és akit Connall-nal, Lor Akeldamával, a falka tagjaival és személyzetükkel együtt próbálnak csendben és békességben nevelni. Tényleg csak próbálják, mert ha eddig nem volt elég kalandos és izgalmas az életük, akkor a kis Prudence jócskán megkavarja a dolgokat. Mint kiderült, nem olyan könnyű felnevelni egy természetfeletti képességekkel rendelkező kislányt, aki örökölte szülei minden tulajdonságát, és aki épp emiatt nehezen kezelhető, neveletlen, önfejű és akaratos. Ha a gyermek gondok nem lennének elegek, akkor egy rejtélyes gyilkosság nyomán Alexia-ék útja a távoli Egyiptomba vezet, ahol olyan titkokra derül fény, amire senki se számított volna.
Nem tudom elégszer hangsúlyozni, hogy mennyire szeretem Gail Carriger Napernyő Protektorátus könyveit, és tudom, hogy minden egyes résznél nagyjából ugyanazt írom le, de egyszerűen az írónő nem tud hibázni. Minden egyes részben megkapjuk az új remek és kalandos történetet, a szokásos poénokat, a humort, aminek nem lehet ellenállni, és a roppan ötletes szófordulatokat és nyakatekert írói stílust, ami annyira a sorozat sajátja lett, hogy tulajdonképpen ez adja a könyvek legnagyobb vonzerejét.
A Napernyő Protektorátus: Ivy, Alexia és Biffy
Imádom Carriger írói stílusát és ebben igenis nagy szerepe van a kiváló magyar fordításnak, ezt kár is lenne tagadni. Olyan kiválóan hozza a korra jellemző beszédstílust, a modort, ahogy a karaktereink beszélnek, a bonyolult megfogalmazásokat és szófordulatokat, hogy habár néha túlírt és túl nyakatekert minden, de épp ezért ötletes és szórakoztató. Nincs benne semmi káromkodás, nincs benne kiabálás vagy ellenségeskedés, mindig minden helyzetben az illem szabályai nyernek, és mégis annyira jól lehet már csak az írásmódon és az írói stíluson szórakozni, hogy akkor is imádnám ha épp semmi nem történne amúgy a könyvben.
Szerencsére azért történtek dolgok ebben a részben, így nem kellett unatkoznunk. Ha bárki azt hitte, hogy Alexia és a kis csapat sokáig békében meg tud lenni, az nagyot tévedett. Az egyiptomi vámpírkirálynő meghívására Alexia-ék Egyiptomba utaznak, ahol aztán nagy kalamajkába keverednek. Persze nem kell őket egy percig sem félteni. Alexia és Connall addig mennek, amíg a dolgok után nem járnak. Amíg ők külhonban intézik dolgaikat, a Londonban maradt Biffy és a többiek pedig helyben próbálnak nyomozni és igazat megvallva ők se unatkoztak egy cseppet sem.
Biffy és Lyall
A történetre tehát szerintem nem lehet panasz, hozta azt a szintet, amit a korábbi részekben láttunk. A karaktereket továbbra is imádom, szinte mindenkit csak imádni lehet az apró különcségeikkel és azzal, hogy ki milyen kapcsolatban áll egymással. Alexia-t nem lehet nem szeretni, imádom ezt a nőt, Connal és ő pedig továbbra is aranyos páros, tökéletesen kiegészítik egymást. Szerettem olvasni azokat a részeket, amikor romantikáztak. De a legjobbak talán a komikus mellékszereplők, akikben sose kell csalódni, és akik mindig hozzák a sok humorforrást és a komikus helyzetet. Lord Akeldama, Biffy, Ivy mind-mind nagy kedvencek, szinte minden pillanatukat imádtam, és kár, hogy nem kaptak több reflektorfényt, szívesen olvastam volna róluk még.
Biffy volt az egyedüli aki kiemeltebb szerepet kapott most Alexia mellett, saját kisebb történetszállal, szerelmi szállal és jövőbeli célokkal. Tetszett az ő kis "privát" története, mert nem csak azért volt belerakva, hogy kitöltse valamivel az írónő a lapokat, hanem volt értelme az egésznek, és normálisan meg lett magyarázva a végére, hogy mi oka volt Biffy ilyen szintű kiemelésének. Az pedig csak a hab a tortán, hogy Biffy és Lyall mennyire jó kis párost alkottak, csak az a baj, hogy hosszú távon nem lett semmi komolyabb a dologból.
Nem csalódtam hát a könyvsorozat utolsó részében sem, hozta, amit a korábbi könyvek, egészen korrekt lezárása lett a Napernyő Protektorátus sorozatnak. Kaptunk megint egy kalandos és rejtélyes történetet egy kis nyomozási szállal, kapunk komikus és imádnivaló karaktereket, kaptunk egy remek írói stílust és magyar fordítást és sok-sok néha túlírt, de intelligens humort, ami mind a könyvek sajátja. Kicsit bánom, hogy ez a lezárás, de örülök, hogy olvashattam Carriger könyveit, mert igazán megérdemlik a dicsérő szavakat. Szívből ajánlom mindenkinek a könyvsorozatot.
További információk a könyvről:
Értékelés: 5/5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése