2023. jan. 22.

Stephanie Garber: Caraval (Caraval 1.)

Fülszöveg:
Scarlett ​Dragna eddig még egyetlen napot sem töltött távol attól a kicsi szigettől, ahol ő és a húga, Tella, hatalmaskodó, kegyetlen apjuk keze alatt felnövekedtek. A történet azzal indul, hogy az apa házasságra kényszerítené Scarlettet, ami egyszeriben véget vetne a lány hosszú évek óta tartó álmodozásának a messzi szigeten zajló Caravalról, a földkerekség legvarázslatosabb előadásáról, amelynek közönsége szintén a játék résztvevőjévé válhat.
Azonban épp ebben az évben végül megérkezik a várva várt meghívó, amiről Scarlett annyit álmodozott. Tella elhatározza, hogy elmegy a Caravalra, és egy titokzatos matrózzal elraboltatja Scarlettet is. Csakhogy amint odaérnek, kiderül, hogy Tella eltűnt: az ő elrablója a Caraval ördögien mesteri szervezője, Legend. Scarlett hamarosan megérti, hogy a húga az idei Caraval kulcsfigurája, az egész játék körülötte forog: az lesz a győztes, aki Tellát megtalálja.
Scarlett többször is végighallgatja a figyelmeztetést: bármi is történjék a Caraval során, az mind csak a fantasztikusan kidolgozott előadás része, de ő, szegény, még be se lépett, máris bábuként kezd lépkedni a mágia és a szívfájdító szerelem sakktábláján. Hanem akármi is a Caraval, valóság vagy sem, neki mindenképp meg kell találnia a húgát, mielőtt véget érne a játék utolsó, ötödik éjszakája, máskülönben a beinduló veszélyes dominóhatásra Tella örökre eltűnik a világból.
Isten hozott, légy üdvözölve a Caravalban! De légy óvatos, nehogy túl messzire röpítsen a képzeleted!

Ismét egy új könyvsorozatba kezdtem bele, és ez is egyike azoknak, amik már csaknem évek óta ott várnak türelmesen a sorban, hogy végre sorra kerüljenek. Úgy tűnik most jött el a Caraval ideje, így nagy lendülettel belevetettem magam az azonos című első részbe. Nem valami vastag és nehéz nyelvezetű olvasmány és gyorsan lehet haladni vele, így alig két nap alatt kivégeztem.

Kicsit felemás érzéseim vannak a könyvvel kapcsolatban, tetszett is meg nem is, ha értitek mire gondolok. Viszonylag jó alapötlettel indul a sztori, a fő történetszál egy titokzatos és izgalmas játék körül bonyolódik. Főszereplő testvérpárosunk Scarlett és Tella idén végre eljutnak a titokzatos Caravalra, hogy részt vegyenek a játékban és megnyerjék a főnyereményt. Mindketten szabadulni akarnak zsarnok és agresszív apjuk fojtogatásából és az életből, amit eddig kellett élniük. Néhány váratlan esemény folytán aztán Tella eltűnik és Scarlett azon kapja magát, hogy idén a Caraval játék célja, hogy a játékosoknak meg kell találniuk Tellát és aki elsőnek a nyomára bukkan az lesz a győztes.

Mivel ennyire a Dragna lányok köré szerveződött az idei Caraval, így sejteni lehet az elejétől kezdve, hogy most más lesz a játék, mint korábban. Nem kérdés, hogy Scarlett lesz a győztes, mert anélkül mi értelme lett volna a könyvnek, ha nem Scarlett nyeri meg a versenyt? És rögtön itt az első negatívum. Roppant kiszámítható a sztori, nagyjából minden fordulatot lehet előre tudni és mégsem egy Éhezők viadaláról van szó, hanem a Caraval sokkal „könnyedebb” játék, így azért annyira nem izgul az ember a karakterek sorsáért. A feladatok, a feladványok, a nyomozás egyszerű és túlontúl könnyű, csak hát Scarlett olyan ostoba néha, hogy nem látja milyen csapdába sétál bele újra és újra.

Julian és Scarlett

Azt pedig már mondanom sem kell, hogy számomra az elejétől kezdve teljesen egyértelmű volt, hogy Julian sem olyan ártatlan és átlagos karakter, mint amilyennek el akarta őt adni az írónő. Sejthettük, hogy ő is valahogy a Caraval része, hogy van valami köze hozzá. Az megint túl kínosan egyszerű és kiszámítható lett volna, ha kiderül, hogy Julian valójában Legend, így reméltem, hogy ez azért nem így lesz, és szerencsére az írónő se lépte meg a dolgot. Na de hogy ki Legend valójában? Azt hittem az első rész végén ki fog derülni, de nem így lett, ami jó dolog, hisz így maradt némi rejtély a folytatásra. A második nagyon nyilvánvaló tippem a másik egyetlen épkézláb férfi szereplő a sztoriban, vagyis Dante, szerintem ő lesz az, mert az biztos, hogy Legend tuti részt vett a játékban inkognitóban és hogy találkoztunk vele az első részben. Nem hinném, hogy később lenne előrerántva egy új karakter, biztosan olyan valaki lesz, aki az első részben felbukkant.

Scarlett és Julian nem valami bonyolult karakterek, magukban valószínű nem működtek volna ilyen jól, de párként remekül funkcionáltak. Nagyon aranyosak voltak együtt, és jó volt végigizgulni a kapcsolatuk alakulását. Bár néha idegesített, hogy Scarlett folyton azon vitatkozott magában, hogy akkor most bízik-e Julianben vagy sem. Az egyik oldalon azon fogadkozott, hogy bízik benne, mert segített neki meg minden, aztán két sorral később, meg azon nyavalygott, hogy Julian biztos titkol valamit és átveri őt, meg hogy csakis ő lehet Legend, majd két oldallal arrébb, megint olvadozott Julian után. Jó, a játék folyamatosan változott és Scarlett véleménye eszerint alakult, de akkor is, kérem szépen! Döntsd már el, hogy most akkor bízol szegény fiúban vagy sem!


Nem szeretném elfelejteni Tellát sem, mert vele szintén felemás érzéseim vannak. Egyrészt érdekelt volna ő is, így kicsit zokon vettem, hogy a könyv elején eltűnt és csak a végén találták meg, így gyakorlatilag alig szerepelt az első részben. Másrészt talán ennyi bőven elég volt belőle, mert mikor felbukkant, akkor olyan irritáló ripacs módjára viselkedett mindenkivel, de főleg Scarlettel, hogy szívesen képen töröltem volna párszor. Nála önzőbb, elkényeztetettebb és ostobább lánnyal nem nagyon találkoztam még, és csakis azért nem írtam le teljesen szegényt, mert a végén lévő fordulattal kiderült, hogy Tella mégsem olyan ostoba és önző, mint amilyennek a könyv végéig tűnt. Remélem azért többet kapunk Tella karakteréből a folytatásban, mert ezek szerint csak több van benne, mint amit eddig mutatott.

Könnyed, habos és mesésen kedves kis könyv a Caraval, egyszerű és olvasmányos stílusával és némileg sablonos, de azért kalandos történetével nagyon olvastatja magát, de azért nem váltja meg a világot. A karakterek egyszerűek, a fordulatok és a csavarok kiszámíthatóak, teljesen felemás érzéseim vannak a könyvvel kapcsolatban, de annyira sikerült megfognia magának, hogy érdekeljen a folytatás. Szerintem hamarosan bele is kezdek, mert most egyben le akarom tudni a trilógiát. Van annak előnye, ha az ember csak a megjelenés után évekkel vesz kezébe egy könyvsorozatot, mert így legalább nem kell évet vagy éveket várni két rész között.

További információk a könyvről:
https://moly.hu/konyvek/stephanie-garber-caraval
Értékelés: 5/3

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...