Viktória királynő elbocsátja Alexiát az árnyékkormányból, és az egyetlen személy, aki bármiféle magyarázattal szolgálhatna – Lord Akeldama – váratlanul elhagyja a várost. Mindennek tetejébe Alexiára gyilkos gépkaticák támadnak, jelezve (ahogy azt csak a katicák képesek), hogy immár London minden vámpírja igencsak érdekelt Lady Maccon meglehetősen alapos halálában.
Mindeközben Lord Maccon szeszben pácolja magát, Lyall professzor pedig kétségbeesetten igyekszik összefogni a Woolsey-falkát. Alexia végül elmenekül Angliából, és meg sem áll Itáliáig, hogy megkeresse a titokzatos templomosokat; csak ők tudnak eleget a természeten túliakról ahhoz, hogy feltárják előtte növekvő mértékben terhes állapotának titkait. Csakhogy ők még a vámpíroknál is rosszabbak lehetnek – és pestót hordanak maguknál. A szezon botránya – Lady Maccon elhagyta a férjét, és visszaköltözött rémes családjához!
Az előző rész érdekesen ért véget, és épp ezért nagyon vártam a folytatást, habár valahogy sejtettem, hogy mit fogok kapni. És ennek nem lehetett előre örülni. Mert pontosan azt kaptam, amire számítottam, annak minden pozitív és negatív aspektusával együtt. Épp ezért ez a könyv most nem okozott akkora meglepetést, mint azt szerettem volna, mégis iszonyatosan élveztem. Mert a Napernyő Protektorátus könyvsorozat tipikusan olyan, amit csakis élvezettel és mosolyogva lehet olvasni.
Aki már olvasott akár csak egy könyvet is ebből a sorozatból, az tisztában van vele, hogy az előbb mire gondoltam. Gail Carriger és a magyar fordító valami olyan egyedi és utánozhatatlan stílust alkottak meg, amitől a könyv még akkor is remek olvasmány lenne, ha épp semmi releváns nem történne a szereplőkkel. Nagyon tetszik a könyvek hangulata, stílusa, írásmódja, a megfogalmazás, tehát minden, ami az írói stílust alkotja. A magyar fordítás remek, talán az egyik legjobb, amit idáig olvastam, mert tökéletesen meg tudta ragadni az eredeti mű hangulatát, mindezt a választékos és színes magyar nyelv segítségével. Alexia narrációja egyszerre komoly, humoros, okos és pimasz.
Tudtam mire számítsak ebben a könyvben, hisz sejteni lehetett, hogy a gyerek miatt Alexia és Conall összevesznek, és a nő erre elviharzik és addig vissza se megy, amíg a férje porban csúszva bocsánatot nem kér tőle. De arra még én se számítottam, hogy a teljes könyvön át nem is fognak beszélni. Egyetlen negatívum, aminek nem örültem, hogy Conall alig szerepelt a könyvben, és mikor igen, akkor is csak részegen fetrengett az önsajnálatban. Nem bírom ki, meg kell jegyeznem. Annyira tipikusan reagálta le ezt a dolgot. Annyira "pasisan" viselkedett, hogy az már nem vicces, hanem inkább nevetséges és kiábrándító volt. Nem hogy inkább próbált volna Alexia mellett állni, és ha állítólag annyira szereti, akkor hinni neki, és együtt rájönni, hogy mi lehet az oka a gyereknek... nem, ő inkább besértődött és leitta magát a sárga földig. Számomra ez egy kicsit karakteridegen volt, nekem eddig Connal sokkal komolyabb és normálisabb férfinak tűnt. Csalódtam benne úgy, mint Alexia is.
A történetre nem lehet panaszom, mert talán az most volt a legmozgalmasabb. Alexia és kis csapata végigszáguldoznak Európán, miközben keresik a magyarázatot Alexia gyermekének mibenlétére, amit végül a nő Olaszországban talál meg. Tényleg mozgalmas egy kaland volt, nem unatkoztak az biztos, bár mindezt terhesen véghezvinni valóban nagy mutatvány volt Alexia részéről. Csak csodálni lehet érte.
Alexia még mindig szimpatikus főhős, imádom az eszét és a humorát. Ha a régi időkben éltem volna, én is olyan nő szerettem volna lenni, mint ő. Rajta kívül egészen kezdem megkedvelni a mellékszereplőket is. Madama Lafeouex és Lyall Professzor mindketten kezdenek a szívemhez nőni, főleg az utóbbi, aki ugyebár Conall önmarcangolása miatt átvette a falka ügyeinek intézését. Egy valakit hiányoltam csak, mégpedig Lord Akeldamát. Ő a másik kedvencem Alexia után, és sajnáltam, hogy csak a könyv végén bukkant fel és alig szerepelt. Remélem a következő részben ennél többet fog.
A Szégyentelen ugyanolyan izgalmas és szórakoztató, mint az első két rész. Ha a korábbi könyvek tetszettek, akkor ezt is imádni fogod. Érdekes helyzetet vetít előre a folytatásra, engem nagyon érdekel, hogy mi lesz itt a "gyerekteherrel" és a szülőkkel. Még mindig imádom ezt az utánozhatatlan hangulatot és stílust, amiben a könyv íródott, és még mindig imádom Alexia narrációját is. Mikor jön már a következő rész?
További információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/gail-carriger-blameless-szegyentelen
Értékelés: 5/5
Aki már olvasott akár csak egy könyvet is ebből a sorozatból, az tisztában van vele, hogy az előbb mire gondoltam. Gail Carriger és a magyar fordító valami olyan egyedi és utánozhatatlan stílust alkottak meg, amitől a könyv még akkor is remek olvasmány lenne, ha épp semmi releváns nem történne a szereplőkkel. Nagyon tetszik a könyvek hangulata, stílusa, írásmódja, a megfogalmazás, tehát minden, ami az írói stílust alkotja. A magyar fordítás remek, talán az egyik legjobb, amit idáig olvastam, mert tökéletesen meg tudta ragadni az eredeti mű hangulatát, mindezt a választékos és színes magyar nyelv segítségével. Alexia narrációja egyszerre komoly, humoros, okos és pimasz.
Tudtam mire számítsak ebben a könyvben, hisz sejteni lehetett, hogy a gyerek miatt Alexia és Conall összevesznek, és a nő erre elviharzik és addig vissza se megy, amíg a férje porban csúszva bocsánatot nem kér tőle. De arra még én se számítottam, hogy a teljes könyvön át nem is fognak beszélni. Egyetlen negatívum, aminek nem örültem, hogy Conall alig szerepelt a könyvben, és mikor igen, akkor is csak részegen fetrengett az önsajnálatban. Nem bírom ki, meg kell jegyeznem. Annyira tipikusan reagálta le ezt a dolgot. Annyira "pasisan" viselkedett, hogy az már nem vicces, hanem inkább nevetséges és kiábrándító volt. Nem hogy inkább próbált volna Alexia mellett állni, és ha állítólag annyira szereti, akkor hinni neki, és együtt rájönni, hogy mi lehet az oka a gyereknek... nem, ő inkább besértődött és leitta magát a sárga földig. Számomra ez egy kicsit karakteridegen volt, nekem eddig Connal sokkal komolyabb és normálisabb férfinak tűnt. Csalódtam benne úgy, mint Alexia is.
A történetre nem lehet panaszom, mert talán az most volt a legmozgalmasabb. Alexia és kis csapata végigszáguldoznak Európán, miközben keresik a magyarázatot Alexia gyermekének mibenlétére, amit végül a nő Olaszországban talál meg. Tényleg mozgalmas egy kaland volt, nem unatkoztak az biztos, bár mindezt terhesen véghezvinni valóban nagy mutatvány volt Alexia részéről. Csak csodálni lehet érte.
Alexia még mindig szimpatikus főhős, imádom az eszét és a humorát. Ha a régi időkben éltem volna, én is olyan nő szerettem volna lenni, mint ő. Rajta kívül egészen kezdem megkedvelni a mellékszereplőket is. Madama Lafeouex és Lyall Professzor mindketten kezdenek a szívemhez nőni, főleg az utóbbi, aki ugyebár Conall önmarcangolása miatt átvette a falka ügyeinek intézését. Egy valakit hiányoltam csak, mégpedig Lord Akeldamát. Ő a másik kedvencem Alexia után, és sajnáltam, hogy csak a könyv végén bukkant fel és alig szerepelt. Remélem a következő részben ennél többet fog.
A Szégyentelen ugyanolyan izgalmas és szórakoztató, mint az első két rész. Ha a korábbi könyvek tetszettek, akkor ezt is imádni fogod. Érdekes helyzetet vetít előre a folytatásra, engem nagyon érdekel, hogy mi lesz itt a "gyerekteherrel" és a szülőkkel. Még mindig imádom ezt az utánozhatatlan hangulatot és stílust, amiben a könyv íródott, és még mindig imádom Alexia narrációját is. Mikor jön már a következő rész?
További információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/gail-carriger-blameless-szegyentelen
Értékelés: 5/5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése