Varen Netherst foglyul ejtette egy veszedelmes álomvilág – egy alattomos és sivár világ, ahol Edgar Allan Poe rémtörténetei életre kelnek. Isobel Lanley, akit furcsa látomások és Varen teremtményeivel terhes rémálmok gyötörnek, az egyetlen, aki megmentheti a fiút. Isobel tudja, hogy egyetlen reménye egy baltimore-i temetőben fekszik. E helyen, Edgar Allan Poe születésének minden évfordulóján kora reggel egy titokzatos idegen, a „Poe-köszöntő” teszi tiszteletét a legendás költő sírjánál.
Csak a Poe-köszöntő ismeri az átjárót a két világ között. Hatalmas veszély leselkedik azonban Isobelre. Egy fehér lepelbe burkolózó, gonosz ősi szellem les rá, aki el akarja őt szakítani Varentől. Amikor végre rátalál a fiúra, rájön, hogy ő már nem az a csöndesen tűnődő fiú, aki valaha rabul ejtette a szívét, hanem egy sötét erő, hatalmas és ellenséges. Vajon Isobel legnagyobb szerelme a legádázabb ellensége is lesz egyben?
Csak a Poe-köszöntő ismeri az átjárót a két világ között. Hatalmas veszély leselkedik azonban Isobelre. Egy fehér lepelbe burkolózó, gonosz ősi szellem les rá, aki el akarja őt szakítani Varentől. Amikor végre rátalál a fiúra, rájön, hogy ő már nem az a csöndesen tűnődő fiú, aki valaha rabul ejtette a szívét, hanem egy sötét erő, hatalmas és ellenséges. Vajon Isobel legnagyobb szerelme a legádázabb ellensége is lesz egyben?
Visszaemlékezve az első rész által nyújtott élményre, nyugodtan kijelenthetem, hogy a Soha már az idei év talán legnagyobb meglepetése volt számomra. Nem számítottam arra, hogy ennyire beszippant és magával ragad a könyv és arra se, hogy ennyire szeretni fogom, így kétség sem férhetett hozzá, hogy olvasnom kell folytatást. Nagy szerencsémre már megjelent magyarul a második rész, az Árnyék mélyén, és most végre el is jutottam odáig, hogy kézbe vehettem.
Amennyire tetszett az első rész, legalább annyira a második is. Kicsit féltem attól, hogyan fog folytatódni a történet és magamban elképzeltem is, hogy mi minden következik. Volt, amiben igazam lett, volt amiben nem, és sajnos pont azokban a részekben lett igazam, amiket nem szerettem volna, hogy megvalósuljanak. Azzal kezdeném, hogy összességében szerettem ezt a könyvet, de azért voltak kisebb problémáim vele, így sajnos nem nyújtotta azt a feledhetetlen élményt, mint az első tette.
Még mindig szeretem azt a sötét, hátborzongató és horrorisztikus hangulatot, amit az írónő annyira jól megalkotott a történet részeként. A valóság és álomvilág még jobban összemosódik és szinte elválaszthatatlanná válik az első rész eseményeinek következményeként. Imádtam ahogy az írónő játszott a két világ egybegyúrásával, ahogy Isobel álmai és valós élete egybefonódott annyira, hogy nem csak ő nem tudta néha, hogy hol van éppen, hanem én se. Emiatt nagyon izgalmassá ás rejtélyessé vált a könyv.
A másik, amit tetszett Isobel és Gwen barátságának elmélyülése. Nagyon aranyosak voltak együtt és őszintén csodáltam Gwent néha, amiért mindenben Isobel mellett állt és kitartott mellette. Nem volt könnyű dolga, az biztos, mert Isobel olyan nagy marhaságokat művelt néhanapján, hogy ha Gwen nem lett volna mellette, akkor biztosan megöleti saját magát. Kedvelem én Isobelt, és az első részben végbement karakterfejlődése után egész normális ember lett belőle, de a vágyakozása Varen után és a megmentésére tett ígérete miatt néha annyira vakon és ostobán keverte bele magát mindenféle bajba, hogy csak fogtam a fejem.
A bűntudat és a felelőtlen tiniszerelem számlájára írtam a hülyeségeit, de azért néha eléggé idegesített, és néha igenis fejbe kólintottam volna, hogy vegye észre magát. Ha Gwen nem lett volna, akkor egyedül soha nem jutott volna el a Baltimore-i temetőbe, ha Gwen nem lett volna, akkor nem tudott volna alibivel szolgálni a szüleinek és így tovább. Isobel eszét elvakította a szerelem, a fájdalom és a bűntudat, amiért miatta ragadt Varen az álomvilágban. Gwen pedig a józan ész és értelem képviselőjeként állt mellette és segítette ki, amikor szüksége volt rá. Épp ezért voltak ők most remek páros, mert tökéletesen kiegészítették egymást.
Örültem annak, hogy nagyon kevés romantikus szál volt a könyvben, emiatt nem lehet panaszom. Sokkal jobban tetszett az álomszerű, borzongató, horrorisztikus hangulat ami végig belengte a történetet. Ami viszont nem tetszett, hogy ennek következményeként Varen alig szerepelt a könyvben. De komolyan. Olyan, mintha itt se lett volna. Egy-két jelenetben láthattuk, és akkor is alig szólalt meg. Őszintén hiányoltam Varent, mert vártam, hogy itt jobban meg fogjuk őt ismerni. A váltott nézőpontos történetmesélés remek lehetőséget adott volna erre, így Varent se kellett volna nélkülöznünk. Varen hiánya az egyik, amit a könyv hibájának tartok.
A másik, ami nem tetszett, és amire számítottam is, így nem ért akkora meglepetésként, hogy a történet alig haladt előre valamit. Ez a második könyv a trilógiák középső részeinek szokásos hibájába esett bele. Értem ezalatt, hogy csak húzta és nyújtotta a történetet, miközben semmi érdemleges nem történt, és tulajdonképpen semerre se haladtunk. Isobel a végén átjutott az álomvilágba a könyv elejei mérhetetlen hosszú időhúzás után, de ott se ért el semmit, mert végül mégsem sikerült megmentenie Varent. A könyv nagy részét Isobel álom és valóság közti ugrálása és tévelygése töltötte ki, ami nem azt mondom, hogy unalmas volt, mert nem volt az, csak azt mondom, hogy közben a történet semerre se haladt, hanem egy helyben toporgott. És ez ismét nagy hiba.
Mégis, a hibái ellenére, és azért, mert pontosan azt nyújtotta amire számítottam, egyszerűen képtelen vagyok azt mondani, hogy ne tetszett volna maga a könyv. Voltak benne idegesítő dolgok, mint mondjuk Isobel ostoba viselkedése, voltak benne hiányosságok, mint mondjuk Varen kevés "szerepeltetése" és a történet igazából semerre se haladt előre, én mégis teljesen elvesztem az írónő által keltett hangulatban, ami ezt a történetet annyira egyedivé és szerethetővé teszi. Borzongató, sötét és izgalmas, és egyszerűen képtelen elereszteni. Kíváncsi vagyok, hogyan fejeződik be a történet és remélem mihamarabb érkezik az utolsó rész magyarul.
További információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/kelly-creagh-enshadowed-arnyek-melyen
Értékelés: 5/4
Amennyire tetszett az első rész, legalább annyira a második is. Kicsit féltem attól, hogyan fog folytatódni a történet és magamban elképzeltem is, hogy mi minden következik. Volt, amiben igazam lett, volt amiben nem, és sajnos pont azokban a részekben lett igazam, amiket nem szerettem volna, hogy megvalósuljanak. Azzal kezdeném, hogy összességében szerettem ezt a könyvet, de azért voltak kisebb problémáim vele, így sajnos nem nyújtotta azt a feledhetetlen élményt, mint az első tette.
Még mindig szeretem azt a sötét, hátborzongató és horrorisztikus hangulatot, amit az írónő annyira jól megalkotott a történet részeként. A valóság és álomvilág még jobban összemosódik és szinte elválaszthatatlanná válik az első rész eseményeinek következményeként. Imádtam ahogy az írónő játszott a két világ egybegyúrásával, ahogy Isobel álmai és valós élete egybefonódott annyira, hogy nem csak ő nem tudta néha, hogy hol van éppen, hanem én se. Emiatt nagyon izgalmassá ás rejtélyessé vált a könyv.
Varen és Isobel
A másik, amit tetszett Isobel és Gwen barátságának elmélyülése. Nagyon aranyosak voltak együtt és őszintén csodáltam Gwent néha, amiért mindenben Isobel mellett állt és kitartott mellette. Nem volt könnyű dolga, az biztos, mert Isobel olyan nagy marhaságokat művelt néhanapján, hogy ha Gwen nem lett volna mellette, akkor biztosan megöleti saját magát. Kedvelem én Isobelt, és az első részben végbement karakterfejlődése után egész normális ember lett belőle, de a vágyakozása Varen után és a megmentésére tett ígérete miatt néha annyira vakon és ostobán keverte bele magát mindenféle bajba, hogy csak fogtam a fejem.
A bűntudat és a felelőtlen tiniszerelem számlájára írtam a hülyeségeit, de azért néha eléggé idegesített, és néha igenis fejbe kólintottam volna, hogy vegye észre magát. Ha Gwen nem lett volna, akkor egyedül soha nem jutott volna el a Baltimore-i temetőbe, ha Gwen nem lett volna, akkor nem tudott volna alibivel szolgálni a szüleinek és így tovább. Isobel eszét elvakította a szerelem, a fájdalom és a bűntudat, amiért miatta ragadt Varen az álomvilágban. Gwen pedig a józan ész és értelem képviselőjeként állt mellette és segítette ki, amikor szüksége volt rá. Épp ezért voltak ők most remek páros, mert tökéletesen kiegészítették egymást.
Pinfeathers
Örültem annak, hogy nagyon kevés romantikus szál volt a könyvben, emiatt nem lehet panaszom. Sokkal jobban tetszett az álomszerű, borzongató, horrorisztikus hangulat ami végig belengte a történetet. Ami viszont nem tetszett, hogy ennek következményeként Varen alig szerepelt a könyvben. De komolyan. Olyan, mintha itt se lett volna. Egy-két jelenetben láthattuk, és akkor is alig szólalt meg. Őszintén hiányoltam Varent, mert vártam, hogy itt jobban meg fogjuk őt ismerni. A váltott nézőpontos történetmesélés remek lehetőséget adott volna erre, így Varent se kellett volna nélkülöznünk. Varen hiánya az egyik, amit a könyv hibájának tartok.
A másik, ami nem tetszett, és amire számítottam is, így nem ért akkora meglepetésként, hogy a történet alig haladt előre valamit. Ez a második könyv a trilógiák középső részeinek szokásos hibájába esett bele. Értem ezalatt, hogy csak húzta és nyújtotta a történetet, miközben semmi érdemleges nem történt, és tulajdonképpen semerre se haladtunk. Isobel a végén átjutott az álomvilágba a könyv elejei mérhetetlen hosszú időhúzás után, de ott se ért el semmit, mert végül mégsem sikerült megmentenie Varent. A könyv nagy részét Isobel álom és valóság közti ugrálása és tévelygése töltötte ki, ami nem azt mondom, hogy unalmas volt, mert nem volt az, csak azt mondom, hogy közben a történet semerre se haladt, hanem egy helyben toporgott. És ez ismét nagy hiba.
Mégis, a hibái ellenére, és azért, mert pontosan azt nyújtotta amire számítottam, egyszerűen képtelen vagyok azt mondani, hogy ne tetszett volna maga a könyv. Voltak benne idegesítő dolgok, mint mondjuk Isobel ostoba viselkedése, voltak benne hiányosságok, mint mondjuk Varen kevés "szerepeltetése" és a történet igazából semerre se haladt előre, én mégis teljesen elvesztem az írónő által keltett hangulatban, ami ezt a történetet annyira egyedivé és szerethetővé teszi. Borzongató, sötét és izgalmas, és egyszerűen képtelen elereszteni. Kíváncsi vagyok, hogyan fejeződik be a történet és remélem mihamarabb érkezik az utolsó rész magyarul.
További információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/kelly-creagh-enshadowed-arnyek-melyen
Értékelés: 5/4
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése