Senki sem tudja, mi történt aznap éjjel Echo Emersonnal, amikor a menő fiúval járó népszerű lányból pletykák tárgya, kirekesztett lett, karján hátborzongató sebhelyekkel. Még Echo sem emlékszik a teljes igazságra. Amikor aztán berobban az életébe Noah Hutchins, a szívdöglesztő, lányfaló, megközelíthetetlen fiú a fekete bőrdzsekijében, és meglepően megértő vele, Echo élete olyan fordulatot vesz, amilyenre sosem gondolt volna.
Valószínűleg semmi közös nincs bennük. Mindketten olyan titkokat rejtegetnek, melyek lehetetlenné tehetik kettejük kapcsolatát. Egymás iránti őrült vonzalmuk mégsem foszlik szét, és Echo felteszi magának a kérdést, hogy meddig FESZÍTHETIK A HÚRT, és mit kockáztatna azért a fiúért, aki talán megtanítja őt ÚJRA SZERETNI.
Ez a könyv ismét ékes példája annak, hogy nem adom fel, hanem kitartóan keresem a jobb és minőségibb ifjúsági romantikus könyveket, amikből manapság Dunát lehetne rekeszteni. Nem olvasok gyakran ilyen könyveket, és csakis azokra figyelek fel, amik körül valamiért óriás hype alakult ki. Gondolom én ilyenkor, hogy ha ennyire sok embernek tetszik, akkor biztos nekem is fog, hisz csak kell legyen valami oka annak, hogy olyan sokan rajonganak érte. A Feszülő húrról is csak pozitív és istenítő kritikákat olvastam, épp ezért adtam neki esélyt. Váltott nézőpontos történetmesélés során ismerhetjük meg a történetet, és így a két főszereplőt, ami mindig hatalmas pozitívum nálam, mert ez a kedvenc könyv szerkezeti megoldásom.
Nos, a rövid véleményem, hogy nem értem a hatalmas hype-t és nem értem miért lett olyan nagy szenzáció a könyv, mikor teljesen olyan, mint a többi hasonszőrű társa. Nem tetszett annyira, mint szerettem volna, pedig higgyetek nekem, mindenféle negatív vagy rossz érzés nélkül kezdtem neki. Nem voltak előítéleteim, pedig a fülszöveg alapján semmi jóra nem szabadott volna számítanom, mert az sajnos csak egy sablonos történetet ígért. Én mégis bíztam abban, hogy több lesz itt mint a számos kliséhalom, amit bármelyik másik ifjúsági romantikus könyvben meg lehet találni. Részben igazam lett, aminek nem örültem, mert akartam szeretni ezt a könyvet, részben pedig nem, mert akármennyire sablonokra is épít, mégis voltak szép pillanatai és gondolatai, főképp a végén.
Ahogy már mondtam. tipikus példája a könyv az ifjúsági romantikus történeteknek annak minden kliséjével és hibájával együtt. Csak hogy érezzétek nem a levegőbe beszélek, és nem megint velem van a baj, itt egy rövid kis lista ezekről a klisékről, amiktől nyugodtan megkímélhetett volna az írónő. A lánynak tragikus a múltja és olyan szörnyűséges dolog történt vele, hogy még el is felejtette, hogy mi az. Mindenki kiközösíti, holott korábban a legnépszerűbb lány volt az iskolában. Magában szenved egészen addig amíg.... Igen! Megérkezik a titokzatos, nőcsábász, hihetetlen jóképű és sármos rossz fiú, akinek persze, hogy egy lelki sérült lány kell, persze, hogy az, akit mindenki kibeszél és akin mindenki röhög a háta mögött. És persze, hogy a lány is egyből beleszeret a fiúba, csak mert szól hozzá két szép szót.
Echo és Noah olyan hamar zúgnak egymásba, mint az ilyenkor lenni szokott, pedig igazából nem is ismerik egymást. Noah folyton csak Echo testéről fantáziál, és mindig, de komolyan... mindig a melleit stírölte, miközben Echo azon áradozott, hogy Noah milyen helyes. Inkább csak rá voltak izgulva egymásra, nem szerelem ez. Szerintem nem. Az elején legalábbis semmiképp. Aztán hogy ne legyen egyszerű a helyzet, nem csak Echo-nak tragikus és titokzatos a múltja, hanem Noah-nak is. Meghaltak a szülei, a testvérei és ő nevelőszülőkhöz kerültek, és elválasztották őket egymástól. Noah vissza szeretné kapni a két öccsét, és ezért bármit megtenne. Két szomorú múlttal rendelkező fiatal, akik persze, hogy egymásra találnak.
Hogy tovább folytassam a kliséhalmazt, ott vannak még Echo barátnői is. Kell egy, aki kiállt mellette, kell egy, aki szégyellte őt és követelményeket támasztott a barátságuk irányába. Aztán az ex pasi se maradhatott ki, aki persze, hogy az iskola legmenőbb csávója, és aki persze, hogy még mindig Echo után epekedik. Ki tudja miért, hisz mint később kiderült, már nem is szerette a lányt, sőt hozzá se tudna érni a sebhelyei miatt, de azért mégis magának akarta.... csak mert... csak. Ennyi a magyarázat. Mert csak.
Aztán végig kell járnunk a tinédzser kapcsolatok "bonyolult" és szinte már közhelyes "koreográfiáját", aminek kötelező elemei a következők: közös tanulás, közös "csínyek", a lány normális akar lenni, így visszamegy egy időre az exéhez, csak úgy, mert nem jut jobb az eszébe, mire az ex pasi és az új pasi összeveszik a lányok. Aztán jön a félreértések miatti szakítás, majd bátor felvállalása a kapcsolatuknak az egész iskola előtt, amit a féltve őrzött titkok leleplezése és végül a megbékülés és a tragédiák feldolgozása követ. Hihetnének azt, hogy most lelőttem minden spoilert a könyvvel kapcsolatban, de csak az nem tudta, hogy pontosan ezek alkotják a történet fő vázát, akinek ez az első könyve, amit kézbe vesz.
Nem azt mondom, hogy rosszak ezek a klisék, hisz vannak olyan könyvek, ahol valamiért mégis működnek. Nincs új a nap alatt, mindent megírtak már korábban legalább egyszer valahol. Nem is magukkal a klisékkel van a bajom, hanem azzal, hogy ha a könyv nem ad valami pluszt ezek mellé, ami elterelné a figyelmemet róluk. A Feszülő húr sajnos semmi ilyesmit nem adott számomra, és őszintén sajnálom, de ez a könyv nálam csak egy átlagos közepes, semmi több.
Egyetlen dolog tetszett a könyv végén Noah-val kapcsolatban. Noah az egész könyvön át azért harcolt, hogy bebizonyítsa, ha leérettségizik, akkor tud majd gondoskodni a két öccséről, így megkaphatja a felügyeleti jogot felettük. El akarta őket venni a nevelő szüleiktől, mert saját rossz tapasztalatai miatt biztos volt benne, hogy az öccsei is szenvednek a nevelőszülőknél. Noah rájuk vetítette ki saját rossz élményeit, és ostoba, balga módon az öccseit ki akarta rángatni ebből a környezetből, holott észrevehette volna, hogy a nevelő szüleik igenis szeretik a fiúkat és bármit megtennének értük. Noah a végére belátja, hogy tévedett, és hogy az öccseinek az a legjobb, ha ott maradnak, mert így igazi, szerető családban nőhetnek fel és mindent megkaphatnak, amire csak vágynak, és amit ő nem tudna soha sem megadni neki. Önző módon magához akarta őket láncolni, de aztán jobb belátásra tért és az öccsei érdekeit a sajátjai elé helyezte. Ez a gondolat iszonyatosan tetszett, mert így volt ez reális. Noah karakterének alakulásában szintén fontos szerepet játszott, és tökéletes ívként került a történet végére.
Hiányzott az a plusz, ami miatt megszerettem volna, hiányzott valami egyediség, valami báj, valami plusz, amit nem tudnék konkrétan megfogalmazni, de gondolom értitek mire gondolok. Talán ha máskor veszem a kezembe a könyvet, jobban lenyűgöz, talán ha jobban lekötne a műfaj, akkor jobban élveztem volna, és talán... talán. Nem akarok mentségeket keresni tovább. Nekem semmi maradandó és felejthetetlen élményt nem nyújtott, és ezek után a két folytatás sem érdekel. (Főleg, ha ugyanazt írja le az írónő még egyszer, csak épp más főszereplőkkel, mint az ilyenkor általában lenni szokott.)
További információk a könyvről:
Értékelés: 5/3
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése