Fülszöveg:
Cassel Sharpe pontosan tudja, hogy bérgyilkosnak használták, de próbál megszabadulni a múltjától. Próbál jó útra térni annak ellenére, hogy a családjában számos hivatásos szélhámos is van, és ezért a hazugság és megtévesztés mindennél természetesebb számára. Próbálja a helyes megoldást választani, bár a lány, akibe szerelmes éppen az, akit ha van egy kis esze, messze elkerül. Próbálja meggyőzni magát arról, hogy az lesz a legokosabb, ha a Szövetségiek rendelkezésére bocsátja a képességeit annak ellenére, hogy a kormány képviselőiben egész életében ellenséget látott. Ugyanakkor miközben az édesanyjának bujkálnia kell, a szerelme éppen arra készül, hogy csatlakozzon a maffiához, ráadásul korábban titokban tartott részletek kerülnek napvilágra, a jó és rossz közötti határvonal egyre jobban elmosódik. Amikor pedig a Szövetségiek arra kérik Casselt, hogy éppen azt tegye, amivel kapcsolatban megfogadta, hogy soha nem teszi még egyszer, már csak saját magára hagyatkozhat, hogy eldöntse, mi a szélhámosság, és mi az igazság. Ebben a veszélyes játékban, amiben a saját élete a tét, lehet, hogy kénytelen lesz mindennél kockázatosabb szerencsejátékba fogni – ezúttal a szerelméért.
Nem akartam sokáig halogatni a trilógia befejező részét, mert szerettem volna ezt a sorozatot is letudni a tengernyi közül, aminek még nem értem a végére. Alig egy hónapja olvastam a második részt, így viszonylag friss élményekkel vetettem bele magam a történet folytatásába (és lezárásába), és vártam, hogy milyen zűrbe keveredik be megint Cassel és a családja.
Nem kellett sokat várnom rá, mert a Sharpe család most se bírt megülni nyugodtan a fenekén, hanem ismét bajba kerültek. Cassel a Szövetségiektől kért segítséget, így kénytelen nekik dolgozni, hogy megvédje az anyját, mellesleg a bátyját, Barront is magával kényszerítette. Így most mindketten besúgók lettek, éppen olyan árulók, akiket a többi átokvető család, főleg a maffia tagjai a lehető leginkább lenéznek. Cassel anyja pedig, ha a korábbi nem lenne elég, ismét keveri a sz*rt, és már megint a fiától várja rá a megoldást. Ellopta még évekkel ezelőtt Zaharov gyémántját, amit szabadságáért cserébe szeretne visszaadni a maffiavezérnek, és persze, hogy Casselnek kell helyette megtalálnia a követ.
És ez csak a történet nagy vonalakban, mert ezeken kívül még sok minden történik, amit nem szeretnék itt és most leírni. Cassel most sem unatkozik. Lavíroznia kell a kormányzati besúgás, a maffia családnak való hűsége, az iskolai teendők, az anyja megmentése és a bátyja kavarása között, és a végére annyira összekuszálódnak a szálak, hogy nagy nehezen tudja csak ezeket helyretenni. Ha ez nem lenne elég, akkor a Lila-val való kapcsolata is újabb hullámvölgyeket él meg, mióta a lány megtudta, hogy csak a rá vetett átok miatt lett szerelmes Casselbe. Cassel tehát ismét próbálja megoldani a gondokat, próbál ő helyesen cselekedni, csak hát szegénynek ez nem mindig jön össze.
Semmi bajom a harmadik könyv történetével, megállná ez a helyét, ha nem épp a trilógia befejező része lenne. Bevallom, hogy kicsit csalódva fejeztem be, mert a végére valami sokkal nagyobb szabású átverést, kicsit nagyobb izgalmakat és csavarokat vártam volna. Ha nem befejező részről lenne szó, akkor elégedett lennék vele, de mivel mégis az, kissé csalódtam. Tényleg nagyobb durranásra számítottam, így erőteljes hiányérzettel fejeztem be a könyvet. Mellesleg nem tetszett a mellék történetszál sem. Nem értettem miért kellett belerakni az iskolai Mina szálat, annyira nem illett a fő történetszálhoz, és a végén se lett nagy jelentősége, így én nyugodtan kihagytam volna. Talán az egész iskolát hanyagolni kellett volna, és inkább a másik történetszálra koncentrálni. Éppen ezek miatt nem vagyok maradéktalanul elégedett a történettel.
A másik, ami nem tetszett a Cassel és Lila szerelmi szál alakulása. Mivel Cassel elvileg "jófiú" lett, Lila pedig bekerült az apja maffia bandájába, így gondoltam én, itt remek dolgok fognak történni. Tényleg érdekes lehetett volna ez a felállás, és sajnos így utólag azt érzem, hogy az írónő nem aknázta ki az ebben rejlő lehetőségeket. Persze Lila embereket ölt, persze az apja bandájának tagja lett, de Cassel nem maradt "jófiú", hanem elég hamar rájött, hogy az az élet nem neki való. Így a jó-rossz ellentét elég hamar megszűnt, és helyette tovább szenvedtek azért, mert képtelenek voltak normálisan leülni és megbeszélni a dolgokat. Lila az átok megszűnése ellenére még mindig szereti Casselt, Cassel pedig évek óta a lányt, de azért mindketten bénáznak, és majd csak a végére jutnak el odáig, hogy végre normálisan elmondják a másiknak, hogy mit éreznek. Nem baj, legalább édes volt az egymásra találás, ez is valami.
Itt is jelen volt az a két dolog, ami miatt szeretem és amiért annyira egyedinek tartom az Átokvetők trilógiát. Imádom a fantasy köntösbe bújtatott maffia érzést, hogy az átokvetők tulajdonképpen csaló és átverő szélhámosok, akiknek nagy része mindenféle bűntudat nélkül használja ki az embereket. Ott van a maffiafőnök, Zaharov, aki szigorú rendet tart és aki mindenféle bűntényt követ el emberei révén. Cassel és a családja sem épp ártatlan bárányok, és itt tulajdonképpen senki sem az. Talán a két pozitív karakter, akit mondani tudnék Sam és Daneca, de ők csak mellékszereplők, és nem is annyira fontosak. Rajtuk kívül szinte mindenki "rossz". Mindenki gyilkos, csaló, szélhámos, tolvaj vagy épp egy erkölcstelen alak.
Maga Cassel is ilyen, pedig mennyire, de mennyire próbál jó útra térni. Tényleg próbálkozik, és ezért hatalmas dicséret illeti, és habár hoz néhány jó döntést, többségében mégsem tudja önmagát és a családját meghazudtolni. Hihetetlen okos, ravasz és talpraesett, általában jó szándékkal cselekszik, de azért mégis akkor van igazán elemében, ha valami rosszat kell csinálnia. Az anyja és a két bátyja is ilyen. Cassel testvérei eddig nem tettek rám mély benyomást, de a végére egészen megkedveltem Barront, a mi kis szocipatánkat, ahogy Cassel hívja előszeretettel. Sokban hasonlítanak egymásra Cassellel, de Barron azért mégis rosszabb, mint az öccse, és épp az a gond, hogy gyakran Cassel ellen cselekszik. De szerencsére Barron is kezd megváltozni, és akármennyire kételkedik benne Cassel néha, a bátyjának igenis vannak érzései, és nem egy önző, szemét fráter. Épp ezért volt nagy szemétség, amit Cassel tett a végén vele. Az tényleg szokatlan volt tőle, nem vártam volna, hogy képes ilyesmire, annak ellenére sem, hogy Barron ennél sokkal rosszabb dolgokat is elkövetett ellene.
Kissé csalódva fejeztem be tehát az Átokvetők trilógia utolsó részét, mert habár a történet magában elég jó, mégis a végére ennél sokkal grandiózusabb és nagyobb csalásra és átverésre számítottam volna. Azt hittem nagyobbat fog ütni a befejezés, így egy kicsit csalódtam. Ennek ellenére még mindig imádom a maffia hangulatot, a rengeteg negatív karaktert, élükön Cassellel, akik épp azért annyira szerethetőek, mert tudják magukról, hogy rosszak és ők épp így érzik jól magukat. Cassel még mindig küzd a jó és a rossz oldala közt, ami igazán becsületes, és ezt csakis értékelni tudom, még ha el is bukik a végén. Remek kis urban fantasy trilógia ez, amit mindenkinek szívből ajánlok.
Ui: Az egyetlen, amit nem értek, hogy a cím mire utalna. Mi a fekete szív? Talán a gyémántra utal, amit Casselnek meg kellene találnia? Vagy arra, hogy milyen rossz ember Cassel valójában? Nekem nem teljesen világos. Az első két könyv címét értettem, de ezt itt sajnos nem. :(
További információk a könyvről:
Értékelés: 5/4
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése