Chloé Saunders nem akar mást az élettől, mint bármelyik tinédzser: esélyt arra, hogy befejezhesse az iskolát, barátokat találjon, és talán egy fiút is magának. Amikor azonban elkezd szellemeket látni, megérti, hogy az élete soha nem lesz olyan, mint a többieké.
A figyelmét követelő szellemektől körülvéve Chloé végül összeomlik, és bekerül egy kisebb elmezavarral küzdő fiatalok számára fenntartott otthonba.A Lyle Ház először normálisnak tűnik, de ahogy Chloé sorra megismeri a többi ápoltat – a sármos Simont és gyanús,
soha nem mosolygó bátyját, Dereket, a visszataszító Torit és Rae-t, aki túlságosan is szereti a tüzet – rájön, hogy valami különös, baljós dolog köti össze őket, amit nem lehet a szokásos „problémás a gyerek” viselkedéssel magyarázni. Ahogy együtt nemsokára azt is felfedezik, hogy a Lyle Ház sem egy a szokásos otthonok közül…
Sok helyen olvastam, hogy mennyire jó ez a könyv, olyanok dicsérték, akiknek bízok az ízlésében, és mivel megpillantottam a könyvtárban, így gondoltam itt az ideje, hogy én is olvassam a könyvet. Habár múltkor besokalltam az ifjúsági fantasy-tól és úgy döntöttem, hogy szüneteltetem egy kicsit a műfajt, egyáltalán nem bántam meg, hogy kivételt tettem Kelley Armstrong művével. A Sötét erő trilógia első része megérdemli a pozitív értékeléseket, mert tényleg szerethető darab a hasonló többi között.
Sajnálom, hogy egyből a kritizálással kezdem, de egyszerűen képtelen vagyok szó nélkül elmenni mellette. Jobban mondva nem is kritizálni szeretnék, hanem inkább hangot adni az értetlenségemnek. Eddig én meg voltam elégedve a Könyvmolyképző Kiadó fordításaival és a könyveik minőségével, de A szellemidéző valami pocsék lett. A fordítás annyira silány és rossz, hogy én ilyet még esküszöm nem láttam.(Vagyis de, erősen vetekszik A szürke 50 árnyalata ramaty fordításával.) Rengeteg félrefordítás, értetlen mondat, furcsa párbeszédek, amik biztosan nem így néznek ki az eredeti angolban. Ha ez még nem lenne elég, a szövegben nyomtatási hibák is voltak. A párbeszédes részek előtt lemaradt gondolatjelek, a leíró részek egybeolvadnak a párbeszéddel, elhagyott írásjelek és így tovább.
Nem tudom ki volt a felelős a könyv megjelentetéséért, de az iszonyatosan rossz munkát végzett. És ezen hibák igenis rontottak a könyv élvezeti értékén. Nem csak egy-két kisebb hiba volt benne, ami azért néha minden könyvben előfordulhat, hanem rengeteg, amit most nem tudtam szó nélkül hagyni. És ezért kénytelen voltam 1 pontot levonni a könyv értékelésekor. Még szerencse, hogy nem fizettem ezért a könyvért, egyszerűen ez így nem éri meg az árát. Remélem a következő két rész már nem lesz ilyen rossz nyomtatás- és fordításügyileg.
Térjünk át magára a tartalomra, mert ugyebár az a fontos igazából, de az előbbit egyszerűen nem tudtam magamban tartani. Ifjúsági fantasy-ról van szó, de a műfajából éppen egy jobb darab, aminek most kifejezetten örültem, mert visszaadta a hitemet ez ilyen stílusú könyvek iránt. Urban fantasyról beszélünk, ahol a szereplők természetfeletti képességekkel rendelkeznek a különféle típusokban és ahol kiderül, hogy a normális világ mellett létezik egy rejtett világ is annak megannyi titkával. Chloe szellemeket lát, és egy iskolai idegösszeomlás után elzsuppolják egy bentlakásos iskolába, ahol hozzá hasonló problémás fiatalokkal találkozik. Kiderül, hogy Lyle Ház sem az, aminek korábban hitték, és hogy sokkal több van a háttérben, mint amire valaha számítottak.
Tipikus tini könyv ez is, azért ne legyenek illúziónk, de mint már említettem azért jobb a nagy átlagnál. A könyv végén kiderülő titok miatt el sem tudom mondani menyire várom a folytatást, vagyis el tudom. Annyira, hogy már ki is vettem a könyvtárból a második részt és hamarosan olvasni fogom, mert tudnom kell mi lesz eztán a szereplőkkel. A megszokott klisés karakterek sorakoznak fel, de valamiért mégis kedvelhető a nagy részük. Én bírtam Dereket, Simont, és még Rae-t is.
De ami a legnagyobb pozitívum az összes közül, hogy igazán szerethető a főhős. Imádtam Chloe-t, mert annyira helyes és aranyos tinédzser lány, amilyennek minden ifjúsági könyv főszereplőjének lennie kellene. Tinédzser gondokkal küzd, szeretne normális életet élni, miközben nem érti mi történik vele, mégsem omlik össze, mégsem fakad ki (annyira), hanem tartja magát és próbál rájönni, mi folyik körülötte. De ami a legjobban tetszett benne, hogy nem kezdett el már azonnal egy fiú után nyáladzani. Ilyet szerintem én még nem is olvastam, nem is emlékszek olyan ifjúsági könyvre, ahol a főhős nem zúg bele valakibe az első 10 oldalon. Igen, nincs semmilyen random szerelem, amiért hálás köszönet illeti Armstrongot. Sőt, Chloe ki is jelenti, hogy most az érdekli a legkevésbé, hogy pasik után csorgassa a nyálát, sokkal nagyobb gondjai vannak annál... és ezért számomra irtó szimpatikus főhős lett.
A másik aminek örültem a realitás. Igen, számomra ez kiemelkedően fontos a könyvekben és a karakterek közötti kapcsolatokban. Nem szeretem azt, mikor két pillantásra egymásba szeretnek a főhősök, miközben igazából semmit nem tudunk róluk és még ők se tudják, hogy mit szeretnek egymásban. Nem szeretem azt, hogy minden könyvben földöntúli gyönyörűséges főszereplők vannak, és a főhős szerelme pedig általában a suli legjobb/legügyesebb/leghelyesebb (vagyis leg-leg-leg...) pasija. Chloe és Derek... egyik sem különleges szépség, Chloe teljesen átlagos lány, Derek pedig egy átlagos pattanásos kamasz fiú, és végre nem a suli legmenőbb sráca. Főképp ez két utolsó dolog miatt jött be nekem ez a könyv annyira. Már nálam a második kötet, így egy-két héten belül olvasni is fogom, nagyon érdekel a folytatás.
További információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/kelley-armstrong-the-summoning-a-szellemidezo
Értékelés: 5/4
Sajnálom, hogy egyből a kritizálással kezdem, de egyszerűen képtelen vagyok szó nélkül elmenni mellette. Jobban mondva nem is kritizálni szeretnék, hanem inkább hangot adni az értetlenségemnek. Eddig én meg voltam elégedve a Könyvmolyképző Kiadó fordításaival és a könyveik minőségével, de A szellemidéző valami pocsék lett. A fordítás annyira silány és rossz, hogy én ilyet még esküszöm nem láttam.
Nem tudom ki volt a felelős a könyv megjelentetéséért, de az iszonyatosan rossz munkát végzett. És ezen hibák igenis rontottak a könyv élvezeti értékén. Nem csak egy-két kisebb hiba volt benne, ami azért néha minden könyvben előfordulhat, hanem rengeteg, amit most nem tudtam szó nélkül hagyni. És ezért kénytelen voltam 1 pontot levonni a könyv értékelésekor. Még szerencse, hogy nem fizettem ezért a könyvért, egyszerűen ez így nem éri meg az árát. Remélem a következő két rész már nem lesz ilyen rossz nyomtatás- és fordításügyileg.
Térjünk át magára a tartalomra, mert ugyebár az a fontos igazából, de az előbbit egyszerűen nem tudtam magamban tartani. Ifjúsági fantasy-ról van szó, de a műfajából éppen egy jobb darab, aminek most kifejezetten örültem, mert visszaadta a hitemet ez ilyen stílusú könyvek iránt. Urban fantasyról beszélünk, ahol a szereplők természetfeletti képességekkel rendelkeznek a különféle típusokban és ahol kiderül, hogy a normális világ mellett létezik egy rejtett világ is annak megannyi titkával. Chloe szellemeket lát, és egy iskolai idegösszeomlás után elzsuppolják egy bentlakásos iskolába, ahol hozzá hasonló problémás fiatalokkal találkozik. Kiderül, hogy Lyle Ház sem az, aminek korábban hitték, és hogy sokkal több van a háttérben, mint amire valaha számítottak.
Chloe és Derek
Tipikus tini könyv ez is, azért ne legyenek illúziónk, de mint már említettem azért jobb a nagy átlagnál. A könyv végén kiderülő titok miatt el sem tudom mondani menyire várom a folytatást, vagyis el tudom. Annyira, hogy már ki is vettem a könyvtárból a második részt és hamarosan olvasni fogom, mert tudnom kell mi lesz eztán a szereplőkkel. A megszokott klisés karakterek sorakoznak fel, de valamiért mégis kedvelhető a nagy részük. Én bírtam Dereket, Simont, és még Rae-t is.
De ami a legnagyobb pozitívum az összes közül, hogy igazán szerethető a főhős. Imádtam Chloe-t, mert annyira helyes és aranyos tinédzser lány, amilyennek minden ifjúsági könyv főszereplőjének lennie kellene. Tinédzser gondokkal küzd, szeretne normális életet élni, miközben nem érti mi történik vele, mégsem omlik össze, mégsem fakad ki (
A másik aminek örültem a realitás. Igen, számomra ez kiemelkedően fontos a könyvekben és a karakterek közötti kapcsolatokban. Nem szeretem azt, mikor két pillantásra egymásba szeretnek a főhősök, miközben igazából semmit nem tudunk róluk és még ők se tudják, hogy mit szeretnek egymásban. Nem szeretem azt, hogy minden könyvben földöntúli gyönyörűséges főszereplők vannak, és a főhős szerelme pedig általában a suli legjobb/legügyesebb/leghelyesebb (vagyis leg-leg-leg...) pasija. Chloe és Derek... egyik sem különleges szépség, Chloe teljesen átlagos lány, Derek pedig egy átlagos pattanásos kamasz fiú, és végre nem a suli legmenőbb sráca. Főképp ez két utolsó dolog miatt jött be nekem ez a könyv annyira. Már nálam a második kötet, így egy-két héten belül olvasni is fogom, nagyon érdekel a folytatás.
További információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/kelley-armstrong-the-summoning-a-szellemidezo
Értékelés: 5/4
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése