2018. máj. 22.

Riverdale 2. évad összegzés


Szerencsére pozitív meglepetést okozott számomra a sorozat első évada, így nem kellett megbánnom, hogy belekezdtem. Egy igazi guilty pleasure, mely műfajának összes hibáját felvonultatja szépen sorban egymás után, ám a pozitívumok mindezt egyensúlyozzák annyira, hogy igenis lehet szeretni a Riverdale-t. Nem egy klasszis, nem emlékezetes remekmű, de a fiatalos, humoros és az izgalmas történetszálak garantálják, hogy nem fogunk rajta unatkozni. Persze ha valaki már csak a tini sorozatok említésétől sikítófrászt kap, akkor ez nem neki találták ki.

Az első évad kellemes meglepetése tehát arra ösztönzött, hogy folytatnom kell, így rögvest belevágtam a második évadba, beérve a sorozat idei friss részeit. Mindenképp külön szerettem volna írni az évadokról, mert van bőven mit írni a másodikról. A második évad már 22 részt kapott az első 13 részével szemben, a részek ugyanúgy 40 percesek. Hogy jó döntés volt-e a teljes évados berendelés, ezen vitázhatnánk, de szerény véleményem szerint, nem volt az. Később kifejtem miért. Magyar szinkron még mindig nincs, így csak felirattal nézhető online.

A Fekete Maszkos

Vágjunk bele a dolgokba, elég volt ennyi a bevezetőből. A második évad ott folytatódik, ahol az első abbamaradt, de kapunk egy teljesen új fő történetszálat és mellé még több rejtélyt, izgalmat és problémát. Ha végigvesszük mi minden történt, akkor említhetünk érdekes és izgalmas történetszálakat, és sajnos olyat is, ami szerintem totál feleslegesen és értelmetlenül lett belekényszerítve az évadba. Rögtön kezdjük akkor azzal, hogy úgy vélem, rossz döntés volt a 22 részes berendelés, mert az évad közepe nagyon leült és több olyan mellékszálat erőltettek bele, amik aztán sehova nem futottak ki, nem illetek ide, sőt még unalmasak is voltak. Ha maradt volna a 13 részes mid-season felállás, az nagyon jót tett volna a második évadnak, mert így gyakran egy feleslegesen hosszúra nyújtott rétestésztára emlékeztetett. Elfogadtam és "megettem", mert ezt tették elém, de a felével bőven jól laktam volna és akkor nem émelyegnék ennyire utána.

A túl hosszú évad miatti felesleges történetszálak és azok elnyújtása következtében néha kezdtem azt érezni, hogy semerre se haladunk, hogy sehova se fog kifutni semmi és a végére kapok egy hatalmas zagyvaságot, amivel elveszik a kedvem a folytatástól. Részben igazam lett, magyarázom miért. Vegyük elsőnek górcső alá az évad rejtélyét, a Fekete Maszkos kilétét és tetteinek magyarázatát. Próbáltak a készítők "trükkösek" lenni és félrevezetni minket és hamarabb kaptunk egy megoldást, de szerintem abban mindenki egyetért velem, hogy senki se hitte el, hogy a takarító a sorozatgyilkos. Egy abszolút mellékkarakter, aki semmi szálon nem kötődik a főszereplőkhöz és életükhöz elég béna magyarázatnak, ezen szerencsére javítottak.

A déli Kígyók

Nem itt volt a gond, hanem az, ahogyan kezelték ezt a rejtélyt. Kaptunk egy magyarázatot és némi motivációt, de mindez számomra nem elég ahhoz, hogy értelmet nyerjen, hogy Hal Cooper a Fekete Maszkos. Sőt, ha nagyon kötekedni akarok, akkor Archie hogy a fenében nem ismerte fel korábban? Oké, persze nem sokszor futott össze Betty apjával, de kérem szépen... hosszú évek óta szomszédok... és ennyi nem esett le neki? És ha már Halból egy pszichopata kattant gyilkost akartak faragni ilyen váratlanul, akkor csinálhatták volna jobban és rafináltabban. Egyet kell értenem Betty anyjával... Hal még ezt sem tudta normálisan megcsinálni. És azt már figyelembe se veszem, hogy ezzel megkaptuk ugyanazt, mint amit az első évadban. Ismét az egyik főszereplő apja a gyilkos. Ennél azért lehettek volna kreatívabbak az írók.

Sőt, továbbmegyek. Cheryl és Betty apja mindketten gyilkosok, FP sem egy ma született bárány... és ha úgy nézzük Veronica apja se jobb. Jó... ő persze nem ölt meg senkit konkrétan a két kezével, de egy kvázi maffiafőnök, aki miatt szintén rengetegen meghaltak, tehát nem jobb a többinél. Már csak Archie apja tartja magát, de ha a harmadik évadban ő is bekattan és elkezd mészárolni, akkor esküszöm rögtön abbahagyom a sorozatot. Mindezt csak azért írtam le, hogy érzékeltessem mennyire erőltettet és nevetséges, hogy majdnem minden főszereplő apja gyilkos.

A Lodge szülők

Ha már szóba került Hiram Lodge, róla szintén ejtenék néhány szót. Jól sejtitek, hogy nem lopta be magát a szívembe és a Lodge család történetszála a másik, amiben hatalmasat csalódtam. Mikor még nem tudtam mire készül Hiram, addig érdekelt valamennyire, de miután kiderültek a céljai, csak fogtam a fejem és vártam, hogy valaki puffantsa le végre, (ami sajnos nem történt meg). Lehet csak én nem látom át az alvilág ténykedéseit meg minden, de miért jó az Hiramnek, ha épít egy börtönt Riverdale-ben? És hogy-hogy nem veszi észre senki, hogy mit művel? Na jó, azért páran észreveszik, de persze megint nem a felnőttek azok, akik átlátnak a dolgokon, hanem a tinédzserek. Irreális, hihetetlen és idegesítő, ezzel a három szóval tudnám jellemezni a Lodge családot ebben az évadban.

Két dolgot tudnék még negatívumként megemlíteni. A Lodge család sötét ténykedései sajnos Veronica-t is magukkal rántották és értetlenül néztem, hogy Veronica milyen egyszerűen és könnyedén magáévá tette az apja alvilági stílusát Archie-val az oldalán. Mert hogy se Veronica, se Archie nem a józan eszükről és életlátásukról voltak híresek ebben az évadban, hisz gyakorlatilag mindketten kifordultak korábbi önmagukból és mindenkin átgázolták, akin csak lehetett. Hiram úgy játszott a lányával és a hiszékeny Archie-val, mint a bábukkal, azok meg ostobán asszisztáltak mindenhez. (Én meg csak fogtam a fejem, hogy mi lett ezzel a két karakterrel.)

Nem hagyhatom ki Chicet sem, aki előtt tényleg értetlenül állok. Most komolyan? Mi szükség volt erre a történetszálra? Azt hittem valami értelmeset hoznak ki belőle és nem kötekednék, ha valóban Betty bátyja lett volna (bár ebben ez esetben se látom létjogosultságát, inkább csak húzószálnak nevezném), de mivel nem az, így végképp nem értem, kinek a fejéből pattant ki a karakter. Tökéletesen működött volna nélküle a sorozat, valami mást kellett volna kitalálni a Cooper családdal.

Betty és Jughead

Lehet hogy túl sokat panaszkodtam és most azt hiszitek, hogy nem szerettem a második évadot, de ez nincs így teljesen. A fentebb felsorolt sok negatívum persze nagyban rányomta a bélyegét a történet élvezeti faktorára és az évad közepén több unalomba fulladt húzószálat kellett végigszenvednem. Ezek mellett azonban bőven akadtak jó dolgok, amik miatt még mindig évezni lehet a sorozatot, annak történet és karaktereit. A Fekete Maszkos valódi kilétével és magyarázatával voltak gondjaim, de tetszett az eleje, ahogy felvázolták a rejtélyt és ahogy fokozatosan generálták a feszültséget és a zűrzavart a városban és a karakterek életében. A rejtéllyel és a nyomozási szállal nem akadt problémán, ezt izgalmas volt végignézni és találgatni, hogy mi lesz majd a megoldás.

A másik, ami tetszett, hogy Jughead révén alaposabb bemutatást kaphattunk a Déliekről és főképp a Kígyókról. FP visszatért, így tovább építették és javítgatták a kettejük közti apa-fia viszonyt, amit öröm volt nézni és szerencsére nem rontották el, hanem közelebb és közelebb kerültek egymáshoz és már valódi családként működnek együtt. Míg Veronica és Archie átállt a "sötét oldalra", addig Betty és Jughead pedig a másik oldalt képviselték az évadban, így elég sokszor szembekerültek egymással a korábbi nagy barátok. Az északi és déli oldal közötti ellentétet ugyanolyan fokozatosan és szépen vázolták fel az írók, mint a Fekete Maszkos rejtélyét.

Jughead igazi "szabadságharcossá" vált, aki küzd az igazáért, az igazságtalanságért, a barátaiért és azért, amiben hisz. Igazi Kígyóvá vált, és aztán annál többé, amit meg is érdemelt, ez nem kétség. Betty és Jughead még mindig irtó jó páros együtt, és ha nem vesszük figyelembe a bénázást és azt az erőltetett szakítást, akkor nagyon jól működtek együtt és külön is az évadban. Külön örültem annak, hogy kaptunk néhány új fiatal Kígyót, én például nagyon bírtam Sweetpea-t és Tonit, belevaló karakterek a maguk módján, remélem maradnak a folytatásban.

Cheryl és Toni

Cherylt sem felejtettem el, hisz ő a harmadik kedvenc karakterem Jugheadék párosa után. Cheryl iszonyat sokat változott és fejlődött a sorozat kezdete óta, és ugyanolyan nagy utat járt be az évadban, mint Jughead. Végre felvállalta azt, aki valójában és végre sikerült megszabadulnia az elnyomó és ellenséges még megmaradt családtagjaitól, akik többé nem húzzák le és nem hozzák elő belőle a rosszabbik énjét. Lehet figyelmetlen vagyok és azért nem tűnt fel korábban, de én semmi jelet nem vettem észre abból, hogy Cheryl talán biszexuális lenne, így engem gyakorta villámcsapásként ért, mikor elkezdtek Tonival egymásra "kacsintgatni". Nem azt mondom, hogy nem tetszett ez a szál és nem imádom a párosukat, de nekem kicsit túl hirtelen jött ez az egész, valahogy jobban fel lehetett volna mindezt vezetni. Nagyon jók ők ketten, a második kedvenc párosom lettek és nagyon örülök annak, hogy Cheryl végre a csapat igazi tagjává vált és nem a "gonoszkodó liba" többé. Az pedig csak a bónusz a végére, hogy a Kígyók szintén befogadták maguk közé, így nem kell többé egyedül lennie.

Ahogy láthatjátok elég vegyes érzéseim vannak a második évaddal kapcsolatban, mert volt benne elég sok felesleges vagy épp számomra idegesítő és ostobán felépített történetszál. A jó dolgok persze megmaradtak benne, mint a kedvenc karaktereim fejlődése, a két kedvenc párosom életútja, és az apróbb meglepetések, mint mondjuk a musicales rész, így ezek segítettek elfeledtetni a negatívumokat és összességében tetszett az évad. Persze az elsőt nem szárnyalja túl a szememben, ahhoz viszonyítva eléggé lemaradt, de annyira még érdekel, hogy folytassam az ősszel érkező harmadik évadot. Mert hogy igen, szerencsére berendelték, így bízom benne, hogy ott valami teljesen újat kapunk minden téren. (Ha megint valakinek az apja lesz a gyilkos, akkor viszont nagyon csalódni fogok.)
Értékelés: 10/6

Előzetes:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...