2015. febr. 23.

Revolution


Ez volt az egyik sorozat, amit olyan régen el szerettem volna kezdeni, hogy arra igazából már nem is emlékszem. Közben persze elszaladt mellettem az idő és lement két évad, és mire feleszméltem el is kaszálták a sorozatot, amit iszonyatosan sajnálok, mert nekem nagyon elnyerte a tetszésem, és ezt a két évadot alig egy hét alatt daráltam le. Szerintem ez jelent valamit, nevezetesen azt, hogy iszonyatosan tetszett, imádtam az elejétől a végéig, épp ezért gondoltam, hogy mindenképp kell írnom róla, hogy titeket is megismertessek vele, ha esetleg még nem hallottatok volna róla.

A történet: Óriási riadalmat keltve világméretű áramszünet veszi kezdetét a Földön. Semmi nem működik, és kitör az anarchia. Az emberek egy falat élelemért bármire képesek. A szerencsésebbek kijutnak a nagyvárosokból, és megpróbálnak a megváltozott körülményekhez alkalmazkodni. A hatalmat a Milícia veszi át, és fegyvereikkel rettegésben tartanak mindenkit. Senki se tudja, mi az áramszünet oka, de az emberek még 15 év múltán is félelemben élnek. Vannak azonban, akik lázadnak a Milícia ellen, és meg akarják dönteni Monroe tábornok hatalmát. (Forrás: port.hu)

A manapság olyan divatos poszt-apokaliptikus történetek egyikéről van szó, mint azt a leírásban olvashatjátok. Nekem nagy kedvencem a műfaj, és tulajdonképpen ez volt az egyik fő okom arra, amiért olyan régóta bele szerettem volna nézni. És végül ezért vettem rá magam. Ha jól tudom jelenleg csak az első évad van szinkronosan (a Cool csatorna adja), és mivel belenéztem kíváncsiságból, így nyugodtan kijelenthetem, hogy senkinek sem ajánlom. Aki teheti az maradjon a feliratos verziónál, mert úgy élvezhető igazán. Két évad készült belőle, 2x20/22 rész, és eztán törölték a sorozatot. Ami nagy kár, mert én szívesen néztem volna tovább.

Miért is olyan remek ez a sorozat? Egyrészt ott van az izgalmas háttérvilág, aminek az alapötlete szerintem zseniális. Nagyon izgalmas volt egy a 18. századba visszafejlődött modern korról olvasni, és arról, hogy mennyire megváltoztatná a mai modern emberek életét, ha hirtelen elmenne az elektromos áram az egész világon. Az elméleti és tudományos hátterét most nem szeretném kritizálni, hisz nem tudom tényleg lehetséges lenne-e egy ilyen helyzet, de szerintem nem is ez a lényeg, és régen rossz, ha valaki ebbe köt bele. Ez csak egy kitalált történet, amiben megszűnt a világon az elektromos áram, és azt mutatja be, hogy mennyiben változtatta meg ez az emberek életét. Természetesen kitört a pánik, anarchia döntötte romba a nemzeteket, sokan meghaltak vagy elvesztették mindenüket, míg mások hatalomra emelkedtek. Több diktatórikus rendszer alakult ki a volt USA területén, ami felbomlott és a nemzetek feletti irányítást Milíciák vették át.

Történetünk 15 évvel az Elsötétülés után veszi kezdetét. Még mindig nem tudják, hogy miért ment el anno az áram, és hogy mi okozta a leállást. Ben Matheson és két gyermeke a Monroe Köztársaságban élnek. Egy napon a Milícia parancsnoka el akarja fogni Bent, mert azt hiszi, hogy tud valamit arról, hogy miért ment el az áram. A férfit véletlenül megölik, helyette a fiát hurcolják magukkal. Így a lányára, Charlie-ra marad a feladat, hogy apja kérésére felkeresse a nagybátyját, Milest, és kérje meg, hogy segítsen neki megmenteni az öccsét, akit elvittek a katonák. Charlie úgy tesz, ahogy az apja kéri tőle, és itt veszi kezdetét a történetünk. Mondanom sem kell, hogy a két évad során rengeteg fordulat alakított a történeten, karakterek haltak meg, akiken még én is megdöbbentem, ellenségek szövetségesek lettek, szövetségesek ellenségek, és habár természetesen voltak kissé laposabb részek is, de az epizódok többségét élveztem, és végig fent tartotta az érdeklődésemet.

Sok minden tetszett benne, az érdekes háttérvilág, a konfliktusok, a kalandok és izgalmak, amiket a karaktereiknek át kellett élniük, de ezeken felül úgy hiszem, hogy a sorozat legnagyobb erőssége maga a karakterek és a köztük lévő kapcsolatok. Szinte az összes főszereplő komplex és szerethető karakter, és mindenkinek meg van a maga fontos szerepe. Egyik sem nélkülözhető, és akik mégis azok voltak, ők amúgy is kihullottak idő közben. A két kedvenc karakterem ki más lehetne, mint Miles és Bass. A köztük lévő "bromance" a sorozat legjobb eleme és történetszála. Már a pilot epizód lelövi nekünk az egyik fő csavart, miszerint Miles és Bass gyerekkori barátokból váltak ellenségekké, és én már akkor tudtam, hogy ebből valami remek dolog fog kisülni. És milyen igazam lett.


Az első évadban kevés interakció van közöttük, de az összes közös jelenetüket imádtam, és szerencsére a második évadban sokkal több időt töltöttek együtt, amiért iszonyat hálás vagyok a készítőknek. Bass karakterfejlődése, és az, ahogy belerázódott Miles-ék csapatába, a második évad legjobb része. Imádtam őket együtt látni. Komplikált kapcsolat az övék, ahogy Neville többször megjegyezte, és habár sokszor nem értenek egyet, és néha keresztbe is tesznek egymásnak, de mégis ott van közöttük az a kötelék, amiért képtelenek egymást megölni. Amiért mindig fedezni és védeni fogják egymást. Főleg Bass erős ragaszkodása kap nagy szerepet, ahogy a második évadban mi mindent meg nem tesz, hogy újra elnyerje Miles bizalmát és barátságát. Mellesleg nem csak a köztük lévő kapcsolat teszi őket érdekessé, hanem külön-külön a karakterük is. Mindketten komplexek, antihősök, és összetettek, igazából órákig tudnám őket boncolgatni, de nem fogom. Csak az értheti meg igazán, miért szeretem őket ennyire külön és együtt is, aki nézi a sorozatot.


A harmadik nagy kedvencem, szerintem sokak meglepetésére, Tom Neville kapitány. Az elején nem nagyon csíptem, de ahogy árnyalni kezdték a karakterét, ahogy megismertem a múltját, rájöttem, hogy ő is ugyanolyan összetett és érdekes karakter, mint Miles vagy Bass, és épp ezért csatlakozott a kedvenceim közé. Giancarlo Esposito remek munkát végzett a karakterrel, és habár antikarakter, és sokszor Miles és Bass ellen áskálódik, én mégis kedvelem őt. Kedvelem, mert mindig mindent megtesz a túléléséért és a családjáért, mert hihetetlenül okos és intelligens és bármilyen kényes helyzetben feltalálja magát, és ha kitűz valamilyen célt maga elé, akkor addig nem nyugszik, amíg el nem éri. Ja, és soha nem szeretnék az ellensége lenni, az biztos. Még érdekesebbé teszi a fiával, Jasonnal való bonyolult kapcsolata, amit szerintem remekül építettek fel. Jasont magában nem kedvelem annyira, de az apjával együtt elviselhetővé vált számomra.


Még van három főszereplőnk, akiket a világért sem szeretnék kihagyni. Mindenképp említést kell tennem róluk, már csak azért is, mert az egyiket párszor szívesen ütöttem volna, annyira idegesítő volt, a másikat pedig a végére egészen megkedveltem, pedig az elején csak egy picsogó tinilánynak tűnt. Az előbbi természetesen Rachel. Istenem, én azt a nőt párszor szívesen fejbe vágtam volna valamivel, főleg mikor elkezdett okoskodni, meg mikor kavarta a dolgokat. Ő a legunszimpatikusabb karakter számomra, és az elejétől nem kedvelem, mellesleg a színésznő sem szimpi valamiért. Az utóbbi pedig Charlie, aki Basshez hasonlóan nagy karakterfejlődésen megy keresztül a két évad során. Szomorú volt látni, ahogy egy életteli, vidám, kissé talán picsogó és idegesítő fiatal lányból, a vele történt sok rossz dolog hatására egy erős, kalandvágyó, de kiábrándult és reményvesztett harcosnő vált. Elvesztette az apját, az öccsét, és a barátját is, (nem tudom minek lehetne nevezni Jasont, na mindegy), és közben rengeteg egyéb rossz történt vele, így megedződött és közben kemény és határozott felnőtt lett belőle. Aaront sem akarom kihagyni, ő a vicces műszaki zseni, akinek fontos szerepe van a történetben, és akit az elején még kedveltem, de a második évadra kissé elegem lett belőle, főleg mivel a fő történetszálból teljesen kivált és untattak az ő részei.

A két évad két merőben más koncepciót dolgoz fel, de azért abban hasonlítanak egymásra, hogy mindig az éppen hatalmon lévőket akarják hőseink megdönteni. Vagyis lázadoznak. :) Az első évad a Monroe Köztársaság megdöntését és bukását mutatja be, a második pedig a volt USA visszaállításáért mesterkedő Hazafiak elleni küzdelemről szól. Nekem mind a két évad tetszett, de az első talán egy picit jobban, hisz ott Bass volt az ellenség, és irtó jól állt neki a magányos, keménykezű tábornok szerepe. A második is tetszett, de ott a "Nano" szálat valahogy nem tudtam hova tenni. Olyan furának hatott ez a mesterséges intelligencia abban a közegben, és tulajdonképpen semmi köze nem volt a fő történetszálhoz, így nem is nagyon izgatott, de ha lenne harmadik évad, akkor az róla szólna, és akkor már érdekelne a dolog. Kár, hogy nem lesz, pedig megnéztem volna, hogy mit hoztak volna ki belőle.

Hosszú sorokon keresztül tudnék még írni erről a remek sorozatról, de igazából felesleges, hisz csak azt tudhatja meg, hogy milyen izgalmas, kalandos és roppant szórakoztató, aki látta, vagy aki veszi a fáradtságot és belenéz. Mindenképp ajánlom azoknak, akik szeretik a poszt-apokaliptikus történeteket, akik szeretik a "lázadásos" sztorikat, vagy akik imádják a karakterközpontú történeteket, mert nekik szerintem be fog jönni a Revolution. Viszont azt is vegyétek figyelembe, hogy a második évad után törölték, és nem készül folytatás. Bár úgy vélem, hogy ennek ellenére ezt a két évadot igenis megéri megnézni. Nekem kedvenc sorozataim egyike lett, és épp ezért bátran ajánlom mindenkinek.
Értékelés:
10/8

Előzetes:

4 megjegyzés:

  1. Ez a bejegyzes most nekem nagyon hasznos volt,epp azon gondolkoztam,hogy belenezek-e,mert a trailer tetszett,de hallottam rola sok negativ komentet.Szerintem bele fogok kezdeni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sokan kritizálják azért a sorozatot, hogy nem reális, hogy nem hiteles, hogy a kialakult helyzet ellenére mindig mindenki tökéletesen néz ki, ami igaz, hogy ront a hitelességen, de én ezeken a dolgokon nem akadtam fel, mert hát minden sorozatban szép embereknek kell lenniük, így hát itt is.

      Én csak biztatni tudlak arra, hogy kezdj bele, egy próbát megér, aztán meg ha mégse tetszik, akkor is legalább adtál neki egy esélyt. :)

      Törlés
  2. Imadom ezt a sorozatot.
    A kedvenc karaktereim Nora,Tom es Rachel. De Rachelnek en is adtam volna parat.

    VálaszTörlés
  3. Én azért is bírtam, mert a kedvenc sorozatom írója írta ezt is: Eric Kripke. És az eredeti sorozatban (Superntural) ki is figurázták emiatt. Persze jóindulatúan. 😁

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...