A lány, aki képes a puszta érintésével ölni, most a kezében tartja a világ sorsát.
Juliette és Warner története egy felvillanyozó új részben folytatódik Tahereh Mafi New York Times bestseller Ne érints-sorozatának negyedik részében.
Juliette Ferrars azt hitte, győzött. Átvette az irányítást a 45-ös szektor fölött, kinevezték Észak-Amerika új főparancsnokának, és maga mellett tudhatja Warnert is. De amikor bekövetkezik a tragédia, szembesülnie kell a sötétséggel, amely egyszerre gyülekezik körülötte és a saját lelkében.
Kivé válik a viszontagságok során? Képes lesz élni a hatalommal, amely a rendelkezésére áll, és a jó szolgálatába állítani?
Szépen haladok tovább a Ne érints könyvsorozattal annak ellenére, hogy azért nem hibátlanok a könyvek, és azért sok-sok téren lehetne rajtuk javítani. De valahogy mégis olvastatja magát mindegyik és mert a két kedvenc karakteremet imádom, miattuk ki akarok tartani a végéig. Látni akarom, hova fut ki a történet és mi lesz ennek a vége.
Nagy bánatomra a történet nem valami kalandos és mozgalmas, mert lássuk be az nem számít izgalmas sztorinak aminek a végére az írónő berak egy hatásos lezárást, de az előtte lévő idő 99%-ban gyakorta semmi nem történik, csak a karakterek drámáznak. Ez volt a legfőbb gondom a harmadik résszel, és sajnos ez a negyedik résszel is. Megint ugyanaz a séma. Kalandos sztori nulla, a végén kapunk egy sokkoló lezárást és előtte pedig végig csak a szereplők magánéleti drámáját asszisztálhatjuk végig.
Nagy történetről így most sem lehet beszélni, beszéljünk hát a karakterekről. Nagy meglepetésemre ebben a részben már nem csak Juliette-t kaptuk meg narrátornak, hanem Aaront szintén, így váltott mesélésben mondják el nekünk a sztorit, vagyis inkább saját lelki gondjaikat. De hogy ezeket miért nem egymással beszélték meg, arra még mindig keresem a választ, így nem meglepő, hogy az olyan jól alakuló kapcsolatuk rögtön válságba került.
Nézzük őket külön-külön egy kicsit közelebbről:
JULIETTE
Juliette ugyebár immár önjelölt Főparancsnokként próbál boldogulni új szerepében, és én máig nem értem, ki hitte azt, hogy remek ötlet ezt a lányt vezérré megtenni vagy hogy Juliette mégis hogy a fenébe képzelte ezt el. Oké, hogy sebezhetetlen és természetfeletti ereje van, de ez inkább csak azt jelenti, hogy jó harcos vagy katona válhatna belőle, nem azt, hogy neki kell lennie a Főparancsnoknak.
Örülök annak, hogy az írónő némileg árnyalta a dolgot, mert azért senki se gondolhatta komolyan, hogy majd a világ elfogadja ezt a 17 éves naiv és elképesztően tapasztalatlan lányt Amerika Főparancsnokának. Nem csoda, hogy rögtön mindenki összefogva szervezkedni kezd ellene, nem értem ezen miért lepődtek meg páran. Juliette vezérnek nevezte ki magát, de semmit nem kezd az új hatalmával, nem is értem mit csináltak ott a 45-ös szektor bázisán azon kívül, hogy magában nyavalygott, hogy ő márpedig lehet mégse jó erre a feladatra, meg azon kívül hogy Aaronnal enyelegtek tovább.
Aztán mikor kiderül egy-két titok Aaron múltjából, akkor Juliette úgy csodálkozik rá a dologra, mintha nem tudta volna pontosan, hogy kicsoda Aaron. Miért olyan nagyon meglepő, hogy Aaronnak volt előtte más barátnője? Az egyéb titkok persze tényleg borzalmasak, azokat valóban elmondhatta volna korábban Juliette-nek, és akkor nem jutottak volna idáig. Kicsit úgy érzem mintha ezek a titkok csak azért kellettek volna ide, hogy Juliette és Aaron kapcsolatában legyen valami dráma. Mintha az írónőnek így később jutott volna az eszébe, hogy előszedje Juliette családját, akiknek eddig színűket se láttuk. Remélem lesz valami hasznuk vagy jelentőségük a folytatásban és nem csak azért kellettek, hogy legyen ok arra, hogy Juliette és Aaron kapcsolata miért fut zátonyra rögtön az elején.
AARON (ÉS KENJI)
Az egyetlen igazi meglepetés faktor számomra az Aaron nézőpont volt, aminek nagyon örültem, már csak azt bánom, hogy hamarabb nem kaptuk meg a korábbi könyvekben. Aaront mindig remek karakternek tartottam, és benne most sem kellett csalódnom, csak ezek a „kényszerű” hazugságok dolgok ne kellettek volna ide.
Aaron teljesen poszttraumás stresszben szenved az apja halála óta, és akármennyire gyűlölte is a férfit, akármennyire meg akarta ölni jó maga párszor, mégis nehezen dolgozza fel a halálát. Mert Anderson az, aki Aaront formálta, miatta lett részben Aaron olyan, amilyen és ezt azért elég nehéz figyelmen kívül hagyni. Külön tetszett, hogy a végre újra normális és nyugodt Adam és Aaron egész jó kis testvéri kapcsolatot kezdtek itt elindítani, mert hát ki más érthetné meg milyen nehéz és bonyolult feldolgozni Anderson halálát, mint Anderson másik fia? Szörnyeteg volt az az ember, de nekik mégis csak az apjuk volt, és ezt azért nehéz elfelejteni.
A sok-sok depressziós gondolat és Juliette-el való néha émelyítően édes romantikázás közt, azért Kenji újra hozta a humor forrást Aaron életébe. Juliette bátorítására Aaron még mindig próbál barátkozni a lány barátaival, főleg Kenjivel, ami igencsak mulatságos helyzeteket produkált továbbra is, de mintha most tényleg megtört volna jég és Aaron és Kenji kezdenének valóban összebarátkozni.
A két főszereplőnk személyes és közös szenvedésén és elmélkedésén túl, azért volt még egy dolog, amit meg szeretnék említeni. Kaptunk új karaktereket, bár nem tudom ők mennyire lesznek fontosak a folytatásra, vagy hogy ki lesz közülük jobban kiemelve. Talán Nazeera az, aki érdekes lehet, voltak kis utalások arra, hogy Kenjinek nagyon bejön a lány. Remélem lesz velük valami a folytatásban, mert Kenji-nek csak egy szerelmi szál hiányzott már.
A negyedik rész hozta amit a korábbiak, most is inkább maguk a karakterek, a karakterfejlődés, és a kapcsolataik vitte a sztorit, maga a történet most sem volt valami nagy adrenalinnal töltött, pörgős hullámvasút. Inkább a belső monológok, a gyász, a veszteség feldolgozása, és az érzelmek alakulása az, ami nagyobb hangsúlyt kapott. Bár azért örülnék neki, ha most már tényleg felpörögnének az események, mert épp ideje lenne. Örültem, hogy váltott Juliette és Aaron nézőpontot kaptunk, mert így a fiút jobban megismerhettük. Remélem ez így marad a folytatásban is. Az ötödik és a hatodik rész még nem jelent meg magyarul, de amint így lesz, igyekszem őket mihamarabb olvasni.
További információk a könyvről:
Értékelés: 5/4
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése