Egy napon majd…
Egy napon majd szabad lehetek
Már semmi sem lesz olyan, mint volt.
Omega Pont sorsa ismeretlen. Mindenki, akit Juliette ismert, valószínűleg halott. A háborúnak talán már azelőtt vége lett, hogy igazán elkezdődött volna.
Juliette az egyetlen, aki a Regeneráció útjában áll. Tudja, ha ő életben marad, a Regeneráció nem élhet.
Ám ahhoz, hogy legyőzze a Regenerációt és a férfit, aki kis híján megölte őt, Juliette-nek segítségre van szüksége valakitől, akiről sosem gondolta, hogy megbízhat benne. Warnertől. És miközben a közös ellenség legyőzésén munkálkodnak, Juliette rájön, hogy minden, amit tudni vélt – Warnerről, a saját képességeiről, sőt Adamről is –, téves volt.
Hirtelen és váratlan felindulásból nemrég kezdtem neki újra Tahereh Mafi Ne érints könyvsorozatának, és most sokkal jobban bejött, mint anno évekkel ezelőtt, mikor az első résszel próbálkoztam. A második rész fényévekkel jobb lett, mint az első, érdekelt annyira, hogy tovább folytassam annak ellenére, hogy azért voltak dolgok és karakterek, akik a második részben is még az agyamra mentek. Vártam, hogy fog alakulni a történet, hogy felpörögnek-e jobban az események, mint ahogy eddig voltak. Vártam, hogy fejlődjenek a karakterek és hogy megkedvelhessem azokat, akiket eddig annyira nem szerettem. És legfőképp azt vártam, hogy mi lesz Juliette és Warner kapcsolatával... bár legyünk inkább őszinték, ez a történetszál érdekelt a legjobban. Na, de nézzük szép sorban.
1. A TÖRTÉNET
Nem akarok megint túlságosan kritizáló vagy túlzottan kötözködő lenni, de ebben a részben alig történt valami. És nem, nem túlzok! Nem az van, hogy nekem nem elég semmi, vagy hogy valami nagy adrenalinlöketet vártam volna, hanem arra gondolok, hogy mivel elvileg egy lázadás kellős közepén lennénk, sokkal több „lázadozást”, mesterkedést, harcot, összecsapást vagy drámát vártam volna. Gondoljatok bele mi történik ebben a részben. Juliette Warner szobájában bujkál, majd kinyavalyogja, hogy a barátai Warner kegyéből szintén a 45-ös szektorban bujkálhassanak. A nagy bujkálás főként arról szól, hogy Juliette és Warner egy légtérbe legyenek „kényszerítve” és végül összejöhessenek.
Aztán Juliette kitalálja, hogy márpedig ő most már elég erős ahhoz, hogy megdöntse a Regeneráció hatalmát nem csak a 45-ös szektorban, de nem is csak Észak-Amerikában, hanem hovatovább az egész világon. Ehhez mond egy lagymatag beszédet, mire az összes katona mellé áll csak mert, csak… (ezt a részt nem tudtam komolyan venni, sajnálom), és végül szinte egy csettintésre elkapja Andersont és megöli. Ez most így leírva izgalmasnak és nagy drámának tűnik, de a könyv 80%-a a bujkálás és Juliette és Warner enyelgése, a végén az utolsó 50 oldalon van odabökve a „nagy hatalommegdöntési művelet”. Ilyen egyszerűen végeztek Andersonnal? Ha jól tudom van még vagy 3 további könyv, akkor ott ki lesz a nagy fő ellenség? Én azt hittem Anderson lesz végig a főgonosz. Számomra összecsapott és irreális volt az egész, annyira ostobán és valószerűtlen módon volt megírva, hogy csak forgattam a szemem rajta.
Kenji
2. KARAKTEREK ÉS A KARAKTERFEJLŐDÉS
Juliette továbbra sem a szívem csücske főként az előző bekezdésben leírtak miatt. Az írónő hirtelen úgy próbálta beállítani őt, mintha valami kemény badass harcosnő lenne, vagy mintha Katnisst koppintaná az Éhezők viadalából, vagy nem tudom. A lényeg, hogy Juliette szinte egy csettintésre ment át a kissé elmezavaros, önbizalom hiányos nebántsvirágból a kemény, én mindenkinek odacsapok ha kell főhősbe, amit képtelen voltam komolyan venni. És nem az a baj, hogy Juliette karaktere fejlődött és megváltozott, hanem az, hogy mindenféle átmenet nélkül hirtelen lett belőle egy totálisan más karakter, mint aki korábban volt.
Adam a korábbi ügyeletes jófiú most átment „Tamlinbe” (aki érti az érti, mire utalok ezzel), és hogy Juliette kiszeretett belőle és gyakorlatilag elhagyta, azzal reagálta le, hogy a lány képébe vágta, hogy inkább halt volna meg valójában, minthogy véget érjen a kapcsolatuk. Átment egy dühöngő állatba, ami szintén teljesen furcsa reakció volt Adamtől, nem illet az ő karakteréhez, mert korábban semmi jelét nem mutatta, hogy ilyen őrjöngő, támadó és kicsinyes férfi lenne valójában.
A két épkézláb karakter akiket még mindig imádok, sőt egyre inkább kedvencek részről-részre az Warner és Kenji. Warner, vagyis igazi nevén Aaron, és mostantól így fogom szólítani, az a karakter, aki negatívként kezdi, és mostanra már ő is rendszere és az apja ellen fordult, de azért teljesen sosem tudja és akarja levetkőzni igazi önmagát. Mert lássuk be Aaron nem egy szőke herceg (még ha külsőre az is, belsőre cseppet sem) és nem is akar az lenni. Megismerjük a múltját, megtudjuk, hogy lett olyan, amilyen, és ahogy egyre jobban ismerjük meg, úgy válik egyre szerethetőbbé. Persze csakis Juliette iránti szerelme miatt változott meg, vagyis próbálkozik megváltozni. Néha épp ezek miatt vicces volt olvasni, hogy ő próbálkozik, Juliette örül neki, hogy Aaron próbálkozik, mindenki más pedig totál ellenszenvesen és bizalmatlanul áll a fiúhoz, és ebből nagyon humoros helyzetek kerekedtek ki.
Kenji pedig imádnivaló, a humorforrást ő szolgáltatja többnyire ebben a részben is, és bírom, ahogy Juliette és Kenji szinte már legjobb barátokká váltak, jó és igaz barátság lett az övék, jókat szórakozok azon, amikor néha osztják egymást. Kenji mellől már csak valami szerelmi szál hiányzik, remélem később talál maga mellé valakit.
Aaron és Juliette
3. JULIETTE ÉS AARON
Mennyire imádom én ezt a párost, azt el se tudom nektek mondani. Az a szerencséje Juliette-nek, hogy megtalálta maga mellé Aaront, mert a fiúval együtt egész elviselhető karakter lett belőle. Nagyon bírtam őket együtt, minden közösen töltött idejüket imádtam, és jó volt végigolvasni, hogy alakul a kapcsolatuk és nyílnak meg egymás felé őszintén és hallellujah a végén végre összejöttek. Aaron megerősíti Juliette-et, Juliette pedig meglágyítja Aaront és éppen emiatt a kontraszt miatt tökéletes páros ők ketten. Innen már csak az a kérdés, hogy mi lesz velük a folytatásban. Remek, összejöttek, minden szép és jó… és hogy eztán mit kezd velük az írónő, az a nagy kérdés. Remélem nem válik valami unalmas lagymatag párocska belőlük, mint sok könyves párosból, miután végre összejöttek. Mindenesetre izgatottan várom a történetük folytatását.
A harmadik részt nagyjából hasonló szinten éreztem, mint a másodikat, csak míg abban több volt az akció, vagy legalábbis többnek éreztem, itt a harmadik részben elég lagymatag módon indul be a történet, aztán meg hipp-hopp egy csapásra minden megoldódik. Most inkább a karakterek vitték el a hátukon ezt a részt, Kenjit imádom, és persze Juliette és Aaron kapcsolata ahogy alakult, öröm volt olvasni. Folytatom tovább a könyvsorozatot, és bízom benne, hogy azért ennél akció dúsabb történetet kapok ezután.
További információk a könyvről:
Értékelés: 5/4
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése