Fülszöveg:Az öröklét misztériumát kutató regény izgalmas formában fogalmazza újra az emberiséggel egyidős kérdéseket: miért vagyunk halandók, és ha tehetnénk, választanánk-e az öregedés helyett az örökkévalóságot.
Még mindig a megszokott kedvenc műfajaimon kívül keresgélek, és hosszas tűnődés után végül erre a könyvre esett a választásom. Döntésem két tényező vezérelte. Egyrészt régóta a várólistámon csücsül ez a történet, másrészt pedig iszonyat rövid a könyv, de tényleg nagyon rövid, így még ha nem is nyeri el a tetszésemet, gondoltam nem veszítek vele semmit. A fülszöveg alapján egy szimpla kis gyerekmesére számítottam, semmi többre, és nagyjából meg is kaptam azt.
Mielőtt még valaki tévesen egy romantikus nyáladzásra gondolna a fülszöveg elolvasása után, azt nyomban szeretném lehűteni. Az Örök kalandban semmilyen romantikus szál nincs, kivéve talán annyi, hogy Winnie csodálattal tekint Jesse-re, de ezt se nevezném igazi szerelemnek, inkább csak gyerekes rajongásnak. Mert hogy igen, Winnie egy 10 éves kislány szerencsére, (azért szerencsére, mert így kimaradt a könyvből a tini romantika, amiért hálás köszönetem üldözi az írónőt), és épp ezért sorolható a történet a gyerekkönyvek kategóriájába. Ez tehát az első, ami tetszett benne, hogy nem volt benne semmilyen tini romantika.
A másik, amiért mindenképp jár a plusz pont, hogy az írónő gyerekkönyvnek írta meg a történetet, és nem valami elcsépelt romantikus YA-t csinált belőle. Utánanéztem a 2002-es adaptációnak, és abban a készítők éppen ezt változtatták meg a sztoriban, így máris félek megnézni. Nem értem miért kell egy ártatlan gyerekkönyvet egy már annyira unt YA kliséhalmazzá degradálni, ahol persze gondolom nagy szerepet kap a Winnie és Jesse közötti vonzalom és a tini szerelem. Épp azért örültem a könyvnek, mert itt semmi ilyesmi nincs gyerekkönyv lévén, erre a filmben épp az egyik nagy pozitívumot változtatják meg. Kár érte. mármint a film esetében, itt a könyvnél viszont örültem annak, hogy épp az ellenkezője történt.
A harmadik, amiért tetszett a regény, az maga a fő történetszál. Ismét az öröklét kérdése kerül előtérbe, csak most vámpírok nélkül. A Tuck család ugyanis több mint 100 éves, mióta ittak egy rejtélyes patak vizéből. Nem öregszenek és nem tudnak meghalni, maguk sem tudják hogy lehetséges ez, de mióta megtörtént a csoda próbálnak alkalmazkodni az új életükhöz. Felmerül a kérdés, hogy megéri-e a halhatatlanság, hogy milyen ára van, ha valaki ezt választja. Hogy mik az előnyei és a hátrányai. Nem túl filozofikusan boncolgatja ezt számunkra az írónő, de azért felveti az ilyenkor szokásos kérdéseket, hogy mindenki gondolkodjon el maga róla. (Ha engem kérdeztek, én szívesen lennék halhatatlan, főleg, ha ebben az esetben nem is kell hozzá az emberek vérét kiszívnom.)
2002-es adaptáció plakát: Jesse és Winnie
Sajnos azonban nem olyan tökéletes ez a könyv, mint amilyennek szerettem volna. A legnagyobb problémám vele éppen a rövidsége, és meg is magyarázom, hogy miért. Alig 150 oldalnyi a történet és habár a fő történetszál és a központi téma felettébb érdekes, maga a kivitelezés igen elkapkodott és irreális. Alig két nap alatt játszódik le minden hihetetlenül gyorsan és nem éppen reálisan. Oké, persze ez egy gyerekkönyv, elrugaszkodhat a valóságtól, de azért két nap alatt még egy gyerek sem szeret meg egy teljesen ismeretlen családot, és még egy gyerek sem hiszi el nekik a halhatatlanságról szóló meséiket miután gyakorlatilag elrabolták őt.
Összecsapottnak és elsietettnek érzem a könyvet, amit nyugodtan ki lehetett volna fejteni akár kétszer ekkora terjedelemben. Nem csak az a gond, hogy alig két nap alatt történik minden, hanem az is, hogy így nem kapjuk meg a karakterkidolgozást, amire szükség lenne ahhoz, hogy bárkit megszerethessünk. Nem azt mondom, hogy nem voltak szimpatikusak Winnie és a Tuck család, de szinte semmit nem tudunk meg senkiről, csak annyit, hogy Winnie egy naiv kislány, hogy Jesse az a fiú, aki szeretné élvezni az életet, hogy Miles a komolyabb testvére, és hogy a Tuck szülők nem örülnek annak, hogy halhatatlanok lettek. Ez nem karakterizálás, ez semmi. Egyszerűen senkit nem ismerünk meg eléggé. Senki nem kap elég időt. Azt meg már nem is említem meg, hogy a halhatatlanság vizére se kapjuk meg a magyarázatot. Hogy miként került oda a patak, hogy tehet az valakit halhatatlanná, vagy egyáltalán hogy mi a szerepe.
Remek kis gyerekkönyv lenne az Örök kaland, ha nem éreztem volna ennyire összecsapottnak és iszonyat rövidnek a történetet. Az elején éppen a rövidsége volt a vonzó benne, ezért is kezdtem neki, de miután megismertem a történetet, rájöttem, hogy pont itt nem kellett volna ilyen rövidre megírni. Két nap alatt játszódik le minden, ami alatt egyszerűen lehetetlen volt megismerni a karaktereket, szinte semmit se tudunk senkiről, és az idő rövidsége miatt maga a történet is irreálissá vált számomra. Elfért volna több karakterizálás, több magyarázat, több idő, hogy láthassuk, amint Winnie valóban megismeri és megszereti a Tuck családot. Nagyon sajnálom, mert lehetett volna ez sokkal, de sokkal jobb is.
További információk a könyvről:
Értékelés: 5/2
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése