2059. Scion London.
Paige Mahoney látszólag egy átlagos tizenéves lány, aki titokban egy alvilági szervezetnek dolgozik. Kisstílű lopások helyett ő nagyobb tétben játszik. Paige egy álomhacker, aki feltöri mások elméjét, és a gondolataikban kutat fontos információk, összeesküvési tervek után. Mindezt pénzért. Egy nap azonban sötét és gonosz erő keríti hatalmába… beláthatatlan következményekkel
Oxford több évszázada lekerült a térképről, azóta titkos börtönváros, ahol a paranormális bűnözőket tartják fogva egy idegen faj felügyelete alatt. A rephaiták belőlük toboroznak a hadsereget, hogy véghezvigyék titkos tervüket. Paige mentora és kiképzőtisztje Arcturus, a vérhitves, aki halálos ellensége az embereknek. Ahhoz, hogy szabaduljon, be kell törnie mestere elméjébe, és fel kell fedni a titkát…
Bevallom, engem nem kapott el a nagy láz a könyv magyar megjelenésekor, így csak most jutottam el odáig, hogy elolvassam. Igazából olvastam róla anno jót és rosszat is, így kissé féltem, hogy ez nem nekem való, és hogy olyan dolgokkal lesz tele, amik felidegesítenek, így halogatni kezdtem, majd pedig elfelejtődött. Hosszú hónapok után végül csak a kezembe került a könyv, és mivel nem nagyon volt más, ami jobban érdekelt volna, így ennek kezdtem neki.
Mielőtt mélyebben belemennénk a dolgokba, annyit még el kell mondanom, hogy ha rossz hangulatomban talált volna a könyv, akkor biztosan nem tetszett volna. Igazából most valami kis könnyed sztorira vágytam, valami kis lagymatag romantikára, valami rejtélyes fantasy-ra, ami kikapcsol és ami elfeledteti velem a hétköznapokat, ami elvarázsol. És erre tökéletesen alkalmas volt a Csontszüret, a fiatal írónő első és máris hihetetlen sikeres könyve. Igen, hallottam én is a körülötte kialakult hatalmas mizériáról, de ehhez csak annyit fűznék hozzá, hogy azért ez mégsem egy Harry Potter, ne legyenek illúzióink. (Úgy utálom, mikor egy új könyvet egy sikeres szériával akarnak eladni, szerintem ez annyira gáz és eleve óvatosan figyelem az ilyeneket, mert általában mindig csalódás a vége.)
Elég legyen a mellébeszélésből, térjünk a lényegre. A könyv egyértelmű erőssége a világ, amit az írónő megteremtett, amiben a szereplőknek élniük kell. Shannon egy teljesen új világot teremtett, saját szabályaival és törvényeivel, saját nehézségeivel és szépségeivel, amivel óriási képzelőerőről tett tanúbizonyságot. Lehet nekem volt most nehéz a felfogásom, de az elején nehezen rázódtam bele ebbe az egészbe. Túl sok volt az idegen szó és kifejezés, "túl új" volt ez a világ, és mire megjegyeztem, hogy ki, micsoda, hol, mikor és miért... na ez csak a könyv végére sikeredett teljesen. Sőt, még most is néha keverem a kifejezéseket. Mondjuk ez lehet csak nekem volt gond, ennek ellenére Shannon egy érdekes világot teremtett. Persze akadt itt néhány logikai baki, és pont azokról nem tudtunk meg sok mindent, akik igen fontosak lennének a történet szempontjából, de gondolom majd erre választ kapunk a folytatásban. Hisz 7 kötetesre tervezi az írónő a sorozatot. (Ötletem sincs mi lesz itt még a maradék 6 könyvben, de kíváncsian várom.)
Rengeteg karakter vonul fel a színen, de valahogy egyik se kapott igazi mélységet, egyiket se lehetett igazán megismerni és megszeretni. Paige ugyebár a főszereplőnk, aki számomra erősen ellentmondásos sok helyen. Nem értem a karakterét. Paige elvileg egy erős, okos, bátor és ravasz fiatal lány lenne, már 19 éves, tapasztalt, otthon mozog ebben a világban, tudja mi a túlélés kulcsa, és mégis néha olyan hülyeségeket csinált és mondott, hogy csak néztem. Mindenki szerint milyen okos meg miegymás, de a cselekedetei valahogy nem épp ezt sugallták.
Például tudja, hogy nem szabadna a metrón utaznia, mert ott folyton felügyelők vagy mik kutatnak a hozzá hasonló látók után, erre mégis mit tesz? Igen, egyedül megy haza metróval és persze hogy elkapják. Mert nem akart várni pár percet, amíg valaki hazaviszi. Aztán mikor fogságba kerül és az élete függ azon, hogy engedelmeskednie kell a fogvatartóinak, akkor is mindig épp az ellenkezőjét csinálja annak, amit mondanak neki. Persze értem én, hogy ezzel lázad, meg hogy ő nem fog behódolni meg ilyenek, de ha már az élete a tét, akkor inkább húzza meg magát és ne ellenkezzen. A nagy túlélőnek, akinek mindig próbálják őt beállítani, ezzel pontosan tisztában kellene lennie. Paige ellentmondásos karaktere volt szerintem a könyv egyértelmű gyenge pontja. Valahogy nem tudtam megkedvelni, nem tudtam őt hova tenni.
Rengeteg karakter bukkan fel Paige mellett, de egyiküket se lehet igazán megismerni, így megkedvelni sem. Mindenki irtó keveset szerepel, nem ismerjük meg a céljaikat és a motivációikat, nem kapnak mélységet, így a két "megható halálesetet", aminek szíven kellett volna érintenie, inkább csak ilyen "hmm... oké, de ezek kit érdekelnek?" vállrándítással fogadtam. Egyedül Jax fogott meg valamennyire, de ő is csak talán azért mert egy rohadék volt a maga sajátos főnöki stílusával. Tudom, hogy biztosan sokan odáig lettek meg vissza a Nagymestertől, de nekem valahogy ő is semleges maradt. Az a tipikus komoly és tartózkodó férfi, aki igazából bármit megtenne, hogy megvédje a lányt. Aki titkolózik, és aki titokban szereti a lányt, de neki teljesen mást mutat. Aki csodaszép, tökéletes, erős és minden, amire egy lány vágyik. És aki teljesen klisés.
És itt értünk el az utolsó dologhoz, amit még mindenképp meg kell említenem. Egészen a végéig azt hittem, hogy nem lesz semmilyen szerelmi szál, és ennek el sem tudom mondani mennyire örültem. Gondoltam, végre egy YA könyv, ami be meri ezt vállalni, de aztán a végén nagyot koppantam és pislogtam jobbra-balra, mikor Paige és a Nagymester egymásnak estek random módon. Talán megint csak én nem vettem észre a jeleket, de egyáltalán nem értem, hogy ezek miért estek egymásnak ilyen váratlan módon, mikor előtte gyakorlatilag utálták egymást. Jó, ez nem igaz, Paige utálta a Nagymestert, az meg ki tudja mit érzett iránta. A lényeg, hogy semmilyen romantikus jellegű utalás nem volt köztük, Paige az elejétől megvetette és gyűlölte őt, amaz meg lenézte és folyton okította, de hogy bármilyen szikra lett volna köztük, azt én biztosan nem láttam. Erre a végén teljesen váratlanul egymás karjába omlanak, amit én még most sem tudok felfogni teljesen. Így számomra a romantika olyan hiteltelen volt, hogy ilyet én még esküszöm nem láttam.
Nem tökéletes a könyv, voltak hibái, amiket ki is emeltem, ennek ellenére nem tudom miért, de ez a könyv most teljesen elszórakoztatott és tökéletesen kikapcsolt. Talán csak jó hangulatomban olvastam, talán... nem tudom miért tetszett a hibái ellenére is, mindenesetre tetszett. Kellemes kis ifjúsági könyv volt, egyedi világkidolgozással, ami egyértelműen a legnagyobb érdeme és vonzereje ennek a történetnek. Remélem a második részre az írónő javítja a hibákat és a hiányosságokat, és akkor ennél még inkább jobb lehet majd. Kíváncsi vagyok mi lesz még itt 6 köteten át.
További információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/samantha-shannon-csontszuret
Értékelés: 5/4
Mielőtt mélyebben belemennénk a dolgokba, annyit még el kell mondanom, hogy ha rossz hangulatomban talált volna a könyv, akkor biztosan nem tetszett volna. Igazából most valami kis könnyed sztorira vágytam, valami kis lagymatag romantikára, valami rejtélyes fantasy-ra, ami kikapcsol és ami elfeledteti velem a hétköznapokat, ami elvarázsol. És erre tökéletesen alkalmas volt a Csontszüret, a fiatal írónő első és máris hihetetlen sikeres könyve. Igen, hallottam én is a körülötte kialakult hatalmas mizériáról, de ehhez csak annyit fűznék hozzá, hogy azért ez mégsem egy Harry Potter, ne legyenek illúzióink. (
Elég legyen a mellébeszélésből, térjünk a lényegre. A könyv egyértelmű erőssége a világ, amit az írónő megteremtett, amiben a szereplőknek élniük kell. Shannon egy teljesen új világot teremtett, saját szabályaival és törvényeivel, saját nehézségeivel és szépségeivel, amivel óriási képzelőerőről tett tanúbizonyságot. Lehet nekem volt most nehéz a felfogásom, de az elején nehezen rázódtam bele ebbe az egészbe. Túl sok volt az idegen szó és kifejezés, "túl új" volt ez a világ, és mire megjegyeztem, hogy ki, micsoda, hol, mikor és miért... na ez csak a könyv végére sikeredett teljesen. Sőt, még most is néha keverem a kifejezéseket. Mondjuk ez lehet csak nekem volt gond, ennek ellenére Shannon egy érdekes világot teremtett. Persze akadt itt néhány logikai baki, és pont azokról nem tudtunk meg sok mindent, akik igen fontosak lennének a történet szempontjából, de gondolom majd erre választ kapunk a folytatásban. Hisz 7 kötetesre tervezi az írónő a sorozatot. (
Rengeteg karakter vonul fel a színen, de valahogy egyik se kapott igazi mélységet, egyiket se lehetett igazán megismerni és megszeretni. Paige ugyebár a főszereplőnk, aki számomra erősen ellentmondásos sok helyen. Nem értem a karakterét. Paige elvileg egy erős, okos, bátor és ravasz fiatal lány lenne, már 19 éves, tapasztalt, otthon mozog ebben a világban, tudja mi a túlélés kulcsa, és mégis néha olyan hülyeségeket csinált és mondott, hogy csak néztem. Mindenki szerint milyen okos meg miegymás, de a cselekedetei valahogy nem épp ezt sugallták.
Például tudja, hogy nem szabadna a metrón utaznia, mert ott folyton felügyelők vagy mik kutatnak a hozzá hasonló látók után, erre mégis mit tesz? Igen, egyedül megy haza metróval és persze hogy elkapják. Mert nem akart várni pár percet, amíg valaki hazaviszi. Aztán mikor fogságba kerül és az élete függ azon, hogy engedelmeskednie kell a fogvatartóinak, akkor is mindig épp az ellenkezőjét csinálja annak, amit mondanak neki. Persze értem én, hogy ezzel lázad, meg hogy ő nem fog behódolni meg ilyenek, de ha már az élete a tét, akkor inkább húzza meg magát és ne ellenkezzen. A nagy túlélőnek, akinek mindig próbálják őt beállítani, ezzel pontosan tisztában kellene lennie. Paige ellentmondásos karaktere volt szerintem a könyv egyértelmű gyenge pontja. Valahogy nem tudtam megkedvelni, nem tudtam őt hova tenni.
Paige a "Sápadt Álmodó"
Rengeteg karakter bukkan fel Paige mellett, de egyiküket se lehet igazán megismerni, így megkedvelni sem. Mindenki irtó keveset szerepel, nem ismerjük meg a céljaikat és a motivációikat, nem kapnak mélységet, így a két "megható halálesetet", aminek szíven kellett volna érintenie, inkább csak ilyen "hmm... oké, de ezek kit érdekelnek?" vállrándítással fogadtam. Egyedül Jax fogott meg valamennyire, de ő is csak talán azért mert egy rohadék volt a maga sajátos főnöki stílusával. Tudom, hogy biztosan sokan odáig lettek meg vissza a Nagymestertől, de nekem valahogy ő is semleges maradt. Az a tipikus komoly és tartózkodó férfi, aki igazából bármit megtenne, hogy megvédje a lányt. Aki titkolózik, és aki titokban szereti a lányt, de neki teljesen mást mutat. Aki csodaszép, tökéletes, erős és minden, amire egy lány vágyik. És aki teljesen klisés.
És itt értünk el az utolsó dologhoz, amit még mindenképp meg kell említenem. Egészen a végéig azt hittem, hogy nem lesz semmilyen szerelmi szál, és ennek el sem tudom mondani mennyire örültem. Gondoltam, végre egy YA könyv, ami be meri ezt vállalni, de aztán a végén nagyot koppantam és pislogtam jobbra-balra, mikor Paige és a Nagymester egymásnak estek random módon. Talán megint csak én nem vettem észre a jeleket, de egyáltalán nem értem, hogy ezek miért estek egymásnak ilyen váratlan módon, mikor előtte gyakorlatilag utálták egymást. Jó, ez nem igaz, Paige utálta a Nagymestert, az meg ki tudja mit érzett iránta. A lényeg, hogy semmilyen romantikus jellegű utalás nem volt köztük, Paige az elejétől megvetette és gyűlölte őt, amaz meg lenézte és folyton okította, de hogy bármilyen szikra lett volna köztük, azt én biztosan nem láttam. Erre a végén teljesen váratlanul egymás karjába omlanak, amit én még most sem tudok felfogni teljesen. Így számomra a romantika olyan hiteltelen volt, hogy ilyet én még esküszöm nem láttam.
Nem tökéletes a könyv, voltak hibái, amiket ki is emeltem, ennek ellenére nem tudom miért, de ez a könyv most teljesen elszórakoztatott és tökéletesen kikapcsolt. Talán csak jó hangulatomban olvastam, talán... nem tudom miért tetszett a hibái ellenére is, mindenesetre tetszett. Kellemes kis ifjúsági könyv volt, egyedi világkidolgozással, ami egyértelműen a legnagyobb érdeme és vonzereje ennek a történetnek. Remélem a második részre az írónő javítja a hibákat és a hiányosságokat, és akkor ennél még inkább jobb lehet majd. Kíváncsi vagyok mi lesz még itt 6 köteten át.
További információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/samantha-shannon-csontszuret
Értékelés: 5/4
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése