Rachel Vincent: Kóborok (Vérmacskák 1.)

A történet:
Már csak nyolc fogamzóképes nőstény vérmacska van. És én vagyok az egyik. Éppen úgy nézek ki, mint akármelyik amerikai egyetemi hallgató. De vérmacska vagyok; alakváltó, két világ lakója. Bár a családom és a falkám rossz szemmel nézte, elszöktem a kényszer elől, hogy továbbvigyem a fajt, és kialakítottam magamnak egy saját életet. Amíg egy este az a kóbor meg nem támadott. Tudtam a kóborokról – a falka nélküli vérmacskákról – akik állandóan hozzám hasonlókat keresnek: csinos, termékeny nőket. Ezt a példány elkergettem, de aztán megtudtam, hogy két másik nőstény eltűnt. A veszélyből ennyi is elég volt, hogy a falkám hazahívjon a saját védelmem érdekében. Persze. Csakhogy én nem vagyok ijedős kiscica. Bárkivel vagy bármivel megküzdök, ha kell, hogy megtaláljam a barátnőimet. Vigyázzatok, kóborok – karmaim vannak, és nem félek használni őket!

A könyvet egy egyszerű okból vettem a kezembe. Elolvasva a fülszöveget, érdekelni kezdett mik is azok a vérmacskák, mert fogalmam nem volt róla. Valami Chloe Kinghez hasonló sztorit vártam, de nem azt kaptam teljesen... sőt, egyáltalán nem hasonlított rá. Mint kiderült a vérmacskák nem is annyira bonyolultak, hanem olyanok, mint a vérfarkasok. (Innen ered a nevük is, az angol werewolf helyett lett werecat) Így itt nem farkassá változnak át, hanem nagy fekete vadmacskává. Én meg azt hittem, hogy ilyen vérszívó macskákról fogok olvasni, akik, olyanok, mint a vámpírok, de nem. Épp ezért nem értem miért kell a nevükbe az hogy "vér"macska. Elég lenne az, hogy csak nagymacskává változnak és kész. Ez mondjuk szerintem csak engem zavar, de ki kellett írnom magamból így az elején. Annak ellenére, hogy rögtön a kezdésben leszóltam a vérmacska megnevezést, nehogy azt higgyétek, hogy nem tetszett ez a vérmacska társadalom. Sőt, nagyon is tetszett, bár semmi újdonságot nem mutatott.

Mondom, a vérmacska társadalom ugyanúgy épül fel, mint a jóval ismertebb vérfarkas társadalom. Falkában élnek, van egy alfa, aki a vezető, neki segítői, a területeket felosztották egymás között a falkák, így mindenki tudja hol a helye, és hol vadászhat. Bármikor át tudnak alakulni nagy fekete vadmacskává, és az emberek elől titkolják a kilétüket. Csak épp ők nem isznak vért, nem ölnek embereket, hanem csakis állatokat. És nem harapással, hanem karmolással tudnak egy halandóból vérmacskát csinálni. Persze vannak a tiszta vérű, született vérmacskák, meg a "csináltak", akikből lesznek a kóborok, és akik általában beleőrülnek ebbe az egészbe, hiszen nem erre születtek. Egy ilyen világban játszódik ez a történet, ami mondom, hogy kísértetiesen hasonlít a vérfarkasos világokra, csak úgy tűnik az írónő kicsit megspékelte az egészet, hogy ne tűnjön lerágott csontnak a téma, így kitalálta a vérfarkasok helyett a vérmacskákat.

Az első könyv, mint minden más könyvsorozatban, inkább a világ és a karakterek bemutatására szorítkozik, megismerhetjük a fentebb vázolt vérmacska társadalmat, Faythet, a családját és a többieket, de hogy ne unjuk el közben magunkat, kapunk egy kis izgalmat mellé. Az igen kevés nőstény közül elsőnek az egyik, majd a másik tűnik el, valamint ismeretlen kóborok jelennek meg Faythe falkájának területén. Majd megölik az egyik lányt és onnantól kezdve mindenki a gyilkos megtalálásáért és a lány halálának megbosszulásáért dolgozik. Nem untam magam a könyvön, és miután túltettem magam a vérmacska elnevezésen, igazán élvezni kezdtem a történetet. Gyorsan és könnyen lehetett olvasni, sőt, engem hajtott a kíváncsiságom, hogy ki állhat a nőstények elrablása mögött és miért. (Ennek megoldásán a végén kicsit csalódtam, de sebaj.)

Ami igazán olvasmányossá tette számomra még ezt a könyvet az maga a főszereplő, Faythe. Mondjuk úgy, hogy a könyv nagy részében kedveltem őt, okos, laza, makacs és igencsak eleven fiatal nő, akinek saját elképzelése van az életéről, és aki szabadon, távol a falkától, szeretne élni. Olyan igazi macskás volt a karaktere szerintem, és habár volt egy nagyon szőke libás mozzanata (mikor szinte önként és dalolva szaladt az elrablója kezébe), mégis máskor igazi erős nőként viselkedett. Később se engedte, hogy megtörjék, hogy megalázzák, még az élete árán is küzdött a fogvatartói ellen. Emellett igazán vicces és szórakoztató narrátor volt végig. A többi karakter mellette még nem tűnik olyan kidolgozottnak, de mivel ez egy 6 kötetes sorozat elvileg, így gondolom idővel mindenkit jobban meg fogunk ismerni. Én most még csak Marcot emelném ki, egyrészt mert őt nagyon megkedveltem, nagyon érdekes figura, egy igazi kandúr jellemével, másrészt szerintem remek párost alkotnak Faythel, végig bírtam a kis csatározásukat, hiszen az ő kapcsolatok se alakult egyszerűen, de ezen az egészen most nem fogtam a fejem, hanem élvezettel olvastam, és végig drukkoltam nekik. Bízom abban, hogy együtt maradnak, és Jace ezek után nem kavar be újra.

És így a végére egy kis figyelmeztetés. Nem tudom ez a könyv, hogy került a Vörös pöttyös sorozatba, hiszen ez egy igazi felnőtt urban fantasy. Felnőtt szereplőkkel, komoly témákkal, sok vérrel, nemi erőszak megjelenésével és még szexjelenettel is. Tehát, óvatosan ezzel a könyvvel, ha te csak valami könnyed ifjúsági regényre vágysz... mert ebben nem igazán azt fogod kapni. Nekem mégis nagyon bejött, és majd tervezem a közeljövőben olvasni a folytatást. Borítóból az eredetit kaptuk, így ennek szintén örülhetünk.

Bővebb információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/rachel-vincent-stray-koborok
Értékelés: 5/4